Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)
1995-08-26 / 199. szám, szombat
1995. augusztus 1953. BELFOLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ Ó !_3J A MAGYAR KOALÍCIÓ LEVELEZÉSE A KULTURÁLIS MINISZTERREL Szőrszálhasogatás - de meddig? A Magyar Koalíció frakciója még ez év június 21-ei keltezésű levelében felkérte Ivan Hudec kulturális minisztert, hogy bocsássa a parlamenti klub rendelkezésére a dél-szlovákiai szlovákok helyzetéről szóló jelentést, amelyről egy nappal korábbi ülésén tárgyalt a kormány. „Ez az anyag a képviselői munkához kell" - áll a Duray Miklós frakcióvezető által aláírt levélben. A szudétanémetek megjelölik egykori lakhelyüket a Šumavában A szudétanémetek a cseh határvidéken német, illetve német-cseh nyelvű táblákkal megjelölik azokat a helyeket, ahol egykor családi házaik, templomaik és más középületeik álltak. A prágai sajtó korábbi, ez irányú híreit tegnap az illetékes cseh hivatalos szervek is megerősítették. ÚJ Szó-összeállítás A kultuszminiszternek címzett - szlovák nyelven íródott - levéllel kapcsolatban még meg kell jegyezni, hogy a papíron mindhárom politikai erő szimbóluma látható, és a pártok neve magyarul van feltüntetve. Azért ez a részletes ismertetés, mert a kulturális tárca illetékesei július 12-ei válaszukban (a címzetthez csak július 27-én jutott el!) kioktatták az MK frakcióvezetőjét: központi intézménnyel levelezik, tehát olyan fejléces papírt használjon, amelyen hivatalos nyelvű megjelölés szerepel, hogy identifikálni tehessen a szervezeteket, amelyek nevében ír. Dušan Mikolaj, a helyi kultúra szekciójának vezetője azzal érvelt, hogy minden fejléces levelet hivatalos küldeményként minősítenek és archiválnak. ÚJ Szó-hír Az utóbbi hónapokban előszeretettel keresik fel a nyugat-európai idegenforgalmi szakemberek Felső-Gömört. Jelenleg is a Rozsnyói járásban tartózkodik J. Hilz-Ward, aki a német gazdasági kamara, a vidéki turizmussal foglalkozó központ és a szlovákiai német nagykövetség megbízotjaként érkezett ide. Feladata a gyönyörű természeti környezet Augusztus 3-án Duka Zólyomi Árpád, az MK alelnöke újabb levelet írt Ivan Hudecnek, ez alka L lommal az Együttélés (háromnyelvű) levélpapírján, s megismételte a kérést, hogyjuttassák el számukra a kormány által még júniusban megtárgyalt anyagot a dél-szlovákiai szlovákok helyzetéről. Egyben kifejtette: a gyakorlatban eddig nem volt semmilyen problémájuk a Magyar Koalíció fejlécével. A minisztériumi eljárást szándékos, rosszakaratú szőrszáihasogatásnak minősítette. Ivan Hudec augusztus 18-ai válaszában (a címzettekhez csak augusztus 24-én jutott el) meglepetésének ad hangot. A fejléccel kapcsolatos megjegyzést úgy értelmezi, hogy a parlamenti képviselő demonstrálja, nem hajlandó az államigazgatási szervekkel államnyelven kommunikálni. A következőkben azt és a történelmi nevezetességek jobb kihasználása érdekében kidolgozandó tervezet előkészítése, illetve az idén a járásban már több alkalommal felméréseket végzett angol szakemberekkel való kapcsolatfelvétel, a közösen végezhető feladatok összehangolása. J. Hilz-Ward elsősorban a Magyarországról idelátogató turistákra építené a vidék hasznosítására kidolgozandó tervezetet. (ambrus) írja, leveléből egyáltalán nem tűnik ki, hogy a Magyar Koalíció képviselői frakciója nevében kéri az anyagot. Erre a miniszter szerint az a bizonyíték, hogy a kérést az Együttélés, s konkrétan Duka Zólyomi Árpád (a miniszter csak Zólyominak nevezi) küldte. Majd Hudec meggyőződését fejezi ki, hogy ezt a lényeges tényt a címzett nem fogja szándékos és rosszakaratú szőrszálhasogatásnak tekinteni. Hudec úr válaszlevelében nem csupán a képviselő nevét írta le rosszul, hanem egy elírást is vétett (puntiőkárstvo helyett puntíkáčrstvot használt). Duka Zólyomi Árpád augusztus 24-ei keltezésű válaszában kerek-perec felszólítja a minisztert, mondja ki egyszerűen és kertelés nélkül, eleget tesz-e a magyar képviselők kérésének, ami egyébként a kötelessége lenne vagy nem, de ne keressen újabb fölösleges kibúvókat. Itt tart a magyar képviselők levelezése Hudec miniszterrel. Vajon elküldi-e nekik a kért anyagot vagy talál ismét valamilyen kifogást (gágyor) Bányásznapi vásár Új Szó-hír A bányásztelepülésként ismert Nagykürtösön szeptember elsején és másodikán immár hagyományosan megrendezik a bányásznapi vásárt, amelynek idén lesz egy újdonsága is. A városi hivatal kezdeményezésére és meghívására szép számban érkeznek majd kézművesek, népi mesemondók és népzenészek is, akiknek külön utcában biztosítanak helyet. A kosárfonók és más szakmák mesterei termékeik készítésének fogásaival is megismertetik a látogatókat. (bodzsár) NÉZZE VELÜNK! A Szlovák Televízió magyar adását ma 18. OO-tól A tartalomból: • Bacsfai búcsú - a könnyező Szűzanya képe nélkül • Az AB-ART Könyvkiadó tervei • Környezetvédelem Ógyallán • Sókszelőcei eredmények • Labdába rúgtak a Magyar Koalíció parlamenti képviselői A műsorvezető: Bárdos Ágnes Az említett táblák az utóbbi két évben jelentek meg. Pontos, átfogó adat arról, hogy hol és mennyi ilyen tábla van elhelyezve a volt szudétanémet vidéken, egyelőre nem áll rendelkezésre. A hivatalos szervek figyelmét a táblák létezésére rendszerint a turisták, a környezetvédők, ritkábban a helyi lakosok hívták fel. A Prachaticei járásban fekvő Kvilda község polgármestere, Jiri Frydlewicz újságíróknak elmondta, hogy környékükön több tucat ilyen emlékeztető tábla van. Szerinte nem kizárt, hogy hasonló a helyzet Dél-, illetve Nyugat-Csehország más, egykoron németek által lakott falvai, városai környékén is. Frydlewicz szerint az emlékeztető táblák elhelyezése a hatáA miniszterelnök délelőtt zárt ajtók mögött csaknem két órán át tárgyalt Torgyán Józseffel, a Kisgazdapárt elnökével és Győriványi Sándorral, az FKGP frakcióvezető-helyettesével. A találkozó után tartott sajtóértekezletén Torgyán József kifejtette, hogy a kisgazdapárt teljességgel elégedetlen a kormány működésével, sőt, tevékenységét kifejezetten károsnak tartja. Az FKGP szerint a kormány tévúton jár, és a kabinet elvesztette a társadalom bizalmát. A megbeszélésen ezért küldöttségük megkísérelte tisztázni: a kormány hajlandó-e gyökeresen változtatni politikáján. - Mivel a delegáció azt tapasztalta, hogy a kormány görcsösen ragaszkodik kényszerpályájához, és nem tud szabadulni a rossz sztereotípiáktól, a Kisgazdapárt felszólította Horn Gyulát és kormányát a lemondásra, és a rendkívüli választások kiírására - jelentette be Torgyán József. Horn Gyula délután parlamenti dolgozószobájában majdnem lyos cseh törvényekbe ütközik, mert az ilyesmihez engedély kell. Itt nem németellenes álláspontról van szó, csupán arról, hogy betartsák a törvényeket. Az illetékes cseh közigazgatási és állami szervek tegnap Prachaticében tanácskozást tartottak, melyen elemezték a helyzetet, illetve annak megoldását. Egyelőre még nincs döntés arról, hogy a továbbiakban mi legyen a nagy port felvert emléktáblákkal. Még nehéz megjósolni, hogy a most kipattant emléktáblaügynek milyen hatása lesz a napokban is igen intenzíven folyó cseh-német tárgyalásokra, melyek célja egy olyan közös nyilatkozat kiadása, amely legalábbis politikai síkon szimbolimásfél órát tárgyalt a Fidesz-Magyar Polgári Párt politikusaival. A találkozón a Fidesz képviseletében Szájer József frakcióvezető és Áder János ügyvezető alelnök vett részt. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Szájer József elmondta: a miniszterelnök az Országgyűlésjogalkotási munkájának gördülékenyebbé tételében kérte a Fidesz politikusainak segítségét. Az MDF, a KDNP és a Fidesz gondolkodásmódjában sok a reális elem, amely közel áll a kormány felfogásához - mondta Horn Gyula tegnap délutáni sajtótájékoztatóján, amelyen az ellenzéki pártok vezetőivel folytatott találkozóit értékelte. Az említett három ellenzéki párt magatartását konstruktívnak minősítette a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy tárgyalópartnerei több kérdésben is kifejezték egyetértésüket, például a tekintetben, hogy fel kell gyorsítani a törvényhozási munkát, előtérbe helyezve a gazdasági jogszabályokat. MTI kusan lezárná a múltat. A készülő nyilatkozat legkényesebb pontjait a szudétanémetek kitoloncolása, a Beneš-dekrétumok és a II. világháború károsultjainak kártalanítása képezi. A vélemények még nagyon megosztottak, tegyük hozzá, hogy mind a két oldalon, s abban sincs teljes egyetértés, hogy parlamenti vagy kormányszintű legyen-e a dokumentum. Josef Zieleniec cseh külügyminiszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem az a lényeg, hogy milyen szintű legyen a nyilatkozat, hanem az, hogy ezt a dokumentumot a kormánypártok és az ellenzék közös egyetértéssel hozzák meg. Zieleniec arra is figyelmeztetett már több ízben, hogy a vitát a jövő nyárra esedékes választásokig le kellene valamiképpen zárni, s nem szabad megengedni, hogy ez az igen érzékeny kérdés a választási harc témájává váljon. KOKES JÁNOS Prága Harry Wu otthon Helyi idő szerint csütörtök este hazaérkezett San Franciscóba Harry Wu emberjogi aktivista, akit a kínai hatóságok 15 év elzárásra ítéltek, illetve rögtön kitoloncoltak az országból. Az aktivista szabadon bocsátása várhatóan enyhít majd az Egyesült Államok és Kína fölöttébb feszült viszonyán, bár hivatalos személyek igyekeztek olyan benyomást kelteni, mintha Hillary Rodham Clinton kínai útja „egyéb tényezőktől" is függne. Az elnök felesége az amerikai küldöttség élén utazna Pekingbe a nők helyzetével foglalkozó szeptemberi világtanácskozásra, ám részvételét kétségessé tette Harry Wu őrizetben tartása. MTI RUANDAI MENEKÜLTEK Vissza a táborokba A ruandai menekültek tízezrei térnek vissza Kelet-Zaire-ban korábbi sátortáboraikba, miután a zaire-i katonaság csütörtökön beszüntette a határvidékre történő erőszakos visszatelepítésüket. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának helyi irodája a Reutert úgy tájékoztatta, hogy a környező hegyekből tegnap délig 100 000 menekült tért vissza a táborhelyekre. MTI Visszahívások gyorsított eljárással A várakozásnak megfelelően közvetlenül az új tanév megkezdése előtt működésbe lépett az oktatási tárca gépezete. Á változások szelét már a nyári szünidő alatt is érezni lehetett, a konkrét lépések megtételére azonban taktikai megfontolásokból, csak augusztus utolsó napjaiban került sor. A Lévai járásban például, a napokban kiszivárgott hírek szerint, összesen 12 iskolaigazgatót váltottak le. 1995. augusztus 25-én, pénteken, leváltották a járás egyik legnagyobb magyar iskolájának, az Ipolysági Magyar Tannyelvű Alapiskolának az igazgatóját, Lendvay Tibort is. A visszahívás indoklás nélkül történt. Az iskola új igazgatója Kolev Iván testnevelés-matematika szakos pedagógus lett. Beiktatására a tanügyi hivatal igazgatójának jelenlétében, hétfőn kerül sor. -yrVIDEKI TURIZMUS Újabb tanácsadó Horn Gyula ellenzéki pártvezetőkkel tárgyalt Horn Gyula magyar miniszterelnök tegnap folytatta az ellenzéki pártok vezetőivel szerdán kezdett eszmecseréjét. A kormányfő - Kiss Elemér miniszterelnökségi államtitkár és Szekeres Imre szocialista frakcióvezető társaságában reggel a Parlamentben a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt delegációjával, kora délután pedig a Fidesz-Magyar Polgári Párt küldöttségével konzultált. Kegyelmet kap az életmentő rab? ,Folytatás az 1. oldalról) A s lavošovcei papírgyárból már régebben elbocsátottak, később alkalmi munkásként a helyi erdőgazdaságban tettemvettem, ott tengődtem. - Sacán hányadszor van? - Most negyedszer. Eddig általában három-három hónapot töltöttem itt. A legutóbb húsz hónapot kaptam, mert élelemért feltörtem egy bérház két pincéjét. ígérem, ez volt az utolsó ballépésem! Egy tragikus esemény kapcsán beszélgetünk most Jozef Völgyi elítélttel. íme a történet röviden: Július hetedikén a büntetését töltő gömöri fiatalember a Kelet-szlovákiai Vasműben dolgozott, mint általában a többi munkanapon is. Persze, nem egyedül, hanem néhány rabtársával, és természetesen rendőri felügyelet mellett. A rabok egy kemence elhasználódott téglafalát bontot-Jk. Nem messze tőlük a varannói Chemkostav cég egy csoportja a kokszoló szennyvízcsatornáját korszerűsítette. A csatornaszerelők közül hárman éppen a hét méter mély, frissen ásott aknában dolgoztak, amikor annak egyik fala hirtelen beomlott. A segélykiáltásra Jozef Völgyi is odarohant. Gondolkodás nélkül leereszkedett a mélybe, s ketten az egyik mesterrel elkezdtek kutatni a három betemetett férfi után. Nem ásóval, lapáttal, mert senki sem tudta, milyen vastag földréteg fedi a szerencsétlenüljártakat. Kézzel kaparták a földet. Talán még soha ilyen gyorsan nem dolgoztak. Az egyik betemetett fiatalembert percek alatt meglelték. Kiszabadították a fejét, s látták, hogy még él. Közben megérkeztek a mentők, az oxigénpalackok. A fiatalember testét óvatosan kellett kiszabadítaniuk a föld szorításából. Legalább az egyik áldozat esetében eredményes volt a mentés. A gyors intézkedésnek köszönhetően a kórházban magához tért. Két munkatársán azonban már nem lehetett segíteni... - Parancsra ment a szerencsétlenség színhelyére, vagy az őr megkérdezése nélkül rohant oda? - kérdezem az életmentő rabtól. - Nem, annyira természetes volt, hogy segíteni kell, hogy mindannyian valami beiső parancsra futottunk oda. Emberéletről volt sző. - Nem félt, hogy a föld újból beomlik? - Az igazat megvallva az első pillanatokban eszembe sem jutott. Később pedig, amikor már javában kutattunk a betemetettek után, a falakat deszkákkal, rudakkal megerősítették felettünk. - Hőstettnek minősíti önmagában ezt a cselekedetét? - Természetes dolognak, elvégre minden ember kötelessége, hogy ilyen helyzetben segítsen embertársán. - Hogyan fogadta a hírt, hogy a kiszabadított férfi teljesen felépült? - Örülök neki. - Meglátogatta már önt a kimentett varannói fiatalember? - Még nem. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy él. - Mit szól ahhoz, hogy kegyelemben akarják részesíteni? - Megörültem neki. Tény, hogy nem vagyok szent, tehát bűnös vagyok, de szeretnék más életet élni. Ha kikerülök, igyekszem majd valamilyen munkát találni, rendszeresen dolgozni. Remélem, sikerül... - Sikerüljön! GAZDAG JÓZSEF IRAK Kölcsönös vádaskodások Az iraki vezetésben egyetlen ember akarta lerohanni Kuvaitot és Szaúd-Arábiát. Ez az ember Husszein Kamel Haszan, Szaddam Husszein államfő veje volt, aki időközben Jordániába szökve apósát vádolta az újabb invázió tervével. Minderről az iraki tévé számolt be csütörtökön, archív hanganyagokkal bizonyítva igazát. A tévé a legszűkebb iraki vezetés és a kormányzó Baath párt elnökségének tavaly október 10-i együttes üléséről mutatott be hangfelvételeket. Ezeken állítólag Haszan hangja volt hallható, amint Kuvait és Szaúd-Arábia megtámadásának szükségességéről győzködi Szaddamot. „Népünk készen áll, hadunk felkészült, most már csak a gyors döntés hiányzik" - mondta a tévé szerint Haszan, akinek a képét egy pillanatig sem mutatták. A műsorban azt állították, hogy ugyancsak kizárólag Haszan volt az, aki az ENSZ-szel folytatott együttműködés megszüntetésére buzdította a vezetést. Közben Haszan tábornok londoni központú, több országban megjelenő arab nyelvű lapoknak adott interjújában közölte, hogy szívósan munkálkodik a bagdadi hatalomváltásért. Apósának kormányát korruptnak és kegyetlennek mondotta. Arra a kérdésre válaszolva, hogy küszöbön áll-e a zsarnok eltávolítása, így válaszolt: „Isten segedelmével ez hamarosan megtörténik." Megismételte korábbi állítását, hogy Szaddam 1995. augusztus 31-re tervezte Kuvait és SzaúdArábia elleni újabb háborúját. Azt is elárulta, hogy annak idején Szaddam személyesen adott ki parancsot Kuvait lerohanására. A szökött elnökvő úgy vélte, Irakból történt távozása megrettentette a hatalom birtokosait, akik most mindent megtesznek, hogy kedvében járjanak a nemzetközi közösségnek. MTI