Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-08 / 56. szám, szerda

1995. március 2. BELFOLD ÚJ SZ Ó í5 ) KET TETELBEN A CSEMADOKROL Amire most a kényszer visz rá i. Világosan látszik, hogy az anyagi szükség, a kormány­zat felől áradó rosszindulat és a szűkkeblű szlovák naci­onalista támadások szorítá­sában vergődő Csemadok, vagyis a Szlovákiai Magya­rok Társadalmi és Kulturális Szövetsége soha ennyire nem igényelte a magyar ér­telmiség figyelmét, támoga­tását, gondolatait és tetteit, mint mostanság. Az állapot, amelyben a Csemadok 1995 elején találta magát, ennek ellenére sem kapcsol­ható csupán a költségvetési provizórium megszorításai­hoz és a Mečiar-kormány költségvetésének a nemzeti kisebbségek kultúráit ki­semmiző szemléletéhez. A rendszerváltás után a Csemadok a felfokozott küldetéstudattal élő egyé­nek és a politikai csoportok érdekeinek szorításába ke­rült. Ennek nyomán a szer­vezet valóságos megújulá­sát -kívánók (tehát nem egyének és pártok érdekei­nek kiszolgálását vállalók), a pártoktól független szak­mai munkája fejlesztésé­nek távlatait felvázolok ki­vétel nélkül a Csemadok­nak mint a szlovákiai ma­gyarság jelképének az el­lenségeivé voltak kikiáltva. Igencsak felfigyeltető folya­- mat kezdetét jelentette ez 1990 és 1991 tájékán. Történt ugyanis, hogy a szervezeti, szerkezeti és szakmai megújulást kívánó tagok képzettségüknek, ér­deklődésüknek és addigi tevékenységi területeiknek megfelelő autonóm, ugyan­akkor a Csemadok cél­kitűzéseit felvállaló szak­mai társaságokat alapítot­tak. (Felsorolásuktól helyhi­ány miatt tekintek el.) Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az addig szétszórt, leginkább csak az országos rendezvények, tanfolyamok és értekezletek mentén csoportosuló Csemadok-ta­gokat pontosan orientálja a folklór, a nyelvművelés, a könyvkultúra, a zene, a tu­dományos ismeretterjesz­tés, valamint a színjátszás lefedte szakmai munka kö­ré. Azzal egyidőben az alap­szervezetek autonómiájá­nak erősítésére létrehozott területi választmányok és azok vezetői igencsak érez­hető, sajtóban is közzétett ellenérzésekkel viseltettek a szakmai társaságok iránt, Mára - sajnos -már rögzült ez az állapot, amiben vét­kesek a szakmai társasá­gok is, mivel az alapszerve­zetekkel csak a rendszere­sen tevékenykedő együtte­sek, szakkörök, népfőisko­lák stb. segítésének szán­dékával tartják a kapcsola­tokat. Ugyanakkor a Cse­madok szervezeti struktú­rájában alapszabályi szin­ten beépült szakmai társa­ságok felé sem rendszeres a területi választmányok kapcsolattartása. A pénz­ügyi restrikció nyomán nemrég meghozott intézke­dések az apparátus szemé­lyi állományának majdnem felét érintették. Az elbo­csájtások ellenére a közel­jövőben a Csemadok szak­mai és alapszervezetekben végzett munkájának mennyiségi és minőségi ál­landósulása következhet bé, ha jajveszékelés he­lyett gondolkodunk és cse­lekszünk. II. Ez az optimista várakozás szorosan összefügg a Cse­madokban most már min­den bizonnyal bekövetkező szemléleti váltással. Az az ál­lapot, amelyben az országos választmány elnökségének a politikában, a különböző kulturális és kommersz jel­legű vállalkozásokban érde­kelt tagjai vállalkozásaik ré­szére szemrebbenés nélkül fogadtak el magyarországi és nyugati adományokat ­alapítványoktól és magán­személyek gyűjtéséből -, tarthatatlan. Egyes esetek­ben szinte aktatáskában hozták át a pénzt a szlováki­ai magyarság kultúrájának állítólagos támogatására. Ezekkel az összegekkel azonban mindeddig senki sem számolt el pontosan. Ennek a tisztességtelen pénzszerzésnek az elkerülé­sét szolgálná, ha a szakmai társaságok, a területi vá­lasztmányok és az alapszer­vezetek támogatta együtte­sek, szakkörök stb. tevé­kenységük szakmai terveze­teinek benyújtásával pályáz­nának mind a Csemadok er­re a célra létrehozható ala­pítványához, mind a már te­kintélyt és bizalmat szerzett alapítványokhoz. Amikor ugyanis a Csemadok áldat­lan anyagi helyzetéről be­szélünk, igenis számon kell kérni a magyarországi ala­pítványok szinte ellenőrizet­lenül felhasznált sok millió forintját. A közeljövőben aligha képzelhető el, hogy a kor­mány intézkedései szerint várhatóan alapítványi és céltámogatási rendszerben működtetett kultúrafinan­szírozásból kimaradjon a Csemadok. Márpedig az or­szágos rendezvények, a tan­folyamok, a regionális kultu­rális projektek kidolgozásá­hoz nélkülözhetetlen lesz a szakmai társaságokban ál­talában ingyen tevékeny­kedő szakmai bázis. Termé­szetes módon kellene kidol­gozni a települési önkor­mányzatok és a költségveté­si pénzből támogatott regio­nális kulturális központok­kal folytatott együttműkö­dés szakmai stratégiáit. En­nek természetességét ma­ga a kultúrafinanszírozás ál­lami módszere kínálja, mely szerint a nemzetiségileg ve­gyesen lakott régiók támo­gatásában benne foglaltatik a szlovák és a magya,r (vagy más nemzetiségű) kultúra támogatása. Ezeket a pén­zeket szakmailag átgondolt, a helyi igényekhez formált tervezetekkel, együttműkö­dési szerződések megköté­sével, együttesek közös fenntartásával kaphatják meg a Csemadok alapszer­vezetei. Ezért is növekszik majd meg a Csemadok terü­leti választmányai titkárai­nak a felelőssége, és hárul majd rájuk az említett' dol­gok menedzselésével az ed­digiektől messzemenőkig különböző feladat. Egy biztos, ezentúl számo­latlanul és ellenőrizetlenül sem állami pénzeket, sem ala­pítványi támogatást nem költ­het el a Csemadok. Márpedig ehhez tevékenységének szak­mai megalapozása, a szövet­ség országos rendezvényei­nek, szakmai társaságainak, együtteseinek, egyáltalán mindennemű tevékenységé­nek az alapos előkészítése szükséges. DUSZA ISTVÁN Elszalasztott lehetőségek A Csemadok költségvetésének le­faragásáról szóló hírek joggal háborí­tották fel a hazai kisebbségi közvéle­ményt. Sejtettük, és sejtésünk valóra vált, hogy ez a kormányzat nem fogja megkülönböztetett szeretettel kezel­ni az ország és egyben talán Európa legnagyobb kisebbségi társadalmi szervezetét. Mielőtt azonban az ap­parátus leépítésén siránkoznánk, és temetnénk az intézményesítés elma­radt, elmaradó lehetőségeit, ves­sünk talán számot e szervezet közel­múltjával. Nem titok, hogy a Csemadok a pártállamban talán az egyetlen kere­tet biztosította a hazai magyar kultú­ra és művelődés számára. Pénzzel ugyan nem, de politikai és társadal­mi súlyával, s nem utolsósorban jog­állásával biztosíthatta a lehetőséget néhány tenni akaró ember számára ahhoz, hogy „megszabaduljon a hall­gatás kötelezettségétől". Ennyit a pártállami múltról. Jöve viszont '89 novembere, majd öt év, amelynél alkalmasabbat egy társadalmi szervezet megújulására nem is kell elképzelni. Ezzel szem­ben a Csemadok az 1990-es közgyűlés után lekéste az első hat­húszast. Volt egy hét telefonvonallal, három autóval, épülettel, kapcsola­tokkal, archívummal rendelkező köz­pontja, 15 autóval, irodával és tele­fonnal rendelkező járási titkársága. S az ehhez kötődő szellemi potenciál is néhány szakmai társulástól elte­kintve teljesen kihasználatlanul ma­radt. Az apparátus leépítésének és főleg szerkezeti átalakításának igé­nye már akkor megfogalmazódott ­eredmény nélkül. Az 1990-ben ala­kult Csemartról egy év alatt kiderült, hogy nem képes eltartani a Csema­dok kulturális tevékenységeit, in­kább az adósságállományt és a vesz­teséget fogja növelni. Nyolc elnöksé­gi és két OV-ülés tárgyalta fölöslege­sen a felszámolási indítványt - a csődeljárás végül is kétéves késés­sel beindult. Addig néhányan az el­beszélő költemények szakmai ismér­veit kimerítő érveléssel védték a csődtömeget. Érdek, vagy csak tu­datlanság volt? Nem tudom, miért, de csak ádáz harcok eredményeképp sikerült elér­ni, hogy legalább a legkevésbé telje­sítőképes adminisztratív munka­erőktől 1993-ban végre megvált a központ. Már 1992-ben, az ország válása előtt megfogalmazódott az igény arra, hogy a Csemadok készül­jön fel? a költségvetés lefaragására. Ehelyett ki tudja, mennyi energiát emésztett föl a támogatás megszer­zése és részleteinek befutása a számlára. Nem egyszer került már a szervezet olyan helyzetbe, hogy csak mínuszban maradva tudott béreket fizetni: ennek ellenére maradt a tel­jesíteni képtelen adminisztratív ap­parátus, teljesen fölöslegesen. A ga­lántai közgyűlés után még három hó­napig beszéltünk a központi rendez­vények pályázati rendszeréről, hogy szépen megfeledkezzünk róla. S hagyjuk meghalni az Országos Népművészeti Fesztivált. Az elnök­ségjóformán kikérte magának, ami­kor az 1992-es Jókai Napok teljesen új tervezet szerint készült. A főszer­vezőt a fülem hallatára nevezte ki néhány elnökségben kollégám nem­zetárulónak, hasonlóan mindenki­hez, aki a szervezet megújulását szorgalmazta. Egyedül a szakmai társulások kapták meg azt a segítsé­get, amellyel el tudtak indulni, s amelynek köszönhetően most nem éri őket sorscsapás. A Csemadok gondolkodó tisztség­viselői jól tudták: a 83/90 Tt. számú társulási törvény értelmében a Cse­madok éppen olyan szervezet, mint a horgászszövetség. Társadalmi sú­lyát csak tagbázisa és intézményesít­hető kerete adta meg. A szlovákiai magyarság társadalmi és tudomá­nyos életének intézményesíthető te- * vékenységei (bilingvizmus kutatása, folklorisztika és néprajz, szociológia, szociográfia vagy bibliográfia) való­ban intézményesítésre vártak (eb­ben - csak ebben - a Matica slo­venskát okosabb lesz jó példának te­kinteni). Amikor a ČTK a dunaszerda­helyi közgyűlésen megkérdezte Ro­man Kováčot, Mečiar kormányalel­nökét, hogyan vélekedik az intézmé­nyesítésről, úgy nézett, mint Rozi a moziban. A tanácskozást követő foga­dáson sem volt okosabb e témában. Ugyan vajon kivel tárgyalt a vezérkar ezekről a lehetőségekről? Hogyan engedhettük meg magunknak, hogy öt év alatt az álintézményként már tapasztalatokat szerzett tömegszer­vezet visszakerült a méhészkörök szintjére? Mindez 80 ezer taggal! Mi a megoldás? Lehet ugyan tilta­kozni, petíciókat fogalmazni, de ne feledjük: a Csemadok nem a har­mincvalahány fizetett alkalmazott. A Csemadok az ötszáznál több alap­szervezet. A Csemadok az a munka, amelyet