Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-03 / 153. szám, hétfő

I PRO fUlita alapítvány az egyházi és kulturális műrmlrkrk fclujitasara NMMEM 10 x 1 MILLIÓ Sk 10 x 100 UTAZÁS ; 2 SZEMÉLY RÉSZÉRE RÓMÁBA EGYÉB PÉNZNYEREMÉNYEK Pfto ŕUTUAUM kaparós sorsjegy TA SR- és ČTK-ôsszefoglaló A pápa szlovákiai látogatásának második napját a sasvári (Šaštín) búcsújáró helyen kezdte, ahová százezrek zarándokoltak el, hogy részt vegyenek a katolikus egyházfő ál­tal celebrált szentmisén. A hívők a mise ke­retében számos ajándékot adtak át a pápá­nak. A betegek pergamenre följegyzett, imádságokból és jótettekből összeállított jelképes koszorút nyújtottak át János Pál­nak. Az ajándékok között szerepelt egy ha­bán váza ís, amelyen a šaštíni bazilikát és a Hétfájdalmú Szűz Máriát ábrázoló rajz lát­ható, hasonlóan díszítették a pápának aján­dékozott mézeskalácsszívet is. A pápa személyesen körülbelül 50 embert áldozta­tott meg Sasváron, köztük Michal Kováč ál­lamfőt és feleségét is. Sasváron a katolikus egyházfő találkozott a szlovákiai püspöki kar tagjaival is, akikhez ugyancsak beszédet intézett. Ebben egye­bek között hangsúlyozta: „Köztársaságukban a szlovákokon kívül más nemzetiségű katolikusok is élnek: csehek, romák és nagy számban magyarok. Tudomásom van róla, hogy igyekeznek megteremteni a feltétele­ket, hogy ezek a hívók is anyanyelvükön dicsérhessék az urat... Biztos vagyok benne, hogy továbbra is ez az igyekezet jellemzi majd munkájukat, hogy erősödjék a kölcsönös megértés. A nyelvek és a kultúrák különbözősége nem lehet a meg nem értés oka, ellen­kezőleg, lehetőséget kell teremtenie a kölcsönös gazdagodásra." ti" volt, és a Prímás-palotába csupán néhány újságíró számára tették lehetővé a belépést, mégis kiszivárgott néhány információ. A szemtanúk szerint - írja többek között a Cseh Sajtóiroda tudósítója - Szlovákia két magas rangú képviselője, akik között már hu­zamos ideje ellentét van, a pápától való bú­csúzást követően egymással is kezet fogott. Vladimír Štefko, a köztársasági elnöki iro­da szóvivője szerint Michal Kováč a pápával folytatott négyszemközti beszélgetésen nagyra értékelte az állam és a katolikus egy­ház közötti rendkívül korrekt kapcsolatot Szlovákiában, majd kiemelte II. János Pál­nak az európai béke és stabilitás megterem­téséhez való hozzájárulását, illetve az orszá­gok és népek közötti jó kapcsolatok megte­remtéséért folytatott fáradozását. A szóvivő szerint a szlovákiai belpolitikai problémák­kal kapcsolatban a köztársasági elnök re­ményét fejezte ki, hogy az országban pápa^. jelenlegi itteni missziójának köszönhetően is sikerül stabilitást elérni. Michal Kováč a lá­togatás alkalmából a becses vendéget egy bronz emlékéremmel ajándékozta meg, amelyen a hármashalom és a kettőske­reszt, a szlovák államiság jelképe látható. „Nem volt indokolt" - válaszolt tömören Vladimír Mečiar arra az újságírói kérdésre, vajon a II. János Pál pápával folytatott meg­beszélésen szó volt-e a szlovákiai politikai helyzetről. Amint mondotta, a pápával csak a hittel és az egyházzal kapcsolatos kérdé­sekről váltottak szót, majd az állam és az egyház viszonyáról, beszéltek továbbá an­nak a szükségességéről, hogy egyezményt kell kötni az egyes minisztériumok és a püs­pöki kar között, illetve a keresztény egyetem megnyitásának gondolatáról. A miniszterel­nök szerint a pápa „ezt rendkívül nagyra ér­tékelte, és meglepetésének adott hangot, hogy szeptember elsejével nem nyílik meg". Vladimír Mečiar egészségügyi okokra hi­vatkozva nem vett részt a sasvári egyházi ünnepségen, amelyen - mint mondotta - a felesége képviselte őt. A beszélgetés befe­jeztével Vladimír Mečiar is ajándékokat adott át a pápának. (Folytatás a 2. oldalon) Hétfő, 1995. július 3. Ára 4 korona XLVIII. évfolyam, 153. szám A PÁPA KASSAN VÉRTANUKAT AVATOTT SZENTTE Magyarul is szólt a hívőkhöz János Pál rövid délutáni pihenőjét kö­vetően 16 órakor visszautazott a szlovák fővárosba. A katolikus egyházfő és a Vatikán leg­lelsőbb képviselője szombaton délután öt órakor érkezett a pozsonyi Prímás-palota, a köztársasági elnök hivatala elé, ahol Michal Kováč államfő és Vladimír Mečiar kor­mányfő üdvözölte. A Szentatya pontosan fél-fél órát töltött az államfővel, illetve a szlovák miniszterelnök­kel. Bár mindkét beszélgetés „négyszemköz­Michal Kováč emlékérmet adott át a katolikus egyház fejének Vlado Gloss felvétele Fotó: TA SR II. János Pál áldást oszt Sasváron CRANS MONTANA Kozlík Sorost támadta CTK-hír A svájci Crans Montanában tegnap fejeződött be a négyna­pos nemzetközi gazdasági fó­rum, amely több száz politikust, gazdasági szakértőt látott ven­dégül, köztük a Sergej Kozlík pénzügyminiszter, miniszterel­nök-helyettes által vezetett szlo­vák kormányküldöttséget. A szlovák képviselő tegnap Soros Györgyöt támadta amiért a magyar származású amerikai képviselő kétségbe vonta a szlo­vák hírközlő eszközök független­ségét, és a nacionalista ideoló­giával, valamint a Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiá­ban kialakult kereskedelmi ér­dekek kapcsán a fasizmus szü­letésének lehetőségét jelezte. „A nacionalista ideológia és a vállalkozói érdekek kombináció­ja a fasizmus vagy a nemzeti szocializmus kialakulásának klasszikus receptje" - mondotta Soros szombati felszólalásában. Véleménye szerint ez a veszély (Folytatás a 2. oldalon> Slavkovská portyázik UJ Szó-hír Értesüléseink szerint Eva Slavkovská és szárnysegédje, Miroslav Pius ma délelőtt a galántai és valószínűleg a somorjai magyar gim­náziumba megy. Tanév utáni portyázásuk célját nem nehéz kitalál­ni: minden bizonnyal az igazgatók leváltása után kialakult helyzetről óhajtanak beszélgetni a két tanári karral. -y-f SZOMBATTÓL KÖTELEZŐ A PÉNZTÁRGÉP „Félház" a piacokon Szombat óta minden vállalkozó, illetve iparengedéllyel rendel­kező személy számára kötelező az elektronikus pénztárgépek használata. A kormányrendelet vonatkozik az utcai és piaci árusokra, valamint bizonyos szolgáltatásokat nyújtó (fodrá­szat, mosoda, ruhatisztító, autószerelő, stb.) vállalkozókra is. Azt, aki pénztárgép nélkül árusít, az ellenőrök akár egymillió koronás büntetéssel is sújthatják. Ha az árus nem ad számlát, 1000-től 10 ezerig, második alkalommal már 5 ezertől 50 ezer koronáig terjedő összeggel bírságolhatják. Szombattól tehát nincs pardon, s azok a vállalkozók, akik nem szerezték be a pénztárgépet, vagy még nem regisztráltatták az adóhiva­talban, okosabban teszik, ha szüneteltetik az árusítást. ÚJ Szó-tudósítás Július elsején a pozsonyi vásár­csarnokban csak a standok két­harmadánál árultak, a Miletič ut­cai piacon pedig körülbelül az asz­talok fele maradt üresen. Emellett több lakótelepi maszek kisbolt sem nyitott ki. A piacokon szom­batonként fordul meg a legtöbb vásárló, s az árusok távolmaradá­sát valószínűleg nem a pápaláto­gatással kell magyarázni. A pozso­nyi városi rendőrség tagiai viszont megjelentek a piacon, és asztaltól asztalig járva szorgosan feljegyez­ték a pénztárgép nélkül árusító­kat, könnyítve ezzel az adóhivatal munkáját, melynek ellenőrei most mára „készre"jöhetnek. Az árusok elmondása szerint a vásárlók, főként ha csak egy dolgot vesznek, alig fogadják el a számlát, jóformán úgy kell „utánuk hajigálni". (Folytatás a 3. oldalon) JOKOHAMA Rejtélyes gázszivárgás MTI-hír Újabb rejtélyes gázszivár­gás történt tegnap Jokoha­mában, az egyik metróállo­más közelében. A kora esti órákig 20 ember szorult kór­házi kezelésre, de az orvosok szerint egyikük állapota sem súlyos. . Akárcsak a korábbi hason­ló esetekben, ezúttal is hirte­len fellépett torokfájdalmak­ról és szemégésről panasz­kodtak azok, akik a gázt belé­legezték. A szivárgást a joko­hamai metró Kamioka állo­mása melletti egyik aluljáró­ban észlelték, de a rendőrség elővigyázatosságból lezáratta azt a nyolcemeletes áruházat is, amelynek két föld alatti szintje közvetlenül az aluljá­róba nyílik. Vegyi anyagok je­lenlétére utaló nyomokat azonban sem a rendőrség, sem a tűzoltók nem találtak. A tokiói metrón március 20-án végrehajtott gáztáma­dás előtt és után is történ­tek hasonló incidensek a főváros, illetve Jokohama kü­lönböző pontjain, többnyire metróállomásokon vagy azok közvetlen közelében. A ható­ságok azonban csak a márci­us 20-ai incidenssel kapcso­latban bukkantak olyan bizo­nyítékokra, amelyek egyér­telműen az AUM Sinrikjo szekta felelősségére utalnak. A többi esetben sem a szivár­gások eredetét nem sikerült kideríteni, sem azt, hogy mi­lyen gáz kerülhetett a le­vegőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom