Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-02 / 14. szám
Vasárnap 1995 április 2. publicisztika A XX . század aligha nevezhető a polihisztorok korának. A magyar tudományosságban - az országhatáron belül és kívül - mégis vannak még napjainkban is örvendetes kivételek. Ezen kevesekhez tartozik Zalabai Zsigmond, a pozsonyi Komensky Egyetem magyar nyelvi és irodalmi tanszékének tanára, akit joggal nevezhetünk polihisztornak, hiszen kutatómunkája nemcsak az irodalomtudományt, a stilisztikát és irodalomkritikát öleli föl, hanem emellett a helytörténetet, faluszociográfiát, néprajzot, sőt - kisebb mértékben - még a nyelvészetet is. Ékes bizonyítékai ennek a „Tűnődés a trópusokon”, a „Mindenekről számot adok” és a „Hazahív a harangszó” című, az 1980-as évek elején megjelent kitűnő könyvei, nem szólva itt különböző tárgykörű cikkeiről, tanulmányairól és egyéb összeállításairól, önálló kiadványairól. Hogy e polihisztorságban milyen okok játszanak közre, mennyire függvénye az egyéni hajlamnak s mekkora benne a közösség, a nemzetiségi, kisebbségi helyzet szerepe, azt nagyon nehéz megítélni. Zalabai tanár úr - Fábry-díja kapcsán a vele készített interjúban - a következőképpen vallott erről: „A nemzetiségi kultúra kihívásai, megoldásra váró kérdései, az intézmények hiányából fakadó fehér foltok egyszerűen megkövetelik, hogy a szellemi emberek egy része vállalja a mindenes szerepét. Jó néhány olyan kollégát ismerek, akik valóban egyszemélyes intézménynek tekinthetők, és különböző műfajokban, tudományágakban próbálnak meg válaszolni az említett kihívásokra. ...Az írás rákényszerít arra, hogy az ember polihisztort feladatokat vállaljon magára, és nemcsak a magam pályájáról mondhatom ezx el, ugyanilyen sokműfajú szerző Koncsol László is. Ez az egyik olyan terület, melyet a nemzetiségi írósors jelöl ki számunkra. ” (A Hét 50. sz. 1994. XII. 9. 14.) Zalabai Zsigmond legújabb munkája a „Jer, magyar lantom" című kiadvány, amelyet Baráti Szabó Dávid gazdag életművéből, több mint négyszáz költeményből válogatva állított össze. A kötet gerincét a ciklusokba rendezett költemények alkotják (5-182), ezt követi az Utószó (185-201), amely a költő életútjával, munkásságával és a kiadvánnyal kapcsolatos fontos tudnivalókat, részletes tájékoztatót foglalja magában. A „Név- és szómagyarázat” c. fejezet (203-229) hasznos kiegészítésekkel szolgál a költemények jobb megértéséhez, valamint a korszaknak és a költő kortársainak megismeréséhez. A kötetet tartalomjegyzék (231-234) zárja. Az Utószóban jó áttekintést kapunk Báród Szabó Dávid életútjáról, hosszú és fordulatokban gazdag, a magyar nyelvterület különböző (egymástól távoli) vidékeihez kapcsolódó életének szakaszairól, valamint költői-műfordítói és tudományos tevékenységéről, legfontosabb műveiről. Mindennek összefoglalása nem csupán irodalomtörténeti (tudományos) szempontból szükséges és hasznos, hanem abban a tekintetben is, hogy az olvasó könnyebben, jobban megérthesse a kötetben található költeményeket. Ugyanilyen szempontból hasznosítható a ,Névés szómagyarázat” című fejezet jó néhány szócikke is, mégpedig elsősorban azok, amelyek Baráti Szabó kortársaira vonatkoznak, vagy valamely településsel kapcsolatosak. Így pl. a 186. és 228. lapon remekbe szabott áttekintést találunk a Komáromhoz közeli Virt történetéről és arról a fontos szerepről, amelyet ez a Zsitva-par- ti kis település a költő életében betöltött. Ismeretes, hogy a XVII. században Magyar- országon a nyelvjárások iránti érdeklődést az irodalmi népiesség, a felvilágosodás és - nem kis mértékben - a kibontakozó nyelvújító mozgalom váltotta ki. S már a nyelvújítók közül né- hányan - szerencsére - azt vallották, hogy az irodalmi nyelvet tájszókkal is lehet és kell gazdagítani. Közéjük tartozott Báród Szabó Dávid is, aki „Kisded szótár”-ában és „A magyarság virági” című munkájában - sok tájszót, népi szólást és közmondást közzétéve - szép példát is mutatott erre. A magyar nyelv féltő szeretete és dicsérete - búvópatakként - szinte az egész kötetben végigvonul (pl. a „Társaságkötés”, az „Abauj vármegye ünnepe napjára”, a „Szabolcs vármegye ünnepére” c. verseiben). Az anyanyelv iránti szeretete és a fennmaradásáért való aggodalma a kiadvány nyitó költeményében is megnyilvánul: „Serkenjfel, magyar ifjúság! ím nemzeti nyelved, Egy szép nemzetnek bélyege, veszni siet. Fogj tollat; kezdj íráshoz; kezdj szóba vegyülni Lantos Apollóval nemzeted ajka szerént" Báród Szabó Dávid - amint az az „Utószó”- ból is kiviláglik - életének nyolcvan esztendeje során szülőhelyétől, a háromszéki Baráttól a Komárom megyei Virtig meglehetősen sok helyen megfordult (pl. Egerben, Kolozsvárt, Nagyszombatban, Székesfehérvárott), van olyan település (pl. Besztercebánya, Komárom, Sza- kolca, Trencsén), ahol egy-két évet töltött, Kassán és Virten pedig nagyjából két-két évtizedig lakott. Változatos életútja, a magyar nyelvterület egymástól távoli vidékeinek a megismerése hatással volt egész munkásságára, különböző témájú írásaira, s természetesen nyomot hagyott költészetében is. A .Jer, magyar lantom" c. kötetet végigolvasva is azt tapasztaljuk, hogy a különböző tájegységek nyelvjárása kisebb-na- gyobb mértékben ezekben a versekben is tükröződik. Azt itt előforduló tájszavainak egy része szűkebb pátriájából, a Háromszék megyei Barátról és környékéről való, ilyenek pl. a diszké ’másodévi bárány’ (110), gyakor ’sűrű’ (91), gyakor ízben ’gyakran, sűrűn’ (60), kisded ’kis, kicsi’ (28), majorság ’baromfi’ (15), vackor ’vadkörte’ (72). Életének több mint felét Baráti Szabó Dávid a Felvidéken töltötte, érthető tehát, hogy erről a tájegységről jó néhány tájnyelvi elem is fölbukkan verseiben. Ezeknek egy része csallóközi, Komárom környéki nyelvjárási eredetű, ilyen pl. a dölfös (93), dícsíret (85), kímíli (80) és a hegyette ’fölötte’ (148) szóalak; más része pedig palócos jellegű, ilyenek pl. a megett ’mögött” (94), gyanós ’gyanús’ (89), kátyók ’kátyúk’ (108) és odó ’odú’ (41) szóalakok. - Érdekes véletlen, hogy a „Szőlőből megjövetel” című költeményben (82) a hajdina (Fagopyrum vulgare) megnevezésére - egymáshoz közeli sorokban - az anyanyelvjárásából megőrzött, román eredetű haricska tájszót és a Felvidéken megismert, a szlovákra visszavezethető pohánka lexémát használja. - Nem jelentéktelen azoknak a szóalakoknak, archaikus elemeknek a száma sem, amelyek alak- és/vagy jelentéstör- téneti szempontból figyelemre méltóak. Ilyenek pl. a jövő idő kifejezésére szolgáló -and, -end formák, például adand (72), hozand (69) és kö- vetendi (76), valamint a mondjadssza (139) és a jerssze (173) -sza, -sze nyomósító elemmel bővült igealakok. - Végül a kötetben található lexémák közül néhány olyat említek meg, amely jelentése és/vagy hangalakja miatt érdemel különös figyelmet. Ilyenek pl. a következők: eltárgyaz ’eltalál, megcéloz’ (24), ih- nyáj ’juhnyáj’ (88), írott konty ’színes, cifra turbán’ (24), körtvély ’körte’ (73), ölyű ’ölyv’ (132), tanya ’halásztanya, halászóhely’ (70), legeden ’minap, múltkor, nemrégiben’ (93), tél- tál ’itt-otf (73). - Az itt felsorolt példák nagyrészt a ,Név- és szómagyarázat” c. fejezetben is szerepelnek. Ezeknek kiválogatásáról és értelmezéséről az a véleményem, hogy Zalabai Zsigmond e téren is alapos és gondos munkát végzett. Némelyik szócikkhez részletesebb magyarázatot fűzött, így pl. a „Tisztelendő Józsa István úrhoz” című költeményben (69) előforduló „kucsmámot már négy már hat ökörre teszem" szóláshoz a következőt: „Ezen szólás módja, mivel már elhatalmazott, a versben is elcsúszhat” - kommentálja B. Sz. D. 1802-es kötetében a fönti fordulatot. Mindamellett e szólásmondás ma már nem annyira „elhatalmazott’’^ hogy ne szorulna magyarázatra: a „Nem ér egy molyette kucsmát" szólás ellentétes jelentéséről van szó; értelme annyi mint: kitűnően, jól megy a sorom ” (216). A kitűnő versválogatásért és annak ciklusokba rendezéséért, a költeményekhez kapcsolódó tanulmányért és a hozzáértő magyarázatokért Zalabai Zsigmondot illeti dicséret, de minden elismerést megérdemelnek a kiadást támogató települések önkormányzatai és mindazok, akik valamiképpen hozzájárultak a kötet megjelentetéséhez. A könyv gondos és szép kiállítása a Liliuni Aurum munkáját dicséri. Szabó József MACYAR LANTOM tgy vojiÁoi vízAkkor még nem tudta, hogy Horkai éppen befejezte az E.Sz. magánvállalkozóval átélt lelki kalandozásairól írt újabb tárcáját. Abban a pillanatban Erőssy Szilárd öncélú játszadozását, majd váratlan hasra esését senki nem látta. Valahogyan mégis úgy érezte, hogy legszívesebben nem állna föl, úgy maradna legalább egy percig. Szemtől szembe az anyafölddel. Talán még mondanivalójuk is lenne egymásnak. De az anyaföld ezúttal is néma maradt. Erőssy Szilárd meg fel- tápászkodott, megtapogatta végtagjait, majd leporolta sötétszürke öltönyét. A rámpa lépcsőin araszolgatva érezte meg először, hogy lehorzsolódott a térde. Nadrágján ugyan nem volt különösebb nyoma a sérülésnek, de levetkőzve látta a kellemetlen, égető érzést okozó sebet. Hamarjában az elsősegélyládikában talált, valamilyen sebvízféleséggel fertőtlenítette. Utána átöltözködött, mert apró olajfoltokat fedezett fel zakóján. Valószínűleg tisztítóba kell vinnie... Horkai sort váltott az írógépen, s odaírta nevét az elkészült tárca alá. Egy napra megszabadult a kínzó érzéstől. Kezdő újságíró volt, amikor először találkozott ezzel az olykor kétségbeesésig fokozódó szorongással. Húsz éve szorítja a lelkét minden áldott nap, ha írnia kell. Olyankor mindig úgy érzi, hogy nem tud egyetlen szót se leírni. Riportok, jegyzetek, glosszák, tárcák százaira gondolva jut eszébe ez a negatív lelki energiafolyam. Benne a soha többé nem folytatható újságírói pálya sötét látomásaival. Ahány írás, annyi alkalma a vég bekövetkeztétől való félelemnek, az így keltett kétségbeesésnek. Megszólal-e benne valami, amit utólag talán gondolatnak, érzésnek, véleménynek mondhat? Van-e értelme ennek a pokoli szenvedésnek, ha már abbahagyni nem tudja? Mekkora az az idő, amennyit még kibír ebben az őrült feszültségben, minden áldott nap, amelyen papírt vesz maga elé, hogy tollával olvashatatlan betűkkel szavakat rójon rá, vagy írógépébe fűzze a semmi fehér, emberi szemmel szinte csak kétdimenziósnak látott tárgyi valóságát. Nem beszélve a számítógép rejtélyes elektronikájáról, hogy segítségével a falban vezetékekben bolyongó áram betűket rajzoljon a világító képernyőre. Az ő betűit? Vagy talán mégis a toll, az írógép és a számítógép gondolkodik helyette? Néha mégis úgy érzi, megszűnne a világ mozogni, ha egy napon nem ülne le egy fehér papírlap elé. Ezek a pillanatok aztán mindig felszabadítóan hatnak rá. Addigra már túl van a gyomorremegésen; Sejtések agyában a kávétól, a teától, egy almától vagy csupán az ablakon át beáramló friss levegőtől született legalább néhány ötlet, amelyekből talán gondolat is napfényre verekszi magát. Addigra már elcsendesedik a környezete. A lakásban egyedül marad. Balázs az iskolában a tudatlansággal csatázik. Juli bőröndnyi aktával talán már megérkezett a vállalat irodájába. Az utcán alábbhagyott a reggeli csúcsforgalom, s a tizenkétemeletes bérházban a legkisebb nesz is áthallatszik a falakon. Jegyzeteibe temetkezve, némelykor a diktafont hallgatva idézi fel egy-egy riportút történéseit, tényeit. Írás közben szigorúan ellenőrzi az addigra már a fejében megírt szöveget. S ha nem, akkor régi beszélgetések megrajzolta életutakat idéz fel emlékezetében, vagy a tegnapelőttit, akárcsak az imént befejezett tárcában. Erőssy Szilárd, a hegyaljai kisváros legvagányabb és legfelkészültebb magánvállalkozója, mellesleg barátja, írásaiban csak E.Sz.- ként szerepel. Mindeddig nem ismerték fel, kiről mintázta ezt az értelmiségi figurát. Családjának sorsában véletlenszerűen sűrűsödik a szlovákiai magyarság sorsa, függetlenül társadalmi rétegződéstől, vallástól, lakóhelytől, szakmától. Személye nemzedékeket kapcsol össze, hatvanas-hetvenes szülőket, negyvenes-ötvenes nemzedéktársakat, húszas-harmincas éveikben járó gyerekeket, diákkorukat élő unokákat. Emlékeik, élményeik vannak egymásról, és ami sokkal fontosabb: egymásnak. Erőssy Szilárd többet jelent Horkainak, mint amit a barátság fogalma be tud fedni. Egyszerre lehet és tények számára ez a szülőhelyén maradt örök kamasz lelki tükör, eleven lelkiismeret-furdalás, egyszemélyes számonkérőszék, kalauza az újságíró szakmában csak mélyvízként emlegetett vidéki mindennapokban, ötletgazda, vitapartner, indulatokat geijesztő szellemi provokátor, idegesítő közönnyel és meg- szállottszággal vállalkozó üzletember. Egyszerre példakép, utolérhetetlen akaraterővel, s egyszerre magát a provinciába temető, önemésztő tehetség. Az idő kiteijedései láncolják össze a két férfit. Oda és vissza. A gyerekkor kalandjaitól a tanulása előtt lezárt ideológiai sorompók között elszá- guldó idő vonatokig. Erőssy Szilárd így nőtte ki magát a hegyaljai kisváros egyetlen entellektüeljé- vé, legalábbis Horkai szerint. Azt ugyanis a kisvárosbeli régebbi kocsmázásaik, s újabban tekeklubokban töltött estéik során tapasztalta, milyen minőségű az a szürkeállomány, amely az autodidakta népművelőből lett nagykereskedőt körülveszi. Mostanában Horkai attól tart, hogy barátja a helyi politikába ártva magát, önkormányzati képviselőként fog előbb-utóbb elindulni lefelé a lejtőn. Milyen lejtőn? Hát csak úgy, lefelé a placcon. Legelőször is abbahagyva legnagyobb szenvedélyét, az olvasást, ami nélkül ma talán már munkanélküli, olykor közmunkákra kivezényelt népművelő lenne. Szenvedélyesen foglalkoztatja, hogy Erőssy Szilárd képes lesz-e megmaradni abban a hitben, ami erkölcsi tartásának gerincét képezi. E.Sz.-ről szóló történetei megmaradhatnak-e annak a pozitív életerőnek, amiből sokszor maga is kénytelen meríteni. Az állandóság, amiben Szilárd annyira természetes módon él, legutóbbi találkozásukkor mintha zava- rosodni kezdett volna. A fiúnak lelki gondjai támadtak, amelyeket Horkai - ha alaposabban belegondol - történelmi, sőt, a mindennapjainkban egyre inkább előtérbe kerülő tényeknek látott. Horkai tudta, hogy Erőssy Szilárd nem hallotta még, amit a háta mögött beszélnek. Amikor legutóbb a kuglizóba érkezésük után első útja a mosdóba vezetett, a nyitva hagyott ajtón át óhatatlanul is kihallgatta egy asztaltársaság beszélgetését. Kemény megjegyzéseket tettek Szilárdra, s az állítólag a háta mögött álló újságíróra is. A szürkék sörbe mormolt méltatlankodását vélte kihallani szavaikból. Eltökélten nem szólt barátjának. Tudta, hogy mire az E.Sz.- ről írt tárcáját Erőssy Szilárd elolvassa, már fülébe jut, hogy lemagyarozzák, lezsidózzák, szeretője miatt lecsehezik, s mindezt anyjára és apjára - az ő szenvedéseikre - történő célozgatásokkal.
