Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-04-09 / 15. szám

Vasárnap 1995. április 9. publicisztika

CA

LL FOR COMMENT

Farnbauer Gábor - aki a Rózsa illata című „gondolatregénye” megjelenése óta két hazában ismert magyar író - a Romboid című szlovák irodalmi folyóirat 1994/4-es számában Akoby (Mintha) címmel szlovákul írt saját szépirodalmi szöveget tett közzé, amelyet aztán e sorok szerzője annak a rendje-módja szerint magyarra fordított, s fordítása az Irodalmi Szemle 1995/2-es számában megjelent.

S mivel az így előállt szövegközi helyzet meglehetősen bonyolult, hát call for commend.

Ha akadna egy franciául író magyar Beckett vagy legalább egy angolul író magyar Nabokov, az irodalmi lexikonaink valószínűleg hazaárulóként jegyeznék. Talán éppen ezért nincs se Beckettünk, se Nabo- kovunk. Még jó, hogy van egy Farnbauer Gáborunk, aki ugyan nem angolul s nem is franciául hűtlenkedik, hanem „csak” szlovákul, de hazaárulónak így is van olyan jó, mint az ír Beckett vagy az orosz Nabokov, sőt még jobb, mert amennyiben könyveit - Szlovákia polgáraként - eddig rendre magyarul írta, bizonyos szlovák körök szemében már eddig is renegát volt.

S ezek után a kérdés az, hogy az Akoby című szövegével tulajdonképpen kit is árult el?

Mert hogy valakit vagy valamit ezúttal is elárult, arra mérget vehetünk. Ars poéticáját ugyanis a szóbanforgó szlovák szövegben így fogalmazza meg: „Engem ne kollektivizál- jatok se farnbauerként, se gá- borként, se férfiként, se ifjúként, se felnőttként, se angyalként, se ördögként, sőt még magyarként, zsidóként, szlovákként és hottentottaként sem. ”

No már most: az ilyen szélsőségesen individualista író bármit tesz is, rendszerint elárul valamilyen szabályt, megsérti a személyiségére spekuláTŐZSÉR ÁRPÁD

ló kollektívák valamelyik normáját. Az íróságát viszont valószínűleg sohasem fogja elárulni, mert éppen azért képes elárulni csaknem mindent, hogy az irodalmat ne kelljen elárulnia, hogy a mű, amit művel, ne legyen csorba farn- bauer-irodalom, gábor-iroda- lom, angyal-irodalom, ördögirodalom és így tovább, hanem csorbítatlanul egyetemes ember-irodalom lehessen. S azért képes habozás nélkül átlépni az egyik nyelvből egy másik nyelvbe is, mert írói egyetemességét még a nyelv egyet- lenségével, különösségével sem akarja korlátoztatni. S meg persze azért a valamiért is, amit Umberto Eco úgy fogalmazott meg, hogy „a különböző nyelvek egymáshoz nem viszonyítható módon fejezik ki ugyanazt a tartalmat". Azaz, ha egy másik nyelven ugyanazt mondom, az nem ugyanaz, mert abban a másik nyelvben már benne van a megkétszereződésem lehetőségének a szabadsága is.

S ha valaki ezek után azt gondolná, hogy mindez porhintés, annak a ténynek az elködösíté- se, hogy Farnbauer ezúttal a magyar nyelvet árulta el, azt gyorsan meg kell vigasztalnom: Farnbauer szlovák szövege ugyanis tele van a korábbi magyar szövegeire tett utalásokkal, emezek ismerete nélkül amaz szinte érthetetlen. Nem csinált hát ő tulajdonképpen semmi mást, mint a posztmodern szövegalkotás varázsszavát, a „szö- vegközöttiséget” két nyelv között, de saját szövegein belül valósította meg, jócskán kitolva ezzel a nyelvi megfeleltetések, a játék határát.

S éppen ezért kicsit bűn volt Farnbauer szlovák szövegét magyarra fordítani. Én ugyanis a szerző korábbi magyar szövegeire magyar szövegből voltam kénytelen visszautalni, s így a fordításom során az a feszültség veszett el, amely az eredeti szöveg nyelvközöttiségéből olyan természetesen következett. A nyelvileg kétpólusú eredeti szlovák szöveg magyarra fordítva egypólusú, azaz szegényebb lett.

Pontosan a szlovák szöveg magyar fordítását közlő Irodalmi Szemle-szám képanyagának az esete ez. Martin Sprock szlovák képzőművész a szlovák közönségnek szánt rajzaiba magyar szövegeket épített be, ahol azok - ornamentikaként - a képek rejtélyességét, egzotikumát vannak hivatva aláhúzni. Ezek a szövegek azonban a magyar néző-olvasó számára természetesen nem bírnak egzotikummal, így a Sprock-képek az Irodalmi Szemlébe emelve elvesztik egyik pólusukat.

S így lesz Farnbauer kétpólusú szlovák szövege is - magyarra fordítva - egypólusú, azaz szegényebb. Elnézést kell érte kérnem szerzőtől, olvasótól egyaránt.

Információs értéke viszont a fordításomnak talán így is van: hírt ad egy olyan írói műhelyről, amely a működésével a közép-európai irodalmak egyik természetes plusz-szépségének, a nyelvköziség esztétikumának a lehetőségét jelzi.

osem hittem el és nem is fogom soha elhinni, hogy az egyszerű, józan „parasztész" nem ér fel sok esetben bármelyik vörösre lakkozott diplomával. Főleg, ha anno... (Akinek nem diplomája - ne vegye magára!) Nézzük csak meg az ország gazdasági helyzetét! Járva e hont - és vállalkozókkal (is) beszélgetve - többedma- gammal arra a közös megállapításra jutottunk, hogy nem akadt mostanában kormány, amelyik hatásos, az épeszű ember számára is felfogható, komoly érvekkel alátámasztott, jövőbe mutató gazdasági-politikai programot dolgozott volna ki. Ez volt a véleménye a komáromi teherfuvarozóne az ünnepi) HÍMESKRUMPLI?! Ha hiszik, ha nem - eme (szerényen) zseniális ötletemmel rövid időn belül megoldódnának égető gondjaink. Megszűnne például a munkanélküliség! Mert mit csinál most egy munkanélküli? Álldigál a munkahivatal előtt és vár. Munkára. Na már most: jön egy teherautó, lepakolnak pár zsák krumplit, vízfestéket, apró pemzliket és mehet a pingálás. Kiki a vérmérséklete, tudása, ügyessége alapján pici pöttyöket, csíkokat fest, lazán. Aztán a hímeskrumplikkal nyomás a piacra! Egy kiló 20 Sk. Megvennék ezt is, annyi bizonyos. Fellélegezhetnének az iskolák, hiszen a torna és a zene mellett bevezethetnék

TÜSKE

Hímeskrumpli...

nak, a losonci bútorkereskedőnek, a király- helmeci presszótulajdonosnak. Pedig szakértőkben sosem volt hiány! Persze, hátra- mutogatásból könnyebb megélni miniszter uraméknak, az ígérgetéseket sem ők fizetik meg, a cselekvésre szánt időt pedig jól ki lehet tölteni figyelemelterelő szócsépléssel. Amíg tehát a fantáziaszegény szakértők főmunkaidejükben egymást szórakoztatják, a józan parasztésszel megáldott, esetleg nem diplomás vállalkozó cselekszik. Az olvasó talán még emlékszik annak a duna- szerdahelyi kereskedőnek merész húzására, amikor X összegért árulta a gesztenyét és hozzá szerény nagylelkűségből odacsomagolt - ingyen - egy kiló krumplit. Mert volt neki. Esze. Ötletét azóta már sokan, sokféleképp „lekoppintották!". Volt, ahol a krumplit tartalmazó műanyag tasak került 17 Sk- ba; volt, ahol a necczsák 18-ba. A szemközti élelmiszerboltban a krumplival teli papírzacskóra, nemes egyszerűséggel, és gémkapoccsal kitűztek egy-egy „Sumienkát", ezt árulták 17,50-ért. Üdítő ötlet. Hogy mindez egy kissé átverés? Az hát! De: 1. Van benne fantázia. 2. Az átverés mellett a polgár meg is kapja azt, amit keres, míg miniszterék csak átvernek. Aztán keresgélhet az ember, hogy hol van a hiba s merre van a kiút. E sorok írója is keresgélt, és - láss világ csodát - rátalált a szerényen történelmi megoldásra! Már ami az átverésmentes krumplimizériát a helyére tenné. Sőt! Állítom: ünnepi magaslatokba helyezné. Az egész annyira egyszerű, hogy csakis nekem juthatott eszembe. Volt, ugye, a Dubcek-kifli. Van, ugye, Meciar-kávé és a hasonló gyu- fásdoboz. Miért ne lehetne húsvéti (ez benaz olyan rajzórákat is (s ehhez nyelvtudás sem kell), ahol a gyerekek vidám kis ábrákkal maszatolnák össze a krumplit. Még élveznék is! És csak úgy dőlne a pénz! Vagy: baj van az egészségüggyel? Baj. Megoldjuk. Mamóka fekszik a neurológián, kicsit béna, mert nincs pénz a gyógyszerre, de a keze még mozog. Nosza, a csinos nővérkék, két infúzió meg egy ágytál között, szétosztják a krumpliadagokat és már készülnek is a népművészeti motívumokkal telepingáit hímé skrumplik. Holnapra pedig nemcsak megszűnnek a gyógyszergondok, hanem még a folyosón is méregdrága CT lesz. Benevezhetnek, persze, a pártok is: a párttagok és szimpatizánsok mondjuk mozgalmuk szimbólumát pöttyintenék rá a krumplira, így már 25-30 kroncsit is el lehetne kérni kilójáért, hiszen a kézi munkát (itt: kézimunka) mindenütt jól fizetik. És amennyi párt meg mozgalom van nálunk... Tojna a nyuszi bőven hímeskrumplit. Külön javaslat a magyar koalíció pártjainak: fessenek ők is hímeskrumplit. Mondjuk három krumpli négy zsákban, hogy össze ne keveredjenek... Menne ez kérem, akár a karikacsapás. És ugyebár milyen egyszerű az egész, kedves miniszter urak és képviselő hölgyek.

Persze, a nyájas olvasó most azt mondhatná, hogy az én szerényen zseniális ötletem is átverés. Elvégre a krumplit sütésfőzés előtt meg kell hámozni, s így a krumplihéjjal együtt eltűnik a festés is, marad pusztán a krumpli. Ez igaz. De kapargassuk csak meg egy kicsit a sok-sok szakértő szaktudását! Tudják, mi marad? Amint azt a piaci ábra mutatja, hát hogy is mondjam... Jó étvágyat! Kertész Gábor

‘EgytPOJíÁtK'Víz—

Tudta, hogy mire az E.Sz.-ről írt tárcáját Erőssy Szilárd elolvassa, már fülébe jut, hogy lemagya- rozzák, lezsidózzák, szeretője miatt lecsehezik, s mindezt anyjára és apjára - az ő szenvedéseikre - történő célozgatásokkal.

Horkai napokig figyelte Közép-Európa történéseit, meg a világból érkező ezzel kapcsolatos híreket. Nem tudni hányadszor, de újfent a nagy- politika káoszából kibogozható összefüggéseket, rendszerességeket kereste. Azt figyelte, hogy a napi politikai hírek, puszta megfogalmazásukkal, szándékos vagy vétlen egymásutániságukkal, teljesebb vagy hiányosabb tartalmukkal mennyire befolyásolják a mindennapok embereinek gondolkodásmódját és tetteit.

Azt ugyanis nem tudta a véletleneknek tulajdonítani, hogy egy kisváros polgárainak középrétegéhez sorolt, jólétbe felkapaszkodott, illetve onnan lecsúszott emberek olyan dolgokkal kezdjenek ok nélkül, pusztán úri jókedvükből foglalkozni, ami a nagypolitikában éppen a felszínre került. Ök nem mondhatók politikától érintetlen ártatlanoknak. Közöttük aligha vannak olyanok, akik nem olvasnak napilapokat, nem hallgatnak rádiót, nem nézik valamely tévétársaság adását. Ezek nem ennek a szűkebb és tágabb környezetében meghatározó elemként élő rétegnek az ismérvei. Viszont, az ő véleményük, a sörözések, a családi összejövetelek, az utcai beszélgetések alkalmával befolyásolja azokat is, akik kívül állnak a kisváros helyi politizálásán. Mert az Horkai számára is nyilvánvaló, hogy ez a rendszerváltás utáni társadalmi rengésektől a maga teljességében érintett polgári réteg adja az ön- kormányzatok választott képviselőinek nagyobbik részét. A már megszerzett vállalkozói tekintély fokozatosan polgári értékké változik, s a lecsúszásban lévők számára talán a megkapaszkodás, jobb esetben a kiugrás esélyét jelenti. Legyen az egy választott önkormányzati testület vagy valamely civil szerveződés, jótékonykodással foglalkozó egylet, érdekvédelmi alapítvány vagy kulturális társaság.

Ha ezeknek a nagy vonalakban a polgári létnek megfelelően gondolkodó és élő embereknek nagyobbak, magasabbra törőek az ambícióik, mint amire tudásuk és tehetségük predesztinálja őket, általában támogatókat keresnek. Asztaltársaságaik nyitottak, naponkénti szövegelésük a polgári rétegen kívül élők egy részét befolyásolA kifulladt

hatja. Horkai találkozott velük a hegyaljai kisvárosban, s Erőssy Szilárd személyét érintő dolgokról véletlenszerűen hallotta őket beszélni. Mindig az történik, hogy nekik tetszik legkevésbé, ha valaki közülük való sikeresebb, mint ahogy azt ők szeretnék látni. Ha ráadásul magyar az illető, s olyan tudással, tehetséggel teszi a dolgát, mint Erőssy Szilárd, céltáblává válhat. Egyszerre lehet negatív és pozitív értelemben a bezzegember. Ugyanakkor a mutogatások idővel irigységet, majd ellenszenvet, nemegyszer gyűlöletet is kiválthatnak. Horkai tart attól, hogy Erőssy Szilárddal szemben már az irigység viszonyulási fokán viseltetnek az ismerősök. Anyját és apját védelmeznék azzal szemben, akit szeret.

Pusztán önmagukért, érdek nélkül szeretik egymást Trúdival. Horkai ezeket a kapcsolatokat látja leginkább kiszolgáltatottnak. Igazából nemcsak a tanult múlt mindennapi magántörténelme, hanem a jelene és a holnaputánja is foglalkoztatja. Mindezek nem a nagypolitika torz látószögének megfelelő dimenziókban működnek. Vajon, tudják-e azok, akik küldetéstudatuktól vagy tömegek által szerzett felhatalmazásból kiindulva nyilatkoznak elvekről, véleményeznek történelmi tényeket?

Szilárd anyját a magyar nyilasok segédletével a német SS hurcolta el. Apját a beneid dekrétumok alapján kollektív bűnösként deportálták az ugyancsak kivétel nélkül bűnösnek tekintett szu- détanémetek helyére, persze szolgának, cselédnek a birtokokba telepedett csehek mellé. És most itt van Trúdi, akit cseh nagyanyja nevelt fel, mert szüleinek menekülniük kellett. Hogy német

erkölcsiség

maradt, azt a cseh nagyanyjának köszönheti. Közép-európai fintor, hogy a határokon átívelő kereskedelem egy kívülállók számára érthetetlen szerelmi kapcsolatba vitte.

Horkai három-négy napja tudatos pontossággal követte a csehországi televíziók és a cseh nyelvű Szabad Európa Rádió híradásait. Szudé- tanémet szervezeteken kívül már politikusok is üzengettek vissza a cseheknek. Közben véletlenszerűnek tűnőén cseh rendőrök éppen német állampolgárokat lőttek le, rövid egymásutánban többször is. Eljutnak-e a hírek a hegyaljai kisvárosba? Gerjeszt-e külön is ellenszenvet, a már amúgy is eleven személyes irigységen kívül a csehnek tekintett német asszonyt szerető magyar nagykereskedővel szemben? Nem lehet tudni, viszont a szóbeszéd, a kocsmai szintű megjegyzések bizonyosan eljutottak Erőssy Szilárd fülébe. Ezeknek a söregyleti asztaltársaságoknak ez okoz örömet.

Mondják, még békések a Dél kisvárosai.

Légtereiken keresztül egymástól alig néhány hét időtávolságban írók üzennek. Nem egymásnak, csak más-más írónak. Egyéni egyének. Horkai rácsodálkozik V.H. drámaíró, filozófus, moralista és köztársasági elnök üzenetére. Eduard BeneS és rendeletéi nem vonhatók vissza. Kategorikus állítás, s éppen ezért holnap úgy kétmilliárd márka kölcsön fejében akár megfordítható lesz. Lám, Trúdi nem kaphat kártérítést, még erkölcsi formában sem, pedig ő igencsak ártatlan a dolgokban. Feltehetőleg Erőssy Szilárd apja sem, mert a dolgok összefüggnek, mégha a két ország elszakadt is egymástól. Csak az érzelmek, az indulatok, az erkölcs eltéphetetlen folyamatok.

„Rajtunk kívülálló erők működtetik valamennyit” gondolkodott el a hír fölött Horkai. „Egy erkölcsi hérosz megint elfelejtette szavát, bocsánatkérését, aminek akkori gyanússágát az adta, hogy a magyarok felé nem gyakorolta akkora vehemenciával. Igaz, a forint azóta sem lett konvertibilis” kajánkodott magában Horkai. Néhány nappal később G.Á. drámaírónak és köztársasági elnöknek levelet írt egy hozzá képest ta- noncnak számító író. Horkai akár elcsodálkozhatott volna a hazugságok fölött, de nem tette. A hazugság az hazugság, éppen ezért nem erkölcsi vitatéma. Sokkal inkább fontosabb a hazugságra alapozott álerkölcs. Hiszen A.F. író a címzettel ellentétben nem politikus, éppen ezért lehetne erkölcsös is. Semmibe nem kerülne ez neki. Akkor nem kellett volna vádaskodnia, hazudoznia, hamisítania. Maradt volna írónak. De így?

Horkai most csodálkozott igazán. Eszébe jutott ugyanis, hogy az igazat elhallgató politikus, aki mellesleg még író, maradhatott erkölcsös író. A hazudozó író, azontúl, hogy politikusnak talán még alkalmas lehet, íróként elveszítette minden becsületét.