Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-27 / 97. szám, csütörtök

1995. április 953. VÉLEMÉNY ÚJ SZ Ó N BESZÉLGETÉS GYURGYÍK LÁSZLÓ SZOCIOLÓGUSSAL A műhelymunka nem bezárkózás Immár harmadik közgyűlését tartotta a közelmúltban a társa­dalomtudományi kutatásokkal foglalkozó szlovákiai magyar szakemberek öntevékeny szerveződése, a Mercurius Csoport. A sajtóhoz eljuttatott írásbeli tájékoztatás mégis a csoport lé­téről szinte életjelt adó alapismertetéssel szolgál. Nyilván nem véletlenül. A Mercurius címkére ugyanis az érdeklődő ol­vasó néhány tudományos mű megjelenése kapcsán felfigyelt, de vajmi keveset tud magának a csoportnak a mibenlétéről. Alighanem szükség lenne a belső, úgymond, műhelytitkokat láttató betekintésekre is. Erről beszélgetünk dr. Gyurgyík Lászlóval, a csoport titkárával. m Mennyire lehet jó a közvéle­mény figyelme egy megle­hetősen zárt kisközösség belső élete, műhelymunkája iránt ? - Találó a műhelyt emlegető helyzetérzékelés. Amikor 1992­ben a belügyminisztériumi beje­gyeztetéssel hivatalosan is létező öntevékeny tudományos szer­veződéssé váltunk, a határon in­nen és túl többen szelíd iróniával jegyezték meg, hogy kisebbsé­günk történetében ez a vállalko­zás hagyomány nélküli. Mi, az ala­pítók, akkor úgy véltük, nem a tár­sadalmi színrelépés jogosultságá­nak és mikéntjének a közéleti bi­zonygatása a fontos, hanem, hogy önmagunkat, szándékunkat, el­képzelésünket komolyan véve, ha úgy tetszik, befelé fordulva, indul­junk el egy valóban járatlan úton, s egy olyan csendes szellemi műhelyt teremtsünk, mely önerőink felmérésére sarkall és ösztönzések forrásává válik. An­nak ellenére, hogy a szlovákiai magyarság mindennapi létének szempontjából meghatározó, köz­életi csatározásokban tovább vi­harzó társadalmi folyamatok és je­lenségek vizsgálatát tűztük célul. • Ezt úgy kell érteni, hogy a ter­mészetes visszhangra vártak, a mérhető tudományos teljesít­mény által kiváltott közösségi érdeklődésre és megbecsülés­re? - Valahogy így van. Mert a szó­ban forgó közgyűlésünkön már a „felfutás" szóhasználat is előfor­dult, arra utalva, hogy csoportunk létét könyvek fémjelzik. Hadd so­roljam fel ezúttal is ezeket, tehát Vadkerty Katalin Reszlovakizáció című munkáját, melyet tavaly ősszel a Kalligram Kiadó második kiadásban is megjelentetett, to­vábbá Csámpai Ottónak a Zobor­alja magyar falvainak identitástu­datával foglalkozó könyvét és a Magyarországon élő Szarka Lász­lónak a napokban megjelent, a dualizmus kori nemzetiségpoliti­kát és szlovák-magyar kapcsola­tokat elemző monográfiáját. • Hadd egészítsem még ki az­zal, hogy az Ön kötete, a szlová­kiai magyarság népszámlálási és népmozgalmi adatairól ké­szült, és a szakmai kritika ré­széről elismerést kapott feldol­gozás is ide tartozik. - Személyemet illetően akkor bátorkodom hozzátenni, hogy épp most fejezem be a katolikus egy­ház helyzetének a magyarlakta te­rületeken statisztika-demográfiai eszközökkel megközelíthető feltá­rását. S hangsúlyozni szeretném, hogy az idei esztendő az, amikor több más, két évvel ezelőtt elkez­dett téma feldolgozása is lezárul, és remélhetőleg az év folyamán napvilágot is lát a Mercurius soro­zatban. így várható Lanstyák Ist­ván és csoportja roppant érdekes kutatásainak ugyancsak vaskos kötetté összeállt közreadása. Úgy­szintén a tervünkben szerepel Vadkerty Katalin további munká­jának, a szlovákiai magyarság há­ború utáni üldöztetésének feldol­gozását folytató második kötet­nek a kiadása. Az idei évre áttoló­dott kiadvány lesz Popély Gyula munkája, mely a csehszlovákiai magyarság kisebbségi politikájá­nak az első világháború utáni megszerveződéséről ad képet. Igaz, ez a könyv nem kifejezetten Mercurius-pályázat eredménye­ként született, hanem egyéb indít­tatással és közreműködéssel jut el az olvasóhoz. Ezenkívül megje­lenik még a Mercurius által tavaly szervezett tudományos tanácsko­zás anyaga is. • A felsorolás nyilván önmagá­ért beszél. De mi a szerepe a művek születésében a Mercuri­usnak, mint tudományos szer­veződésnek? Hisz a kisebbségi múlt és létállapot megismeré­sét szolgáló munkák kiadása iránt a megnehezült anyagi fel­tételek ellenére is van szerzőt kereső érdeklődés. - Ez talán részben igaz, s a szó­ban forgó munkákkal kapcsolat­ban is el kell mondani, hogy azok egyike-másika régebbi, egyéni késztetésből és saját anyagi áldo­zatvállalással végzett kutatások eredményeinek a gyümölcse. A Mercurius azon túlmenően, hogy igyekszik az egyéni kutatásoknak valamiféle egyeztetett, céltudatos és közhasznú irányt szabni, ehhez alkotói légkör megteremtésével is hozzájárul. S ami nem lényegte­len: belső szakmai viták, hazai és külföldi szaktekintélyek bevoná­sával folytatott polémiák alapján kialakuló értékrendhez igazodva törekszik szponzorok szerzésére, anyagi és erkölcsi támogatás biz­tosítására. • Nos, lehet, hogy épp erről a belső pezsgésről szeretne oly­kor többet is tudni egy tágabb értelmiségi közvélemény. Hisz máig tapasztalható némi tájé­kozatlanság aziránt, hogy mik is a csoporthoz tartozás kívánal­mai: bizonyított tudományos felkészültség, születőben levő munka vagy ígéretes elhivatott­ság feltételezése? - Hangsúlyozni szeretném, nyi­tott szerveződés vagyunk, eddig húsz tagunk van, ha egyáltalán a szó klasszikus értelmében tagság­ról beszélhetünk. A kritérium ugyanis maga a végzett munka, amit a vitákban való alkotószel­lemű részvétel és végsősoron, úgymond, asztalra tetttanulmány­és könyvkézirat minősít. • Igen, csakhogy, amikor a cso­port létrejött és bármennyire is óvakodott a hírveréstől, úgy tűnhetett, hogy a kívülálló szá­mára kissé orwelli példálózásra is lehetőség nyílhat, vagyis mintha lettek volna eleve alapí­tásra termett elhivatottak és ke­vésbé elhivatottak, akik esetleg később befogadhatok. - Persze, különféle érzékenysé­gekre mindig számítani lehet. A lé­nyeg az, hogy valahol és valakik­nek el kellett kezdeni a szétszórt, és valljuk be, ugyancsak esetle­ges szlovákiai magyar társada­lomtudományi potenciál felméré­sét és mozgósítható összefogá­sát. A szempont akkor is a jövőbe tekintés volt. S mára már szinte mulatságos lenne valamiféle belső kategorizálást feltételezni, hisz a csoporthoz tartozás ismér­ve egyértelműen a fentebb jelzett munka mennyisége, minősége, il­letve szakmai hitele. Aki számára ez a mérvadó, felkérés nélkül is utat talál hozzánk. • Ez úgy is érthető, hogy aki pe­dig másban reménykedik, előbb-utóbb csalódni kénysze­rül. - Egyébként épp az érdeklődök számának gyarapításával vannak bajok. Nem csekély szervezőmun­kával és időveszteséggel jár az itt­hon és a Magyarországon tanuló és kutatói pályára állítható fiatalok iránti figyelem. S be kell vallani, a kép nem valami kedvező. Mi saj­nos, nem biztos egzisztenciát