Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-26 / 9. szám

A rendszerváltás óta új szavak és fogalmak ragyogtak fel a társadalom egén: piacgazdálkodás, magánosítás, marketing, menedzser (manager) és mások. Jószerével a változások értelmévé és céljává váltak. Sok egyéb segédkifejezéssel kísérve állócsillagok lettek, némelyik éppenséggel üstökös vagy bolygó; de hullócsillag is akad közöttük, meteorként átrepül felettünk és elenyész. S <épződnek köztük kozmikus ködök, titokzatos naplóitok izzanak fel, sőt a tudósok által nemrégen felfedezett fekete lyukak - melyeket a kozmosz rejtelmes bugyraiként foghatunk fel - sem hiányoznak csillag- rendszerükből. Mindennapjaink mennyboltozatán az új jelenségek transzcendenciákat árasztanak, amelyek bonyolulttá, nyűgössé, sőt titokzatossá változtatják életünket!

Vagyis a menedzserek! Tegyük vizsgálat tárgyává sejtelmes létüket! (Hogy miért sejtelmes, kiderül később!) Mielőtt azonban keresésükre indulnánk, meg kell ismerkednünk DÍJBA

zelőségek állítólag 400 százalékos béremelést hajtottak végre, négyszeresére emelték alkalmazottaik fizetését, mialatt a házak és épületek javítására és karbantartására nincs pénzük. A házbérként befizetett összegek nem a lakások állagának megőrzését szolgálták, hanem a hivatalnokok életszínvonalát emelték! Mennyire lehet ez az irányzat általános?! Emlékezetünkben él még a parlamenti képviselők nagy egyetértése, amellyel a saját, jócskán magas fizetésüket megszavazták. Abban az időben kapott nyilvánosságot az a tény is, hogy az irányító szervek és az államapparátus munkája szintén jelentősen többe kerül, mint azelőtt! Az adófizetők pénze magasabb életnívót biztosít azoknak, akik az állami bevételeket felosztják, a felhasználását előírják, a sorsáról döntenek. De a befektetési alapok háza táján is körülnézhetnénk! Náluk helyeztük el vagyonjegyeinket, a magánosításból megillető 100 pontunkat. Az alapok megvannak, élnek s izmosodnak, a polgár számára nehezen vagy GYULA aiig áttekinthető üzleteken dolgoznak,

Menedzserek

egy - némileg alsóbbrendű - fogalommal, amely mintegy az előző fogalom népiesebb rokona s talán első lépcsőfoka: a vállalkozóval! Ma már számos vállalkozó (népiesen: podnikateJ!) él közöttünk, mondhatnánk rengeteg! Dunát lehetne velük rekesz- teni! A vállalkozó - korunk hőse. Bizalmas közelségük emberivé teszi köcsönös viszonyunkat. Ismerjük őket, s ez jó! Élelmiszerboltok tulajdonosai, hentesek és zöldségesek, szabók, suszterek, tv-javítók, szolgáltatási kft.-k vezetői, fodrászszalonok tulajdonosai és szerelőműhelyek mesterei, hot-dog árusok és lepénysütők, taxisok és fuvarosok, büfések, kocsmáro- sok és cukrászok, s ki tudná mind felsorolni?! Keményen dolgoznak, adót fizetnek, törlesztik hiteleiket. Időnként a tolvajok és betörők megdézsmálják vagyonkájukat, a maffia megzsarolja őket, itt-ott eltűnik valamelyikük, olykor gyanús ügyletekbe keverednek. Munkájuk eredményeként szolid jólét övezi őket, sokuknak már nyugati kocsira is telik, és gyakran meleg tengereknél üdülnek. Ők a gazdasági transzformáció gyalogosai és futói, a piacgazdálkodás csírái, nélkülözhetetlen vállalkozó szellemek.

Ám hol vannak a menedzserek? Hol élnek a nagy- vállalkozók, akikből az új tőkések lesznek? Merre található a hazai milliomosok világa?

Egy statisztikai felmérés szerint a bankszakmában és a biztosítóknál legmagasabbak a fizetések. Igen, a bankok szaporodását - mint eső után a gomba! - megfigyelhettük, de hol a bankár? Egy új jelenségre kell felfigyelnünk! Él köztünk egy figyelemre méltó fiatalember-típus. Hosszú, széles vállú, fekete vagy sötétkék (barna, szürke) télikabátot vagy hasonlóan bő balonkabátot és bő szárú, a cipőjére omló, sötét nadrágot visel, divatosan vastag talpú, masszív cipőben jár. A külsejében van valami reklámszerű, idegenesen feltételezett. Jóvágású, ápolt fiatalember. Kiválik közülünk, bizonyos rendkívüliséget sugároz. Energikusan jár, határozottan, gesztikuláció nélkül beszél, magabiztosan viselkedik. Lénye elgondolkoztató és sokat sejtető. Megfigyeltem egyiküket! Határozott léptekkel megy Pozsonyban, az Úri utcában és hangosan beszél. De nem magával beszélget, hanem hordozható kézi telefonon - a Ewingek (Juingok) sorozatból jól ismerjük - társalog valakivel. A tőzsdeárfolyamok után érdeklődik? Utasításokat ad a beosztottjainak? Vagy üzletet köt? Miről tárgyal, kivel beszél? Hová, merre tart? A titok mélységét a képzelet abszolút tehetetlensége jellemzi, a fiatalemberről felmerülő kérdésekhez nem képes hozzászólni! Nincs válasz, mert tulajdonképpen kérdés sincs; a telefonáló fiatalember személye megközelíthetetlen. Sajátos és egyedi lény, magának való, akár egy axióma! Cáfolhatatlan, önmagáért van és önmagát jelenti; de nem közli, miért és minek? Ő lenne a menedzser? Lehetne! Vagy csak nagyzoló pozőr, piti vállalkozó, nyamvadt szélhámos, aki a nagyvonalú formára épít (elfoglaltság, időzavar, miegymás), nyomja a szöveget, neki az utca is munkahely, neki állandóan intézkednie kell, az idő pénz! Az üzlet létforma, minden pillanatban vállalkozunk! Netán hazai playboy az ipse és a szeretőjével dumál, a nőjével enyeleg, találkát intéz vagy az elmúlt éjszaka örömeit ecseteli? A külseje jómódra és öntudatra utal. A sarkon talán „bavo- rák” várja, vagy sötéten csillogó Mercedes, de legalábbis egy vadonatúj Skoda Felicia!

M

indenesetre tudományosan igazolt tény, hogy a bankok és biztosítók fizetik legjobban alkalmazottaikat. Ahová a pénz áramlik és összpontosul, ott a legkedvezőbbek az anyagi feltételek. Például némi külföldi tőke színhelyén. Magas kamatú hitelek s lakossági betétek, általános és kötelező biztosítási díjak koncentrációjánál. Azon területek virulnak, ahová a pénz az anyagi érték metafizikájának átláthatatlan törvényei alapján csoportosul. Ahová tömegesen ömlik a közös munka eredményének elvonult értéke, a termelés eredménye, a megtermelt jólét föle. Tehát: ahová köteles befizetések folynak. Más példa! Újsághír tudósít, hogy a házkehozzáférhetetlen tranzakciókkal foglalkoznak. Külföldi autókat és irodahelyiségeket vásárolnak, berendezkednek, körültekintően befektetnek; osztalékot viszont nem, vagy alig fizetnek. Informatív beszámolókat küldenek tagjaiknak, amelyek „tudósítják” a részvényest, hogyan fiadzik a pénze, mint gyarapodik vagyona. A befektetések szövevénye azonban oly bonyolult és áttekinthetetlen, hogy a polgár képtelen belemélyedni. Hacsak nem közgazdasági egyetemet végzett, inkább elhiszi, hogy minden a legnagyobb rendben van és vár. Türelmesen várja, hogy a pénze fiaddzon! Bizony, valahol a sejtelmes szférákban, a beláthatatlanul magas helyeken történő vállalkozásokban, az adófizető számára hozzáférhetetlen „mintagazdaságokban” tenyészik a pénz, szökik szárba a magánvagyon. Ott működhetnek a menedzserek! A közelebbről meg nem határozott, sejtelmes és mitikus valóságban, melynek híreiről gyakran tudósít a sajtó, a rádió és a tévé. Mégsem értik a nagy tömegek. Épp ott az „őskáosz”, ahol az állami vagyont kezelő intézmények, magas hivatalok és a magánosítást irányító tisztviselők megteremtik a közös társadalmi értékek privatizálásának a feltételeit és lefolyását. Ahol hatalmas méretekben a magánvagyon születik! Bizony mondom, a bibliai mítoszban Isten teremtő munkája áttekinthetőbb és tisztább lehetett, mint ez a bonyolult folyamat!

K

ormányzati cél a vagyonos rétegek létrehozása! Ők lesznek a jövőfejlődés, a kultúra- és művészetpártolás alapja, a társadalmi élet hajtómotorja. Megvalósítják a magánvagyon mozgósító erejét! Megnyugtató lenne, ha mindez nálunk is a klasszikus kapitalista fejlődés alapján valósulhatna meg. Az ügyes fiatalember kezdetben cipőt tisztít az utcán, cipőpucolással - vagy egyébbel - kicsinyke tőkét gyűjt, ügyesen befekteti, közben feltalálja a sorozatgyártás technológiáját és végül Ford lesz belőle! Manapság a magánvagyon másképp keletkezik. Új értékelosztáson alapul, amelynek lehetőségei közelről sem adottak mindenki számára egyenlő mértékben. A tulajdonváltást sem kíséri termelési eredmény, kezdetben inkább a csökkenés jellemző, nem születnek új értékek, a régi kerül más kezekbe, s nem jön létre új minőség. Vállalkozónk, menedzserünk sem egyéni alkotói rátermettségből lesz, nem is szívósságból és munkabírásból, teremtő tehetségből születik, hanem informáltságból, rá- menősségből és állami kölcsönből. A nagy magánosítást jórészt az állam finanszírozza.

