Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-06 / 282. szám, szerda

1995. december 6 . OKTATÁ S Öntsünk tiszta vizet a pohárba ÚJ SZ Ó 7 i JOGSEGÉLY Pozsony-vidéki magyar tannyelvű alapiskola igazgatója vagyok. Egy épületben tanítunk egy másik, hasonló nagyságú és jellegű kollektí­vával. Együtt ebédelünk, kapcsolataink korrektek a másik iskolában tanító pedagógusokkal. Kapcsolatainkat az sem befolyásolja negatí­van, hogy többször előfordult, a szomszéd iskola pedagógusai állító­lag - átlagban nem sokkal, de viszonylag - többet keresnek, mint a mi pedagógusaink. Lehetséges ez? Az egyes iskolák anyagi dotációja, főleg a tanítók bérezése nincs törvényekkel szabályozva? - kérdezi egy magát megnevezni nem kívánó pedagógus. Új Szó-tudósításban (1995. novem­ber 22-én) olvashatta ország-világ, hogy a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián (is) „a szülők beleegyezé­sével bizonyos • szakmai tantárgyak esetében megváltozott a tanítási nyelv". Az iskolának 1991. július 1-től va­gyok az igazgatója. Az azóta eltelt években - sem a szülők beleegyezé­sével, sem a beleegyezésük nélkül ­nem változott meg a tanítási nyelv. Ennek a könnyen ellenőrizhető állí­tásnak a közzétételével tulajdonkép­pen be is fejezhetném helyreigazító soraimat. Befejezhetném, ha nem tudnám, ha nem látnám, ha nem él­ném át közvetlen, nagyon kellemetlen élményként a magyar tanítási nyelvű szakközépiskolák, s köztük a mi isko­lánk körül kialakult tisztázatlan hely­zetet. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba, hogy lássuk a valóságot. Szakiskolánk 1978. szeptember el­sején indította első osztályait. Én 1980. szeptember l-jén léptem át ide a lévai szlovák tanítási nyelvű közgaz­dasági szakközépiskolából ökonómiai tantárgyakat tanítani. Tudtam, hogy magyar osztályokban is fogok taníta­ni, ennek megfelelően készültem az új munkahelyemre. Meglepetésemre a szaktantárgyakat (szó sem volt ak­kor semmiféle alternatív oktatásról) szinte kizárólag szlovákul tanították a kollégák. Az iskola, magyar tanítási nyelvű gimnáziumból átalakulva, a váltás okozta problémákkal küszködött. A szaktantárgyak oktatásában nem volt tapasztalat, egyébként az ökonómiai tantárgyakra új tanerőket kellett fel­venni. Ezek fiatal, a főiskoláról frissen kikerült, pedagógiai képzettséggel és tapasztalatokkal nem rendelkező szaktanárok voltak. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) nagy lendülettel és ambícióval dolgoztak, s lassan, legin­kább önerőből kezdett kialakulni egy tanítási forma, amit tudtommal soha senki, sem magyar, sem szlovák szak­ember nem véleményezett. Nem tud­tunk senkiről, akihez fordulhattunk volna, nem volt senki, aki felajánlotta volna a segítségét. Hallgatólagosan, iskolán belül és kívül, mindenki tudo­másul vette. (Ez a megállapítás, meg­jegyzem, nemcsak a mi iskolánkra vo­natkozik. Ugyanez volt a helyzet az akkor még létező érsekújvári közgaz­dasági szakközépiskolában is, amely­hez iskolánk akkori vezetése szakmai tapasztalat hiányában segítségért for­dult. Érettségi elnökként én sem ta­pasztaltam ebben az iskolában bár­milyen kezdeményezést a szaktantár­gyak tanításának máskénti megoldá­sára.) Pozitívumként kell megemlítenem, hogy iskolánk magyar és szlovák sza­kosai mindig odafigyeltek a nyelv tisz­taságára. Pedagógiai üléseink köz­ponti témája nemegyszer a nyelv tisz­tasága és ápolása volt. Vizsgáljuk meg, miért alakult, ala­kulhatott kétnyelvűvé iskolánkban már 15 éve a szaktantárgyak tanítá­sa: 1. Közgazdasági szakiskolában köztudott, hogy a közgazdasági tan­tárgyak viszik a prímet: gazdaságtan, könyvvitel, nemzetgazdaság, jogi is­meretek, gazdasági levelezés, hogy csak néhányat említsek. Akinek csak valami kis köze is van a gazdasághoz, a könyvvitelhez, az adminisztráció­hoz, a gazdasági levelezéshez, az tud­ja, hogy ezeket a tantárgyakat tisztán magyarul nehéz tanítani, s mondjuk ki őszintén: nem is célszerű. Mi ennek az országnak a gazdasá­gát tanítjuk, az ebben az országban érvényes gazdasági és könyvviteli rendszert, a nálunk érvényes jogi nor­mákat. Hogyan iktatható ki ezeken az órákon a szlovák nyelv, ha azt akar­juk, hogy növendékeink ebben az or­szágban, itthon s lehetőleg rögtön az érettségi után érvényesüljenek a gaz­dasági életben? 2. A pozsonyi Közgazdasági Főisko­lán végzett tanárok zömének könnyebb a szlovák szakterminológi­át használni, mint a magyart. (Zárójel­ben megkérdezem: Szlovákiában hány olyan szlovák szakkifejezéseket helyesen használó magyar közgaz­dász szakember van, aki hajlandó hosszú távon középiskolában oktatni, csak ezzel a feladatkörrel foglalkozni és mindezt tanári fizetésért?) 3. Szakterminológia. Néhány, ma­gyar tanítási nyelvű közgazdasági szakközépiskolák részére készült tan­könyv fordítását lektoráltam. A fordító mindegyik esetben becsületes, ko­moly munkát végzett. Mégsem lehe­tett elégedett a munkájával. A lektor­ral együtt tudta: jó néhány kifejezés, fogalom vagy kategória fordítása sán­tít, nem pontos, vagy egyszerűen le­hetetlen, mivel a magyar gazdaság­tan vagya könyvvitel nem ismeri. Az a módszer tehát, amit iskolánk­ban a szaktantárgyak óráin haszná­lunk, nem újkeletű, bár valahol ha­sonlít a már elnevezésben sem sze­rencsés alternatív oktatáshoz. (Ez a mi „alternatív bűnünk".) A munkánk lényege: az első és a második évfolyamban a magyar nyelv dominál a tanítási órákon, miközben a szakkifejezéseket kerek szlovák mondatokban jegyzik le a diákok fü­zetjeikbe. A harmadik és a negyedik évfolyamban a szlovák nyelv a domi­náns, miközben az igényesebb, nehe­zebb anyagrészeket természetesen magyarul is magyarázzuk. A gyakorlati érettségi feladatait, amelyek főleg könyvviteli, számítás­technikai, statisztikai és gazdasági le­velezési feladatkörökből állnak, szlo­vák nyelven dolgozzák fel az érettsé­gizők (pontosabban szlovák és idegen nyelven, mert angol vagy német nyelvű leveleket is meg kell fogalmaz­niuk). A szóbeli érettségin a szaktan­tárgyak témáiról szlovákul számol be az érettségiző diák. A visszajelzésekből ítélve és ta­pasztalataink szerint felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy komoly szaktudású, szlovákul el­fogadhatóan beszélő magyar növen­dékek hagyják el iskolánkat, és Ko­máromtól Pozsonyig a hivatalok, a vállalatok, a bankok többségében ott találhatók, és nagyon jól helytállnak. Ezt a tényt én módszerünk helyessé­gének bizonyítékaként kezelem. Szeretném hangsúlyozni, hogy köz­gazdasági jellegű szakiskolákról szól­tam. Más a helyzet, mert másnak kell lenni a többi, nem közgazdasági irányzatú magyar tanítási nyelvű szakiskolában, illetve gimnáziumok­ban. Eredményeink ellenére tele va­gyunk dilemmával munkánk hogyan­jával kapcsolatban. Örülnék olyan szakemberek jelentkezésének, akik tudnak és akarnak segíteni. Gyakor­latba átvihető konkrét javaslatokra van szükségünk. Kezdeményezésként felajánlom ta­nítási óráimat. Én mindig „nyitott" órákat tartok! Bárki bármikor, beje­lentés nélkül is beülhet óráimra. Véle­ményezheti azokat. Nagy segítség lenne nemcsak nekünk, de merem re­mélni, minden magyar szakiskolának. A szlovák nyelv tanításáról, a szak­tantárgyak oktatásáról