Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)
1995-12-20 / 294. szám, szerda
[Ä} ÚJ SZÓ KÜLFÖLD 1995. december 22. CARLOS WESTENDORP AZ UTOD Beiktatták a NATO-főtitkárt A NATO brüsszeli központjában tegnap átvette főtitkári hivatalát Javier Solana eddigi spanyol külügyminiszter. A politikust december 5-én nevezte ki az Észak-atlanti Közgyűlés külügyminiszteri ülése az október végén lemondott Willy Claes utódjául. Tekintettel arra, hogy ebben a félévben Spanyolország adta az Európai Unió soros elnökségét, Solana a múlt szombaton végétért madridi EU-csúcs végéig folytatta külügyminiszteri munkáját. Az új főtitkár a beiktatás alkalmából tett első sajtónyilatkozatában mindenekelőtt leszögezte: a NATO fél évszázadon át tagállamainak biztonságán őrködött, és ez a feladata a jövőben is elsődleges marad. A megváltozott nemzetközi környezetben azonban újabb feladatok is társulnak hozzá: a NATO pótolhatatlan eleme az alakuló új európai biztonsági architektúrának - szögezte le. A NATO előtt álló feladatok közül a boszniai béketeremtési műveletet nevezte a legsür getőbbnek. Rögtön másodikként említette a „szövetség stratégiai érdekeinek szélesítését", közülük is a „stabilitás kiterjesztését kelet felé". A NATO a bővítéssel tud a legjobban hozzájárulni az egységesebb Európa kialakulásához szögezte le. Solana a kihívások sorában harmadikként utalt az Oroszországhoz fűződő erős kapcsolatokra, amelyek szavai szerint „fontos és egyedülálló hozzájárulástjelentenek a közös európai biztonsági struktúra építéséhez". * * * A spanyol diplomácia új vezetője tegnap megkapta kinevezését. Az új spanyol külügyminiszter, az 58 éves, holland származású Carlos Westendorp y Cabeza diplomáciai szolgálatának harmincegy évéből az utóbbi huszonötben jószerével csak Nyugat-Európával, illetve az európai integráció kérdéseivel foglalkozott. MTI Horn sajtókonferenciája A magyar kormány december 31-ig letesz a szakszervezetek asztalára egy három évre szóló megállapodási javaslatot. Ebben elsősorban az ár- és bén/iszonyok alakulását és az ellátórendszerek reformját illetően igyekszik megegyezést keresni. Ezt a miniszterelnök jelentette be tegnap délelőtt, második alkalommal megrendezett nemzetközi televíziós sajtókonferenciáján. Az adótábla ügyében kialakult koalíciós feszültséggel kapcsolatban Horn Gyula úgy vélte: az SZDSZ az szja-szavazáskor megszegte a megállapodást, a maga részéről azonban az ügyet nem kívánja dramatizálni, lezártnak tekinti. Az MSZP minden vitát alárendel a koalíció fennmaradásának, s bízik abban, hogy az SZDSZ is így gondolkodik. A rádió- és televíziótörvény ügyében az MSZP-frakció döntött: a törvényjavaslatot támogatja. Bokros Lajos pénzügyminisztert a miniszterelnök az ügy kapcsán arra kérte, hogy amennyiben a politika területére téved, megnyilvánulása előtt egyeztesse véleményét a kormánnyal. MTI Megkezdődött Rabin gyilkosának pere Tel-Avivban tegnap megkezdődött Jigal Amir pere. A 25 esztendős szélsőséges cionista nézeteket valló fiatalember november 4-én egy békegyűlésen meggyikolta Jichak Rabin miniszterelnököt. Az AP amerikai és a Reuter brit hírügynökség helyszíni jelentése szerint Jigal Amir magabiztosan, ügyvédjével tréfálkozva érkezett a bíróság épületéhez. Jókedve a riporterektől hemzsegő tárgyalóteremben sem hagyta el, rágógumival a szájában integetett szüleinek, amikor a két rendőr bevezette őt. Az előzetes várakozásnak megfelelően a vádirat ismertetését követően a tárgyalást január 23-ig elnapolták, hogy lehetőséget adjanak a vádlott ügyvédeinek a védelemre való felkészüléshez - jelentette az AFP. Jigal Amirt megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel, és Rabin testőrének sérelmére elkövetett súlyos testi sértéssel vádolják. Az izraeli törvények értelmében legfeljebb életfogytiglani fegyházbüntetés szabható ki rá. A Jediot Ahronot című lap tegnapi száma a Rabin-gyilkosságfotójával jelent meg. A felvételen egyaránt jól látható az előreugró gyilkos, amint csaknem eléri a néhai miniszterelnököt, valamint fegyverének torkolattüze is. * * * Simon Peresz izraeli miniszterelnök a jövő év októberében esedékes választásokig meghosszabbítja a Moszad főnökének mandátumát. Támogatásáról biztosította a Sin Bét vezetőjét is, annak ellenére, hogy Rabin meggyilkolásának kapcsán bizonyos hiányosságokat állapítottak meg a belbiztonsági szolgálat tevékenységében. MTI PALESZTIN VALASZTASI FELMERES Arafat és a Fatah a befutó Palesztin közvélemény-kutatás szerint Jasszer Arafat PFSZvezető és az általa irányított Fatah áll az élen a január 20-ára kiírt első palesztin választások kampányában. A megkérdezettek 71 százaléka menne el szavazni, még akkor is, ha az ellenzéki szervezetek bojkottra szólítanának fel. A ciszjordániai Nábluszban tegnap ismertetett felmérés szerint Arafat a voksok 68,5 százalékát kapná a megválasztandó Palesztin Tanács végrehajtó szerve vezetői tisztének elnyeréséért. Mozgalma, a Fatah a 83 tagú törvényhozói tanács megválasztására leadandó voksok 55,3 százalékát kapná. Az iszlám fundamentalista Hamász amely a választások bojkottálását. fontolgatja - mindössze 9,7 százalékot tudhatna magáénak. A közvélemény-kutatást a Palesztinai Kutatások és Tanulmányok Központja végezte a Gázaövezetben, a Jordán nyugati partján és Kelet-Jeruzsálemben. MTI A FREEDOM HOUSE IDEI JELENTESE Mečiar a nacionalizmust lovagolja meg A New York-i székhelyű szervezet csaknem negyedszázada vizsgálja és elemzi az emberiség szabadságfokának az alakulását. Tekintetbe veszi egyebek között a politikai, emberi és polgári jogok érvényesülését, a szociális, társadalmi és gazdasági állapotok minőségét, a sajtó, a szakszervezetek, az egyházak és a társadalmi egyesületek státusát. Jelentése szerint összességét tekintve 1995-ben a világ országainak negyven százaléka volt teljesen szabad, harminckét százaléka csak részben szabad (szám szerint hatvankét állam), míg a „nem szabad" kategóriába huszonnyolc százalék tartozott (ötvenhárom ország). Középés Kelet-Európa lakosságának egyötöde él szabadnak minősített országban, kétharmada viszont csak részben szabadban. Magyarország - az utóbbi két évhez hasonlóan - az idén is a szabad országok között szerepel, mégpedig olyan államokkal egy alcsoportban, mint Olaszország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Csehország, Szlovénia, Lengyelország és Monaco. A Freedom House értékítélete szerint szabadságfokát tekintve megelőzi például Chilét, Dél-Koreát, Görögországot, Izraelt és Szlovákiát. A jelentés Romániát, Albániát és Oroszországot a „csak részben szabad" országok közé sorolta, Szerbiát és Boszniát a „nem szabad" államok csoportjába. A szervezet szerint az idén a szabadság és a demokrácia terjedését különösen három jelenség veszélyeztette: a „vörös-barna" szövetségek kialakulása, az iszlám fundamentalizmus előretörése és a szabadpiaci átmenet jelszava alatt gyakorolt tekintélyuralmi módszerek meggyökeresedése (elsősorban a távol-keleti országokban). Kedvező fejleményként könyvelte el viszont azt, hogy 1995-ben - elsősorban a ruandai és a boszniai konfliktus lecsillapodásával - alábbhagyott az etnikai tisztogatások borzalma. A „vörös-barna" érdekszövet ségeket illetően különösen veszélyesnek nevezte az orosz kommunisták és a szélsőségesen nacionalista, idegengyűlölő és fasiszta csoportok között létrejött kapcsolatokat. - Hasonló irányzat nyilvánul meg a román kormányzópártok és három újfasiszta, illetve ultranacionalista szervezet, politikai szövetségében is. Szlovákiában pedig Vladimír Mečiar kormányfő a szlovák nacionalizmust lovagolja meg a magyar kisebbség ellen intézett támadásaival - vélekedett a Freedom House. A rangsor legalján, tehát a legbrutálisabb rendszerek csoportjában a szervezet tizennyolc országot említett, köztük Afganisztánt, Algériát, Angolát, Burmát, Kínát, Kubát, Líbiát, Ruandát, Szíriát, Szomáliát, Tádzsikisztánt, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt és Vietnamot. Kegyetlenségét tekintve négy országot külön is kiemelt: Irak, Észak-Korea és Szudán mellett az idén először ebbe a kategóriába sorolta be Nigériát is. MTI-Panoráma if VILÁGHÍRADO Haiti: eredmény pénteken Csak pénteken várható hivatalos végeredmény Haitin, ahol vasárnap elnökválasztást rendeztek. Ezzel együtt tegnap minden hírügynökség biztosra vette, hogy a leköszönő és igen népszerű Jean-Bertrand Aristide elnökjelöltje, René Préval nagy fölénnyel végez az élen. A megfigyelők 78-82 százalékosra teszik a Prévalra leadott szavazatok arányát. Az AP szerint a helyi rádióban Pierre Michel Sajous, a választási bizottság elnöke is megerősítette, hogy nagy valószínűséggel Préval a nyertes. Lemondott a dél-koreai kormány A dél-koreai kormány valamennyi tagja benyújtotta tegnap lemondását, hogy ezzel lehetővé tegye az ország új kormányának megalakítását. Kim Jung Szam államfő pénteken nevezte ki Ri Szu Szangot kormányfővé. A miniszterelnöki poszton történt személycserével és a kormány átalakításával Kim Jung Szam igyekszik elhatárolni magát a politikai botrányt okozó elődöktől, Ro Te Vutól és Cson Tu Hvantól. A dél-koreai rádió szerint a hivatalban lévő kormánytagok többsége távozik, 21-ből 14 tárca, köztük a pénzügyiminsztérium élére is új vezető kerül. Kína hazaküldött egy német újságírót Kínából tegnap lényegében kiutasítottak egy német újságírót, aki tavaly egy nem éppen hízelgő írást közölt Li Peng miniszterelnökről jelentette a Reuter. A kínai hatóságok közölték a 34 éves Henrik Borkkal, hogy nem újítják meg vízumát és munkavállalási engedélyét. A Frankfurter Rundschaunál dolgozó, kínaiul folyékonyan beszélő Bork ügyében Bonn külügyminiszteri szinten kereste meg Pekinget. Csien Csi-csen kínai külügyminiszter azonban a jelek szerint nem volt tekintettel német kollégája, Klaus Kinkéi személyes kérésére. Szihanuk kimentette öccsét A kambodzsai uralkodónak sikerült elérnie tegnap, hogya második miniszterelnök elleni összeesküvéssel vádolt, letartóztatott öccsét szabadon engedjék a Phnon Penh-i hatóságok, és engedélyezzék emigrálását. Norodom Szihanuk királynak azonban meg kellett ehhez ígérnie, hogy nem engedi ki a vádlottat a királyi palotából, s látogatókat sem bocsát hozzá, amíg meg nem jön a vízum Franciaországból, Norodom Szirivudh herceg emigrációjának célországából. Eritrea: döntsön Hága Eritrea tegnap békülékeny hangnemben foglalt állást a vörös-tengeri Hanish-szigetek hovatartozása körül Jemennel kirobbant nemrég fegyveres összetűzésekkel is járó - válsággal kapcsolatban. Az eritreai vezetés szerint a Hágai Nemzetközi Bíróságnak kell döntenie a Hanish-szigetek tulajdonjogát illetően. Az Aszmarában kiadott nyilatkozat, amely nem foglalt állást a Hanish-szigetek nagyobbik tagjának Eritrea által történt elfoglalásával összefüggő jemeni vádakkal kapcsolatban, közelebbről meg nem nevezett erőket vádolt a pénteken kezdődött összecsapások kiprovokálásával. A dokumentum szerint az eritreai kormány sürgeti Jemen kormányát és népét: ne bízzanak az olyanokban, akik hajlanak ilyen veszélyes helyzet előidézésére. Szír kémeket tartanak fogva Izraelben 1993-ban bebörtönöztek két szír állampolgárt és egy harmadik személyt, mert Damaszkusz javára kémkedtek. Erre hétfőn derült fény, amikor a hírközlő szervek az igazságügy-minisztérium szóvivőjét idézve bejelentették, hogy az izraeli legfelsőbb bíróság elutasította az 5,5-8 évi börtönbüntetésre ítélt kémek enyhítést kérő fellebbezését. Az AP szerint mindeddig egyetlen Izraelben bebörtönzött Szíriáiról sem tettek bejelentést. A mostani eset az amerikai hírügynökség szerint befolyással lehet a két ország között folyó békefolyamatra, amely éppen e napokban kapott új lökést. Fizetésemelés a japán udvarnál A japán császár és családja jövőre nagyobb udvartartási költségtérítésre számíthat, a „császári keretet" ugyanis 11,7 százalékkal, mintegy 100 millió koronának megfelelő összegre emelték. A „fizetésemelésről" a császári udvartartás tanácsa döntött, amelynek élén Murajama Tomiicsi kormányfő áll. Akihito uralkodón és Micsiko császárnén kívül még hat család tartozik a tágabb uralkodói családi körbe, valamennyiük kerete hasonló mértékben növekszik majd az áprilistól kezdődő új pénzügyi évben. Az emelés mértékéről a tokiói árak emelkedése alapján döntöttek, és figyelembe vették a japán közalkalmazottak következő pénzügyi évben esedékes fizetésemelését is. MTI CSEHORSZÁG Parlamenti választások két időpontban Václav Havel azt javasolta, hogy eltérő időpontban válasszák meg a cseh parlament két házának, a képviselőháznak és az újonnan megalakuló szenátusnak a tagjait. Az államfő javaslata szerint a képviselőházi választásokat május 31én és június elsején rendeznék meg, a szenátus összetételéről pedig november 15-én és 16-án döntenének a választók - közölte az elnöki sajtóiroda vezetője, Ladislav Špaček. Václav Klaus miniszterelnök, noha személy szerint a választások egy időpontban való megrendezésének a híve, bejelentette, hogy a két legmagasabb állami hivatal közti vita elkerülése végett az államfő indítványátfogja támogatni a kabinet mai ülésén. Csehországban a parlamenti választások kihirdetése az államfő jogkörébe tartozik azzal a megszorítással, hogy javaslatát előzőleg a kormány elnökének is alá kell írnia. A szóvivő szerint Havel javaslatával azt az éleződő vitát kívánta lezárni, amely a választások időpontja körül robbant ki s folyt már hetek óta a koalícióban, a kormányválság veszélyét rejtve magában. A Klaus vezette Polgári Demokratikus Párt mindkét választást egy időpontban, nyáron kívánta megtartani. Érvelése szerint így mintegy 60 millió koronát lehetne megtakarítani, s a kormány tevékenységét rövidebb ideig korlátozná a választási kampány. A két kisebb koalíciós partner, a Polgári Demokratikus Szövetség és a Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt viszont más-más időpontot szorgalmazott arra hivatkozva, hogy a két ház eltérő jellege miatt nem lenne szerencsés a választásokat egyszerre megtartani. MTI New York legfrissebb szenzációja a The All Stars Café nevű vendéglő, amely hétfőn nyílt meg a Times Squaren. A felvételen a társtulajdonosok (balról): Andre Agassi, Joe Montana, Ken Griffey Jr., Szeles Mónika, Shaquille O'Neal és Wayne Gretzky. T A SR/AP IZRAEL Hetven atombomba Dimonából A dimonai reaktorban gyártott plutónium felhasználásával Izrael hetven atombomba gyártására képes - írta tegnap a Haarec című izraeli lap egy tanulmányra hivatkozva, amelyet az amerikai külügyminisztérium készíttetett. A jelentés szerint Izrael 350 kilogramm plutóniumot halmozott fel a Negevsivatagban lévő nukleáris létesítményének köszönhetően, amely a hasadó anyagból 1964 óta évente 16 kilogrammot állít elő. Az AFP jelezte, hogy más külföldi források szerint Izrael legalább kétszáz nukleáris töltettel rendelkezik. MTI