Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-28 / 224. szám, csütörtök

1995. szeptember 29. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó I 2187 J A Beneš-dekrétumok nem tekinthetők szentségnek Beneš elnök dekrétumait Václav Havel cseh köztársasági elnök nem tartja a rossz forrásának, sem pedig bírálhatatlan szentségnek. A csehszlovák államiságot a szabadságot nélkülöző feltételek között újították meg: Václav Havel kedden mondta a fentieket, amikor a prágai várban átvette az 1940-1945-ös években kibocsájtott dekrétumokat tartalmazó új kiadványt, amely a Cseh Tudományos Akadémia Jelenkor Történeti Intézetének és az Állami Központi Levéltárnak, valamint a Köztársasági Elnöki Irodának a gondozásában, a Doplnék Kiadóban jelent meg. A kiadványban szerepel többek között a hazaárulók és kollaboránsok megbüntetéséről, illetve a szudétanémetek kitelepítéséről szóló dekrétum is. Havel figyelmeztetett arra, hogy helytelen a dekrétumok „Benešdekrétumokként" való emlegetése. Hiszen korántsem egy személy művéről volt szó, hanem a kormányjavaslatára szakemberek és jogászok csoportja által előkészített dokumentumokról. Beneš elnök rendelet formájában adta ki ezeket, mivel akkor még nem létezett semmiféle rendesen megválasztott Nemzetgyűlés. Havel szerint jelentőségük a bevezetőben említetten kívül abban rejlik, hogy lehetővétették a háború utáni Csehszlovákiának minta háborúból győztesként kikerült államnak a létezését. Havel hangsúlyozta, a 142 dekrétum közül már nagyon sok egyszerűen hatályát vesztette, mások a cseh jog szerves részévé váltak, de ez nem jelenti azt, hogy egyik vagy másik rendelet ne lenne bírálható. RUDÉ PRÁVO Hihetünk a szlovák koronának? A lap munkatársa Marián Juskót, a Szlovák Nemzeti Bank alelnökét kérdezte. A parlament által múlt héten jóváhagyott új devizatörvény kapcsán beszélgetett vele többek között a szlovák korona vár ható külföldi pozíciójáról. - Reálisan tudatosítani kell, hogy a szlovák korona milyen mértékben foroghatna külföldön. Fizetőeszközünk a nemzetközi kötelezettségek és követelések összehasonlítása esetén nem állja majd az összehasonlítást az angol fonttal, a márkával, illetve a dollárral. A szlovák gazdaság nagyságára való tekintettel a korona nem érheti el a nemzetközi fizetőeszköz paramétereit. A korona fizetőeszközként történő használatát csak bizonyos országokban feltételezzük - a Cseh Köztársaságban és más szomszédos országokban. Ami pedig a spekulációkat illeti. A külföldre kerülő koronamennyiség összehasonlíthatatlan lesz a leggyakrabban használt valutákkal, és aligha képzelhető el, hogy pénzünkkel komolyabb mennyiségben kezdenének kereskedni és spekulálni. • Hihetünk a szlovák koronának? - Tömören válaszolva: igen. Az évfolyamán a jegybank devizatartalékai egymilliárd dollárral növekedtek, a növekmény lényeges része a kereskedelemből és szolgáltatásokból származik, nem pedig kölcsönökből. Sem makroökonómiai, sem nemzetgazdasági oka nincs annak, hogy gyengüljön a szlovák korona devizaárfolyama. IVAN PODSTUPKA, PRAVDA Remélem, Lexa úr megérti... Peter Vačokot, az ifj. Michal Kováč külföldre hurcolásának körülményeit vizsgáló nyomozót kérdezte a lap munkatársa a nyomozás legújabb fejleményeiről. A tegnap közölt interjúban egyebek között az alábbiakra kérdezett rá: • Kérte már ifj. Michal Kováč kihallgatását? - Kértem. Ha igaz, amit mondtak nekem, akkora Főügyészség már elküldte az osztrák félnek a hivatalos kérvényt. Eddig még nem jött válasz. • Önre, mint nyomozóra gyakorol valaki politikai nyomást? - Eddig még egyáltalán nem. • Néhány nappal ezelőtt kérte Ivan Lexát, hogy oldja fel a hallgatás kötelezettsége alól a SZISZ néhány alkalmazottját. Megtette? - Eddig még nem. • Gondolja, ha Ivan Lexa feloldja a titkosszolgálati alkalmazottakat a hallgatás kötelezettsége alól, ön végigviheti a nyomozást? - Most még korai erről beszélni. • Vannak tanúi az elhurcolásnak? • Tanúink vannak, i Készek vallomástételre? Még igen. JURAJ MORAVEC, SME (Rövidítve) Magánlevelet írtam Horn Gyulának (Folytatás az 1. oldalról) Dicsérő, mert az ukrán-magyar alapszerződéshez képest lényegesen tartalmasabb. Sőt, kimondatlanul benne van az a lehetőség is, hogy Magyarország védőhatalmi státust gyakoroljon a szlovákiai magyarság irányába. Horn Gyula jóvoltából minap napvilágra került a magyar parlamentben, hogy írtam neki egy levelet. Korábban megkértem őt, hogy ha találkozik Vladimír Mečiarral, mindenképpen vesse fel a készülő nyelvtörvény ügyét, és használjon fel minden rendelkezésére álló politikai eszközt arra, hogy a nyelvtörvény parlamentbe való beterjesztésére, illetve elfogadására ne kerüljön sor. Horn Gyula eleget tett ennek a kérésnek, én pedig az illendőség szabályai szerint ezt megköszöntem neki. Mivel egy ilyen kérés és annak teljesítése belső politikai kommunikáció, tehát nem tartozik a nyilvánosság elé, engem megdöbbentett, hogy Horn Gyula idézett ebből a levélből a magyar parlament előtt. Ez félreértésekre adott okot. Azért adhatott félreértésre okot, mert - miként azt ön is megjegyezte a szlovákiai magyar politikusok nem értékelték a magyar kormány lépéseit az alapszerződés aláírása óta, tehát nincs hivatalos álláspontjuk. Nem gondolja, hogy ideje lenne pótolni ezt a mulasztást? - Valóban lehetne ilyen értékelést készíteni, ám megítélésem szerint pillanatnyilag nincs mit értékelni. A magyar kormánynak ugyanis az alapszerződés aláírása óta - az említett lépést leszámítva - nem volt olyan megnyilvánulása, amelyet összefüggésbe lehetett volna hozni a szlovákiai magyarság helyzetével. Esetleg azt lehetne értékelni, hogy nincs mit értékelni, de ennek van egy racionális háttere is: amíg Szlovákiában nem ratifikálják az alapszerződést, addig az ország belső törvényeiben nem működik. A magyar kormánynak nincs eszköze arra, hogy rákényszerítse Szlovákiát annak a nemzetközi szokásnak a tiszteletben tartására, melynek alapján a nemzetközi szerződések az aláírás pillanatától érvényesek. Lehet, hogy intenzívebb diplomáciai tevékenységre lenne szükség. Felmerül a kérdés: ha a szlovák kormányzat a szlovákiai magyarok szempontjából egyértelműen hátrányos törvénytervezeteket tárgyal, miközben létezik az alapszerződés, nem kellene-e Magyarországnak a magyar alkotmány, a nemzetközi jog es a nemzeti összetartozás alapján nagyobb aktivitást kifejtenie a szlovákiai magyarság érdekében. * Tőkés nem ért egyet a magyar külügyminiszter véleményével, hogy Budapest a határon túl élő magyarok védelmében nem alkalmazhat olyan kemény diplomáciai eszközöket, mint a megbeszélések visszamondása vagy a politikai nyomásgyakorlás. Melyik vélemény áll önhöz közelebb? - Nehéz meghatározni, hogy esetenként melyik diplomáciai eszköz a legmegfelelőbb. Nem biztos, hogy a tárgyalások megszakítása vagy felmondása a legjobb eszköz. Én az egészet inkább egy európai kontextusba helyezném. Ennek vetületében kellene nagyon gyorsan és nagyon határozottan megkeresni a diplomáciai eszközöket. Szavaiból azt veszem ki, hogy ön nem osztja a nézetet, miszerint a magyar kormány az európai integráció érdekében sorsukra hagyja a kisebbségben élő magyarokat. Ha taktikázásként értékeli a Horn-kabinet magatartását, el keli mondani, hogy ez a taktika lényegesen eltér a korábbi kormány taktikájától. - A megfelelő helyzethez mindig megfelelő taktikát kell választani, s ez a taktika naponta változhat. Mivel nem vagyunk kapcsolatban a magyar kormánnyal, nem tudjuk, milyen taktikai lépéseket választ. Én már többször nehezményeztem, hogy a szlovákiai magyar politikusok és a magyar kormány között egy nehezen működő, áttételes kapcsolatrendszer áll fenn. Mi csak a Határon Túli Magyarok Hivataláig jutünk el. ífc Nyilván ezen akart változtatni azzal az audenciára vonatkozó kéréssel, melyet a magyar miniszterelnökhöz intézett levelében vetett fel. Megérkezett a válasz? - Ez nem audenciára, hanem tárgyalásra vonatkozó kérelem volt. Ha ilyet kérek, miként Mečiar esetében történt, az egész Magyar

1 Koalíció nevében kérem. Válasz még nem érkezett, de a hivatalából felhívtak, s miután megköszönték a levelemet, kilátásba helyezték, hogy sor kerülhet a találkozóra. sfc A Magyar Koalíció politikusaival? - Nem részleteztük. HORVÁTH GABRIELLA KOMMENTÁR Ki árul zsákbamacskát? A NATO nem árul tovább zsákbamacskát: a tömb főtitkára ma nyilvánosságra hozza és megküldi az érintett országoknak azt az ötvenoldalas, a The Times szerint történetmi dokumentumot, amely részletekbe menően taglalja az atlanti paktum bővítésének mikéntjét. S az év végéig valószínűleg napvilágot lát egy jelentés is, amely még névre szólóbb és konkrétabb lesz: felsorolja a NATO-tagság feltételeit teljesítő országokat és a belépés dátumát is. A tömbtagság után áhítozó posztkommunista országok végre fekete-fehéren láthatják, mire számíthatnak, mert eddig meglehetősen általánosan körvonalazott feltételrendszerrel és homályos ígéretekkel traktálta őket a brüsszeli NATO-vezérkar. A helyzetet bonyolította a Kreml mind féktelenebben megnyilvánuló ellenszenve. Az atlanti paktum illetékesei ezért még ködösebben fogalmaztak, korábbi nyilatkozataikon finomítottak, nehogy magukra haragítsák az orosz medvét. Moszkvában két dolgot nem tudtak elviselni: egyrészt, hogy a NATO nem veszi nagyhatalomszámba Oroszországot, s megkérdezése nélkül dönt a földrészünkön létező egyetlen katonai tömb bővítéséről. Másrészt az orosz gyomornak legalább ilyen nehéz megemésztenie azt, hogy egykori szövetségesei a Varsói Szerződésen belül ma Moszkva megkérdezése nélkül egy olyan tömbbe kérnek bebocsátást, amely Jelcinék felfogása szerint az oroszok ellen irányul. Ez a két dolog, no meg az anarchiával fenyegető honi helyzet olyannyira megfeküdte az orosz elnök gyomrát, hogy három hete hisztérikus kijelentésében a harmadik világháborúval fenyegetőzött, ha