Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-18 / 192. szám, péntek

1995. augusztus 1863. VÉLEMÉNY ÚJ SZ

Ó [ 1887 1 Agrárvámok kereszttűzben SZÁLKA ÉS GERENDA Az év elején Varsóban még abban egyeztek meg a Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulás (CEFTA) képviselői, hogy az agrárkereskedelem liberalizálása érdekében az egymás közötti áruforgalomban jövő évtől felére csökkentik az agrártermékek vámjait, 2000-ig pedig teljesen lebontják. A hét elején Pozsonyban megtartott tanácskozáson a CEFTA országok és Szlovénia mezőgazdasági miniszterei valamint szakértői mégis visszakoztak, hiszen mint az már a tudósításokból kiderült, az eredeti elképzelés, az általános 50 százalékos vámcsökkentés helyett a vámjegyzékbe foglalt 630 mezőgazdasági és élelmiszeripari terméket vámtételeik alapján három csoportba osztották. Igaz ugyan, hogy a legnagyobb létszámú csoportba tartozó mintegy 350 termék vámját eltörölték, hozzá kell azonban tenni, hogy az ide sorolt termékek zöme, többek között a kakaó, a tea és a tenyészállatok behozatala gyakorlatilag nem befolyásolja a hazai termelést, egyáltalán nem jelent konkurenciát a belső piacra termelőknek. A második és harmadik csoportba való besorolás során már jóval óvatosabbak voltak a szakértői javaslatok. A második csoportba tartozó mintegy 20 termék vámtételeit például az egyes tagországokban levő legalacsonyabb vámokhoz igazítják majd a jövő év elejétől, a harmadik csoportba sorolt meghatározó agrártermékek esetében azonban legalábbis egyelőre minden maradt a régiben. Amint azt a tanácskozás után hangsúlyozták, ezekről további szakértői tárgyalásokat folytatnak. A dolgok jelenlegi állása alapján azonban nehezen képzelhető el, hogy a stratégiai jelentőségűnek tartott termékek esetében rövid időn belül sikerül egyezségre jutniuk. Már az előzetes szakértői tárgyalásokról kiszivárogtatott hírek szerint várható volt, hogy a varsói tervezet csupán egyik variánsa lesz majd Pozsonyban a mezőgazdasági miniszterek elé terjesztendő megoldási javaslatnak, hiszen azzal már minden bizonnyal Varsóban, az egyezmény aláírásának pillanatában tisztában voltak az érintettek, hogy az agrárpiac jelenlegi feszült helyzetében a közép-kelet európai országok akárhogyan is igyekeznek az Európai Unió irányába, nem vethetik azonnal a piaci farkastörvények közé a még mindig az átalakulás nehézségeivel küszködő nemzeti agrárágazatokat azáltal, hogy a vámokat eltörölve szabaddá teszik a belső piacaikat. Mert bár kétségtelen, hogy a jelenlegi túlkínálat ideiglenesen talán még némi árcsökkenést is okozna - bár ez napjaink kereskedelmi gyakorlatára nem jellemző -, kérdés viszont, hogy ezért milyen árat kellene fizetnünk. Ki vállalná magára többek között azt a felelősséget, hogy a liberalizált vám- és árviszonyok közé kényszerített gyengébb teljesítőképességű hazai mezőgazdaság versenyképességének megőrzése érdekében további ezreket, sőt tízezreket bocsássanak el a munkahelyéről. Nyílt titok ugyanis, hogy az alapvető élelmiszer-ipari termékekből a CEFTA országok mindegyikében még a nagyfokú leépítések után is a kapacitások meghaladják a belső piac felvevőképességét. Nyilvánvaló, hogy ezeknek az országoknak is a saját piacuknál nagyobb felvevőhelyekre van szükségük, és ennek érdekében az egymás közötti kölcsönös lépések összehangolása nélkülözhetetlen. Sőt, úgymond szoknunk kell a konkurenciát is, ha már az Európai Unióba igyekszünk, viszont az egyes országok eltérő gazdasági szintje miatt még egy ideig meg kell békélnünk azzal a gondolattal, hogy a társulás országai, amíg lehet, védeni fogják belső piacukat. Elsősorban a termelők nyomására azon termékek esetében, amelyek meghatározók, illetve amelyekre az ágazati termelés pillérei épülnek az adott országokban. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ TEGNAP OLVASTUK i A szakszervezet a téren A Turócszentmártonban megtartott keddi nagygyűléssel kezdetét vette a szakszervezetek által már régebben bejelentett tiltakozó akciók sorozata. A demokratikus államban a polgárok elvehetetlen és kétségtelen joga ez arra, hogy ilyen módon is rámutassanak a lakosság nagy része életkörülményeinek romlására. Kifejezhetik ily módon egyet nem értésüket a munkáltatók, a kormány, illetve a parlament lépéseivel kapcsolatban. A fejlett országokban ez nem számít kivételnek, és végképp nem tartják demokráciát veszélyeztető gyakorlatnak. Ebből a szempontból nevetséges lenne, ha pálcát törnénk szakszervezeteink fölött, és azzal vádolnánk a szakszervezeteket, hogy növelik az országban a feszültséget, sőt, hogy egyoldalúan veszélyeztetik a társadalmi békét. Ilyen megközelítést akkor alkalmaz a hatalom, ha a parlamenten kívül is képtelen akceptálni az ellenzék ésszerű nézeteit vagy ha tudatában van saját gyengeségének. Tény, hogy Szlovákiában a szakszerveztek 1989 után magukévá tették az Alojz Engliš, a szakszervezetek konföderációjának elnöke által a turócszentmártoni tiltakozó nagygyűlésen is hangoztatott véleményt, miszerint a demokrácia áldozatokat is követel. Márpedig az emberek munkájukkal valóban sokat tettek a demokráciáért. Éppen ezért nem csodálkozhatuk, ha az ellen tiltakoznak, hogy a gazdaságátalakítás összes terhét ők és családjaik cipeljék. Ebben a szakszervezetek soha senkivel nem állapodtak meg. Már hatodik éve olyan bérért dolgozni, amely nem elegendő az alapvető létfenntartási, szellemi és kulturális szükségletek kielégítésére, a társadalmi szükségletek kielégítéséről már nem is beszélve, és még csak nem is védekezni - valami másról tanúskodna. A november utáni őszes kormány hangsúlyozta és még ma is hangsúlyozza, hogy Szlovákiának magasan képzett munkaereje van. Csakhogy eddig valamennyi kormány keveset tett azért, hogy a rátermett, hozzáértő és okos, a mindössze a munkájukból és eszükből élőket ez a társadalom meg is tudja fizetni. A munka értéke nálunk a fejlett országokénak alig a hetede-tizede. A vállalatok zömében a bérek mindössze a költségeknek mintegy 10 százalékát képezik, kevés esetben többet ennél. Az élelmiszerek szüntelen drágulása és az energiaárak „tervezett" emelése idején a nyomorgó tömegek bérszabályozással történő fenyegetése, azzal az indokkal, hogy csupán ez akadályozza meg az infláció felpörgését, az utolsó cseppet jelentette a tömegek türelempoharában. Ez a fő oka, amiért a szakszervezetek kivonultak a terekre. Ennek a lebecsülése nem kell, hogy kifizetődjék. Gyakran büszkélkedünk azal, hogy Szlovákia a „csodák" országa. Igazuk van a szakszervezeteknek is, akik a békés martini nagygyűlésen nem csörögtek kulcsaikkal, de fejük fölé emelték a következő szövegű transzparenst: 89-95-ös évek, fogyasztói árak + 300 százalék. CSODA, HOGY ÉLÜNK! (EMIL BAJANEK, Pravda) í VÁLASZ OLVASÓINKNAK Lakást venni nem kötelező G. R.: A férjem 18 éve dolgozik a lakásszövetkezetben szerelőként. 1986-ban kaptunk lakást a szövetkezettől, de a férjemnek semmit sem kellett aláírnia. A szövetkezettől két héttel ezelőtt kaptunk egy levelet, hogy a lakást meg kell vásárolnunk, mert különben a bírósághoz fordulnak és kitesznek minket a lakásból. Azt szeretnénk tudni, megtehetik-e ezt. A leveléből sajnos egyáltalán nem derül ki az, hogy a férje, illetve önök mint házastársak tagjai-e a lakásszövetkezetnek. Ha viszont a lakásszövetkezet tagjai lennének, feltehetőleg nem kaptak volna ilyen levelet. Éppen ezért erre az esetre nézetünk szerint a lakások és a nem lakáscélú helyiségek tulajdonáról szóló 182/1993. Tt. számú törvény 16. §-ának első bekezdése vonatkoztatható. Az említett rendelkezés értelmében a lakóház tulajdonosa (mondjuk a lakásszövetkezet) azt a lakást, amelynek bérlője magánszemély, csak ennek a magánszemélynek adhatja el. Ugyanakkor a fent említett törvénynek egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy a bérlő (magánszemély) köteles megvenni az általa bérelt lakást, ha azt a tulajdonos el akarja adni. Erre az esetre mondjuk nem vonatkozott a szövetkezetek transzformálásáról szóló 1992. évi 42. számú törvény. Ilyen vonatkozásban tehát a szerződéskötési szabadságnak kellene érvényesülnie. A lakásszövetkezet megvételre felkínálhatja önnek az ön (vagy önök) által bérelt lakást, de nem kötelezheti önöket arra, hogy vegyék meg. A vonatkozó jogszabályok azt sem teszik lehetővé, hogy kitegyék önöket a lakásból. A Polgári Törvénykönyv rendelkezései védik a határozatlan időre szóló lakásbérletet, és azt csak a törvényben tételesen említett okok alapján lehet felmondani a bíróság hozzájárulásával. A leveléből viszont az sem olvasható ki, hogy ha a lakásszövetkezet ilyen lépést kívánna tenni, akkor milyen jogi rendelkezésekkel tudná ezt indokolni. DR. G.D. Magad uram, ha... ...szolgád nincs, tartja a mondás. Visszatekintve a szlovákiai magyar kultúra idei történéseire, szembeötlő a helyi és regionális kezdeményezések, rendezvények és a

z országos hatósugarú versenyek, fesztiválok nagy száma. Ezeket figyelemmel kísérve, világosan látszik, hogy a megcsappant, sőt, sok esetben teljesen elapadt állami támogatások ellenére léteznek azok a források, amelyeket megtalálva idén még talpon tudott maradni a Csemadok szárnyai alól szinte teljes egészében kikerült kultúra. Kikerült, mert az eddig költségvetési támogatásból életben tartott társadalmi szervezetek finanszírozását az állam, szigorú elszámolási és számlafegyelemhez ragaszkodva, a pályáztatott rendezvényekhez kötötte. Mindez nem lenne baj, ha a Pro Slovakia állami kulturális alap a benyújtott tervezeteket időben, szakértői körben bírálná el, a minisztérium a pénzt még ennél is gyorsabban utalná át a rendezvényeket pályáztatóknak. Nem volt egyetlen olyan kulturális kezdeményezés, megvalósult tervezet sem, amire ne előzetesen kellett volna igencsak érzelmi alapokon folytatott menedzseléssel összekoldulni a pénzt. Hogy a halasztott, csúsztatott meg elodázott, a közüzemi és közületi számlák, bérek késleltetett kifizetésével életben tartott, de az utóbbi öt év alatt negyedére redukált alkalmazotti létszámmal működő Csemadok majd ki tudja fizetni a szponzoroktól kapott támogatásokból nem kifizethető számlákat. Van azonban ennek a halasztgatósdi játéknak két hátulütője. A költségvetési pénzt csak a pályáztatott rendezvény számláinak a kifizetésére lehet használni. Márpedig egy-egy megtartott országos fesztivál vagy regionális seregszemle attól lett valóságos, hogy támogatók pénzéből számlák lettek kifizetve. Marad tehát a szervezésre eső bérek, bérjellegű honoráriumok, a telefon-, villany- és fűtésszámlák kifizetése. A minisztérium csak a közismert rosszindulata szerint cselekszik, amikor a számlafegyelmet egy-egy rendezvénnyel kapcsolatosan utólag megköveteli, de a költségvetési pénzeket jóval a számlafizetési határidők után utalja át a Csemadoknak. Ebben a tükörben igencsak görbe képet mutat az az eset, amely a minap a beavatatlanok és beavatottak kedélyét egyformán borzolta. Történt, hogy a füleki Palóc Napokról tudósítva a Szlovák Rádió magyar adásának riportere eljátszva a helyiek merész érdekvédőjének szerepét, ország-világgal közölte, hogy a Csemadok visszatartja a Pro Slovakia alap kuratóriuma által megígért pénzt. Helyette - állítólag - béreket és telefonszámlákat fizet ebből a pénzből. A kulturális aktivitásokról gyakran tudósító kollégának illene tisztában lenni a Csemadok, a kulturális minisztérium és a pályázati pénzek elosztásának mechanizmusával, azok bürokratikus kezelésével és a Csemadokot sújtó gazdálkodási diktatúrával. Ha ezekkel tisztában lenne, nem hitt volna el olyan állításokat, amelyek fölösleges Csemadok-ellenes hangulatokat kelthetnek egyegy régióban a magyar nemzetiségű állampolgárok körében. Éppen azzal, amire talán nem is gondolt. A hallgatók kétségek nélkül elhiszik, hogy a jóságos állambácsi ad pénzt a Palóc Napokra, de a Csemadok nem továbbítja a pénzt, sőt másra költi. A tények ezzel szemben arról beszélnek, amit már említettem is: késve utalták át a támogatások összegét, s újabban leállították ezek folyósítását. A Számvevőszék ellenőrzése alapján kötelezték a Csemadokot a területi titkárságok gazdálkodási rendszerének az átdolgozására, ami néhány hónapot vesz igénybe. Költségvetési pénzeket valószínűleg továbbra is osztogat majd a minisztérium és a Pro Slovakia, feltételezve, hogy igaz, amit a költségvetés többletéről közreadott a kormány. Ebből azonban a magyar kultúrára aligha jut majd, hiszen a már odaítélt pénzek folyósítását is leállították az említett adminisztratív okok miatt. Az már a rendszerváltozás kezdete óta köztudott, csak éppen az azóta többször is változott Csemadok Országos Választmánya tagjamak a többsége nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy belső struktúraváltoz.tatás nélkül ebben az őskövületi állapotában nem működőképes a szervezet. Negatív célokat követő külső kényszerek és belső szakmai, regionális, valamint alapszervezeti kezdeményezések kellettek ahhoz, hogy az állapotokkal számot vessenek a vezetésben. De még mindig nem lép fel kezdeményezőként az Országos Választmány. Pártállami romjaitól és a nemzetállami eszmények nevében cselekvő minisztérium bábáskodásától a független, de még mindig a Csemadok megszokott szervezeti kereteihez ragaszgodó kezdeményezések is olyan helyzetbe kerülnek, mint idén a füleki Palóc Napok. DUSZA ISTVÁN AHOGY ÉN LÁTOM Egy hivatalnok tisztessége és - bukása Azóta, hogy a kulturális minisztérium döntése nyomán újra felosztásra kerül a nemzetiségi sajtónak szánt költségvetési összeg, és ennek eredményeként a Slovenská Republika illetve a Hlas ľudu, a „nemzetileg elkötelezett" sajtó e két gyöngyszeme sugallja minden héten a hazai magyar zsurnalisztáknak, hogy miként kell újságot írni, nem sok minden történt az intézkedés nyomán beállt helyzet megváltoztatása terén. Legfeljebb annyi, hogy ismét megszűnt egy magyar hetilap, és a kormányhoz nem közelálló lapokban megjelent néhány tucat cikk, amelynek szerkesztői - kisebb-nagyobb vehemenciával - kifejtették, hogy nem jó, nem tisztességes ez így. Azonban mégis történt valami. Imrich Juhár, a Monopolellenes Hivatal osztályvezetője hivatalból megvizsgálta az intézkedést, és úgy találta, a pénzek átcsoportosítása nem szolgálja a monopóliumok letörését. Sőt, azzal, hogy az egyesek szerint 8,5, más feltételezések szerint még ennél is több millió korona az említett két lap számlájára, nem pedig a nemzetiségi lapszerkesztőségek kontójára irányíttatott át, a minisztérium nem a. versenysemlegességet, hanem ennek éppen az ellenkezőjét, sajtómonopólium, tehát a közvéleményformálási egyeduralom kialakítását egyengeti. Pavel Fraňo, a Monopolellenes Hivatal elnöke a Pravdának nyilatkozva lényegében azt mondotta, hogy beosztottja akit közben leváltott az osztály éléről - azzal követett el hibát, hogy „kezdeményezését nem vitatta meg azokkal, akik ellen irányul". Tehát nem tartotta be a szolgálati szabályzatot, amely lehetővé tette volna a „kontrázást, rekontrázást, szubkontrázást". Tehát a fellebbezést. Szó szerint ezt nyilatkozta Fraňo: „Juhár saját szakállára dolgozott." Nem tudom, olvas-e magyarul Imrich Juhár. Nem tudom, eletében tartott-e már a kezében nemzetiségi lapot. Feltételezem, hogy nem ismeri a kisebbségi újságcsinálás műhelytitkait, különös tekintettel a dolog természeténél fogva kisebb példányszámú lapok finanszírozására. Azt viszont biztosra veszem, hogy ismeri az állami költségvetés irányszámait, és tisztában van vele, hogy a parlament által elfogadott büdzsé - törvény. így nyilván módja volt mérlegelni, a monopolellenességet szolgálja-e avagy sem, hogy a kisebbségi sajtó egészének állami támogatására szánt összeg felét-harmadát két olyan laphoz csoportosítják át, amelynek az égvilágon semmi köze a kisebbségi lapkiadáshoz. Imrich Juhár annyira egyértelműen logikátlannak látta a pénzek „átrendezését", hogy nem kérte ki sem felettese, sem a Slovenská Republika, sem Ivan Hudec véleményét. Lévén, hogy a versenyhivatal független intézmény. Úgy tűnik, azok közé (az egyre ritkábban előforduló) hivatalnokok közé tatozik, akik szorzás közben nem kérdik meg a főnöküktől, hogy még mindig 4-e a kétszer kettő. Bizony olyan országban élünk, ahol - politikai szempontok alapján - most már ezt is egyre gyakrabban kétségbe vonják. Egyes jelzések szerint Imrich Juhár megállapítása, miszerint a kisebbségi újságoknak szánt összeg nagy részének a két lap számlájára történő átvitele nem monopolellenes, hanem éppen monopolbarát tett volt, továbbra is foglalkoztatja a versenyhivatalt. Előírásosan foglalkoznak vele. Kikérik a Republika véleményét, eltelik 15 nap, a Republika véleményt mond, ismét eltelik néhány hét, a minisztérium is megfogalmazza álláspontját, és - itt lesz az év vége. Addigra majd csak becsődölnek még azok a kisebbségi lapok is, amelyek eddig még a felszínen tudtak maradni. Imrich Juhár pedig tűnődhet. Lefokozták. Lehet, hogy egyszerű hivatalnokként azért megtűrik a versenyhivatalban. Esete azt sugallja az ország összes hivatalnokának, hogy az is bolond ebben az országban, aki komolyan veszi a mesterségét. TÓTH MIHÁLY