Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-17 / 191. szám, csütörtök

8 I ÚJSZÓ OLVASOINK OLDALA 1995. augusztus 17. Tisztelt Szerkesztőség! Gútai lakos vagyok, de Komáromban dolgozom. Mivel otthon éppen elfogyott a kenyerem, az a merész gondolatom támadt, hogy veszek majd a buszmegállónál. A kis üzletbe betérve kértem egy negyed kenyeret. A hölgy nyúlt is a kenyér után, ám amikor felfogta, hogy csak negyedről van szó, a keze szinte megállt a levegőben, és udvariasan közölte velem: „Sajnos, asszonyom, negyed kenyeret nem adhatok." Gombóc a torkomban, és mentem kihullottak a könnyeim. Vajon ki tiltotta meg? Hiszen a polcokon ott van még 5 kenyér. De nem volt erőm megkérdezni. Talán ilyen jól megy a tulajnak, hogy nincs szüksége sok 3,50 koronára? Mert úgy gondolom, nem csak én veszek olykor-olykor negyed kenyeret. V. MAGDOLNA Gúta A gyermekek megkereszteléséről olvasva csupán azt szeretném megkérdezni Lőrincz plébános úrtól, hogy vajon az egyházi törvénynek az a parancsa már nem érvényes, miszerint a lelki atyának nem szabad megtagadni az újszülött megkeresztelését, még ha mohamedán vagy zsidó, esetleg felekezetnélküli kérné is azt? Én már öreg vagyok, de még soha nem hallottam olyan esetről, hogy valamelyik újszülött nem lett volna megkeresztelve, pedig régen is voltak olyan szülők, akik csak polgári házasságot kötöttek. Úgy gondoljuk mi hívők, hogy az egyháznak magába kell tömörítenie a híveket, nem pedig elidegeníteni azokat, akik még tartják a hitüket. Azt is tudomásul kell venni, hogy már tanult fiatalsággal állnak szemben, akik nemcsak vallási, de természettudományos szemszögből is ismerik a világmindenséget. NAGYNÉ Rozsnyó Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Olvasom Kövesdi Károly „Ahogy a csillag megy a földön" cikkét a Vasárnap címlapján. Az utolsó bekezdése érdekes: „Jut eszébe, persze az embernek rendőr meg egyebek. Ugyan, kérem. Ha beviszik, egy óra múlva kint van..." Tisztességes feladatot vállaltak - nem kis fizetésért - ezek a fiatal fiúk és lányok, vigyázni, őrködni azon, hogy mi, a többi polgár biztonságban éljünk, keservesen összekuporgatott vagyonunkat ne veszélyeztessék azok, akik szeretnek mindig a mások zsebében kotorászni. Az elmélet gyönyörű, ennek gyakorlattá változtatása nagyon, de nagyon gyerekcipőben jár. A testre szabott szép egyenruhákban, rendszerint párosával, diadalmasan, magabiztosan haladnak az utcákon, járdákon, s valahogyan mindig ott vannak, ahol az ő munkakörüket illetően, úgymond, semmi se törHogy állunk, Magyar Koalíció? Az a szlovákiai magyar, aki a legutolsó választásokon a Magyar Koalíció pártjaira szavazott, méltán aggodalommal figyeli a koalíció körüli fejleményeket. A közelmúltban a három magyar pártelnök, Duray Miklós, Bugár Béla és A. Nagy László részt vett egy USA-beli tárgyalássorozaton, melynek keretén belül megbeszéléseket folytattak amerikai politikusokkal, szenátorokkal; a sajtóból tudjuk, a tárgyalások, vagy nevezhetnénk politikai eszmecseréknek is, fő témája a kisebbségek helyzete volt. Hazatértük után politikusaink nyilatkoztak a médiában az ott folytatott tárgyalások eredményeiről, és csak ezután robbant a bomba. A szlovák nacionalisták mindjárt felkavarták a vizet, és a köztársaság