egyetlen volt szocialista ország is a NATO-tagja lesz. Azóta a NATO szüntelenül azt bizonygatta, hogy a bővítés nem Moszkva ellen irányul, jóllehet nyilván az elől keresnek oltalmat a szovjetek néhai szövetségesei, nehogy újra a keleti parancsszavaknak kelljen engedelmeskedniük. Mindenki tehát tisztábban láthat azután, hogy megismerkedik a bővítés dokumentumaival, s Brüsszel is felmérheti, milyenek a reakciók Moszkvában és a többi érintett fővárosban. Tisztább képet kaphatnak Pozsonyban is, s talán a szlovák vezetés NATOtagság ügyében tett nyilatkozatai, lépései is egyértelműbbek lesznek. Eddig ugyanis ha NATO-illetékes járt itt, szlovák részről azzal érveltek, hogy a kormánynyilatkozat nem hagy kétségeket az ország NATO-irányultsága felől. Ezután pedig következtek a kijózanító hétköznapok: Mečiar kijelentette, ha nem kellünk a Nyugatnak, kellünk majd a Keletnek, vagy hallhattuk koalíciós partnerének minden nyugatitól való viszolygást tükröző kijelentéseit, avagy olyan döntések, kormányzati praktikák és törvények tömkelegének szemtanúi voltunk, amelyekkel saját magunkattaszítjuk el a Nyugattól. Vagy ugyanígy elgondolkodtató a külügyminiszter reagálása arra az újságírói felvetésre, hogy nem kezd-e a tárca valamiféle NATO-népszerűsítő kampányba a lakosság körében, hiszen felmérések szerint meglehetősen nagy az atlanti tagság előnyei és .terhei felől tájékozatlanok tábora. A válaszból az volt kihámozható, hogy erre jelenleg nincs felesleges pénz, s egyébként is, pénzpocsékolás lenne most erre költeni, hiszen a tagság a nagyon távoli jövő zenéje. Juraj Schenk szerint elkészült a közvélemény tájékoztatásának stratégiája, amelyről bővebbet nem árult el, csak annyit: megfelelő időben beindítják, hogy a lakosság a referendumban hozzáértőén szavazhasson. Vajon ehelyett nem egy folyamatos, s nem kampányszerű felvilágosításra lenne-e szükség? Az átlagpolgárnak ugyanis például meg kellene emésztenie, hogy ha Szlovákia az atlanti tömb tagja lesz, akkor a NATO egyelőre nem, de veszélyhelyzetben atomfegyvereket állomásoztathat területén. Ha komolyan gondolja a szlovák kabinet a NATO-belépőt, egyértelmű szándékát azzal bizonyíthatná a legjobban, ha beindítana egy szolid, közérthető NATO-párti felvilágosító kampányt. Ha ezt elmulasztja, tovább élteti a gyanút, hogy csak szavakban támogatja a NATOirányultságot. Félő, hogy egy kellően fel nem világosított, megél hetési gondokkal küszködő polgár a két kis koalíciós partner által szorgalmazott népszavazáson nemmel szavaz a NATO-ra, mondván, hogy a tagság is pénzzel jár. S ilyen előkészítetlen népszavazás esetén nem kizárt az elutasítás. A szlovák kormánykoalíció pedig fellélegezhetne, s mondhatná, nem mi döntöttünk így, hanem egy önálló ország szuverén polgára. Valaki Keleten pedig elégedetten dörzsölhetné a markát... P. VONYIK ERZSÉBET AHOGY ÉN LÁTOM í Lassan már ugyanolyan áttekinthetetlen lesz számunkra ifj. Michal Kováč esete, mint a balkáni háború. Amelynek már csak a főszereplőire emlékezünk, meg a legnagyobb csatáira. Tudjuk, hogy van Milosevics, Seselj vajda, meg Izetbegovic, tudjuk, hogy van (pontosabban: félig-meddig még van) Szarajevó, homályosan még emlékezünk rá, hogy volt egyszer egy híd a Drinán. És így tovább. Tehát: tudjuk, hogy van Vladimír Mečiar kontra id. Michal Kováö-ügy, tudjuk, hogy van titkosszolgálat (SZISZ) Ivan Lexával az élen. A kevésbé tájékozottak is tudják, hogy a Slovenská Republika hónapokkal ezelőtt nagy garral szellőztetni kezdte a köztársasági elnök fiának korrupciós ügyét. Tudjuk, kinek áll érHazafiatlan nyomozók dekében, hogy ez az ügy a vádlott elmarasztalásával, végső soron idősebb Michal Kováč diszkreditálásával végződjék. Tudjuk, hogy az elnök fiát elrabolták, valamint, hogy megindult a nyomozás, és a rendőrőrnagyot, aki bejelentette, hogy nyomra bukkant, kapásból leváltották. Šimunič őrnagy leváltását még úgy-ahogy megemésztette a szlovákiai közvélemény naivabb része. Az viszont már az emberek többségének a „torkán akad", hogy Peter Vačok őrnagyot, a Šimunič leváltása után megbízott nyomozót is - akárki meglássa rövidesen menesztik. És még mindketten örülhetnek, ha megússzák, és nem kerülnek bíróság elé. Ugyanis Ivan Lexa, a SZISZ főnöke megvádolta őket, hogy visszaéltek jogkörükkel. Mert a SZISZ munkatársai között is „szaglászni" kezdtek, „szagot fogtak", és olyan kijelentéseket tettek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a szálak a titkosszolgálathoz vezetnek. Olyan még nem volt mondja a földkerekség összes zsaruja és minden (detektívregényeken nevelődött) műkedvelő detektívje, hogy egy bűnügy kiderítése során azért váltják le sorozatosan a nyomozókat, mert nyomra bukkantak. Egy normális államban valóban nem fordulhat elő ilyen eset. Abnormális államban azonban minden megtörténhet, és mindennek a fordítottja is. Az 1948-as fordulat utáni hónapokbari történt, hogy Jan Masaryk külügyminiszter fogta magát, és kiugrott a második emeletről. A helyszínre siető nyomozónak a miniszter komornyikja elmondta (1968-ban e sorok írója személyesen beszélt az ifj. Masaryk hű szolgájával), hogy az ablakot, amelyikből a külügyminiszter kiugrott, zárva találta. A nyomozó ezt jegyzőkönyvbe vette. Helyből leváltották, majd rövidesen „véletlenül" halálos baleset érte. Mindazonáltal egy hét múlva már országszerte azt beszélték az emberek, hogy Jan Masaryk volt a földkerekség legudvariasabb öngyilkosa, mert mielőtt a mélybe ugrott, még becsukta maga mögött az ablakot. Ez a régi eset csakúgy mellékesen jutott az eszembe. Nem is tudom, milyen gondolattársítással. Ne hasonlítsuk össze az összehasonlíthatatlant. Elvégre 1948-ban még éppen csak kezdődött nálunk a bolsevizmus, még csak formálódott a kommunista titkosrendőrség. Most pedig már úgyszólván befejeződött az ŠtB leépítése. Márcsak alig néhány százalékát teszik ki a SZISZ állományának a nélkülözhetetlenné nyilvánított pártállamiak. így feltehető, hogy sem Šimunič, sem Vačok nyomozót nem éri véletlenül halálos baleset. Viszont könnyen előfordulhat, hogy áthelyezik őket valamelyik isten háta mögötti kisvárosba tyúktolvajlásokat nyomozni. Hazafiatlannak bizonyultak, nem törődtek eléggé a fiatal Szlovákia jóhírének öregbítésével. Ismerjük a főszereplőket. A mellékszereplők létszámát viszont nem tudjuk, mert az a SZISZ hétpecsétes titka, hogy hány ŠtB-s múltú titkosrendőr szolgál Ivan Lexa cégénél. Arra viszont már most mérget vehetünk, hogy végül is találnak nyomozókat, akik elég hazafiasak lesznek és ebben az ügyben nem nyomoznak ki semmit. TÓTH MIHÁLY