Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-06 / 282. szám, szerda

6 | Ú J SZÓ HI R DE T ÉS 1995. december 9. DAMASZKUSZI MIKULÁS SZAZ EVIG TART LOKÖSHAZA ALMA IS? Főpapnak nézték A rimaszombati Mihályi Ká­rolyt kiváló mesélőképes­séggel ajándékozta meg a sors. Mindamellett ügyes szakember, aki nem szereti a tétlenséget. Ez utóbbi tu­lajdonságának köszönheti, hogy fiatal kora ellenére ki­juthatott Nyugat-Európába, s később, amikor tapaszta­latokat is szerzett, éveket tölthetett iraki, szíriai, ku­vaiti, izraeli és más távoli építkezéseken. Akkor még véres harcok foly­tak a Közel-Keleten, élete gyak­ran került veszélybe. Persze amennyi hátborzongató, leg­alább annyi mosolyogtató kalan­dot is átélt. A gyárakban, olajfino­mítókban dolgozó egykori szak­ember a 80-as évek közepén köl­tözött véglegesen haza, Rima­szombatba. Olykor eleget tesz egy-egy meghívásnak; megjavítja a csöpögő csapot, kazánt javít, és közben mesél. Pontosabban em­lékezik, és mondja élettörténetét. - Gyakorta megfordultam a damaszkuszi nagykövetségün­kön - sóhajt, mint aki ismét Szíri­ában érzi magát. - Nagyon sze­rettem a társaságot, imádtam szórakozni, ha alkalom adódott, felajánlottam szolgálataimat. Hi­vatalos fogadásokon felszolgál­tam, mindenféle munkát elvé­geztem, amivel megbíztak. Oly­'kor már szinte családtagként fo­gadtak a nagykövetségen. Soha nem felejtem el azt a napot, ami­kor Mikulásnak öltöztem. A nagy­követségen tartózkodó gyereke­ket már kora délután elvitték egy város széli épületbe, ott várták a Mikulást. A hazai szokáshoz hí­ven egy piros selyem köpenyt terítettek rám, díszes süveget tettek a fejemre, s papírból készí­tett, hatalmas görbebotot adtak a kezembe. így ültem be a nyitott tetejű szolgálati „s evróba", amely a városi forgalomban csak araszolva jutott előre. A járókelők csodálkozva meresztették a sze­müket, sejtelmük sem volt arról, milyen „méltóság" utazik keresz­tül a városon. Azt hiszem, főpap­nak nézhettek, mert az utca mindkét oldalán földig hajoltak az emberek. Kissé váratlanul ért a járókelők viselkedése: őszin­tén bevallom, féltem is. Arra gon­doltam, ha közömbös maradok, talán felbosszantom a tömeget. Kísérőim legnagyobb megdöbbe­nésére felálltam a kocsiban, és a magam módján „áldást osztot­tam". A damaszkusziak örömuj­jongása közepette hajtottunk át a városon. A következő év de­cemberében ismét magamra öl­töttem a Mikulás-ruhát, de akkor már elővigyázatosabb voltam: nem léptem ki az utcára ebben a maskarában. (farkas) előtti két négyzetméteren is „gazdálkodni". A négy felekezet híveit tö­mörítő faluközösség - benne a székely szombatosokkal, akik­nek a második világháborúban a zsidókkal azonos bánásmód volt az osztályrészük vallásuk miatt - felbomlott, az ottho­nokból bontástégla lett, helyü­kön ívnak a halak. A templom viszont derékig vízben állva dacol az idővel. Neki csak vele kell, hiszen mint mondják: „Ki venné le róla az első csere­pet?" A százötven hektáros vízfelü­let partján idén nyáron em­lékművet állítottak az elüldö­zöttek, mementóként minden­féle izmus ellen. Az egyik em­léktáblán magyar, a másikon pedig román nyelven olvasható a kőbe vésett figyelmeztetés: „A tó fenekén Bözödüjfalu nyugszik. 180 házának volt la­kói szétszórva a nagyvilágba ma is siratják. A diktatúra go­nosz végrehajtói lerombolták és elárasztatták. Ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzeti­ségű és felekezetű családok él­tek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességbe. Immár a katolikus, unitárius, görög ka­tolikus és a székely szombato­sok fohászai örökre elnémul­tak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma!" A. KIS BÉLA A mesebeli herceg csókjára várva Falu nyugszik a tó fenekén (A szerző felvételei) gazó, de valójában a végered­ményeket tekintve mindig kö­zös érdekeik megvalósítására, akkor igen gyorsan bekövetke­zik az, amit az állami bürokrácia a kommunista rendszer köz­pontosító törekvéséből célként bizonyíthatóan átvett: a már nem is olyan lassú elnéptelene­dés. Lőkösháza egyike annak a több tucatnyi gömöri falunak, ahol mind a polgárok, mind az ökormányzat kiszolgáltatottsá­ga egyre növekszik. Ennek el­lenére még ma is szinte ember­feletti erőfeszítéseket tesznek ezeréves identitásuk megőrzé­sére. Ha látványos dolgokra nem is telik, a szinte minimali­zált kulturális és közösségi éle­tet a végsőkig elmenve támo­gatják. A könyvtáruk állományá­nak gyarapítására legutóbb há­romezer koronát költöttek. Ami ugyan nem látszik nagy összeg­nek, de ha figyelembe vesszük, hogy a polgármester tiszteletdí­ját is kénytelenek voltak redu­kálni, mert nem volt rá pénz, mégiscsak tisztességes igyeke­zet. Könyvtár, ifjúsági klub, járási első osztályban játszó asztalite­nisz-csapat jelzi a közösségi életet. Ezért is lett volna szük­ség a rekonstruált iskolára, he­lyette azonban maradt a Jedno­ta fogyasztási szövetkezet által kiürített üzlet és kocsma provi­zórikusan felújított helyisége. Él a faluban harminc-negyven olyan fiatal, akik a szüleiktől ta­nulhatták meg a ragaszkodást Lőkösházához. Még ha a disz­kók alkalmával olykor el is sza­badulnak az indulatok, mégis­csak jó irányba terelhető az ér­deklődésük. Számukra a falu több, mint hagyomány, letűnt múlt, nosztalgia. Egy lelkiekben szabadabb, egészségesebb életmód és a helybeni megélhe­tés megtalálásának a reményét is tápláló hely. * * * Csolti Lajos monológját hall­gatom a vízimadaraktól tarkállő halastó töltésén állva: - Senki sem tudja megmon­dani, meddig lehet ilyen hely­zetben kitartani. A lelki értéke­inket is kikezdi az anyagi ellehe­tetlenülés. Ezek a kisfalvak pol­gárostul, polgármesterestül, önkormányzatostul halálra van­nak ítélve. Eddig is évről évre csökkentették a költségvetési tá­mogatásokat, most is ezt ígér­getik. Nyolcvan-nyoicavanöt munkanélküli van a faluban, s az a két-három kisvállalkozó mi­nimális adót sem tud fizetni, annyi a más irányú köteiezettsé­A romosodé iskola lépcsőjéről látható a templom (A szerző felvételei) ge. Az irányváltás, ami az utób­bi két évben az önigazgatásban visszalépésként mutatkozik, szinte ellenkező előjelű, mint a demokrácia első két-három évében volt. Roppantul kell fi­gyelnünk, sokszor ügyesked­nünk, hogy a falu minimális inf­rastruktúráját megőrizzük. Ön­igazgatási hatáskörökkel, költ­ségvetési támogatásokkal, a kisvállalkozókat kedvezmé­nyező törvényekkel még meg le­hetne állítani a lecsúszást. Pe­dig álmodtunk mi itt kisebb üdülőtelepet, agroturisztikai központot, hiszen minden ter­mészeti és mesterséges adott­ságunk megvan hozzá. Pén­zünk az egyáltalán nincs. Sem az itt lakóknak, sem az önkor­mányzatnak. Parlagon marad­nak a szántóföldek, meg­szűnnek a kisvállalkozások, mert mindent elvisznek az adó­hivatalok, a kötelező befizeté­sek, a bankok, s mire mindent kifizetnének, csak a kenyérre nem jutna pénz. Tornaija kör­nyékén tetőzött a szegénység, mert akinek nincs munkája, az leépül, lelkében, testében. Ro­mosodnak a házak, elgyomo­sodnak a kertek, szántófölde­ken már a gyomot sem legelte­tik le a tehenekkel, a juhokkal, a kecskékkel. * * * Vöcskök, szárcsák, tőkésré­cék szántják a tavat. Egy el­szánt horgász bóklász a nád és káka sűrűjében. Megmutatja nekünk, milyen irdatlan messze tudja bedobni a horgát. Halat még egyet sem fogott. A halastó gáttöltéséről szinte belátni a falut és határát. Jót le­hetne itt pihenni nyáron. Ha elég nagy a hideg, igazi halasta­vi korcsolyázásra, meg dombol­dali síelésre is vállalkozhat az ember, ha már felszántatlanul begyepesedett a szántó. Az egy­kori állami gazdaság üres és el­hagyott istállóiban egy lovasis­kolát is teremt végtelen képze­letünk, és az álmodozó nyomo­rúság. Vagy mégis Kovács Magda írónak, a falu szülöttének lesz igaza, aki szerint ezen a tájon visszatérhet a lelkekbe a közép­kor? És a népmesék bűbájos vi­lágában, boszorkányok átkaitól megmákonyosodva zuhannak újból százéves állomba a falvak és lakóik. De mire várnak, ha er­refelé rég kihaltak a mesebeli hercegek? DUSZA ISTVÁN Erdély dimbes-dombos tá­ján, Erdőszentgyörgy és Szé­kelykeresztúr közt nyugszik Bözödújfalu. Nem, nem téve­dés a szóhasználat, ^nem fek­szik, hanem nyugszik - mert elárasztották vízzel. Történt mindez a rezsim bukása után, miután a Küsmöd patakának útját gáttal elálltak. A művele­tet árvízvédelmi okokkal ma­gyarázták... Még állt a rezsim, éppen fa­lurombolós időszakát élte, amikor először alkalmam volt a kihalt falut látni: elhagyatott házak, elgazosodott porták, a csöndet nem hasította át ku­korékolás és tehénbőgés. Holdbéli táj. De nemcsak ott holdbéliek az állapotok, ha­nem a komfort nélküli blokkla­kásokba zsúfolt falubeliek lel­kében is. Vári Attila dokumen­tumfilmje megrázóan mutatta, miként igyekeznek a kerthez szokott emberek a tömbház Az árvízvédelem áldozatává vált Fürkészem Csolti Lajos pol­gármester arcát, s úgy tűnik fel, mintha nem örülne, hogy meg­tartottam a nyáron adott szava­mat. Érthető a dolog, mert bo­rongós hangulata kapcsolatos az akkori találkozásunk során elmondott terveikkel. Akkor még erősen bizakodott, hogy a falu önkormányzata Lőkösháza polgárainak visszaszerzi vala­mikori önbecsülésük egy darab­ját: - Az iskolánk épülete a rend­szerváltás után visszakerült az evangélikus egyház tulajdoná­ba. Szerettük volna a hetvenes évek közepétől közel másfél év­tizedig más célra használt, majd 1988-ban a Rimaszomba­ti járás ifjú természetvédőinek központjául kiszemelt, de azóta csak romosodó épületet felújí­tani. Történt ugyanis, hogy a rendszerváltás előtt még neki­láttak a rekonstrukciónak, de instanciákat, fogadta a püspök látogatását, megegyezett az érintett esperessel, a kilecven­kilenc évre javasolt bérleti szerződés nem született meg. Mivel az önkormányzat egy eze­ket a célokat segítő alapítvány­hoz akart fordulni a szükséges pénzbeli támogatásért, ott felté­tel volt az ily módon helyreállí­tott épület korlátlan idejű ingye­nes használatba adása. Mivel azonban az egyházzal folytatott tárgyalások utolsó fázisában a tulajdonjogot gyakorló sajógö­möri lelkész egy teljesíthetetlen feltétellel állott elő, a lőköshá­zai önkormányzat elállt az isko­laépület felújítási szándékától. Csolti Lajos igazából nem érti ezt az eljárási módot: - Azt szeretnék, ha az önkor­mányzat ebben a politikai bi­zonytalanságban évtizedekre elkötelezné magát az ínséges helyzetben lévő egyház támoga­Csolti Lajos polgármester lemondó mosolya elfogyott a pénz, s az elképzelé­sük is elveszítette akkori ideolo­gikus alapját. Az előkészületek során a falu kárára szétbontot­ták az ajtókat, felszedték a pad­lót, kiásatták egy hatalmas szennyvíztartály helyét, aminek fala beomlott, s be kellett te­metnünk. Nekünk viszont most igencsak fontos lenne, ha leg­alább két kisfalunak a gyerekei számára megnyithattuk volna a kisiskolát, de a bérleti szerződést nem sikerült meg­kötnünk a sajógömöri parókiá­hoz tartozó lőkösházai leány­egyházzal. % % & Ahogy a szólás tartja, néha a lámpa alatt van a legsötétebb. A .törvény szerint az iskolának nem használt épületet jogos tu­lajdonába vevő evangélikus egyház mintha megfeledkezne saját anyagi állapotáról, meg azokról is, akiket szolgálnia kel­lene. Annak ellenére, hogy Lőkösháza önkormányzata tisz­tességgel végigjárta az egyházi tására. Igazából ezt a követe­lést elsősorban az utánunk jövő nemzedékekre tekintve nem tudjuk teljesíteni. Hiszen kilenc­venkilenc évre előre vállalnánk ma még ismeretlen dolgok, igé­nyek teljesítését. Jó szándékun­kat nem vonhatják kétségbe, hi­szen a tavalyi télen is az önkor­mányzat termét takarítottuk, fűtöttük, hogy az istentisztelete­ket meg tudják tartani, mert a műemlék templom kifűthetet­len. Egyetlen fillér bérleti díjat nem kértünk érte - tárja szét a karját szomorúan. Az önkormányzat ugyan el­szalasztotta a pályázat benyúj­tásának határidejét, de ha az evangélikus egyház vezetői meggondolják magukat, még van remény, hogy újraindítsák a tervekkel, költségvetéssel, előkészített szerződéssel doku­mentált pályázati procedúrát. * é * Ha a gömöri kisfalvakban élők nem fognak össze szerteá-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom