Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-19 / 8. szám
nos és felesége, Emeren- ighanem Szlovákia leg- taspárja. Nemcsak koruk s néni 94, Jancsi bácsi 97 i idén), hanem az együtt idők számát tekintve is. íepelték a gyémántlako- imi 75 együtt töltött évet évvel ezelőtt, 1919. nőén két pár állt a nagykéri n a pap elé, hogy örök ;adjon egymásnak. Vere- a egyszerre ment férjhez, ik, Verőn már régóta ké- i napra, a kisebbik, Eme- ban jóformán maga sem in került az oltár elé. Az- hideg volt, és ő vékonyin vacogva csak arra tűni, bárcsak már vége len- ániának. Nem is sejtette, tor kimondott igen miidőre szól majd. artam még férjhez menni, k éreztem magam a há- .egszívesebben apácának na, de az apám nem enge- tanulni sem, pedig a taní- eszem volt. Így csak a hat :ztem el, mert dolgozni >orú volt, két bátyám a otthon nagyon sok volt a ak énutánam a legények, gyiket kikosaraztam. Janit már édesapám is mege- ndván, mit képzelek én, énze minden évben lako- ílni (éppen akkor készül- rem esküvőjére), így az- gtartottuk a kézfogót, há- césőbb pedig az esküvőt, 'arlóm meg is haragudott ki bosszúból ellopta a bi- másik a libánkat, olyan is :gy macskát vágott hozit éves koromtól a vasút- am, mert nem akartam, enek a háborúba - veszi Jeségétől Dojcsán János :rtem én sok lányt, de sze- egyet szerettem. Azt is ak hívták. Aztán egy szép adtam, hogy elhagyott. A •.szélték, hogy inkább egy rasztemberhez menjen, földje volt, mint hozzám, '. Akkor nagyot csalód- ;em, a lányokra többé rá najd nézni. Emerenciával mulatságon ismerkedtem iluban laktunk, de azelőtt találkoztunk, mert ő egy an lakott. Ez a mulatság a háború után, s úgy ala- icnnünket összesorsoltak a”. Később tudtam meg, }lt ez tiszta véletlen, a jö- om, a „céhgazda” igazi- dolgokat, hogy összekerüljünk. A bál után hazakísértem, de egy ujjal sem értem hozzá! Azt követően már rendszeresen eljártam hozzájuk. Nekem nagyon megtetszett, mert nagyon szép lány volt, meg olyan csöndes, szorgalmas. Úgy vettem észre, ő is szívesen van velem, mikor megkértem, mégsem akart hozzám jönni. Akkor nagyon elkeseredtem: Miért is vagyok én ilyen szerencsétlen a lányokkal? Aztán a szüzenöt évvel az első fiam után megszületett a másik is. Én egész életemben csak a családnak, a gyerekeimnek éltem. Nappal mostam, éjjel vasaltam, esténként másoknak varrtam, hogy egy kis pluszpénzt szerezzek a konyhára. De addig semmi munkához nem fogtam, amíg a gyerekeket ki nem kérdeztem, amíg nem ellenőriztem, hogy leírták, megtanulták a leckéjüket. Hála Istennek ügyes lei „besegítettek”, úgyhogy végül meglett az esküvő. Kezdetben a szüleimnél laktunk, mert nem volt hová mennünk, s bizony elég szűkösen voltunk, mert a nővéremék is ott éltek. Apámék az egyik szobában, mi, fiatalok meg a másikban. Még egy ágyban is aludtunk! Nekem a vasútnál felajánlották, hogy menjek Handlovára dolgozni, kapunk lakást is, de Emerencia nem akart eljönni a faluból, inkább nyomorgóit az egy szobában. Később sikerült saját házat építenünk, a magunk verte téglákból raktuk fel a falakat... Én, mint vasutas, keveset voltam otthon, így minden ház körüli munka a feleségemre maradt. Sokat dolgozott, mégsem panaszkodott soha...- Mindent egyedül kellett végeznem, a legnehezebb munkákat is - még terhesen is a kukoricát törtem, ezért született halva az első gyerekünk. Az idősebbik fiam is hét hónapra jött a világra, kint a szőlőben jöttek rám a fájások, éppencsak hazaértem, már meg is volt a gyerek. A szülés után nagyon beteg voltam, de nem sokáig nyomhattam az ágyat, mert a munka nem várt. Úgy jártam haza szoptatni a mezőről... Aztán sokáig nem született másik gyerekünk. Sokat imádkoztam, legyen legalább még egy, mert ha ezzel az eggyel valami történik, akkor senkink sem marad. A Jóisten végül meghallgatott, tigyerekek voltak, a nagyobbikből pap lett, a kisebbikből állatorvos.- Sok mindent átéltünk együtt, jót is, rosszat is - emlékszik vissza Dojcsán bácsi. - Nyomorogtunk is eleget, főleg, mikor engem mint magyart elküldték a vasúttól. De végül minden jóra fordult. Hetvenöt évet éltünk le együtt, mindig jól megvoltunk. Ha néha veszekedtünk is, soha meg nem ütöttem volna. A féltékenységet sem ismertem, mert akármilyen szép lány volt, a legszebb a faluban, a férfiak nem érdekelték. Ha most kellene választanom, újra csak őt választanám.- Szerettük egymást, hűségesek voltunk egymáshoz. Ha néha veszekedett rám, én inkább otthagytam, hadd mondja, aztán hogy nem volt kinek mondania, abbahagyta. Csak azt nem szerettem, ha olyan nagyon okos volt... Merthogy ő világot látott, én meg csak mindig otthon voltam. De azért jó volt vele... - mondja Emerencia néni és szelíden rámosolyog az urára.- Hetvenöt év egy asszonnyal! - sóhajt fel János bácsi és megfogja felesége kezét. - De még most is boldogok vagyunk. Csak azt sajnálom, hogy megöregedtünk... - mondja az idős ember, kinek szemében a másik iránt érzett szeretet ma is éppúgy fénylik, mint hetvenöt évvel ezelőtt. S. Forgott Szilvia Nemigen akartam hinni a fülemnek, amikor azt hallottam, hogy a novemberi helyhatósági választások előtt az egyik kelet-szlovákiai, javarészt magyarlakta községben megalakították Meciar HZDS-ének helyi csoportját. Egészen pontosan az ukrán határ mentén fekvő Szirénfalván, egy olyan községben, ahol a lakosok 98 százaléka magyar nemzetiségű! ____________________________________ Mi is történt hát Szirénfalván? Vagy öten összedugták a fejüket, s „nagyszerű” gondolat született agyukban: közelednek a választások, és talán kezükbe ragadhatják a község életét irányító kormányrudat. A szlovákiai magyar pártok nevében nemigen léphetnek fel, de itt van a HZDS, Szlovákia legerősebb politikai tömörülése! A parlamenti választásokon Meéiarék nyerték a legtöbb szavazatot, az emberek pedig balgák, mindig is a győztes árnyékába kívánkoznak - mondogatták. Mert - szerintük - így dukál; ha fent, akkor lent is! És ha sikeres lesz a színrelépésük, ha bebizonyítják, hogy a szlovákiai magyarok a saját pártjaikon kívül más politikai mozgalomban is érvényesülhetnek, akkor a markába nevető HZDS majd felkarolja őket, sőt példaadók lesznek. Nemigen törődtek azzal, hogy délibábot kergetnek. Döntöttek hát: megalakítják a HZDS helyi szervezetét! A formaságoknak eleget tettek, s indulhattak is a választásokon. A szirénfalvaiak kissé restellkedve fogadták az események ilyetén való alakulását. Nem szidták őket, csak józan mérlegeléssel kimondták véleményüket: „Demokráciában oda áll az ember, ahová akar. De ha valaki a mi közösségünkben polgármester akar lenni, ne olyan áron tegye, hogy a magyarok közé éket ver! Aki funkciót óhajt, függetlenként is indulhat... ” Száz szónak is egy a vége: a novemberi helyhatósági választásokon pórul jártak a szirénfalvi magyar meéiaristák: az urnához járuló 327 polgár közül 304- en az Együttélés polgármesterjelöltjére szavaztak, akit az MKDM is támogatott. Fölényes többséggel újra Tóbiás Lajos került a falu élére. Most még több voksot kapott, mint az első szabad választásokon, amikor 1990 őszén „csak” 275 szavazattal lett polgármester. A meéiaristák viszont az önkormányzatba sem jutottak be. A kilenc képviselő közül öten az Együttélés, négyen pedig a DBP hívei, és tegyük hozzá: mindnyájan magyarok. Ezt aligha veheti zokon bárki, hiszen a legutóbbi népszámlálási adatok szerint csupán 14 szlovák nemzetiségű él a községükben. Szirénfalván ma úgy mondják a negyvenkilenc éves Tóbiás Lajosról, hogy magas feladattal láthatja el újra a polgármesteri teendőket JÉs valóban sok tennivaló elvégzését várják tőle, noha Szirénfalva - régebbi nevén Ptruksa - ma már a kisebb falvakhoz tartozik. Míg 1970-ben még 715 lakosuk volt, napjainkra 539-re apadt a lélekszáma. Sokan elköltöztek, a fiatalok főleg Nagykaposon építkeztek. Így nem csoda, hogy évek óta itt többen halnak meg, mint születnek. De az élet így sem állt meg. Az odahaza maradók dolgos, igyekvő emberek; és feltűnően nagy házakban laknak.- Hetventől sok új ház épült nálunk, vagy legalábbis újjáépítették a régebbieket - hozza tudomásomra Tóbiás Lajos. - Jó emberek laknak itt, sok a kőműves, és jó szokásként besegítenek egymásnak. Az elvándorlás, úgy látszik, mára megszűnik, néhá- nyan vissza is költöztek és új házakat építenek maguknak.... A polgármester még hozzáfűzi, hogy 1968-ban egyszerre két görögkatolikus és református templomot is építettek a lakosok, hogy ne Szelmencre kelljen járniuk az Istent tisztelni. Az elmúlt esztendőben sok pénzt fordítottak a község útjainak javítására. Felújították a buszmegállókat, utat csináltak a temetőhöz, és kivezető utat építettek a falu határában létesített két üzemhez is, ahol ötven helybelinek adnak munkát. Itt a gázkitermelő Nafta vállalat, illetve a Probugas, amely a gázforrásnál töltőállomást működtet a propán-bután palackozására.- Amit a költségvetésünkben négy év alatt megtakarítottunk, most kiadtuk a gáz bevezetésére - mondja a polgármester. - A község költségén az óvodánkba is bekötöttük a gázt. Az óvodánkat egyébként úgy őrizzük, mint a szemünk fényét... A kisiskolájukat, amely legutóbb csak 1-3. osztályos volt, a körzetesítéskor, 1975-ben, megszüntették. A szirénfalvi tanulók azóta a nagyszelmenci iskolába járnak. Harminc férőhelyes óvodájukban ma csak tizenhat gyermekről gondoskodnak. Az önkormányzat segítette és ma is támogatja őket. És most, hogy a nemrég bevezetett gáz jóvoltából a kultúrház is kifűthető, abban reménykednek, hogy újra fellendül a falu kulturális élete, hiszen nem is olyan régen még színdarabok előadásával is dicsekedhettek.- Két éve egy kabaréműsort adtunk elő, én is szerepeltem az egyik jelenetben. Az ukrán oldalon, Téglás községben is felléptünk. Rendezőnk Marci Mária óvónő; a Csemadok elnöke pedig Illés Benjámin. A gázvezeték tehát már ott van a faluban, de a vízhiány még mindig óriási gondot okoz a helyi önkormányzatnak. Tóbiás Lajos, Szirénfalva népszerű és újraválasztott polgármestere- Amióta szabályozták a Latorcát - folytatja Tóbiás Lajos -, a száraz nyarak elvitték kútjainkból a vizet, pedig tizenöt éve még meríteni is lehetett belőlük. Mélyebbre kellett hát lefúmi a kutakban, de megromlott a vízminőség. Nemcsak a nitrát növekedett meg benne, hanem a mangán és a vastartalom is. Ezért összefogtunk a hasonló problémákkal küszködő Kaposkelecsénnyel, Dobóruszkával, Nagyszel- menccel, és még tavaly megrendeltük a vízvezeték építéséhez szükséges műszaki terveket. A battyáni kutakból kapnák az egészséges ivóvizet. Onnét látják el vízzel Nagykapost, és a Bodrogköznek is jut belőle. Az említett négy község vízvezetékének megépítése összesen 43 millió koronát igényel; ebből a szirénfalvaiaké tízmillióba kerülne. - Ennyit saját erőnkből képtelenek vagyunk előteremteni - vallja be őszintén a polgármester. - Most pénz után fogunk futkosni, hogy a vízvezeték építéshez megkaphassuk az állami támogatást... A falu egyébként rendezett, a házak szépek, az utak kijavítva. És ha a gáz után vízvezeték is lesz, várható, hogy a megnyugtató feltételek láttán a fiatalok visszatérnek a városból... Végül megkérdezem az újraválasztott polgármestertől: - Mit szól a szirénfalvi magyar meéiaristák feltűnéséhez, politikai bukfencéhez?- Senkitől sem kérdezték, szükség van-e itt rájuk. Inkább csak szégyent hoztak a falura, s talán arra a pártra is, melynek nevében felléptek... Petrőci Bálint RIPORT 1995. február 19.
