Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-22 / 195. szám, kedd

1995. augusztus 1913. BELFOLD - KÜLFÖLD új szó 3J új szó 22 j Nyelvkerítések víziója Olvasok. A politika otrombaságaitól visszhangos Kárpát-Medencében, mindegy, hol, mikor, miképpen. Mostanában. Vízparton, nyári rekkenő hőségben. A közép-európai hisztéria sok kis és nagy epicentruma közül az egyikben. Kezemben Danilo Kiš esszékötete, amely nemrég jelent meg a Kalligramnál, s amely a fiatalon elhunyt író rövid írásait tartalmazza. Benne például a modern (huszadik századi) magyar költészetről írt gyöngyszemmel, melyet egy antológia előszavának írt, igaz, még valamikor 1970-ben. De talán mindegy, mikor, tegnap, tavaly, vagy huszonöt éve. Megkapóan frappáns látlelet a huszadik századi magyar költészet irányairól, betegségeiről, kínjairól és eredményeiről. Sosem olvastam például Adyról ilyen kerek, szinte kis ikonszerű portrét, magyar esztétától sem. Vagy elsősorban attól nem. Csak a „kívülről" figyelő szem láthat meg olyan dolgokat, amilyeneket mi „belülről" nem láthatunk. Az ember önmagát látja legkevésbé, s ha látja is, a tükrök hazudnak. Görbék, foncsoruk megkopott. Mondom: „kívülről", holott Kiš horizontjába az egész kulturált Európa belefért. Nabokovtól Andriéig, Kari Kraustól Veiningerig, Petri Györgytől Kunderáigjárja a szellemi horizontok állomásait, ezt a megfoghatatlan európai kultúrát, amelyet hol megtagadunk, hol felvállalunk. Danilo Kiš szerb író volt, magyar, zsidó, pravoszláv gyökerekkel. Igazi mittel-európéer, akit úgy lehet olvasni, hogy a miénk. Valamennyiünk öröksége a műve, s valamennyiünk tehertétele, hogy a hatalommal folytatott vitái, a Borisz Davidovics-i látleletek tovább élnek, időszerűségük nem akar megkopni, hogy mindaz, amit a szorongásos, kivételes szenzibilitású író meglátott, érzékelt és kiírt magából, most is, állandóan és véget érni nem akaróan visszaköszön. Durván, alpárian és szégyenletesen. A pullmankocsik tovább rohannak a fülledt éjszakában, s ismét ropognak a fegyverek Európában, délen. Itt, északabbra, „csak" vádaskodás, asztalcsapkodás és köpködés. Erőpróbák, politikai tapogatózások, hogyan lehetne egymást visszaszorítani, kiforgatni nyelvéből, kultúrájából, egymást imperializálni, vagy legalább szorongásossá tenni. Hogy miképpen lehetne karót verni egymás közé, kiparcellázni a szellemet, ha már nem tudjuk egymásra erőltetni, legalább nyelvketreceket és nyelvlágereket összeeszkábálni. S hallom egyszercsak a rádiós hírekben a nagygyűlés javaslatát, hogy úgymond a magyar nyelv védelmére is történjenek lépések, akár parlamenti szinten. Válaszul? Ha ti így, akkor mi meg úgy? S ezt nem politikusok, hanem írók javasolják. Magyar írók. Akik, értem én, féltik édes anyanyelvünket. S akik mellesleg, tettek is érte sokat, tollúkkal. Csak azt nem értem, hová tévedtek, amikor átmentek „nagygyűlésezőbe". Amikor mindenki Európával operál, szándékokat, görcsöket, erőket és politikai akaratot emel a horizontra, amely egyként borul ránk, fölénk. Hogy őszinte legyek, nyugtalansággal töltenek el az ilyen demonstrációk, amelyekből túl sok volt már Közép-Európában. A politikusoktól megszokta az ember (illetve, dehogy szokta meg, nem lehet megszokni ezt a primitív gondolkodásmódot), hogy konfliktusos, adok-kapok séma szerint jár az agyuk. A politikus védi az imázsát, felkínálkozik a tömegnek, akinek homlokára van írva, hogy választó. A politikus csapdában él, latolgat és mérlegel, sakkozik és stratégiázgat. De az író, a szellem embere ne gondolkodjon így. Sok-sok vita után az írástudók felelősségéről, árulásáról, megalkuvásáról jó lenne már hinni, hogy legalább a nyelv (nyelvek) művelői, hordozói, a humánum letéteményesei felül tudnak emelkedni a tyúkpörös, szégyenletes szűkkeblűségen. Talán azoknak van igazuk, akik egy ideje emlegetik: a magyar nyelvet újra meg kéne reformálni, mert annyi hatás érte, a környező nyelvek szókészlete úgy felduzzasztottá, mint megáradt patakok a folyót. Ahelyett, hogy mereven elutasítjuk a szlovakizmust, romanizmust, horvatizmust, vizsgáljuk felül, mi az, ami gazdagítja nyelvünket általuk, s mi az, amit nyesegetni kell. Üdvözlendő szándék: keressük, hogyan gazdagodhatunk egymás által, de védjük nyelvünket a romlástól. Azám, de hogyan? Programokkal? Nyelvtörvényekkel? Az egymás mellett élő népek nyelvei mindig is hatottak egymásra, nincs az az erő, ami azt meggátolná. Hacsak fel nem számolnánk napi kapcsolatainkat. A Danilo Kiš-kôtet borítóján az író különös portréja: a fotós abban a pillanatban örökítette meg, amikor éppen a szája elé kapja a kezét, rácsodálkozik valamire, vagy megdöbben. Figyelmeztető ez a fotó. Figyelmeztet az írástudók felelősségére és józanságára. Arra, hogy ne ragadtassák el magukat populizmustól, politikától, látszat-megoldások reményétől, mert az elveszített „ártatlanságot" cefetül nehéz visszaszerezni. A könyv címe egyébként is töprengésre késztet: Kételyek kora. (kövi) Kis NYELVŐR NEMZETKÖZI GITARFESZTIVAL ESZTERGOMBAN „Zsapkáék nálunk is koncerteznek..." Augusztus 8-17. között gitárszótól volt hangos az esztergomi Vitéz János Katolikus Tanítóképző Főiskola környéke. A Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztivál Alapítvány által rendezett - immár huszonkettedik - összejövetelen Szlovákiát az ismert ZSAPKA DUÓ képviselte. A helybeli Szabadidő Központ színháztermében megtartott ünnepélyes megnyitó után dr. Bárdos István fesztiváligazgatóval, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal igazgatójával beszélgettem: m Ugy tudom, hogy On a hetvenes évektől kezdve részt vesz a gitárfesztivál szervezésében. Kérem, szóljon e rendezvény születéséről. - Az időközben elhúnyt Szendrey-Karper László gitárművésznek köszönhetően 1959-ben vetődött fel először egy gitárfesztivál megrendezésének ötlete, ám az akkori társadalmi-politikai viszonyok között nem követhette tett a gondolatot. Majd 1973-ban Esztergom fennálásának 1000. évfordulóját ünnepelte, és végre lehetőség nyílt a fesztivál megvalósítására is, amely a maga nemében elsőnek számított Európában. Sajnos, Magyarországon nem volt klasszikus gitárképzés tanárképző vagy zeneakadémiai szinten, ezért valamiképpen össze kellett hozni egymással hazai gitárosainkat, illetve fórumot teremteni a külföldi művészekkel való találkozásra. Bár a polgári hangszernek tartott gitárt méltatlanul lekezelték, nem számított klasszikus hangszernek, mégis szép számban akadtak hazai művelői, akik vágytak a továbbképzésre, a megmérettetésre. Magyarország e fesztivállal felvállalt bizonyos hídszerepet az akkori Kelet és Nyugat gitárosai között, akik akkortájt nem találkozhattak, ismerkedhettek volna egymással. • Jelenleg mi mindenből áll e rendezvény? - Rendszeresen szervezünk hangversenysorozatot, felváltva több helyszínen, továbbá mesterkurzusokat művész-professzorok vezetésével, gitárversenyt a harmincadik életévüket be nem töltöttek számára, és várjuk a jelentkezéseket a Bakfart Bálint Gitárzenekarba is. Az év elején szétküldött jelentkezési lapjainkon feltüntetjük a mesterkurzusok vezetőinek nevét és a hangversenyeken szereplők névsorát, továbbá jelezzük, hogy milyen művekből kell készülniük a versenyre benevezőknek, tudatjuk a gitárzenekar létét, aminek alapján ki-ki maga döntheti el, hogy érdemes-e közénk jönnie. Az alábbi címünkön is érdeklődhetnek a fiatalok: Fesztiváltitkárság, PF. , 2501 Esztergom. • Milyen a szlovákiai érdeklődés? Sajnos, Szlovákiából kevesen érkeznek hozzánk, mivel a Zsapka Duó szervez egy társrendezvényt Pozsonyban, ami valószínűleg olcsóbb mulatság az ottani érdeklődőknek. Nálunk a külföldi állampolgárok részvételi díja 425 dollár, amiből 75 dollár a jelentkezési díj, 350 dollár pedig a szállás és a reggeli költsége tizenegy napra, továbbá az összeg magában foglalja a fesztivál összes rendezvényén való részvételt. Egyébként Zsapkáék nálunk is koncerteznek, tőlünk is hívnak át művészeket a saját fesztiváljukra, szóval kapcsolatot tartunk egymással. Hozzátenném, rendszeresen ellátogatunk a külföldi társrendezvényekre, ahol figyeljük az igényváltozásokat, új ismeretségeket kötünk, meghívjuk egymás fesztiváljaira az arra érdemes művészeket. Mivel már Gdanskban, Tichyben, Pozsonyban, Mikulovban - hogycsak a környékbelieket említsem - is rendeznek fesztiválokat a mi mintánkra, ezért komoly szakmai erőt kell felmutatnunk, hogy a külföldieknek éppen Esztergomba legyen érdemes utazniuk. MISKŐ ILDIKÓ összekötő nyelvek Az emberiségnek évezredek óta gondot okoz a bábeli zűrzavar, az az állapot, hogy az emberek szabad érintkezését nyelvi akadályok gátolják. A ma számon tartott legalább háromezer nyelv között számos olyan van, amely egy kisebb-nagyobb régión belül összekötő nyelvként szolgál. Ez a jelenség nem új. Az az ún. erőközpontokba került népek nyelve a történelem folyamán mindig is ellátta a nemzetközi segédnyelv funkcióját. Az ókorban ilyen volt például a sumér és az akkád, később az arámi és a görög, végül pedig a latin. Manapság világviszonylatban a legfontosabb közvetítő nyelv az angol, de a világ egyes részein más nyelvek is igen jelentős szerepet játszanak. Pl. Kelet-Afrikát különböző nyelvű törzsek százai lakják, s ezek között összekötő nyelvként a szuahéli szolgál. Nyugat-Afrikában a hausza nyelv tölt be hasonló szerepet. Az indiai szubkontinensre is a roppant nyelvi sokszínűség jellemző. Közvetítő nyelvként Indiában főként a hindi, Pakisztánban pedig az urdu nyelv szolgál. Érdekes a helyzet Kínában. Itt az olyan kisebbségi nyelveken kívül, mint amilyen például a mongol, az ujgur, a tibeti vagy a koreai, elvben mindenki kínaiul beszél. Azonban a kínai nyelvnek olyannyira eltérő nyelvjárásai alakultak ki, hogy azok hangzós formája a más-más nyelvjárású emberek számára teljességgel érthetetlen. Itt összekötő nyelvként a kínai képírás szolgál, amelyet mindenki a maga nyelvén olvas. Beszélt nyelvként pedig a pekingi, illetve észak-kínai nyelvjárást próbálják terjeszteni. Előfordul, hogy egy nyelvet politikai okokból erőltetnek rá az emberekre. Ezt élték meg az egykori szocialista tábor népei, amikor kötelezően tanulták az oroszt. Hogy sokszor olyan gyászos eredménnyel, annak elsősorban épp az volt az oka, hogy az embereket kényszerítették e nyelv tanulására, anélkül, hogy azok valóban érezték volna ennek szükségességét. Ám az összekötő nyelvek vagy közvetítő segédnyelvek fogalmát nem volna helyes csak a fentiekhez hasonló nagy kiterjedésű területekre korlátozni. Tudjuk, hogy a világon jóval több nyelv van, mint ország: a háromezer nyelvre csak mintegy háromszáz ország jut. Az országok többségében a legerősebb nemzet vagy népcsoport nyelve uralkodó helyzetbe kerül és összekötő nyelvként szolgál. így például Szlovákiában a szlovák nyelv tölti be a közvetítő segédnyelv szerepét. Nyelvi szempontból az összekötő nyelvekre az jellemző, hogy nem anyanyelvi beszélőik csak kisebb-nagyobb mértékben ismerik őket. Sokszor az emberek beérhetik néhány tucat fontos szó aktív használatával, valamint a némileg nagyobb fokú értési készséggel. Más esetekben a körülmények e segédnyelvek nagyobb fokú ismeretét követelik meg. Szlovákiában a magyar nemzetrész népességi és települési viszonyai elvben nem teszik szükségessé a közvetítő nyelv magas fokú ismeretét az emberek többsége számára. Elsősorban a szlovák többségű településeken élők, ill. értelmiségi munkakörökben dolgozók számára szükséges a szlovák nyelv magas szintű ismerete. Csakhogy a szlovák nacionalisták nem akarják tudatosítani, hogy a magyarok többsége számára a szlovák nem több közvetítő segédnyelvnél. Erre utal az a tény, hogy e nyelvnek legmagasabb szintű ismeretét kívánják meg mindenkitől. Az 1990-ben hozott nyelvtörvény és a nemrégiben a kormány által is elfogadott új törvénytervezet egyaránt azt a célt volna hivatott szolgálni, hogy a magyar kisebbség tagjai ne tudjanak saját nyelvükön érvényesülni, s kénytelenek legyenek igénybe venni a szlovák nyelvet ott is, ahol arra semmi szükség. Bár a nyelvpolitika alakítói azt állítják, céljuk csupán az, hogy lehetővé tegyék a magyarok „érvényesülését", valódi céljuk nem más, mint nyelvünk leépülésének meggyorsítása, a tömegméretű nyelvcsere előmozdítása. LANSTYÁK ISTVÁN HÍRVIRÁGOK Veszteségérzet Prágában. A Soros György által alapított Közép-Európa Egyetemen megszűnik a művészettörténet és a művészetfilozófia prágai oktatása, és az intézmény korlátozza csehországi működését. Az egyetemhez jól felszerelt könyvtár is tartozik, melynek állományát most megosztják, és annakjava része Budapestre kerül. Keserű szájízzel fűz észrevételeket e döntéshez, jobban mondva annak következményeihez a konzervatív szellemű Lidové noviny jegyzetírója, aki nem a döntéshozók illetékességét vitatja. Rámutat viszont, hogy kellemetlen érzéseket válthat ki a megosztás módja: a rektori utasítások szerint például ki kellene válogatni az állományból a Havel köztársasági elnök jövőbeni könyvtárának szánt adományként a művészetről szóló „főként tetszetős képeskönyveket". A jegyzetíró elsősorban amiatt kesereg, hogy a szóban forgó könyvtár felölelte a 20. századi gondolkodás olyan alapvető műveit, amelyek Csehországban sehol másutt nem találhatók meg, s így a gyűjtemény a könyvtár modern műszaki ellátottsága folytán is pótolhatatlanná vált a cseh diákság számára. „A megosztásról és átköltöztetésről hozott döntés olyan hiányérzetet kelt, ami rosszabb, mintha valami egyszerűen nem is lett volna" - sopánkodik a cseh jegyzetíró. Ady Akadémia a Magyarország határain túli magyar értelmiségnek. A Z idén is összejöttek, immár hatodik alkalommal Debrecenben a továbbtanulásra vágyó határon túli magyar értelmiségiek. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen létesült Ady Endre Akadémián, mely a legnagyobb magyarországi, a határon túliakat segítő továbbképző kurzus, ebben az esztendőben mintegy kétszáz hallgató gyarapítja ismereteit. A korábbi szekciók - történelmi, orvostudományi, magyar nyelvi és irodalmi, számítástechnikai, magyarságtudományi, pedagógiai és oktatásmódszertani - mellett ezúttal a közgazdaságtudomány is szerepel az akadémia oktatási programjában. Az akadémia mintegy 5 millió forintba került, a költségekhez a művelődési minisztérium az idén mindössze 200 ezer forinttal járult hozzá, a többit támogatók állták. A megnyitón Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke fájlalta, hogy a demokrácia ornamentikája mögött egyes többségi nemzetek támadják a magyar kisebbséget, az anyanyelvet akarják elvenni tőlük. Amikor Eva Braun megcsalta Hitlert... A szenzációs leleplezés az orosz levéltárakra hivatkozó Bild Zeitungtól származik. Eszerint Hitler élettársának, „Tschapperl"(Csacsi)nak, ahogyan a Führer a szőke Évát becézte, 1944 eleje óta viszonya volt Otto Herman Fegelein SS-tábornokkal. A német napilap szerint az SS-főtiszt nagy szoknyavadász hírében állt. Végül főnöke, Heinrich Himmler parancsára megnősült. Feleségül Eva Braun nővérét, Gretlt választotta, hogy így álmai asszonyának közelében maradjon. Az esküvőn Hitler és Eva Braun is jelen volt. Hitler titkárnőjének visszaemlékezése szerint tánc közben Fegelein és Eva úgy mélyedt egymás szemébe, ahogy csak szerelmesek tudnak. Nem sokkal a német birodalom bukása előtt Fegelein megpróbálta rávenni Eva Braunt, hogy hagyja el Hitlert és szökjön el vele. A fejét vesztett Eva azonban nem mert szakítani a Führerrel. Néhány órával ezután a Gestapo által már régóta figyelt Fegeleint letartóztatták, egy magyar táncosnő lakásán, szeretkezés közben. Hitler mindenről tudomást szerzett, és a birodalmi kancellária épületének udvarán kivégeztette a csábítót. A Führer ezután vette feleségül a maga „Cacsiját", akinek megbocsátott, hogy a házasságban egyesülve vele együtt váljon meg az élettől. Elhunyt a Casablanca forgatókönyvírója. New Yorkban 93 éves korában a hozzátartozók szerint tüdőgyulladás végzett Howard Kocs amerikai forgatókönyvíróval. Számos emlékezetes hollywoodi film fűződik a nevéhez. Társszerzője volt a negyvenes évek legendássá vált filmje, a Casablanca forgatókönyvének, e művéért Oscar-díjjal tüntették ki. Tőle származik a film több, szállóigévé vált szövegrészlete, például az Ingrid Bergman szájából elhangzó „Játszd újra, Sam!" Ő írta a Világok háborúja című Orson Velles rádiójáték szövegkönyvét is. A Mars-lakók támadásáról szóló, számos hallgató által valósnak vélt fantasztikus történet sugárzása 1938ban pánikot keltett. Értelmi fogyatékosok fesztiválja Egerben, or szágos ipar- és képzőművészeti kiállítással nyílt meg az egri Gárdonyi Géza Színházban az értelmi fogyatékosok első nemzetközi kulturális fesztiválja. A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület által szervezett rendezvény megnyitóján tolmácsolták a résztvevőknek Göncz Árpád üdvözletét: „Szorítunk értetek, s tudnotok kell, hogy szeretünk benneteket." Az ötnapos fesztiválon 602 szereplő 174 műsorszámban mutatkozott be. Ot országból, Ausztriából, Hollandiából, Belgiumból, Dániából és Romániából érkeztek vendégek. Az idén adták át először azt az emlékérmet is, amelyből ezentúl évente kettőt ítélnek oda, mégpedig azoknak, akik a legtöbbet teszik a fogyatékos fiatalokért és kulturális seregszemléjükért. Az idén Göncz Árpádné, a fesztivál védnöke, a Kézenfogva a Fogyatékosokért Alapítvány kuratóriumának elnöke lett az egyik éremtulajdonos. (Külföldi hírügynökségek és lapok alapján)