Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-07 / 131. szám, szerda

[ 2 J ÚJSZÓ BELFÖLD - KÜLFÖLD 1995. június 3. ROMAN-SZLOVÁK EGYETÉRTÉS „Nem" a kollektív jogokra Románia és Szlovákia egyaránt elutasítja a ki­sebbségek kollektív jogait: ezt hangsúlyozták mindkét oldalról a szlovák parla­ment elnöke, Ivan Gašparo­vič által vezetett szlovák parlamenti küldöttség ked­di bukaresti tárgyalásain. A vendégeket fogadta Ilies­cu elnök, Vacarolu minisz­terelnök és Melescanu kül­ügyminiszter. MTI-hír A bukaresti rádió jelentése szerint Gašparovič elmondta, hogy a szlovák parlament június második felében ül össze 0s először „a szélesebb törvényho­zási keretet kell ratifikálnia, amelybe beilleszkedik a szlo­vák-magyar szerződés". Hoz­záfűzte, hogy „Szlovákia nem fogja elfogadni a 11. és 12. pon­tot az Európa Tanács 1201-es ajánlásából és ugyanazt az ál­láspontot tapasztalta a román félnél is." A bukaresti rádió hír­adásából nem tűnt ki, miként „nem fogja" elfogadni Szlovákia a már aláírt szlovák-magyar szerződésben a vonatkozó pon­tokat. Gašparovič elmondta, hogy a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálására nem kerül sor szeptember előtt. A parlamenti elnök szerint autonóm területek • létrehozása Szlovákiában „ve­szélyes lenne és teljesen elkép­zelhetetlen". Önkormányzatokról koalícióban Az MPP javasolni fogja, hogy a Magyar Koalíció közös önkor­mányzati bizottságot hozzon létre - jelentette be a Magyar Polgári Párt Országos Önkormányzati Ta­nácsának tegnapi gútai ülésén Angyal Béla önkormányzati alel­nök. A vendégként résztvevő Wie­ner György, az MSZP önkormány­zati alelnöke előadásában az Ön­kormányzatok Európaj Chartáját elemezte, a másik előadó, Csan­da Endre Érsekújvár polgármes­tere, a Szlovákiai Városok és Fal­vak Társulásának első alelnöke ismertette a Ľudovít Hudek bel­ügyminiszterrel hétfőn megtár­gyalt területi, közigazgatási fel­osztás tervezetét. (gaál) II. kiadás Lapzárta: 22.00 Slotáék nem tárgyaltak a főbiztossal (Folytatás az 1. oldalról) get. Furcsállotta azt is, hogy a kormány nem ítélte el a DAC-Spartak Trnava mérkőzés után történteket. A szlovákiai magyarok Szlovákiában kíván­nak élni, de magyarként - han­goztatta Bugár. Figyelmeztetnek a magyar iskolákban tervezett személycserékre, az alternatív osztályok erőszakolt bevezeté­sére, a sztrájkbizottságok mega­lakulására és az ebből keletkez­hető konfliktusokra. Emlékeztet­tek a kisebbségi kultúra támo­gatására szánt összeg draszti­kus lefaragására és a készülő nyelvtörvényre. Az EBESZ-szakértők ma láto­gatást tesznek a Nyitrai, Érsek­újvári és a Komáromi járások­ban, majd Magyarországon foly­tatják útjukat. Újabb (szándékos) félreértés? Szlovákiában a hivatalos ve­zetés már egyszer félreértelmez­te Max van der Stoel, az EBESZ kisebbségi főbiztosának szava­it. Pontosabban Ivan Gašparovič parlamenti elnök akkor olyasva­lamit adott Stoel szájába, amit a főbiztos nem mondott. A helyzet ismétlődik? A köztársasági el­nök szóvivője hétfőn a Michal Kováč államfő és Max van der Stoel megbeszéjését követően kijelentette, hogy „az EBESZ szakértője egyes magyar figyel­meztetéseket túlzottnak és túl­dramatizáltnak tartott". A kor­mány szóvivője pedig Vladimír Mečiarra hivatkozva azt mond­ta, hogy „a szlovák fél épp Max van der Stoel ihletésére kezdett foglalkozni az alternatív iskolák bevezetésével". Mivel a külföldi diplomata a monitorozás befeje­zéséig nem nyilatkozik a sajtó­nak, így a szlovákiai magyar poli­tikusok véleményére voltunk kí­váncsiak. A. Nagy László, az MPP elnö­ke: - Felhívtuk erre a főbiztos fi­gyelmét, aki cáfolta, hogy ilyet mondott volna. Max van der Sto­el diplomata, aki nem nyilatko­zik, nem nyilvánít ki véleményt beszélgetőpartnerei előtt. Kér­dései alapján viszont következ­tetni lehetett nézeteire - a leg­több kérdése ez alkalommal az oktatásügyben várható tisztoga­tásokra és a nyelvtörvényre vo­natkozott. Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés alelnöke: - Max van der Stoel egyértelműen elhatá­rolta magát az államfő és a mi­niszterelnök szóvivőjének kije­lentésétől. Ő nem mond véle­ményt, a monitorozási tevékeny­ség információgyűjtésből áll. Petőcz Kálmán, az MPP kül­ügyi szóvivője: - Ilyen állásfog­lalás biztosan nem hangzott el az EBESZ-főbiztos szájából, ő ugyanis diplomata és ezeken a tárgyalásokon soha nem foglal állást, soha nem áll egyik fél ol­dalára. A külföldi megfigyelők nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy az ország hivatalos té­nyezői hazudnak, csúsztatnak, félretájékoztatnak. Időbe telik, amíg ezt magukban feldolgoz­zák. Bugár Béla, az MKDM elnö­ke: - Van der Stoel elsőrangú diplomata, aki nem mondhat vé­leményt, nem értékelheti a kor­mány lépéseit. (gágyor) LAKASPOTLEK RÁSZORULTAKNAK Buzdítás az EBESZ-től? Új Szó-tudósítás Tomáš Hasala kormányszóvivő a kabinet tegnapi sajtóértekezle­tén cáfolta, hogy Vladimír Mečiar és Max van der Stoel, az EBESZ nemzetiségi főbiztosa tárgyalásá­ról tájékoztatva azt mondta vol­na: Szlovákiában éppen a főbiz­tos javaslata alapján kezdték la­tolgatni az alternatív oktatás be­vezetését. Elmondása szerint a szlovák kormányfő nyilatkozott úgy, hogy az alternatív oktatás be­vezetésére vonatkozó buzdítás az EBESZ részéről is történt. A szer­vezet főtitkára azt válaszolta: ez egy a lehetőségek közül - mond­ta a kormányszóvivő hangsúlyoz­va, Stoel tartózkodott a minősí­téstől. A kormány programon kívül meghallgatta Juraj Schenk kül­ügyminiszter brüsszeli útjával kapcsolatos tájékoztatását, amely szerint az EU képviselői két konkrétumot értékeltek nagyra az ország eddigi fejlődésében: a múlt évi és az idei első negyedévi gazdasági eredményeket, valamint a szlo­vák-magyar alapszerződés alá­írását. Hasala a jó gazdasági eredmények illusztrálására ki­ragadott néhány számadatot a statisztikai hivatal legfrissebb felmérésének eredményeiből. Megtudhattuk, hogy az infláció .1994 áprilisa óta 11,4 száza­lékkal nőtt. A bruttó nemzeti össztermék a tavalyi év első negyedévével összevetve 5,8 százalékkal emelkedett. A szociális támogatás újonnan kialakítandó rendszerének szer­ves részét képezi majd a lakás­hozzájárulás, melynek jogosultsá­gáról a család tiszta jövedelme alapján határoznak majd. Tegnap­tól egyébként Stanislav Husár sze­mélyében új államtitkára van a privatizációs tárcának, (horváth) Magyarország az első körben MTI-hír Az amerikai védelmi miniszter ismeretei alapján úgy látja, Ma­gyarország azok között az orszá­gok között lesz, amelyek az első körben tudnak eleget tenni a NA­TO-csatlakozáshoz szükséges feltételeknek. William Perry azon a megbeszélésen fejtette ki a né­zetét, amelyet Horn Gyula ma­gyar miniszterelnökkel folytatott hétfő délután