Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)
1995-07-26 / 172. szám, szerda
Í 1704 J ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1995. július 26. A kamionsofőr elaludt Nem volt kezdő a kútyi határátkelőhelyen nemrégiben történt tömeges- kamionos gázolás gépkocsivezetője, a galántai J. H., ugyanis 1989 óta vezet kamiont. Ez idáig balesetmentesen. Az emberéleteket is követelő gázolás okát a rendőrségnek tett bevallása szerint abban látja, hogy elaludt a volán mögött. Vallomásában, amelyet a balesetet követő napon-tett, elismerte, hogy a gépkocsivezetésnek nem szentelt kellő figyelmet, túl gyorsan és a nem megfelelő forgalmi sávban hajtott, és mivel nagyon fáradt volt, elaludt a volán mögött. A tájékoztatás szerint a kamion Olaszországból Ostravába tartott. A baleset körülményeit jelenleg a rendőrség vizsgálja, az előzetesen kimutatott kár mintegy 5 millió korona. Okozóját 3-tól 10 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. NČ RÖVIDEN 1995 első félévében a rendőrség 108 alkalmazottját helyezték vád alá bűncselek mény elkövetésének gyanújával. A 19 ezres létszámú testületnek 0,5 százaléka követett el büntetendő cselekményt, ezek közül legtöbb esetben a jogkörrel való visszaélés volt a vád. A Magyar Polgári Párt központi irodájában A. Nagy László, az MPP elnöke Peter Osuskýval, a Demokrata Párt elnökével találkozott. Kölcsönösen ismertették pártjaik fejlődését és tevékenységét, valamint elemezték a belpolitikai helyzetet. A megbeszéléseket augusztusban folytatják. A szlovák oktatásügyi minisztérium tegnap kiadott állásfoglalásában Szlovákia belügyeibe való beavatkozásnak minősíti a július 27-re Debrecenbe szervezett tiltakozó nagygyűlést, amelyen az alternatív oktatás bevezetése és az államnyelvről szóló törvénytervezet ellen kívánnak véleményt nyilvánítani résztvevők. A BONGESZO nyertese Játékunkra e héten is rengeteg megfejtés érkezett. A helyes választ beküldők közül tegnap Miklósi Péter, a VASÁRNAP vezető szerkesztője közjegyző jelenlétében sorsolta ki a szerencsés nyertes nevét. E héten az 1500 koronát Nagy Ilona ivánkai olvasónknak küldjük. Gratulálunk! A helyes megfejtés: P. Vonyik Erzsébet. II. kiadás Lapzárta: 22.00 Jelentős energiaár-emelés UJ Szóvsszeállitás A kormány múlt heti ülésén kellett volna megtárgyalni, azonban későbbi időpontra halasztották az energiaárak emelésének kérdését. A koncepció ugyan fokozatos ármódosításokról beszél, a gyakorlatban azonban ezek a lépések mind az energia árának emelését szolgálják abból a célból, hogy 1997 elejére kiegyenlítődjön a két árszínvonal közötti különbség. A nyilvánosságra került koncepció alapján az árak emelését három lépcsőben kívánják megoldani. Az első szakaszban, amely október 1től számol az energia árának emelésével, az ún. nagyfogyasztók számára 5 százalékkal, a lakossági fogyasztók számára pedig 10 százalékkal növekszik majd az elektromos energia ára. A földgáz és a távfűtés árai már csak a kisfogyasztók számára növekszenek 10 százalékkal, a távfűtés esetében további 200 koronás többletkiadással kell számolni háztartásonként a különböző járulékos költségek térítése fejében. Jövőre, az emelés második szakaszában további 25 százalékkal növekszik az elektromos energia, valamint 15 százalékkal a földgáz ára. Noha az emelés harmadik ütemére még nem számszerűsítették az adatokat, a tervezet szövegéből arra lehet következtetni, hogy az elektromos energia további 20 százalékkal, a gáz 65 százalékkal, a távfűtés díja pedig újabb 30 százalékkal lesz drágább. Ha a tervezetet elfogadják, az áremelések első szakaszában a távfűtéses háztartások havonta 111 koronával fizetnének többet, az elektromos fűtési díjak pedig 265 koronával emelkednének. A jövőre tervezett változások pedig már markánsan megmutatkoznak a családi költségvetésekben, hiszen maga a tervezet átlagosan havonta 841 korona többletkiadással számol a távfűtés esetében, a gázfűtés pedig átlagosan 1044 koronával kerül majd többe. Az áremelések következtében a dolgozó családokban 15-20 százalékos reáljövedelem-csökkenés várható, a nyugdíjasoknál ez elérheti a 35 százalékot is. Nemcsak a rokkantakat segítik ÚJ Szó-tudósítás - Erőfeszítéseink elsősorban az emberi és a polgári jogok betartására irányulnak, amelyek a rokkantakra is vonatkoznak, hangsúlyozva a tisztességes élethez és a humánus halálhoz való jogot - jelentette ki Hradilek T/bor elnök a Slovakia Human Watch nevű humanitárius szervezet tegnapi pozsonyi sajtóértekezletén. - Nemcsak a rokkantak érdekeit kell védenünk, hanem azokét is, akik gondoskodnak róluk - hangsúlyozta. A Slovakia Human Watch szervezetet ez év májusában jegyezték be a belügyminisztériumban. A kormány által nem támogatott, természetes és jogi személyek által alkotott szervezet olyan fórum szeretne lenni, amely segíti a rokkantak és családtagjaik emberi jogokat érintő problémáinak feltérképezését, és azokat továbbítja a politikusok és a helyhatósági képviselő-testületek felé, akiknek kötelessége a problémák megoldásában segíteni. (gaál) Nyolc bőrfejűt vádolnak (Folytatás az 1. oldalról) lecsillapodtak, így a feldühödött tömeg végül is elállt a bosszú szándékától. Tegnap felhívtuk a járási rendőrparancsnokot, és az iránt érdeklődtünk, milyen jelenleg a helyzet. - Nagy erőfeszítések árán, de sikerült lebeszélnünk a felbőszült romákat az önkényességről, amely további vérontást eredményezhetett volna. A kedélyek már úgy-ahogy lecsitultak, ám polgáraink zömét még mindig a pénteki események foglalkoztatják. A tettesek közül húszat az incidens elfojtása után elővezettünk. A nyolc legagresszívebb bőrfejű ellen eljárást indítottunk. Előfordultak mára múltban is hasonló esetek a járásban? - Kisebb-nagyobb nézeteltérésekre ugyan sor került már korábban is, ám ilyen komoly jellegű összecsapásra még nem volt példa. Az emberek közt elterjedt, hogy a bűnösöknek nem esik bántódása, mert ún. prominensek gyerekeiről van szó... - Ez nevetséges állítás. Kérdezem, kiket tartunk prominenseknek? A polgármestert, a főorvost vagy engem? Nos, ami engem illet, nekem csak lányaim vannak. Arról sincs tudomásom, hogy vezető beosztású személyek gyerekei keveredtek volna ebbe az elítélendő ügybe. És ha netán mégis, viselni fogják tetteik következményeit. (ordódy) No comment UJ Szó-tudósítás - Magánebédről nem illik a nyilvánosságot tájékoztatni - ezzel vetette el Bugár Béla, Duray Miklós és A. Nagy László a Szlovák Rádió magyar adásában a műsorvezető kérdését, hogy miről tárgyaltak Theodore Russellal, az USA nagykövetével a több mint kétórás ebéd során. Az MPP elnökének szavaiból kiderült, ez alkalommal ígéretet tettek arra, hogy nem árulnak el semmi közelebbit a megbeszélésről. Bugár és Duray kizárta, hogy összefüggés lenne a tegnapi magánebéd és az egy héttel korábbi, kisebb diplomáciai vihart kavart sajtótájékoztató között, amelyen a három pártelnök beszámolt egyhetes amerikai útjukról és az ott folytatott tárgyalásaikról. A három pártelnök eltérően nyilatkozott a menüről is. Mindössze annyiban egyezett véleményük, hogy a felszolgált ételek és a borok finomak voltak. G. A. Kemény zöldek TA SR-hír A Szlovák Zöld Alternatíva vezetősége megbízta parlamenti képviselőjét, Zora Lazarová t, hogy a parlament következő ülésén terjesszen be javaslatot a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság elé, amelynek alapján meg kellene vizsgálni, hogy a magyar koalíció képviselőinek kijelentései mennyiben sértik az alkotmányt és a képviselői fogadalom betartását, mennyiben járultak hozzá a demokrácia megsértéséhez és az ország nevének megkárosításához - vélekedett a párt tegnapi sajtótájékoztatóján Jaroslav Compel alelnök. A zöldek felháborodásuknak adtak hangot az említett pártelnökök Amerikában tett útjuk utáni kijelentéseivel kapcsolatban. DSZM már az USA-ban is ÚJ Szó-hír - Nem kirándulni voltam. Tanulmányoztam az államigazgatást, s elmondhatom, hogy „bordel" van ott. Jöhetnek hozzánk tanulni - nyilatkozta egyebek között az Amerikai Egyesült Államokból hazatérve a kassai esti újság tegnapi számában Karol Mášik, a városi hivatal elöljárója. Elújságolta azt is, hogy Minnesota állam fővárosában, Minneapolisban találkozott az innen származó polgárokkal, és sikerült körükben megalapítania a DSZM ottani alapszervezetét. (g-f) A szerbek Zepában a lakosság menekül (Folytatás az 1. oldalról) már a helyszínen vannak, s látták azt a megállapodást, amelyet a polgári hatóságok képviselői írtak alá Mladics tábornokkal, a boszniai szerb hadsereg főparancsnokával a civilek elszállításáról. Izraeli-jordániai segély Boszniának Ruhákkal, sátrakkal, takarókkal és orvosi eszközökkel a horvátországi Splitbe indult tegnap egy izraeli repülőgép a Boszniának szánt, Jordániával közösen szervezett segélyakció keretében. A műveletnek a királyság kezdeményezésére „Béke a Közel-Keleten - béke a világban" nevet adták. Joszi Szárid izraeli környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy ez az első közös izraeli-arab emberbaráti művelet. Az ENSZ két gépkocsioszlopa 176 tonnányi segélyszállítmánnyal hétfő este érkezett meg Gorazdéba. A 22 teherautó lisztet, étolajat, cukrot és gyermektápszert szállított a muzulmánok lakta kelet-boszniai területi beékelődésbe. A konvojok hét napot vártak arra, hogy a szerbek engedélyezzék továbbhaladásukat. Oroszország és Jugoszlávia álláspontja azonos A boszniai válságot kizárólag békés eszközökkel kell rendezni jelentette ki tegnap Belgrádban Andrej Kozirev orosz külügyminiszter, aki hétfőn tárgyalt Szlobodan Milosevics szerb elnökkel. Kozirev elutazása előtt adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a boszniai válságban érintett minden félnek most nagyfokú önmérsékletet kell tanúsítania, hogy megakadályozzák a háború kiterjedését. Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő ellenzi, hogy a NATO légicsapásokat mérjen a boszniai szerbek állásaira. Hangsúlyozta, hogy az orosz kormány a jugoszláviai válság kizárólag politikai eszközökkel történő megoldása mellett száll síkra. Egyúttal sürgette az ENSZ Jugoszláviát sújtó büntető intézkedéseinek feloldását. A délszláv háborúban elkövetett háborús bűntettek kivizsgálásával megbízott hágai nemzetközi törvényszék tegnap hivatalosan vádat emelt Radovan Karadzsics, a boszniai szerbek vezető politikusa és Ratko Mladics tábornok, haderejük parancsnoka ellen. Mindkettőjüket népirtással és az emberiség elleni bűntettekkel vádolják. A bíróság Karadzsicson és Mladicson kívül hasonló vádakat emelt 22 másik politikai és katonai vezető, így Milan Martics, a horvátországi szerb kormányzat feje ellen is. A szlovákság asszimilálódik (Folytatás az 1. oldalról) nyelvtudása. További probléma a magyar nyelven íródott történelemkönyvek hiánya. A jelentés kitér arra is, hogy a komáromi magyar tanítási nyelvű alapiskolában Magyarországról származó történelemkönyveket használnak, melyek Szlovákia történelmét illetően tendenciózusak. „A magyar tannyelvű iskolák diákjainak elégtelen szlováknyelv-tudása miatt egyenlőtlenség alakul ki a szlovák nyelvű és a magyar nyelvű kulturális aktivitások között" - olvasható a jelentésben, melynek szerzői szerint az is erősíti ezt a negatív jelenséget, hogy a kultúrintézményekben, könyvtárakban, múzeumokban többségében magyar nemzetiségűek dolgoznak. Ez az „egyoldalú kulturális és szellemi kiteljesedés" a kormány szerint többek között oda vezet, hogy a fiatal szlovák generációk szlovák kultúrájú és szellemiségű helyekre „emigrálnak", a magyar együttesek, kultúrcsoportok elnyelik a tehetséges fiatalokat, a szlovákság beolvad a magyar nyelvközegbe, s a vegyes házasságokban élő szlovákok magyarnak vallják magukat. A kormány szerint keresni kell a kultúrára szánt támogatás elosztásának új formáit oly módon, hogy több pénz jusson a szlovák kultúrára. A kabinet tegnap ún. titkos anyagot is megvitatott, amely a szlovák állami kinnlevőségek deblokáció és egyéb úton való behajtásával foglalkozott. Kiderült belőle, hogy Szlovákia 76 milliárd koronás követeléssel rendelkezik 30 ország irányába, melynek nagy része föderációs örökség. A tartozás 70 százaléka Oroszországhoz kötődik. A kabinet elfogadta azt az Európa Tanács emberi jogokkal foglalkozó főtitkárának címzett szóbeli jegyzéket is, mellyel Szlovákia azt szeretné elérni, hogy a nemzetközi szervezet talaján induljon vita a halálbüntetés indokolt esetekben való felújításának kérdéséről. Az Iglói és a Rozsnyói járásban mutatkozó problémák kezelési javaslataival is foglalkozott a kormány. Rozsnyó tekintetében kilátásba helyezte azoknak a járási szerveknek és intézményeknek a kiépítését, melyek nemcsak javaslatokat tehetnek majd a szociális és gazdasági téren mutatkozó gondok megoldására, hanem megvalósításukat is felvállalhatják. (horváth) SZOMORÚ REKORDOK 9,5 percenként egy közlekedési baleset Még el sem halványult emlékezetünkben a szakadékba zuhant pardubicei autóbusz fehér lepedőkkel betakart áldozatainak és a kórházakba szállított súlyos sebesültjeinek szívszorító látványa, amikor bekövetkezett az újabb közúti horror. A kútyi határátkelőnél egy galántai kamion fékezés nélkül belerohant a várakozó személyautókba. Az égő roncsokban hárman lelték halálukat, és egy megégett fiatalembert válságos állapotban szállítottak a kórházba. Az említett tragikus balesetek óta sincs, sajnos, megállás, a halál nap mint nap arat utainkon. Az első félévben csaknem 300an vesztették életüket a közúti balesetek során. A közlekedésrendészet statisztikai kimutatása elszomorító olvasmány. Stanislav Kusík alezredes elmondása szerint ismét túlszárnyaltuk az előző évi negatív rekordokat. Június végéig 27 664 balesetet könyveltek el, amelyek során 267 ember halt meg. Harminckettővel több, mint az elmúlt esztendő azonos időszakában. (Ebben az adatban természetesen még nem szerepel a bevezetőben említett két szerencsétlenség áldozatainak száma.) Hat hónap alatt 1153-an szenvedtek súlyos (+59) és 3841-en könnyebb sérülést (+233). Az anyagi kárt 569 millió koronára becsülték (+ 115,6). A statisztikusok a baleset okairól is készítettek kimutatást. Az élre a helytelen vezetés Balesetek száma gépjárművek kora 1984 és öregebb (46,2%) Gépjárművek kora 1985-1989 (25,7%) /7 1984 és öregebb ' (58,7%) került (9576). Következik a gépkocsivezető alapfokú kötelességeinek megsértése (5656). A gyorshajtás ezúttal csak bronzérmes lett (3832). A negyedik helyen az elsőbbségadás elmulasztása áll (2904). A legbalesetveszélyesebb nap egyértelműen a péntek. Azután a csütörtök, szerda, kedd, majd a hétfő következik. A legkevesebb baleset a hétvégeken, szombaton és vasárnap történik. A legtöbb karambolt 8 és 12 óra között evidálták (8162), ám a legsúlyosabb ütközésekre 16 és 20 óra között került sor (5662). Az említett időpontban 77-en vesztették életüket. 1481 esetben ittas vezetés okozott balesetet. A mellékelt ábrákból, az is kitűnik, hogy a legtöbb bajt viszonylag - a legújabb gépkocsik okozták. (ordódy) MAR MA KAPHATÓ A i/asárnap A tartalomból: • Kasszacsata Miklósi Péter tárcája • Keveset tudunk egymásról Kopasz-Kiedrowska Csilla beszélgetése Marian Gresczakkal, a pozsonyi Lengyel Központ igazgatójával • Vállalkozó amazonok Duba Gyula írása • Magyaros ízek Malmőben Ordódy Vilmos riportja • Vendégségben Szőgyénben S. Forgon Szilvia riportja • Gyémántkönnyek Szabó G. László beszélgetése Ferrari Violettával • Magazinunk sok érdekességgel, részletes tévé- és rádióműsor-melléklettel