Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-12 / 287. szám, kedd

1995. december 12. VELEMENY - TALLÓZÓ Karácsony előtti nyugdíjak: egy nappal korábban A nyugdíjasokat bizonyára érdekli, hogy a nyugdíjbiztosító a karácsony előtti napok­ban korábban folyósítja-e a nyugdíjakat. A lap munkatársa Rudolf Križant, a Társada­lombiztosító Intézet nyugdíjbiztosítási főosz­tályának igazgatóját kérdezte. • Karácsony előtt mikor fizetik ki a nyugdíjakat? - Az 1995. december 22-én kifizetésre esedékes nyugdijakat december 21-én fizetjük ki, a december 24-én esedékeseket pedig december 22-én. • Pillanatnyilag Szlovákiában hány nyugdíjas van? - A legfrissebb adatok szerint 1171852. • Vannak, akik többféle nyugdíjat is szednek. - Összesen 1384 593 nyugdíjat fizetünk ki. • Ki veheti át a nyugdíjat a nyugdíjas helyett, ha ő maga kórházban fekszik, vagy valahol üdül? - Megteheti ezt a férj, illetve a feleség. Feltétel azonban, hogya nyugdíjassal egy háztartásban él­jen, illetve hogy a nyugdíjas előre nem zárta ki ebből, mivel erre lehetősége van. • Ha a magatehetetlen nyugdíjast a lakásában ápolják? - Ha saját maga képtelen nyugdíjának átvételé­re, és nincs házastársa, akkor nyugdíját átveheti a róla gondoskodó személy. JANA VESELSKÄ, Práca Levél a kormányfőhöz Peter Kasalovský, a HNclub Alapítvány kezelője, a Hospodárske noviny főszerkesztője a klubtanács határozata alapján tegnap levelet küldött Mečiar kormányfőnek, amelyben tájékoztatja őt a HNclub XIII. közgyűléséről. A levél leszögezi, hogy a pártok feletti HNclub december 8-i ülésén további véle­ménycsere -folyt a szlovákiai tőkepiac jelenlegi helyzetéről. A Jozef Magula pénzügyminisztériumi államtitkár jelenlétében folyt 150 perces vitából a tőkepiaci fejlődés rendkívül eltérő értékelése kere­kedett ki. A HNclub tagjainak zöme szerint a tőke­piac nem felel meg a gazdaság szükségleteinek és feltételeinek. Megállapították, hogy a tőkepiaci problémák megoldása során nincs megfelelő pár­beszéd azok között, akik alakítják, és az állami végrehajtó szervek részéről egyre gyakoribbak a bi­zonyíthatóan hibás, sőt törvényellenes beavatko­zások. Hiányoznak a tőkepiac fejlesztéséhez szük­séges impulzusok. Meggyőződésük: a gazdaság, végső soron pedig az állam megkárosítása folyik többek között azzal, hogy démonizálják a befekte­tési társaságokat, illetve alapokat, és nem egy esetben negálják a piacgazdaság, beleértve a tőkepiac alapelveit is. Nyilvánvaló, hogy a szak­szerűtlen tevékenység vagy jobbik esetben a hozzáértést nélkülöző tájékoztatás révén gyengítik a lakosságnak a tőkepiac résztvevői iránti bizal­mát. A levél leszögezi: a befektetési társaságokkal, illetve alapokkal szembeni pénzügyminisztériumi határozatok hatályon kívül helyezését követően az SZK Legfelsőbb Bírósága megköveteli, hogy a kor­mányfő vegye fontolóra a tőkepiacon kialakult helyzet elemzését, miközben a HNclub kész arra, hogy védnökséget vállaljon ilyen feladat fölött. A társadalmi légkör javára válna, ha a kormány egyértelműen és mielőbb véleményt nyilvánítana a pénzügyminisztérium működéséről, összefüggés­ben a Legfelsőbb Bíróság említett határozataival. Hospodárske noviny (rövidítve) Ersekújvdrott betelt a pohár ÚJ SZ Ó F5L A múlt heti bel- és külpolitikai történések sokaságában és zűrzavarában nem akadt média, amely érdemben foglalkozott volna az érsekújvári régió gyógyszerészeinek felhí­vásával, pedig égető társadalmi problémá­kat vetettek fel. Először történt, hogy a pati­kusok közösen léptek; eddig ugyanis csak el­vétve akadt egy-egy, aki őszintén feltárta a gyógyszerpiacon uralkodó katasztrofális helyzetet A keserűség pohara, úgy tűnik, túl­csordult. Hogy miért? Azért, mert az Általános Egészségbiztosító immár fél éve nem rendezi a gyógyszerészek számláit A régió patikusai tűrhetetlennek tartják, hogy az állami intézmény hosszú hó­napok óta visszaél hivatástudatukkal, szak­mai és emberi becsületükkel, belekénysze­rítve őket a másodlagos fizetésképtelenség­be. Nem mást és nem többet követelnek, mint a saját pénzüket! Patikánként több száz­ezer, sok esetben több millió koronát, hi­szen ha nem akarják, hogy a betegen csat­tanjon az ostor, fizetniük kell a gyógyszerfor­galmazóknak. Nem hajlandók tovább hite­lezni az államnak, hiszen nekik sem hitelez senki. A kialakult helyzetnek van egy eddig nyilvánosságra sem hozott fonákja. Hamaro­san eljön az adóbevallások elkészítésének időpontja, s a patikusoknak adót kell majd fi­zetniük olyan bevétel után, amit nem is lát­tak. A biztosítási alapokba már amúgy is úgy és annyit fizetnek, mintha az a pénz, amit az állam jogtalanul, beleegyezésük nélkül visszatart, a számlájukon volna! Ezek után nem csoda, hogy elhatározták: míg nem ren­deződik a körbetartozás, vagy ideiglenesen bezárják a „boltot", vagy korlátozzák a gyógy­szerkiadást. A 29 magánpatikus a jövő héttől fogva tehát csak akkor /esz hajlandó kiadni a gyógyszert, ha sürgősségi ellátásról lesz szó. A gyakorlatban ez azt jelenti majd, hogy csak azok kapnak gyógyszert, akiknek a receptjére a kezelőorvos ráírja a bűvös szót: cito! (gyorsan) statim! (azonnal). A fe­lelősök persze hallgatnak, esetleg újabb ígé­retekkel etetik az elkeseredett gyógyszeré­szeket. Betelt a pohár - mondják a patikusok egy emberként, mert nem hiszik, hogy az állami biztosítónak valóban nincs pénze. Amikor még augusztusban felkerestem az érsekúj­vári regionális egészségbiztosító igazgatóját, és helyzetjelentést kértem tőle, nyíltan be­szélt a régió gondjairól. Arról, hogy a biztosí­tottanként i 70 koronás gyógyszerfejpénz a valós kiadások 60-70 százalékát képezi csu­pán, s hogy a járásba a szükségesnél havon­ta 7 millió koronával kevesebb jut. De mert egy állami alkalmazott hivatalból nem bírál­hat, hozzáfűzte azt is, hogy ígéretet kaptak a helyzet rendezésére. Az igazgatót azóta rég leváltották, s a felelős posztra a munkásszö­vetség embere került, aki viszont nem volt hajlandó fogadni. Azért, mert sürgős teendői voltak, vannak és lesznek január végéig. Ezekben a vészterhes időkben az érsekúj­vári regionális biztosító legfontosabb felada­ta a költözködés. Nem az, hogy a pozsonyi központban kiharcolja a patikusoknak járó anyagiakat, vagy legalább a nekik járó pénz egy részét, nem is az, hogy felkészüljön a vár­ható influenzajárványra, s a szükséges gyógyszervásárlásra némi pénzt juttasson nekik, nem. A legfontosabb a székhelycsere, az új bútor, szőnyeg, a kétéves számítógépek korszerűsítése, és az ég tudja, mi még. Bizony nem fogadható el az egészségbiztosító érve­lése, miszerint ezeket a kiadásokat más alap­ból fedezik. Ha ugyanis van pénz arra, hogy a biztosító igazgatótanácsának tagjai fejen­ként (bár azt nyilatkozták, hogy lemondanak róla) mégis felmarkolják az ülésenkénti több tíz ezer koronás jutalmukat, összesen egy­millió koronát, ha van több millió korona a költözködés kiadásainak fedezésére, legyen az érsekújvári régióban dolgozó gyógyszeré szek számláinak megtérítésére is. Arra elsősorban! PÉTERFI SZONYA KOMMENTÁRUNK Balkáni társasjáték Oldjuk meg! néven véresen komoly társasjáték tartja lázban a nemzetközi közösséget. A játékmezőn - a diplomácia zöid asztalánál és odakint a barátságtalan terepen - szo­katlanul nagy a sürgés-forgás: a balkáni béketeremtésbe soha nem látott létszámban kapcsolódnak be az országok és az őket tömörítő nemzetközi szervezetek. A „játék" sok résztvevős, és gyakran változnak a helyszínek is. Dayton, Budapest, London, Párizs, Bonn, Brüsszel. Nem csoda, hogy Klaus Kinket német külügyminiszter a magyar főváros­ban rendezett EBESZ-tanácskozáson hirtelen nem tudta megmondani, hol járt előző nap. Csak remélni lehet, hogy a látványos diplomáciai „vándorcirkuszban" azért nem sik­kad el a lényeg. Kár lenne ugyanis, ha a nemzetközi diplomáciai életben fontos gesztu­sok háttérbe szorítanák a tényleges problémákat Az Egyesült Államok daytoni huszárvá­gása után most a lekörözött európai szövetségesek vigaszdíja, hogy békekonferenciákat rendezhetnek. Amelyeken nem egyszer személyi döntésekről vitatkozva - mint például az EBESZ boszniai misszióvezetőjének kinevezése - késleltetik az érdemi kérdések tisz­tázását. Pedig a délszláv konfliktus politikai rendezése a katonai akciónál is összetettebb fel­adatnak ígérkezik. Különösen azért, mert a válság politikai menedzselésében újításnak lehet szemtanúja a világ. Az egymással együttműködő nemzetközi szervezetek a külön­féle tevékenységeket összhangba hozva próbálják meg a normális kerékvágásba vissza­zökkenteni a Jugoszlávia örökségén osztozó államok életét. Az ENSZ, a NATO, az Európai Unió, az Európa Tanács és az EBESZ közös fellépése ráadásul túlmutat a Balkánon: az elképzelt XXI. századi biztonsági modell főpróbájának is szánják. Valamennyiük érdeke, hogy az intézmények között megszűnjék a versengés, és kiiktassák a zavaró átfedése­ket. Enéiküi eleve kudarcra van ítélve a széles körű nemzetközi munkamegosztást félté telező délszláv békemisszó, és süllyesztőbe kerülhet az új biztonsági rendszer is. GYÉVAI ZOLTÁN üzenet Európába Csecsenföld apropóján Moszkva ismét megüzente Európának: fütyül a demokrati­kus szabályokra és módszerekre, büszkén kitart az orosz hagyományok mellett, és igenis saját belátása szerint cselekszik. Eu­rópának persze nem tetszik, de azért hall­gat, pedig nem az első esetről van szó. Bál­áz, hogy Moszkva vígan gyakorolja neo­imperialista packázásait, jórészt a magát demokratikusnak tartó Európának köszön­hető. Tegnap volt éppen egy éve, hogy Cse­csenföld ellen elindult az orosz katonai masinéria. A külföld lagymatag tiltakozá­sát meg sem hallották a Kremlben. Pedig lett volna egy jó szövet­ségese a támadást elítélőknek: maga az orosz közvélemény, amelynek nem tetszett, hogy Csecsenföldre küldik meghalni az orosz kiskatonákat. Tökéletesen rosszul időzítve Európa hangja akkor erősödött fel, amikor már ezrével hullottak az emberek min­den oldalon, s az orosz közvélemény jó része immár bosszúért ki­áltott. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, ame­lyet az orosz vezetés többé-kevésbé hajlandó komolyan venni és il­letékesnek tekinteni, szintén késlekedett: mire áprilisban megnyílt a misszió, Groznijból már csak romok maradtak, amelyek maguk alá temették a méltányos rendezés esélyeit De az EBESZ legalább tett valamit: tárgyalóasztalhoz ültette az oroszokat és a különböző' csecsen áramlatok képviselőit, nyárra tető alá hozott egy viszony­lag elfogadható katonai megállapodást, melyet a politikai egyez­ségnek kellett volna követnie. Hogy nem így lett, az már igazán nem a misszión múlott. Merényletek, csetepaték, orvlövészek - mindez a csecsen hét­köznapok része maradt, de már szó nem volt komoly harcokról. S ebben a feszült nyugalomban Oroszország ismét üzent: Cserno­mirgyin kormányfő pénteken aláírta a Csecsenföld úgymond kü­lönleges státusáról szóló szerződést annak a Moszkva kreálta báb­kormánynak az elnökével, amelynek sem tényleges hatalma, sem tekintélye nincs. Badarság lenne azl várni, hogy ezt az egyezményt hajlandóak tiszteletben tartani azok a