a Pentagonban. A rövid találkozón elsősorban a NA­TO kibővítésével összefüggő kér­dések szerepeltek napirenden. Tájékoztatása szerint a dél­szláv válságot illetően egyetértés volt a két fél között abban, hogy a boszniai szerbeknek a nemzetkö­zi normákat durván felrúgó maga­tartása miatt új helyzet állt elő, amely határozott fellépést igé­nyel. William Perry jelezte, hogy a NATO részéről szeretnék, ha a magyar fél beleegyezését adná az AWACS-gép további működte­tésébe, ami megerősítést is nyert. Az amerikai elnök és kormá­nya sokat segít Magyarország­nak nemcsak a kétoldalú Kap­csolatok keretében, hanem a nemzetközi pénzintézetekkel folytatott tárgyalások érdeké­ben is —jelentette ki Horn Gyula magyar kormányfő a Bili Clinton­nal lezajlott fehér házi találkozó­ja után. Közlése szerint ameri­kai részről történelmi je­lentőségűnek minősítették a márciusban meghirdetett intéz­kedéscsomagot, túlmenően azokon a lépéseken, amelyeket az ország egyedül álló módon tesz meg a térségben. Bejelen­tette, hogy a magyar állam meg­alapításának 1100. évfordulója alkalmából rendezendő ünnep­ségekre meghívta Bili Clintont és feleségét: az elnök megígérte, hogy eleget tesz a meghívásnak. WASHINGTO NI KEREKASZTAL Honi gondjainkról ­Amerikában Új Szó-információ Washingtonban jövő hétfőtől három napon át folyik majd az a kerekasztal-vita, amelyen szlo­vákiai parlamenti képviselők, közéleti személyiségek, vala­mint amerikai szenátorok és kongresszusi képviselők, neves politikusok és politológusok vesznek részt. A Jimmy Carter amerikai exelnökhöz közelálló Project on Ethnic Relations ala­pítvány kezdeményezésére megvalósuló fórumon Szlovákia bel-, biztonság- és külpolitikájá­ról, a nemzetiségi problémákról vitatkoznak és keresik a közös nevezőt a résztvevők, köztük a 17 szlovákiai vitapartner is. A szlovák képviselők közül egyebek között jelen lesz Milan Kňažko, Milan Ftáčnik, Jozef Mikioško, Jozef Prokeš, Rudolf Chmeľ, Milan Zemko, Ján Ľup­ták, Jozef Rea és Dušan Slobod­ník, továbbá Martin Bútora a Šimečka Alapítvány képviseleté­ben. A magyar koalíciót Harna István, Csáky Pál és Gyurovszky László képviseli, s velük együtt utazik Szigeti László, a Kallig­ram Kiadó igazgatója. (p.vonyik) A túszdráma folytatódik (Folytatás az 1. oldalról) A túszügyben alighanem hosszan tartó közvetítések, tár­gyalások sorozata kezdődik, s ebben a Karadzsics-féle straté­giát ismerhetjük fel, amely végső soron Milosevicstől sem idegen: tárgyalni, tárgyalni, ameddig csak lehet. Ez elodáz­za a végleges megoldást és fenntartja azt a félháborús álla­potot, amely a boszniai szerb ve­zetőséget élteti. Milosevícset régi ismerősei lepték meg egy váratlan látoga­tással: Owen és Stoltenberg, a két társelnök. Owennek való­színűleg ez lesz a búcsúlátoga­tása, de még egy kísérletet tesz arra, hogy tárgyalóasztalhoz ül­tesse a krajinai szerbeket és Zágráb képviselőit. Előzőleg a két társelnök Tudjman horvát el­nökkel tárgyalt Zágrábban. Kö­zölték vele, hogy még mindig ér­vényben van az ajánlat, hogy a zágrábi és a knini vezetés Genf­ben találkozzon. Hrvoje Sarinic, a horvát delegáció vezetője egyből beleegyezett, most még csak az a kérdés, hogy Knin haj­landó-e a tárgyalások felújításá­ra, miután Boriszlav Mikelics kormányfőt, aki a knini delegáci­ót vezette a tárgyalásokon, le­váltották. Owen és Stoltenberg kétségkívül azt szeretnék kipu­hatolni Belgrádban, hogy ki ve­szi át ezt a megbízatást Mike­licstől. Washington bejelentette, hogy 3500 katonát, száz heli­kopterrel Németországból átve­zényel Bosznia közelébe, olasz­országi támaszpontokra. Ezek az amerikaiak csatlakoznak a NATO-alakulatokhoz, amelyek feladata lesz a békeerők esetle­ges kivonásának fedezése. Eb­ben a hadműveletben Clinton el­nök szerint 25 000 amerikai ka­tona vehet részt. A Beta hírügynökség jelentet­te, hogy a napokban Szabadkán találkozik Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokrati kus Közösségének elnöke Ra­sim Ljajíccal, a szandzsaki mu­zulmán párt elnökével. A tárgya­lások témája a szandzsaki mu­zulmán, illetve a vajdasági ma­gyar autonómia lesz. GYARMATI JÓZSEF Árvizek Európa-szerte (Folytatás az 1. oldalról) pülésekben volt kritikus a hely­zet, mivel az utakat és vasútvo­nalakat órákra le kellett zárni. Az éjszaka folyamán mintegy ezerötszáz személy dolgozott a károk elhárításán. Frauenkirchenben a tűzoltók­nak kellett kiszivattyúzniuk a vil­lamosművek pincéjét, de már a pünkösdi ünnepek alatt is az osztrák-magyar határ mentén több faluban házak tucatjainak pincéje telt meg vízzel. Burgen­land déli részén tegnap kezdődtek az esőzések, és Rá­bakeresztúron (Heiligenkreuz) a felhőszakadás következtében a víz átmenetileg elöntötte az uta­kat. Svédországhoz hasonlóan Nor­végiában is kiléptek medrükből a folyók. A katonák Oslo közelében gátakat emelnek, hogy megvéd­jék a veszélybe került városokat. Mintegy hétezer katona vesz részt a mentési és árvízvédelmi munkálatokban. Az egy hete pusztító árvíz miatt mintegy 4000 embert telepítettek ki. Ketten - a harmadikról Ketten a harmadikról, pontosab­ban a harmadikhoz fűződő viszonyuk­ról tárgyaltak. Nem bonyolult szerelmi háromszögről van szó, hanem a hétfői bukaresti román-szlovák meg­beszélésekről. Ezek után maga a ro­mán parlament elnöke ismerte be: "örülök a lehetőségnek, hogy a mind­kettőnknek gondokat okozó közös szomszédunkról beszélhettünk". A megbeszélések előtt Nastase pedig hangsúlyozottan szólt arról, hogy Ro­mánia és Szlovákia természetes szö­vetségesek, s kettejük kapcsolatát semmilyen problémák nem terhelik. Közös gondjai viszont annál inkább vannak Pozsonynak és Bukarestne, hiszen közös szomszéddal vannak megáldva. Nem kétséges, hogy a két országban élő magyar kisebbségekre gondolt Ivan Gašparovič, amikor így fogalmazott, s a biztonság kedvéért hozzáfűzte: a központi kérdés a szlo­vák-magyar alapszerződés volt. Az az alapszerződés, amelynek megszületése meglehetősen felizgat­ta a bukaresti kedélyeket, hiszen úgy érezték, az ő kezükben maradt a Fe­kete Péter. Másfelől pedig mihelyt Bu­karestben hírét vették, hogy a szlo­vák-magyar államközi dokumentum említést tesz az 1 201-es ajánlásról, tüstént Pozsonyban termett Melesca­nu külügyminiszter, aki arra kért ma­gyarázatot, hogy ez hogyan történhe­tett. Ekkor már nem ok nélkül gyana­kodott a sajtó arra, hogy a két ország suba alatt folyamatosan konzultáltar­ról, miként halad az szlovák-magyar alapszerződés ügye, amit később a szlovák külügyi államtitkár úgy korri­gált, hogy csak tájékozódásról volt szó. Nemsokára persze egy elszólás­ból kiderült, hogy Bukarest és Po­zsony között mindvégig folyamatos volt a kapcsolat, s a román fél tehát naprakészen tudta, hogy áll az alap­szeződés ügye