Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-07 / 131. szám, szerda

1995. június 7. MŰVELODES Ú J SZ Ó 5 I Gyermeknapi könnyek A Matica slovenská füleki alap­szervezete vasárnap műsorral egybekötött • aszfaltrajzversenyt szervezett a volt üzemi klub, a mai Kultúra Háza előtt. A szervezők a rendezvényre plakátokon és a vá­rosi hangosbeszélőn keresztül ­persze államnyelven - meghívták a város valamennyi alapiskolását. Sokan szerettek volna bekapcso­lódni a versenybe, többek között a két testvér, a negyedikes Ingrid és a hatodikos Gabriella is. Krétát kének - szlovákul - az ügyeletes pedagógustól, aki afelől ér­deklődött a gyerekektől, hogy mi­lyen iskolába járnak. Magyarba, válaszolták a gyerekek, mire a ta­nítónő hazaküldte őket. - A gyere­kek pityeregve jöttek haza - pana­szolta Hilda asszony, az édesanya -, visszakísértem őket a klub elé, és megkerestem a tanítónőt, akitől nem kaptak krétát, hiszen is­mert engem személyesen, valami­korosztályfőnököm volt. Én ugyan­is szlovák iskolába jártam, szlovák nemzetiségű vagyok. Megkértem, engedélyezze gyermekeimnek, hogy rajzolhassanak a többiekkel. Az idős tanítónő nem engedélyez­te, és azt mondta, szervezzen a magyar gyerekeknek a Csemadok rajzversenyt. - Ez nem igazságos - mondta végül a negyedikes Ing­rid, és Gabriellával együtt végleg elment a kedvük a rajzolástól. (farkas) MÁR MA KAPHATÓ A i/asárnap A tartalomból: • Egy évfordulóra Grendel Lajos Nagy Imrére emlékezik • Zuhanás a semmibe S. Forgon Szilvia riportja a női alkoholizmusról • Lepramisszió Kosár Dezső riportja a se­gítőkész komáromi hívőkről • A legyek ura Harmadik kötetéről beszélget Győry Attilával Szabó G. László • Szép, szebb, legszebb! Ordódy Vilmos riportja a pős­tyéni szépségversenyről • Albert Einstein eltitkolt fia Lacza Tihamér írása • „Az orvos szerint csoda tör­tént" Kopasz-Kiedrowska Csilla be­szélget Ján Pravda pszichotera­peutával • Zápor előtt csúcseső Közelképek a Slovnaft '95 at­létikai viadalról • Magazinunk sok érdekes­séggel, részletes tévé- és rádi­óműsor-melléklettel MIÉRT LEPŐDÖTT MEG A FŐBIZTOS? Érvelni csak adatokkal lehet Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttműködé­si Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa hétfőn ellátoga­tott a Csemadokba, ahol jelen volt Lanstyák István, a Ko­menský Egyetem magyar tanszékének tanára is. A beszél­getés résztvevői szerint a kiváló nyelvész - van der Stoel re­akciójából ítélve - meglepő dolgokkal szolgált a vendég számára. Tudva, hogy a találkozó fő témája az ún. alterna­tív oktatás volt, megkérdeztük Lanstyák Istvánt, mi volt az, amin meglepődhetett a főbiztos. - Mivel köztudott, hogy ezek a szakemberek a megbeszélések folyamán nem nyilvánítanak vé­leményt, nem lehet pontosan tudni, min lepődött meg, és min nem. • Miről folyt a beszélgetés? - A kétnyelvű oktatásról. Úgy gondoltam, hogy mivel van der Stoeléknak tudomásuk van a Nyugaton használt kétnyelvű programokról, semmiképpen sem jó, ha mi eleve mereven el­utasító álláspontot képviselünk. Mivel áttanulmányoztam a nyu­gati programokról szóló, nálunk hozzáférhető irodalmat, rámutat­tam, hogy a mi körülményeink egészen mások. Épp ezért azok a programok, amelyek másutt esetleg sikerrel alkalmazhatók, nálunk nem működnének. Átad­tam a főbiztos úrnak egy tanul­mányt, amelyben néhány pont­ban felvázoltam, mi az, ami más­sá teszi a mi helyzetünket, és melyek azok az okok, amelyek miatt az említett nyugati két­nyelvű programok nálunk nem számíthatnak sikerre. A saját hu­szonöt oldalas anyagomhoz hoz­zácsatoltam egy, a nyugati két­nyelvű programokat összefoglaló Skutnabb-Kangas-tanulmányt, valamint a Szabómihály Gizellá­val közösen írt, angol nyelvű ta­nulmányunkat. Az utóbbinak is az a végkicsengése, hogy nagyon fontos szerepet játszanak az anyanyelvű iskolák a magyar nyelven belüli nyelvi külön­fejlődés meggátolásában, vagy ahogy mondani szokták, nyel­vünk tisztaságának megőrzésé­ben. Ez egy empirikus anyag, egy hosszú elemzés végkövetkezte­tése, tehát nem bizonyíthatatlan általánosságokra támaszkodó le­vegőbe beszélés. • Mi volt a benyomása, a főbiz­tos urat őszintén érdekelték a hallottak? - Az ő pozíciójában lévő embe­rek igyekeznek semlegesek ma­radni, de közben nagyon ér­deklődők, elsősorban ellenőriz­hető számadatokra kíváncsiak. • Ön tudott ilyenekkel szolgál­ni? - Nálunk sokáig az volt a takti­kai hiba, hogy nem szolgáltunk konkrétumokkal. Azzal nem tu­dunk hatni; hogy feltételes mód­ban közöljük, mi lenne az eredmé­nye a kétnyelvű oktatás bevezeté­sének, mivel ez csak feltételezés. Megpróbáltam ezt a feltételezést indokolni azzal, hogy felsoroltam azokat a politikai lépéseket, ame­lyeket a kormány már megtett, s amelyek korántsem nevezhetők kisebbségbarát lépéseknek, és megmagyarázni, mitől más a mi helyzetünk. Ez utóbbit megpróbál­ták kicsit megkérdőjelezni, ahogy a magyar nyelv alárendelt szere­pét is Dél-Szlovákiában. Ezt nyel­vészként nagyon egyértelműen bi­zonyíthatom; azon lehet felmérni, melyik nyelv van alárendelt sze­repben, hogy melyik nyelvet tanul­ják meg többen a másik nyelv be­szélői közül. Elmondtam továbbá, hogy a Dél-Szlovákiában beszélt szlovák nyelvre csak minimális mértékben hat a magyar, viszont a magyar nyelv minden tartomá­nyában nagyon erőteljesen jelent­kezik a szlovák hatás. Ez a tény nyelvileg tükrözi ezt a nem egyen­rangú helyzetet. • Ön mindvégig a nyelvész szemszögéből elemezte a hely­zetünket? - Ismertettem statisztikai ada­tokat is, és ezekkel kapcsolatban rámutattam azokra a csúsztatá­sokra, amelyek nagyon gyakran bukkannak föl a többségi fél érve­lésében. Ilyen pl. az az adat, hogy a vegyesen lakott területeken vagy hatvan faluban nincs ma­gyar, de megközelítőleg száznegy­venben nincs szlovák iskola. El­magyaráztam, hogy azok a falvak, ahol hiányzik a magyar iskola, sokszor magyar többségűek, ahol viszont nincs szlovák iskola, ott mindenütt kisebbségben élnek a szlovákok. Van der Stoelék oda­vissza ellenőrzik a kapott infor­mációkat. Megkérdezték, hogy a magyar vidéken élő szlovákok nem érezhetik-e magukat bizo­nyos értelemben hátrányos hely­zetben. Elmondtam, hogy egy ab­szolút magyar többségű települé­sen előfordulhat ilyesmi, mert minden közösségnek megvan­nak a maga normái. Mivel a falu­ban az érintkezés nyelve a ma­gyar, a többségi nemzethez tarto­zó ezt bizonyos körülmények kö­zött esetleg úgy érezheti, mint közvetett nyomást, hogy neki is ehhez kell alkalmazkodnia, mert különben kirí a közösségből. Ilyesmi létezik, de nem jelentke­zik intézményi szinten. Az a baj, hogy ezen a területen nem létez­nek empirikus kutatások, min­denki a saját tapasztalataiból, be­nyomásaiból indul ki, azok meg nagyon vegyesek. Rákérdeztek arra is, vajon igaz-e, hogy Dél­Szlovákiában a szlovák tanulók­nak buszozniuk kell, ha szlovák iskolába akarnak járni. Elmond­tam, hogy a magyar gyerekeknek is sok helyen buszozniuk kell. • Talán azt is megemlíthette volna, hogy a magyar gyerekek sokszor azért buszoznak, mert nem a helyi magyar, hanem a másik faluban lévő szlovák is­kolába járnak. Paradox hely­zet, de a Csallóközben elég gyakori. Például lllésházán van magyar iskola, de az illésházi magyar gyerekek egy része a nagymagyari szlovák iskolába jár. Visszatérve az Ön által áta­dott anyagokra; van der Stoel és munkatársai rengeteg ilyen anyagot kapnak. Mi volt a be­nyomása, sikerült felkelteni az érdeklődésüket, vagy ezek az elemzések majd valamelyik fi­ók mélyén porosodnak? - Ők kifejezetten kérték eze­ket, és meggyőződésem, hogy át is tanulmányozzák. VOJTEK KATALIN TEGNAP OLVASTUK Csupán politikai probléma? Az oktatásügyi minisztérium a napokban jóváhagyta az alternatív oktatás koncepció­ját, így szükség esetén szeptember else­jétől néhány tantárgyat szlovákul taníthat­nak a nemzetiségi iskolákban. A lap Lýdia Benčovával a minisztérium illetékesével ké­szített interjút. • A többi nemzetiség is tiltakozik az alter­natív oktatás bevezetése ellen? A ruszinok, az ukránok, a romák támo­gatják. Azt akarják, hogy anyanyelvük ne merüljön feledésbe, hogy gyermekeik anya­nyelvükön művelődjenek, másrészt azt is szeretnék, hogy gyermekeik jól tudjanak szlovákul. • Nem volna elegendő nagyobb figyel­met összpontosítani a szlovák nyelv ok­tatására? Ezt állítják a koncepció ellenzői. Szerin­tük elegendő a magyar tannyelvű iskolák­ban javítani a szlovák nyelv oktatását. Csakhogy az ellenőrzések azt mutatják, hogy a tárca több intézkedése, amit ilyen irányban 1991 óta tett, nem javította a helyzetet. Továbbra is gond van a kommu­nikációval, a kifejezéskészséggel, nincse­nek tisztában a nemekkel... Megállapítást nyert, hogy az emberi tényező is csődöt mondott - a tanárok sok esetben nem akarták színvonalasan oktatni a szlovák nyelvet. • Az új koncepció megszünteti a nemze­tiségi nyelven oktató iskolákat? Nem, kompaktak maradnak. Csupán egy újabb lehetőségről van szó - a gyermekek továbbra is anyanyelvükön művelődhet­nek, viszont lehetőséget kapnak arra, hogy megalapozottan és szakszerűen fejezzék ki magukat szlovákul. • Az oktatásügyi tárca szerint a szülők önként dönthetnek arról, hogy gyerme­kük alternatív vagy hagyományos osz­tályban folytassa tanulmányait. Mi ga­rantálja az önkéntességet? A kormányprogram, amely leszögezi, hogy támogatni fogia az önkéntes dönté­sen alapuló alternatív oktatás bevezetését. Semminemű erőszakos bevezetésről nincs szó. • És ha az aggályok valóra válnak, és né­hány iskolaigazgató, hogy a minisztéri­um kedvében járjon, erőszakkal bevezet­teti az alternatív oktatást?" Tapasztalataim szerint ez kizárt. • Milyen érdeklődésre várnak? Ha a magyar iskolákban két-három osz­tályban ősztől megkezdik, akkor azt siker­ként könyvelném el, bár a Harach miniszter idejéből származó felmérés szerint a ma­gyar nemzetiségű szülők 21 százaléka egyetértett az alternatív oktatási formával. Sajnos, a koncepció ellen a magyar nemze­tiség egy részét képviselő politikai pártok erős nyomást fejtenek ki. Úgyhogy aggálya­im vannak, a magyar tannyelvű iskolákban az alternatív oktatás nem kezdődik el. Csak a többi nemzetiség akarja. (KATARÍNA OTTOVÁ, Smena) VÁLASZ OLVASÓINKNAK Azonnali felmondás? H. I.: Március elsején léptem munkába. A munkaszerződés megkötésekor azt ígérték nekem, hogy három hónap elteltével emelik a fizetésemet is. Má­jus 29-én a bérelszámoló azt közölte velem, hogy június elsején már nem kell munkába jönnöm. Hiába kifogásoltam azt, hogy tudomásom szerint há­romhavi felmondási idő illet meg engem, elutasított azzal, hogy ez a ve­zetőség döntése, neki csak annyi a kötelessége, hogy ezt tudassa velem. Nem kellett volna ezt például írásban megtennie? Amíg nem áll lehetőségükben a munka­szerződését elolvasni, aligha tudunk való­ban használható választ adni a levelében felvetett kérdésekkel kapcsolatban. A közölt tényekből kiindulva elképzelhetőnek tart­juk, hogy az ön munkaszerződésében van egy olyan kitétel is, amely arról szólna, hogy a próbaidő három hónap. Ez úgy éppen megfelelne annak, hogy ön március elsején lépett munkába, és május 29-én közölték önnel, hogy a munkaviszonyát megszünte­tik, június elsejétől már nem kell munkába jönnie. A Munka Törvénykönyve 31. §-ának első bekezdése szerint „a munkaszerződés­ben kiköthető a próbaidő, amely három hó­nap, hacsak a felek nem állpodtak meg rö­videbb próbaidőben". Ebből következik, hogy a munkaszerződésben nem is kell an­nak szerepelnie, hogy a próbaidő három hó­nap, éppen elegendő az, hogy próbaidő volt kikötve, mivel ennek a törvényből eredő időtartama három hónap. Ha az írásbeli munkaszerződésében nem talál a próba­időre konkrét utalást, akkor érvénytelennek tekinthető a munkaszerződés, illetve a mun­kaviszony megszüntetése. A próbaidőről szóló kikötést ugyanis csak írásban lehet rögzíteni. Ami pedig a munkaviszonynak vagy a munkaszerződésnek a próbaidőben történő megszüntetését illeti, ezt nem sza­bad összetéveszteni a felmondással vagy a munkaviszony azonnali hatályú megszünte­tésével; itt a Munka Törvénykönyve 58. pa­ragrafusának rendelkezései az irányadóak. Ezek szerint a próbaidőben a munkáltató és a munkavállaló is megszüntetheti a munka­viszonyt, akár az indok említése nélkül is. Ennek a megszüntetésnek elvben írásban kellene történnie, de az írásbeli alakiság megtartása nem törvényes feltétele a mun­kaviszony próbaidőben történő megszünte­tésének, mivel a Munka Törvénykönyve 242. §-a második bekezdése szerint az a jogügylet (felmondás, értesítés, megszünte­tés stb.), amely nem a Munka Törvényköny­ve által előírt formában történt meg, csak akkor tekinthető érvénytelennek, ha erről a törvény kifejezetten rendelkezik. Ilyen ren­delkezést tartalmaz például a Munka Tör­vénykönyve 44. §-ának első bekezdése, amely szerint a felmondást írásban kell adni és a másik félnek kézbesíteni. AHOGY ÉN LÁTOM Úgy nagyjából számba vehető, hogy hány magyar tannyelvű iskola van ma Szlovákiában. Arról is készíthető sta­tisztika, hány művelődési otthont ha­gyott ránk a szocializmus, hány újság jelenik meg magyar nyelven, hányan engedhetik meg maguknak, hogy újsá­got járassanak, könyvet vásárolhassa­nak... Arról azonban nem készült, mert nem is készülhetett statisztika, hogy a szlovákiai magyarság milyen mérték­ben kapcsolódott be a vagyonjegyes privatizáción kívüli magánosításba. Te­hát abba a folyamatba, ahol az igazán nagy vagyonok cserélnek gazdát. A köz­gazdász professzorok e statisztika hiá­nyát, kidolgozhatatlanságát azzal ideo­logizálják meg, hogy „a pénznek nincs szaga, a tőkének nincs nemzetisége". Ez így igaz. Körülbelül annyira igaz e tétel, mint amennyire igaz az a megál­lapítás is, hogy Szlovákiában a magyar iskolák, művelődési intézmények jövőjét, a polgárosodást az dönti majd el, kinek a kezébe kerül a Délen még zömében privatizálatlan vagyon, illetve Ki privatizálja Dél-Szlovákiát? hogy megmarad-e a helybeli lakosok tu­lajdonában (szövetkezeti vagy egyéni formában) a föld. Ami