Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-10 / 260. szám, péntek

6 I ÚJ SZÓ KULTU R A 1995. november 10. BESZÉLGETÉS JAKAB SÁNDORRAL, A HMDK ALELNÖKÉVEL Egyszer majd hazatérnek az ősi földre... A négy éve dúló balkáni háború következtében a horvátországi magyarság a Kárpát-medence magyar népcsoportjai közül a legveszélyesebb helyzetbe került. Sokan a szerbek által megszállt - hivatalosan el nem ismert - ún. krajinai szerb köztársaság keleti részén, a Baranya-háromszögben, Kelet-Szlavóniában rekedtek. Több ezren elhagyni kényszerültek a hazájukat: Magyarországra, Horvátország más vidékeire vagy Nyugat-Európába menekültek. Az 1991-95 közötti változásokról és a további kilátásokról Jakab Sándorral, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) alelnökével beszélgettem, aki először saját sorsáról szólt: Jelenleg Magyarországon élek, s bár testnevelő tanári és külkereskedelmi diplomával rendelkezem, főként a horvátországi magyarság érdekvédelmével foglalkozom. Az ideiglenes anyaországbeli tartózkodást szülőfalum szerb megszállása után kértem, ám Horvátországba rendszeresen hazautazom a kapcsolattartás, szervezés végett is... • Trianon óta miként alakult a dél-baranyai és szlavóniai magyarság helyzete? - A gyászos trianoni egyezmény következtében 1920 és 1991 között létszámunk az eredetinek egyötödére csökkent, s 1991-ben alig huszonháromezren merték bevallani magyar nemzetiségüket Az 1949-ben megalakult Horvátországi Magyar Kulturális Szövetség 1968 óta kirakatszervezetként működött, bizonyítva a nemzetiségi kérdés sikeres megoldását. Tény, hogy a Kárpát-medence többi magyar népcsoportjához viszonyítva bizonyos anyagi és kisebbségi jólétben éltünk, hiszen a törvények lehetőséget biztosítottak anyanyelvünk használatára a hivatalokban, kultúránk ápolására, azonban akadtak negatív megnyilvánulások is. Sajnos, a jugoszláv nemzetiség önkéntes vállalása, vagyis házasságok kötése, az egyke divatja stb. hozzájárultak a magyar népesség fokozatos fogyatkozásához. Az ötvenes évektől kezdődő külföldi munkavállalás a szakképzett magyarjaink kivándorlását eredményezte. Legtöbben (kilenctízezren) a Baranya-háromszögben, továbbá (kb. hatezren) Kelet-Szlavóniában maradtunk egy tömbben, amihez hozzáadandó még a szórvány magyarságLétünk egyik alappillére magyar iskolahálózatunk. Az 1991ig működött elemi iskoláink a háború során felszámolódtak, illetve az elfoglalt területen maradtak. Pélmonostoron kétnyelvű középiskola is működött, ahol a tantárgyak többségét magyar nyelven oktatták. Valószínűleg hatékonyabban kellett volna munkálkodnunk egy önálló magyar középiskola létrehozásáért, viszont egy önálló magyar főiskola létesítése - a magyarság kis létszáma miatt - reménytelennek tűnt. Az iskolák mellett a másik megtartó erő az egyház volt: főként református lelkészeink vállalták a nemzettudat ápolását. A helyi kulturális egyesületek, műkedvelő csoportok közül több elsorvadt. Egyetlen magyar folyóiratunk, a Magyar Képes Újság eleinte havonta, majd hetente jelent meg, de nem foglalkozott kellőképpen a magyarságunkat érintő lényeges kérdésekkel, inkább csak szórakoztató jellegű volt. A magyar nyelvű könyvek kiadása a magyar és a jugoszláv minisztériumok anyagi forrásaiból valósult meg. Sajnos, az évek során értelmiségünk egy része horvát többség által lakott területekre került, helyettük mások nem merték vállalni a magyar-, ság szellemi vezetését - hol fölösleges, hol indokolt elővigyázatosságból. Mégis jugoszláviai magyar viszonylatban a szlovéniai magyarokkal megosztva mi voltunk a legjobb helyzetben... m Azonban az 1991-ben kirobbant balkáni háború az államalkotó nemzetektől is kegyetlenebbül sújtotta a nemzeti kisebbségeket... - Valóban, egyre hátrányosabb helyzetbe kerültünk. A háború főként az azelőtt tömbben élt magyarságot szórta szét, így a Baranya-háromszög magyarságának több mint hatvan százaléka kényszerült elmenekülni, miközben inkább csak az idősebbek maradtak odahaza. Ugyanez mondható el KeletSzlavóniáról is. Ez népünk elöregedéséhez vezet. Riasztóan sokan végérvényesen - a jövőbeli változásokban nem bízva - távoztak Nyugat-Európába és a tengeren túlra. Évekig menekültként tengődni eléggé kilátástalan helyzet, ezért főleg a fiatalabbak próbálnak új életet kezdeni más vidéken. Egyelőre csak abban bízhatunk, hogy a távozók utódai majd egyszer hazatérnek az ősi földre... Az Árpád-korabeli Kórógy, Szentlászló is teljesen kiürült, pedig színmagyar község volt. A Baranya-háromszögben maradtak próbálnak gazdálkodásból megélni - alkalmazkodni a keserves körülményekhez. Azonban a gyászos események lelki megrázkódtatásokkal, pszichikai következményekkel is járnak, amelyeket nehéz lesz kiheverni... Bizalomra ad okot a közelmúltban megkötött horvát-magyar kisebbségvédelmi egyezmény, amely a háború előttinél is több jogot biztosítana számunkra. Persze az eddiginél hatékonyabban kell élnünk a papíron meglevő jogainkkal! E célból 1991 őszétől szervezzük a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét (HMDK), amely hivatalosan 1993 áprilisától működik - bízva a mielőbbi változásokban. • Konkrétan milyen tevékenységet fejt ki a HMDK? - Célunk a horvátországi magyarság teljes körű érdekvédelme. Alapvető feladatunknak tekintjük magyarságunk fizikai és nemzeti túléléséért vívott küzdelmének felvállalását és irányítását. Gondoskodni próbálunk menekültjeink elszállásolásáról, élelmezéséről, életük megszervezéséről a tájékoztatás, oktatás és a lehetőségek szerint az anyagi ellátás terén - elsősorban a harkányi református egyház segítségével. Tartjuk a kapcsolatot a szétszakadt nemzetrészek között, igyekszünk hiteles információkat szerezni, feldolgozni és továbbítani azokat egymásnak, valamint külföldre, a félrevezető híresztelések kiküszöbölése végett. Aktívan próbálunk részt venni a horvát politikai életben, a jó bel- és külkapcsolatok kiépítése, elmélyítése céljából és megfelelő személyekkel kiépíteni szervezetünket, hogy képessé váljon a hosszú távú feladatok megvalósítására. A továbbiakban is fontosnak tartjuk gyarapítani azt a horvát politikai tőkét, amely elősegítheti a békés rendezést, majd garantálja a horvát törvényekben felvállalt emberi és kisebbségi jogok maradéktalan betartását. Szeretnénk Eszéken és Zágrábban létrehozni olyan kulturális központot, amelyre ráépülhet az újra szerveződő oktatási rendszerünk is. Jelenleg horvát tanterv szerint biztosítjuk a menekült gyermekek oktatását, az említett pélmonostori középiskola pedig Mohácson - szintén horvát tanterv szerint - működik. Sokan járnak az anyaországbeli magyar iskolába, sőt az ottani felsőfokú intézményekben is tanulnak diákjaink, akiknek - az államközi egyezmény értelmében ösztöndíjat és alapítványi támogatást szerzünk. Anyaországi tőke és szellemi javak bevonásával szeretnénk elkerülni az elszegényedett magyar őslakosság gazdasági peremhelyzetbe kerülését. Minden téren számítunk a mindenkori magyar kormány és politikai erők segítségére... Szervezetünk emberközeli, egyéni tagságra épül - a napjainkban elérhető tizenegyezer horvátországi magyar nyolc-tíz százaléka már tagunk. A horvát és a magyar vezetés is komolyan vesz bennünket, egyezmények aláírása előtt kikéri a véleményünket, és tanácskozási joggal vehetünk részt az egyezményeket kidolgozó bizottságok munkájában stb. Bár szervezetünk bejegyzett székhelye Zágráb, emellett több irodánk nyílt a magyarlakta vidékeken (pl.: Splitben, Eszéken stb.), amelyek klubként is működnek, a magyarok aktívabb közösségi életét segítik elő. Műkedvelő csoportjaink is működnek Eszéken, Újgrácban, Zágrábban (az utóbbi főként az egykor Vajdaságból érkezetteket tömöríti). Minden kezdeményezés az élni akarásunkat jelképezi... Egyre hangsúlyosabb az egyház szerepe - létrejött a Református Menekült Egyházközösség, amely fórumot biztosít a saját lakhelyükről elmenekült közösségeknek, továbbá karitatív szervezetként is működik. • Tehát a háborús borzalmak közepette sem adják fel „váraikat", létüket a horvátországi magyarok? - Nem bizony! A horvátországi magyarság teljes kihalásától nem kell tartani, viszont a tömbmagyarság szétszóródásától s ennek következtében az asszimiláció felgyorsulásától tartunk, ha még sokáig elhúzódik ez a háború. Kulcsfontosságú, hogy az elfoglalt horvát területekre mielőbb visszatérjen a horvát közigazgatás, és mi, magyarok is visszatérhessünk a szülőföldünkre, ahol a kulturális autonómia és az önkormányzati forma adta lehetőségekkel élve teremthetjük meg biztosabb jövőnket. MISKÓ ILDIKÓ A Kármán Színkör Salgótarjánban A losonci Kármán József Színkör huzamosabb ideje tart fenn jó kapcsolatot a salgótarjáni kulturális intézményekkel. T. Pataki László és felesége, Kerner Edit tanácsadóként vagy előadóként szinte rendszeresen részt vesznek a színkör előadásain - a diákcsoportnak egy alkalommal darabot is rendeztek. Tavaly a színkör dixielandcsoportja szerepelt a Salgótarjáni Művelődési Központ által rendezett nemzetközi dixielandfesztiválon, és kiváló teljesítményt nyújtott. Ennek köszönhetően az idén franciaországi turnén vehetett részt, amelyen szintén nagy sikert aratott. Az év második felében a kapcsolat még szorosabbá vált; október közepén ugyanis a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ igazgatója és a Kármán József Színkör vezetősége szerződést írtak alá, amelynek értelmében a művelődési központ hat bérleti előadásának egyikét a színkör társulata kapta meg. November 20-án este a Jókai Napokon győztes darabot, Strindberg Kísértet szonátáját mutatják be a salgótarjáni közönségnek. - Megtiszteltetésnek érezzük a bemutatkozási lehetőséget - nyilatkozta ennek kapcsán Puntigán József, a losonci Kármán József Színkörnek a vezetője -, és szeretnénk az eddigi előadásokon megszokott teljesítményt nyújtani. Közben kisebb problémánk is adódott, az egyik főszereplőnknek a salgótarjáni fellépés idején más elfoglaltságai lesznek, helyébe más szereplőt kell állítani. A losonci közönség szívesen fogadja a könnyed, szórakoztató darabokat, ezért a társulat most egy operett bemutatására készül. December 11-én szeretnék előadni Jankovits Jenő rendezésében az Imádok férjhez menni című operettet. - A város és a színház életében fontos történelmi dátum december 11-e - tájékoztatott a színkör vezetője. - 1895-ben ezen a napon adták át a Vigadó színháztermét a város közönségének. Ezenkívül az idén más évfordulóra is emlékezünk. 195 évvel ezelőtt kísérelte meg a Kelemen-féle színtársulat a városban az állandó Kőszínház létrehozását. A véletlenek furcsa egybeesése, hogy 195 évvel ezelőtt az említett színtársulat Gyöngyösről érkezett a városba, most pedig az Imádok férjhez menni című operettet Jankovits Jenő, a gyöngyösi Játékszín rendezője rendezi. (farkas) FÜLEKI ZSAKSZINHAZ: Színházteremből pályaudvar ya aA füleki Zsákszínház október elején kezdte meg Bohumil Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok című színpadi adaptációjának próbáit. A társulat négy évtől szeretné műsorára tűzni ezt a specifikus darabot, az idén végre sikerült megtalálni a Hrabal által megrajzolt figurákhoz a szereplőket. - A helyi gimnázium Apropó színtársulatától áthoztunk négy szereplőt - tájékoztatott Mázik István, a Zsákszínház vezetője, aki a Hrabal-darabot rendezi. - A fiatalok komoly szerepeket kaptak, az egyik főszereplőt, Mitošt is gimnazista alakítja. A bemutatót január 27-re tervezzük, ha sikerül addigra elkészíteni a kellékeket és betanulni a darabot, mi nyitjuk meg a város fennállásának 750. évfordulójának rendezvénysorozatát. Az előadásra számos ismert személyiséget szeretnénk meghívni, többek között magát a szerzőt, a Prágában élő Bohumil Hrabalt is. A darab rendezője nem szokványos zsákszínházi előadást ígér. A részletekről elöljáróban csak annyit árult el, hogy a nézők az előadás alatt a pályaudvaron fogják magukat érezni, s a bemutatóra nem belépőjegyeket, hanem menetjegyeket válthatnak. (F. O.) Kis NYELVŐR A kétnyelvűek és az idegen szavak Lehet, hogy kedves olvasóink egy része fölfigyelt arra az érdekes tényre, hogy a szlovákiai magyarok beszédében főként az iskolázottabb beszélőkében - nemegyszer több az idegen szó, mint a magyarországiakéban. Ennek nem az az oka, hogy a szlovákiai magyarok műveltebbek lennének, vagy netán nagyobb mértékben volnának sznobok, mint magyarországi kollégáik, hanem az, hogy a szlovákiai magyarok - kétnyelvűek. A kétnyelvűek körében pedig a gazdaságosságra való törekvés egyetemes törvényszerűsége abban is megnyilvánul, hogy a beszélők gyakrabban használják a mindkét nyelvükben egyaránt meglévő elemeket, mint az adott nyelvek egynyelvű beszélői. Ez valóban így gazdaságos és célszerű. Mivel pl. az eszmény szót a kétnyelvű magyarok természetesen csak akkor használhatják, amikor magyarul beszélnek, az ideál1 viszont akkor is, amikor szlovákul folyik a társalgás, érthető, hogy sok esetben az ideál jut előbb eszükbe, s ezért ezt használják gyakrabban. Még a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének tanárai (és persze diákjai) is szinte kivétel nélkül konzultációs órák-róI és szemeszterről beszélnek, nem pedig fogadóórák-tó\ meg fétévről, mint magyarországi kollégáik. Nyilván azért, mert a konzultáció és a szemeszter szót természetesen a szlovák nyelvben szokásos formában - másodnyelvükben is használják. Ez a törvényszerűség a magyarázata annak, hogy a szlovákiai magyarok beszédében viszonylag gyakran fordulnak elő az olyan szavak, mint amilyen pl. a fogpaszta, a praxis (sőt: prax), a balkon, a drogéria, a szortiment, a brindza, a kompetencia, a zootechnikus, a katedra, a stipendium (vagy diáknyelven: stipi) - és sorolhatnánk. Magyarországon viszont e szavak belső alkotású vagy jobban meghonosodott megfelelőit részesítik előnyben, vagyis a fogkrém, a gyakorlat, az erkély, az illatszer, a választék, a juhtúró, az illetékesség, az állattenyésztő, a tanszék, az ösztöndíj stb. elemeket. Azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy a magyarországi változatokból a fönt említett prax szó ebben a formában - teljesen hiányzik, hiszen ez a szlovák prax szó hatására jött létre ún. hangalakkölcsönzés útján. (Ugyanakkor maga a praxis is szűkebb jelentésben él a határ túloldalán, mint nálunk: az orvosokkal, ügyvédekkel kapcsolatban Magyarországon is használják ugyan, ám pl. a végzős tanárjelöltek tanítási gyakorlatra járnak, nem ,,prax/s"-ra.) Azonkívül, hogy az ilyen szavak olykor szűkebb értelemben használatosak Magyarországon, mint nálunk, sok esetben a stílusértékük is más. Az olyan idegen szavak, amelyek nálunk elevenek és közhasználatúak, az anyaországban nemegyszer emelkedettnek, könyvízűnek, régiesnek, sőt elavultnak számítanak. Például a nálunk oly közkedvelt nafta szót a magyarországi szótárak is ismerik, de az Értelmező kéziszótár régiesként tartja számon. Vagy például az internátus szó egy fél évszázaddal ezelőtt Magyarországon is általánosan használt volt, azóta azonban szinte teljesen fölváltották a diákotthon és a kollégium, ill. ez utóbbinak olyan diáknyelvi változatai, mint a koli vagy a kotesz. Nálunk ugyanakkor az internátus továbbra is közhasználatú, részben ebben a hangalakban, részben pedig a vulgáris stílusértékű hangalakkölcsönzéses internát, ill. bizalmas stílusértékű intri formában. Az ilyen szavaknak a magyarországitól eltérő stílusértéke természetesen abból következik, hogy ezek a szlovák nyelvben gyakoriak, elevenek. Akár azt is mondhatnánk, hogy ezekben az esetekben „stílusértékkölcsönzés" történt. Hogyan ítéljük meg nyelvhelyességi szempontból az idegen szavak ilyen használatát? Nos, ha a magyar nyelvművelő hagyomány szelleméhez hűek akarnánk maradni, a föntebb leírt nyelvi viselkedést kétségtelenül el kellene ítélnünk, hiszen az érintett szókincsbeli elemek többnyire az ún. „fölösleges jövevényszavak" kategóriájába tartoznak. Ám ezek valójában csak íróasztal mellől nézve tűnnek „fölösleges"-nek, a való életben a beszélőknek sokszor nagyon is szükségük van rájuk. Az azonban a nyelvileg tudatos, iskolázott beszélőktől mégis elvárható, hogy választékos megnyilvánulásaikban kerüljék a prax-hoz és internát-hoz hasonló hangalakkölcsönzéseket. Ugyanakkor azt sem szabad elhallgatnunk, hogy elsősorban nem is az idegen szavak - vagy más szlovakizmusok - ellen kell „fölvennünk a harcot", hanem azok ellen a törekvések ellen, amelyek a „nyelvi rend"nek álcázott egynyelvrendszer megteremtésével meg szeretnék fosztani kisebbségünket attól a lehetőségtől, hogy anyanyelvét a saját településterületén hivatalos nyelvként is használhassa. LANSTYÁK ISTVÁN