Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-12 / 11. szám
i/asärnap 1995. március 12. művészvilág Ko ncz Zsuzsa és az intellektuális popzene. Változó időben a változatlan érték. • Ha az elmúlt húsz-harminc évet más közegben, más rendszerben töltötte volna, előadói stílusa, ízlése, mit gondol, milyen irányba mutatna?- Nem is biztos, hogy énekelnék. Ha nem találkoztam volna Bródyval, egy idő után valószínűleg abba is hagytam volna. Diákkorom dalaiból gyorsan kiábrándultam. Hiába éreztem vonzó lehetőségnek az éneklést, egy egész életet mégsem lehet átszórakozni. Bródy szövegei egészen mások voltak. Olyannyira mások, hogy eltérítettek a jogi pályáról. Sokkal izgalmasabb eszközt jelentettek a kezemben, mintha elvégeztem volna az egyetemet, és elkezdek valahol a jogért harcolni, ahogy én azt annak idején józan paraszti ésszel elképzeltem. • De ha más helyzetben, pontosabban: más rendszerben találkozik Bródyval...- Az nem lett volna elég. Nemcsak a rendszer kellett ezekhez a dalokhoz. Kellett a mi kettőnk karaktere is. Ezen a pályán nagyon sokan mozognak, de kevesen fogalmaznak hozzánk hasonlóan. Speciális helyzet a miénk, ami viszont nem jelenti azt, hogy a mindennapi történések mellett az ember mint olyan érdektelen lenne számunkra. A Mama, kérlek például nem rendszerfüggő dal, mégis szereti a közönség. Irt nekem a Bródy olyan számokat is, amelyekből a politika teljes mértékben kimaradt, de az értékük azoknak sem halványul. Pedig csak a dilemmáinkról, a tűnődéseinkről, örömeinkről és keserveinkről énekelek bennük. A dalok zöme természetesen szűkebb vagy tágabb környezetünk keretében mutatja az embert. Én úgy gondolom, ezek csak mankócskák ahhoz, hogy talpon maradjunk, s ha már erősebben állunk, meg tudjuk vívni a magunk harcát. A dalnak, szerintem, akkor kell felhangosodnia, amikor olyan általános emberi értékek vagy humán megegyezések kerülnek veszélybe, mint Kelet-Európábán szinte mindenütt az elmúlt négy-öt évben. A nacionalizmus, a kirekesztés, a gyűlölködés, az egymásra mutogatás, a bűnbakkeresés nem vezet sehova. Igazi szerepe a morális értékek területén van a dalnak, ott nyújthat bizonyos fokú segítséget. • Visszatérve Bródyhoz és a dalok születéséhez— milyen munka- módszerrel dolgoznak? Mitől olyan személyesek ezek a szövegek? A végsőkig kitárulkozik?- Nem. Ennél egyszerűbb is, meg bonyolultabb is a dolog. Természetesen jól ismerjük egymást, de mindent azért egyikünk sem tud a másikról, hiszen saját magáról sem tudhat mindent az ember. Ráadásul ő is, én is más helyzetből indultunk, bár elég korán találkoztunk, és egyszerre, egymás közelében nőttünk fel nagyjából azonos pályán. Ilyenformán a gondolataink is gyakran találkoznak. Igazán mély vitákra nem emlékszem. Ha voltak, akkor csak részletkérdésekben. A dolgok nagy egészéről egyformán vélekedünk. Ennek eredménye, hogy a dalok, amelyeket Bródy ír, anélkül, hogy ebben tudatosság lenne a részéről, rám szabottak. Mintha én írtam volna mindegyiket. • Tehát nem az történik, hogy megél valamit és már szalad is hozzá, vagy fogja a telefont, és elmeséli gyorsan, hogy impulzust adjon neki.- Ez is előfordul nagy ritkán. E téren mi már az összes elképzelhető variációt végigjátszottuk. Mindenről mégsem beszélek vele, annál sokkal szemérmesebb vagyok. Bizonyos dolgokat megtartok magamnak, ami viszont nem zárja ki azt, hogy ő ráérezzen. Egyébként, amikor az Illésékkel és a Fonográf együttessel dolgoztam, akkor is a Bródy-szövegek alapján válogattam. Az lett a mérce, amit ő írt. Én mindig a szövegből indultam ki, és így van ez ma is, nekem ez a fontosabb. Ez nem szép dolog, tudom, hiszen minden zenész azt állítja: első a kotta, a szöveg csak másodlagos. Nálam fordítva van. Én egy dalt csak akkor tudok teljes szívvel énekelni, ha érzem, hogy a szavakkal is azonosulhatok. • Mi történne abban az esetben, ha mondjuk Bródy holnaptól már csak önmagának írna? Kihez fordulna?- Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Ha ő nem lenne, talán már én sem folytatnám. Hiszen ennyi év után már azt is mondhatnám. hogy kérem szépen, eleget énekeltem, ennyi volt, csókolom, nincs tovább. És túlságosan nagy bajban talán akkor sem lennék; de ha valami egészen rendkívüli nem történik, akkor ezt a kapcsolatot nem bonthatja meg köztünk senki és semmi. Különben fatalista vagyok. Nem tervezek előre soha. nem konstruálok magamnak külön elméleteket arról, hogy mit, miért, hogyan és mikor. • Ilyen értelemben a külföldi érvényesülés sem vonzotta? Németországban vagy francia nyelvterületen gyorsan befuthatott volna. Kint megjelent lemezei, tévészereplései, nyelvtudása révén több helyen is tárt karokkal várták.- Pályám elején én is úgy gondoltam, ha az ember tehetséges és észreveszik, akkor mehet bármerre, szabad az út. Ami persze nem egészen így van. A külföldi siker, különösen a nyugat-európai - az amerikairól nem is beszélve, mert az már olyan volumen, amelyet sem a franciák, sem az olaszok, sem a németek nem érnek el igazán -, hatalmas üzlet sok pénzzel. Aminek nagyon nagy ára van. Vállalni kell a kezdeti nehézségeket, ki kell költözni hosszabb időre vagy akár örökre, és ami a leginkább zavaró: meg kell válni az itthoni közönségtől. Annak idején elém tettek néhány szerződést, de azt mondtam: ehhez a vásárhoz nekem semmi közöm nincsen. Egyvalamit ugyanis nem tudtak volna megadni soha. Kint nem lehettem volna a magam ura. Ez ott nem lehetséges, vagy csak szerencsés helyzetben. Ami főleg azért zavart volna, mert ha ők adják a pénzt, ők döntenek abban is, hogy mit fogok énekelni. Itthon viszont kezdettől fogva én magam válogatok a dalok között, s ha nekem nem tetszik valami, akkor azzal békén hagynak. A pénz, a csillogás, az a fajta hírnév, amelyet nyújtani tudtak volna, amúgy sem vonzott, és még csak az esélyét sem láttam annak, hogy mondjuk fél év után már rám bízzák, mit énekeljek. A németektől egész egyszerűen kikértem magamnak, hogy én olyan butácska szövegekkel lépjek színpadra. Akkor inkább befejezem az egyetemet, gondoltam, és jogász leszek, ha nincs más választásom. De nem is volt ez igazi dilemma számomra, hogy én az itthoni pályámat hagyjam ott a kintiért. Akkor már erős szállal kötődtem a közönségemhez és Bródyhoz is. Hiába csalogattak, nem tudtak elcsábítani. Az első próbálkozások után már pontosan tudtam, miről van szó, és meg is mondtam, hogy nem, nem, köszönöm, nekem a vendég státusa tökéletesen megfőlek • Gyerekkorában is így gondolkozott? Mindig, minden helyzetben pontosan tudta, mit akar?- Nem, egyáltalán. Nekem elég „összevissza” gyerekkorom volt. • De a tartás, a fegyelem azért nem hiányzott belőle.- Ezt sem állítom. Ha ilyen vagy hasonló kérdések merülnek fel velem kapcsolatosan, akkor nevetve azt felelem: elvált szülők hátrányos helyzetű gyerekeként nőttem fel. Ami nagyon sok tanulsággal járt, de erre már csak felnőttként ébred rá az ember. Például korábban lesz önálló, mint mások, több mindent elvisel a rosszból, Gézengúzként, a hatvanas évek első felében, könnyed, felszínes dalokkal lépett fel egyetemi klubokban. Nem is dalokkal, inkább dalocskákkal, amelyek angolul szóltak arról, hogy élünk és meghalunk. 1966-ban már arról énekel: rohan az idő. S más minőség felé fordul. Érez és ellenérez, kimond és figyelmeztet. „Ez az a ház, ahol semmi sem változik. ” Illésékkel, Szörényiekkel és Tolcsvayékkal szövetkezik, a szövegeket Bródy Jánostól kapja. Stílust teremt, külön műfajt. Három-négy percekbe sűrít lelki s társadalmi diagnózisokat. Dalainak többsége egyértelműen kétértelmű, de a Bordódi Kristóf, a Kornél és Elvira vagy a Kárpáthyék lánya is elgondolkoztató. Forman Szöszijét nála Csillag Hajnalkának, hívják. A város szélén született és szövőgyári munkás. Nemes egyszerűség mögött emberi mélységek, jelbeszédbe rejtve magvas észrevételek. Harminc év több száz dallal, huszonvalahány nagylemezzel, s amikor már sárga rózsa sem nyílik: szemben a széllel. Illúziók nélkül Koncz Zsuzsával türelmesebb lesz a környezetével szemben, keményebben ragaszkodik a belső nyugalmához. Én elég korán megtanultam azt is, hogy a saját gondjaimmal nem terhelhetek másokat. Szerintem nem feltétlenül lesz szerencsétlen az az ember, akit az élet csak sebez egy ideig. Én valószínűleg a zenétől és az alkotótársaktól kaptam meg azt az erőt, amellyel a belső harmóniát, ha nem is zökkenők nélkül, de meg tudtam teremteni magamban. Nem a köztes gyűrődés a lényeges ebből a szempontból, hanem a végeredmény. • Voltak egyáltalán gyűrődések? Az arca, a lénye semmi ilyenről nem beszél.- Pedig voltak. Nem is ritkán. Ettől függetlenül úgy gondolom, eddig nagyon szerencsésen alakult az életem. Ebben talán a természetem is szerepet játszik, az, hogy én soha nem gondoltam semmi különlegeset magamról. Nem vakított el a siker, hogy ilyen általánosan fogalmazzak. Nem gondoltam soha semmiről, hogy nekem ez jár. Ha úgy tetszik: minden lemezemmel elölről kezdtem mindent. A dolgoknak sohasem a könnyebbik oldalát fogtam meg, s ami adatott, annak maradéktalanul örülni tudtam. Az örömre való fogékonyság és készenlét egyensúlyban tartja bennem azt, ami sikerült és azt, amire vágyom, de lehetetlen megvalósítani. Katasztrofális kudarcaim nem voltak, ez tény, de az ilyen-olyan bajok engem sem kerültek el. Attól a képességemtől viszont nem tudnak megfosztani, hogy amit kapok, annak maradéktalanul örülni tudjak. • Négy évvel ezelőtt megjelent, Illúziók nélkül című lemezén mégis rezignáltságot, kiábrándultságot tükröznek a dalok. Azóta talán más szemmel nézi a világot?- Nekem ma sincsenek illúzióim. Ami nyolcvankilenc után történt, azt előre sejthette az ember, még ha nem is akart róla tudomást venni. Sokfélék vagyunk és sokfélét akarunk. Nem mindig ugyanazt és nem mindig ugyanúgy. Amíg egyetlenegy nagy akadály volt csak előttünk, addig lehettek illúzióink. Addig nyugodtan reménykedhettünk abban, hogy kérem szépen, itt minden meg fog változni, és minden nagyon szép és minden nagyon jó lesz, csak az az átkozott sorompó tűnjön el végre. Ami aztán el is tűnt, csakhogy a nagy egész időközben sok kicsi, más és más irányba mutató egységre bomlott, s ezek szembefordultak egymással. A gazdasági szorítás pedig nem teszi lehetővé, hogy az ellentétek civilizáltan elsimuljanak, így az életünk sem tud könnyebbé válni. • Megoldódott viszont a következő harminc éve. Lesz miről énekelnie.- Nevetnem kellene, de nem tudok, hiszen a dal nem lehet harci eszköz. Sem az én kezemben, sem máséban. • De a királyok is máshogy szólnak manapság...- Máshogy, mert négyévenként változnak, ami azért nem elhanyagolható tényező. Ettől függetlenül nem vagyok királypárti. Lehet, hogy szükség van erősebb személyiségekre, akik összetartják a kisebb közösségeket, de nem hiszem, hogy az emberek fölött feltétlenül uralkodnia kell valakinek. Én nem voltam soha semmilyen párti. Amit gondolok, vagy amit szeretnék, azt időről időre akár három párt is megszemélyesíti. Szavazni azért eljárok, mert elég pontosan tudom, hogy a létező jók közül melyik a legjobb párt, de alapjában véve demokrata vagyok. Politizálni továbbra sem fogok, noha tudom: politika nélkül nem lehetünk meg, bármennyire is szeretnénk. A politikával egyszerűen meg kell gyürkőznünk, mert ugyanolyan gyarló, mint maga az ember. Még a szimpatizánsaival szemben is követ el hibákat. A végletek azonban rossz tanácsadók. Nem lehet végletesen gyűlölni a politikát, vagy végletesen csak abban hinni és arra ruházni mindenféle hatalmat. Kételkedni kell benne, ellensúlyozni, hogy az emberi baklövések ne váljanak politikai baklövésekké. A véleménynyilvánítást mindenképpen fontosnak tartom, különös tekintettel arra, hogy bizonyos mértékig magunk döntjük el, milyen jövőre adjuk a vok- sunkat. Ezzel a jogunkkal igenis élnünk kell, különben állandóan itt fogunk taposni ebben az iszapos kelet-európai posványbán, amely egy óvatlan pillanatban el is nyelhet bennünket. • „Számomra az Eötvös-Kossuth-Deák nevével fémjelzett nemzeti liberalizmus és a század eleji polgári demokratikus progresszió a követendő hagyomány” - nyilatkozta 1991 tavaszán.- Ezt ma is így gondolom. Egyrészt tudnunk kell, kik vagyunk, ismernünk kell a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, másrészt pedig világosan kell látnunk, hogy Nyugat-Európának még mindig vannak olyan értékei, amelyek felé törekednünk kell. Fogalmazhatnék úgy is: nemzeti érzéseinket szigorúan tilos mások nemzeti érzései elé vagy fölé helyezni, s bizonyos alázattal kell közelednünk mások értékei felé. Ha ezt elérjük, akkor egy idő után büszkén hangoztathatjuk, hogy mi kelet-európaiak vagyunk, s ezen senki sem fog rosszízűén mosolyogni. Aki járt már Amerikában, az a saját bőrén tapasztalhatta: Európa nagyon pici hely a világban, s ha nem fogunk össze, komoly értékek mennek veszendőbe. Magyarország vagy Szlovákia, hogy a többi államot ne is soroljam, nem a világ, ezt tudomásul kell vennünk. Mi nagyon csekély népesség vagyunk, s történhet bármi, nem számítunk komoly tételnek. És ha mi ezt nem vesszük tudomásul, s nem jutunk dűlőre egymással, akkor az elkövetkező években igencsak megnézhetjük magunkat. • San Franciscóban kiknek énekelt pár hónappal ezelőtt? Az ott élő magyaroknak?- Nekik is, meg azoknak is, akik csak fordításban ismerték a dalaimat. Gyereklelkű, nyitott nép az amerikai, a zenét hallva a szövegre is érzékenyen reagáltak. Mindent felfogtak a dalok hangulatából. Mint Franciaországban. Ott is ezt tapasztaltam. Az előadásmód által a szövegből is megérezték az üzenetet, nem csak a zenéből. San Franciscóban hatszáz embernek adtunk koncertet, de a végén azért viccesen megjegyeztem: a nyugati part nagyon messze van tőlünk. Ezzel csak arra akartam figyelmeztetni őket, amit itthon is gyakran kimondok. Hogy nem vagyunk a világ közepe - de ők sem. • Jubileumi koncertjének befejező dalában, a Hej, tulipán, tulipánban azt énekelte: tiszta szívem szomorú. Nagyon szomorú?- Már nem annyira, noha vidámnak sem vidám. Ha csendesebben élhetnénk, ha kevesebb lenne az indulat, ha nem hegyeznénk még mindig a mondatokat, biztos, hogy könnyebb lenne. A jóra, a nyugalomra, a szélcsendre sajnos, még sokáig kell vámunk. , Szabó G. László
