Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-27 / 97. szám, csütörtök

6 LL ÚJSZÓ OLVASÓINK OLDALA 1995. április 27. Tisztelt szerkesztőség! A haláleset részleteit nem ismerem, de ennek ellenére túlzottan egyoldalúnak tűnik számomra a Halál a fóliasátorban (Új Szó, 1995. III. 29.) cikkben M. H. vállalkozó' jellemleírása. Én M. H. vállalkozót teljesen más oldaláról ismertem meg. Ha bárki jó .szándékú ember hozzá fordult vagy fordul segítségért, akár magánjellegű kéréssel is, a tőle telhető segítséget mindig megkapta. Középiskolásként én is dolgoztam nála egy-két barátommal kb. másfél évig, egy kis zsebpénz reményében. Soha nem kívánt tőlünk lehetetlent. Hogy a pénzéért munkát is elvárt tőlünk, az csak természetes. Elvégre ő sem, mint ahogy más vállalkozó sem, szociális menhely. Ha nem is naponta, de gyakran meghívott bennünket ebédre. Életem legtöbb palacsintáját náluk ettem, finom házi készítésű túróval, tejföllel töltve. Néha vendéglőbe is meghívott bennünket ebédelni, amikor feleségével együtt ve. lünk dolgozott, és nem volt idő a főzésre. Fizetni sosem engedett, de a bérünkből sem vonta le az ebéd árát. Egyszóval aki hozzá emberként viszonyult, és nem fejőstehénként kezelte, azt ő is . megbecsülte. KOSZTOLÁNYI ZSOLT Örsújfalu A napokban kellemes élményben volt részük a Cseh- és MorvaorezagLjyiagyarok Szövetsége brünni szervezeteTágjainak. Egy rendezvény keretén belül találkozhattunk Csáky Pállal, akinek elbeszéléséből megismerkedhettünk a szlovákiai magyarok és Szlovákia általános politikai helyzetével. További kedves vendégünk volt az Újváry László vezette lévai Csemadok irodalmi szakköre. Előadásukban sok szép vers, nóta hangzott el, és a ropogós csárdás sem hiányzott. Reméljük, vendégeink jól érezték magukat Brünnben, és ugyanúgy, mint mi, ők is szívesen emlékeznek majd vissza az együtt töltött néhány órára. Számunkra, a szórványban élő magyarok számára nagy jelentőségűek az ilyen és ehhez hasonló összejövetelek. OLGYAINÉ PONGRÁCZ IBOLYA Brünn KIK RONTJÁK SZLOVAKIA HÍRNEVET? Megálljt parancsolni a gyújtogatóknak! Úgy látszik, a kormány komolyan veszi azt a hatalom átvételekor tett ígéretét, hogy mindén lehetőséget ki fog használni annak érdekében, hogy láthatóvá tegye hazánkat a külföld előtt. Nem mondom, szép elképzelés, csak az a baj, hogy nem a páratlan természeti szépségek propagálásával, a gazdaság fellendítésével teszik láthatóvá hazánkat, hanem azzal, hogy léptennyomon botrányos intézkedéseket hoznak, főleg a kisebbségek, illetve a másként gondolkodók ellen. Itt van például az oktatásügy problémája. Nem elég, hogy a szülők, a pedagógusok és a tanulók tiltakozása ellenére be akarják vezetni az alternatív oktatást - úgymond a mi javunkat szolgálandó érdekből -, hanem a kormányzó erők, vazallusaik révén, még a törvénysértéstől sem riadnak vissza. Vegyük csak példának a Dunaszerdahelyen vagy a Rozsnyón történteket. Az egyik helyen még el sem ül a botrány, máris másutt robbantanak ki újabbakat. Az embernek akaratlanul is az jár a fejében, ezt azért teszik, hogy a magyar szülők, illetve pedagógusok ne érjenek el jó eredményeket, hogy a tanulók ne szerezhessenek minél több ismeretet, mert mindig mással vannak elfoglalva, a botrányokkal és érdekeik védelmezésével. Átgondolt és megszervezett erdőgyújtogatáshoz hasonlítanám az egészet. Egyesek, magasabb helyekről biztatva, alig várják, hogy az egyik helyen nagy erők bevonásával eloltsák a tüzet, s már másutt szítanak újat és újat. Tehetik ezt egyesek már csak azért is, mert tudatában vannak, hogy ezért soha senki nem vonja őket felelősségre. Azzal már aligha törődnek, hogy a világ csakis negatív képet alakít ki magának rólunk, hiszen még a legelmaradottabb, ún. harmadik világban is nagy figyelmet és anyagiakat szentelnek az oktatásügynek. És nálunk? A legelemibbet, az ország fellendülését biztosító, tanult polgárokat kibocsátó oktatási intézmények -működését akarják megbénítani. S talán minden nagyzás nélkül állítható, a tudás fáját akarják nemcsak kivágni, hanem hamuvá égetni. Átvitt értelemben úgy is lehet értelmezni, hogy ha a hazai tűzoltók nem bírják erővel a fel-felújuló erdőtüzek irtását, akkor nemzetközi intézetekhez, szakemberekhez kell fordulnunk segítségért, akik majd ismert tényként állítják a világ szeme elé, hogy tudatos gyújtogatásról van szó. Ha valakik azt akarják, hogy a világ tudatába bekerüljünk, ám legyen! Hogy negatív hírverést csinálnak, azzal úgy látszik, (egyelőre) nem törődnek. NAGY ANDRÁS Szlmő TILTAKOZO GYULES GUTÁN Magyar iskoláink védelmében Gútán a három alapiskola közül kettő magyar, egy pedig szlovák tannyelvű. A mintegy tízezer lelket számláló kisváros népe, a Kis-Duna és a Vág összefolyásánál, békében megvolt és megvan egymással, legyen az őshonos magyar vagy szlovák ajkú, illetve más nációhoz tartozó. A baj, mint mindig, most Is „felülről" érkezett, a neve: az immár a kormányprogramban szereplő, úgynevezett alternatív (kétnyelvű) oktatás erőszakos bevezetése a nemzetiségi Iskoláinkban. Sajnos, mindezt a pozsonyi oktatási tárca meflsztól mosollyal úgy tálalja, hogy ezzel nekünk, magyaroknak tesz Jót... A fentiek elleni tiltakozásul a minap, 1995. április 10-én a város mindkét magyar tannyelvű iskolája, az Iskola utcai és a Palkovich utcai mellett működő Szülők és Iskolabarátok Szövetségének vezetősége első ízben hívta közös összejövetelre az érintett szülőket, valamint a pedagógusokat. A helyi művelődési, ház körterme, a Rotunda teljesen megtelt a résztvevőkkel. Gúta polgármesteri hivatalát az alpolgármester, Angyal Béla úr képviselte. Szabó Gábornénak és Dómján Dusánnénak, a szülői szövetség elnöknőinek nyitóbeszédei után Kucsera Erazmus a szülők képviseletében ismertette a háború utáni időktől napjainkig tartó, a nemzetiségi oktatáspolitikával kapcsolatos módszeres megszorításokat. Az alpolgármester úr pedig arra mutatott rá, hogy Európa ezen fertályán aj. alternatív iskolák ez idáig mind-mind zsákutcába vezettek. Példaként a magyarországi magyar-szlovák, a szlovéniai szlovén-magyar, valamint a szlovák-ruszin alternatív iskolákat említette. Ám azt is megjegyezte, hogy a hazai magyar iskolákban emelni kell, és lehet is, gyermekeink szlovák nyelvű tudásának színvonalát. Egyébként a kulturált, higgadt és tárgyilagos hangú összejövetelen az a nézet fogalmazódott meg, hogy elkerülhetetlen egymásrautaltságunkban, korunk válságos gazdasági és politikai világában győz majd a józan ész, s szeptemberben, a tanévkezdéskor nem kell a polgári engedetlenség fegyveréhez nyúlnunk, hogy megőrizhessük az őseinktől kapott jussunkat, az anyanyelvünket! CSIBA GÉZA Gúta Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ert teljes mértekbon egyet. Ko szónjük olvasóink bizalmat, és varjuk további leveleiket. Mégis marad Kubáňovo? A Szlovák Televízió egyes csatornáján április 18-án este á Press Club politikai kerekasztal-beszélgetést adták. A műsorban az újságírók előtt Vladimír Mečiar miniszterelnök cinikusan, kissé a beképzeltek mosolyával kijelentette, hogy nem lesz Setich, marad a Kubáňovo. Tehát február 25-én a község lakosainak túlnyomó többsége hiába szavazott a Setich névre, mégsem lesz belőle semmi. Mečiar úr kijelentése szerint a névváltozás esetén sok mindent meg kéne változtatni. Felsorolt többek közt néhány dolgot, például a térképeken, a földtani hivatalban meg kellene változtatni a község nevét, a falu lakóinak személyi adatait szintén át kellene írni stb. Csak úgy áradt belőle a magyarázkodás. Ez nagyon érdekes gondolatmenet, azt azonban megkérdezném Mečiar úrtól, hogy például a nagy Szovjetunió szétesése után Leningrádból miként lett máról holnapra Szentpétervár, s hogy ne menjünk nagyon messzire, a morvaországi Gottwaldovból hogyan lett ismét Zlín. Igaz, ezek külföldi városok, Szlovákiában nem ez a divat. Különben is, mi a fenét akar egy magyar nemzetiségűek által lakott kis község? Ha 50 évig jó volt nekik, akkor most is legyen jó a Kubáňovo. Csak hát a hatalom mostani birtokosai elfeledkeznek arról, hogy egyes településekre a kommunista rendszer kényszerítette rá az új elnevezéseket. Az a rendszer megdőlt. Vagy mégsem? VAJDA ANDRAS Szete Megy a gőzös, megy a gőzös... Míg Angliában az első gőzgépes vasúti forgalom 1825-ben indult el, nálunk az országgyűlés a vasutak építésére irányuló törvényt 1836-ban fogadta el, s az 1839-1846-os években megépült az első lófogatos vasút a Pozsony-Nagyszombat-Szered vonalon. Bánrévétől Rozsnyóra 120 évvel ezelőtt kezdett közlekedni az első vonat, hiszen ez a vidék bányáihoz nagyon szükséges volt. Az érdekességek közé tartoznak a keskeny nyomtávú vasutak. Ilyen a Kassán, a Csermelyben megépített gyermekvasút, amely egyedi nemcsak Szlovákiában, de egész Európában is. Az utolsó években sok huzavona volt körülötte, szükséges-e fejleszteni, vagy le kell bontani és megszüntetni, kinek a tulajdonát képezze, ki működtesse, mire legyen felhasználva stb. E csaknem öt kilométer hosszú vasút nagyon szépen beilleszkedik a völgyben az út és patak között az erdők környezetébe, s nyáron hasznos szolgálatot és kellemes kirándulási lehetőséget nyújt a természet kedvelőinek, elsősorban a gyermekeknek. A Katka nevű mozdony húzta vonat egyébként is gyermekvasút. Az elképzelések szerint a létező állomásokat és megállókat felújítják, korszerűsítik, hogy formailag is vonzóbbak legyenek. A téli szünet után a Katka a hozzácsatolt kocsikkal (a képen) teljes gőzzel május 7-én egy újabb szezont kezd meg. S így aztán megy a gőzös, megy a gőzös - a kassaiak örömére. IVÁN SÁNDOR Kassa A KERESZTÉNYSÉGHEZ HIT KELL, ÚJ SZÓ, 1995. III. 30. Sokoldalúan kioktatva avagy: változó idők A mennyek országából kitaszítva? című írásomban távol állt tőlem, hogy az egyházak egyik vagy másik jogát elvitassam. Bibliát tanulmányozó hittudós szerepében serrí akartam tetszelegni. Igaz, komolyan soha nem foglalkoztam a Bibliával, de ez még nem akadálya annak, hogy embertársam iránt megértést, szánalmat, irgalmat érezzek. Azért fogtam tollat, mert ilyen és hasonló emberi érzések hiányát véltem felfedezni az egyház azon szolgáiban, akik megtagadják, illetve elhalasztják - az egyházi előírások értelmében - a valláshoz nem hűséges szülők gyermekeinek megkeresztelését. Természetesen én sem vagyok annyira naiv, hogy ne feltételeztem volna, az egyháznak vannak bizonyos előírásai, rendeletei, amelyek a keresztség szentségének kiszolgáltatására vonatkoznak. De azok mégiscsak ember alkotta megkötések, melyek értelmezhetők, alkalmazhatók így is, meg amúgy is. A hit kérdése persze más. S éppen ez okozza számomra a legnagyobb problémát. Eleve feltételezem, hogy aki kéri gyermekének megkeresztelését, nem lehet teljesen hitetlen. Talán csak a kellő környezet megteremtésére, s nem megalázására van szükség, és akkor ezek a szülők képesek lesznek arra, hogy gyermekeiket a mennyek országa felé irányítsák. Hiszen ma más a helyzet, mint amilyen volt például tíz éve. A papok is többet tehetnek immár a lelkek megmentéséért. Koller Gyula írásának elolvasása óta viszont egyre többet foglalkoztat egy kérdés. A katolikus egyház, más egyházakkal egyetemben, a kommunista rendszerben szintén kikötések nélkül megkeresztelte a harmadik faluban vagya közeli városban a magas funkciókat betöltő kommunisták gyermekeit is. Vajon akkor milyen garanciákat kaptak a papok arra, hogy ezek a gyerekek igaz hitben, vallásos környezetben fognak nevelődni? Vajon kire számíthattak, hogy a szülők helyett megadják nekik a hitet, a vallási ismereteket? KODAY BERTA Pozsony Gyermekkoromban én is jártam hittanórákra, én is koptattam templomunk padjait. Gyermeki szívem sokszor elszorult a gondolatra, hogy nekem szintén van őrangyalom-, aki mindig ott van mellettem. Nem akartam az őrangyalt, féltem tőle. Borzongva figyeltem Jézus fájdalmas arcát, tévelyegtem a vallás labirintusában, nem értettem semmit, mert nem volt idő és tér, ahová beillettek volna ennek az ismeretlen összerakós játéknak az elemei. Közben felnőttem. Sok mindent megértettem a világból. Ma már tudom, hogy Isten ott van mindannyiunkban, hiszen az ember is Isten teremtménye. Minden emberben ott van a templom is, Isten háza. Azonban Istenhez az út nem kizárólag a kőtemplomokon át vezet. Az én gyermekeim nincsenek megkeresztelve, mégpedig egyszerű okból kifolyólag: a férjemmel, annak ellenére, hogy keresztények vagyunk, nem járunk templomba. Ezért úgy határoztunk, döntsék majd el ők, felnőttként, felvértezve tudással, hogy igénylik-e a keresztséget, és tudják-e majd viselni minden képmutatás nélkül. Ha Istennel a kőből épült házában szeretnének találkozni, akkor majd ne lelkiismeretük megnyugtatásának érdekében döntsenek úgy. Figyelem néha a templomba járó gyerekeket. Semmiben sem különböznek a gyermekeimtől, nem jobbak és nem rosszabbak. Úgy érzem, elsősorban mi szülők vagyunk a felelősek azért, hogy milyen ember válik belőlük. Ha szépre, jóra neveljükőket, ha egyenrangú társakként bánunk velük, ha megtanulunk együtt élni velük, és ha nem szégyellünk tanulni is tőlük, akkor biztosan megtalálják magukban az Istent, Jézust, a templomot, a békét. HORVÁTH EDIT Gúta Dalest a Tiszti Pavilon dísztermében Nagy sikerrel mutatkoztak be az elmúlt év folyamán a Komáromi Nyugdíjasklub kultúrcsoportjának tagjai, akik ismert operettdallamokat adtak elő. E sikeren felbuzdulva ismét bemutatkoznak a nagyközönségnek Szól a nóta címmel az idei Komáromi Napok keretében, 1995. május elsején 17.00 órai kezdettel a Tiszti Pavilon dísztermében. A dalest rendezője Tarics János, tőle kértem tájékoztatást, mivel lepik meg ismét a közönséget: - Mivel tavaly'operéttdallamokkal mutatkoztunk be, az idén magyar és szlovák nótákkal, csárdásokkal és más ismert, szép melódiákkal készülünk. Oláh Sándor zongorakísérete mellett már február óta lelkesen gyakorolnak a szereplők. Az elmúlt napokban már együtt énekeltünk Rigó Pál erre az alkalomra összeállított népi zenekarának kíséretével. Ők fogják majd szolgáltatni a zenét Oláh Sándorral együtt a dalesten is. A zenekar és a szereplőgárda így szeretne hozzájárulni a rangos Komáromi Napokhoz. S hogy kik adják elő a dalokat? Ismét azok, akik mártöbbször bizonyítottak a közönségelőtt, mindnyájan a Komáromi Nyugdíjasklub kultúrcsoportjának tagjai, Angyal Rózsitól, Palotai Károlyon át Urminská Manáig. Dr. BENDE ISTVÁN Komárom