Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-19 / 8. szám
T évedés ne essék: címünkkel nem a szent szabadságot oltalma- zókra, hanem a szerelmi hadszíntérre készülő „bajvívókra” célzunk. Egészen pontosan azokra, akiknél a vitéz szó elé nem árt odabiggyeszteni egy-két jelzőt is. Például ilyet: öregedő, félénk, szégyenlős vagy éppenséggel fantáziátlan. Elsősorban az ő „csatáikat” kívánja sikeressé tenni a többfajta szexuális serkentő és a számos formatervezett erotikus segédeszköz. Segítségükkel szebbé, harmonikusabbá varázsol- hatók az együttlét percei. De egyfajta „mentőövet” is jelenthetnek a sztereotip házastársi kapcsolatban, s új örömszerzésre is módot adnak. Mindezt kissé részletesebben és szakszerűbben Halász János, a révvisszatérő, elégedett ügyfeleimtől tudom. Egyébként az említett szereket az Egészségügyi Minisztérium illetékesei is javasolták, és tudjuk, hogy a mi előírásaink meglehetősen szigorúak. E termékeket ráadásul egy orvos ismerősöm is pozitívan értékelte.- Miért döntött úgy, hogy épp erotikus áruval fog kereskedni?- Ennek több oka is van. A rendszerváltás után először élelmiszer- boltot nyitottam, de a környéken sok hasonló üzlet volt, ráadásul az enyém nem volt túl forgalmas helyen, így nem tudtam megélni belőle. Azután ostyasütéssel próbálkoztam, de az sem bizonyult szerencsés ötletnek. Gondoltam hát, valami olyasmivel kellene foglalkoznom, ami még nincs a városban, sőt a járásban sem. Választásom a sexshopra komáromi sexshop tulajdonosa magyarázza el vásárlóinak, akik itt - egyebek között - a korábban csak receptre és patikákban kapható, férfiasságot erősítő szer: a johinbin tökéletesített változatait is megvehetik. Vagy a spanyol legyek mirigyéből nyert kivonatot, amely állítólag csodákra képes. Természetesen nemcsak a férfiak, hanem a hölgyek számára is kínálnak itt különböző vágykeltő cseppeket, tablettákat és fero- monos sprayt.- Téved, aki azt hiszi, hogy vesz egy ilyen bájitalt, titokban belecsepegteti a hölgy kávéjába vagy pezsgőjébe, s ettől az rögtön a nyakába borul. Erről természetesen szó sincs - magyarázza Halász János kis, alagsori boltjában. - Tény, hogy az említett szerek fokozzák a nemi vágyat, de e készítményekkel nem lehet visszaélni. Viszont hamarabb oldódnak a gátlások, a két fél jobban, közvetlenebbül tud társalogni. Tehát elsősorban a félénk a szégyenlős, vagy az öregedő, gyengülő, esetleg a pszichikai impotenciában szenvedőknek ajánlatos használni. Esetleg azoknak akik nagyobb bevetésre készülnek. És azon házastársaknak is, akik már kezdenek leszokni az intim együttlétről.- A puding próbája az evés. Ön letesztelte az említett szereket? szegezem a kérdést a szexüzlet tulajdonosának.- Megmondom őszintén, nem. Állíthatnám, hogy kipróbáltam és tíz évet fiatalodtam, de egyszerűen - és ez nem öndicséret - még nincs rá szükségem. Ám hogy valóban hatásos készítményekről van szó, azt a esett. Feltételeztem, hogy az ilyen áru iránt elég nagy lesz a kereslet. Mert miért utazzon valaki Ausztriába, ha itt is hozzájuthat a keresett árucikkhez, ráadásul olcsóbban? Sok hajós kuncsaftom van, akik ismerve az osztrák és a német árakat, inkább itt vásárolnak. Egy 50-55 márkás férfi serkentőszer nálam 600-650 koronáért kapható. Beszélgetésünket érdeklődők szakítják félbe. Főleg középkorú férfiak jönnek. Van, aki csak nézelődik, mások kazettákat, óvszereket (vagy tíz- fajta kapható), újságokat, erotikus alsóneműt vásárolnak. Néhány kamasz is ránknyitja az ajtót. Közvetlenül ebédszünet előtt két lány (fiatal- asszony?) pusmogott pár percig a boltban, aztán egy tréfás szappan mellett döntöttek. - Kolléganőnk szombaton megy férjhez, ezt is az ajándékához csomagoljuk - mondták pironkodva fizetés közben.- Mi a legkelendőbb áru ?- Főleg az óvszerek, a serkentőszerek, a tréfás erotikus játékok. Igencsak keresett cikk a férfierőt biztosító vákuumos pumpa. Karácsony előtt menő áru volt a dióba rejtett parányi bugyi, 230 koronáért. Sokan vásárolják a formatervezett mechanikus izgatószereket és a vibrátorokat. Hölgyek, férfiak egyaránt, bár a nők éléggé szégyenlősek. Volt, aki kétszer is járt itt egyedül, ám nem vett semmit. Harmadszorra a barátnőjét is elhívta, és csak úgy mert irulva-pirulva vásárolni. Persze, akadnak szuverén amazonok is, akik úgy válogatnak az áru között, mintha könyvesboltban lennének.- A félénkek kedvéért érdemes lenne csomagküldő' szolgálatot is bevezetni...- Működik az is. A katalógus alapján minden áru megrendelhető. Telefonon, faxon vagy levélben, bár ezzel a szolgáltatással sokan visszaélnek. Heccből rendelnek valamit az ismerőseiknek, akik aztán reklamálnak. Múltkor például egy középkorú, érsekújvári hölgy jött a boltba és felháborodva kikérte magának, hogy műpéniszt küldtem neki. Csak azután csillapodott le, miután meghallgatta a telefonrögzítőn felvett rendelést a nevével és a címével.- Gondolom, pozitív példákkal is szolgálhat.- Igen. Egyik ismeretlen nővásárlóm - korát, családi állapotát nem ismerem - levélben mondott köszönetét a diszkrét szállítmányért. Ezt írta: igen elégedett vagyok az „Ákoskámmal” (én így neveztem el). Mindig feladata magaslatán áll, nem kell nemi betegségtől tartanom, abszolút hűséges és megbízható, és ami a legfontosabb, mindig kéznél van.- Hány éves volt a legidősebb vásárlója ?- Ezt egészen pontosan tudom, mert a bácsi így kezdte mondókáját: Már 78 éves elmúltam, de még kívánom a szexet. Csak hát az az igazság, hogy egyre ritkábban jön össze. Valami jó „keményítőszerre'’ lenne szükségem. Adtam hát neki kétfajta serkentőszert, a bácsi bólogatott, hümmögött közben, majd megszólalt. Tudja mit, a biztonság kedvéért csomagoljon hozzá egy olyan műizét is! (ordódy) Vetkőzni tudni kell A párizsi Moulin Rouge-ban tavaly nyáron jubileumot ünnepeltek: a legismertebb francia mulatóban száz éve került sor az első hivatalos vetkőzőszámra, azaz a sztriptízre. Egy Mona nevű hölgy - tekintettel a korabeli öltözék bonyolultságára - több mint húsz percig tartotta izgalomban közönségét. A siker óriási volt. És a botrány, amelyet a táncosnő a pucérságával kiváltott, nem kevésbé. A sajtó egy része is az obszcén produkció azonnali betiltását követelte, de minél nagyobb volt a felháborodás, annál több pártolója is akadt a „művészi vetkőzés” nevű műsorszámnak. Az előadásokra hetekkel előre is elkeltek a belépők, és a Moulin példáját hamarosan a többi párizsi mulató, többek között a Follies Bergers is követte. A sztriptíz lassan, de biztosan meghonosodott egész Nyugat-Európában, ahol hamarosan néhány tengeren túli táncosnő is vetkőzőszámokkal próbált hímévre szert tenni. Még a világsztárrá lett amerikai néger lány, Josephine Baker is, aki akkoriban utánozhatatlan banántáncával, később humánus megnyilvánulásaival lopta be magát milliók szívébe. A sztriptíz egy jó ideig inkább csak a vastag pénz- tárcájú publikum szórakozását szolgálta; manapság viszont már igazán nem nagy ügy beülni az ilyen műsort kínáló lokálba. Nálunk 1968 tavasza nyitott utat a korábban kapitalista fertőnek mondott produkcióknak. Néhány hónap alatt gombamódra elszaporodtak a sztriptízbárok, és nemcsak a városokban, hanem vidéken is láthattuk a merész lányokat, akik közül jó páran a szövőgépet vagy éppenséggel az íróasztalt cserélték fel a könnyűnek ígérkező, jól jövedelmező foglalatossággal. A normalizáció azonban e tekintetben is éreztette hatását, így aki a fedetlen keblek, ringó csípők s egyéb pajzánságok látványára vágyott, az utazhatott Nyugatra. Feltéve, ha átruccanhatott az illető a vasfüggönyön túlra... A rendszerváltást követően hazánkba is visszatért a sztriptíz. A bárokban a bűvészeket és az illuzionistákat a vetkőzőszámok váltották fel. Nemcsak a méregdrága szállókban, hanem több vidéki diszkóban is. Az érdeklődés mégsem túl nagy. Talán azért, mert ami nincs betiltva, ami legális és megszokott, az már nem vonzza annyira a közönséget, s talán a potenciális művésznőket sem. Ennek egyik bizonyítéka a tavaly Turócszentmár- tonban lebonyolított első országos sztriptízbajnokság volt, amelyre bárki benevezhetett. Profik és amatőrök, lányok, fiúk egyaránt. Az esemény nem kapott túl nagy publicitást, ám a rendezőknek sem volt igazán mivel dicsekedniük. A tízezer koronás első díj kevesebb érdeklődőt vonzott, mint amennyivel a versenygazdák számítottak. A nem túl sikeres premier ellenére a szervezők mégis úgy döntöttek, az idén is lesz folytatás. Akiben tehát ilyen ambíciók szunnyadnak, a nyilvánosság előtt is próbára teheti vetkőzési művészetét, és egy kis szerencsével akár nyerhet is pár ezer kroncsit... Ám hogy a százéves évfordulóját ünneplő művészi - és olykor kevésbé művészi - produkciókról szakvéleményt is szerezzek, megkértem a neves szlovákiai szexológust, Bozena Castiglionét, mondjon szakvéleményt:- Aki azt vátja tőlem, hogy elítélően nyilatkozom majd a sztriptízről, amely hivatalosan talán százéves, de a gyakorlatban sokkal-sokkal öregebb, az csalódni fog. Már az Isten is pucéran teremtette az első emberpárt, Ádámot és Évát, de a meztelen test látványát különben sem szabad eleve elítélni. A sztriptíz mint művészeti ág az erotikus játékok közé tartozik, s egyik fő feladata, hogy esztétikai élményt nyújtson. Ezért rendkívül fontos a tánc koreográfiája. A vetkőzőszámokat egyfajta pozitív doppingnak is tekinthetjük. Ha egy idősödő házaspár együtt végignéz egy ilyen műsorszámot, és közben elfogyaszt néhány pohárka pezsgőt, csaknem biztos, hogy felébrednek szunnyadó vágyaik. Hangsúlyozom tehát: sztriptízpárti vagyok, de csak a művészien megkomponált és a jó ízlés határát sem sértő erotikus vetkőzőszámokat kedvelem. Életem első sztriptízét én is 1968- ban, a pozsonyi Perugia bárjában láttam. És bár akkor megfogadtam, hogy soha többé nem megyek ilyen műsorra - a lányok produkciója silány, már-már gusztustalan volt - később, szerencsére, megszegtem szavamat. A Párizsban, Rómában látott sztriptíz valódi művészi élmény volt, ahol a női test szépsége, a mozgás harmóniája és a zene dominált. O.V. (Egy jubileum margójára) Csábító nnk MIRŐL ÁLMODOZNAK A FÉRFIAK? II Hangulatvilágítás, kellemes zene: kezdődik az „előadás”. Fiatal férfi ül a padlón, arcán várakozásteli mosollyal. Türelmetlenül tekinget az ablak felé. Hirtelen felhúzódik a redőny, a szoba megtelik fénnyel. Belibben egy szőke bombázó, szűk kosztümben. Tánca vonzó, izgató. Először kabátkáját veti le lassan, majd fehér selyemblúzát. A férfi belemegy a játékba. A nő kilép szoknyájából, s közben igézőén nézi a férfit. Áttetsző, fekete harisnyáját a férfi lábai elé dobja. Győzött! A kép bizonyára ismerős, hiszen Kim Basinger és Mickey Rourke híres jelenetét idéztük fel a 9 és 1/2 hét című amerikai filmből. Sok férfi vágyik hasonló élményre. Egy felmérés szerint az erősebb nem 54 százaléka álmodozik arról, hogy ne mindig neki kelljen a tettek mezejére lépnie, hanem olykor ő legyen az elcsábított. S ehhez még egy Kim Basinger-féle sztriptíz sem szükségeltetik. A férfiak legalább ilyen kellemesnek találják, ha reggeli ébredéskor „csábulnak el” (73 százalékuknak ez a szíve vágya), vagy ha éjszaka, álmukat megzavarva próbálkozik partnernőjük (ezt 43 százalékuk venné jó néven). Egyre több férfi és nő tartja izgalmasnak a szerepcserét - állapítja meg Erika Berger hamburgi szexológus. Persze, kell hozzá egy adag női intuíció is. Mert hiába is próbálkoznának párjuknál, ha aznap kicsit mélyebben nézett a pohár fenekére, vagy éppen majd elalszik a fáradtságtól. Ilyenkor a legrafináltabb trükkök sem segítenek. Ám ha semmiféle akadályozó tényező nem állja útjukat, „akcióba léphetnek”. Szabadjára engedhetik fantáziájukat, elvégre minden nő szívesen játssza a végzet asszonyát. E vonzó szerepkört átélve aztán nyugodtan elcsábíthatja partnerét; meglepheti a fürdőszobában, vagy kihívó fehérneművel jelezheti szándékát, esetleg bekapcsolhatja a hangulatvilágítást és engedhet valami kellemes, andalító zenét. De visszatérhet a lassacskán már-már elfeledett múltba is, amikor szerelmi légyottjuk színhelyéül megfelelt az autó vagy akár egy öreg pad is a parkban. A férfiak élvezik az új helyzetet, mert ez is partnemőjük érzelmeit bizonyítja. Kerüljük a végleteket! - figyelmeztet a hamburgi szexológusnő. Bár azzal azért általában minden nő tisztában van, mit is vár tőle a párja: viharos szenvedélyt vagy szelíd becézgetést. Előfordulhat az is, hogy kezdetben a férfi hitetlenkedve és bizalmatlanul szemléli a kezdeményezést. Sőt, az a gyanú is fölmerülhet benne, hogy esetleg vetélytársa akadt. A kezdeti ódzkodással szemben türelmesnek kell lenni. Elvégre az is meghökkentheti a férfit, ha titkos álmai hirtelen megvalósulnak. HOL CSÁBULNÁNAK EL A FÉRFIAK A LEGSZÍVESEBBEN? Reggel, ébredéskor 73% Összejövetelen, partin 67% Kádban, zuhany alatt 63% Hotelben 52% Éjjel, álmukat megzavarva 43% Autóban, parkban 30% A Plus 7 dní nyomán: M.E. PAJZÁN OLDAL 1995. február 19.