Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-26 / 13. szám
zei kilenc százkilencvenöt tavaszán, sajnos, távolról sem vaklárma, hogy a rendszerváltás óta már harmadízben országló Vladimír Meciar koalíciós kabinetje, az úgynevezett alternatív iskolák gondolatának forszírozásával, frontális támadást indított a szlovákiai magyar iskolák több mint négy és fél évtized során kialakult rendszere ellen. Jellemzi a kormányzat nemzeti gerjedelmét, hogy e törekvés éppen a kisebbségeket érintő strasbourgi keretegyezmény aláírása után és a szlovák-magyar alapszerződés körüli egyezkedés időszakában van felfutóban. Ön, asszonyom, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége oktatáspolitikai bizottságának elnöke; így tagja volt annak a tárgyalóküldöttségnek, amely 1995. február 27-én - a szlovákiai magyar iskolaügy gondjait és jövőjét tisztázandó - meghallgatást kért Éva Slavkovská oktatási minisztertől. Adódik hát a kérdés: mennyiben tájékozott az oktatási minisztérium, illetve személyesen a tárcavezető a hazai magyar iskolák valós helyzetéről?- A szóban forgó találkozón tapasztaltak alapján úgy tűnik, hogy a miniszter asszony vagy tényleg rendkívül tájékozatlan, vagy pusztán megjátssza a tájékozatlant, hogy ezzel leplezze a tárca tényleges céljait. Ugyanis képtelenségnek tartom, hogy a magyar iskolákat érintő vitás kérdések zömét akkor és ott, tőlünk hallotta volna először. És azt sem hiszem, hogy az olyan kérdésekben is tájékozatlan, amelyekben már pedagógusként is eleve jártasnak illenék lennie. Például kijelentette, hogy nincs tudomása arról a törvényerejű rendeletről, amely értelmében a pedagógusok - ha más tannyelvű iskolában tanítanak, mint amilyen oktatási nyelven a saját végzettségüket szerezték - csak nyelvvizsga után léphetnek a felsőbb, tehát a 9-es bérosztályba. Éva Slavkovská úgy nyilatkozott, hogy nincs tudomása erről a paragrafusról; én viszont úgy vélem, hogy ez pusztán ködösítés, hiszen egy miniszter a lényeges dolgokban aligha lehet tájékozatlan. Különösen, ha olyan elevenbe vágó kormányzati törekvésekről van szó, mint a mai szlovákiai magyar oktatásügy leépítésének szándéka.- Véleménye szerint ebben a kérdésben a kormánykoalíció mindhárom pártja azonos módon gondolkodik?- Igen. Más dolog, hogy a kormányzatban mindenképpen a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a hangadó. Meőiar úr nyilván nem véletlenül bízta az oktatásügyi tárcát a Szlovák Nemzeti Pártra, hogy a radikalizmusáról ismert koalíciós társsal végeztesse el azt a piszkos munkát, amelyre lényegében a kormányprogram is felhatalmazást ad.- Az SZMPSZ küldöttsége és a tárcavezető megbeszélései után a miniszter asszony kész tényként említette, hogy az alternatív oktatás bevezetésének időpontja 1995. szeptember 1-je!- Ez is világosan bizonyítja, hogy Éva Slavkovská szándékosan „tájékozatlan”. Amikor a dolgozószobájában csaknem egy órán át tárgyaltunk, akkor szinte fel volt háborodva azon, hogy nekünk a magyar iskolahálózat jövőjét érintő aggodalmaink, az alternatív oktatás bevezetésére vonatkozóan kész értesüléseink vannak. Sőt! Még olyasmit is mondott: ő bizony nem tudná elképzelni, hogy a természettudományi tantárgyakat, konkrétan a matematikát, a magyar iskolákban szlovákul lehetne oktatni. Inkább történelemről meg egyéb tantárgyakról beszélt. Ezzel szemben elszólta magát, amikor kifejtette azt a nézetét, hogy már például az elsős elemistákat is csoportokra osztanák, ami önmagában abszurd dolog lenne. Lehetséges, hogy Éva Slavkovská a tárgyalásainkat követő sajtótájékoztatón azért beszélt sokkal félreérthetetlenebbül, mert percekkel korábban, még a miniszteri dolgozószobában, a legközvetlenebb munkatársnőinek egyike kibökte: a szándék eltökéltségének szintjén végül is készen áll az alternatív iskolák tervezete. Ezzel csak beigazolódtak korábbi értesüléseink, hogy az 1994/95-ös tanév végére valószínűleg kidolgozzák az erre vonatkozó tanterveket, az új iskolaévtől pedig nyilván bevezetik azokat. Ez viszont nemcsak a szlovákiai magyar iskolák létét kérdőjelezné meg, hanem a kormány kétszínűségének is ékes bizonyítéka lenne. A miniszterelnök ugyanis egyfelől azt bizonygatja, hogy itt minden kisebbségi jog biztosított, méghozzá az európai szinten felül; ugyanakkor a kormányzat a törvények önkényes értelmezésével egyszerűen rá akarja kényszeríteni iskoláinkra az „alternatívát”. És épp ez az, ami csapdahelyzetet teremt. Az oktatási tárca egyrészt azt hangoztatja, hogy nem bántják a meglevő magyar iskolahálózatot; ugyanakkor azt a szaktárca is világosan tudja, hogy ahol csupán egyetlen, netán összevont osztályokban tanító magyar tannyelvű iskola van, ott az „alternatívát” csakis a meglevő magyar osztályok rovására lehet bevezetni, ráadásul a szülők akaratától függetlenül... Hiába firtattuk azt is, vajon hány tanuló számára nyitnának évfolyamonként egy-egy alternatív osztályt, a miniszter asz- szony csak azt felelgette, hogy elégséges számú jelentkező esetén. Arra már nem reagált, hogy az osztálylétszám tantárgyankénti osztásához legalább 26 tanuló szükségeltetik. Vagy rendelet ide. rendelet oda, a kisebb létszámú osztályokat is osztani fogják? Homály fedi, hány szülő „kérésére” akarják bevezetni mindezt. Netán az egész osztályt szlovákuk fogják oktatni?! De sántít az az érvelés is, hogy az alternatív iskolák bevezetése nem jár majd többletkiadásokkal. Elvégre az erre vonatkozó költségek kizárólag úgy minimalizálhatók, hogy a szóban forgó elképzeléseket a már meglevő iskolákban valósítják meg. Ez viszont csakis azt eredményezhetné, hogy az egész hercehurcát a fennálló magyar iskola- hálózat sínylené meg. Így hát mi ez, ha nem a kisebbségi oktatásügy kialakult szerkezetének tudatos megbontása?!- A kormányfő szájából az is elhangzott a pozsonyi parlamentben, hogy kellő érdeklődés esetén és a kölcsönös közeledés szándékát bizonyítandó, az ország vegyeslakta vidékeinek szlovák iskoláiban szintén oktathatnának magyar nyelvet...- Ez sem egyéb, mint ámítás és szemfényvesztés. Elvégre aki szlovák iskolába kívánja járatni a gyermekét, az eleve oda íratja be a csemetéjét, aki viszont magyarba, az meg amoda. Ez a kijelentés legföljebb a jobb érvényesülés „holtbiztos” elvében bízó, ingatag szülőknek jött kapóra, akik azzal nyugtatgathatnák a lelkiismeretűket, hogy a fiuk vagy a lányuk holmi különórákon, akár nem kötelező tantárgyként, de magyarul is tanul a szlovák iskolában. Persze, lényegében csak a konverzáci- ót segítő konyhanyelvet. A valóságban viszont tudatosítanunk kell, hogy a kisebbségi iskolahálózat megőrzése - vagy szétbomlasztása - a gerincet, tehát a teljes magyar műveltséget, kultúrát, önazonosságtudatot érinti.- A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének megvannak az eszközei arra, hogy ne csak keresztbe tett karral szemlélje a központilag forszírozott alternatív oktatás útjainak egyengetését?- Pedagógusszövetségünk nem politikai, nem is államhatalmi szervezet. Kizárólag egy civil, szakmai-érdekvédelmi, társadalmi szerveződés, amely ennek megfelelő lépéseket tehet. Befolyásolhatja a közvéleményt, felhívhatja a figyelmet a törvényes lehetőségekkel elegy jogos lépésekre, illetve pártfogolhatja azokat a kezdeményezéseket, amelyeket a pedagógusok, de elsősorban a szülők tehetnek meg, hiszen az ő hullámhosszukon múlik, hogy a magyar tannyelvű iskolákban a jövőben milyen lesz az oktatási nyelv. Fontos szerep juthat az iskolatanácsoknak is, hiszen törvényes lehetőségeik vannak a békés szembeszegülésre. Sietek leszögezni: nem olyan sztrájkokra gondolok, hogy a tanító nem teljesíti a hivatásából eredő kötelességeit, elvégre a polgári engedetlenségnek egyéb lehetséges formái is vannak.- Az akaratnyilvánítás ilyen eszközére valószínűleg akkor kerülne sor, ha egyszerre csak elrendelné valaki, hogy a magyaron és két-három más tantárgyon kívül minden egyéb tananyagot a magyar tannyelvű iskolákban is szlovákul oktassanak! Más szavakkal: egy ránk oktrojált kényszerhelyzet állna elő.- Tény és való, hogy a tavalyi választások után alakult Meciar-kabinet létrejötte óta az oktatásügy kérdése is egészen politikai síkra terelődött. Ellenkező esetben nem a kormányzat erőltetné, hanem esetleg maguk a szülők kezdeményeznék, Fotó: Vtado Gloss Interjú Dolník Erzsébettel demokratikus eszközökkel, az oktatási nyelv megváltoztatását. Ilyen igénynek azonban semmi jele, ezért ha valóban demokrácia van Szlovákiában, akkor ezt a kormányzatnak is illenék tiszteletben tartani. Más kérdés, hogy a régi-új elvtársak még az 1989 előtti időszakból kitűnően ismerik azokat a módszereket, amelyekkel a szülők - kellő agymosás után s gyermekük ábrándos boldogulásában bízva - netán könnyebben beadják a derekukat...- Gondolom, azért a saját portánkon sem árt körbepillantani. Véleménye szerint az SZMPSZ megfelelő tekintéllyel van jelen a hétköznapjainkban? Az elmúlt években vajon maga mögé tudta-e állítani a pedagógusokat; vagy netán társtettes-e abban, hogy ilyen frontális támadás indulhatott önazonosságtudatunk bástyája, a szlovákiai magyar oktatásügy ellen?- Nézze, a pedagógusszövetség tényleg kissé idealista megközelítésmóddal kezdte tevékenységét. Közvetlenül a rendszerváltás után azt hittük, hogy kiiktatható lesz a politikum, hogy az SZMPSZ pusztán szakmai téren lesz majd elismert partnere a tárcának. Sajnos, hamarosan rádöbbentünk, hogy nem így van. Ugyanakkor tény az is, hogy a pedagógusaink egy része eleinte távol tartotta magát a szövetségtől. Időközben kiderült, hogy az oktatásügy dolgait ebben az országban, sajnos, csakis politikai kérdésként lehet kezelni. Számtalanszor tapasztaltuk, hogy miniszterek s államtitkárok sora nem volt hajlandó együttműködni velünk; hogy csak a sokadik próbálkozásra tudtunk egyáltalában szót váltani. Ilyen-olyan eredményt felmutatni pedig csupán akkor, ha a politikai mozgalmaink, a parlamenti képviselőink segítségével léptünk.- Nem későn ismerte föl az SZMPSZ, hogy szilárd szándékra épülő demokrácia helyett politikummal telespékelt demokratúrába csöppent? Firtathatnám a dolgot úgy is, vajon nem mélá- zott-e túl sokáig? Ellenkező esetben aligha tudósíthatott volna az Új Szó még '95 februárjában is újsütetű pozitívumként arról, hogy az SZMPSZ soros értekezletére végre határozatképes létszámban jöttek össze az érintettek...- Mint a társadalom egyéb rétegeiben, a pedagógusszövetségben is van egy húzó csapat, amely már régebben tudatosította, hogy civil szerveződésként is határozottabb lépéseket kellene tenni. Sajnos, pedagógusainknak egy része sokáig nem ismerte fel, hogy milyen lehetőségeket kínál a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amely ily módon több régióban csak nagyon nehezen tudott megszerveződni. Sőt! Dél-Szlováki- ában mindmáig vannak magyar iskolák, ahol az SZMPSZ-nek egyszerűen nincs helyi szervezete.- Nem a saját önfeladásunk módszere ez? De gondolok itt azokra a szülőkre is, akik vállrándítással kezelik az anyanyelvi oktatás fontosságának ügyét. Olykor nem mi magunk könnyítjük meg a vít'azoslavmoricok, jozefmarkusok, eva- slavkovskák törekvéseinek térnyerését?- Valóban mindannyian felelősek vagyunk, akiket érint a dolog. Persze, az objektivitás érdekében látni kell, hogy a pedagógusszövetség olyan köznapi feladatokkal is szembesül, amelyek az oktatási tárca hatáskörébe tartoznának. Hogy csak egyetlen példát említsek: mivel a magyar pedagógusok érdemben nincsenek ott a módszertani központokban vagy a többi szakintézményben, úgy az onnan adódó szakmai feladatok ellátása is az SZMPSZ-re hárul. A szövetség így akarva- akaratlanul elaprózza meglevő erejét.- Szlovákiában az oktatásügy bevallottan anyagi gondokkal vesződik. Tulajdonképpen se krétára, se a tanítói fizetésekre nincs elegendő pénz. Ez a pénztelenség pedig eleve gátat szabhat az alternatív oktatás bevezetésének.- Ha a tárca úgy kívánja, akkor erre meglesz a szükséges anyagi fedezet. Kizárólag rajtunk, szlovákiai magyarokon múlik: lehetőséget adunk-e rá, hogy előteremtsék azt az összeget.- Ön az imént azt mondta: a régi-új elvtársak kitűnően ismerik a lélektani agymosás szótár- használatának eszközeit. Joggal adódik hát a kérdés, vajon van-e különbség a Pezlár-korszak és a Meciar-időszak iskolafelszámolási törekvései között?- Azt hiszem, pusztán a körítés más, a szóhasználat és az érvelési stílus szinte azonos. Ez egy régi nóta, most európaibbnak hitt hangszerelésben. De akkoriban is, most is a szlovákiai magyar közösség oktatási rendszerének bomlasztása volt a cél, hiszen akkor kisebbségként is sérülékenyebbé, könnyebben asszimilálhatóvá válunk. Ez az érintkezési pont a ’89 előtti rendszer ideológusai, illetve a mostani kormányzat törekvései között.- Mi a véleménye arról a szemrehányásról, hogy a magyar iskolák végzős növendékei gyatrán beszélik a szlovákot; ebből adódóan pedig, állítólag, érvényesülési gondjaik vannak...- Ezek meddő érvek, alaptalan kinyilatkoztatások csupán. Az iskolákon nem készült olyan egyértelmű felmérés, amely kimutatta volna, hogy a magyar tanintézményeket látogató gyerekek nem tudnak szlovákul. Tény az is, hogy a magyar gyerekek számára a szlovák idegen nyelv, újabban ezért elsősorban a kommunikációra helyeződik a fő hangsúly. Ennél is lényegesebb, hogy a már ismert Zsolnay-módszer megfelelő adaptálása a szlovák nyelvoktatásra valóban nagyszerű pedagógiai eredményekkel jár, a gyerekek így örömmel tanulnak szlovákul. Szerintem ez a kölcsönös közeledés követendő útja, nem az iskolaleépítés.- Szlovákiában vajon hány magyar ajkú gyermek jár már most is szlovák iskolába vagy óvodába?- Kisebbségi szemszögből vizsgálódva, százalékarányban kifejezve, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban legjobbak a pozícióink. Ezzel szemben a szakmunkásképzőkben legrosszabb az arány, hiszen a magyar nemzetiségű fiataloknak jóval több mint a fele szlovákul tanulja leendő szakmáját. Alapfokon a magyar gyerekek 20-22 százaléka jár szlovák iskolába, s az óvodákban is hasonló a helyzet, oda a magyar szülők 23-24 százaléka járatja gyermekét.- Mi lett, mi lesz annak a 45 ezer aláírásnak a sorsa, amelyekkel a szlovákiai magyarság az alternatív oktatás ellen tiltakozott? Van-e ennek ma még egyéb szerepe az erkölcsi elégtételen kívül?- Ez egy hivatkozási alap, hiszen a petíciós íveket annak rendje és módja szerint a szlovák parlament házelnökéhez is eljuttattuk. A dolgok jelenlegi állása szerint nyilván valami hasonlót kell majd kezdeményeznünk a közeljövőben is.- Ez az érem egyik, érthető és rokonszenves oldala. Ugyanakkor nem tűnik hasztalannak tudatosítani azt sem, hogy például a közelmúltban, amikor Michal Kovác köztársasági elnök Szencen járt, s az alternatív oktatás elutasításával kapcsolatosan világos indoklásra volt kíváncsi, akkor bizony a helyi magyar pedagógusok nem remekeltek a szakmai argumentumok felsorakoztatásában...- Való igaz, hogy nem mindenki tud igazán érvelni, persze, a pedagógusokra nézve ez nem mentség. Tény az is, hogy mind a tanítóság, mind a szülők körében sokan inkább csak érzelmi megközelítéssel próbálják védeni a magyar iskolákat. Ez azt jelzi, hogy az SZMPSZ képviselőinek a jövőben rendszeresebben kell elmenniük a szülői munkaközösségek összejöveteleire, hogy valós érveket adjunk a szülők kezébe, és felkészüljünk a dialógusra. Ez azért is fontos, mert az iskolában folyó munka minőségéért az igazgató felel; a szülői munkaközösségnek viszont joga van véleményt formálni minden olyan kérdésben, amely- lyel az adott iskola küzd. Természetesen az oktatási folyamat is ilyen témakör.- Ön szerint kivédhető, megelőzhető a dél-szlovákiai iskolahálózat elszlovákosítása?- Ez rajtunk múlik, hiszen ahol a szülők kiállnak a magyar tannyelvű iskolák fennmaradása mellett, ott hiába nyitnak más tannyelvű iskolát. Természetesen, ebben a helyi önkormányzatoknak is nem kis szerepük lesz, hogy legyen aki meghallgatja és a nehéz anyagi körülmények dacára végrehajtja a szülők óhaját. Ennyire egyszerű, és mégis ennyire bonyolult ez a dolog.- Oktatásügyünk jövője a szlovákiai magyarság létkérdésévé lépett elő?- Egyértelműen. Ha csak egyetlen létező magyar iskolát sikerülne alternatív hibridiskolává alakítani, akkor könnyen megindulhatna a dominóeffektus, s pár év múlva legfeljebb a magyart oktatnák magyarul. Vak és süket, aki nem látja, hogy már az 1995/96-os tanévre vonatkozóan is vannak ilyen törekvések.- Asszonyom, köszönöm az interjút. Annak üzenetét pedig mindannyiunk figyelmébe ajánlom! INTERJÚ 1995. március 26. l/SSárnap