a témát „be­lülről" ismerő pedagógusoknak, nyel­vészeknek, szakembereknek kell egy­másra tényleg odafigyelő párbeszé­det folytatniuk. Komoly elemzést igé­nyel ez a téma. Olyan megoldást, módszert kéne megfogalmazni, amely - főleg a szaktantárgyak tanításánál - egyaránt őrzi a szlovák és a magyar nyelv tisztaságát. Olyan megoldás kel­lene, hogy a művelt, középiskolát vég­zett növendékeink eredeti és teljes szépségében legyenek képesek hasz­nálni anyanyelvüket és a szlovák nyel­vet egyaránt. A bevezetőben idézett hírnek tehát így kellett volna hangzania: „a Nagy­megyeri Kereskedelmi Akadémia ma­gyar tanítási nyelvű osztályaiban már évek óta a szülők tudtával szlovákul is tanítják a szaktantárgyakat". Magyar tanítási nyelvű iskoláink­ban nem a szlovák nyelv jelenlététől kell tartanunk. Arra kell ügyelnünk, hogy az iskoláinkon az „itt és most", a „csillagpontosságú munka", a „diák­jainknak szóló üzenet" legyen a szent feladat. Ehhez pedagógusegyéniségek kel­lenek. Ehhez pedagóguskart össze­tartó, nemzeti toleranciát nemcsak el­váró, de gyakorló, munkáját sorsfel­adatnak tekintő pedagógus-igazgatók kellenek. Ehhez tudni és hinni kell, hogy kis fényekkel is lehet sötétséget oszlatni! VÉGHNÉ B ZSUZSA a Nagymegyeri Szlovák és Magyar Tanítási Nyelvű Kereskedelmi Akadémia és Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatónője Azt, hogy az állam milyen pénzösszeget szán az oktatásra, az évi költségve­tésről szóló törvény rögzíti. Az iskolaügy­re szánt összeget a későbbiekben az oktatási minisztéri­um osztja tovább saját rendeletei alapján, amelyek távolról sem egyér­telműek, áttekinthetőek. Léteznek ugyan különböző koefficiensek, ame­lyek alapján a tárca elosztja a költség­vetésből származó pénzösszeget az egyes tanügyi hivatalok között, de ezek a koefficiensek még kombinálva vannak különböző elvekkel - például az úgynevezett éghajlati övezetekre vonatkozókkal -, amelyek az egyes is­kolák, intézmények invesztíciós ki­adásait szabályozzák. Ezek alapján Szlovákia, úgymond, éghajlati zónák­ra van felosztva, és mivel az északi zónában az iskolák fűtésére több energia kell, ezek az iskolák több pénzt kapnak a beruházási kiadások­ra, mint a középső zóna; és természe­tesen a déli zóna kapja az említett cé­lokra a legkevesebb összeget. Az oktatási minisztérium által meg­szabott ilyen és ehhez hasonló szabá­lyokkal nem az a legfőbb gond, hogy logikailag gyakran vitathatók, hanem az, hogy egyszerűen áttekinthetetle­nek - és hangsúlyoznom kell: nem csupán a kisebbségi iskolák vonatko­zásában. így aztán előfordulhat, hogy az egyes tanügyi hivatalok némileg el­térő pénzösszegekhez jutnak a költ­ségvetésből. Ezek után következhet a pénzösszegek második elosztása. Sajnos, ennek sincsenek törvény által meghatározott szabályai, ezért a tan­ügyi hivatalok vezetői által az egyes iskoláknak eljuttatott pénzösszeg kü­lönböző okok miatt esetleg eltérő is lehet. Annak érdekében, hogy ez ne tör­ténhessen meg, égetően fontos lenne „kőbe vésni", tehát törvényt alkotni az iskolarendszer finanszírozásáról, amely törvény pontosan és a lehető legigazságosabban szabályozná az oktatásra szánt pénzösszeg elosztá­sát. Külföldön (például Magyarorszá­gon is) az igazságosság elvéből kiin­dulva a pedagógusok bérezésével kapcsolatban egy tanulóra eső úgyne­vezett fejpénzt vezettek be, és az is­kolák beruházási kiadásait is - sok­kal egzaktabban, mint nálunk - tör­vény által szabályozzák. DR. MÉSZÁROS LAJOS LANSTYÁK ISTVÁN: A kétnyelvű oktatás formái 7. NYELVOKTATO PROG­RAMOK. Az ún nyelvokta­tó iskolákban a tanítás a többség nyelvén folyik, de a diákok anyanyelvét is oktatják, a kötelező tantárgyak egyikeként. Ilyen a magyarországi nemzetiségi iskolák zö­me, de gyakorlatilag eb­be a kategóriába sorol­hatók azon szlovákiai szakiskolák elvben „ma­gyar tannyelvű" osztályai is, melyekben a diákok magyarul csak a magyar nyelvet és irodalmat ta­nulják. - A puszta anya­nyelvápolásnál ez a for­ma előnyösebb, mivel itt az anyanyelvi óra a tan­rend szerves részét ké­pezi, minden diák számá­ra kötelező, s ezáltal ma­ga az iskola is kisebbsé­ginek számít. Térségünk­ben az sem utolsó szem­pont, hogy megszüntetni is nehezebb, mint a köte­lező oktatáshoz lazáb­ban kötődő anyanyelvá­polást. - A magyarorszá­gi nyelvoktató iskolákban alkalmazott oktatási for­ma *befullasztási prog­ramnak nem tekinthető, részben azért, mert etni­kai szempontból kifeje­zetten kisebbségi isko­lákról van szó (bár nem kevés többségi diák is lá­togatja őket), részben pe­dig azért, mert a diákok­nak - a dominanciavál­tás, sőt nyelvcsere követ­keztében - már a kezdet kezdetén sem a többségi nyelv elsajátítása okoz gondot, hanem a kisebb­ségié. - Mivel nyelvi szempontból többségi is­koláról van szó, ez a for­ma tulajdonképpen a ha­gyományos idegennyelv­oktatással rokon. A kü­lönbség - jó esetben is ­csak az, hogy a tanítás­ban nagyobb szerepet kap a nemzeti irodalom és kultúra, lévén szó etni­kai szempontból (és stá­tusa szerint) kisebbségi iskoláról. - A Kárpát-me­dence peremállamaiban - így Szlovákiában is - az anyanyelven kívül min­den más tantárgyat a többség nyelvén oktató iskolák rendszerint kö­zépfokon jelentkeznek (nem számítva most ide a délvidéki anyanyelvá­polást), de a bennük al­kalmazott oktatási forma ezzel együtt is joggal te­kinthető a *befullasztási programok egyik válfajá­nak, a *teljes másod­nyelvű oktatáshoz hason­lóan. Ennek is ugyanaz a célja: az anyanyelv elfoj­tása, a többségi nyelv egyeduralmának biztosí­tása. f\ Két új tankönyv Ismeretes, hogy a jó tankönyv minden egyes tantárgy oktatá­sában a legfontosabb segéd­eszköz. Különösen fontos az idegen nyelvek oktatásában, mert használatával könnyebbé és eredményesebbé válik mind a tanár, mind a diák munkája. Ezzel szemben gyakran hang­zottak el az oktatásügyi tárca rangos tisztségviselői részéről olyan kijelentések, miszerint a tankönyv szerepe csupán má­sodlagos, hajói felkészült peda­gógus oktatja a szlovák nyelvet. Ez bizony alapos tévedés. Lehet a nyelvtanár bármennyire jól képzett pedagógus, megfelelő tankönyv nélkül nem tud elérni jő eredményeket, különösen a közepes és a gyenge tanulók esetében. Sajnos, generációk nőttek fel nálunk olyan szlovák nyelvoktatási tankönyveken, amelyek nem vették figyelembe a korszerű, ma már világszerte elterjedt társalgásközpontú nyelvoktatás alapelveit. Melyek ezek? 1. a nyelvoktatásban a társalgás elsődleges, a nyelvta­ni ismeretek másodlagosak, 2. az oktatás és a tanulás folya­matában elsődleges a szóbeli­ség (a beszéd), s csupán má­sodlagos az írásbeliség (szöve­gek, gyakorlatok, tollbamondá­sok írása), 3. elsődlegesek a szintézisek (a szavak összera­kása szóösszetételekké, kifeje­zésekké, mondatokká), s má­sodlagosak a nyelvi analízisek, azaz a bárminemű nyelvtani (szó- és mondattani, esetleg hangtani stb.) elemzések. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy már verbuválódik az a szerzőgárda, amely képes kor­szerű, valóban jól használható tankönyvek megírására. A har­madik évfolyamos szlovák nyel­vi tankönyv szerzői, Ádám Zita és Heger Magdolna kiváló, ta­pasztalt pedagógusok, jól isme­rik a korszerű nyelvoktatás alapkövetelményeit. Újszerűek a - gyakran párbeszédes - kiin­duló szövegek és gyakorlatok, melyek aktív társalgásra, mon­datmodellek összeállítására, gondolkodásra, az ismert szó­kincs ciklikus ismétlésére ösz­tönöznek, módszertanilag kifo­gástalan módon. Ezek a szöve­gek és gyakorlatok aktivizálni képesek a tanulókat, szinte já­tékos módon kapcsolják be őket a tanítási óra menetébe, és a pedagógus helyes irányítá­sával az idegen nyelvek oktatá­sában különösen fontos sikerél­mények forrásaivá válhatnak. Az egyes olvasmányok, párbe­szédek nevelő hatása úgy érvé­nyesül, hogy a tanulók észre sem veszik, őket most „neve­lik". A tankönyv végén szótárt nem találunk, de az egyes feje­zetekben előforduló új szavak minden alkalommal kiemelt nyomtatással megtalálhatók a könyvben, mégpedig a névszók, a szófaj és a nyelvtani nem megjelölése nélkül, ami azon­ban harmadikosok részére ké­szült könyvben egyáltalán nem hiányolható. Az igék mindkét nyelven a főnévi igenév alakjá­ban vannak feltüntetve. Pozití­vuma a tankönyvnek, hogy nyelvtani szabályokat nem tar­talmaz, a nyelvtani jelensége­ket hasznos szövegekbe beépít­ve ismerteti meg a tanulókkal. Dicséretre méltó az is, hogy a 33 fejezetből 7 az átvett tan­anyag ismétlésével foglalkozik, ami idegen nyelv tanulása ese­tén különösen fontos. Drahomír Trsťan festőművész illusztrációi szépek, hangulatosak. Figyelemre méltó munkát végzett Orvos Mária, az alapis­kolák negyedik évfolyama szá­mára írt szlovák nyelvkönyv szerzője is. Különösen szerke­zeti felépítése szellemes és vonzó, az egész tankönyv ugyanis a tíz hónapos tanév egyfajta kalendáriuma. Minden egyes hónap tananyagát ked­ves gyermekversek, verses fej­törők vezetik be, amelyek az adott hónap hangulatát, jelleg­zetességeit domborítják ki. Ör­vendetes, hogy ez a tankönyv is maximálisan társalgásközpon­tú. A nyelvtani jelenségekre a szövegben (szóösszetételekben vagy mondatokban) hívja fel a tanulók figyelmét, és ügyesen összeállított gyakorlatok formá­jában alkalmat ad a nyelvtani jelenségek begyakorlására is ­a nyelvtani szabályok bemagol­tatása nélkül. Nem kétséges, hogy ez a célravezetőbb, haté­konyabb módszer. A szerző rendkívül ügyesen alkalmazza a mondatmodelleket, azaz az olyan mondatokat, melyeknek egyes mondatrészei számos módon variálhatók. A magyar nyelvtől eltérő szókapcsolato­kat tartalmazó mondatokat ­igen helyesen - mintamonda­tokként meg is kell tanulniuk a tanulóknak. A harmadikosok tanköny­vétől eltérően a negyedikeseké nem tartalmaz ismétlő fejeze­teket, de az egyes fejezetek vé­gén az adott hónap tananyagá­nak ismétlése - igen helyesen - a társalgást lehetővé tevő gyakorlatok formájában találha­tó. A szövegben előforduló új, is­meretlen szavakat kiemelt nyomtatással a szöveg alatti kis szótárban megtalálják a tanu­lók. Kár, hogy a szlovák igék je­lentésének közlése nem a szó­tárakban megszokott módon történik. Míg ugyanis a szlovák igealak főnévi igenév (pl. písať), a magyar fordítás jelen idő egyes szám harmadik szemé­lyében van (pl. píše). Jobb lenne (a harmadikos tankönyvben is!) az igék megszokott szótári alak­ját alkalmazni: főnévi igenév + jelen idő egyes és többes szám harmadik személyének igealak­ja (pl. písať, píše, píšu). Ez elősegítené azt is, hogy a tanu­lók megtanulják használni a nyelvtanuláshoz elengedhetet­lenül szükséges szótárt. Jaksics Ferenc illusztrációi mind deko­ratív mind nevelési szempont­ból méltó módon egészítik ki a jól sikerült tankönyv szöveges részét. SÁGI TÓTH TIBOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom