Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-12 / 7. szám
l/asärnap 1995. február 12. MŰVÉSZVILÁG Iv an Csonkin Moszkvába tart. Szép lassan, komótosan. Velencében, Prágában, Budapesten és Párizsban már láthatták a nézők Vlagyimir Vojnovics közlegényének Jirí Menzel által filmre vitt szokatlan kalandjait, az oroszországi bemutató még várat magára. A Csehországban készült, angol pénzen forgatott orosz film drága mulatság a forgalmazók számára. Eric Abraham, Menzel londoni pénzeszsákja komoly összeget kér minden vetítésért. „Velencében tavaly ősszel az olasz szenátus elnökének aranyérmét kaptam a Csonkinért. Ez komolyan meglepett. Én ma már azt is sikernek tartom, ha egy kelet-európai alkotás bekerül a velencei, a can- nes-i vagy a berlini fesztivál versenyprogramjába. Rossz irányt vett a világ filmművészete. A kilencvenes évek mozijából sajnos kiveszőfélben az erkölcs, a humánum, az emberi jó. Minden más fontosabb lett, a nézők pedig észre sem veszik, micsoda veszélyes útra tévedtek. ” • Prágában, Párizsban és Budapesten hogy fogadták legújabb filmjét?- A közönség körében mindenütt sikere van, a kritikusok közül itt-ott fanyalognak néhányan. Prágában például azt írták a kultúrsznobok: hiányzik a filmből a komoly művészet. Mintha én a „komoly művészet” híve lennék! Amögött általában komoly nem tudás • Milyen filmnek tartja végül is a Csonkint? Angolnak, orosznak, cseh- nek?- Angolnak azért nem tarthatom, mert csak a pénzt kaptam tőlük. Cseh azért nem lehet, mivel orosz regény alapján orosz színészekkel forgattam. És orosznak sem orosz, hiszen én cseh vagyok. Maradjunk hát annyiban: ez az vezték volna - ha nincs benne hármas összefogás.- Nincsenek nekem emiatt álmatlan éjszakáim. Egy film értékéhez nem sok köze van az Oscarnak. A karrier szempontjából fontos lehet a díj, de hogy jó az a film vagy rossz, abban nem határoz. Azt nem az amerikaiak döntik el. Ók nem is tudják, hány kitűnő alkotás születik Európában, a legjobb filmek lusta Schorm, Járomit Jires és Vera Chytilo- vá Bohumil Hrabal Gyöngyöcskék a mélyben című elbeszéléskötetét ültették át filmre, és engem is megkértek, válasszak egy novellát. A főiskoláról ismertek, tudták, hogy szeretem Hrabalt és szóltak a Barrandov igazgatójának, hogy én leszek a csapat ötödik tagja. Meg sem kérdezték tőlem, mit tanultam, mennyit tudok; megteremtették a lehetőséget és részese lehettem egy ilyen nagyszerű munkának. Ha nem szólnak, biztosan máshogy alakul a pályám, hiszen annyira félénk és visszahúzódó voltam, hogy játékfilmről még csak nem is álmodoztam. Azt hittem, rendezőasszisztens leszek az idősebb, jól dolgozó kollégák mellett. Első filmemet, Vasárnapi séta címmel, még a főiskolán készítettem, ezt követte diplomamunkaként az Eltemettük Foerster urat, de hogy ennek komoly folytatása lehet, olyasmi meg sem fordult a fejemben. A Baltazár úr halála azonban annyira jól sikerült, hogy rögtön utána felkínálták a Szigorúan ellenőrzött vonatok kéziratát. És ez lett az én újabb szerencsém. S bár ezért kaptam Oscar-díjat, mégis azt mondom: a szakma- Filmet forgatni mindig nehezebb, mint színházban rendezni, és ezt nem most találtam ki. Harmincéves korom óta állítom. Egy előadás emberibb munka eredménye. Tavaly nyáron a Szenti- vánéji álmot rendeztem meg Cesky Krumlov forgószínpadán. Ugyanezt a darabot 1983-ban a finnországi Tamperében már színre vittem; arról kopíroz- tuk, hogy egy hónap alatt elkészülhessünk vele. Prágában, a tinohemí klubban a Figaró házasságát rendeztem meg nemrég, a Vinohrady-i Színházban pedig Johann Nepomuk Nestroy komédiáját, a Négy jellem egy házbant. • Ennek a dalszövegeit írta Zdenék Svérák?- Ennek, de nemcsak azért jó az előadás. A színészek is remekelnek. Olyan az egész, mint egy élő kereszt- rejtvény. Négy lakásban, egymás mellett húsz szereplő játszik, és a néző mindent egyszerre lát. Az érzelmeiben gyorsan ingadozó, a búskomor, a közönyös és a lobbanékony ember mindennapi életét. Kellemes munka-volt, szerettem nagyon. • És játszani?- Játszani sokkal könnyebb, mint rendezni. Számomra kaland, szórakozás. Vera Cais francia filmjében, a Hrabal novellája alapján forgatott Zajos magányban a professzort játszottam Philippe Noiret partnereként. Lordon Zafranovic Bosszújában színházzseni rejtőzik. A saját árnyékomat egyébként sem tudnám átlépni. Olyan film forgatására, amely mondanivalójával távol állna tőlem, nem is vállalkoznék. Olvastam különben olyan véleményt is a Csonkinról, hogy idilli, simogató munka, hogy túlságosan elnéző vagyok az oroszokkal szemben. Hogy az életben kegyetlenebbül viselkedtek. Nekem erre az a válaszom: ez a film Oroszországban játszódik, nem pedig nálunk, és a Münchenben élő Vlagyimir Vojnovics írta. És az életünk amúgy is tele van felesleges konfliktusokkal, nem látom értelmét még több rosszat vinni a filmbe. Én annak örülnék, ha az emberek kedvesebbek, szívélyesebbek, ille- delmesebbek lennének egymással szemben, ha sokkal több szeretetet, jóságot sugároznának. Engem a rossz iszonyúan elkedvetlenít, és mérhetetlenül idegesít az is, ha a kritikusok érzéketlenül átsiklanak a szándékaim felett, és olyan dolgokat kémek tőlem számon, amelyektől egyszerűen idegenkedem. A franciák fenntartások nélkül dicsérik a filmet. Három hete vetítik Párizs belvárosában, ami az amerikai filmek döm- pingje mellett nem kis eredmény. • Zavarja őket egyáltalán az amerikai mozi térhódítása?- Náluk is hasonló a helyzet, mint Kelet- Európában. A nemzeti filmgyártás egyre inkább háttérbe szorul, a legkisebb moziban is amerikai produkciót vetítenek. Pedig a franciák szeretik a francia filmet. A választási lehetőség azonban a forgalmazóktól függ ott is, a forgalmazók pedig fertőzik a nézőket erősen. Nem gátolja őket senki, cenzúra nélkül azt hoznak be hozzánk is, amit csak akarnak. A gyárakat, amelyek a levegőt vagy a vizeket szennyezik, meg lehet büntetni, a forgalmazók fölött azonban senki sem dönthet. Előttük szabad a pálya, ők zavartalanul „fertőzhetnek”. A lélek és a szellem szennyezéséért nem kell bírságot fizetniük. • Az ogyesszai fesztiválon miért hördült fel a közönség? Nem tetszett neki, amit a „tükör" mutatott? Vagy arrafelé még mindig szent és sérthetetlen a Vörös Hadsereg?- Egyáltalán. Értették és élvezték a filmet. Akkor kezdtek el méltatlankodni, amikor az angolok leállították a vetítést. Észrevették ugyanis, hogy nem egy helybeli kamera lopja a filmet. Kalózkazettákon akarták forgalmazni, csakhogy az angolok résen voltak. Akkor fűzték csak be újra a szalagot, amikor az utolsó „tévés” is elhagyta a nézőteret. én gyerekem, de rajtam kívül angol és orosz apja is van. A cseh nézők sajnos szinkronizálva látják a filmet. Feliratozva, szerintem, sokkal jobb lett volna, de ki szeret ma feliratokat olvasni? Senki. A kép mindenkit jobban érdekel. Az amerikai filmek sem a szövegre épülnek. • Önnek nem okozott nehézséget, hogy a forgatás során végig tolmácsokkal dolgozott?- Én csak a színészválogatástól féltem, de abban is remek segítőtársam volt. Nyikita Mihalkov asszisztensnője minden kellemetlenségtől megóvott. Kijevből, Leningrádból és Moszkvából olyan arcokat toborzott, hogy már rájuk nézni is öröm volt. Gennagyij Na- zarovot például, aki Csonkin szerepét kapta, első látásra megszerettem. Minden várakozásomat felülmúlta, annyira jó színész. De nagyszerű teljesítményt nyújtottak a többiek is. Mintha csak maga az író küldte volna őket. Olvasás közben, még mielőtt Moszkvába repültem volna, ugyanilyen arcok jelentek meg előttem. Két hónapig dolgoztam negyven orosz színésszel, de egész idő alatt egyetlen rossz szót, nyavalygást vagy panaszt nem hallottam tőlük. Pénzről vagy politikáról sosem beszéltek, pedig elképesztő anyagi körülmények közt élnek. Olyanok voltak, mint a gyerekek. Elsütöttek egy-két jópofa viccet, és végezték tovább a dolgukat. • Milovice határában külön erre a célre épített orosz falucska várta őket, a rendezői kudarc esélye azonban így is fennállt.- Vissza is utasítottam nemegyszer a felkérést, Eric Abraham azonban kitartó ember. Nem akart lemondani rólam. S amikor úgy érezte, nálam már nincs esélye, Zdenék Svéráknál próbálkozott, hogy győzzön meg ő. Megíratta vele a forgatókönyvet, amire már nem voltam képes nemet mondani. Egyetlen feltételt szabtam csupán. Hogy orosz színészekkel és orosz tanácsadókkal dolgozhassak. Láttam ugyanis annak idején az osztrákok és a németek Svejkjét. Szörnyű fiaskó volt mindkettő. Én pedig semmitől sem félek annyira, mint a kudarctól. Engem a rossz kritika irtózatosan le tud verni. • Velence aranya mellett az is jelzi a Csonkin sikerét, hogy Oscarra nesokszor el sem jutnak hozzájuk. Én nem vágytam soha Oscar-díjra, az én szememben az csak egy óriási flanc. Nem baj, ha van, de egy tehetséges rendező anélkül is tehetséges. Arról nem is szólva: mennyire megnehezíti az életét. Én huszonkilenc éves voltam, amikor megkaptam, és azóta is minden filmemet a Szigorúan ellenőrzött vonatokhoz hasonlítják. • Milos Hrmára vonatokat, Ivan Csonkinra egy lerobbant katonai repülőt bíznak a felettesei. Vojnovics hőse, első látásra, mégis inkább Svejk rokona lehetne.- Csonkin története tele van szeretettel, gyöngédséggel. Haäek nem szerette annyira az embereket. Vojnovics a hadseregről is finomabb humorral ír. • Ön volt egyáltalán katona?- Két évig. Ebből négy hónapot alakulatnál, az első vonalban töltöttem, húszat pedig a Katonai Filmhíradónál. Minden második héten négyszáz méter anyagot vettem fel, ami komoly elfoglaltságot jelentett. • Svejk vagy inkább Csonkin nyomában járt?- Nem hasonlítottam én egyikre sem. Szánalmas látvány voltam, fotók bizonyítják. Menetelni, jelenteni úgy-ahogy megtanultam, a magatartásom mégsem volt katonás. Megalázónak tartottam, hogy mindenki beosztottként kezelt és összevissza rángatott. De megtanultam rendesen dolgozni, a négyszáz méter hasznos anyagot ugyanis minden helyzetben filmre kellett vennem. Ilyen értelemben jó iskola volt számomra a Katonai Híradó. Kaszárnyáról kaszárnyára jártam, és különböző felvételeket, riportokat készítettem, ami sokkal jobban tetszett, mint puskával a vállamon lövészetre járni. És dolgoztam is szorgalmasan, mert attól féltem, ha elrontok valamit, visszaküldenek az alakulathoz. • Első filmjét, a Baltazár úr halálát, amelyért 1965-ben, a locamói fesztiválon két díjat is kapott, nem akkor forgatta?- De igen. Katona voltam, és hatalmas szerencse ért. Jan Némec, Evald 1 egyszeregyjét, a mesterfogásokat csak jóval később sajátítottam el. Azóta rájöttem: a filmkészítés és a szeretkezés között rengeteg a hasonlóság. Kezdetben, amíg nem tudja az ember, mit kell tennie, a szívével csinálja, és akkor a legszebb. Később, amikor elsajátítja a technikát, már nem ugyanaz. • Ha már a szeretkezést említette: van a Csonkinban egy képsor... az egyenruhás tiszt és a gépírónő... ilyen merész jelenetet Menzel-filmben nem láthatott még a néző.- Ezt Vojnovicstól kaptam, az ő könyvében olvastam. És ha a szex az életünk része, akkor a filmben is ott a helye. Más kérdés, hogy mindent azért nem szeretek láttatni. • A Hóvirágünnep gerincét egy elejtett vadkan körüli bonyodalmak alkotják, a Csonkinban egy malac is szerepet kap. Vele sem voltak gondjai?- Nem akarok dicsekedni, de a malac teljesítménye egyedül az én sikerem. Remek alakítást nyújtott, s ebben nekem is jelentős részem van. Megbeszéltem a Nyurát alakító Zoja Burjako- vaval, hogy mindig, bármerre megy is, legyen a kezében valamilyen eledel, s a malac ezt megszokja és mindig követni fogja. így is lett. A színészek úgy játszottak, ahogy tudtak, a malac azonban az én iskolám. Ott volt egyébként a film zárófogadásán is. Csokornyakkendőt kapott, „viselkedett” és akkor ment aludni, amikor mi. • Mostanában ismét színházakban dolgozik. Mi ennek az oka? Nincs kedve új filmhez kezdeni? rendezőt alakítok, mint Krzysztof Za- nuíj/nál, évekkel ezelőtt. És udvari festő is lehettem Jan Schmidt jóvoltából egy kedves mesefilmben. • Közben hol Rómába, hol Berlinbe utazott, hogy olaszra, illetve németre szinkronizálja saját magát Costa Gav- ras francia filmjében, a Kis apokalipszisben. Mire a legbüszkébb sok-sok munkája közül?- Arra, hogy néha színpadon is játszom. A Nőtlen urak panziója nagyon hiányzik. Sajnálom, hogy levették a Cinoherní klub műsoráról. Meg is híztam azóta. Most a Figaró házasságában szerepelek - ha be kell ugrani valaki helyett. • S ha nem?- Akkor pihengetek. Fekszem az ágyban és musicaleket nézek. A lélekölő drámákat sosem szerettem, csak a komédiákat és a zenés darabokat. Bármennyire hihetetlenül hangzik is, én rettentő lusta ember vagyok. Főleg forgatás előtt és forgatás után. Egész életemben arra vágytam, hogy soha semmit ne kelljen csinálnom, de dolgoztam, mert meg kellett élnem valamiből. Ha rendezek, akkor már mindent beleadok, de az első forgatási napig nagyon nem akarózik. A hetvenes években, amikor nem engedtek dolgozni, csak külföldön, heteken át lazsáltam. És milyen jól éreztem magam! Csak ne kelljen nyomorognom, és legyen végre egy rendes lakásom... a többit majd megoldom. Szabó G. László