csecsen erők is, melyek anno a teljes szuverenitás érdekében indították El a harcot, s itt elsősor­ban Dzsohar Dudajevre gondolok, akinek elnöki mandátuma mái­októberben lejárt. De sebaj, Moszkva gondoskodik arról is, hogy legyen Csecsen­földnek választott elnöke - ha törik, ha szakad. S ez a Kreml leg­veszélyesebb üzenete. Mert vasárnap mindenképpen választásokat akarnak tartani a kaukázusi köztársaságban is, hogy mandátumhoz juttassák azokat, akik majd a csecseneket képviselik az orosz Álla­mi Dumában, s ezzel mintegy legalizálnák a pénteki szerződést. El­nököt is választanának, bár immár csak egy jelölt van, a bábkor­mány elnöke, Doku Zavgajev. Pénteken visszalépett a legesélye­sebb, Ruszlán Haszbulatov, a volt orosz parlamenti elnök, Jelcin nagy vetélytársa, s nyomában az a két elszánt csecsen is, aki úgy­sem rúgott volna labdába, de a szavazatok felaprózásával talán meg tudta volna akadályozni egy moszkvai kreatúra megválasztását. Vagyis a helyzet ismét robbanásveszélyes, de ez. az orosz veze­tést nem érdekli. Nem érdekli, hogy az apró Csecsenföld lényegé­ben két részre szakad, hogy szó nem lehet reguláris szavazásról, hi­szen még a választók listáját sem lehet összeállítani. Senki nem tudja, hány lakosa van most a köztársaságnak, ki hol él, hol szavaz­hat - de a szavazás feltétlenül érvényes lesz. Hiszen a helyi képvi­selőkre adhatják le voksaikat az ott állomásozó orosz katonák is! Nesze neked, demokrácia! Dudajev azzal fenyegetőzik, ha kell, fegyverrel, terrorcselekményekkel akadályozza meg ezt a színjáté­kot. Jelcin úgyszintén erő alkalmazásával fenyegetett meg min­denkit, aki megpróbálja megakadályozni a választások megtartá­sát. Nyilvánvaló tehát, hogy a vasárnapi voksolás nem a rendezés, hanem az újabb harc kezdete lesz. Ezt üzeni Oroszország Európá­nak, amely még mindig nem érti, mi zajlik ott keleten, s azt latol­gatja, milyen esélyeik vannak az orosz demokratikus erőknek a parlamentbe való bejutásra. Az egyik ilyen demokratikusnak vélt erő éppen annak a Csernomirgyinnek a pártja, aki aláírta azt a bi­zonyos csecsen szerződést... SZÁLKA ÉS GERENDA i Mindennapi kulturális autokratizmusunk Számba véve a szlovákiai magyar kulturális élet idei eseményeit, első ránézésre szembetűnő a gazdagság, annak ellenére, hogy sem a Csemadok, sem a színháza­ink, sem a regionális és helyi kulturális kezdeményezése­ink nem kapták meg a szük­séges költségvetési támogatásokat. Ez legalább két dolgot mindenképpen bizonyít. Mindenekelőtt említem az elkötelezettséget és eltö­kéltséget a magyar kultúra, a magyar nyelv ápolása, megvédése iránt, másodsorban a helyi önkormány­zatok, a civil kezdeményezések, a Csemadok terü­leti választmányai, illetve szakmai társulásai, a pe­dagógusok és népművelők érzékeny rugalmasságát és a magánvállalkozók, magánszemélyek adakozó kedvét. Vagyis: a regionális kezdeményezések fo­galom alá vonható kulturális tevékenység, mond­hatnám azt is, hogy virágzik. Örvendetes tény, hogy faluközösségek, városi polgárok múltat tisztázó igyekezettel dolgoznak a hely szellemét, hagyományait átörökítő történel­mének tisztázását és megőrzését segítő kezdemé­nyezéseken. Több helyi emlékmű, emléktábla erősíti a szülőföldhöz tartozás otthonosságának az érzését, s az ebből fakadó érzelmi és tudati elhiva­tottsággal vállalják hagyományaikat. Szép szám­mal vannak a mai Szlovákiához kötődő szellemi nagyságok, akik előtt szobor vagy emléktábla állí­tásával tisztelegtünk. Azok a kezdeményezések sem nevezhetők egyedieknek, amelyeken a történe­lemnek még csak némi nagyvonalúsággal nevez­hető - hiszen elszenvedői még élnek - erőszakos kitelepítések, deportálások okozta sebeket nem fe­ledve, de a szlovákok és a magyarok közötti meg­bocsátást, toleranciát hangsúlyozva emlékeztek nieg az ötven évvel ezelőtti megpróbáltatásokról. Más értelemben ugyan, de a régiók, a falvak, vá­rosok magyar nemzetiségű polgárainak erősödő öntudatát bizonyítják azok a fesztiválok, találko­zók, egyéni vagy szervezeti kezdeményezések, amelyeket a helyi kultúra, a helyi civil társadalom és az önképzés spontán igényei szültek napvilágra. Jótékony hatását észlelhettük a különböző helyi in­díttatások nyomán létrehozott alapítványoknak is. Felfigyeltető, hogy az ugyanezeket a köröket megcélzó, jellegéből eredően kommersz, tartal­mukban szórakoztató műsorok is elszaporodtak. Magyarországi művészek ún. haknijait tömegével látogatja a közönség, s ha csak elvétve kap színvo­nalas szórakozást, a felszínen mégiscsak ott van a nyelvi alapon egy-két órára megszülető azonosság­tudat. A helyi kulturális aktivitásoknak ez is része, s olyan rétegeit is megszólítja a magyarságnak, amelyek színházi előadásra, Bartók-estre, néptánc­estre vagy helytörténeti előadásra nem mennek el. Miközben ezeket az általánosításra hajlamosító tényeket az ún. elitkultúra fölé helyezve akár öröm­ódákat is zenghetnénk, tudatosítanunk kell, hogy a demokrácia keretei között az állami támogatásra szoruló színház, könyvkiadás, sajtó és oktatás vég­veszélybe sodródott. A nem saját hibájából, hanem a költségvetési támogatások több lépcsőben meg­valósult lefaragásai, a csökkentett támogatások el­maradása következtében az önredukciőra kénysze­ríted Csemadok valószínűleg regionális társulá­sokra hullik szét. A tervezett, részben elméleti és szakmai intézményesítés helyett munkáján bizo­nyosan eluralkodik a provincializmus és a dilettan­tizmus. Hangoztatva ugyan az állami bürokrácia és a kormányhatalom politikai erőszaktételét, nem te­kinthetjük vétlennek az említett állapot létrejötté­ben azokat a személyeket, akik 1990-ben és később még évekig pártpolitizálásra használták fel a Cse­madokot. Szembeötlő, hogy napjainkban, a leépü­lés idején szinte perszonifikáltan ugyanazok ragad­ják kezükbe az irányítást, akik parlamenti képvi­selőjeként, menedzsereként az Együttélés Politikai Mozgalomnak legfőbb képviselői voltak a Csema­dokban önös pártérdekeket érvényesítő vezetői csoportnak. Dr. Szabó Rezső, Görföl Jenő és a Ma­gyarok Világszövetségének alelnökeként a hát­térből irányító Dobos László ma sem tesznek mást. Máskülönben mi és ki akadályozta őket abban, hogy végre megvalósítsák a Gálán Géza által elkez­dett, de a politikai polarizálódás miatt beszüntetett, majd Bodnár Gyula publicista által három-négy év­vel ezelőtt újból javasolt kulturális vagy értelmisé­gi fórumot vagy kerekasztalt'? Nem más céllal, minthogy a Csemadok struktúrája által lefedett ku­lurális tevékenységet a demokrácia szellemi sokol­dalúságnak helyet adó lehetőségei között újragon­dolja, átformálja. Ehelyett ma már ott tartunk, hogy a belső leépí­tésről és a közeljövő sürgető átalakulásáról tárgya­ló országos választmányi novemberi ülésre a sajtó képviselőit már meg sem hívták. Arról sem esik sok szó, hogy az a sokoldalú értelmiségi fórum, melynek szükségességét szinte mindenki elismerte, miért nem születhet meg. Igaz, voltak olyan han­gok, melyek gazdái szerint nemzeti közösségi kul­turális parlamenti jelleggel kellene életre hívni. Mi más ez, ha nem újabb politikai hazárdjáték a szlo­vákiai magyar kultúra sorsára vetett kockákkal? Összevegyítése a nagypolitikának és a mindenna­pok szlovákiai magyar nemzeti kulturális életének? Amelyek összefüggnek ugyan, de nem feltétlenül kell az utóbbit a másik befolyása alá terelni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom