Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-19 / 12. szám
ilasúrnap 1995. március 19. PUBLICISZTIKA Am ikor a tollforgató ember közread egy cikket vagy megjelentet egy könyvet, aligha tudatosítja, hogy ezzel olyanok számára is munkát ad, akiknek a létezéséről talán sejtelme sincs. Ezek a háttérben csendesen meghúzódó és minden írásbeli megnyilvánulást számon tartó emberek a bibliográfusok, akik folyamatosan rendszerezik a lapokban és a folyóiratokban megjelent írásokat, az összes kiadott könyvet. Bizony nem valami hálás munka ez, s aki erre vállalkozik, az ne számítson kitüntetésre vagy babérkoszorúra, többnyire lekezelő vállveregetés lesz csak a jutalma. Pedig mit kezdhetnénk az alapos bibliográfiák nélkül? Nemcsak az ókorban, hanem a jóval későbbi évszázadokban is éltek olyan szerzők, akiknek a művei elkallódtak, s csak a különböző felsorolások (ha úgy tetszik: bibliográfiák) jóvoltából van róluk tudomásunk. Az első magyar nyelvű életrajzi lexikon, a Magyar Athenas szerzője, Bőd Péter is megemlít olyan műveket, amelyeknek nyomuk veszett, de ha netán fellelhetők is valahol, csak nagyon fáradságos munka árán. A múlt század második felében élt Magyarországon egy ember, aki a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából arra vállalkozott, hogy az addig élt valamennyi magyar tollforgató ember életrajzát és irodalmi ténykedését számba veszi és könyvben közreadja. Ezt a férfit Szinnyei Józsefnek hívták. Komáromtól Pozsonyig Szinnyei József 1830. március 18-án (éppen 165 éve) Rév-Komáromban látta meg a napvilágot. A Szinnyei nem az eredeti neve, azt csak 1848. július 29-én vette fel hivatalosan. Édesapját Ferber Alajosnak hívták; ő szitásmester, korcs- máros, borkereskedő volt, majd a komáromi hidak vámbérlője lett. (Szinnyei némi büszkeséggel jegyzi meg, hogy a magyarországi Ferber-család minden ága attól a Vas megyei Pinkafőn élt Ferber famíliától eredeztethető, amelynek II. Rudolf császár adott megújított nemesi címeres oklevelet.) A kis Ferber József korán árvaságra jutott, egy év leforgása alatt elveszítette szüleit, és három nővérével együtt apai nagynénje házába került. A gimnázium hat osztályából négyet a komáromi Szent Benedek-rendiek iskolájában végzett el. a n. és a III. osztályt - 1840-42- ben - Nyitrán járta ki, hogy ott elsajátítsa a szlovák nyelvet. Szinnyei fogékony volt a nyelvek iránt, mert később - komáromi ügyvédsegédkedése idején - néhány év alatt elég tűrhetően megtanult franciául, angolul, olaszul és spanyolul. Szinnyei 1845-ben Pesten kezdte meg felsőfokú tanulmányait, később Győrben folytatta, de a forradalom kitörése után ismét Pestre ment, ahol sógoránál, Beöthy Zsigmond kultuszminiszteri fogalmazónál lakott. 1848 augusztusában visszatért szülővárosába, ahol nemzetőri gyakorlaton vett részt, később a honvédsereg 37. zászlóaljának katonája lett, közhonvédi minőségben. Meszlényi Jenő ezredes irodájában teljesített szolgálatot, s amikor először vett részt komolyabb ütközetben, már őrmesteri rangot viselt. 1849. október 3- án a 203. honvédzászlóalj főhadnagyaként tette le a fegyvert Komáromban, s 1853-ig lakott sógoránál, aki ügyvédi irodát nyitott a városban. Miután 1853 augusztusában megnősült, feleségével - Gancsházi Gáncs Klementinával - a po- zsony megyei Gancsházára költöztek, de nemsokára Pozsonyban telepedtek le, ahol Szinnyei Samarjay Károly ügyvéd (és jó nevű író) irodájában lett segéd. Tízesztendei segédkedés után 1864-ben a pozsonyi Hungária biztosítónál vállalt hivatalnoki állást. Miután a pozsonyi bank megbukott és beolvadt a pesti Nemzeti Biztosító Társaságba, Szinnyei József ennek az intézménynek lett a tisztviselője, és 1869 tavaszán a fővárosba költözött családjával. A könyvtárőr A pesti biztosító is csődbe ment, és Szinnyei József 1872-ben az utcára kekönyvtár megvalósításához. A lapokban számos cikkben fejtette ki, miért lenne szükség erre az intézményre, s fáradozása nem is volt hiábavaló, mert a kormány felkarolta az igyekezetét. 1885 és 1887 között Magyarország szinte valamennyi városát bejárta (sokszor gyalogosan), hogy összegyűjthesse az ott met érdemel a kutató részéről. Ez lebegett szemem előtt munkám megírásánál. Nagy feladat volt a megjelent összes könyvek Íróiról életrajzot szereznem, vagy legalább azt megjelölnöm, hogy mily állást foglaltak el a társadalomban. Ez nagy nehézséggel járt és hogy mennyire sikerült, arról a munka átvizs„ késznek nyilatkozott az írói tiszteletdíjat fizetni”, azzal a feltétellel, hogy kiadóról Szinnyeinek kell gondoskodnia. A munka megjelentetésére Homyánszky Viktor vállalkozott. Az első füzet 1890 januárjában látott napvilágot, majd folyamatosan megjelent a többi is. Az első kilenc füzetet kötetbe gyűjtve 1891-ben A legnagyobb magyar bibliográfus rült. A sors azonban kegyes volt hozzá, és szinte karácsonyi ajándékként egy újabb lehetőséget kínált számára: 1872. december 23-án kinevezték a budapesti egyetem könyvtárának másodtisztjévé. A választás nem egészen véletlenül esett rá, hiszen még pozsonyi hivatalnokosko- dása idején komolyabban elmélyedt a történelem tanulmányozásában, és különösen a családfakutatás területén ért el sikereket. Nagy Iván Magyarország csa- ládai című műve számos olyan táblázatot is tartalmaz, amelyet Szinnyei készített néhány Pozsony megyei családról. 1862-ben Pákh Albert buzdítására témát változtatott, és magyar sajtótörténettel kezdett el foglalkozni. Állandó munkatársa lett a Vasárnapi Újságnak is. A könyvtárosi pályán ígéretesen haladt előre, és 1875-ben ideiglenes megbízatással első könyvtárőmek nevezték ki. Négy évvel később véglegesítették ebben a tisztségében, így hozzáfoghatott nagy terve, egy országos hírlapmegjelenő hírlapokat és folyóiratokat. 1888 novemberében a Magyar Nemzeti Múzeum hírlapkönyvtárának őrévé nevezték ki, később - 1901-ben - igazgatóőr lett. A Magyar írók élete és munkái Szinnyei sajtótörténeti és bibliográfiai munkáját a banktisztviselők alaposságával végezte. Nagy bibliográfiájának csak azután fogott neki, hogy megszerkesztett és szétküldött 3220 adatlapot. Sajnos, akkor sem mindenki vette komolyan ezt a munkát, mert az első kötethez írt bevezetőjében maga Szinnyei kissé keserűen jegyzi meg: „Beérkezett eddig 1451 önéletrajz. ” Ráadásul ezek sem mindig pontosak. „Itt kell megjegyeznem - írja -, hogy az önéletrajzok t. beküldői a hírlapokat többnyire nem helyesen idézik és a könyvek czimeit nem az illető czimla- pokról írják le. Ezek revisiója csak növeli a munkát: azért jövőre nagyobb figyelmet és pontosságot kérnék. ” így talán már jobban megértjük azt is, miért kellett begyűjtenie 54 ezer gyászjelentést és 28 ezer színlapot is. A Magyar írók élete és munkái című tizennégy kötetes életrajzi és bibliográfiai lexikon kétségtelenül Szinnyei József főműve, és azóta is példa nélkül álló teljesítménye a magyar bibliográfiai irodalomnak. A már idézett Bevezetőben írja: „Czélom: az egész hazai irodalmat életrajzokban úgy összefoglalni, hogy annak minden ága lehetőleg teljesen legyen abban képviselve. Miként a hadviselésnél nem egyedül a hadvezérek nyerik meg a csatát, úgy az irodalomban is minden közmunkás figyelgálásánál mindenki meggyőződhetik. ” Azért Szinnyei is kénytelen volt rostálni: a kezdőket, vagy akik egészen jelentéktelennek tűntek számára, azokat kihagyta. Ám a korábban élt toliforgatókkal kegyesebben bánt, ami talán érthető is, hiszen akkortájt még nem készültek bibliográfiák. Mire ügyelt Szinnyei? „Az életrajzoknál az iró életének minden főmozzanatát igyekeztem lehetőleg összevontan adni; azután a hírlapokban, folyóiratokban és egyebütt megjelent dolgozatait időrendben jelezve úgy, hogy azok könnyen föltalálhatok legyenek; az önállóan megjelent munkák czimét, szintén megtartva az időrendet, pontosan, de röviden Írtam és itt-ott megjegyzésekkel kisértem; a névtelenül megjelent munkákat igyekeztem az illető szerző alá sorolni; kiterjeszkedtem a kéziratban maradt munkákra is, hogy ebben is megkönnyítsem a kutatást. ” Végezetül felkéri az olvasókat, „hogy a családjukhoz vagy ismeretkörükhöz tartozó Íróknak, különösen a már elholtaknak, kikről irodalmunk megfeledkezett vagy kiknek életrajza nehezen hozzáférhető, szíveskedjenek nekem életrajzi adatokkal szolgálni s az eddig megjelentekhez pótlékokat adni. ” Az impozáns munka terve már 1860 táján megfogant benne, s attól fogva rendszeresen készített feljegyzéseket és gyűjtötte a különböző adatokat. 1877- ben közzétette Egy „Magyar írók Névtárának" Terve című dolgozatát, amelyben a Magyar Tudományos Akadémia figyelmébe ajánlja a bibliográfiai lexikon ügyét. Az Akadémia 1889 októberében tette végleg magáévá a tervet, és adták ki. A későbbiek során is így jártak el, tehát a füzetek megjelenése után kötetekbe szedték őket. Szinnyei élete utolsó napjáig dolgozott ezen a művén, pihenést szinte nem is engedélyezve önmagának. Már csak az utolsó füzet volt hátra, amikor a betegség végleg ágynak döntötte. Ez 1913. augusztus elsején következett be, ekkor maradt abba a munka a Zichy Antal címszónál. Szinnyei rövid szenvedés után augusztus 9-én elhunyt. A még hátralevő 144 hasábot fia, Szinnyei Ferenc irodalomtörténész fejezte be, elsősorban azoknak a jegyzeteknek és adatoknak az alapján, amelyeket Szinnyei József hagyott hátra. Az 1914- ben megjelent utolsó 14. kötet utószavában Szinnyei Ferenc a következőket írja: „Ezzel az utolsó füzettel tehát elkészült a Magyar írók Élete és Munkái, három évtizeden ál folytatott gyűjtés után egy negyed századig tartó munka eredménye, mely tizennégy kötetben, 651 és 1/4 íven, 29 553 író életrajzát s munkásságának könyvészeti jegyzékét tartalmazza (...) Atyám a tervezett pótlékkötetekhez nagy anyagot gyűjtött, melynek kiegészítése és feldolgozása maga is évekre terjedő munka lenne. E jegyzetanyagot végrendeletében a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta abban a reményben, hogy talán akadnak olyan hozzá hasonló önzetlen emberek, akik folytatják ezt a soha véget nem érő, óriási türelmet és nagy önfeláldozást kívánó munkát, melynek jutalma sok gáncs és kevés elismerés. Adja Isten, hogy akadjanak! ” Lacza Tihamér ‘Eger rPO/HJÁ$G Víz, Szavai mögött a beszűkült szolgalelkűség fekete-fehér világa derengett, amikor már rég nem szóltak egymáshoz. A csendben Erőssy Szilárd egyre idegesítőbbnek érezte az őr minden mozdulatát. Szinte fülsiketítő csörömpölésnek hallotta, amikor a kávéját keverte. A férfi megsejtett valamit. Talán nem kellett volna rögtön elmondania mindazt, amit a kuglizóban hallott. Zavarában már nem magyarázkodott. Sietve kiitta a kávét, s hangos sóhajt hallatva felállt:- Akkor hát kezdjük el - vette kezébe fekete tányérsapkáját. - A kutyát itt hagyom elöl, de nem engedem szabadon, hogy amikor hazamegy, ne vaduljon be. Szilárdnak abban a pillanatban jutott eszébe, mennyire fél a kutyáktól. „Ez a férfi még ezt is számon tartja. Miért ne őrizgetné a tegnap még csak sejtett tényeket a családomról...Sivy Vlado meg Sivy Peter... miért is ne ők kezdenék először a pofázást. Két borovicskáért az anyjukat is eladnák. Na és akkor mi van? Miért is zavar engem, ha anyámról azt mondja valaki, hogy zsidó? Igaz, nem teszi hozzá, hogy anyai ágon dédszülei voltak gazdálkodó zsidó kisparasztok. Érinthet ez engem egyáltalán?... Egyáltalán, mitől érintett ez a közlés ilyen erővel? Gyerekkoromtól tudok mindent. Ha van homályos folt a családom múltjában, akkor az a nagyszüle- im menekülése Amerikába... Amerikába?... Igazából senki sem tudja, eljutottak-e valamikor is oda. Az utolsó hírt egy a Kanári-szigeteken feladott képeslapon adták magukról. Már akkor örültek a szabadságuknak, s reménykedtek, hogy anyját is kivitetik majd a Vörös- kereszt segítségével... Akkoriban az Atlanti-óceánon hajók tucatjait süllyesztették el a német tengeralattjárók, így lehet, hogy meg sem érkeztek az Államokba... Az lenne az okom az ilyen rejtett félelemre, mint a kutyákkal kapcsolatosan? Ha édesanyámban negyedrészt folyik zsidó vér, akkor bennem annak a fele részében, nyolcadrészben...Megőrültem, ilyeneket számolgatok, amikor ez sohasem okozott gondot az életemben. Anyám és apám a legvadabb kommunista egyházel- lenesség idején is rendszeresen jártak a református templomba. Voltak évek, amikor csak az öregek és ők ültek a padsorokban.” Erőssy Szilárdot nem a Sivy-testvérek részeg óbé- gatása ijesztette meg, hanem önmaga gyávasága. Ugyanaz a gyávaság, amit Trúdival, a csehországi német fiatalasszonnyal folytatott szerelmi viszonyának Lelki anyja előtti titkolásának boncolgatásakor ismert fel önmagában. Vagy mégis más lenne az indítéka, az oka, a forrása a sejtekbe ivódott félelemnek? Azt réges-rég kibogozta önmagában, hogy a kutyáktól való félelmét anyjától örökölte. Emlékszik rá, hogy anyja gyerekkorában olykor csendes nyári délutánokon a nyugágyban szenderegve is kiáltozva riadt fel. Olyankor odabújt hozzá, s mint fiúgyermekek szokták édesanyjukat, védelmébe vette őt. Ijedtségük oldásaként szomorú történeteket mesélt neki a terezíni lágerből, ahol anyja emlékei szerint csak mesebeli jóságú anyukák, nagymamák és szófogadó gyerekek laktak. Meg a kutyák, amelyektől halálos félelem nőtt mindannyiuk lelkében. Ezekben a rövid szendergései- ben anyja mindig kutyák elől menekült. Vicsorgó németjuhászkutyák kergették, s amikor már fogytán volt az ereje, segítségért kiáltozva felriadt. Apja és ő tudták csak, mennyire mélyen karcolta bele a sors anyja sejtjeibe ezt az elementáris félelmet. Emberekhez nem kötődtek félelmei. Elmondása szerint az egyetlen arc, akire emlékszik a lágerből, az a nagymamáé, Szilárd dédanyjáé volt. Amikor hal- doklott, imádkozni kezdett a tengerbe veszett lányáért és vejéért. Hogy miből, milyen jelekből sejtette meg pusztulásukat, már nem mondhatta el, de a kislányként átélt haldoklását mesélve, anyja szavaiból Szilárd számára mindig a mesebeli örök élet esélye sugárzott leltár szerteszét. De ennek semmi köze nem volt a hitükben Krisztus által ígért örök élethez. Inkább az élet vizének nagy messzeségben eredő forrására gondolt mindig, amitől feléledt volna a mesés alakká változott dédanyja. .Most akkor ismét elérkezett valamiféle elszámoltatás ideje? Kocsmai szájhősök diktálnak majd ismét erkölcsöt. szabnak korlátokat, csorbítanak szabadságot és lopnak jogot a tivornyákhoz? Vannak-e emberek, akik hozzám hasonlóan érzékelik a lassú, de pontosan követhetően növekvő ostobaságok mindennapiságát? Vegyem tán megtiszteltetésnek, hogy a Sivy-testvérek óvják vélt zsidóságomat? De mit akarnak Trúdival, amikor egyszerre tekintik németnek és csehnek? Igaz, aki gyűlölni akar, az megtalálja gyűlöletének tárgyát. Talán hetek se telnek el, s az lesz a bajuk velem, amit már most is tudnak, csak kivárnak a közlésével. Egyszerre leszek majd zsidó, német nő szeretője meg magyar, aki szemlátomást gazdagszik? Ezért előbb vagy utóbb el kell venni tőlem mindazt, amit kemény munkával hoztam létre? A levegőben ez is benne van, s történtek hasonló dolgok mostanában a Balkánon, amit igazából manapság már Európa negatív ellenpólusaként illik emlegetni. Kívülrekesztve lelkiismeret-furda- lásunk határain. Majd jönnek új lelkiismeretek és új határok, bennünk és a tájban, Katalóniában vagy a Baltikumban, mert a szellemi és anyagi létformák elementárisán azonosak.” Erőssy Szilárd meghökkent mindattól, amit néhány perc alatt végiggondolt. Váratlanul, de nem véletlenül. Horkai jutott eszébe. Újságíró barátja írogatott efféléket az intézet közlönyébe. Sokszor érezte úgy, mintha ő mondta volna neki tollba, ami megjelent. Amikor elmondta Horkainak ezeket a déjá vu érzéseit, barátja hosszasan magyarázgatta, mi az, amit valójában az együtt folytatott beszélgetéseik és a kisváros történései, létező figurái ihlettek. Máshol is ugyanilyen gondokkal, lelki terhekkel birkózó emberek élnek, s a hasonlatosságot, az ismerős állapotrajzokat a szerző gondolataira ugyanígy befolyással levő létazonosságok szülik meg. Horkaira gondolva vette kezébe a legalább egy hete érintetlenül szaporodó újságrakás legfelső darabját; belelapozott, s megtalálva barátja szokásos tárcáját, megdöbbenve vette észre, hogy a néhány napja történt találkozásukról írt.
