Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-26 / 9. szám

„BEÁZOTT” A PLAFON A VONATBAN- Nem fél az éjszakai órákban? - kérdeztük az idős férfit.- És az segítene rajtam? - kérdezett vissza, majd mosolyogva hozzátette. - Aki a szentpétervári és a bu­karesti pályaudvarokon is megfordul, az idővel meg­edződik. Például múltkor, Romániában, három úriem­ber jött be hozzám a fülkébe, és négy sört rendeltek. Egyet nekem. Aztán az iránt érdeklődtek, van-e még szabad hálókocsi Prágába? Mondtam, hogy igen. Ad­tak hát 120 dollárt, én pedig lehajoltam, hogy vissza­adjak nekik egy tízest. Akkor egyszerűen leütöttek, és minden pénzemet elvették. De az a fiatal, állapotos ka­lauznő, aki igazoltatni akart egy gyanús alakot, még rosszabbul járt. Úgy megverték, hogy elvetélt. A gyorsvonat monoton zakatolással robog az éj­szakában. A gyéren foglalt fülkék és a hálókocsik utasainak többsége alszik. Néhányan magukra zárták az ajtót, de szép számmal akadnak nyitott kupék is. Elég lenne benyúlni és leakasztani a kabátot, leemel­ni egy bőröndöt. A rendőrök, végighaladva a szerelvényen, az el­lenőrzés során a WC-ket sem hagyják ki.- Néha itt próbálkoznak elbújni azok, akiknek nem tiszta a lelkiismeretük. A múltkor például egy fia­talember kuksolt az ülőkén, három kartondobozzal az ölé- b e n . A vonatokon nálunk újabban napirenden vannak a lopások, fosztogatások, sőt nemegyszer előfordult már gyilkosság és nemi erőszak is. Arra is volt már példa, hogy újszülöttet dobtak ki a nemzetközi gyors ablakából. Az elmúlt évben vasútjainkon, többek között, öt ökológiai baleset, 26 öngyilkosság és hét bombari­adó volt. Szerencsére, a robbantással való fenyegetés minden esetben vak­segítségével, leszerelte a közeli trafik ablakát. A stand ugyan ki volt világítva, de mivel már későre járt és senki sem volt a közelben, a tolvaj biztos volt a dolgá­ban. A rendőrök pedig megvárták, amíg pakolni kezd, azután tetten érték.- Még érdekesebb esetünk volt eb­ben a büfében - hozzák közelebb a képernyőn az egyik peron utasellátó bódéját. - Láttam, hogy a vendég sört rendel, fizet, majd rögtön a szájához emeli poharát. A pénztárcáját vi­szont a pulton hagyta. A büfés ki­A legveszélyeztetettebb gyorsvonatok rendőri kí­sérettel közlekednek. A felügyelet nemcsak egyenru­hában, olykor civilben is történik. Mindkét módszer­nek van előnye és hátránya.- Ha civilben vagyunk, nem keltünk feltűnést, könnyebben tudjuk leleplezni az enyveskezűeket - magyarázza az egyik rendőr, majd hozzáteszi: - Persze, a legtöbb no­tórius tolvaj már úgy ismer ben­nünket, mint a rossz pénzt, és messziről köszön. Egyenruhában azért jóval nagyobb a tekintélyünk. Civilben előfordult már, hogy hiába mutattuk az iga­zolványunkat, a tettenértek, védve a zsákmányukat, nekünk rontottak. A honi tolvajoknál, ha le is buk­nak, csak ritkán találunk terhelő bizonyítékokat. Szervezetten dolgoznak, ami alaposan megnehezíti munkánkat. Nemegyszer előfordul, hogy este elfogunk egy tolvajt, de másnap már a szemünkbe ne­ORDÓDY VILMOS vet, mert lármá­nak bizonyult. Ta­valy augusztus 3-án, Pozsony­ban, a tűzszerészek - robbanószer után kutat­va - az egyik csomagmegőrző szekrénykében viszont 31 vadonatúj észak-amerikai, kolumbiai, koreai, kí­nai, szingapúri és portugál útlevélre bukkantak. Ugyancsak az elmúlt esztendőben, s ugyancsak a fővárosban, egy nemzetközi gyors vagonjainak tetőszerkezetében, 13 hétrét görnyedt román állam­polgárt csíptek el. (A szerencsétlenek azon buktak le, hogy egyikük már nem bírta visszatartani magát, és a fülke, a napsütéses idő ellenére, „beázotf’.) Vonaton utazni, különösen éjszaka, manapság nem veszélytelen vállalkozás. Ha valaki elalszik - még ha zárt kupéban is -, sokat kockáztat. Volt már példa rá, hogy a meglopott személy alsónadrágban s mezítláb volt kénytelen kiszállni a félméteres hóba! Este nyolckor a pozsonyi főpályaudvaron még meglepő csend és nyugalom honol. Az örökösen szomjas lumpen alakok csak a belvárosi italboltok zá­rása után teszik itt tiszteletüket. A hajléktalan csavar­gók is csak az éjszaka küszöbén foglalják el a meg­szokott padjaikat. A valamikori olvasóterem - az úgynevezett kulturális központ újságokkal és színes tévével - már csak emlék. Az ingyenesen hozzáfér­hető sajtó helyett, most ki-ki elolvashatja itt a horosz­kópját. Ehhez elég egy kőszörny szájába nyúlni, per­sze előbb meg kell etetni egy tízessel. Néhány külföldi utas tanácstalanul forgolódik az állomásépület csarnokában. Talán pénzt szeretnének beváltani, esetleg arra kíváncsiak, hogy milyen villa­mossal lehet eljutni a legközelebbi szállodába, de pe- chük van. A pénzváltó csak hatig működik; az infor­mációs táblák pedig a vonatok érkezésén s indulásán kívül semmiféle tájékoztatást nem nyújtanak. Az egyes peronon egy kapatos nő molesztálja a vá­rakozókat. Azt szeretné, ha valaki fizetne neki egy sört. „Csókolom biztos urak“ - kiabálja rekedt han­gon két vasúti rendőr felé. „Eredj haza, ma már eleget ittál” - mondják neki inkább kötelességből, mintsem meggyőződésből a járőrözők, majd elmagyarázzák: „Piszkos Kata“ régi ismerősünk, a fél életét az állo­máson töltötte... A pályaudvart és környékét, néhány perccel később, már a vasúti rendőrség őrszobájában elhelyezett moni­torokon figyeljük. No nem azért, hogy a szolgálat- tevők unalmukban filmvetítéssel múlassák az időt. Pusztán azért, hogy ha odakinn valami rendellenessé­get észlelnek, akkor megörökítik a történteket. Az így rögzített anyag segítségével már több gazembert sike­rült lefülelni. Jómúltkor például egy férfi, csavarhúzó nyúlt, és egy gyors mozdu­lattal eltüntette a bukszát. A kár­vallott rövidesen keresni kezdte a pénzét, ám a csapos semmiről sem akart tudni. A szerencsétlen flótás hozzánk jött panaszra. Szinte leesett a lábáról, amikor azzal fogadtuk, hogy tudjuk, miért jött, és a tettest is ismerjük. Aztán levetítettük neki a történte­ket, és kimentünk a peronra. A csapos természetesen kikérte magának a gyanúsítgatást, de amikor közöl­tük vele a tényeket és egy kis videózásra invitáltuk, kénytelen-kelletlen előhúzta a bódé tetőzetébe rej­tett pénztárcát. Csaknem harmincezer korona volt benne!... A Bukarest-Budapest-Pozsony-Prága-Berlin vo­nalon közlekedő Metropol indulásáig még másfél óránk van. A rendőrök érdekes, olykor már-már hi­hetetlennek tűnő történetekkel állnak elő. A nevük közlésétől azonban elzárkóznak:- Így is sok a családunk kiirtásával fenyegetőző, névtelen telefonáló - mondja az egyik idősebb zsaru, és a fején éktelenkedő hegre mutat. „Szolgálat után hazafelé indultam, amikor valaki hátulról leütött. Hét öltéssel varrták össze a kobakomat. A mai napig sem tudom, kinek köszönhetem ezt az emléket. Beszélgetés közben szó esik a faliújságon díszelgő portrékról is. Ez az „arcképcsarnok“ két részből áll. Az egyiken a körözött és eltűnt személyek láthatók, a másikon a leghírhedtebb tolvajok fotói díszeleg­nek. Többségük az Igló melletti Smiianyból való. A legismertebb közülük Kuki, akinek két bandája is van. A legveszélyesebb tolvajok nevei közt a Cenkó testvérek is szerepelnek. (Talán Cenkóné árváinak leszármazottai?) Az említett egyének keresztül-kasul utazzák az or­szágot, és iparszerűen űzik a lopást. Főleg a turista- szezonban tarolnak, de azért fizetésnapokon is szép bevételre tesznek szert. A vasúti rendőrség igazgató­jának szavai szerint vannak egészen Svájcba utazó „elit alakulatok” is; az ő havi bevételük eléri a 300 ezer koronát. A profik egyes csoportjait, a vasúti pá­lyával párhuzamosan olykor gépkocsi kíséri. A sofőr adó-vevő készülékkel érintkezik a vonaton levő tár­saival, hogy a megbeszélt helyen felszedje a kidobott zsákmányt, esetleg a szorult helyzetbe került társa­kat. Azok viszont, hogy kereket oldhassanak olykor, a vészféket is meghúzzák; ám hogy „munka” közben ne zavarhassák meg őket, a vagon két bejáratát lánc­cal is elzárják. Az utasoknak ilyenkor nincs módjuk­ban segítséget hívni. kiengedték.- Egyesek öltözközdési trükkökkel is próbálkoznak. Az egyik károsult egyszer pontos személyleírást adott a fekete dzsekis elkövetőről, aki megfújta a pénztárcáját és elrohant az állomásról. Néhány száz méterrel arrébb az egyik pádon hasonló kinézetű fiatalember lihegett, csakhogy rajta bordó dzseki volt. Egy hirtelen öt­lettől vezérelve megkértem, fordítsa ki. Kelletlenül, de engedelmeskedett; dzsekije belső fele fekete színű volt. Farzsebében ott is lapult a pénztárca. Közben befutott a félig üres Metropol. A jegyke­zelő szerint a kevés utas a vonatokon uralkodó áldat­lan helyzet egyik következménye.- Amit például egyes cigányok művelnek manapság a vonatokon, arról regényeket lehetne írni. Egész di­nasztiák garázdálkodnak a nemzetközi gyorsokon. Mindenféle kulccsal, hidegvágóval, hidraulikával van­nak felszerelve. A zárt ajtó így nem akadály. Akkor és oda mennek be, amikor és ahová csak akarnak. Egyi­kük végigsétál a szerelvényen, és feltérképezi a hely­zetet, aztán a társai „dolgoznak”. Régebben főleg a bőrkabátokat lopták, aztán az útleveleknek is nagy ázsiójuk lett. Ma főleg a valuta érdekli őket. Ezek a bandák főleg az első osztályon utazó alvó utasokra va­dásznak. A lezárt fülkék láncait egyszerűen elvágják. Olykor altató gázt is fújnak a kupéban alvókra. Ezek a garázda alakok nem viccelnek. Cseh kollégámat, aki megpróbált egyszer közbeavatkozni, leütötték. Egy német kalauznak kiverték a fél szemét. Ezen a vona­lon már volt nemi erőszak és gyilkosság. Egyszer en­gem is megfenyegettek, hogy kidobnak a robogó gyorsból. Múltkor Kútyban felszállt néhány galántai cigány. Ők négyen voltak, én egyedül. Egyikük, egy 120 kilós férfi, elállta a folyosót, a társai pedig megin­dultak felém. „Tudod, egy kis pénzt akarunk szerezni, ezért risztelünk” - mondták kertelés nélkül. „Nincse­nek utasaim”- válaszoltam, és csak azért fohászkod­tam, nehogy valamelyikük előhúzza a borotvát. A másik kalauzt ágyneműosztás közben zavartuk meg. Három arab utast szolgált ki éppen, aztán kész­séggel kitárta a szívét. „Anyám maszek, pénz helyett árut adott, hogy ad­jam el valakinek” - mondta, ám fogalma sem volt, hogy melyik dobozban mi is van. Így hamaro­san kiderült, hogy a cukorka és a nápolyi - a pöstyéni strand feltört büféjéből származik! Sajnos, olykor a vasutasok is összejátszanak a profi tolvajokkal. Már arra is volt példa, hogy a kalauz, pár száz márkáért, rendszeresen informálta a banditákat: ezen és ezen a gyorson zsaruk vannak. Hazafelé, a Pannónián utazva, úgy tűnik, ezúttal is sima utunk lesz. Ám a vasúti redőrök hirtelen három, éppen bevetésre kész fiatalember útját keresztezik. Kiderül, hogy régi ismerősök: a smiíanyi klikk egyik csoportjának tagjai. A főnökük halk káromkodással nyugtázza lebukásukat. Esküszik, hogy csak most szálltak fel és nincs náluk szajré. A rendőrök kiürítte- tik zsebeik tartalmát, ahonnan rövid pengéjű tőrök, speciális fémvágó fogó és egy négyszögletűre kala­pált, a kupék nyitására szolgáló fémcső került elő. Hamarosan kiderül, hogy a kreol bőrű fiatalembe­reknek a szomszéd vagonban két további társuk van. A kalauz kihasználja a rendőrök jelenlétét, és mind az ötüktől bevasalja a menetjegyek árát. Erre az egyen­ruhások nékül aligha vállalkozna. Hajnali fél ötkor befutunk a pozsonyi Nagyállo­másra. A hoppon maradt cigányok kiszállnak, és ahogy fegyveres kísérőink megjósolták, az állomás előtt parkoló nyugati kocsiba szállnak.- Most majd haditanácsot ülnek, és megbeszélik: melyik állomáson, melyik gyorssal próbálkozzanak. Egy-egy kudarc nem veszi el kedvüket. Ellenkezőleg, mihamarabb be akarják hozni az elillant hasznot.- Kezicsókolom, biztos urak - rikácsolja már messziről az elnyűhetetlen Piszkos Kata, aki bizony alig áll a lábán. A zsaruk ezúttal figyelemre se mél­tatják, az őrszobába tartanak, hogy jegyzőkönyvezzék az éjszakai szolgálatot. A csarnok közben megtelik ingázókkal. Kezdődik az új nap. Vajon milyen lesz? A KAMERÁK SEGÍTETTEK TRÜKKÖS DZSEKI 09 C: Z e D ■< 1995.február 26. 1/aSárnBp

Next

/
Oldalképek
Tartalom