a tagság önzetlenül, ingyen és bérmentve végez évtizedek óta. Amennyiben ez a tagság úgy gondol­ja, hogy kell „egy ember a járáson", el tudják tartani. Ugyanígy a központ­ban is. A rendezvényeket, pedig pá­lyázati rendszerben meg lehet valósí­tani. Még fizetett producerekkel is. Erre lehet pénzt szerezni. És mielőtt nyafognánk, ne feledjük azt sem, hogy „nem az a fontos, mennyit ver szárnyával a madár, hanem hogy szárnyaljon!" LOVÁSZ ATTILA VÁLASZ OLVASÓINKNAK 1 Végkielégítés V. D.: Idén januárban 58 éves koromban, kórkedvezménnyel küldtek nyugdíjba közös megegyezés alapján, mondván, hogy átszervezési okok­ból nincs szükség rám, és nem tudnak más munkát biztosítani. Ezt igazol­ták a járási munkaügyi hivatalnak is, amely intézni kezdte a nyugdíjazá­somat. Azt szeretném tudni, Jogosult vagyok-e végkielégítésre vagy sem. Nemrég hasonló körülmények között ment el az egyik munkatársam, és ő megkapta a háromhavi végkielégítést. Nekem viszont azt mondják, hogy nem fizethetnek, mert nem engedélyezi a paragrafus! Ajánlatos lett volna megkérdezni, hogy melyik törvény melyik paragra­fusa nem engedélyezi vagy tiltja a végkielégítés kifizetését. Nekünk ugyanis ilyen törvényről nincs tudo­másunk. Az adott esetre nézetünk szerint csak a munkaviszony megszűnésekor nyújtandó végkielé­gítésről szóló 195/1991. Tt. számú törvény vonatkozik. Ez a törvény az első paragrafusában szögezi le, hogy a végkielégítés azon munkáltató szervezetek alkalmazottainak jár, amelyek átszervezés vagy ésszerűsí­tési intézkedések miatt az alkalma­zottal a Munka Törvénykönyve 46. §-a első bekezdésének a/, b/ vagy c/ pontjába n em I ített fel mondási jogcím alapján felmondással vagy megál­lapodással megszüntetik a munkavi­szonyt. A törvény második paragrafu­sa állapítja meg azoknak az alkalma­zottaknak a körét, akikre ez a törvény nem vonatkozik. Itt a fegyveres testü­letek tagjain kívül azokról az alkalma­zottakról van szó, akik másodállás­ban vannak, vagy akik esetében a munkajogi viszonyokból eredő jogok és kötelességek más szervezetre szállnak át (az ön esetére a három ki­vétel egyike sem vonatkoztatható). Ugyánakkor említést kell tenni a tör­vény 3. §-ának első és második be­kezdéséről is, mivel az említett ren­delkezések szerint a végkielégítés egyszeri juttatásként az átlagos havi kereset kétszeresének összegében jár. Ön a lévelében azt említi, hogy az egyik munkatársa háromhavi végkielégítést kapott. Igen, ez is le­hetséges, de a kéthavi átlagkereset összegét meghaladó végkielégí­tésről a kollektív szerződésnek vagy az illetékes szakszervezeti szervvel történő előzetes megállapodás után kibocsájtott belső rendelkezésnek kellett (volna) rendelkeznie. Megje­gyezzük még, hogy ezek a kollektív szerződések vagy belső szabályza­tok lehetővé tehetik azt, hogy az al­kalmazottak akár öthavi végkielégí­tést kapjanak. Visszatérve azonban az ön eseté­re: amennyiben a volt munkáltatója nem hajlandó kifizetni a törvény, esetleg a kollektív szerződés vagy belső szabályzat szerint járó végki­elégítést, a törvény által megállapí­tottjogigényét a bíróságon kell érvé­nyesítenie. dr. P. D. Ma március 8-a van. A naptár szerint Zoltán napja. Alig néhány éve ezen a napon még a nőnapot ünnepeltük, aztán jött a rendszer­váltás, és ez az ünnep is száműze­tett a naptárból a győzelmes febru­árral meg a nagyoktóberrel