Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-04-09 / 15. szám

Ötven évvel ezelőtt, 1945. április 5-én fogadták el a kassai kormányprogramot, amely kimondta a csehek és a szlovákok egyenjogúságát a közös államban, viszont a szlovákiai magyar kisebbséget kollektive felelőssé tette Csehszlovákia korábbi fel- darabolásáért. Ezért a Szlovák Nemzeti Tanács által Kassán elfogadott program értelmében az aktív antifasiszták kivételével a magyarságot megfosztották állampolgárságától és a magyar nemzetiségű földet sem kaphatott. A magyar kisebbség

csak 1948-ban nyerhette vissza állampolgárságát.

1989 óta a szlovákiai magyar pártok több ízben is tettek olyan indítványokat, amelyek egyrészt előirányozták az itteni magyarság döntő többségét ártatlanul megbélyegző minősítés miatti bocsánatkérést, másrészt pedig a máig ható következmények felszámolását, beleértve az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatását és a kártérítést. Próbálkozásaik azonban sorra elbuktak a szlovák ellenálláson, de az alábbiakban megszólaló honi

magyar politikusaink véleményéből egyöntetűen az cseng ki, hogy továbbra sem szabad feladni. A három párt képviselőit arról kérdeztük: látnak-e esélyt e téren az előrelépésre, illetve nem tekintik-e elszalasztott lehetőségnek a múlt hónapban aláírt szlovák-magyart szerződést, amely nem tesz említést sem a kollektív bűnösség bélyegének a megszüntetéséről, sem pedig a bene si dekrétumok mindmáig áldatlan hatásának mérsékléséről, vagy végérvényes orvoslásáról.

Napirenden kell tartani a jogorvoslás kérdését

Az alapszerződésben benne van a görcsoldás lehetősége

Süket fülekre találtak a jogorvoslást sürgető javaslataink

Érvényes az ET-nek tett szlovák ígéret a diszkriminatív lépések hatálytalanítására

BATTA ISTVÁN, az Együttélés külügyi titkára:- Tény, hogy a volt Csehszlovákia két utódállama a mai napig ragaszkodik a kollektív bűnösség nehezen minősíthető, de mindenképpen valótlan vádján nyugvó, nemzeti alapon diszkrimináló háború utáni dekrétumokhoz. Nem nehéz felfedni e ragaszkodás mögött az egyértelmű gazdasági motivációt. A megkárosítottak kártalanítása, a vagyon visszaszolgáltatása a jelenlegi birtokost, a többségi nemzethez tartozót károsítaná.

Tehát a németekre és a magyarokra nézve kedvezőtlen jogkövetkezménnyel járó SZNT-döntéseket és törvényeket, a benesi dekrétumokat visszavonni a többségnek nem érdeke. Nyilvánvalóan ez is az egyik oka annak, hogy a szlovákmagyar alap- szerződés meg sem említi a Szlovák Köztársaság Európa Tanácsba történt felvételekor feltételként szabott egyik ajánlást, amelynek értelmében Szlovákia eltávolítja jogrendjéből a nemzeti alapon diszkrimináló hátrányos jogkövetkezményű törvényeket.

Ennek ellenére az alapszerződés, szövege sokmindenre kiterjed (pl. szavatolja a határok sérthetetlenségét, örökre kizárja még azok békés módosítását is), bár megfogalmazásai a nemzetközi diplomácia nyelvezetét használják, s így közös a mozgástér korlátja, nem elég egyértelmű a jogok behatárolása. Magyarán: széles az értelmezési keret. Az említetteknek a szlovákiai magyar közösség immár több generációjájában benne lévő, túlélést célzó belső igazodási kényszere a mindenkori hatalomhoz, a feltűnni nem akarás és a nemzeti tartásbeli megroppanás valószínűleg gyógyulni kezd, ha az alapszerződésben lefektetett, meghatározott jogok és lehetőségek széles skálája nem marad csak írott szó, hanem arra fogunk törekedni, hogy érvényesüljenek. Csak az a jog él, amit gyakorolnak. amivel élnek. A miniszterelnökök az alapszerződés aláírása után megkísérelték értelmezni annak szövegét. Nem tartom helytállónak az autonómia mindkét fél általi elvetését, miszerint a közigazgatási autonómia később elszakadáshoz vezethet. A háború utáni nyugat-európai gyakorlat pont az ellenkezőjét mutatja: az autonómia stabilizálja a helyzetet és erősíti az állam területi integritását. Az alapszerződés leszögezte: a kisebbségek ügye stabilizáló tényező, nem az adott állam bel- ügye, s a szerződő fél jogrendjébe eme! több, kisebbségekkel foglalkozó dokumentumot. Ez nyújt lehetőséget arra, hogy a beneSi dekrétumok és más kisebbségeket sértő intézkedések némelyike orvoslásának ügyét nemzetközi fórum elé lehessen vinni, hiszen ezek több esetben alapvető emberi jogokat is sértenek.

Tehát rövidre .fogva: az alapszerződés önmagában nem oldja fel a benesi dekrétumok és a kassai kormányprogramba foglaltak görcsét. Ez inkább lélektani dolog, de megteremti a bennünket károsan megkülönböztető jogszabályok és következményei eltörlésének lehetőségét.

CSÁKY PÁL,

az MKDM parlamenti frakcióvezetője:

PETŐCZ KÁLMÁN, az MPP külügyi titkára:

A magyar kisebbséget hátrányosan sújtó rendelkezésekkel - és ezzel összefüggésben a beneSi dekrétumok kérdésével, illetve máig tartó súlyos hatásukkal kapcsolatban - számos pontatlan információ és tudatos félremagyarázás merült fel. Fontos tehát e kérdéskör újbóli alapos megvilágítása. A második világháború és a háború utáni első választások közötti kaotikus időszakban Eduard Benes köztársasági elnök dekrétumok tucatjainak segítségével kormányozta az országot. Ezek a törvényhozás által legitim módon jóváhagyott törvények helyett születtek és azok szerepét töltötték be. Közöttük olyan dekrétumok is voltak, amelyek a volt Csehszlovákiában élő magyarokat és németeket a kollektív bűnösség elve alapján fosztották meg állampolgárságuktól, ezek alapján kobozták el vagyonukat, vagy tették ki őket állásukból. Nem tudok egyetérteni Kovács László magyar külügyminiszter minapi nyilatkozatával, aki szerint a dokumentumok felülvizsgálatának kérdése csupán morálispolitikai kérdés. Eme dekrétumoknak máig ható, alkotmányellenes erejük van, ugyanis meggátolják azon anyagi javak jogos tulajdonosuknak való visszaszolgáltatását, akiktől ezt a fenti dekrétumok alapján elkobozták.

Megvallom őszintén: számomra, parlamenti képviselőként, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy a volt Csehszlovákiában a demokratikus folyamatok kétarcúvá válhatnak - és részben végzetes mellékvágányokra futhatnak -, amikor megtapasztaltam, hogy Havel elnök kezdeményezése a szudétanémet ügyben milyen ellenállást váltott ki, s a kollektív bűnösség elvéből fakadó joghátrányok orvoslásának kérdését mennyire alattomos módon kezdték megfojtani. Mi ugyanis soha nem kértük az összes benesi dekrétum megszüntetését, s ezáltal nem is tettük kérdésessé a volt Csehszlovákia jogfolytonosságának ügyét. Mi az ország jelenlegi állampolgárait sújtó alkotmányellenes joghátrányok eltörlését kértük. Tény, hogy kérésünk süket fülekre talált, annak ellenére, hogy elmentünk a lehetséges végső határokig. 1992 áprilisában magam olvastam föl azt a szöveget a szlovák parlamentben, amelyet képviselőtársaimmal állítottunk össze. Ebben egy elvi nyilatkozat elfogadását javasoltuk a parlamentnek, ám a politikai ellenállás ezt lehetetlenné tette.

Véleményem szerint ezt a kérdést továbbra is melegen kell - és melegen lehet - tartani. A jogi alapot az Európa Tanácsba való szlovák felvételi jegyzőkönyv 10. pontja adja, amelynek értelmében az ország jogrendjéből el kell távolítani azokat az elemeket, amelyek a kollektív bűnösség elve alapján mindmáig állampolgárok csoportjait sújtják. Az idén januárban kidolgozott Schwim- mer-jelentés is leírja, hogy ebben a kérdésben Szlovákiában semmi sem történt. Ne tűnjön szerénytelenségnek, de némi szerepünk nekünk is van abban, hogy a jegyzőkönyvbe éppen ez a megfogalmazás került be. Úgy érzem ugyanis, hogy a közeljövőben nem elsősorban a benesi dekrétumokat kellene támadnunk, hanem a volt Szlovák Nemzeti Tanács azon rendeletéit, amelyek segítségével Szlovákiában ezeket a dekrétumokat végrehajtották. Ezek jegyzékét mellékeltük legutóbbi levelünkhöz, amelyet az Európa Tanácsnak küldtünk, s ezt a kérdést újból, jogilag nagyon tiszta formában meg kell fogalmaznunk abban a dokumentumban, amelyet a közeljövőben küldünk el az európai hatalmaknak.

Végezetül úgy érzem, hogy Szlovákia nem lesz demokratikus állam, amíg ezt a kérdést is meg nem oldja. Megfordítva is igaz kell, hogy legyen: nem demokrata az, aki ebben a kérdésben a jelenlegi rendezetlen állapotot igyekszik fenntartani. A megoldásnak három elemet kell tartalmaznia: erkölcsi rehabilitálás bocsánatkéréssel, anyagi kártalanítás és a szervezetek elkobzott vagyonának legalább részleges visszaszolgáltatása.

Az oldalt készítette: P.Vonyik Erzsébet- „Washingtonban örömujjongással fogadták a szlovák-magyar alapszerződés megkötését” - tudtam meg egy amerikai kormányzati intézmény Pozsonyban tartózkodó munkatársától. Nos, ha az amerikai kormányzat ujjong, vajon nekünk, szlovákiai magyaroknak van-e okunk némi örömre? A szerződés megkötése érdekében tett amerikai diplomáciai erőfeszítések, beleértve Clinton elnök személyes levelét, nem voltak véletlenek. A republikánusok tavaly novemberi törvényhozási választási győzelme után az Egyesült Államok többször világosan deklarálta, hogy Oroszország fenntartásai ellenére egyértelműen támogatja a visegrádi országok záros határidőn belüli felvételét a NATO-ba. És hát valljuk be, Amerika szava ebben az esetben döntő lesz. Cserébe viszont a NATO, illetve az Európai Unió elváija, hogy a potencionális új tagországok, így Magyarország és Szlovákia is, rendezzék egymás közti viszonyukat.

Annak tudatosításához, hogy számunkra mennyire fontos a NATO-ba és az Európai Unióba való integráció, elég egy pillantást vetnünk a tőlünk keletre és délkeletre eső vidékekre. Leszögezhetjük, hogy Szlovákia, Magyarország és a szlovákiai magyar kisebbség közös érdeke, sőt, létérdeke, hogy kikerüljön abból a bizonytalan- sági övezetből, amely jelenleg a Keleten dúló káosz és a nyugati kultúrkör között terül el, és hogy az utóbbihoz csatlakozzék. Bátran kimondhatjuk, hogy a két ország most ennek érdekében egy nagy lépést tett. Ebben az értelemben ne zavarjon bennünket, hogy a kormányokat a döntésük meghozatalánál esetleg más, propagandaszempontok is vezényelték, vagy hogy a szerződést éppen Meőiar látta el kézjegyével, aki az aláírásával úgyszólván egy időben elkezdte az ellenpropaganda- hadjáratot is.

A szerződés eme „integrációs” vonzatát én legalább olyan jelentőségűnek tartom, mint azt, hogy a szövegbe jogi kötelezettségként bekerült az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es ajánlása, valamint az, hogy a szerződés kisebbségi rendelkezései néhány vonatkozásban ( pl. nyelvi jogok ) egyértelműen a mai szlovákiai joggyakorlat fölé mennek. Az említett ajánlás pedig, akárhogy csűri-csavarja is a szlovák diplomácia, tartalmazza a kisebbségek jogát autonóm szervek létrehozására, amin nem változtat az egyéni jogokra vonatkozó úín. Meciar-toldalék sem. Világosan látják ezt a szlovák ellenzéki erők is, hiszen nem véletlenül olyan tartózkodóak a szerződés kommentálásánál.

A szerződés egyik árnyékos oldalának ilyenkor, a hírhedt kassai kormányprogram elfogadásának a félévszázados évfordulója idején azt tarthatnánk, hogy nem

került bele a benesi dekrétumok és a kollektív bűnösségre vonatkozó más intézkedések rendezésének a kérdése. Ugyanakkor látni kell, hogy a szerződés még néhány további fontos kérdésre sem tér ki, de nem is zárja le őket. teret hagyván ezek jövőbeni rendezéséhez. És nekünk így is kell hozzá viszonyulnunk. Itt jegyzem meg, hogy a Magyar Polgári Párt jogászai továbbra is szorgalmasan dolgoznak azon, hogy ez a kérdés rendes bírósági úton nyerjen jogorvoslatot. Továbbá ne feledjük, hogy az 1944-1948-as időszak magyarság elleni diszkriminatív intézkedéseinek kiiktatására a saját jogrendjéből Szlovákia kötelezte magát az ET-be történt felvételekor, még az előző Meciar-kormány idején. Ez a kötelezettség még mindig érvényben van, és az Európa Tanács folyamatosan ellenőrzi teljesítését.

További hiányosságként értékelhető, hogy a szerződés nem tartalmaz egy konkrét végrehajtási csomagtervet, amelyben a kisebbségek képviselői is szerepet kapnának, vagy erre való utalást. Itt rendkívül aktívan és kezdeményezően kell fellépnünk, fel kell ajánlanunk „szolgálatainkat” a szerződés gyakorlati megvalósításához. Természetesen, ehhez politikai akarat is szükségeltetik. Ennek a szlovák kormány, enyhén mondván, híján van, ezt világosan látjuk, ezért ne legyenek illúzióink. Mégis úgy vélem, hogy a mi javunkat az szolgálná, ha a szerződést minél előbb ratifikálná a szlovák parlament. Akkor ugyanis jogi erőre emelkedne és pajzsként magunk előtt tartva követelhetnénk belföldön és az európai intézményeken keresztül egyaránt, hogy Szlovákia hozza összhangba jogrendjét és joggyakorlatát a szerződésben vállaltakkal.

A szerződés ratifikálásának elvetése viszont kellemetlen következményekkel járna. Az újabb tárgyalások nyilván még jobban elhúzódnának, miközben nagyon valószínű, hogy ennél a szerződésnél jobbat kötni aligha lehetne. Ráadásul elveszíthetnénk azt a helyzeti előnyt, amire szert tettünk az európai integráció felé vezető úton más országokkal, így pl. Romániával szemben. Ügy vélem hát, hogy a szerződést higgadtan, józanul, a realitások figyelembe vételével kell mérlegelni. Sem az örömujjongást, sem a defetista hangulatot nem tartom helyénvalónak, inkább az enyhe derűlátást, egy kis szkepticizmussal fűszerezve. A derűlátás mértéke nyilván nagyban attól is függ, mennyire leszünk képesek majd mi, szlovákiai magyarok élni a szerződés adta lehetőségekkel és mennyi szövetségest tudunk szerezni magunknak itthon és külföldön egyaránt. Ügyes, naprakész és szívós politizálásra kell felkészülnünk.

KISEBBSÉGPOLITIKA

_________________________ ____ 1995 április 9 1/flSŐfnap