ígérő képződmény vagyunk, amely he­lyettesítheti a hiányzó kisebbségi tudományos intézetet. Bennünket kényszerhelyzetben az a szándék vezérel, hogy a meglevő kisebbsé­gi tudományos erőforrás ne vesszen kárba, hanem a lehetőség szerint innen-onnan előteremthető támogatással a kisebbségi önis­meretet gazdagító értékeket hoz­zon létre. KISS JÓZSEF FÉLRESIKERÜLT PROBALKOZAS Nobel-díjas írók Atlantában Miután a barcelonai olimpia hátat fordított a klasszikus sport­eszménynek, és leplezetlenül üz­leti vállalkozássá létt, az 1996­ban Atlantában sorra kerülő Nyá­ri Olimpiai Játékok szervezőbi­zottsága „kulturális olimpiát" is szeretne tartani. Ez utóbbinak az igazgatója a régi eszmény vissza­hozását, a szellem és a test olim­piáját hirdeti, s a komolyzenei és countryhangversenyek, továbbá az USA déli államainak művésze­tét bemutató kiállítások előjáté­kaként nyolc Nobel-díjas írót hí­vott Atlantába, kerekasztal-be­szélgetésre. Az AFP értékelése szerint azonban eredménytelenül végződött az a kísérlet, hogy vi­lághírű vendégek jelenlétével er­kölcsi kulturális rangot adjanak a kőlagyártás fellegvárában, a Co­ca-Cola-gyáros W. Porter Payne fővédnökségével rendezendő, és máris pusztán „kóla-olimpia"­ként emlegetett eseménynek. - Nem hiszem, hogy közvetlen kapcsolat lenne az irodalom és az olimpia között - jelentette ki a japán Oe Kenzaburo, a tavalyi Nobel-díjas. A francia Claude Si­mon pedig, aki tíz évvel ezelőtt kapott Nobel-díjat, egyenesen azt mondta, hogy őt nem érdekli az olimpia, és csupán azért uta­zott Atlantába, hogy irodalmi kér­désekről eszmét cserélhessen más, általa nagyra becsült írók­kal. A nigériai Wole Soyinka, az 1986-os Nobel-díj kitüntetettje igyekezett megfelelni a vendég­látókvárakozásának, és felvetet­te annak lehetőségét, hogy a je­len lévő írók csatlakozzanak az UNICEF-hez, amely világszerte tűzszünetet javasol az olimpia idejére - ám indítványát csupán kínos, zavart csend fogadta. - Semmi akadálya - intézte el végül a lengyelből amerikaivá lett Czeslaw Milosz (1980-as No­bel-díj), és a beszélgetés a továb­biakban a televízió kárhoztatásá­ra és a tapasztalat, illetve az ér­zelem fontosságának taglalásá­ra korlátozódott. A találkozót követő sajtókon­ferencián atlantai középiskolá­sok is részt vettek, és az írói mes­terségre, az jróvá válásra vonat­kozó, fölöttébb gyakorlatias kér­déseket tettek fel. A sikeres alko­tók válaszaiból azonban nem­igen lehetne egy „írjunk könnyen, gyorsan regényt" típu­sú kézikönyvet összeállítani. Oc­tavio Paz az írásra ösztökélő „belső démonról" beszélt, Claude Simon pedig egyszerűen ostobaságnak nevezte azt - az Egyesült Államokban gyakorlattá vált - elképzelést, hogy az írás művészetét főiskolai kurzusokon meg lehetne tanítani. Az említetteken kívül az orosz-amerikai Joszif Brodszkij, a Trinidad és Tobago Köztársa­ságból származó Derek Walcott és az amerikai Toni Morrison volt jelen - a Nobel-díj 1987-es, 1992-es és 1993-as kitüntetett­jei. MTI Lehár-monográfia Jól időzített a Madách-Po­sonium könyvkiadó, amikor a népszerű zeneszerző születé­sének 125. évfordulójára, va­lamint a X. Lehár-fesztivál al­kalmából megjelentette dr. Szénássy Zoltán könyvét Ko­márom nagyjáról, az operett egyik legkiválóbb képvi­selőjéről. A kötet címe rövid, de sokatmondó: Lehár. A százhatvan oldalas mo­nográfia 1990-ben már meg­jelent szlovák nyelven, miu­tán a magyarországi Komá­romban az eredeti ígéret elle­nére különböző okok miatt nem jelentették meg a köny­vet. A szerző ezúttal számos vállalat és vállalkozó segítsé­gével, a Madách-Posonium által jelentette meg a Komá­rom számára különösen fon­tos kötetet, melynek címolda­lát Varga Lajos tervezte, né­met összefoglalóját Csukás Rózsa, az angolt pedig As­bóth József fordította. Az első Lehár-monográfia tizenkét fejezetben foglalko­zik Lehár és családjának kötődésével szülővárosához, valamint világraszóló sikerei­nek állomásait kíséri végig egészen 1948. október 24-ig, amikor Bad lschl-i villájában örökre eltávozott az élők so­rából. A szerző ezenkívül tag­lalja a város Lehár-hagyomá­nyait, foglalkozik a zene­szerzőről elnevezett fesztivá­lokkal, a kötet végén pedig áttekintést nyújt Lehár összes művének bemutatói­ról. A kötet szövegrészét csaknem 60 fénykép egészíti ki, melyek közül jó pár még sosem volt publikálva. DR. BENDE ISTVÁN Pályázat A Kassal Thália Színház tehetségkutató pályázatot hirdet. Elsősorban a színművészet iránt ér­deklődő érettségizett (esetleg 3., illetve 4. osztá­lyos középiskolás) fiatalok jelentkezését várjuk, de je­lentkezhetnek az amatőr színjátszásban tapasztala­tokat szerzett idősebb ér­deklődők is. A felvételi va­lószínűleg június 17-én (szombaton) 9.00 órakor lesz. A jelentkezők szabadon választott két vers, egy je­lenetrészlet vagy mono­lóg és egy énekszám előadásával készüljenek. Az írásbeli jelentkezése­ket (tartalmazzon rövid életrajzot is) 1995. május 31-lg küldjék a színház tit­kárságára: Divadlo Thália Színház, 040 01 Košice, Timonova 3. NÓGRÁDI GALÉRIA Pápai festők kiállítása Katona György és Ughy István Tibor Pápán élő festőművészek kiállítását nyitották meg a múlt héten a losonci Nógrádi Galériá­ban. A megnyitón dr. Nagy M. Gábor tartott előadást. A műsor­ban fellépett Katona István he­gedűművész és Lakatos Gabri­ella zongoraművész. A kiállítást május 28-ig tekint­heti meg a közönség. HÍRVIRÁGOK Magyar régészfelfedezés Egyiptomban. Egyet len más nép sem foglalkozott annyit a túlvilággal, a halál utáni élet­tel, mint az őegyiptomiak. Rendkívül részletesen kidolgozták a lé­leknek a halál utáni sorsát. Az elmúlás és az élet kettős hangulatát tükrözi ma is az egyiptomi Luxor-Théba, a holtak városa, ahol szám­talan fel nem tárt sír őrzi még titkait a hegyek mélyén, és ahol a helybeliek gyakran éppen sziklasírokra épített házakban laknak. Gurnában, egy kis faluban t nem messze a Királyok Völgyétől - im­már 14. éve folynak magyar ásatások egy ramesszida korabeli ne­mesi sírban,, mely számos különlegességével sok nemesi sírral ve­tekszik. A magyar régészcsapat vezetője, Kákosy László egyiptoló­gus professzor elmondta az MTI tudósítójának, hogy a több mint há­romezer éves sírban az ásatások során egy 80 méter hosszú, spirá­lisan önmaga alá forduló alagútra bukkantak. Erre az építészeti megoldásra nincs párhuzam az óegyiptomi temetkezéstörténet­ben. A professzor szerint az építész arra gondolhatott, hogy bizton­ságosabb, ha nem a felső szinten futtatja a folyosót, mert esetleg áttörhet egy másik sírt, hanem megtekeri és lejjebb viszi. Mivel azonban a napszimbolika annyira jelen van a sírban, elképzelhető, hogy a kör jelentette a földkerekséget, amelyet a nap körüljár, hi­szen az őegyiptomiak szerettek mindent kapcsolatba hozni valami­vel - tette