Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-05 / 10. szám
Hogy miért épp nálunk keresett menedéket minden didergő és megfélemlített apró állat, ahol ugyancsak tátogatta a száját vagy hat éhes gyerek, ma sem értem. Talán a nagy kert meg a temető volt az oka. Itt haladt át életük ösvénye az alma- és körtefák alatt, a holtak birodalmának közelében. Legtöbbször itt tévedtek el, itt fogta el őket félénk remegés. Itt hullottak alá a magasból is szomorú szárnyaszegetten. S ha reggelenként végre kitártuk az ablakot, annak párkányán legtöbbször fészkéből kibukott verébfiú vagy sebzett gerle gubbasztott s kért bebocsátást. És mi befogadtuk. Így aztán tavasszal és ősszel valóságos állatkórház volt a lakásunk. De még ez is érthető lett volna, csupán azt nem tudtuk, hogy miért szegődnek hozzánk az életerős állatok is? Mi vonzza őket szegényes portánkra? Édesapám, ha rosszkedvében volt, pillantásával gyanakvóan körültapogatta a fölajánlkozó kosz- tost, majd elfordult tőle, és efféle beszédbe kezdett: „Eredj egy házzal odébb, barátom!... Ez nem szeretetház... Ép, egészséges jószág vagy, ne csimpaszkodj hát belém!... Talán csak nem foglak téged is eltartani, mint egy vakot vagy nyomorékot!... Eredj utadra!” A macskáról azonban, amelyhez a szavait intézte, mindjárt látni lehetett, hogy a makacsabb koldusok közé tartozik. Már amint jött a kerti ösvényen, farkának fehér végét, akár egy békét és szövetséget ajánló zászlót, magasba tartotta. Később pedig, miközben a házigazda dorgáló beszédét intézte hozzá, ő egyre sűrűbben nyomkodta puha, meleg orrát annak lábához, és hízelgőn dorombolt. Végül körbekerülte a házat, utána lecsücsült, és otthonosan mosakodni kezdett. Ugyanekkor apám dühösen legyintett, és elindult föl a lépcsőn a padlásszobába, ami azt jelentette, hogy rendben van, a telkére befogadta a hívatlan vendéget, csak aztán lássuk, miből fog megélni. Estére persze megszánta, és valamelyik virágcserép alját kinevezte az új lakó tányérjának. Ettől kezdve a tarka macska, melyet fekete frakkjáról és fehér mellényéről Karmesternek neveztünk el, hivatalosan is helyet kapott a családban. Hanem a művész úrnak nemigen fűlött a foga a munkához, vagyis az élelemszerzéshez. Reggeltől estig miákolt; de főként éjszaka, és mindenféle lompos, ragacsos szőrű társaságból valóságos kandúrbandát gyűjtött egybe a háztetőn. Ez már apámnak is sok volt. Egy szép napon, amikor épp kis kupacokba rakva, szétosztotta közöttünk a főtt krumplit, s meghallotta odaküntről a macskazenét, egyszerre gyűlölet lobbant föl benne a Karmester iránt. Este bedugta hát egy zsákba, a zsákot fölrázta, megforgatta, majd bekötötte a száját, és elindult vele a sötétben kifelé a városból. Ott aztán egy holdsütötte, puszta telken, kiborította a kandúrt, és elszaladt. Közben kárörömmel gondolta: „Meglátjuk, hogyan találsz vissza száz utcán, ezer telken és annyi hídon, ösvényen át! Kénytelen leszel majd egerészni, barátom!” Hanem odahaza mégis szomorúság nehezült a házra. Éjnek idején kitenni egy szegény albérlőt?! - Nálunk még nem volt példa erre. Apám is bánta már a dolgot. Esténként minduntalan odaállt az ablakhoz, sóhajtott, s tenyerét a szeme fölé tartva, várakozóan bámult ki a sötétbe. Eltelt egy hét, kettő, három... S mikor már újabb lakókat fogadtunk be, közöttük egy lesántult kutyát, egyik éjszaka éktelen nyávogásra ébredtünk. Apám fölkelt, és lement az udvarra. Karmester a lépcső alján várta őt, s mellső lábai •|, előtt egy vérző, rémült süldőnyúl ~ pihegett. <8 g A macska törleszteni akart adósig ságából. 'Ö ■f Apám nagyon megörült, de ami- ^ kor észrevette a mezei nyulat, összecsapta a kezét, és hangosan fölkiáltott:- Na nézd, milyen állat!... Nem elég, hogy őt befogadom, még egy sebzett nyulat is magával hoz!... Most aztán lesz mivel kínlódnom egész télen, hogy a fene essék hasra a sok ingyenélőjével!... Gondolkodom, tehát... TJ Ö N Madagaszkár D N A R | R A K H A C L M / i | S z Ä L 0 | D z | S A G T 1 E 0 A B Z N A !4!DH uo O ro o Nagy utazás Húzd ki a táblázatból a megadott szigetek nevét, s a megmaradt betűkből egy újabb sziget nevét rakhatod ki. Melyik ez a sziget? Készítette: Kovács S. ]V1 A február 12-ei számunkban közölt feladat megfejtése: Nem látja többé az Isten egét. Nyertesek: Csicseri László. Kistárkány; Adorján Zsolt, Gömöralmágy: Schnábelt Dóra és Karolina, Királyrév; Pinke Réka. Érsekújvár. Varga János, Rimaráró. A mókus leugrott az ágról, s egyenesen egy alvó farkasra esett. Felszökött a farkas, s fel akarta falni a mókust.- Engedj el, te farkas! - kérlelte a mókus.- Jól van, elengedlek - felelte a farkas -, de előbb azt mondd meg nekem, miért vagytok ti, mókusok olyan vidám teremtések? Nekem mindig rosszkedvem van, ha meg titeket figyel valaki, azt látja, hogy ott fenn mindig ugráltok, játszadoztok. Felelte a mókus: - Előbb engedj fel a fára, onnan megmondom neked, mert idelent félek tőled. A farkas elengedte a mókust, az felszaladt a fára, s onnan felelt:- Azért van rosszkedved, mert gonosz állat vagy. A gonoszság szorongatja a szívedet. Mi pedig azért vagyunk vidámak, mert jók vagyunk, s nem bántunk soha senkit. BETTES ISTVÁN Rimái rák vacsorája l kopott tollú öreg varjú holdvilágos éjszakákon félálomban korhadt ágon örökkön a rákért károg kár a zsákért kár a mákért kár a rákért dó re mi fa kár kár kár méghogy a rák nem madár csak a vizek sajnálják így ez a kár a más kára vízi családban marad a károgós éneklésről térjünk át a nagyevésre lássuk mit eszik a rák rák ha ráér hal a halért hal a legjobb rossz májára a rák mindig ad magára s rájátszik az úri rákra mindig hátra ér csak rá ha tengersok az ideje így aztán úgy éjféltájban mire végre odaér fertályóra késéssel neki végre itt a dél! és nem késsel nem villával szép csipeszes ollójával a rimái rák bezabál sajóhídig áll a bál Szerkeszti: Taliősi Béla
