Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-17 / 140. szám, szombat

1995. június 21. PEDAGÓGUSOK FÓRUMA ÚJ SZ Ó 5 I Az utolsó férfimenhely? Hölgyek, figyelem! Támadás készül az emancipáció in­gatag bástyái ellen. Tájainkon is szaporodnak az ilyen­olyan klubok - egyenes arányban az agyonhajszolt me­nedzserek rétegének bővülésével, akik itt próbálnak feltöltődni, új erőt gyűjteni, esetenként új üzleteket kötni. Ha nem kapunk időben észbe, úgy járunk, mint az angol nők: ebből is ki leszünk zárva. Angliában, a klu­bok őshazájában ugyanis egyértelműen az a szabály, hogy a patinás klubokba kutyát vinni szabad - de asszonyt nem! Angliában a legszigorúbb sza­bályzatú klubok kényelmes karos­székeiben ücsörögve a dzsentl­menek - ha szóba kerül a ház­szabály esetleges liberalizálása - ellenérvként mindig előhoza­kodnak egy történettel. E szerint Fülöp herceg, az uralkodó férje, a Garrick klub tiszteletbeli tagja egy ízben vendégül hívta a klub­ba feleségét. II. Erzsébet úgy döntött, alaposan körülnéz ezen a férfimenhelyen. Betekintett a rózsaszín szalonba is, a női ven dégek számára szigorúan zárt klubterembe - s kénytelen volt zsebre vágni egy meglehetősen goromba megjegyzést. Amikor klubtársai közölték a morcos úr­ral, hogy a lehurrogott nő Anglia uralkodója volt, állítólag így vála­szolt: „Nem érdekel, ki volt az. Oda nem léphet be, és kész!" Talán ennek a kínos esetnek a hatására, három évvel ezelőtt egyesek felvetették a reform gondolatát, s a Garrickban, amely 1931 óta a színészek, jo­gászok, bírák és újságírók „má­sodik otthona", szavazást ren­deztek arról, hogy nők is tagok lehessenek. A rebellis ötlet 362:94 arányban csúfos vere­séget szenvedett. Hasonló eredményt hozott a szavazás a híres Athenaeumban, továbbá az oxfordi és a cambridge-i egyetemi klubban. Az eredmény senkit sem lepett meg, megle­petést inkább az okozott, hogy a klubtagságra aspiráló hölgyek valójában elégedettek voltak. Szerintük ugyanis már maga a kérdés felvetése is remény­keltő, a szavazás megtartása pedig egyenesen forradalmi tettnek számít a hagyományok­hoz görcsösen ragaszkodó an gol klubokban. Egyetlen dologban bízhatnak a kirekesztett hölgyek: a klubok fenntartása, üzemeltetése is üz­let. S ha a bolt rosszul megy, enyhítenek a szabályokon, mondhatnánk: bővítik a piacot. A hetvenes években sok klub nak kezdett rosszul menni, s ha nem akartak bezárni - nyitniuk kellett a hölgyek felé. Az esetek többségében azonban a „női szakasz" - ahogyan lenézően nevezik a hölgytagokat - általá­ban ki volt zárva az igazi „szen­télyekből": a klub bárjából, a do­hányzóból, s ugyanígy a szava­zásokból is. A tagdíj fizetését azonban szigorúan megkövetel­ték tplük. A századfordulón létező 200 londoni klub közül ma már csak 40 létezik, de ezek változatlan szabályok alapján működnek, tagjaikat szigorúan megváló, gatják. Vannak azonban liberá­lis klubok is, mint például az Academiá, amely azon felül, hogy fenntartások nélkül befo­gadja a nőket is, egyetlen sza­bályt ír elő tagjainak: cipőt kell viselniük... Bízzon a fák erejében! Azt mondják - évezredek óta mondják, hát lehet benne va­lami! -, hogy egyik fa árt, a másik használ. Sőt talán az is tud használni, amelyik árt... Tény, hogy a fában áramló fo­lyadék, a fa „vérkeringése" a közelben tartózkodó, esetleg állandóan ott élő emberre is hatással lehet. Minden fa más­képpen él, mások a tulajdonságai és nyilván másféle sugár­zást bocsát ki magából. Fenyő: Elmulasztja a rossz kedvet, a lelki feszültséget és a megfázást! Aki sokat van fenyő közelében, az könnyen kiegyező ember lesz, és lelki békéje teszi ismertté. Kőris: Különösen az ideges emberre hat megnyugtatóan. A gyógynövényt ismerők szerint az izmokban és ízületekben tud „rendet tenni". Jegenyefenyő: Csökkenti a gyulladást. Már a középkorban felhasználták a gyantájából, tör­zséből és tüleveléből nyert készít­ményeket. Aki jegenyefenyő köze­lében él vagy alatta pihen, nem lesz pesszimista, sem féltékeny. Tölgy: Számos mitológiában szerepel - nem ok nélkül. Ké­pes új életerőt adni, aktivizálja a vérkeringést és a nyirokrend­szert, erősíti a pszichikumot. Akit legyengített a betegség, a tölgy alá ülve vagy törzséhez si­mulva visszanyeri erejét. Gesztenyefa: A „sérült lélek gyógyszere", erősítője. Az árnyé­kában ülő békességet, harmóni­át lel. A fiatal ágak kérgéből ké­szül az Aesculin, amely csökken­ti a vérnyomást. Hárs: Általában az ember po zitív érzelmeit erősíti. Mindenna­pos érintkezés esetén elmu­lasztja a szerelemféltésből eredő nyugtalanságot és min­denféle vágyakozást (még a honvágyat is). Ha köhög, csak hársfateát igyon; megfázás, nát­ha, bronchitis ellen is kitűnő. Nyírfa: Szintén jó közérzetet teremt. Aki napi kapcsolatban áll nyírfával, könnyen meg tudja oldani a problémáit. Krízishely­zetben elég percekig átölelni a törzsét: közben mintegy átveszi a fa életritmusát, érzi a benne keringő életet. Bükk: A vérkeringést javítja és elmulasztja a stresszt. A bükkfa tíz-tizenöt méterre sugá­rozza erejét, segíti a képzelőerőt és a gondolkodást, javítja a kon­centrációs képességet. A következő két fa nem elsősorban pozitív hatásáról is­mert Az égerfát - különösen a mézgásnak nevezett változatot - kerülje el, akinek gyenge az idegrendszere. Növeli a miszti­kus hajlamot és környezetére negatív érzést sugároz ki. Ugyanakkor azt állítják: „meg­nyitja a harmadik szemet" és le­hetővé teszi a kapcsolatot a múlttal. Fűzfa: Már az ókori mitológiá­ban is jelentős szerepet kapott. Valaha a zsidók az öröm jelké­pének tartották, és csodálták, hogy mindig újjá tud születni, akár egyetlen kis hajtásából is. A görögöktől ered viszont az a nézet, ami Európában máig is él, hogy a fűz a szomorúság, a gyász fája. Bizonyos keresztény gondolatvilágban azonban a ki­tartás, sőt a feltámadás jelképé­vé is vált. Sokan azt tanácsolják, jobb elkerülni a fűzfát, mert démoni­kus hatalommal rendelkezik. Szívesen lakik benne az ördög, a rossz szellem. Veszélyes fa, így aki rossz hangulatban van és fűzfa közelébe kerül, annak rosszkedve csak fokozódik, ahe­lyett, hogy elmúlna. A fűzfa állí­tólag arra készteti az embert, hogy világosan lássa a gondjait, de megoldást nem ad, sőt növe­li bennünk az ágresszivitást... (Gyöngy) UJ MODI NEW YORKBAN Diszkó helyett mozi A hetvenes-nyolcvanas években még olyan népszerű disz­kók szinte nyomtalanul eltűntek a városból. Már nem izzasztó, topis helyekre járnak a fiatalok. Sikk tisztának, jól ápoltnak és divatutánzónak lenni. Sorra nyílnak az olasz típusú kávézók, di­vat az európai stílus. Seregestül gyülekeznek itt a fiatalok mo­zikezdés előtt, akárcsak a pizzaéttermekben. A hagyományos mozik változatlanul népszerűek, Hollywood varázsa erős hatást gyakorol erre a korosztályra is. Egy film­színházban három-négy mozi van, mindegyik négy-öt előadást tart; futószalagon gyártja Hollywood a filmeket. A fiatalok nyolc dollárért megveszik a mozijegyet, néhány további dollárért az elmaradhatatlan, óriási papírdobozokban kapható, olvasztott vajjal leöntött pattogatott kukoricát, persze a kólát is - cigaret­tázni néhány éve már nem lehet a mozikban. De a nagy buli mostanában Manhattan szívében egy újfajta, forradalmian más mozízás. A Sony IMAX háromdimenziós mozi­ban - a Brodway-n minden kényelemmel és „digitális szolgálta­tással" ellátott épületben - a jegyhez egy különös, elektronikus szemüveg jár. A 12 (!) emelet magasságú filmvásznon így há­rom dimenzióban látható a film. Egyelőre két filmet sugároznak: Az utolsó buffaló és A mélytenger című alkotásokat. (B) Talán a tipikusan amerikai autósmozi is újjászületik A szerelmet bizonyítani kell Egy réges-régi lovagtörténet szól a legnagyobb szerelmi vállalkozásról. Ismerték Franciaországban és Olasz­országban, később a német költé­szetben is megszólalt. Lehetséges, hogy eredetileg Franciaországban énekelte meg dalnoklovag. Hősét franciául Rolandnak hívják, olaszul Orlandónak. Magyarra Lórántnak szokták fordítani. Nos, ez a Lóránt halálosan szerel­mes volt a Kunigunda nevű gyö­nyörűséges hölgybe, aki fenn lako­zott egy pompás vártorony legfelső emeletén, onnét szokott az ablakon át lenézni. Lóránt pedig éjjel-nappal az ablak alatt sétált, énekelve vallott újra meg újra szerelmet, és fogadko­zott, hogy mindent megtenne a hölgy szerelméért. Kunigunda le is jött a hosszú csigalépcsősoron, maga elé bocsátotta a szerelmes ifjút, és kö­zölte, hogy próbára teszi. S ha kiállja a próbát, mindhalálig az övé lesz. A próbatétel ez volt: Lóránt lovag páncélban és sisakkal ugorjon a ten­gerbe, ússza át a vizet Ázsiáig, ott keresse fel minden moszlimok urát, a kalifát. Szerezze meg három zápfo­gát, valamint egy csomót a szakállá­ból. A fogakat csomagolja a szakáll szőrcsomójába, azzal ússzon át me­gint a tengeren, de se a szőr, se a há­rom fog ne nedvesedjék meg. Ha ezek után visszatér Kunigundához, már hozhatja is magával a papot. Lóránt el is indult. Amint a tenger­partra ért, ott a kövön látja ülni a tün­dérek királyát: Oberont. Éppen szo­morú, mert összeveszett a feleségé­vel. Meg is érti Lóránt nagy szerel­mét, és felajánlja, hogy segít neki. A tündérkirály nyakába veszi a lova­got, ő ugrik a tengerbe, úszik a víz alatt. Úgy tűnik, hogy a páncélos lo­vag úszik. Partra is szállnak. Megbe­szélik, hogy Oberon láthatalanul be lebújik a kalifa fogaiba és irtózatos fájdalmat okoz. Lóránt pedig kiadja magát fogorvosnak, ígéri, hogy meggyógyítja a szenvedő turbános uralkodót. így is történik, Lóránt igen könnyen kihúzza azt a három zápfo­gat. A fájdalom azonnal elmúlik. A kalifa megkérdi, mit kíván a csodála­tos gyógyításért. Erre az álfogorvos nem kér egyebet, csak annyit, hogy levághasson a fejedelmi szakámról egy kis csomót. Se a kalifa, se basái nem hallottak ilyen olcsó árat egy or vostól. Maga a kalifa nyújtja az ollót, hogy vágja ki azt a kis szőrcsomót. Persze visszafelé is úgy mennek, ahogy jöttek. Oberon úszik a víz alatt, nyakában ül a lovag, kezében tartja a zsákmányt: a három zápfogat és a szőrcsomot. így a messziről hozott ajándék száraz marad. A parton azon­ban nem találnak papot. Sebaj, Obe ron egyszeriben püspökké változik. Az esküvőt azonnal meg lehet tartani. HEGEDŰS GÉZA TV-magazin Az oldalt írta és szerkesztette: Görföl Zsuzsa Nem sértett meg senkit Sajdik Ferenc, az egykori Ludas Matyi legendás karika­turistája egy vadonatúj lapnál, a Pesti Viccnél dolgozik. • Előfordul a karikaturis­ták között is alkotói vál­ság? - Mikor a Rádióújságnál dolgoztam, nem volt mun­kaköri kötelességem a ka­rikatúrakészítés, és ezért nem is igazán találtam ki semmit. Amikor viszont át­kerültem a Ludas Matyi­hoz, ahol minden keddre le kellett tenni 7-8 vázlatot, szóval ha rááll az ember, akkor már jön magától. • A „forma", a termelé­kenység összefügg-e a jó kedéllyel? - Semmi köze a jókedv­hez. Ez egy szakma, leül az ember, és csinálja. Gyak­ran egyébként, ha rossz a kedvem, jobb poénok jut­nak eszembe, mint amikor vidám vagyok. • Több rajzolón is észre­vettem már, hogy hason­lítanak az általuk meg­formált figurákhoz. - Engem is felismertek már a rajzaim után úgy, hogy azelőtt sohasem lát­tak. Ha nem is az utcán, de kiadókban, szerkesztősé­gekben már többször is előfordult. • Ön rajzolta a Pom-Pom sorozat figuráit. Mint ka­rikaturistát nem fárasz­totta el a számtalan fá­zisrajz? - De igen. Hívtak a film­gyárhoz dolgozni, de pont ezért nem mentem. Fázist nem rajzoltam, de magát a forgatókönyvet is elég volt megcsinálni, hisz az is 120 rajzból állt. Nekem még mindig az újságrajz az iga­zi. • A Pom-Pomban mi volt meg előbb, a rajzok vagy a mese? - A rajzok születtek meg hamarabb, és ezek ihlették Csukás Istvánt. Rajzoltam egy kislányt, akinek a fején volt valami, ehhez ő találta ki, hogy olyan mint a kala­pom, ebből lett a Pom-Pom. • Ha jól tudom, egy új ajándékozási dilit, a hu­moros kis agyag- és kerá­miafigurák vásárlási lázát ön indította el... - Egyszer kiállításra ké­szítettem kerámiákat, ami sokaknak teszett... Ezután Endrődi István lánya és az én lányom elkezdték soro­zatban gyártani. • A karikatúra kényes műfaj. Előfordult-e pálya­futása során, hogy valaki megsértődött humoros rajzai egyikén? - Nem. (Blikk) Óvoda az öregek otthonában Lyonban, az öregek otthonában a legfiata­labb és a legidősebb generáció kapcsolatát vizsgálták. A Les Lucioles óvoda pöttöm gyer­mekei az Együtt élni orvosi kutatási program keretében találkoznak az otthon - túlnyomó­részt nyolcvan év feletti - lakóival. Az óvónők által a szokásos formában gon­dozott gyerekek naponta fogják a játékaikat és meglátogatják az öregeket. A gyermekek együtt játszanak, énekelnek, festenek az ott­hon lakóival, akik most már maguk is igényt tartanak az óvodások látogatására. Aki azelőtt naphosszat ágyban gubbasz­tott, most felkel, kisminkeli, illatosítja magát. Várja a gyerekeket. Élete új értelmet nyert ­magyarázza az egyik ápoló. A szülők a kezdeti idegenkedés után ma már lelkesednek a nem mindennapi nevelési módszerért. Olyannyira, hogy az óvodában időközben felvételi várólistát kellett bevezet­ni. Ugyanis, mint kiderült, a szeretet és a gondoskodás érzése nagyon gyorsan ki­fejlődik a gyermekekben az idősekkel közös foglalkozás során. (Gy-gy)

Next

/
Oldalképek
Tartalom