vagyon eddig itt magyar kézbe került 1990 óta, az úgyszólván kivétel nélkül a kisprivatizáció során és a va­gyonjegyes privatizáció folyamatában cserélt gazdát. Meg persze a mezőgazdasági szövetkezetek transz­formációjának eredményeként. Azzal tisztában vagyunk, hogy a kuponos pri­vatizáció révén szerzett tulajdon keze­lésébe milyen elenyésző mértékben szólhat bele a részvénytulajdonos. Ami­re igazán építhetünk, az a kisprivatizá­cióban szerzett tulajdon és a termőföld. Érdemes lenne egy reprezentatív fel­mérést készíteni arról, hogy dél-szlová­kiai viszonylatban mennyire bírják a versenyt az ebben a két szférában ér­dekelt tulajdonosok, érdemes lenne megállapítani, tart-e még a kezdeti len­dület, amelynek 3-4 esztendeje még az adott energiát, hogy a déli járások la­kossága (nem utolsósorban a magyar­országi példa hatására) az országos át­lagnál sokkal fogékonyabb volt a ma­gánvállalkozás iránt. Noha a tőkének valóban nincs nem­zetisége, érdemes lenne lajstromba venni a szlovákiai magyar vállalkozó­kat. Mert akárhogy is van, ők jelentik a polgárosodás kovászát. És érdemes lenne felmérni, hogy a gyakorlatban mi­ként nyilvánul meg a Meóiar-kormány­nak az a gazdaságpolitikai tétele, amelynek értelmében úgymond ki kell alakítani a hazai vagyonosok rétegét. Szemügyre kellene már venni, hogy a „hazaiak" fogalmán mit értenek a nagy­politika csúcsán levők. Politikai pártja­ink „agytrösztjeinek" azon kívül, hogy a Szűken értelmezett nemzetiségi kér­désre összpontosítanak, arra is érde­mes lenne figyelniük, arról is tanácsos lenne .elemzéseket készíteniük, hogy milyen ismérvekhez igazodva történ­nek a nagyprivatizációs döntések, a banki szférában milyen kritériumai van­nak a hitelfolyósításnak, a magánosí­tás során keletkezett adósságok tör­lesztésének (netán elengedésének), és hogy a dél-szlovákiai mezőgazdasági üzemek milyen mértékben élhetnek az ágazat állami dotálásában rejlő le­hetőségekkel. E vonatkozásban is fel kell készülnie a szlovákiai magyarságnak és politikai pártjainak a Mečiar utáni időszakra. Úgy kell felkészülniük, hogy politikai sú­lyunknak megfelelően érvényesülhes­sünk a hatalomgyakorlásban, értsd ezen: a gazdasági folyamatok befolyá­solásában. Ne legyenek illúzióink, vegyük tudo­másul, hogy ha 1998 őszéig hatalmon marad a kormány, már nem sok privati­zálnivaló marad Szlovákiában. A három kormánypártba szerveződött „aranyá­sók" kimazsolázzák maguk számára az igazi értékeket. Azzal azonban, hogy po­litikai döntések nyomán nevükre írják a vagyont, még nem fejeződik be a folya­mat. Azt még a legelvetemültebb priva­tizátorok is csak viszonylag ritkán mon­datják el magukról, hogy teljesen felté­telek nélkül kapták meg ingyen a va­gyont. Márpedig a feltételeket (munka­helymegtartás és -teremtés, fejlesztés) az esetek zömében nem tudják teljesí­teni, így az elkövetkező néhány esz­tendőben azzal számolhatunk, hogy csak látszólag fejeződik be a tulajdon átstrukturálódása. Magyarul: érvénye­sül az „Ebül szerzett jószág ebül vész el" jelenség. Ahhoz persze, hogy megmaradjanak az esélyeink, politikai pártjainknak az ed­digitől gyökeresen eltérő szövetségi poli­tikát kell folytatniuk a szlovák demokrati­kus erőkhöz fűződő viszonyban. Enélkül nem erősödhetnek a dél-szlovákiai ma­gyarság gazdasági pozíciói, hanem ame­lyekkel rendelkezünk, még azok is lemor­zsolódnak. Gazdasági bázis nélkül pedig kultúránk is elsorvad. TÓTH MIHÁLY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom