Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-12 / 11. szám
1995. március 12. GYERMEKVILÁG — 2 L szalmaszál, a parázs meg a babszem Élt egyszer egy faluban egy öregasszony. Szerzett egy tál babot, meg akarta főzni. Tüzet rakott hát a kis kemencéjébe, és hogy hamarabb föllobbanjon a láng, fogott egy marok szalmát, azzal gyújtott be. Ahogy a babot beletöltötte a fazékba, véletlenül kipottyantott egy szemet, nem is vette észre. Odaesett a babszem a földre egy szalmaszál mellé. Aztán kipattant egy darabka parázs a tűzhelyből, az is melléjük hullott. így hát hárman voltak: a szalmaszál, a parázs meg a bab szem.- Jó napot, kedves barátaim, honnét kerültök ide? - kérdezte az udvarias szalmaszál.- Én szerencsémre kiugrottam a tűiből - felelte a parázs. — Ha ezt erőnek erejével meg nem teszem, halál fia vagyok: hamuvá hamvadok.- Én is ép bőrrel menekültem meg - mondta a babszem -, de ha az öregasszony bedug a fazékba, irgalmatlanul kásává fővök én is, mint a pajtásaim.- Nekem talán jobb sors jutott volna? - szólt a szalmaszál. - Valahány testvérem volt, ez a vénasszony mind a tűzbe vetette, hatvanunkat markolt össze egy szuszra, hatvanunkat akart füstté emészteni. De én szerencsére kisiklottam az ujjai között.- Most aztán mitévők legyünk? - kérdezte a parázs.- Én azt mondom - szólt a bab hogy ha már ilyen szerencsésen megmenekültünk a halál torkából, maradjunk is együtt, legyünk jó pajtások. És nehogy még egyszer ilyen halálos veszedelembe kerüljünk itt, nosza, oldjunk kereket, vágjunk neki hármasban a nagyvilágnak. A másik kettőnek tetszett az ajánlat. Tüstént útnak indultak, s mentek, mendegéltek, míg egy kis patakhoz nem értek. Hanem a patakon nem volt se híd, se palló; nem tudták, hogyan kelhetnének át a túlsó partra. Egy ideig tanakodtak, aztán a szalmaszálnak jó ötlete támadt.- Tudjátok, mit? - mondta. - Én majd keresztbe fekszem a vízen, ti meg átsétáltok rajtam, akár a hídon. Azzal szolgálatkészen kinyújtózott a két part közt. A parázs világéletében tüzes természetű volt. Most se sokat teketóriázott, hanem nagy kevélyen föltipegett az újdonsült hídra. Éppen a közepére ért, amikor meghallotta odalent a víz zubogását. Akármilyen nagy legény volt, erre azért mégis inába szállt a bátorsága - mert a víz elől tudvalevőleg a legvitézebb parázs is meghátrál -, megtorpant, egy tapodtat sem mert továbbmenni. A szalmaszál érezte ugyan, hogy süti a hátát, de olyan jól nevelt volt, hogy nemhogy kiabálni restellt volna, de még csak meg se zizzent. Egyszerre láng lobbant belőle; dereka beroppant, kettévált s elhamvadt.- Szszsz! - mondta a parázs, de többet egy mukkot se tudott szólni; belepottyant a vízbe, és sisteregve kiadta a lelkét. Az óvatos babszem még mindig ott várakozott a parton. Mikor látta, mi történt, elkezdett kacagni. Akkorát kacagott, hogy menten megpukkadt. Épp egy vándorszabó ment arra az úton. Észrevette a babszemet, megesett a szíve rajta, tűt-cérnát kerített, s egykettőre összevarrta. A bab szem szépen megköszönte a szabó szíves jóságát, azzal elváltak, az egyik ment jobbra, a másik meg balra. De mert a szabónak nem volt csak fekete cérnája, máig is ott látni minden babszemen a fekete fércet. Rónay György fordítása SZABÓ LŐRINC *7c*tct Fák, csillagok, állatok és kövek, szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat. Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok. Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet. Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút. Csókold helyettem, szél, az arcukat, fű, kő, légy párna a fejük alatt. Kínáld őket gyümölccsel, almafa, tanítsd őket, csillagos éjszaka. Tanítsd, melengesd te is, drága nap, csempészd zsebükbe titkos aranyad. S ti mind, élő és halott anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok, vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk hatalmas világ. Az ember gonosz, benne nem hízom. De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom. Igaz rokon, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok, tűz, víz, ég, föld s minden istenek; szeressétek, akiket szeretek. Rácz Noémi: Kártyázó őrangyalok Rácz Noémi illusztrációja ENTOTO MEG AZ EMBER ____________________(KUBAI NÉPMESE)____________________ N agyon régen történt. Akkor, amikor még csak egyetlen ember élt a Földön. Az embert Jakarának, a Földet Entotónak nevezték. Az ember, Jakara, ismerte a Tengert is. A Tenger neve Kalunga volt. De ismerte az ember a Hegyet is, annak Csecse volt a neve. Amikor felkelt a nap, az ember felébredt. Járt-kelt a földön, s kisétált a tengerpartra. Jókedve volt, énekelt. Amikor megéhezett, gyümölcsöket és bogyókat szedett magának. Egyszer a Hegy megkérdezte a Földtől:- Mondd csak, ki az, aki mindig itt járkál a lábaimnál? Minden reggel így énekel: „Én vagyok a király! Én vagyok a király!”- Ő az ember - felelte a Föld. - Jakara a neve. Ekkor a Tenger is bekapcsolódott a beszélgetésbe.- Igazat mond a Hegy - jelentette ki. - Az ember, ez a Jakara, becsap téged, te Föld. Miféle király ő? Kinek a királya? Nekem ugyan nem, de neked sem, s a Hegynek sem... Jakara meghallotta ezt a beszélgetést, s így szólt:- Én az ember vagyok! Én uralom a Földet! A Tenger erre azt mondta:- Fütyülök én az emberre meg a királyokra is! A Hegy pedig ezt kérdezte:- Mondd, te Föld, miért engeded meg ennek a Jakara nevű embernek, hogy elvegye a gyümölcseidet meg a bogyóidat? A Föld megkérdezte:- Mondd, te ember, miért rabolod el a gyümölcseimet meg a bogyóimat? Jakara így válaszolt:- Mert ember vagyok. Szükségem van rájuk ahhoz, hogy élhessek. A Föld erre fölényesen azt mondta:- S nekem mi közöm van hozzá, hogy te élsz-e vagy sem?- Mit tegyek? - mondta magában az ember. - A Föld nem akarja nekem adni azt, ami megterem rajta. Aztán azt mondta a Földnek:- Add nekem, ami megterem rajtad, mert én különben éhenhalok. A Föld így válaszolt:- Rendben van, de te is adj nekem valamit.- Adnék én szívesen - mondta Jakara. - De nekem nincs semmim.- De igen - mondta a Föld. - A munkád. Művelj meg, s akkor a munkádért ki is fogod érdemelni mindazt, amit majd termelsz magadnak. J akara beleegyezett, attól kezdve nem könyöradomány- ként kapta a Földtől a gabonát, gyümölcsöt, zöldséget, hanem szorgalmas munkája jutalmaként.- Hurrá! - kiáltotta Jakara. - Nem vagyok én király! Több vagyok annál! A Természet ura vagyok! A föld engedelmeskedik nekem, s ellát mindennel, amire szükségem van! A Hegy hallgatta egy ideig Jakara lelkendezését, aztán lenézően így szólt:- Te lennél a Természet ura? De hiszen engem sem tudtál meghódítani. Sem a csúcsomra nem tudsz felmászni, sem a bennem rejlő kincseket nem tudod megszerezni magadnak! Jakara kis ideig gondolkodott, aztán így szólt:- Tévedsz! El fog jönni az idő, amikor mi, emberek, feljutunk majd a legmagasabb hegy csúcsára is, s utat csinálunk a kincseket, aranyat, ezüstöt, egyéb érceket meg szenet rejtő hegyek belsejébe is. Ez csupán idő kérdése. S ne feledd, hogy az idő végtelen. Aztán megszólalt a Tenger:- Ha a Természet ura lennél, akkor engem is meghódítanál! De ha rossz a kedvem, a hullámaim magasra csapnak, s te a közelembe sem mersz jönni. Pedig én is rejtegetek ám kincseket, hiszen temérdek halat, rákot s egyéb állatot ringatnak és táplálnak a hullámaim! Jakara a Tengernek ezt válaszolta:- Te is tévedsz! Eljön majd az idő, amikor mi, emberek, meghódítunk téged is! Csónakjaink és hajóink fogják átszelni a vizedet a szélrózsa minden irányába, eljutunk a tengerfenékig, hogy feltárjuk kincseidet, és a partodról meg a csónakjainkról fogjuk bevetni hálóinkat a vizedbe, hogy halaidat, rákjaidat s egyéb állataidat kihalásszuk! ■XT mit gondoltok? Igaza lett az első embernek, k ’ ^ ? akit Kuba szigetén Jakarának neveztek? Sági Tóth Tibor fordítása Kossuth Lajos és az urak (MAGYAR MESE) Kossuth Lajos egyszer maga köré gyűjtötte az urakat, és megkérdezte tőlük:- Ki érdemli meg a szőlő levét? Az urak mind azt felelték, hogy az, akié a föld.- Na, urak, menjünk akkor kapálni! Neki is fogtak. Kossuth Lajos kapált legelöl, de nem olyan közönségesen, hanem a hegynek felfelé. Eltelt egy kis idő, akkor egy kis pihenőt engedett nekik, és azt kérdezte:- Ki érdemli meg a szőlő levét? Az urak megint mind azt felelték, hogy akié a föld.- Na, urak, megyünk akkor még kapálni! Neki is fogtak megint, csak úgy izzadtak bele az urak. Kossuth megint megkérdezi:- Ki érdemli meg a szőlő levét?- Az is, akié a föld, meg az is, aki megkapálja, és izzad vele. De Kossuthnak még ez sem volt elég, hanem megint azt mondta:- Na, urak, menjünk akkor kapálni! Még egy jó csomót megkapáltak, aztán Kossuth újra megkérdezte:- Ki érdemli meg a szőlő levét? De erre már mind azt felelték az urak, hogy az, aki megkapálja, aki meg csak a lábát lóbálja, egy kortyot sem érdemel. Gondolkodom, tehát... Keresd az elejét! Melyik az a szó (minden oszlopban más-más), melyet ha az oszlopokban lévő szavak elé teszel, értelmes összetett szavakat kapsz. 1. 2. 3. oszlop fürt tető vetés jóslás csuszamlás adás vizsgáló fok vitel hullás mászás Készítette: Kovács S. MEGFEJTÉS A február 19-ei számunkban közölt feladat megfejtése: Beszterce ostroma. Nyertesek: Kafka Gyula, Pelsőc; Dubány Zsuzsanna. Bátorkeszi; Kovács Judit, Kaposkelecsény; Jakab Gergő, Ipolynyék; Jamriska Rozália. Feketenyék. Szerkeszti: Tallósi Béla