együtt, mint a múlt csökevénye, kommu­nista találmány. Nem, nem a néhai virágcsokros, pezsgődurrogásos nagyüzemi ünnepléseket, nem a kollektív ivászatba fulladt ünnepé­lyes pángyűléseket sírom vissza. Elismerem: a nők egyenjogúságá­én vívott küzdelem napja ma eny­hén szólva anakronizmusként hat­na a Háromkirályok és a Hétfájdal­mú Szűzanya ünnepe mellett, s ugyancsak nehezen tudnám elkép­zelni a legújabb Szent Valentin-nap társaságában is. Aztán meg elavult is már egy kissé a dolog: hiszen a nők (legalábbis mifelénk úgy tart­ják) rég egyenjogúak a férfiakkal. Vagy nem? Hol vannak már a szá­zadforduló asszonyainak gondjai! Választhatnak a nők? Választhat­nak. Dolgozhatnak a nők? Dolgoz­hatnak. Tanulhatnak a nők? Tanul­Egy névnapra hatnak. Akkor meg minek a cécó?! Az, hogy valaki nőnek született, még nem lehet ok az ünneplésre. Miért legyen kiváltságosabb az egyik nem, mint a másik? De vajon olyan nagy kiváltság nőnek szület­ni...? George Sand, a neves francia írónő mondta volt valaha: „A férfi­ak, akik ítélkeznek a nők felett, el­felejtik, milyen nehéz nőnek len­ni. " Ő már csak tudta, volt mit csi­nálnia, hogy elfogadtassa magát a férfitársadalommal. No de a nőivel is! Csakhogy George Sand a múlt században élt, mi meg e század végén. Ma már senki sem botrán­kozik meg azon, ha egy nő dohány­zik, még ha szivarozik is, a nadrág, a mellény, a férfias zakó természe­tes része lett a női ruhatárnak, s ugyan ki állítaná ma, hogy a nők helye a tűzhely mellett van? Talán nincs is olyan területe a tudománynak, a művészeteknek, a gazdasági vagy politikai életnek, ahol a nők ne jutnának szerep­hez, s ne tudnák bizonyítani a fér­fiakéivei egyenrangú képességei­ket. A mai nők már nem csak a háztartás vezetését képesek ellát­ni, hanem egy vállalatét, egy tudo­mányos intézetét, de akár egy ka­tonai alakulatét, sőt egy egész or­szágét is. Csakhogy milyen áron! Mert akármennyire is elfogadott törvény a világ nagy részén a férfi­ak és a nők egyenjogúsága ­azért a starthelyzetük mégiscsak más. Egyrészt meg kell felelniük mint nőknek, s az ebből fakadó társadalmi elvárásoknak, elsősor­ban az anyaság feladatának, más­részt meg kell felelniük mint a fér­fiakkal egyenrangú, egyforma tu­dású és teljesítőképességű embe­reknek az élet bármely területén. Egyenjogúság ide, egyenjogúság oda, a nőtől ma is elvárják, hogy jó háziasszony legyen, példás csa­ládanya, gondos feleség, készsé­ges munkatárs, szorgalmas beosz­tott, megbízható munkaerő, emel­lett kedves, szép, ápolt, kellemes ­egyszóval nő. A másik oldalon vi­szont mint nők gyakorta nehezeb­ben kapnak munkát ( éppen azért, mert nők - akik, ugye, gyerekeket szülnek, nevelnek, ha betegek, ápolnak, akikre munkahelyükön éppen ezért nem lehet „százszáza­lékig" számítani), ugyanazért a munkáért nem kapnak ugyananyi bért, mint férfi kollégáik, akik, ugye, mégiscsak családfenntartók. De még a családon belül is általában a férfi tekintendő a családfőnek, a nőnek itt is csak a másodhegedűs szerepe jut. Mindezen fonákságok ellenére mégis nagyon sok nő képes nem­csak jó családanya, de munkájá­ban sikeres, hasznos tagja is. lenni a társadálomnak. Hála az egyenjo­gúságnak (?). Ma ismét március 8-a van. Zol­tán napja. Isten éltesse a világ összes Zoltánját! S. FORGON SZILVIA Prikler László felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom