Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-12 / 11. szám
CSORDÁS JÁNOS A szókénén Wally Diaz már nyolcadik napja volt úton. Étlen-szomjan baktatott a kietlen sivatagban, reggel ette meg az utolsó darab kukoricalepényét. Ereje kezdte elhagyni, izzadt, kóválygott a feje. Rá kellett döbbennie, valószínűleg rossz irányba halad pár nap óta. Eltévedhetett. Hatalmas sziklafalak tornyosultak a közelében, a meleg elviselhetetlennek tűnt, a nap kegyetlenül tűzött le rá. A felforrósodott talaj olykor még a bakancsán keresztül is égette a talpát. Délután felbukkant előtte a homoksivatag. Most már majdnem biztosra vette, hogy nem Mexikó felé tart, réges-régen érintenie kellett volna a határfolyót, a Rio Grandét, ám mindeddig nyomát sem lelte. Köpött egyet, aztán a földhöz vágta a zsákját. Mindössze egy kabát és néhány apróság volt benne, olyan használati tárgyak, amelyeket az ember a börtöncellában tart magánál. És benne volt a pénze is. Leült, kifújta magát. Kockázatosnak mutatkozott a homoksivatag átszelése víz nélkül és gyalogosan, erre józan ésszel nem vállalkozhatott. Úgy határozott, egyéb lehetőség híján visszafordul. Ücsörgött még egy keveset, utána feltápászkodott, kinyújtóztatta merev izmait, hátára csapta a zsákját, s a sziklás terület úttalan utait választotta. Délkeletnek tartott, nem arra ment, amerről jött. Azt remélte, rátalál valamiféle településre. Éhes volt, egy nagy tányér babért akár tíz dollárt is adott volna. Estére sikerült felkapaszkodnia egy kiszögellésre, onnan beláthatta az egész környéket. Hiába meresztette a szemét, semmilyen lakott területet nem fedezett fel. Körös-körül sziklás és sivatagos vidék terült el, csend uralta a tájat. Ha legalább tudná, hol van, könnyebben tájékozódhatna. Azon a bizonyos napon nem sikerült elemelnie sem az iránytűt, sem a térképet a börtönparancsnok asztaláról. Elnyúlt egy fekvésre alkalmas, biztonságosnak mutatkozó sziklalapon, amelyet éjszakai szálláshelynek szemelt ki, feje alá tette a zsákját, s nézte az eget. Még világos volt. Kiütközött rajta a fáradtság, nehezen aludt el. Már-már lecsukódott a szeme, elnyomta volna az álom, amikor megpillantotta az égen azt a furcsán mozgó valamit. Hosszan bámulta, úgy hitte, álmodik, aztán egy megmagyarázhatatlan belső kényszer hatására hirtelen talpra ugrott. Wally Diaz, a mesztic, ki ilyesmit még nem látott, elámult a látványtól. Megkövültén meredt a jelenségre, nem akart hinni a szemének... Ugyanekkor három és fél mérföldre, a katonai megfigyelőállomáson a szolgálatos tiszt ajtóstól rontott be a parancsnok, Craig D. McDermott ezredes irodájába.- Ezredes úr - kezdte izgatottan ismeretlen eredetű repülő tárgyat észlelt a radar, jöjjön gyorsan, nézze meg!- Mi a fene? - horkant fel McDermott. - Biztos, hogy jól látták, Elliot?- Repülőgép vagy helikopter kizárt. - Átsiettek a folyosón, Elliot alig tudott lépést tartani az ezredessel. - Japánok nem lehetnek, hisz vége a háborúnak... Hawkes szerint UFO. McDermott mindenekelőtt riadókészültséget rendelt el és értesítette a központot. A szolgálatban levő navigátor meghatározta a mozgó tárgy koordinátáit, hogy követni tudják a tartózkodási helyét.- Az istenit! - kiáltott fel a radar képernyőjénél állva Hawkes. - A repülő tárgy zuhan lefelé... A kurva életbe! Eltűnt!- Ez bizony lezuhant - jelentette ki Elliot. McDermott azonmód kiadta az elfogatóparancsot. Az alant heverő, ovális formájú űrhajó fényjeleket bocsátott ki, villogott, mint egy szemafor, majd vakító fehérséggel övezve egyszeriben kihunytak a fényei. Wally Diaz épp lemászni igyekezett, amikor helikopterek távoli zúgására figyelt fel. Két nagy testű katonai gép közeledett, alacsonyan szálltak, szinte érintették a talajt. Tüstént a sziklák mögé húzóLevitáció Rácz Noémi rajza dott, onnan leste, mi fog történni. Egy belső hang azt sugallta, menekülnie kellene innen. Éhsége és szomjúsága azonban visszatartotta. A helikopterek közrefogták az űrhajót, mindaddig felette lebegtek, amíg a benne ülők hozzá nem jutottak a szükséges információkhoz. Miután a két gép leszállt, speciális öltözékű katonák ugráltak ki belőlük. Az egyik csapat megrohamozta a célpontot, a másik átfésülte a környéket. Wally Diaz bízott abban, hogy a hegyoldalra nem másznak fel. A bevetés nem tartott sokáig. Még mielőtt sötétség borult volna a sivatagra, a katonák elszállították az űrhajót. Wally Diaz fellélegezhetett. Jobbnak látta, ha éjszakára keres egy biztonságos zugot, ahol nyugodtan elaludhat. * * * Craig McDermott ezredes körüljárta az asztalt, alig hitt a szemének. A lények mozdulatlanul feküdtek, nem lehetett megállapítani, - életben vannak-e avagy halottak.- Hihetetlen - mondta tagoltan McDermott. - Teljességgel képtelen vagyok elhinni, hogy ezek mégiscsak léteznek... Mintha torzszülött gyerekek lennének. Nem ilyennek képzeltem el őket! Döbbenetes! Vajon honnan csöppentek ide? Elliot!- Igen, uram!- Személyesen felel ezeknek a biztonságáért. Senki nem léphet ebbe a helyiségbe kettőnkön kívül! Megértette?!- Igen, uram!- Holnap megérkeznek a központból, mindent elszállítanak innen, nem akarok semmiféle fölösleges kellemetlenséget. Elliot... - McDermott közelebb ment a tiszthez, suttogva folytatta: - Mondja, megvan még a fényképezőgépe?- Szigorúan tilos effajta személyes holmit tartanunk, uram, a szabályzat előírja...- Halkan, maga idióta... Egyébként tojók a szabályzatra. Hát nem érti? Csináljon ezekről néhány felvételt. Tudom, hogy rejteget egy ügyes kis masinát, ne is tagadja! Ilyen lehetőség még egy nemigen lesz ebben a nyomorult életben... Nos?- Ez parancs?- Frászt! Gondoljon a jövőjére... A filmet pedig ideadja nekem. Elliot eltöprengett.- Oké, ezredes. Ötezer dollár az ára. McDermott álla leesett a meglepetéstől. Végignézett a beosztottján.- Ugrat, Elliot?- Komolyan beszélek, uram. Az üzlet az üzlet. Nem vagyok olyan idióta, mint amilyennek esetleg tart. Voltam én is a Fülöp-szigete- ken, megtanultam egyet s mást. Akkor hát... kötünk üzletet? *** Wally Diaz ledobta a zsákját, fáradtan leheveredett a kiszemelt helyre. Előszedte a kabátját, magára terítette, s álomra hajtotta a fejét. Ráfért már nagyon az alvás. Alighogy lecsukta a szemét, már aludt is. Egy félreeső bemélyedésből a lény mozdulatlanul figyelte. Sérült testéből nyálkás folyadék szivárgott, szemei izzottak és fokozatosan megnagyobbodtak. A belőlük kilövelt párhuzamos fénysugarak Wally Diaz fejét érték. A lény utolsó energiáját átadva egyre jobban összezsugorodott, végül beállt nála az önmegsemmisítés. Ami megmaradt belőle, az lángra lobbanva elporladt. A füst egy ideig terjengett a hasadékban, aztán elkeveredett a sivatag porával, melyet a szél juttatott oda. Wally Diaz felébredt. Nem érzett fáradtságot, nem volt sem éhes, sem szomjas. Feltöltődött idegen energiával, szinte újjászületett. Azt sem érzékelte, hogy éjszaka van, kitűnően látott. Megtalálta a lefelé vezető ösvényt, biztonságosan haladt rajta, egyszer sem botlott meg. Agyában annyi rögződött, hogy társai fogságban vannak, ki kell őket szabadítania. Ez vezérelte. A három és fél mérföldes távolságot megállás nélkül tette meg. Az alacsony, masszív kőépület beleolvadt a sziklás környezetbe, csupán a hatalmas radar jelezte a megfigyelőállomás hollétét. Magas drótkerítés vette körül az egész területet, az őrtorony elhagyatottnak látszott, az őrszem nem volt a helyén. Wally Diaz a behatoláshoz felhasználta energiája java részét. Midőn a riasztóberendezés működésbe lépett, már botladozott, s mielőtt elérte volna az épületet, kimerültén összeesett. Fények gyulladtak ki, reflektorok pásztázták körbe a környéket, őrök fésülték át a terepet. Könnyedén rátaláltak a behatolóra. Elliot egy széken állva éppen fényképeket készített a lényekről, amikor a riasztóberendezés visító hangja megzavarta. Harmadszor kattintottá el a gépet Az objektiven át ekkor füstcsíkokra figyelt fel. Megrökönyödésére a lények lángba boraivá pillanatok alatt semmivé váltak. Elliot majdhogynem kiejtette a kezéből a fényképezőgépet. Hirtelen nem tudta, mi zajlik körülötte: először a riasztóberendezés, aztán meg ez is... Kint Craig McDermott ezredes a földön heverő ismeretlen férfihoz lépett. Akkorra már Wally Diazt a hátára fordították.- De hiszen ez egy istenverte indián! - mondta bosszúsan McDermott. - Hogy a fenébe jutott be?- Szétégette a drótkerítést, uram.- Mivel?!- Nem tudjuk, egyelőre nem találtunk semmiféle készüléket, amellyel elkövethette volna. Teljesen érthetetlen az egész...- Kutassák át még egyszer a környéket, nézzenek szét a külső övezetben is! Ezt az indiánt meg állítsák talpra! Remélem, van még benne annyi élet, hogy elmagyarázza, mi történik itt! Elliot, néhány perccel az események után, besompolygott a parancsnok irodájába.- Nos... sikerült? Elliot nagyot nyelt, megriadt ábrázata azonnal elárulta.- Valami baj van? - bámult rá McDermott.- Attól tartok, igen, ezredes úr. A lények... nyomtalanul eltűntek...- Micsoda?! McDermott félrelökte Elliotot, rohant a helyiségbe. Az üres asztal láttán ráordított az őrökre:- Hol vannak ezek a nyavalyások?! Így őrzik maguk a távoli bolygóról érkezett vendégeinket? - Megakadt a szeme az asztalon található azonos méretű fekete foltokon. Az egyikre rátette a tenyerét. Még érezte a fa melegét. - Jézusom! Ezek elégtek! Elliot! Kövessen az irodámba, beszédem van magával! Hogy mi lesz még itt... Az irodában McDermott szivarra gyújtott, hogy némileg lehiggadjon. Közben le nem vette a szemét Elliotról, aki meg sem mert mukkkanni.- Biztos abban, hogy lefényképezte őket?- Biztos vagyok benne. Csak azután füstölögtek el...- Elliot, ha becsap, ne kerüljön többé elém!- Miért csapnám be? Olyat estem arról az átkozott székről, hogy megemlegetem! McDermott egy borítékot vett elő az íróasztal fiókjából.- Pontosan ötezer dollár van benne, annyi, amennyiben megállapodtunk. Kérem a fényképezőgépet a filmmel együtt!- A gépről nem volt szó...- Nálam nagyobb biztonságban lesz. Gondolom, egyetért velem.- Oké. ezredes. Adjon még huszonöt dollárt, a magáé a gép. McDermott tizenhét dollárra alkudta le az összeget: a fényképezőgép a parancsnoki irodában maradt, a boríték pedig gazdát cserélt. Elliot elégedetten távozott, ilyen rövid idő alatt ennyi pénzhez még nem jutott. McDermott kérette az idegent.- Hogy kerül maga ide? -kérdezte tőle. Wally Diaz megvonta a vállát.- Két katona hozott az imént. Irtó rendes fiúk, megitattak, de enni nem adtak. Ez milyen rang magán, főnök?- Nem ismeri a rangjelzéseket?- Miért, maga talán tudja, milyen indián vagyok? McDermott visszakézből akkora pofont kent le a meszticnek, hogy az feldöntött néhány széket. Nem kedvelte, ha valaki pimasz. Az őrök a folyosóról berohantak az irodába.- Semmi gond - intett feléjük az ezredes. - A barátunk kissé elszédült. Hagyjanak magunkra! Wally Diaz ülve maradt, nem bírt felállni. Arcáról lerítt a szenvedés.- Több napja nem ettem, főnök - mondta. - És tényleg nem tudom, miként kerültem ide. Még nekem is furcsa. Arra emlékszem, hogy egy sziklahasadékban tértem nyugovóra... hamar elaludtam, hullafáradt voltam... aztán valaki rendkívül szorgalmasan pofozott, hogy ébredjek fel. Nem voltam részeg, higgye el! Azt se tudom, hol vagyok. McDermott mérlegelte a kialakult helyzetet.- Ha igazat beszél, eleresztem, ha hazudik, börtönbe kerül. Fontolja meg, mit válaszol!- Nem hazudok, főnök. Fogalmam sincs, mi történt velem, alig emlékszem valamire. Nagyon fáj a fejem és nagyon korog a gyomrom. Olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom.- Ebben igazat adok magának. Mondja, nem vett észre semmi különöset?- De... hogy itt verik a civileket.- Ne pimaszkodjon, mert kaphat még egyet!- Na jó... Durangóba indultam, napokon át bolyongtam a sivatagban... és eltévedtem. Eszméletlen állapotban akadhattam magukra. Ez itt valóban katonaság? McDermott sokáig nézegette a meszticet, a bakancsát tanulmányozta. A lábbeli erősen emlékeztette a kényszermunkások viseletére. Nem sikerült eldöntenie, higgyen-e ennek a szerencsétlennek, vagy ne. Különös figura, gondolta McDermott. Mindenáron meg kell szabadulnia tőle, nehogy kavarodást okozzon. Úgyis rengeteg baja származik majd az események kapcsán. Kiszólt az ajtón:- Küldjék ide Kaminskyt! McDermott három napra elegendő élelmet pakoltatott be egy vízhatlan tarisznyába, s egy üveg pálinkát is adott a saját készletéből. Megparancsolta Kaminskynak, vigye el az indiánt minél messzebbre a megfigyelőállomástól. Kaminsky előállt a jeeppel, s elszállította Wally Diazt a huszonegy mérföldre levő műútra. Ott aztán kitette őt sorsára hagyva. *** Hajnalodott. Wally Diaz letelepedett a műút szélére, fázott és erőtlennek érezte magát. Kaminskytól megtudta, ilyentájt járnak errefelé a tartálykocsik, valamelyiket megállíthatja. Tenyerét összedörzsölve hozzáfogott a falatozáshoz. Lassan evett, élvezte a táplálkozás gyönyörét. Becslése szerint az élelme kitarthat akár egy hétig is, ha beosztja. Ismét nekivághat Mexikónak! Megnövekedett az esélye! Miután jóllakott, felbontotta a pálinkát, ivott pár nyeletet. Megnyalta a szája szélét, boldogan kurjantott egyet. Testét átjárta a meleg, már kevésbé fázott. Teli gyomorral sokkalta kellemesebben érezte magát, visszatért az ereje is. Sajnálta ugyan a zsákját, melyben az összes vagyonát tartotta: mindene a sziklahasadékban maradt. Viszont vigasztalta, hogy kedvezett neki a szerencse. Amellett, hogy hozzájutott egy erős és vízhatlan katonai tarisznyához, még elemelte azt a kis micsodát, amelyet gyakorta látott a nagyvárosokban... ezt a képmáskészítőt, vagy hogyan nevezik. Ilyesmi megér ötven dollárt. Wally Diaz remélte, hamarosan jönni fog egy tartálykocsi, unta már a gyaloglást. Énekelni kezdett. DÉNES GYÖRGY Tavaszelő Hangjegyeket csiripel a veréb, szelíd üzenet: tavasz lesz talán. Kipillog a nap ködgyűrűs ablakán, végül kidugja sugaras fejét. Gazellalábbal átszalad a fény a hóval trágyázott világon. Nyílj ki, nyílj ki, szamócavirágom, te legbájosabb tavaszi költemény! IRODALOM 1995. március 12. 1/BSärilBp
