Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-26 / 9. szám
L ucy Groves férjes asszony volt. Már teljes három hete. Tizennyolc éves volt, és a házasságban is független akart maradni. Úgy vélte, hogy a házasság egyenrangú partnerek köteléke. Továbbra is fotómodellként dolgozott, ami ugyan jól hangzik, de a valóságban ez rendkívül fárasztó foglalkozás. A második hét végén a bankba tette a pénzét, arra a betétkönyvre, melyet közösen nyitott a férjével. A férje huszonkét éves volt. Jonathan Gro- ves-nak hívták, s egy biztosítónál dolgozott. Nem ez a foglalkozás volt vágyainak netovábbja, s gyakran mondta tréfálkozva, hogy majd más munkát keres magának. Egy ilyen nő oldalán, mint amilyen Lucy volt, megengedhette magának, hogy arról álmodozzon: otthagyja rendes, állandó munkahelyét, s más állás után néz. Persze, még nem mondott fel, de a felesége modern nézetei miatt ezt bármikor megtehette.- Ha egyenjogúság, akkor egyenjogúság - mondogatta Lucy. - Én dolgozni fogok, te pedig valamilyen érdekes munkát kereshetsz magadnak. Lucy őszintén beszélt, és tudta, hogy Jonathan egyszer majd készségesen elfogadja a javaslatát. Ezért volt kétségbeesve, amikor számos dologról férje elavult nézeteit hallgatta. Korszerű egyszobás lakásuk volt. Az ágy egyetlen gombnyomásra szétnyílt. Volt egy kis zuhanyozójuk, meg az erkély, ahol üldögélni lehetett. Mindez Párizs központjában egy bár felett, ahol többek között szendvicseket is lehetett vásárolni. S a problémák éppen e bár miatt kezdődtek.- Ki nem állom ebédre a szendvicseket. Mint minden nős férfi, én is igazi igazi ebédet akarok itthon enni - jelentette ki egy szép napon Jonathan. Lucy éppen a papucsait vetette le, mert kegyetlenül szorították a lábát, s nem sok hiányzott ahhoz, hogy a férje fejéhez vágja a hatalmas kalapdobozt, melyben a ruháit és a piperecikkeit hordta magával a munkahelyére.- Főzzél magadnak!- Tessék? - kérdezte gúnyosan a férje. - Hiszen a hűtőszekrényben csak egyetlen döglött szardínia van meg egy csomó kicsírázott hagyma. Nem vettél semmit!- Nem vettem semmit! - ordította Lucy. - Hol és mikor vásároljak? Te miért nem vásárolsz, hiszen a munkahelyed egy élelmiszer- bolt mellett van!- A férfiak nem szoktak vásárolni - felelte a férje határozottan. - Az az asszony kötelessége.- Az ágyat sem vetik meg! - mondta Lucy indulatosan, mert fáradt volt. Megnyomta a gombot, s a szétnyíló ágyban észrevette a gyűrött lepedőt és a paplant.- Miért is tenném? Elvégre nős vagyok!- S amíg nőtlen voltál, addig ezt ki csinálta? - Én. De akkor más volt a helyzet.- Akkor hát vedd tudomásul, hogy mától megint te fogod csinálni. Én csak a magam feléről gondoskodom - mondta Lucy, és kezdte rendbe rakni az ágy felét. - És vigyázz, nehogy átcsússzál az én felemre! Ez az osztozkodás nem volt egészen igazságos, mivel Lucy apró volt és alacsony, Jonathan pedig jól megtermett, magas férfi. Nem túlságosan nagy ágyuk elég szélesnek mutatkozott, amikor arra vágytak, hogy lehetőleg minél közelebb aludjanak egymáshoz, de ezen az éjszakán még a Szahara is kicsi lett volna számukra, ha történetesen ott éri őket az éjszaka. Békésen feküdtek az ágyban, moccanni sem mertek, s ennek a szörnyű éjszakának a szomorú hangulata csak növelte egymás iránti udvariasságukat:- Őszintén esedezem bocsánatodért.- Nem történt semmi.- De, ez az én hibám.- Megengeded, hogy jobban magamra húzzam a paplant?- Parancsolj. Reggel sem volt más a helyzet.- Ki kell tisztítani a szőnyegeket - mondta Jonathan közömbös hangon. Legalábbis ő így gondolta.- Nem tudod véletlenül, hogy kinek? - kérdezte Lucy.