Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-23 / 118. szám, kedd

1995. május 24. HIRDETÉS ÚJ SZ

Ó í 9 I AZ OKTATÁSI TARCA IGY IS REAGALT KOMAROMRA Önmagáért beszélő dokumentum SZÁLKA ÉS GERENDA Az oktatási minisztérium kidolgozta és a kormány nemzetiségi tanácsa elé terjesztette a komáromi tiltakozó nagygyűlés határozataival kapcsolatos állásfoglalását, amely a nagygyűlést a Szlovák Köztársaság destabilizálására, szuverenitásának tagadására és a magyar-szlovák alapszerződés ratifikálásának meghiúsítására irányuló célzatos kísérletnek minősíti. Az állásfoglalást terjedelmi okokból nem közölhetjük, csupán - a bevezető rész elhagyásával - a nemzetiségileg vegyes területek nevelési és oktatási koncepciótervezetét, amely a dokumentum szerves részét képezi. Érdemes figyelmesen elolvasni ezt a tervezetet, mert magyarellenes, diszkriminatív jellege párját ritkítja Szlovákia 1948 utáni történetében. Még az olyan ártalmatlannak tűnő, pusztán gyakorlati megfontolásokból kiindulni látszó javaslat is, mint a két műszakos oktatás bevezetése, sanda szándékot takar. Kárpátaljai közös igazgatás alatt álló iskolák jól bevált gyakorlata volt, hogy a magyar tanulók oktatása délután folyt. A magyar nemzetiségű dolgozó szülők tömegesen íratták át a délelőtt oktató orosz nyelvű iskolába kiskorú gyermekeiket, mivel délelőtti felügyeletüket nem tudták megoldani. De beszéljen magáért a szöveg. Óvodák 1. Kidolgozni a pénzforrások elosztásának olyan módszerét, amely megteremti a szlovák óvodák vonzóbbá tételének feltételeit. 2. Azokban a nemzetiségileg vegyes községekben, ahol nincs szlovák nevelési nyelvű óvoda, keresni a lehetőséget létesítésükre. 3. Megváltoztatni a magyar nevelési nyelvű óvodák létező nevelési programját úgy, hogy a délutáni intenzív szlovák nyelvi felkészítés heti 28 óra legyen. 4. A kevésbé ösztönző környezetből kikerülő, tanévhalasztásos gyermekek számára kísérleti jelleggel bevezetni az óvodákban a nulladik évfolyamot. 5. A roma gyermekek óvodai nevelési költségeinek térítését a községi hivatalok, ill. a szociális osztályok segítségével megoldani. Alapiskolák 1. Olyan tantervváltoztatást eszközölni, hogy a magyar oktatási nyelvű iskolákban egyetlen tantárgy se legyen oktatva specifikusként. 2. Azokban a községekben, ahol megfelelő helyiségek vannak, szlovák oktatási nyelvű kisiskolákat létesíteni a szülők igénylése alapján, a beíratott gyermekek kisebb létszámának esetében is. 3. Azokban a községekben, ahol csak magyar oktatási nyelvű iskola működik, és nincs lehetőség önálló szlovák oktatási nyelvű kisiskola létesítésére, átalakítani a létező iskolát közös igazgatóság alatt működőre, vagy mérlegelni a két műszakos oktatás bevezetését. 4. A nemzetiségek nyelvén oktató iskolák számára olyan iskolai folyóiratot létesíteni, amely hatékonyan támogatná a szlovák államiság szellemében való nevelést. 5. 1995. 9. l-ig leállítani Zsolnay professzor alternatív oktatási módszerének kísérleti alkalmazását a magyar nyelv és irodalom oktatásában. 6. Kidolgozni az alapiskolák nevelő-oktató programjának olyan tervezetét, amely tartalmában, formáiban és módszereiben figyelembe venné a roma diákok sajátosságait (az alapiskola első évfolyamában roma osztályokat nyitni, ahol roma tankönyveket és olvasókönyveket használnak). 7. Felelősségteljesen járni el a nemzetiségek nyelvén oktató iskolák esetében a jogalanyiság odaítélésében. Középiskolák 1. A nemzetiségek nyelvén oktató középiskolák minden típusában szlovák nyelvi vizsgával egészíteni ki a felvételi vizsgákat. 2. A közös igazgatású középiskolákban megszüntetni a szlovák nyelvű osztályokba felvehető diákok megszabott keretszámát. 3. Átértékelni a magyar oktatási nyelvű szakközépiskolák és szakmunkásképzők hálózatát, és a régiók szükségleteinek, valamint a végzett növendékek munkapiaci érvényesülésének lehetőségeit figyelembe véve módosítani számukat és a tanított szakok összetételét. Alap- és középiskolák 1. Folyamatosan ellenőrizni a nemzetiségek nyelvén oktató iskolákban a segédeszközöket (fényképek, filmek, könyvek, képanyag), azt megállapítandó, hogy tartalmilag alkalmasak-e a Szlovák Köztársaság polgárainak nevelésére. 2. Végrehajtani az iskolai objektumok felülvizsgálását, abból a célból, hogy ki lehessen egyenlíteni a szlovák oktatási nyelvű iskolák anyagi-műszaki ellátottságát a nemzetiségi oktatási nyelvű iskolákéval. 3. Kötelezővé tenni a tantervben az eddig nem kötelező szlovák nyelvi konverzációt. Főiskolák 1. A pedagógiai karok nemzetiségi tagozatain nem nyitni szlovák nyelv és irodalom szakot. 2. Felülvizsgálni a királyhelmeci és a komáromi városi egyetem működését a vonatkozó érvényes jogszabályok szempontjából. 3. A pedagógiai és a bölcsésztudományi karokon csak olyan nyelvpárosítást nyitni, ahol az egyk nyelv világnyelv. Minden iskolatípusra érvényes prioritások 1. Elérni, hogy a nemzetiségek nyelvén oktató iskolákban a szlovák nyelvet és irodalmat, a történelmet, a földrajzot és a polgári nevelést szlovák nemzetiségű pedagógusok oktassák. 2. Az iskolai nyomtatványokat és a pedagógiai dokumentációt kizárólag szlovák nyelven vezetni. 3. Elemzést készíteni a nemzetiségek nyelvén oktató iskolák tankönyvhasználatáról, és ennek alapján biztosítani a szlovák nyelvű tankönyveknek a nemzetiségek nyelvére való fordítását. 4. Külföldi tankönyvek behozatalát csak kivételes esetekben tenni lehetővé, s ezt ahhoz a feltételhez kötni, hogy az Állami Pedagógiai Intézet és az SZK Oktatási Minisztériuma minden tankönyvet felülbírál, és erről állásfoglalást készít. 5. Rendkívüli személyi pótlékot biztosítani a nemzetiségek nyelvén oktató iskolákban működő szlovák nemzetiségű pedagógusok számára. 6. Az Inspekciós Központtal elemeztetni az új felfogású, kommunikációs elvű szlovák nyelvés irodalomoktatás alkalmazásának hatékonyságát a magyar oktatási nyelvű iskolákban, rendszeresen, standard módon kiértékelni a szlovák nyelv oktatását az említett iskolákban. 7. A nemzetiségileg vegyes területeken, ahol a magyar nemzetiségű lakosság számaránya meghaladja a 40 százalékot, differenciáltan, iskolatípustól függően biztosítani a szlovák oktatási nyelvű iskolák pedagógusai számára a rendkívüli személyi pótlékot. 8. Kezdeményezni, hogy az SZK Nemzeti Tanácsa olyan értelemben módosítsa az SZK állami jelképeiről és azok használatáról szóló 63/93 sz. törvényt, hogy az oktatási miniszter dönthessen az államcímer használatáról az oktatásügyi reszortban (a 3. paragrafus 3. bekezdése rendelkezésének értelmében). 9. Olyan értelemben kezdeményezni az alap- és középiskolákról szóló 29/1984 sz. törvénynek (ún. iskolatörvénynek) a későbbi előírások értelmében történő módosítását, hogy az oktatási miniszter dönthessen ar ról, milyen megfelelő érdekben valósul meg a nemzetiségi kisebbségek anyanyelvű nevelése és oktatása. Összefoglalás Az alapelvtervezetbé nem iktattuk azokat az intézkedéseket, amelyek már a kidolgozás folyamatában vannak. A következő intézkedésekről van szó: 1. A szlováknyelv-oktatás elemzése a magyar oktatási nyelvű alapiskolákban, áz e tantárgyat tanító pedagógusok kvalifikációja és minősége. 2. Az SZK Oktatási Minisztériuma 1993.9. 27-i 222. sz. rendeletének módosítása a pedagógusok szakmai és pedagógiai rátermettségéről. A módosítás elhagyja az 5. paragrafus 2. pontját (a kötelező nyelvvizsga azokra a pedagógusokra is vonatkozik, akik más oktatási nyelvű iskolát végeztek, mint az az iskola, ahol működnek), amely nem teszi lehetővé a szlovák oktatási nyelvű iskolát végzett pedagógus számára a nemzetiségek iskoláiban való tanítást. 3. Folyamatban van Zsolnay prof. alternatív módszere alkalmazásának felülvizsgálása. Ez csupán kísérletként volt engedélyezve a komáromi járás 5 iskolájában, és megállapításunk szerint több iskolában alkalmazzák. 4. Folyamatban van a komáromi és a királyhelmeci városi egyetem működésének felülbírálása. 5. Folyamatban van a kísérleti nulladik évfolyamok gyakorlati alkalmazása. Az államnyelvről szóló törvény elfogadása esetén a javasolt intézkedések nagy többségére nem lesz szükség. Tanmese tanulság nélkül Anno '995. Valamikor hajdanában, amikor az urak még hintón sem közlekedtek, ha valamelyikük a magas lóról azt találta volna mondani a másiknak arra, amit az a tapaszlott vársövény mögül kiabált a másiknak, hogy eszét elvette a bor, talán nem éli túl a ló mérete adta bátorságát. Mivel azonban az idők változnak, s a lovak terhükkel együtt védett állaloknak számítanak, mindenki azt kiabál a sövényen innen vagy azon túl, amit éppen akar. Ez a módi manapság már olyannyira mindennapossá lelt, hogy a pórnép csak akkor veszi észre, ha a kiáltozok közé vágtat a szomszéd sövény mögül egy harmadik lovas, hogy kardját kivonva rendet teremtsen. A szájtátiak csak állnak és bámulnak, hogy miként kiáltoznak az. urak egymásra, ráadásul egy másnyelvű harmadik, az. egészből egy kukkot sem értve, bocsánatot kér a sövény előtt elhaladó lovas nevében: Süket szegény, mást hallott, mint amire az érkező választ ön hallani véli, jóuram. A sövény mögül kikiabáló egy szavát sem érti, az újonnan érkezett lovasnak, éppen ezért félre sem tudja érteni, s csak azt látja, miként lóbálja kivont kardját, ágál lelkesen, békítő együgyűséggel. Semmi baj nem történik, ha a másik kettő nem ránt kardot, a szájtáti pórnép sem kap kaszára, kapára. Elkocog a sövény elől a kényszerűségből mindig arra járó lovas, a kardját lóbálót behívják egy pofa borra, s a birtokon belülről kiabáló úr talán még szállást is ad alkalmi vendégének. Most már csak az a kérdés: ki, mit akart? A szájtáti pórnép tudja, hogy aláírtak ezek az egymást végtelenül szerető urak valamely szerződést gyepükről, ménesekről, törzsekről, szavakról meg távoli birodalmak szokásainak közös átvételéről. Egyikük elfeledte emlékezetének létezését, vizeinek elvezetését, másikuk az aláírás után egy járulékos pergamenen elhatárolta magát holmi lávoli birodalmak szokásainak átvételétől. Csak az így két szomszéd vársövényei közé szorult lovas mondogatja a magáéi. Amiből nyilvánvaló: akkor érlik léire a közeli meg a távolabbi sövények mögötl duhajkodó atyafiak, ahányszor akarják. Megeshetett, hogy nem is azt mondta, amit hallottak, csak hasonlót. Hitte is a pórnép, mígnem az egyik reggeli futár hozta a hírmegerősítést: a sövényen kívülre szorított lovas beszélt valamil kupákról, borokról meg mámorról, éppen ezérl a kardját kivonó rendteremtő most még nem nyiszálja le a nyakát. Ehelyett erőszakkal bocsánatot kér az ő sövény várán kívül kerüli lovas helyett is. Még szerencse, hogy az egyszerre két sövényváron is kívül rekedt úr, nem a szájtáti pórnépet hibáztatja, hogy rosszul adták szájról szájra, amil kiabáll a sövényen túlra. Ők csak azt nem értik, mi a fenét akar a kardjával hadonászó fogadatlan prókátor azon a félszemű deres kancán. Nézik, vizsgálgatják, s egymástól kérdezik: Ki az, aki itt igazán békét, nyugalmat akar? Melyik a háromból? Egyáltalán ez a kiabálósdi, meg ide-odavágtatósdi, félreértősdi, bocsánatkérősdi, kinek használ? Mondhatták volna akár az eredeti perpatvarban résztvevők, hogy a kikiabálás félre vala értve, s a válasz rá, már eleve kétszeres hevüléssel, meghamisítva vagyon. Akkor vált volna nevetségessé a derest ilyetén kard ki kard megülő rendcsináló éceszgéber, aki oly messze van a lovagiasságtól mint Makó Jeruzsálemtől. Mégis csak kellene lenni annyi találékonyságnak a lovat szőrén megülő keményfiúkban is, hogy a deresen feszítő, a karddal békét csináló valakinek ebben az esetben nem osztanak lapot. Valamikor hajdanában, amikor az urak még hintón sem közlekedtek, kitalálták a követeket. Nem futárok, lantos dalnokok, trubadúrok, igricek és válogatott cigánylegények vitték a hírt az uraknak. Voltak akkor is hírmondók, rímfaragók dicső tettekről, elfogulatlan krónikások az udvari kancelláriák aranyain tengődve, de mégis csak a követ volt az igazi. Annál is inkább, mert legnagyobb sértést az jelenlelte, ha a megkövetett a követ fejét küldte vissza a béke zálogaként. Manapság már efféle rémletlek nem történnek. Nem kiáltoznak egymásra tapasztott vársövények mögül az urak. Nem lóbálnak a béke jeleként kardot a fejük fölött. Már van elektronikus hírközlés, nyomtatott sajtó, ami gyorsan és pontosan viszi a mondandójukat. Tanulságként erre az utóbbira azért érdemes odafigyelni. DUSZA ISTVÁN AHOGY ÉW LÁTOM Melyik párt készülődik „Mečiar utánra"? Idestova hat év tapasztalatai alapján már megállapítható, hogy az egyetlen Csehországon kívül térségünk országainak lakossága nem volt felkészülve a kommunizmus utáni időszakra. Pedig amikor ezt állítom, nem Romániára, nem Ukrajnára, nem Albániára, sőt, még csak nem is a rendszertől legtöbbet szenvedett három balti államra gondolok, hanem Szlovákiára, Magyarországra és Lengyelországra. Azokra az államokra, amelyekben korábban mégiscsak voltak némi hagyományai a polgári életformának, vagy legalább az európai típusú civílizáltságnak. Szlovákia a visegrádi négyekként emlegetett államcsoportban méltán kiérdemelte e szempontból az utolsó helyezést. Rosszabb itt a helyzet, mint Magyárországon, ahol már annyit legalább elértek a demokratikus erők, hogy a legutóbbi választásokon leszerepeltették azokat a politikai tömörüléseket, amelyek a második világháború előtti viszonyok kisebb-nagyobb mértékű restaurálásában vélték felfedezni a megoldást. Még a mindig nehezen kezelhető Lengyelország politikai „képzelete" is olvashatóbb a miénknél. Kérdés, hogy egyáltalán van-e politikai erő Szlovákiában, amely levonta a következtetéseket a kommunista hatalom összeomlása utáni felkészületlenségből, és most legalább arra próbál felkészülni, ami a Mečiar-vircsaft után következik. Merthogy egyszer ennek is vége lesz, ahhoz nem fér kétség. Jellegéből, külföldi kapcsolataiból adódóan elsősorban a Kereszténydemokrata Mozgalom lehetne az az erő, amely Szlovákiában sokat tehetne a lakosság ilyen irányú felkészítéséért. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a párt elsőszámú embere mindig nevén nevezze a dolgokat. A fasizmust fasizmusnak, a bolsevizmust bolsevizmusnak, a földhözragadtságot földhözragadtságnak. Még akkor is, ha ezek az „értékek" szlovák nemzeti mezben jelennek meg. Ehhez képest Ján Čarnogurský néha úgy akarja kifogni a szelet az új totalitarizmussal kacérkodó három kormánypárt vitorlájából, hogy „lekoppintja" Mečiar ötleteit. De még Ľuptäkéit, sőt Slotáét is. így történhetett meg, hogy olyan témákat próbál bedobni a köztudatba, mint pl. a szlovák semlegesség lehetősége, vagy éppen a szláv testvériség réges rég és sokszor diszkreditált gondolata. E pártból is hiányzik a nagy koncepció. Valóban csak a koncepciótlanságról tanúskodik az az elképzelés, amely szerint „fél gőzzel" kell csak ellenzékinek lenni, megvárva, amíg a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom teljesen ellehetetlenül, és elfordulnak tőle a választópolgárok. Csak a legutóbbi események hatására revideálták kereszténydemokratáink ezt a koncepciót. A Demokratikus Baloldal Pártjának ellenzékisége még a szlovák kereszténydemokratákénál is furább. Peter Weiss teljesen „leeresztett" azóta, hogy kudarcot szenvedett a tavaly őszi választásokon. Állandóan az köti béklyóba a pártvezetők cselekvőképességét, hogy mind a nemzeti gondolat, mind az „osztályszempontok" miatt parírozni kényszerülnek. Pontosabban: úgy gondolják, hogy a pártegység érdekében kötelességük a parírozás, különben a maguk stabil tíz százalékát is elveszítik. A valóságban az a helyzet, hogy akik eddig a DSZM, a Szlovák Nemzeti Párt és a Szlovákiai Munkásszövetség rokonszenvezői közé át akartak menni, azok már átmentek. Ennek a „kettőt erre, egyet vissza" ellenzékiségnek köszönhető a demokratikus baloldaliak „államépítő" koncepciója is, amelynek értelmében esetről esetre még a parlamentben támogatják is a kormánykoalíció törekvéseit. Kevés gesztusuk idézett elő az ellenzékben akkora kárt és zűrzavart, mint az, hogy az összeférhetetlenségi törvényt a kormánykoalícióval egy húron pendülve megszavazták. A Demokratikus Unió következetes lenne, de nem mer. A liberalizmussal kacérkodik, de ez a liberalizmus annyira nemzeti, hogy már-már Mečiarékat és Slotáékat juttatja az ember eszébe. Ami nem is csoda, hiszen vezetőinek többsége e két politikus pártjából vétetett. Aztán végül itt van a Magyar Koalíció. A legutóbbi politikai csatározások során, például a köztársasági elnök melletti tömegtüntetésen a szlovák pártok kifejezésre juttatták, hogy a három közüí egy magyar pártelnököt tekintenek érdemesnek az ellenzéki együttműködésre. Bugár Bélát, a kereszténydemokratát. Ezen érdemes lenne elgondolkoznunk. Úgy tűnik tehát, hogy Szlovákiában még az ellenzéki politikai pártok sem készültek fel „Mečiar utánra". TÓTH MIHÁLY