Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-07 / 207. szám, csütörtök

1995. szeptember 7 OLVASOINK OLDALA ÚJ SZ

Ó 9 I Tisztelt szerkesztőség! Mivel sikerült végignéznem a Duna TV-n az élő közvetítést az 1995. július 27-én lezajlott debreceni nagygyűlésről, ezért kíváncsian figyeltem az erről szóló jelentéseket.' Ahogy azt várni lehetett, a szlovák televízió legfőképpen Duray Miklós kijelentéseivel és a helyszínen árusított Nagy-Magyarország térképével foglalkozott. Csakhogy véletlenül (?) az esti hírekből kimaradtak az olyan fontos mondatok, mint például: „Nem a szlovák nemzet ellen gyűltünk ma itt össze, hanem csupán jogaink és anyanyelvünk megvédésére Innen, Debrecenből üdvözlöm azon szlovák barátainkat, akik megértik törekvéseinket." A debreceni nagygyűlést követő szombaton az egyik Štúr-díjas napilap kommentárjában megkérdőjelezte Duray Miklós elméjének épségét. Úgy látszik, ez még mindig kevés volt az amúgyis erős feszültségek kiélezésére, így hát az SZTV 1 bemutatott egy kis „dokumentumfilmet" Debreceni parádé címmel (július 28-án). Ez a film azt próbálta elhitetni a nézőkkel (gondolom, Szlovákia északi, észak-keleti részén sikerrel, vagyis a túlnyomóan szlovák többségű vidékeken), hogy a többségben magyarlakta területeken a szlovákok el vannak nyomva, hogy Debrecenben is a jogainkat követeltük, pedig - és jött az ismerős szöveg - „átlagon feletti" jogaink vannak. Később idős szlovák hölgyek panaszkodtak, hogy nincs szlovák mise a faluban, pedig a község csak 35 százalékban magyarajkú, stb. Véleményem szerint a kormány ezzel próbálja elterelni a figyelmet azokról az antidemokratikus lépéseiről, amelyek később végzetesek lehetnek a NyugatEurópába való integrálódás folyamatában. IFJ. SZABÓ LÁSZLÓ Felsőszeli A* olvasói levelehet, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Az utolsó szó jogán A nyár folyamán néhányan többször is foglalkoztak levélben a gútai gimnázium belügyeivel. Úgy gondoltam, hogy ezekkel a tisztességtelen szándékú levelekkel én nem fogok versengeni. Elég, ha tudom, mi az igazság, abban pedig biztos vagyok, hogy egyszer mindenkit utolér a „sors" keze. Az pedig, ha valaki előre agyondicséri önmagát, nagyon gyanús dolog. Hogy mégis tollat fogtam, az azért van, mert azt a szemtelenséget, amit Csiba Géza úr megenged magának, nem lehet szó nélkül hagyni. Tisztelt Uram! Ha valaki tollat fog, hogy az újság hasábjain egy másik ember legbensőbb érzéseit, életét elemezze, akkor legalább háromszor győződjön meg az igazságról. - Egyáltalán, hogy merészel beleavatkozni az életembe, amikor nem is ismerjük egymást, talán pletyka alapján? Az iskola 3 éves, létezik. A dunaszerdahelyi módszertani központban bárki meggyőződhet róla, hogy minden versenyen részt vettünk, amit ott megrendeztek, és igazán szép eredmények is születtek - főleg matematikából. Hogy én hova jártam, vagy jártam-e titokban templomba a szocializmus ideje alatt, az Önre legkevésbé tartozik. A kockázat vállalása, amivel elmarasztal, szintén alaptalan. A vágfarkasdi templomban igazolni tudják, hogy 18 évvel ezelőtt megkereszteltettem a nagyobbik fiamat. A házasság bejegyzése a plébános mulasztása volt. A másik fiam 1 kg 40 dekával született. Az orvosok 3 hónapig küzdöttek az életéért, sőt egyszer elhalt a kezemben. Azonban mindig tudtam, hogy a nehézségek mellett végigkísérte az életem a kegyelem, amiért alázattal és szolgálattal tartozom. Ezért az iskoláért én harcoltam, időt, energiát nem kímélve, hogy a fiatalokat, köztük a fiamat is rávezessük egy keresztény, képmutatásmentes útra. De hagyjuk az érzelmeket. Mert nagyon sok fontos dolog van még, ami az igazsághoz tartozik. Az iskola volt igazgatóhelyettese az MKDM gútai szervezetének tagja. Jancsó Annát az utóbbi hónapokban nem hívták meg összejöveteleikre. Ö a szakemberek által elismert nagyon jó matematikus. A városban tanácstag. Azonban senkinek sem hiányzik, hogy más falu, más iskola tanára, szeptembertől ugyanis beadta a felmondását, mivel az esperes úr hónapok óta levegőnek nézte az iskolában. Az iskolába sikerült elhívnom Kimák Évát, aki kiváló angol szakosunk. Úgy „segítette" az iskolában a munkát, hogy beadta a felmondását, visszavonta, elment kirándulni, aztán újra beadta. Bugár Béla úr véleménye alapján azonnal el kellett volna engedni. Kimák Évával úgy tárgyalt az esperes úr, mintha a Gestapo kihallgatásán vett volna részt. Kimák tanárnő sok mindennel nem értett egyet, többek között azzal sem, hogy más vallásúval ne házasodjunk. Már ő sem az iskola tanára, mert ő is beadta a felmondását. Az ökumenizmus szellemisége az iskola szellemiségétől nagyon messze áll. Mindezekért én sem tudom elképzelni, hogy ilyen körülmények között dolgozzanak tovább, ezért én is beadtam a felmondásomat. Az üggyel kapcsolatban a gyerekek nagyon érdekes dolgokat mondtak el nekünk. Természetesen a jegyzőkönyvek nálam megtalálhatók. Azonban a végső igazságot már nem hagyták bebizonyítani, de az ügyet érthetetlen módon nagyon gyorsan lezárták. Ez egy eset a sok közül. Megkérdőjelezem a módszereket, és szomorúnak tartom, hogy az egyházi iskola lelki vezetője lelki gyakorlat helyett lelki sanyargatást végezzen, csak azért, mert valaki belelát a koncepciójába, és azzal nem tud teljesen azonosulni. TAKÁCS ZSUZSA Gúta Találkozó 55 év után Azt állítja a bölcs megállapítás, hogy bár a napok lassan, az évek annál gyorsabban követik egymást. Csaknem hatvan évvel ezelőtt, 1936-ban sokadmagammal én is elkezdtem látogatni a polgári iskolát, annak első évét Szepsiben, az akkori Csehszlovákiában. Egy-két szlovák vagy német ajkútól eltekintve mind magyarok, hiszen ez a vidék mindig magyar nyelvű volt. Igaz, az iskola szlovák volt. Kezemben van a kassai tankerület - a Szepsi M. Kir. Állami Polgári Fiú-és Leányiskola Hankótzy Antal igazgató által szerkesztett „Évkönyve az 1939-1940. iskolai évről". Ekkor, 55 évvel ezelőtt fejeztük be ezen iskolát a negyedik osztállyal. Benne van az évkönyvben a tanulók névsora és osztályzata. A IV. koedukált osztálynál állok meg inkább - ez volt az én osztályom is -, ahol Kiss Aladár volt az osztályfőnök. Nem kevesebb, mint 52-en voltunk az osztályban, ebből kilenc leány, a többi fiú. Ezen felül még heten magántanulók voltak. Ballók Géza, Szaniszló Péter és Tóth János mérnök, volt iskolatársak ez év július végén találkozót szerveztek Szepsiben azon alkalomból, hogy 55 évvel ezelőtt végeztünk ebben a polgári iskolában. Sajnos, az 52-ből csak 15-en kaphattunk meghívót, a több mint fél évszázad elteltével