Abszurd metaforaként azt mondhatnánk: a közös vagyon önmagát emészti fel! Ez a ma- nagement-ek kora. A nagyvállalkozó pedig abban a kozmikus valóságban mozog otthonosan, ahol a politikus, a pénzember és a menedzser a hiányos törvények - ó, a „legisz- latíva” legendája! - útvesztőjében s következetes egyéni érdekek csapásán kéz a kézben haladnak, és időnként cinkosan egymásra kacsintanak. A születő piacgazdaság kozmosza egészében fordított világ. Nem az a jellemzője, hogy a cipőpu- colóból milliomos lesz, szabályszerűbb, amikor a gyártulajdonosból lehetne cipőpucoló, ha nem nyúlna a hóna alá valamely párt vagy mozgalom, hogy a felszínen maradjon.

De valóban: kik ennek a kozmikus gazdasági világ- egyetemnek az igazi menedzserei?!

A köztudatban általában az él, hogy a politikai rendszerváltás vonta maga után a gazdasági rendszerváltást, tehát hogy a központi tervutasításos gazdasági rendszert (tervgazdaságot) a piacgazdaság váltotta fel.

Valóban igaz, hogy a gazdasági rendszerváltásnak feltétele a politikai rendszerváltás, mivel az utóbbi nélkül az előbbi nem valósulhat meg. Ha azonban az ok és okozat szempontjából vizsgáljuk a változásokat, akkor kiviláglik, hogy a gazdasági rendszerváltás, vagyis a piacgazdaságra való áttérés szükségessége kényszerítette ki a politikai rendszerváltást.

Adott a kérdés: miért vált szükségessé a gazdasági rendszerváltás?

Egy ország gazdasága kétféle rendszerben működtethető. Vagy a tervgazdasági, vagy a piacgazdasági rendszerben. E rendszerek feladata integrálni, azaz egységbe fogni, nemzetgazdaságba tömöríteni a gazdálkodó szervezeteket, vállalkozásokat és a nemzetgazdaságon belül koordinálni, azaz összehangolni tevékenységüket. Mindezt úgy kell biztosítani, hogy mind a gazdálkodó szervezetek, mind az egész gazdaság hatékonyan működjenek és a legnagyobb teljesítményt produkálják.

A gazdaság teljesítményét a „bruttó hazai termék” mutatójával mérjük, amely az ország gazdasága által létrehozott értéket (jövedelmet) fejezi ki egy adott időszak (általában egy év) alatt. E mutatónak az egy főre, azaz egy lakosra számított értéke fejezi ki legszemléltetőbben a gazdaság teljesítményét. Minél magasabb ez az érték, annál nagyobb a gazdaság teljesítőképessége, ennek köszönhetően magasabb lehet a lakossági és közületi fogyasztás, az életszínvonal, több eszköz jut a gazdaság fejlesztésére, környezetvédelemre, kultúrára, oktatásügyre, egészségügyre stb.

Nemzetközi összehasonlítások és tapasztalatok bizonyítják, hogy a piacgazdasági rendszer sokkal hatékonyabban, eredményesebben képes működtetni a gazdaságot, mint a tervgazdasági rendszer. Ezt leginkább a volt szocialista országoknak a nyugat-európai országokhoz mért gazdasági lemaradásával lehet érzékeltetni. A Világbank adatai szerint például az egy főre eső bruttó hazai termék volumene az Európai Unió országainak átlagához viszonyítva Csehországban 44 %, Magyarországon 35 %, az Orosz Föderációban 29 %, Szlovákiában 28 %, Romániában 16 % és Bulgáriában 10 %. Hogy megértsük, miért van ez így, meg kell ismernünk a két rendszer működési mechanizmusát.

A központi tervutasításos, azaz a tervgazdasági rendszer a termelési eszközök állami tulajdonán alapszik, a vállalatok és a vállalkozások zöme állami tulajdonban van. Az állam nevében az államhatalmi központ, a kormány jár el, ő látja el

Egyelőre: ebek harmincadján

Prikler László illusztrációs felvétele

a tulajdonosi és vállalkozói funkciókat. Az állam a gazdaság működtetése céljából létrehozza a gazdaságirányító és gazdálkodó szervezetek hierarchikus struktúráját a kormánytól a vállalatokig (a tervhivatalt, ágazati minisztériumokat, trösztöket). A gazdaság irányítását a nemzetgazdasági tervben meghatározott mutatók lebontása, vagyis tervfeladatok, tervutasítások segítségével végzi. Ebben a rendszerben a vállalatoknak nincs valós önállósága, s így nincs valós vállalkozói kockázata sem. Ha a terv úgy rendelkezik, akár veszteséges vállalatok is működhetnek.