északi szomszédja és Szlovákia között. Hogy Bukarest ezt még mostanra sem tudta teljesen megemészteni az 1 201-est, kiderült Gašparovič kije­lentéséből, aki utalt bizonyos keserű román szájízre, amelyet azzal próbált neutralizálni, hogy a szlovák fél utó­lag csatolt függeléke kizárja a kollek­tív jogokat és az autonómia bármely formáját. Romániának tehát nem kell aggódnia, s mintha a szlovák parla­menti házelnök azt sugallta volna, Ro­mániának sem kellene talán idegen­kednie sem az említett ET ajánlástól, hiszen egy függelékkel ők is kihúzhat­ják a méregfogát. Az ilyen felhőtlen találkozók a jövőben a felek ígérete szerint gyako­ribbak lesznek, hogy a közös gondok­ról többször tárgyalhassanak. No meg azért is, hogy minden egyes alkalom­mal felemlegethessék a.múltbeli ha­gyományosan jó kapcsolatokat, a két világháború között kettejük részvéte­lével is kiépített szövetségi rendszere­ket, beleértve a kisantantot, amelyet ugyan most nem neveztek a nevén. De ezek az összejövetelek elsősorban arra lesznek jók, hogy átadják az álla­maikban élő népes magyar kisebbség kordában tartása terén szerzett leg­frissebb tapasztalatokat. P. VONYIK ERZSÉBET PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI Új Szó-tudósítás Az Együttélés politikusai tegnapi sajtó­értekezletükön megdöbbenésüknek ad­tak hangot Ivan Gašparovičnak, a szlovák parlament elnökének romániai látogatá­sa során elhangzott kijelentése miatt, hogy a szlovák-magyar alapszerződés kér­dését is meg kívánta vitatni vendéglátói­val. Duray Miklós figyelmeztetett: a talál­kozón utalások hangzottak el egy olyan országra, mellyel mindketten szomszédo­sak, s mellyel mindkettejüknek problémá­ik vannak. Ez nézete szerint sokakban fel­keltheti azt a gyanút, hogy kísérlet folyik a szerencsétlen emlékű Kisantant felújítá­sára. Duray elutasította Gašparovič kije­lentését, hogy Szlovákia teljesíti az ET 1201-es ajánlását, annak 11. cikkelyét leszámítva. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szerződésekről szóló bécsi egyezmény ilyesmit nem tesz lehetővé. A kérdést nézete szerint csak úgy lehet fel­tenni, hogy érvényes-e az adott kétoldalú szerződés, vagy meg kell szüntetni. La­punk kérdésére, hogy pártja azonosulni tud-e a Magyar Polgári Párt nemzetiségi törvénytervezetével, amely kulturális és oktatási autonómiával számol, Duray Mik­lós elmondta: az Együttélés már 1994­ben elkészítette saját alkotmánytörvény­tervezetét, melyet legutóbbi kongresszu­sukon programdokumentumként is jóvá­hagytak. - Az Együttélés nem számol az oktatási és kulturális autonómiával, mivel ez közjogi autonómia nélkül nem valósul­hat meg - állapította meg. Ezzel össze­függésben megjegyezte: a magyar pártok­nak koalíciós szerződésük alapján közös javaslatot kell kidolgozniuk. Kvarda József a jelenlegi helyzetet jelle­mezve megállapította: olyan korban élünk, amikor a nem államalkotó nemze­tiségek és etnikai csoportok a polgári elv alapján kénytelenek ellenállni az államal­kotó nemzet intézményes nyomásának. Ez a nyomás véleménye szerint már nem csak a kultúra, nyelvhasználat, vagy a személyes jogok területén érzékelhető, hanem gazdasági-szociális tekintetben is. - Abszurdum, hogy egyik oldalon álljon a többségi nemzet, másikén pedig a nem­zeti kisebbségi állampolgár mint indivi­dum - szögezte le. (horváth)

Next

/
Oldalképek
Tartalom