Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-05 / 205. szám, kedd

1995. szeptember 8. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Még mindig elfogadhatatlan... Vladimír Mečiar kormányfő szerint a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálására két hónapon belül sor kerül. Jozef Šedóvičnak, a Szlovák Nemzeti Párt alelnökének erről más a véleménye. - Az SZNP-nek ebben az ügyben már a kezdettől fogva egyértelmű az állásfoglalása, amely azóta változatlan. Az alapszerződés tartalma az adott formában elfogadhatatlan az SZNP számára. Koalíciós partnereinkkel tárgyaltunk a szerződésről, de ami az alapszerződés parlamenti ratifikálását illeti, ehhez a kérdéshez még visszatérünk. • Vagyis az SZNP vezetősége még nem mondta ki az utolsó szót? - Az SZNP állásfoglalása nem nyitott. Részünkről azonban elhangzott néhány javaslat arra vonatkozóan, hogy a szlovák parlament fogadjon el kiegészítést az alapszerződés egyes ellentmondásos cikkeihez. Úgy vélem, hogy ezzel a lépéssel javulnának az alapszerződés végrehajtásának feltételei abban az esetben, ha azt a parlament ratifikálná, függetlenül attól, hogy pártunk ezt támogatná-e vagy sem. • Elárulhatja, hogy ez a javaslat tárgyát képezte-e Mečiar és Horn, a szlovák, illetve magyar miniszterelnök magas tátrai megbeszélésének? - Nem tudom, mi képezte a kormányfői megbeszélések tárgyát, az ügyben sem a hivatalos, sem a nem hivatalos állásfoglalást nem ismerem. Sme Se nem gazdaságos, se nem igazságos A nyári hónapokban hihetetlenül felgyorsult privatizálási ütem sok kérdést vet fel a közvélemény körében. A lap munkatársa Viliam Vaškovič parlamenti képviselőt (DU), a Nemzeti Vagyonalap végrehajtó bizottságának volt elnökét kérdezte ezzel kapcsolatos véleményéről: - Nyilvánvaló, a magánosítás nem hajtható úgy végre, hogy mindenki egyformán kapjon, hogy mindenki egyformán elégedett legyen. Nem szabadna viszont úgy csinálni, hogy a lakosságnak csupán az egy százaléka legyen az, aki kap. A jelenlegi kormány által választott privatizációs módszer viszont se nem gazdaságos, se nem igazságos. A vagyonelosztásnak viszonylag egyenletesnek kellene lennie. Ma ennek a fordítottja az igaz. A privatizálás mindinkább politizált, nagyon szoros kapcsolatok fonódnak a politikai hatalom és a privatizátorok között. Mélyen áron alul adják el az egyes vállalatokat, és ez például az olyan nyereséges társaságnál, mint amilyen a Slovnaft olajfinomító, szemet szúró csalás. • Ön szerint miképpen hat majd a tőkepiacra az a tény, hogy az egyes szubjektumok többségi részvénycsomagra tesznek szen? - Ezzel a politikáin kívül mindenféle egyéb külső ellenőrzés lehetősége kizárttá válik. A menedzsmentek meghatározó tulajdonossá válnak, senki sem válthatja majd le őket, ha bebizonyosodik, képtelenek ellátni funkciójukat. Ez a privatizálási módszer természetesen rendkívül negatívan hat majd a tőkepiacra is, mert a fölös részvények iránt is alig lesz majd érdeklődés. Sokkal jobb működési feltételeket teremtene egy olyan modell, amelyben a menedzsment és az alkalmazottak lennének a tulajdonosok (mondjuk mindkét csoport 10-15 százalékkal), a többi részvényt pedig vagyonjegyes módszerrel privatizálnák. A vállalatvezetők így jelentős ösztönzést kapnának kötelességeik teljesítésére, a többi részvényes pedig végképp nem avatkozna munkájukba. Azt a megoldást, hogy egy vállalat 97 százalékát privatizálják vagyonjegyes módszerrel, a másik végletnek tartom. Emil Bajánek, Pravda A szakszervezet és a pedagógusfizetések Kamil Vajnorskýt, az oktatás- és tudományügyi dolgozók szakszervezeti szövetségének elnökét kérdezte a lap szerkesztője többek között a pedagógus fizetések emeléséről: - Az 1995/96-os tanévet az oktatásügy azzal a pénzcsomaggal kezdi, amelyet a kormány június elsejei hatállyal jóváhagyott a pedagógus-átlagbérek részbeni kiegészítésére. Szövetségünk most szondázza, hogy miképpen teljesítik ezt a határozatot. Információink szerint az esetek többségében eleget tesznek ennek a határozatnak, azonban vannak jelzéseink arról, hogy egyes tanügyi igazgatóságokon figyelmen kívül hagyják ezt a határozatot, és a megkapott pénzcsomaggal egyéb pénzügyi problémákat akarnak megoldani. Feltételezem, hogy szeptember derekán már pontosak lesznek e vonatkozásban az információink, és ha valamilyen fogyatékosságot fedezünk fel, az oktatásügyi miniszternél tiltakozunk majd a kormányhatározat nem teljesítése miatt. Rita Bočáková, Práca (Rövidítve) Korlátozó törvényjavaslat Senki sem kényszeríthető arra, hogy katonai szolgálatot teljesítsen, ha az ellentétben áll lelkiismeretével vagy vallási meggyőződésével - áll a Szlovák Köztársaság alkotmányában. A polgári szolgálat módosítását célzó törvényjavaslat viszont a tényleges katonai és a polgári szolgálat egyenlőtlenségéből indul ki, feltételezve, hogy az utóbbit lusta, kötelezettségeik alól kibújó emberek választják, akiket ezért meg kell büntetni. A védelmi minisztérium „megrendelésére" készült törvényjavaslat, ahelyett, hogy a katonai szolgálat attraktívabbá tételét célozná, a polgári szolgálatot választókat juttatja nehezebb helyzetbe, indoklást, bizonyítékot követelve lelkiismereti, meggyőződésben dolgokra. Emellett egy-egy polgári szolgálatot kérvényező fiatalember sorsáról ezentúl a védelmi minisztérium szervei döntenének, melyek hozzáállása, mondjuk így, a legkevesbé pozitív a „katonai szolgálat alól kibúvókat keresőkkel szemben", hiszen egy katonatiszt kétségtelenül így tekint a polgári szolgálatot teljesítőre. Ajavaslatban a civil szolgálatos munkakörét jelölő eddig használt „kisegítő munka" helyett a „fizikai munka" formula szerepel, ha ehhez hozzászámítjuk, hogy ezt a „fizikai munkát" a tervezet szerint katonai objektumokban kell végezni, a polgári szolgálat nem lesz más, mint fegyver nélküli katonai szolgálat, „lealacsonyító" munkák végzése, egyszóval „szívatás". Nem beszélve arról, hogy az úgynevezett harmadik szektor (kórházak, szociális intézetek) munkaerő-szerzési lehetősége ezzel a minimálisra szűkül, ami ellehetetleníti a tönk szélén álló egészségügyi intézeteket. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a javaslatot a kormány törvényhozó testülete és a kormány bármilyen szakmai és széles körű társadalmi megvitatás nélkül hagyta jóvá, ami sajnos, nem egyedüli eset. Egyértelműen leszögezhető, hogy a tervezet figyelmen kívül hagyja az alapvető emberi jogokat, ellenkezik az Európa Parlament idevágó és katonai kérdéseket érintő ajánlásaival, alkotmányellenes, diszkriminálja a polgári szolgálatot teljesítőket. A szlovákiai ifjúsági szervezetek egységesen kívánnak fellépni a javaslat elfogadása ellen, holnap tíz órakor nyílt levelekben hívják fel a parlamenti ülésre érkező képviselők figyelmét a tervezet visszásságaira, délután négy órakor pedig a pozsonyi Béke téren szerveznek tüntetést. (holop) VÁLASZ OLVASÓINKNAK Mindenki tévedhet P. T.: A rendőrök július elején állítottak meg engem, amikor az autómmal a rokonaimhoz utaztam. Bevonták a „kis" forgalmi engedélyemet, mert annak érvényessége állítólag lejárt. Kiadtak egy augusztus 20-ig szóló igazolást, amely pótolja a forgalmi engedélyt. Amikor hazamentem, megnéztem a „nagy" forgalmi engedélyt. Ebben az van feltüntetve, hogy az egészen 1996 októberéig érvényes. Érdekelne, hogy megbírságolhatnak-e engem, ha a kis forgalmi engedély meghosszabbítását még nem intéztem el. A kisméretű, kétlapos gépjárműforgalmi engedély csak igazolás arról, hogy van egy „nagy" forgalmi engedélye is, elképzelhető azonban, hogy az érvényesség időpontja feltüntetésekor elírták az évet. Ezt a kisméretű igazolást a rendőrség állítja ki, mégpedig a mondjuk füzetnyi, „nagyméretű" gépjárműforgalmi engedély alapján. Éppen elég baj az, hogyha a rendőrség a kicsi forgalmi engedélyt (illetve a forgalmi engedélyről szóló hiteles igazolást) nem hiteles módon, dátumok tévesztésével állítja ki. Nagyobb baj, hogy ennek következtében az adófizető állampolgárt zaklatja azzal, hogy bevonja a közúti ellenőrzés során elsősorban megkövetelt forgalmi engedély hitelesített változatát (még ha csak korlátozott időre is), és a tisztességes adófizető polgárt arra kényszeríti, hogy a szabadideje vagy a munkaideje rovására intézze a zsaruk figyelmetlenségeit, tévedéseit. Itt igazából zaklatásról van szó. A fenti megállapításokkal alighanem válaszoltunk már azokra a kérdésekre, amelyeket a levelében felvetett; azaz arra, hogy önt nem büntethetik meg azért, mert a forgalmi igazolványáról szóló igazolás nem hitelesen tájékoztat a forgalmi igazolvány tartalmáról. Önnek ugyanakkor érdeke, de nem kötelessége az, hogy a forgalmi igazolványról szóló igazolás összhangba kerüljön a forgalmi igazolvány adataival. Nyugodtan hivatkozhat arra, hogy megbízott a rendőrség szavahihetőségében, a rendőrség által kiállított hiteles másolatban, mert az ilyen igazolásoknak, hitelesített másolatoknak egy normális állampolgár általában nem néz utána. dr. G. D. SZÁLKA ÉS GERENDA Zászló és himnusz Véletlen egybeesés, hogy mindaz, ami hetek óta foglalkoztat, a múlt hét végén - mondhatnám úgy is - rövidre záródott. Még az atlétikai világbajnokságon történt, hogy az egyik győztes spanyol állampolgárságú és baszk nemzetiségű hosszúlávf'uló kél zászlóval kezében futotta le a tiszteletkört. A szlovák tévékommentátor különösebb magyarázkodás nélkül közölte, hogy az az ismeretlen zászló az. igenis baszk zászló, mivel a fiatalember baszk nemzetiségű. Ennyi volt. Tiszta sor. Nekem azelőtt is szimpatikusak voltak a baszkok. Nem az ETA-terroristákat szerettem, hanem a nép magyarokéhoz hasonló nyelvi rokontalanságát. Ügy élnek ott, Spanyolország és Franciaország határán, közel a Vizcayai-öbölhöz, hogy még anyaországuk sincs. Nyelvük eredete is bizonytalan, s az általuk lakott területen 2 millió 293 ezren élnek, ebből mintegy 200 ezer Franciaországban. Bevallom, még futotta a tiszteletkört a világbajnok, még lobogott a spanyol és a baszk zászló, amikor két lexikont is felütöttem a „baszk" címszónál. A francia eredetű Larousse Enciklopédia tömören közli, hogy ugyan három spanyol tartományban élnek, de megalakíthatták autonóm nemzetiségi kormányukat és területüket. Arról persze nem értekezik a francia szellemi gyökerű kiadvány, hogy mi van a kétszázezer franciaországi baszkkal, akik valójában kevesebb joggal rendelkeznek, mint spanyolországi testvéreik. A Magyar Nagylexikon már bőven ismerteti a baszk területeket, nyelvüket, történetüket, amelynek lényeges fontosságú eseménye volt az 1979-ben a Spanyol Királyság keretén belül elnyert nemzetiségi autonómia. Most már csak az a kérdés, hogy Spanyolország viszonyai mennyire részei az európai nemzetiségi jogok normatíváinak. Meg az, hogy a baszkoknak közösségi jogokat nem adó Franciaország vagy az autonómiát adotl Spanyolország nyom-e többel a lalban, amikor egyes szlovák kormánypárti politikusok vizsgálódnak Európában. Tudom, ostoba kérdés, hiszen a válasz kézenfekvő: mindig az az ország, ahol kevesebb a nemzeti kisebbség joga. Néztem a spanyol és a baszk zászlót, s elképzeltem, hogy mit mondana a szlovák tévériporter, ha - mondjuk - egy szlovákiai magyar világbajnok ünnepelné győzelmét szlovák és magyar nemzeti zászlókat lobogtatva a leje fölött. Az.t hiszem, ehhez a képzelgéshez szlovákká kellene lennem. Akkor talán az.t is meg tudnám mondani, miért rosszallják a szlovák politikusok, ha valamely magyar nemzeti kisebbségi rendezvényen a szlovák mellett felcsendül a magyar himnusz, s magyar nemzeti zászlók is lobognak a szélben. Olyannyira rosszallják, hogy sokuknak az sem tetszik, ha a magyarországi szlovák nyelven is oktató iskolákban kitűzik a szlovák nemzeti zászlót is, és eléneklik a szlovák nemzei himnuszt is. Ha kirakalot emlegetnek, igazuk van, de az ilyen politikai kirakatok nélkül nem múlik el a félelem, amit a negyven-ötven évig tartott internacionalizálás kell még ma is a magyarországi szlovákság lelkében. Fodor Gábor művelődési miniszter kimondta, amil ki kellett mondani: a kommunista rendszer leépítette a magyarországi szlovák nyelvű iskolákat, ami ellen tenni kell. Arról ugyan nem beszélt, de ennek az állapotnak a megszüntetéséhez szükség van a Szlovák Köztársaság segítségére is. Nem elsősorban anyagiakra, hanem kulturális, szellemi és nyelvi segítségre. Nem az a legfőbb gond Szlovákiában, hogy a tanévnyitón a magyar tanítási nyelvű iskolákban a szlovák himnusz után elénekelnék a magyart is, és esetleg két zászlót tűznének ki. Sokkal riasztóbb, hogy olyan körülményekel hoztak létre az oktatásban, hogy már az is bizonytalan, megszólalhat-e egy iskolaigazgató magyarul, hangoztathatja-e - persze szlovákul - szakmai fenntartásait a magas hivatal alkalmazottaival szemben, s egyáltalán képviselheü-e iskolája érdekeit az újra etatista gondolkodású, politikai diktátumaival egzisztenciális félelmet keltő állami hivatalnokokkal szemben? Ebben az állapotban fel sem merül a gondolat a magyar iskolák igazgatóiban, hogy kiiűzzék a szlovák mellé a magyar zászlót is. Pedig vannak országok, ahol ez. a kérdés nem kérdés. Egy világbajnok hosszútávfutó hazája és nemzete különböző zászlóival örvend sikerének. A magyar művelődési miniszter országos tanévnyitó beszédében szlovákul is köszönti az őt vendégül látó iskola nemzetiségi tanulóit. Nekem nagyon tetszene, ha lenne egy szlovákiai magyar hosszútávfuló világbajnok, aki egyszerre lengetné a szlovák és a magyar zászlót, meg lenne egy magyarul is megszólaló szlovák oktatási miniszter. Nem mondanám rájuk, hogy politikai kirakatot rendeznek, mert amikor ez valóság lesz, szlovákiai magyarként büszke leszek a Szlovák Köztársaság zászlajára és himnuszára, meg az alkotmányára, ahol államalkotó tényező lehetek. Majd. Valamikor... DUSZA ISTVÁN AHOGY ÉN LÁTOM Nem olyan időket élünk, hogy az ország bármelyik demokratikus (értsd rajta: a jelenlegi kormánnyal szemben ellenzéki) politikusa is büntetlenül megengedhetné magának az öncélú, ne adj' isten ideológiai ihletésű kísérletezést. Ahogy múlik az idő, és közeledik a „forró politikai őszként" emlegetett időszak, egyre inkább érezhető, hogy Vladimír Mečiar koalíciója mindent megtesz annak érdekében, hogy a szélsőségesek és a mérsékeltebb erők között kenyértörésre kerüljön sor. Magyarán ez azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalmat birtoklók a gyenge szlovákiai demokráciának még úgy-ahogy meglevő pozícióit is el akarják foglalni. Az önkormányzatokat a költségvetésük megnyirbálásával és a dotációk szelektívvé tételével már félkarú óriássá tették. A sajtót az adópréssel és a terjesztési költségek horribilissá tételével fojtogatják. A gazdasági szférában a kliensi rendszer, Bugár Béla mosolya magyarábban: a privatizációs mézesmadzag segítségével tarolnak. A költségvetési intézményekben (egészségügy, iskolarendszer) káderpolitikájuk lett meghatározó tényező. Az „Ez a harc lesz a végső" jelszó jegyében most azt a két intézményt attakolják, amely még ellenáll a nyomásuknak. Ha a köztársasági elnöki tisztséget, illetve az alkotmánybíróságot is sikerül kiiktatniuk, a rezsimet már semmi sem gátolja a nagyon hosszú időre való berendezkedésben. Ján Čarnogurský már régebben is, a közelmúltban is figyelemre méltó eszmefuttatást tett közzé az ellenzék politikai teendőiről. Okfejtésének az a lényege, hogy hagyni kell 1998-ig kormányozni Mečiart. Hagyni kell „saját levében főni", mert enélkül soha nem ábrándulnak ki belőle azok a szlovákok, akiket populista ígérgetéseivel sikerült elbűvölnie. Van ebben az elképzelésben ráció, nem is kevés. Csak az a kérdés, hogy ha 1998-ig hatalmon marad ez a garnitúra, három év múlva lesz-e még módja az ellenzéknek és a Mečiarból kiábrándultaknak a véleménynyilvánításra. A koalíció gőzhengerét annyira túlfűtötték, hogy a pozíciószilárdítás folyamatának csak az lehet a vége, hogy hacsak egy módjuk lesz Mečiaréknak, módosítják az alkotmányt, majd ezt követően a választási törvényt is. Hogy milyen irányban, azt nem nehéz elképzelni. Azt sem, hogy ezt követően miként szavatolják a „kormányzat stabilitását". Felmerül a kérdés, hogy ilyen helyzetben milyen magatartást lenne legcélszerűbb tanúsítaniuk a szlovákiai magyar pártoknak. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a demokrácia teljes leépítésének a szlovákiai magyarság lenne a legnagyobb vesztese. Ebből adódik, hogy most pártjainknak kellene élen járniuk a szétforgácsolódott ellenzéki erők összefogásának szorgalmazásában. Ugyanis iskoláink, intézményeink megtartása csak polgári demokráciában képzelhető el. Ha szemügyre vesszük, hogy pártjaink eddig mit tettek e téren, csak azt állapíthatjuk meg, hogy alig többet a semminél. Viszont sokat tettek némely pártvezetőink annak érdekében, hogy humuszra hulljék a magyarokkal szembeni gyanakvás magva. Sokan közülük nem voltak hajlandók „venni" azokat a jelzéseket, amelyek az ellenzéki szlovák pártok háza tájáról jöttek. Mintha még arra sem lettek volna hajlandók, hogy elolvassák azokat a szlovák publicisztikákat, amelyek szerzői a többségi nemzet tagjaiként - demokratákként - képesek voltak különválasztani a konkolyt a búzától, rávilágítani arra, hogy a Mečiarék általi magyarellenes feszültségkeltés végső soron a demokrácia és ezen belül a kisebbségek jövőjét veszélyezteti. A három közül egy magyar pártelnökről mondható el, hogy távlatosan politizál, és felismerte: a hazai magyarság problémáit csak a többségi nemzet demokratikus erőivel együttműködve lehet megoldani. Ez a személyiség: Bugár Béla. Politikusként nagyot fejlődött négy esztendő alatt. Kifejlődött benne egy „vevőkészülék", amelynek segítségével érzékelni tudja, hogy milyen kisebbségi politizálást óhajt a szlovákiai magyarok túlnyomó része. Pontosabban: tudja, hogy ez a többség semmiképpen nem ért egyet a melldöngetős, Trianon-ragozó és ködzabálós politizálással. A szlovákiai magyar közérzetességet, de realizmust vár el politikusaitól. A felületes helyzetértékelők közül sokan Bugár Béla mosolyával, jópofáskodásával próbálják magyarázni, hogy a magyarok körében felfelé ível a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom népszerűségi görbéje. Közben azonban az országos közvéleménykutatásokból az is sorra kiderül, hogy B. B.-t a szlovák demokratikus közvélemény is elfogadja. TÓTH MIHÁLY