hozzá a magyar régészcsapat vezetője. Krónikákkal üzletelnek. Az egykori Csehszlovákiából kitoloncolt szudétanémetek a Krkonos vidékén darabonkénti 500 márkáért felvásárolják a községi krónikákat és egyéb levéltári érté­keket. A trutnovi állami levéltár igazgatója szerint az utóbbi évek­ben e tájegység községi krónikáinak több mint 15 százaléka került német tulajdonba. Nagy felháborodást váltott ki a hostinnéi városi krónika eltűnése, ami mögött állítólag németországiakkal folyó ille­gális adás-vevés húzódik. Egyébként azok a községek, amelyek nem hajlandók átadni krónikájukat a járási levéltár állagába, 200 ezer cseh koronáig terjedő pénzbírsággal sújthatok. így való­színűleg karhatalmi segédletet is igénybe kell majd venni Doubravi­ce község elöljáróságával szemben. Szolzsenyicin újra publikál Oroszországban. Közel húszéves külföldi száműzetésből való tavalyi visszatérése után első ízben, idén tavasszal teszi közzé legújabb műveit Alek­szandr Szolzsenyicin. A Nobel-díjas író két elbeszélése jelenik meg a Novij Mir című tekintélyes moszkvai irodalmi folyóirat májusi szá­mában. A szovjetellenes nézetei miatt kitoloncolt író utoljára 1966­ban közölhetett elbeszélést a Novij Mirben, az ismert szovjet-orosz költő, Alekszandr Tvardovszkij jóvoltából, aki akkoriban a lap főszerkesztője volt. Hosszú hallgatás után, a gorbacsovi peresztroj­ka idején Moszkvában ugyan publikálták Szolzsenyicin korábban betiltott műveit, az író azonban továbbra is külföldön maradt. Az iro­dalmi folyóirat májusi számában Szolzsenyicin két elbeszélését te­szik közzé: az egyik témája a tambovi kormányzóságban 1921-ben kitört parasztlázadás, illetve annak leverése. A másikban az író azt ecseteli, hogy a már kegyvesztett Zsukov marsall miként írja emlék­iratait és hogyan vélekedik Sztálin világháborús szerepéről. „Zabigyerekeknek" tilos a házasság, AZ izraeli egyházügyi minisztérium legalább 5 ezer olyan személyt vett jegy­zékbe, akik nem köthetnek házasságot más zsidó polgártársukkal, minthogy „zabigyereknek" minősülnek. A gazdaság, a tudomány, a technológiai fejlesztés és az egyház ügyeivel megbízott tárca élén álló miniszter, Simom Sitrit lehetővé kívánja tenni mindazok számá­ra, akiket ez érint, hogy betekintést nyerjenek a jegyzékbe és tisz­tázhassák helyzetüket. Ez azonban beosztottainak elllenállásába ütközik. A miniszter szerint egyes hivatalnokok számára elképzel­hetetlen, hogy egy hivatalos jegyzékbe csak úgy bárki beletekint­hessen. Gyakran megesik, hogy sokan azok közül, akik tudtukon kívül szerepelnek a jegyzékben, csak akkor tudják meg, hogy nem léphetnek házasságra, amikor mára rabbi-tanácshoz folyamodnak, mely a polgári ügyekben ítélkezik. A zsidó vallás szerint „zabigyerek­nek" a férjezett asszony házasságon kívüli gyermeke számít, töb­bedíziglen. Babák - diplomáciai szolgálatban. Szlovák nép­viseletet bemutató babakiállítás nyílt a múlt héten a tótkomlósi vá­rosi könyvtárban. A bemutatón látható 30-40 centiméteres babá­kat a békési szlovák települések lakóinak mintájára öltöztették. A hagyományos hétköznapi és ünnepi szlovák viseletről, valamint a régi menyasszonyi ruhák sokszínűségéről egyaránt képet adó kom­lösi babatárlat anyagát Eva Mitrovának, a Szlovák Köztársaság bu­dapesti nagykövetének a magángyűjteményéből válogatták. (külföldi hírügynökségek alapján)

Next

/
Oldalképek
Tartalom