ennyien maradtunk. Igaz, kilencen külföldre távoztak - Kanadába, Svédországba, Magyarországra, s reménykedünk, hogy még élnek. Tehát az 52-ből még vagyunk 24-en, a többi 28 már elköltözött az élők sorából. S a homokóra egyre csak pereg... E kedves találkozóra 14-en mentünk el. Megváltoztunk, „fekete hajadból lassan hófehér lesz", nem kis meglepetésünkre néhányan meg se ismertük egymást, be kellett mutatkoznunk. A szepsi Motorest egyik termében szépen elbeszélgettünk, visszaemlékeztünk, szőttük a „jövőnket" annak reményében, hogy a hatvanadik évforduló ta lálkozóján talán még lesz kiknek találkozni. S ennek a 2000. évben kellene megtörténnie. S éppen ezért - szeretném a homokórát megállítani... IVÁN SÁNDOR Kassa Hódolat Hontnak Nyár és ősz mezsgyéjén, a szeptemberi - sokszor még verőfényes - napokban ünnepekre készül Ipolyság lakossága. Ilyenkor tartják a szinte ősi hagyományú ipolysági búcsút, de fokozatosan gyökeret ver az itt lakók tudatában az újabb keletű közösségi rendezvény - a Honti Kulturális Napok (HKN) is. A rendezvénysorozatra készülve a közelmúlt emlékei villannak fel emlékezetünkben. Magyar és szlovák népviseletbe öltözött fiatalok és idősebbek járják városunk utcáit, majd délután a szabadtéri színpadon előadják többéves munkájuk gyümölcsét: népi táncokat, felelevenített népszokásokat, feledésbe merülő népdalokat. Rendezvényünk nemcsak műsorok, előadások sorozata, hanem az Ipoly menti, a honti és más tájak embereinek találkozója is: kézfogást kínáló alkalom. Úgy gondoljuk, minden civil társadalomban, egészséges demokráciában a kultúra rendkívül fontos közösségformáló erő, és az önismeret nélkülözhetetlen forrása. Régiónk fejlődése szempontjából nagyon lényeges, hogy lakói kellő önbizalommal és cselekvő lokálpatriotizmussal viszonyuljanak mindennemű gondjainkhoz. 1992 decemberében a HKN szervezőbizottsága úgy döntött, hogy az évenként ismétlődő rendezvénynek más-más súlyponti témája lesz. így 1993-ban a történelem és az irodalom dominált, 1994-ben pedig főleg a zene Bartók szerzeményei, énekkarok fellépése stb. - jutott fontos szerephez. Napjaink embere egyre jobban tudatosítja, hogy életének alapfeltételét - a természeti környezetet - komoly veszélyek fenyegetik. Szinte naponta hullanak ki sajátos civilizációs törekvéseink következtében a természet leltárából a felbecsülhetetlen és visszavonhatatlan értékek. Tennünk kell, mindnyájunknak, valamit e folyamat fékezésére vagy s ez lenne az ideális - teljes megállítása érdekében. Az idei, XIV. HKN keretében számba vesszük, felmutatjuk szűkebb pártriánk természeti kincseit, felhívjuk a figyelmet a romboló folyamatokra: lényegében egy pozitív állampolgári magatartás magvait próbáljuk jó talajba hullatni. Ezért szervezünk előadásokat, beszélgetéseket régiónk környezetvédelmi feladatairól és a globális problémákról. Emberi világunk - sajnos - a bezárkózás folyamatának nyűgével birkózik. Az elhatalmasodó egyéni érdek és a szűk csoportérdek klikkekbe bilincseli az embereket. Új látóhatárra van szükség, olyan mentalitásra, amely éberen figyeli a sokszínű társadalmi és természeti folyamatokat, amely semlegesíti az emberi önzés rombolási, pusztítás! vadhajtásait. KORPÁS PAL Ipolyság Csak kíváncsiságból mentünk át az új határon, Král'on keresztül Miskolc-Tapolcára a barlangfürdőbe. Gyanúsnak is véltek a határátlépésnél, hogy a párkányi, vagyis az orrunk előtt lévő határátkelőhely és fürdő helyett mégis másfelé vettük az irányt. Csupán más tájat, más vidéket akartunk látni. S e gömöri kisfalvak láttán bizony elszomorodtam. Az átutazó is látja és észreveszi a teljesen leépített, tönkretett vidéket. Az omladozó öreg házak sokasága az elhagyott, kihalt települések elszomorítóak. Rimaszombat, Rimaszécs környékén az utcán ülő munkanélküliek, az ablakokban könyökölő, bámészkodó kukucskálók némán is beszélnek. Visszatükrözik az itt uralkodó helyzetet. Még a természet is pusztul. Az út menti fák kiszáradva, a földek elhagyva. De kár ezért a vidékért! Valakinek beruházni kellene e falvakba. A szűk kis boltokban kevés az áru, a reggeli friss kifli, kenyér későn érkezik. No és az idegenforgalom, az mélyen szunyókázik. Nem tudom pontosan, hol parkoltunk, elég tágas turistavendéglő, jól nézett ki, de 9 órakor még nem engedték be a vendégeket. így elestek egy kis bevételtől, mert 2 autóbusznyi tömeg keserű mosollyal távozott (csehek és mi), mert nem kóstolhattuk meg e vidék speciális kínálatát. No de a határ túloldalán már teljesen más kép tárult elénk, mégpedig Miskolc és környéke virágzó kereskedelme. A szép épületek látványa jó kedvre derített, de csak addig, amíg a pénztárcához nem nyúltunk. MiskolcTapolcán, e szép fürdőhelyen a mi koronánkat hiába kínálgattuk, nem váltották be. A szerény szlovákiai turistának, főleg a nyugdíjasoknak (azok voltunk) se dollárja, se márkája, a koronája is kevés, de az nem kellett, így maradt a szatyor. A szatyorból, a hazaiakból enyhítettük éhségünket, és Egerben a Szépasszonyok völgyében leöblítettük az út porától kiszáradt torkunkat, és teljesen szépnek láttuk az Európa küszöbén álló országok helyzetét. Talán majd unokáink szebb és jobb világot láthatnak. HAJTMAN KORNÉLIA Nana Más szemmel Dusza István augusztus 11-i „Éjszaka" című írásában a tőle megszokott modorban kritizálja a táncdalfesztiválok valamikori szereplőinek megnyilvánulásait. A műsort én is néztem. Rám más hatással volt. Én a cikk írója által felsorolt, befutott sztárokat éppen azért nem hiányoltam, mert róluk köztudott, hogy befutottak, mindenki számára egyértelmű jelenlegi tevékenységük. A műsor érdekessége éppen abban volt, hogy azokról is hallottunk sok év után, akik annak idején felvillantak, azután eltűntek. Dusza István is panaszkodik. Nem azt hallotta tőlük, amit várt. Panaszkodtak a meghívottak? Na és? Mi, nézők ízlésünk és ítélőképességünk szerint eldöntöttük, ki panaszkodott joggal, kiért nem kár, hogy feledésbe merült, sőt az emberi mivoltukat, önkritikái mércéjüket is megismerhettük. Ennél sokkal veszélyesebb helyeken is előfordulnak kevésbé tiszta hangú, önkritika nélküli, de futtatott „sztárok". K. KATALIN Komárom Kálmán sógor Olvasgatom a Víz, Víz, Víz, Víz című könyvet, amely az 1965-ös csallóközi nagy árvíz eseményeit eleveníti fel előttem, a történetek peregnek, mint a filmkockák. Olvasás közben eszembe jut Kálmán sógor, akivel a minap összefutottam a nyitrai buszállomáson. Nagyon régen nem láttuk egymást, pedig volt időszak, amikor együtt vadászgattunk. Minden vágya és álma az volt, hogy a velem