Mivel tervmutatókkal határozzák meg a vállalatok feladatait (a termelést, értékesítést, nyereséget stb.), természetes, hogy azok teljesítéséhez kötött a vállalatok és az alkalmazottak anyagi érdekeltsége is (nyereségrészesedés, bérek, fizetések, prémiumok stb. formájában).

Az elmondottakból következik, hogy a vállalatok nem a lehető legmagasabb gazdasági eredményben (pl. nyereségben) érdekeltek, hanem a tervmutatók teljesítésében (ha veszteséget terveztek, akkor abban). Ha tehát a vállalatok a tervteljesítésben érdekeltek, akkor egyben abban is, hogy az irányító szervek a lehető legalacsonyabb, „legpuhább” tervfeladatokat állapítsák meg számukra és ilyen értelemben is viselkednek a tervtárgyalások, a „tervalkuk” során. A legalacsonyabb tervfeladatokat igyekeznek kiharcolni maguknak. Érdekük eltitkolni a belső tartalékokat és a teljesítmények növelésének lehetőségeit, mert azok alapján túl magas tervfeladatokat határozhatnának meg számukra. Ezzel veszélyeztetnék a tervteljesítést s egyúttal az érte járó anyagi juttatásokat is.

A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a tervgazdálkodási rendszer nem kényszeríti a vállalatokat hatékony működésre, nem készteti őket arra, hogy az adott ráfordításokkal a lehető legjobb eredményt, illetve a várt eredményt a legkisebb ráfordításokkal éljék el. Ez a rendszer demotivál- ja a vállalatokat lehetőségeik feltárásában és kiaknázásában. A tervgazdálkodási rendszernek még egy negatív tulajdonságára kell rámutatnunk. Mivel minden vállalat a tervben meghatározott feladatokat teljesíti, nincs valós gazdasági verseny, konkurencia, mely serkentené a műszaki fejlesztést és a gazdasági eredmények fokozását.

A piacgazdasági rendszer a magántulajdon intézményén alapszik. A vállalkozói szervezetek, vállalkozások magántulajdonban vannak, s így önállóan döntenek termelésükről, értékesítésükről, ráfordításaikról, áraikról, fejlesztéseikről stb., tehát a vállalkozás minden dolgáról. Ebben a rendszerben az önálló vállalatokat nem az állam hatalmi központja, hanem a piac mechanizmusa, „láthatatlan keze” integrálja és koordinálja. A piac a szabad ármozgással egyidejűleg szabályozza a kínálatot (az árnövekedés bővíti, az árcsökkenés szűkíti), a keresletet (az árnövekedés csökkenti, az árcsökkentés bővíti) és a jövedelmeket (az árnövekedés növeli a kínálat képviselőinek jövedelmét és csökkenti a kereslet képviselőiét és fordítva), a gazdaság egészét pedig egy dinamikus egyensúlyi állapotban igyekszik tartani.

A magánvállalkozások lényegéből ered, hogy tevékenységük célja és egyben motorja a nyereség maximálása, mégpedig lehetőleg hosszú távon. A magánvállalkozás nem engedheti meg magának a veszteséges működést, mert az elkerülhetetlenül csődhöz, a vállalkozás megszűnéséhez vezet. A magánvállalkozás egzisztenciális okok miatt kénytelen a lehető legalacsonyabb szinten tartani ráfordításait, költségeit. Ennek érdekében a ráfordítások olyan kombinációját igyekszik kialakítani, melyek a legalacsonyabb költségeket eredményezik. Az értékesítésnél a lehető legmagasabb ár elérése az érdeke. Az ármaximalizálási törekvésnek gátat szab a fizetőképes kereslet, melyre hatással van a konkurencia mennyiségi, minőségi és árkínálata.

Tehát a piac mechanizmusa átfogóan szabályozta a vállalkozásokat és a gazdaság egészét. Dinamikus egyensúlyban képes működtetni a gazdaságot, s a vállalkozásokat magas hatékonyságra és nagy teljesítményre készteti.

Ha a volt szocialista országok be akarnak kerülni a fejlett országok csoportjába, s ezáltal anyagi jólétet és biztonságot teremteni a lakosság számára, akkor nincs más lehetőségük, mint a piacgazdaság. Harmadik út nem létezik.

PIAC-GAZDASÁG 1995.február 26. ilBSÚmap