- Ha lenne porszívód, csupán néhány percet venne igénybe - mondta férje. Lucy fölényesen megjegyezte:- Ahhoz, hogy az én felemet kitisztítsam, nincs szükség porszívóra. Ha neked szükséged van rá, szerezd be. Lucy munkába indult. Néhány nap múlva olyan volt a lakásuk, hogy nem egy szociológus érdeklődését felkeltette volna. Lucy felén tisztaság volt, ám Jonathan felén leírhatatlan rendetlenség uralkodott. Egy napon, amikor Lucy hazaérkezett, a bejárati ajtó mellett meglátta a porszívót. Amikor Jonathan is megjött, a porszívó még mindig ugyanott állt. A boldog férj megölelte, megcsókolta kis feleségét.- Örülök, hogy megvetted, drágám. Most majd könnyen kitakaríthatsz mindenütt. Amikor Jonathan megcsókolta, Lucynek lábujjhegyre kellett állnia. Most azonban cipője éles sarkával teljes erejével férje lábára lépett.- Biztosan te vetted. Hiszen neked van rá szükséged. Kiderült, hogy a porszívó megkésett nászajándék. Lucy a sarokban helyezte el. Az a tény, hogy nászajándékról van szó, mindkettőjük számára megkönnyebbülést jelentett. Elhatározták, hogy az új vendéglőbe mennek ebédelni, melyet az egykori szenespincében most nyitottak meg. A neve természetesen Pince Étterem lett. Ebben a vendéglőben az ülőalkalmatosságok felfordított szenesvödrök voltak, az ételt pedig rozsdás, százéves tűzhelyekre tálalták, amelyeket most asztalok helyett használtak. A kancsóból kitűnő olasz bort ittak. Az ezt követő éjszakán nem túlságosan széles ágyuk ismét tágasnak bizonyult... Jól tették, hogy a lehető legjobban kihasználták az örömnek ezeket a gyönyörű perceit. Reggel, amikor Lucy felragasztotta a műszempilláit, és az előtte álló fárasztó napra gondolt, Jonathan, miközben fájó fejét tapogatta, így szólt:- Máskor nem engedted meg nekem,, hogy bort igyam! Elkészült a kávé? Lucy megjegyezte, hogy neki senki sem főz kávét. Aztán befejezte a műszempillák ragasztását, vállára dobta a táskáját, fogta a lakáskulcsot, és így szólt:- A kávé az ebédlőszekrényben van, a víz pedig a vízvezetékben. Becsapta az ajtót. Ez volt az egyetlen válasza Jonathan tombolására. A szobának az a része, mely Lucyé volt, ragyogott a tisztaságtól, míg Jonathan része piszokban úszott. A félig elfogyasztott konzervek ott hevertek a cigarettacsikkek és a piszkos zoknik között. Mivel a lakás kicsi volt, reggel gyakran a folyosón álló nagy tükör előtt fésülködtek, melyet a háztulajdonos azon fiatal párok részére szereltetett fel, akiknek a lakásában még nem volt tükör.- Te jöttél hamarabb - mondta Lucy, s a tükör elé engedte a férjét.- Dehogy, te voltál az első - mondta Jonathan. Egy idő múltán kezdett a helyzet elviselhetetlenné válni. Hiszen továbbra is szerették egymást. A baj csak az volt, hogy mindketten ragaszkodtak a maguk elveihez.- Egyikük sem enged a magáéból - mondogatták a barátaik.- Egyszer csak enged valamelyikük - vélték a szüleik. - De melyikük?- Én bizony meg nem hátrálok - hajtogatta Jonathan a bárban. - Ha ezt megtenném, utolsó senkinek tartanának.- Én hátráljak meg? Soha! - mondta Lucy az anyjának, de a szeme könnyel telt meg, amikor rájött, hogy ez a helyzet évekig eltarthat, s hirtelen látta magát beteges öregasszonyként, aki az egyszobás lakásának csupán a felét használja. Még szörnyűbb volt arra gondolnia, hogy már soha többé nem fognak normálisan beszélni egymással, hanem mindig csak ilyen túlzott udvariassággal, mint most. Egyszer, munka közben, amikor éppen a folyóirat nyári számába készítettek felvételeket, Lucy ott feküdt a hűvös strandon, mégis úgy érezte, valamiféle forróság önti el. Mi volt ez? Mindent megértett abban a pillanatban, amikor az öltözőjében ülve az egyik krémmel teli tégelyt nézegette, s hirtelen arra vágyott, hogy az változzék át tejszínhabos eperrel teli óriás tányérrá. Aztán sokáig sírdogált anyja karjaiban.- Miért éppen velem kellett ennek megtörténnie? - szipogott Lucy.- Valószínűleg azért, mert férjes asszony vagy - vigasztalta az anyja.- Ezt soha az életben nem mondom meg Jo- nathannak - kiáltott fel Lucy zavartan, s berohant a lakásába. Ám valaki mégis elárulta a hírt férjének. Valószínűleg az anyósa. Amikor Jonathan hazatért, Lucy ott aludt az ágy közepén, tehát az ágy tiszta felét meg a piszkosat is igénybe vette. Arcát a vánkosba fúrva aludt el. Jonathan nézte a nő apró alakját, a leendő édesanyát, s büszkén gondolt arra, hogy a GYEREK kettejük közös műve. Aztán a nárciszokat nézegette, melyeket egy fiútól vett az utcán, s úgy tűnt neki, hogy a virágok aránytalanul kisebbek, mint a levelek, s hogy a csokor azokat a szerencsétlen hagymákat juttatja eszébe, amelyek miatt minden elkezdődött. Vizet öntött egy halkonzervdobozba, s beletette a virágokat. A két szelet sültet, melyet hazajövet vásárolt, a konyhában az asztalra tette. Ebédet akart főzni, de nem tudta, hogyan kell. Aztán észrevette a porszívót. JÁN SMREK VERSEI Gyönyörű egyszerűség Egy nő emlékét őrzöm. Szép volt a szeme. Szinte megigézett; Ha rámtekintett fájt a szívem a vágytól, s arcom pírban égett. Ha táncolt, ringva, hajladozva ölelte át a férfit. Szótlan és bánatos lett párja, hiszen vesztét érezte egyre jobban. Kacagott folyton. Hódolója mégsem derült föl kedve láttán. A sóvárgástól csüggeteg lett, fájó szívvel hallgatott, árván. Piros meggy volt az ifjúsága, a lelke, mint a szőlő, édes, ki megkóstolta, bús lett nagyon a szenvedélytől. Ki a vétkes? És játszott, örült, mint a gyermek.- Mért oly bús, uram? - kérdezgette. Nem tudta még hogy aki szeret, annak szomorú lesz a lelke. Elmegyünk Mindenki elmegy, aki él. Hová? Nem tudja senki sem. Sejti tán az őszi levél? Elhervad ő is jeltelen. Megyünk. Vár tán egy völgy reánk, ahol ember nem járt soha, hol a homokon víz tör át, fii dalol és kék ibolya. Hívón ragyogj, te messzi út, aszály e tájat föl ne élje. Körötted álmok szele zúg, kérgesedik a nyírfák térde. Ezen az úton mendegéliink, ha évek terhe nyomja vállunk. Vén medvék, epret csemegézünk, erdőt, legelőt körbejárunk. Majd hős szeder is terem nékünk, s a málna piros, mint a vér. Egy látomásban mind elégünk, mely fátylait veti elénk. Dénes György fordításai Lucy különös berregésre ébredt. Olyan hang volt ez, melyet még gyermekkorából ismert, s mely számára a biztonság, a melegség és a szeretet jelképe volt. Egy kis ideig mozdulatlanul feküdt, s igyekezett megfejteni, milyen hangot hall. Aztán rájött - ez a porszívó hangja! Megfordult, s azt gondolta, az anyja lesz az, de Jonathant pillantotta meg abban a kötényben, melyet Lucy néhány héttel ezelőtt a szögre akasztott. Jonathan erős férfikézzel kezelte a porszívót, s kitisztította az egész szőnyeget. Amikor Jonathan befejezte a takarítást, bement a konyhába, hogy eltegye a porszívót. Lucy az ebédkészítéssel volt elfoglalva. Jonathan odament hozzá, s nagyon halkan ezt mondta:- Lucy, egyetlen drágaságom! Aztán összeölelkeztek, miközben szinte egyszerre mondták:- Én fogok főzni!-Én pedig a szőnyeget fogom tisztítani! Lucy nevetett is, sírt is, és Jonathan is - bár ezt nem akarta beismerni - könnyezett.A pszichiáter a viselkedésüket hisztériának nevezné, a szociológus pedig közölné velük, hogy az esküvőnek vége, s elkezdődött a házasélet... Sági Tóth Tibor fordítása Nagy László felvétele az Árnyak sorozatból FRANCOISE SAGAN Konokság IRODALOM 1995.február 26. l/BSŰrnBp
