Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-12 / 7. szám
VÉLEMÉNYEK Kis kellemetlenség történt - egy nő, amint ment a járdán, megbotlott egy tégla szélében és elesett. Míg eszméletlenül hevert a hideg cementen, egy mellette elhaladó amatőr szociológusnak érdekes ötlete támadt. A nő közelében tartózkodó férfiakhoz futott, ceruzát vett elő és megkérte őket, válaszoljanak egy kérdésre: Mit gondoltak az eleső nő láttán? A rrajáró fizikus Nahát, az élet még egyszer szemléletesen megerősítette Newton nehézkedési törvényét, és megismételte a lehulló alma változatát... Sajnos, nekünk nem adatott meg, hogy fölkiáltsunk: Heuréka! És mégis, miközben néztem, milyen görcsösen csoszogott, remegett, félreugrott és újra odacsapódott a nő lába, arra gondoltam, hogy a föld vonzóereje sokkal bonyolultabb jelenség, mint ahogy eddig látszott... Arrajáró sportoló Hát én nem vitatkozom a vonzóerővel kapcsolatosan ezzel az úrral... De nekem, mint sportolónak, nem tetszett, ahogyan ez a nő elesett. Nem értem, miért mondott le a puha esési módról: a fejet behúzni, a nyakat lehajtani, az izmokat ellazítani... Ugyanakkor az egyik lábat térdben behajlítani, aztán lassan-lassan leereszkedni az ágyékra... Most, amikor az űrállomások simán ereszkednek le, a női testnek nem illik úgy a földhöz vágódnia, mint egy ólom- darabnak. A vonzóerővel pedig - nem foglalkozom!... Arrajáró színész Ha láttátok volna, micsoda figyelemmel csodáltam az eleső nő arcát! Kezdetben rökö- nyödött volt, aztán - ijedt, végül - meghatóan fájdalmas... És semmiféle színpadi póz - ezt én mondom! Ez a kép nekem, szerényen szólva a hivatásosnak, nagy esztétikai élményt nyújtott. Meg tudom különböztetni az ocsút a pelyvától!... Láttatok-e az Orpheuszban? Nézzetek meg! Föltétlenül!... Különösen a harmadik felvonást... A nő pedig, köztünk szólva, szakszerűbben is tudott volna.... ezt mondom én! És nézzétek meg az Orpheuszt. Ne sajnáljátok! Arrajáró orvos Megesik. Csak az én és a kollégáim praxisában nem fordul elő! Így is történhet. És másképpen is. Az ember nem esik el, nem üti meg magát, nem sebesül meg, de hozzánk jön, és már túl későn... Ha soron kívül be akarja fektetni az anyukáját a kórházba, megbízhatóbb mód is van, fiatalember... Így sem én, sem a kollégáim nem tanácsolnánk a kemény és hideg cementen való elesést. Jobb a füvön vagy a mohán. A legjobb pedig - egyáltalán nem elesni, és jobban tisztelni az én és a kollégáim munkáját. Arrajáró fényképész Hogy lehettem képes! Hogy tudtam ilyen figyelmetlen, VYTAUTE 2ILINSKAITE gondatlan, könnyelmű lenni! Ó, soha meg nem bocsáthatóm magamnak!... Az a pillanat, amikor a nő zuhanni kezdett, amikor lapockáival már- már elérte a földet, de még nem érintette, még maradt pár centiméter... az ilyen filmkockák nem hányódnak csak úgy az utcán! Nem, már soha többé nem lesz ilyan kitűnő alkalmam elkapni egy hanyatt vágódó nőt az objektívvei!... Hogy lehettem, hogy tudtam, jaj-jaj-jaj! Arrajáró ügyvéd Hogy mit gondoltam, hé!... Maga honnan veszi, hogy egyáltalán gondoltam valamire? Lehet, hogy a fejem akkor üres konzervdoboz volt! Hátha nem is láttam semmiféle eleső nőt, mert egy másikat, egy járó nőt néztem. Hátha rövidlátó vagyok? Hátha éppen akkor esett egy bogár a szemembe, he?... Hol vannak a bizonyítékok, hogy valamire gondoltam?... Gondolja meg magát, mielőtt ilyen kérdéseket tesz föl, hé, fiatalember! Arrajáró festő A szürke járdán elesett nő érdekes téma és friss tárgy... De hová tegyem az ilyen képet? Kiállításra nem viszik el, megrendelni senki meg nem rendeli, venni sem veszi meg senki... Én szabad festő vagyok, és ezért járó vagy rosz- szabb esetben egy pihenő nőt kell elképzelnem... Az elesett nő nem az én zsánerem... Arrajáró nyugdíjas Hát mit képzelhet az én koromban egy férfi egy elesett nő láttán? Arra gondol, hogy jobb lenne csodálni, miképpen esik el egy fiatal, csinos, hosszú lábú teremtés... Minden egyebet az utánunk jövő nemzedékre bízunk. Arrajáró kutyás férfi Soha nem esett volna el, ha kutyája van, és pórázon tartva megy. Mások azt képzelik, hogy a kutyával semmi gond sincs. Naponta egy fél kiló tehéntőgy vagy negyed kiló bikamáj... Az enyém az édességet is szereti, az uborkát is, a túrót is - amit adok... És hogy kedveli a palacsintát! Egyenest a palacsintasütőbe mászik! Csak az a baj, hogy roppant korán kéredzkedik ki, legszebb álmomat alszom, de ő beleharap a takaróba, és húzza, vagyis: eressz ki!... Várj, Tobfi... És ki nem állhatja a macskákat!... Az egyik szomszéd cica... Tobfi... a pincében... a fülét is... jóddal... Arrajáró költő Én a lehulló csillagra gondolok - szeretem a képzettársításokat... Egyszer láttam leesni egy csillagot. Szerettem volna odafutni, ezt kiáltani: ne essél le, várj! De az én fényes csillagom lehullott... Az ókori bölcsek azt mondták: az ember abban különbözik a disznótól, hogy néha a csillagokat nézi... Ne felejtsetek el a csillagokra pillantani! Az igazi disznók pedig a szerkesztőségekben ülnek, és már harmadik éve, hogy nem jelentetik meg a verseimet. Az amatőr szociológus a nőre nézett, aki már régen fölkelt, és sántítva befordult a sarkon... Aztán föllapozta a válaszokat, és arról ábrándozott, milyen jó lenne nem a zsebébe, hanem egy komputerbe tenni be. De a következtetés gép nélkül is levonható: a férfiak még soha nem szenteltek egy nőnek ekkora figyelmet, még soha nem vette körül akkora gondoskodás, mint most!... Bán Péter fordítása a hiszed, te /\ r7 | kivétel vagy, A \.Zj l* kiáltotta Éva- Mária a konyhából és csípőre rakta a kezét. Olivér a díványon ült, cipőskatulyát nyirbált. Sikerült elég szabályos kört kivágnia, azt a szeméhez illesztette, monokliformája volt. Vedd tudomásul, negyven év fölött csökken az agyállomány, összetöpörödik. Éva-Mária csattogó léptekkel a szoba közepéig masírozott, s a papírmonokli felé bökött, mint ahogy a mellékelt ábra bizonyítja. Jó, bólintott Olivér, mindjárt itt lesznek a vendégek. A vendégek? A kérdés csatakiáltásnak is beillett. Éva-Mária szemét, orrát, száját egyszerre próbálta csücsöríteni, szűkíteni, ráncolni. Úgy festett, MONOSZLÓY DEZSŐ Meglepetés mintha össze akarná rókázni magát. A Nelli? A te szenilis nagynénéd, szép kis vendég! Kopogtassuk le a szerencsénket. Vén banya, nyolcvanéves korában kezd el festeni, méghozzá absztrakt képeket! Mit csináljon, ha nem tud rajzolni? Csak védd! Éva-Mária még mindig csípőre rakott kézzel állt. Ha az én nagynéném lenne, szóba se állnék vele. Minden pénzét festékre költi, ahelyett, hogy megdöglene. A díványon az olló, szétnyirbált cipőskatulya és a monokli. Miért van dupla neve egy ilyen tramplinak? Az öreg ördögbe is! Olivér nagyjából ezekkel a gondolatokkal volt elfoglalva, szinte összerezzent a saját hangjától. Majd rendezek egy kis családirtást, mondta hangosan, ilyesmi manapság divatban van. Akkor azon a drágalátos, deliriumtremenszes, sunyi Gábor bátyádon kezdd el! Tudod, mi a véleménye rólad? Hogy tehetségtelen, felfújt hólyag vagy. Te persze imádod, mert képtelen vagy a rokonságodat tárgyilagosan megítélni. Én a saját testvéremet is utálom. Akkor csöngettek. Nelli néni és Gábor egyszerre érkeztek. Valamivel később Éva-Mária nővére, Zsuzsa a férjével. Ejnye, otthon felejtettem a képet, jelentette ki Nelli néni, miközben hatalmas fülbevalói ide-oda lengtek. Pedig előkészítettem. Kár. Azzal a sikamlós kecskebéka-zölddel festettem, amit Olivér úgy szeret. Hát ezt még kibírjuk, szívta be a száját Éva-Mária és az asztalra rakta a szardíniás szendvicseket. Ma nagykanállal eszünk, pipiskedett Zsuzsa a legalacsonyabb székről. Mindig ezt választotta, mert így nem látszott, jó fejjel magasabb az uránál. Naná, szemlélgette kellő undorral a szend- vicses tálat a férje. És mi van a venezuelai rendezővel? Tea is lesz? érdeklődött Nelli néni. Mindjárt berepül, kedveskedett Éva-Mária, magad uram, ha nincsen szolgád, ezzel a bölcsességgel ki is penderült a konyhába. Tényleg, mi van a venezuelai rendezővel? bámult a szoba pókhálós mennyezetére Zsuzsa. És mi van az amerikai kiadóval? Vagy nem amerikai? Mindegy, legyintett Éva-Mária szabadon maradt kezével, olyan lendülettel, hogy a másikból majdnem kirepült a teáskanna. Hát így van ez, csóválta fejét Gábor, Olivér mindenkinek bedől. És aztán csodálkozik, ha a cipője mellett jár, tódította Zsuzsa férje. Olivér lehajolt az asztal alá és a papírmonoklit kereste. Szélhámos alak. Mióta nem írt? érdeklődött Nelli néni. Kicsoda? Hát a venezuelai. Egyáltalán nem írt. O livér közben megtalálta a monoklit és kikászálódott az asztal alól. Kicsit a levegőbe szimatolt, úgy érezte, már elegendő megvetés és gyűlölet zsúfolódott bele. Külön pamacsként úszkált „ezek a tehetetlen, senkiházi vendéglátók”, „ez a zsugori rokonság”. Lássuk csak. Olivér kiegyenesedett. A venezuelait hagyjátok. Vele kapcsolatban tartogatok némi meglepetést. Irt? feszítette előre a fülét Nelli néni. Csekket küldött. Mit küldött? meresztgette szemét kígyóbűvölőként Éva-Mária. Százhúszezer schillinget. Persze tudom, honnan fúj a szél. A pasasnak amerikai producense van és... Miket beszélsz összevissza, te szarházi? Éva-Mária a házit kissé lenyelte. Olivér megigazította nyakkendőjét és nyugodtan folytatta. Világos, mint a vakablak. A producens biztosan hallott valamit a Pigivik kiadóról. Na és ha hallott? ásított Gábor. Nem egészen. Olivér megpróbált a szelíd és oktató hangsúlynál maradni. A Pigivik kiadóvállalat mégiscsak jelentős. Ki tud ma szerzői jogokért háromszázezer dollárt fizetni? Tisztára bedilizett, simogatta homlokát Éva- Mária. A legérdekesebb az, hogy a háromszázezer dollár is ma érkezett, egyszerre a rendező csekkjével. Az ilyesmi mégsem egészen véletlen, fejezte be Olivér és leült. Egy ideig csend volt. Zsuzsa röhögött először, aztán a férje is rákezdte. Ki írt? kérdezte Nelli néni. Olivér ismét felállt, és a szekrényből elővette a takarékkönyvet. Itt van, nézzétek meg, ha nem látjátok, gondolom, úgysem hiszitek el. A takarékkönyv kézről kézre járt. Te szent Úristen! álmélkodott Gábor. Hatmillió-kétszázhuszon- hétezernegyven. Együtt raktam be a két összeget, persze valamit levontak az átváltásnál, magyarázta Olivér. És még össze is adták, rebegte Zsuzsa. Azelőtt negyven schillingetek volt betéve. Negyven meg hatmillió-kétszáá... Éva-Mária a széktáblába fogódzkodott, a nagy meglepetéstől elfelejtett leülni. Mindenki egyszerre beszélt, a hangzavartól megremegtek a pókhálók. Csak üggyel-bajjal lehetett a vendégeket kituszkolni az ajtón. Ilyen hosszan még sohase búcsúzkodtak. A szendvicsek több mint fele megmaradt. Éva-Mária öles léptekkel száguldott föl-alá a szobában. Ezeket megüti a guta. Nellit, Gábort, talán a drágalátos sógoromat is. Most aztán festhetnek, vedelhetnek, árulhatják a karmenádlit. Olivér egyetértőén hallgatott. Persze az is lehet, nem üti meg őket a guta, hanem idejárnak majd kéregetni. Mit gondolsz, lesz pofájuk hozzá, hogy már holnap beállítsanak? Annyi baj legyen. Mi az, hogy annyi baj legyen? Éva-Mária arcán öröm és kétségbeesés hullámzott. Mit csinálsz, ha holnap beállítanak és kémek mondjuk ezer schillinget? Hadd kérjenek. Jó, jó, természetesen nem adunk nekik, de azért a dolog mégsem olyan egyszerű. Nem kellett volna az egész összeget bevallani. Elég lett volna a fele is. Talán mégis megüti őket a guta. Nem üti meg. Éva-Mária most már egészen határozottan érezte, nem üti meg, beállítanak. Nem adunk nekik egy vasat sem. A dolog azért nem olyan egyszerű. Teljesen egyszerű, legyintett Olivér. Nem adunk nekik, mert nekünk sincs egy vasunk se. Éva- Mária arca enyhén megrándult. Szája bal sarka a szeme felé húzódott, s így jól lehetett látni aranykoronás szemfogát. És a bankbetét? Hamisítvány. Azzal a dátumozóval nyomtam bele a számokat, amit az irodából hoztál. Azt hittem, észreveszed. Két aláírást meg igazán nem nehéz utánozni. A felfelé meredt szájsarokból sistergésszerű hang hallatszott, a szájsarok majdnem szemmagasságig rándult, Éva-Mária nyaka félrebillent és görcsösen megmeredt. Ronda látvány volt. Bár ez nem egészen találó kifejezés, de kinek van kedve megfelelő szavakat keresgélni. Egy vallomás még ide kívánkozik. Az a papírmonoklis Olivér ugyanis én vagyok, Éva-Mária a feleségem, és a szája? Hát igen, az azóta is... A vendégjárásnak és annak a bizonyos meglepetésnek éppen tegnap volt az ötödik évfordulója. IRODALOM _____________ 1995. február 12. l/BSŰmap
