Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-26 / 13. szám
tiasärnap 1995. március 26. MŰVÉSZVILÁG K 0 L I B R I T A N Bu dapesten, egy félreeső, országúti benzinkútnál rablás tanúja egy harminc év körüli taxisofőrnő. Ukrán fiú mossa a kocsiját; apja, a megszálló szovjet hadsereg tisztjeként, éveken át Magyarországon élt. Andrej ambiciózus, sőt mi több, karrierről álmodó fiatalember. Balett-táncos. Kapcsolatokat, lehetőségeket, elrugaszkodási pontokat keres, és hogy pénze is legyen, kocsimosást vállal. Anna, a taxisofőrnő sorsa pillanatok alatt összefonódik a húszéves ukrán fiúéval. Segíteni próbál rajta, közben beleszeret. Magához veszi. Lakásában külön szobát, lelkében külön zugot ad neki. Hálából a fiú időnként magához öleli. Nem ígér semmit, csak jelen van Anna életében. Miközben építi a sajátját. Bártáncos lesz egy alvilági mulatóban. Tenyérnyi színpadon vonaglik egy erotikus trojka tagjaként. Jól táncol, jól keres. Csak Anna nyugtalan. Félti őt és féltékeny is rá. Ne gusz- tálják mások, amiért igazából ő fizet. Kilincselni, könyörögni kezd. Színház- igazgatónál, balettmesternél. Nézzék meg a fiút, mert valóban tehetséges. Andrej már az Operaházban táncol. A legnagyobb kapun lépett be. Most már minden mellékes számára. Anna is. Csak a pálya, a továbblépés, a siker érdekli. Ebben a világban már nincs helye a nőnek, Andrej szemében megszűnik létezni. „Gyűlölöm az erőszakot...” (Kovács Zita felvétele) A római fészekrakó: Braniszlav Teszanovics tavaly még a Pécsi Balett táncosa volt. Ma már nem az. Rómában él Barbara de Rossival. A filmben ugyan megszakad a kapcsolatuk, az életben azonban tovább folytatódik. ” • Jókora fordulatot vett az élete. Pécs után Róma nem kis változás.- Nem volt jelentéktelenebb a korábbi „ugrás” sem. Szerbiából Magyarországra, Növi Sadból Pécsre. Tizenkét éve táncolok, tizenkét éve vártam, hogy történjen valami. Otthon nagy csodára nem számíthattam. A háború minden reményemet keresztülhúzta. Pályám legelején mindennap azért fohászkodtam, legyen már vége, ne kelljen örökös rettegésben élni. Táncolni akartam. Nyugodtan, felszabadultan, teljes odaadással. A balettiskola elvégzése után a Szerb Nemzeti Színház szerződtetett, és ott lóbáltam a lábam a szamárlétra legalsó fokán. Hónapokba telt, míg feljebb léphettem, de sokkal nagyobb feladatokra ott sem számíthattam. A hattyúk tava pás de trois-ja volt a csúcs, aztán újabb várakozás és újabb csalódások. Megkaptam a Diótörő hercegét, de csak második szereposztásban. Nem engedtek kilépni a sorból, a nagy Ladányi Andreával a Vörös kolibriban Böszörményi Zsuzsa Vörös kolibri című most bemutatott játékfilmjében új arcot láthatnak a nézők. Egy huszonhárom éves szerb balett-táncost, aki rögtön az első filmszerepével Rómában landolt. „Két sztárja van a Vörös kolibrinek - mondja a diák Oscar-díjas rendezőnő Barbara de Rossi és Remo Girone. Mindketten olaszok. Braniszlav Teszanovics/!rA köztük, mellettük kellett helyt állnia. Pasqua- le Squitieri, a film olasz producere aggódott is eleget. Ilyen nevek mellett egy abszolút kezdőnek nem könnyű megfelelnie. Branco tehetséges, jól formálható fiú. Kereshettem volna profi színészt is a szerepre, csakhogy nekem olyanvalakire volt szükségem, aki táncolni is nagyszerűen tud, nemcsak játszani. Próbafelvételek hosszú sora után végül is úgy döntöttem: nála jobbat, Magyarországon, aligha találnék Andrej szerepére. Branco ugyanis szerepeket pedig azok kapták, akik már tizedik évüket töltötték a színházban. Én meg nem vagyok türelmes alkat. Szeretem. ha tudnak rólam, ha figyelnek rám és számolnak velem. A rosszul őrzött lányban sem kaptam egetverő lehetőséget, de ha szóltam, leintettek. „Hova sietsz, vannak még előtted... ” Aztán a háború! Én pacifista vagyok. Gyűlölöm az erőszakot. Az én életem ne tegyék tönkre. • Hogyan sikerült Pécsre szerződnie?- Egy koreográfusbarátom hívott át próbatáncra. Be akart mutatni az igazgatónak. Vesztenivalóm nem volt, vágyam annál több, úgyhogy siettem, ahogy csak tudtam. Ha egy táncos huszonnyolc éves koráig nem ér el egy bizonyos szintet, akkor utána már ne nagyon reménykedjen, s főleg ne Szerbiában. Pécsett szép lehetőségeket kaptam. Ott egyetlenegy napom sem veszett kárba. Két évig táncoltam az együttesben, és nyugodt szívvel kimondhatom: rengeteget fejlődtem. • Színészi ambíciók fűtötték valaha?- Soha. Filmszerepről még csak álmodni sem álmodtam. Ezért szép az élet! Egyik napról a másikra minden megváltozhat. • Csak kell hozzá egy éles szemű rendező...- Ha Böszörményi Zsuzsa nem jön le Pécsre, hogy táncost keressen Andrej szerepére, akkor nincs a film, nincs Barbara és nincs Róma sem. Zsuzsa szeme, szerencsére, megakadt rajtam. Próbafelvételre hívott. Azt hittem, rosszul hallok. Én, aki még csak filmközelben sem voltam soha... De nem kérettem magam. Különben is... szeretem a kihívásokat, a váratlan helyzeteket. • Keze-lába nem akadt össze, miközben a magyar szöveggel bajlódott?- Pécsett, a két év alatt „haladó” lettem magyarból, de a próbafelvételen, amikor hosszabb szövegrészeket kellett megjegyeznem, bizony megizzadtam. A forgatáson már könnyebb dolgom volt. Ott már három nyelven beszéltem a kamera előtt. Magyarul, szerbül és angolul. így sokkal jobban koncentrálhattam a színészi játékra. Nem kellett szavakon töprengenem. • Andrejről mi a véleménye?- Ördög is, angyal is. Amíg mások kezében a sorsa, addig kedves, szelíd, jó fiúnak tűnik. Amikor célba ér, már csak önmagával törődik. A saját érdekein kívül minden más lényegtelenné válik számára. Annához is csak addig ragaszkodik, amíg ki nem harcolja számára, hogy megnézze őt Viktor, az Operaház balettmestere. Amikor bekerül az együttesbe és dolgozni kezd, már csak magára figyel. Elindul egy úton és nem néz se jobbra, se balra. De a nő megérti őt. Fájó szívvel ugyan, de lemond róla, mert érzi, hogy Andrej világa és az övé két, egymástól merőben eltérő világ. • Pasquale Squitieri egyetlen mondattal kommentálta filmbeli alakítását: „Felfedeztünk egy fiatal tehetséget. ”- Nem tudom, hogy alakul a pályám. A táncot természetesen folytatni akarom. Sem a mai, sem a klasszikus darabokból nem akarok kimaradni. • Rómában, Barbara de Rossi mellett bizonyára lesznek is lehetőségei.- Barbara biztos pont az életemben. Szeretjük egymást. Ő most Amerikában forgat, de telefonon naponta beszélünk. Rómában nagyon sok táncegyüttes működik, de még nem döntöttem el, melyikhez szerződöm. Áprilisban ugyanis egy olasz tévéfilm főszerepét játszom, és most arra koncentrálok. És árgus szemmel lesem, merre repül a Vörös kolibri. Hátha hoz valamit... Szabó G. László (Fotó: Inkey Alice) T íz évig volt Michelangelo Antonioni felesége és legtöbbet foglalkoztatott színésznője. Játszott A kalandban, Az éjszakában, a Napfogyatkozásban, a Vörös sivatagban. Aztán vígjátékok következtek. Ám a könnyedebb történetekben is megmutatta drámai vénáját. Mint későbbi filmjében, a Theresa, a tolvaj című produkcióban, amelyben a vidékről a nagyvárosba került, megesett, pénztelen asz- szonyt is frenetikus energiával, szívet szorongató lelki pőreséggel keltette életre. Hátborzongató volt, ahogy a villamoson utazva, szájában zsilettpengével várt áldozatára, hogy rést vágjon az utas táskáján, s pénzhez jusson. 1970-ben Jancsó Miklóssal dolgozott A pacifistában. írt forgatókönyveket, sőt rendezett is. Ám egy ideje színésznőként kevesebbet hallunk róla. Nemrég tollat fogott, és megírta önéletrajzát Hét alsószoknya címmel. A könyvet bizonyára magyarul is olvashatjuk majd. Hét alsószoknya Monica Vitti első alkalommal meséli el magánéletét, azokat a titkait, amelyeket mind ez ideig féltő gonddal őrizgetett, és nem beszélt róluk. Nem azért mert szemérmes, csak mert ő is szégyenlős, ha magát kell megmutatnia. A színház persze más: „Különös érzés, de megnyugtató mások drámáit, mások életét megeleveníteni, eljátszani - mondja. - Az ember tudja, hogy két óra múlva véget ér a játék... Játszani azt is jelenti, hogy az ember pár órára elmenekül a saját lényétől. A színész levet- kezi, és az öltözőben hagyja az életét. Aztán a darab végén ugyanott újra magára ölti a saját ruháival. ” A hét alsószoknya nem szabályos életrajz - adatokkal, emlékekkel, dokumentálható tényekkel. „Nem tudok hazudni, és nem is hazudhatok - mondja. - Emlékeim pedig nincsenek” - állítja. így aztán inkább csak az érzelmeiről és szenvedélyeiről, vagyis „élete motorjairól” vall. Gyöngeségeiről, hibáiról. Asz- tigmatikus rövidlátásáról, arról, hogy a lába sem tökéletes, mindig befelé gyúrja a cipőjét, arról, hogy lyukas kezű, mert mindig mindent leejt, arról, hogy iszonyatosan fél az utazástól. „Hogy én mennyit szorongtam, amíg a könyvemet írtam. Mert kézzel írtam, kitépett lapokra. És mivel mindig mindent elveszítek, attól féltem, hogy elhagyok néhány fecnit. Én mindig keresek valamit, mert a tárgyak menekülnek és elbújnak előlem. Mégis sikerült hiánytalanul összeraknom a lapokat. ” Olyan olvasmány ez a könyv, amelyben egy nagy színésznő az első mondattól az utolsóig alulértékeli önmagát. Annak ellenére, hogy az eredmény, akár ez a könyv, akár az életműve, az ellenkezőjét bizonyítja. Amikor a legkomolyabb élményeiről beszél, boldogtalan gyermekkoráról, az éhezésről, egykori élettársa, Carlo Di Palma iránt érzett szerelméről, amely egy Milánóból Moszkvába tartó vonaton ért véget, a legdrámaibb részleteket is magával ragadó komikummal fűszerezve oldja fel. „Az első szabály - mondja -, hogy nevetni tudjunk önmagunkon. Annak az igénye, hogy magamról beszéljek, s ne egy fantáziaregényt írjak, írás közben nőttön-nőtt bennem. Elkezdtem, aztán jött, kifakadt belőlem az egész. Ez a könyv teli van hibákkal, amelyek azonban nem a könyv hibái, hanem az enyémek. Hibáim nélkül nem lennék önmagam. Szeretnék visszatérni a moziba is. Régóta vágyom egy szép komédiára. Kaptam is rengeteg ajánlatot, de egyik sem tetszett. Most van egy forgatókönyv. Tényleg nagyon szép. Ez még reményekkel kecsegtet. ” Hét alsószoknya - édesanyja mindig ezzel csúfolta. Mert kislány korában mindig rétegesen öltözködött, több alsószoknyát is magára húzott, ha fázott. S most, mintha csak színpadra lépne, Monica Vitti az öltözőben levetette egykori önmaga, Maria Luisa Ceciarelli alsószoknyáit. Az életét. Kétszáz oldalon. A Gioia alapján: (tallósi)