egykorú fia, Vlado az építői szakmában vigye valamire. Nem esett az alma messzire fájától, a- fiú génjeiben benne volt az építészet iránti vonzalom, játszi könnyedséggel vette az akadályokat. Az építészeti érettségi után sikeresen felvételizett a műegyetemre, amelyet gond nélkül fejezett be, és lett építészmérnök. Nyitrán az építkezési vállalatnál kapott munkát, és hamarosan szakmai elismerést vívott ki munkájával, tudásával. Az 1965-ös árvíz idején Viadora bízták a negyven-ötven tagú brigádot; kőműveseket és más szakembereket, akik Komárom környékén dolgoztak. Munkatempójukat nem ismerem, de annyit tudok, hogy a vasárnapokat is munkával töltötték. Az egyik augusztusi vasárnapon Vladót hazaszólította a családi kötelesség, bérmakeresztapai kötelességének kellett eleget tennie. A bérmálási szertartás és ebéd után nyomban vissza akart indulni munkahelyére, mert annyira fontosnak tartotta magát a munkája szeretetéből fakadóan, hogy azt képzelte, nélküle megáll minden, nem mozdul a világ. Ifjú felesége azonban lebeszélte az indulásról, volt is rá oka bőven, hiszen már hetek óta alig látták egymást. Csak nagy ritkán akkor találkoztak, ha Vlado hivatalos célokból utazott Nyitrára, vagy az asszonyka kelt útra férje után. Vlado hajlott az asszony szavára, de nagyon előre állította a csörgőórát. Hajnalban a kakasok sem kukorékoltak még, amikor motorjának nyergébe pattant, és szemerkélő esőben kirobogott az udvarból. Akkor még senki sem sejtette, hogy utoljára hagyta el a szülői házat, ahová élve soha többé már nem tért vissza. Komárom előtt az történt, hogy a mellékútról a főútra kanyarodott egy gallyakkal megrakott lovasszekér. Talán a rossz látási viszonyok miatt a motoros nem vette észre időben az eléje tornyosuló halálos akadályt. A gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni az alig huszonnégy esztendős építész életét... A nagy árvízről nekem a fenti tragédia is eszembe jutott, mert a haragos árvíznek bizony voltak áldozatai, névtelen hősei, akik életükkel fizettek, hogy segítettek, vagy embertársaikon próbáltak segíteni. Kálmán sógor egyetlen fiának tragédiája mint közúti baleset került be a jegyzőkönyvekbe és statisztikákba, ám akik még emlékeznek, tudják, hogy sokkal többről van szó, és nemcsak egy motorján száguldozó fiatal vesztette életét. MOTESIKY ÁRPÁD Verebély Erkölcsromboló koncert Jómagam és mások is annak a véleményünknek adunk kifejezést, hogy a Black Sabbath koncertjét nem volna szabad megengedni. Nem volt elegünk a sátánszekta fajtalankodásából, síremlékek fel borításából, a horogkereszt falra mázolásából, „Cigányok, magyarok a gázkamrába!" feliratokból, a fekete misék orgiájából? Elkövetik a gyilkosságot a sátánszekta tagjai akárkin, csakhogy „felrázzák" a világot a tespedésből. Van már sátán anyacsászárnőnk, sátánpápánk, sátáni kellékek boltja Prágában. Az illetékes szerveknek nincs tudomásuk a pszichiátriai szakirodalom bizonyításáról, hogy a sátánszekta patologikus üzelmeket folytat? Nem tudnak az ebionita, adamita és másféle hasonló eretnek mozgalomról, amit leírtak a történészek, melyek mind sátáni mozgalom voltak azon az alapon, hogy a katolikus világban két egyforma, egyidejű hatalom van, Krisztus és az ördög? LEHOCKYTERÉZ Pozsony A déli végeken