gyalázásával meg az ország hírnevének rontásával vádolják őket. Az SZNP elnöke a legszívesebben már a rács mögött látná mindhármukat, de hát ezen csodálkozni nem is lehet, hisz ennek a pártnak a fő programpontja a nacionalizmus, azon belül pedig a magyarellenesség. Ha egy politikus a nyilatkozatában baklövést követ el és utána bocsánatot kér, azt még meg tudom érteni, amint azt Duray Miklós is tette az USA kormányával szemben, de hogy miért kért bocsánatot a jelenlegi szlovák kormánytól is, azt nem értem! Tette ezt mindhármuk nevében, habár ahogy a sajtóból tudom, erre nem volt felkérve. Ez az egész bocsánatkérés nem a Vladimír Mečiarral folytatott titkos megbeszélés eredménye? Én Duray Miklóst olyan politikusnak tartottam eddig, aki bátran kiállt a magyarság jogainak kivívása mellett és „egy tál lencséért" nem adta oda a magyarságát, de azért ez a dolog eléggé aggaszt, és egyben reménykedem, hogy idővel fény derül a dologra. A hazai médiumok szinte örvendezve hozták a hírt, hogy a Magyar Koalíció háza táján bajok vannak, és talán szétesőben is van. Nem is kell hangsúlyoznom, hogy a jelenlegi nehéz időkben mily nagy szükség van az egységes szlovákiai magyar politizálásra. A jelenlegi kormánykoalíciónak nagyon jól jönne egy esetleges bomlás a Magyar Koalícióban, hisz annál könnyebb dolga lenne velünk elbánni, elsősorban az alternatív oktatás és a nyelvtörvény segítségével. Apropó! Nyelvtörvény, köztársaság védelméről szóló törvény - nem emlékeztet ez egy letűnt korszakra?! Valami markáns hasonlatosságot látok az 50-es években lefolytatott reszlovakizáció, a meghurcoltatások, a szocialista rendszer ellenes elemek eltávolítása és a mai szlovákiai történések között. Mindig bölcs kormányunk lázas tárgyalásokat, egyeztetéseket folytat a románokkal és már a szerbekkel is, a tárgyalások fő témája mi magyarok vagyunk, hisz a téma közös, s úgy néz ki, mintha egy „megújított" Kis-Antant lenne kialakulóban. A kisebbségben élő magyarság aggodalma jogos, és nem lehet rajta csodálkozni, ha harcol és tiltakozik bármilyen formában is, ahogy a körülmények megengedik, a jogaiért, az anyanyelvéért. BENYOVSZKYLÁSZLÓ Léva Abszolút diszharmónia Szerintem az még elképzelhető (lenne), hogy az egyes maszek szolgáltatást nyújtók között nincs meg a szükséges összhang, ám az már enyhén szólva is fura, hogy két állami vállalat nem tud közös nevezőre jutni. A Szlovák Villamos Művek állítólag - a lakosság minél nagyobb megelégedése érdekében kiépítette számítógépes rendszerét. Talán nem titok az sem, hogy ezt azért is tették, mert a postától későn kapták meg a fogyasztóktól beszedett pénzt. Úgy tűnik azonban, hogy ezért a „mindenható" posta vezetői megorroltak az SZVM-re, mivel a Pozsonyban feladott számlájukat leghamarabb öt nap alatt továbbítják Szimőre, pedig a távolság barátok között sem több 120 km-nél. Ennyi idő alatt akár az SZVM fel is fogadhatna egy embert a számlák széthordására egy-egy régióba. Hiszen egy nyugdíjas postás akár gyalogszerrel két nap alatt is megtehetné ezt az utat. így aztán nem történhetne meg olyan eset, mint velem is. Mivel a számlát későn kaptam meg, ebből kifolyólag később is fizettem ki, amiért az energetikusok a végelszámolásnál szemrebbenés nélkül bezsebelték a büntetést. De átéltem ennél kacifántosabbat is. Mivel már sehogy se tudtam volna időben befizetni a kézhez vett számlát, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az ezer koronát alig meghaladó rokkantsági nyugdíjból tengődöm egyik napról a másikra, tehát éppen nem volt akkora összeg a tulajdonomban, gondoltam, küldenek egy figyelmeztető levelet, ill. felhívást. Küldtek is, amelyet annak ellenére, hogy ajánlva adtak fel Pozsonyban, csak egy hét eltelte után kaptam kézhez, pénteki napon, azzal a felszólítással, hogyha hétfőig nem fizetem be, már kedden kikapcsolják az áramot. Mivel nem fizethettem be hétfőig, a szakik, vagyis az SZVM emberei kedd reggelén menthetetlenül kikapcsolták az áramot. Hiába mutattam nekik, hogy mikor vettem kézhez a felszólítást, őket nem érdekelte, hogy a posta mennyi idő alatt kézbesíti a levelet. Mint állampolgárok, elismerték igazamat, de mint alkalmazottaknak teljesíteniük kellett a parancsot. Amint pénzhez jutottam, azonnal beutaztam Érsekújvárba a kirendeltségükre (mit kirendeltség - palota!), és kiegyenlítettem az adósságom, természetesen számoltam a pénzbüntetéssel, de az már enyhén szólva meglepett, hogy 250 korona „biztonsági előleget" is rászámítottak, hiába érveltem azzal, hogy az eddig befizetett összeg magasan meghaladja az általam elfogyasztott áram ellenértékét. A rideg válasz az volt, hogy az őket nem érdekli. Sőt figyelmeztettek, hogy ezután már időben fizessek, mert a számítógépük árgus szemekkel figyeli az ilyen megrögzött nemfizetőket, mint én vagyok. A kellemes meglepetés akkor ért, amikor alig értem haza a következő autóbuszjárattal, a szerelők ismét megjelentek, ezúttal

1 visszakötni az áramot. Nekik is bebizonyítottam, hogy az általam befizetett összeg 100 százalékkal meghaladja a valós fogyasztást. Ők is csak arra figyelmeztettek, hogy amint megkapom a számlát, azonnal fizessem ki. Tehát az SZVM fél éven keresztül használja az én pénzemet, anélkül, hogy kamatot fizetne. Ez már döfi a számukra! Most már megértem, miből telik nekik olyan dölyfös palotára, mint amilyenben most székelnek! Azelőtt elég volt egy irodahelyiség egy-két alkalmazottal, most pedig Dunát lehetne rekeszteni az ügyintézőkből, az arroganciájukról nem is beszélve! NAGY ANDRÁS Szimő Mit csinálnak a rend orei? Mint oldott kéve Egy alkalommal a magyarországi Terényben (Terany) voltunk a nemzetközi napokon a „Krtíšan" járási tánccsoporttal, melyben zenészként szerepeltem. Terényben sok szlovák nemzetiségű lakos él, már több mint háromszáz éve. Csoportunkat egy szlovák nemzetiségű, szlovák tannyelvű iskolákat végzett, fiatal óvónő fogadta, aki eléggé gyönge szlovák tudásról tett bizonyságot. A hivatalos fogadtatás után beszédbe elegyedtem vele. Többek között ezt mondtam neki: „Hallom, a szlovák nyelv kissé problémát okoz önnek, ha kedve tartja, beszélhetünk magyarul, hiszen én szlovákiai magyar vagyok." Ezután a társalgást magyarul folytattuk. Elmondta, hogy az ő ősei mind szlovákok voltak, az idősebb generációk nem is tudtak magyarul. „Még az én szüleim is jól beszélnek szlovákul, de már a családban is gyakran magyarul társalognak, mert voltak és vannak vegyes házasságok, s vannak családtagok, akik a szlovák nyelvet nem ismerik." - Nagyon szép - mondtam én -, hogy az őseik több száz éven keresztül meg tudták őrizni nemzeti nyelvüket és kultúrájukat. - A szüleim - felelte - erre már nem sokat adtak, hiszen a múltban már semmilyen ellenségeskedés nem volt a nemzetiségek között, de az előbbi generációk még görcsösen ragaszkodtak nemzetiségükhöz. Én már magyarul beszélek jobban." - Akkor miért ment szlovák iskolába, hiszen olyan nyelven gyarapíthatjuk legeredményesebben a tudásunkat, amelyiken a legjobban beszélünk? -Igen - mondta ő - de a hivatalok minden eszközzel igyekeztek meggyőzni minket, hogy ápoljuk ősi nyelvünket, kultúránkat. Hogy miért? - Erre a budapesti „nyelvi tanfolyamon" kaptam választ. Ez a tanfolyam három hétig tartott. A szlovákiai, jugoszláviai, romániai és az ukrajnai magyar tanítók számára rendezték. - A mi országunk azt akarja - mondták az ottani előadók, hogy külföldön is úgy bánjanak a magyarokkal, mint ahogy mi bánunk az itt élő nemzetiségekkel. Tudjuk, hogy ennek több száz év távlatából már nem sok az értelme, mert az itteni nemzetiségek már mind jól beszélnek magyarul. Mi a szlovákokat szlovák nyelvre tanítjuk. Ti még egyelőre nagyon jól beszéltek magyarul, de valószínű, hogy háromszáz év múlva az utódaitok már nem fogják ismerni a magyar nyelvet. SEBÉNY FERENC Ipolybalog Nagymegyeri anzix Az Uj Szó 1994. szeptember 2-iki számában eléggé elmarasztaltam a nagymegyeri strandot. Cikkemet szokás szerint - lerövidítve közölték, de a lényeg benne volt: a siralmas állapotok. Mi történt azóta? - A strand órája elindult, a padokat megjavították, sőt, a háromból nyolc lett, a zuhanyozóban állandóan van meleg víz. Igaz, a belépőjegyek árát kissé emelték, de mit számít az, ha jobb a szolgáltatás? Egyszóval, elindult valami örvendetes, ami vonzza a nyaralni vágyókat, és aminek következménye, hogy átlagosan 80, vasárnap 160 személygépkocsi állt a parkolóban. Ebben nincsenek benne a kempingekben, magánházaknál és „a zöldben feketén" parkolók meg az autóbuszok. Visszhangja is van a javulásnak: Az Uj Szó július 27-iki számában H. K. nánai levelező szintén dicséri a nem reklámozott nagymegyeri strandot, amely több figyelmet és pénzt érdemelne. A példás rend, a tisztaság és a jól megválasztott személyzet garancia arra, hogy a nyaralók jól érezzék magukat. Aki pedig a párkoronás emelést sokallja, gondoljon arra, hogy a cukor árának emelése milyen „jókor" jött: amikor gyenge a gyümölcstermés és jött a befőzési szezon. Ezt a békát is lenyeltük. Pedig a cukor csak drágább lett, de édesebb nem... H.J. Szepsi ténik. Ahol erre kilátás van, azt a területet bölcs előrelátással elkerülik. Kassán a polgármester kezdeményezésére s a belügyminiszter mindennemű támogatásával megnövekedik a rend őreinek állománya, ami pozitív jelenség. Vannak természetesen javulásra utaló megmozdulások is, de mi, polgárok, elégedettek még nem lehetünk: Ugyanis nem mindenki azért rendőr, hogy becsületesen teljesítse e hivatásból eredő feladatait, közöttük vannak olyanok is, akiknek tetszik az egyenruha, a hatalom, végigmenni a Fő utcán, a pénz. A munka számukra más lapra tartozik. Elég nagy tömeg várakozik a villamosokra a Dargov áruház előtti megállókon. Közelségükben megjelenik egy lerészegedett polgártársunk, aki mindenkibe beleköt, zavarja a közrendet. Az áruház előtt „patrolál" a rendőrpáros, hozzájuk megyek, s kérem, tegyenek rendet. Mivel két fülük van - a kérelem az egyik fülükön be, a másikon ki. Falra hányt borsó! Szerintük ez nem az ő dolguk, nekik más a küldetésük. Nézetem szerint a tűzoltónak minden esetben kell a tüzet oltania, az orvosnak segítenie kell még akkor is, ha az eset nem az ő körzetébe tartozik. „Jut eszébe, persze az embernek rendőr meg egyebek". Híres és szép a város meg a vasútállomás közötti liget, ahol az egyes medencékből szökdécsel a víz, hűsíti a levegőt, kellemessé teszi a környezetet, hozzájárul az emberek hangulatának javításához. A fel-felszökött víz aláhull a medencébe s a 35 fokos melegben szinte odacsalogatja egy barnább bőrű polgártársunkat. Mit sem törődve a medence küldetésével, lubickolni kezd a vízben. Az arrafelé haladók csodálkoznak. A rendőr látja, csóválja a fejét, nemtetszését nyilvántja ki, aztán megfordul és gyorsan elillan onnan, ahol hatáskörébe eső dolog történik. Nem avatkozik be, nem tesz rendet. Mindkét hatéves unokám, fiú és lány, nagyon szeret rendőrösdit játszani. Deréköv, mögötte pisztoly, gumibot, a tarsolyban notesz és ceruza, a hajtókán belülről a saját rendőri szám - mint a nagyoknál. A sátor alatt az udvaron az iroda rendőrőrs. Ahogy megérkezek a kertből, szinte naponta szaladnak elém és kiabálják: rendőri razzia, hol voltál egész nap, mit csináltál, már körözés alatt állsz, mutasd a személyazonos ságit. Kiveszem a zsebemből, megmutatom - ám kérem, hogy ők is mutassák meg a számukat. Kölcsönösen ellenőriztük egymást, de valami gyanúsat vélnek nálam, hát „bekísérnek" a rendőrőrsre. Tovább folyik az egyeztetés, a végén mégis ártatlannak minősítenek, és kiengednek. „Ha beviszik, egy óra múlva kint van..." Már szinte fújják, amit a rendőrnek tudni kell. Hogy miért vannak ketten mert az egyik tud írni, a másik olvasni. Ezek az apróságok azonban csak szeptembertől kezdenek el tanulni, írni és olvasni. Tudják azt is és szinte szavalják, mi a rendőr legfőbb feladata. Hát az - mondják -, ha lát valami balhét, akkor a fejét onnan el kell fordítania és gyors lépésekkel távozni, hogy ne kelljen a dologba beavatkozni és rendet teremteni. Tehát már a gyerekek is tudják, mit is kellene a rendőrnek tenni azért, „úgyhogy aludjunk csak nyugodtan, hiszen jogállamban élünk, s jusson eszünkbe: dolgozni csak pontosan, szépen.... ahogy a csillag megy a földön". IVÁN SÁNDOR Kassa Színházi csapdák Az utóbbi színházi élményeim, látogatásaim mind Budapesten, mind Párkányban, csapdát jelentettek. A Vidám Színpadon a Tiszta Amerika c. vígjáték a kitűnő szereplők ellenére se nyerte el tetszésemet, ugyanaz történt Párkányban is Sass József kabaréműsorán. A sokszor látott, sokszor hallott műsort láthattuk, semmi újat. Ezek ismeretében elkeserít, hogy a mi kitűnő színészeinket alig láthatjuk, hallhatjuk, pedig nívós darabokat játszanak Komáromban és Kassán. Sajnos, tudjuk, miért nem látogathatják a kisebb településeket. Nem akadna egy magánvállalkozó, aki mikrobusszal végigjárná a vidéket, és eljuttatná egy-egy hazai előadásra a nézőket? A közöny és a buktatók csapdájából keressük meg közösen a kiutat, és támogassuk a hazai magyarok színházi életét! HAJTMAN KORNÉLIA Nána