Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-08 / 56. szám, szerda

6 j ÚJ SZÓ KULTURA 1994. március 8. AUTONÓMIA és/vagy megoldás „Az az állam, amely nem képes különböző fajok követelését kielégíteni, maga fölött mond ítéletet: az az állam,. amely azon igyekszik, hogy semlegesítse, magába olvassza vagy elűzze őket, saját életerejének forrását pusztítja". A fönti, Lord Actontól, az angolszász liberalizmus atyjától származó idézet nem csupán egy két évvel ezelőtti, az SZDSZ, a Holland D66 Liberális Párt és a Fried' rich Naumann Alapítvány által megrendezett Autonómia Konferencia mottója lehetett volna, de lehetne egész Közép-Európa traumákkal teli huszadik századi történelmének egyik keserű igazsága. A konferencia előadásainak anyaga tavaly jelent meg egy karcsú kötetben angolul és magyarul, s az Acton-idézet a kötet előszavának (Szent-lványi István tollából) mottójaként olvasható. A 17 előadás-felszólalás együtt olvasva természetesen nagy minőségbeli és felfogásbeli különbségéket mutat, miként a problémafelvetés kiindulópontjai is hom lokegyenest más helyzetet és országonként (politikai pártonként) más-más hozzáállást tükröznek. Más történelmi gyökerek, más napi szorongások, lehetséges megoldások foglalkoztatják például a bulgáriai törököket (ahol érdekes módon a legfeszültebb viszony a vegyeslakta területeken tapasztalható), mint az erdélyi, felvidéki vagy az ukrajnai magyarokat, ahol a gazdasági ellehetetlenülés tetézi a bajt. Ismét másképp látja a helyzetet mondjuk a szlovák Rudolf Chmel (Empátiával folytatott vita) vagy az olasz Rinaldo Locatelli, aki a helyi és regionális kormányzatok ügyeivel foglalkozó állandó bizottság ügyvezető titkára az Európa Tanácsban, vagy teszem azt Halina Kobeskaite Litvániából (ahol a kisebbségek képviselői a négyszázalékos választási küszöb alatt is bejuthatnak az ország parlamentjébe). Hogy mennyire más megközelítésben kezeli minden ki a témát, arra sok példát találhatunk a kötetben. Emeljünk ki csupán kettőt. Törzsök Erika tanulmánya (A kelet-közép-európai régió demokratizálásának esélyei és az autonómiatörekvések) a kötet egyik legszélesebb összefüggéseket taglaló írása, melyben a szerző körülbelül azt fejtegeti, hogy a kisebbségi kérdés nem emelhető ki a problémák halmazából, melyek a posztkommunista országokat terhelik. „...felismerhető, hogy ezek az országok a megkésett polgárosodás, tehát eltérő történelmi-kulturális-gazdasági fejlődésük miatt vannak ebben a helyzetben, s nem kisebbségeik miatt." „Vajon a, kisebbségek asszimilálása, az etnikai tisztogatások megoldják-e ezeknek az országoknak a problémáit?" teszi fel a szerző a kérdést. A válasz természetesen: nem. De vajon automatikusan megold-e minden problémát a liberalizálódás) a gazdasági gondok enyhítése ott, ahol az eltérő történelmi-kulturális fejlődés öröksége (tűnjék bármily anakronisztikusnak) fölébe kerekedik a gazdasági tényezőnek? A nacionalizmus kísértetét elsősorban vagy pusztán a piacgazdasági viszonyok felerősítésével aligha lehet elhessegetni. Nyolcvankilenc óta keserű tapasztalat, hogy bármilyen „színezetű" politikai garnitúra is kerüljön hatalomra az utódállamokban, mindig a status quo bűvöletében és csapdájában vergődik, olykor a gazdasági, közigazgatási, jóléti programok és elképzelések rovására is. Vagy pusztán ingatag hatalmuk megőrzése okán. Ergo: ezek az országok a legtöbb esetben nem a polgárosodás és a nyugaton tapasztalható jóléti társadalmi modellek kimunkálásának igényét tartják a legfontosabbnak, hanem az évtizedekkel ezelőtti „nyertesek" nehéz hátizsákját cipelik tovább. Kormányaik a legitimitás első ismérvének is ezt tartják választőik előtt. Talán éppen ezért érdemes hangsúlyozni az olaszországi Dél-Tirol sokat emlegetett példáját, ahol nem elsősorban a jóléti, fejlett Olaszország és Ausztria egyezett meg az autonómia megadásában, hanem két hasonló történelmi-kulturális múlttal rendelkező ország kötött kompromisszumot. A kötet másik figyelmet érdemlő tanulmánya éppen a fentebb említett olasz Rinaldo Locatellitől származik, aki a kérdés nemzetközi kezelésére helyezi a hangsúlyt, elsősorban az Európa Tanács szerepében keresve a garanciákat a közép-európai potenciális tűzfészkek lokalizálására. Az ajánlások és egyfajta „lovagiasságra" ösztönző charták és egyezmények helyett „az Európa Tanácsnak törekednie kell e politikai kötelezettségvállalásoknak a lehetőség szerinti jogi kötelmekké történő átalakítására", olvashatjuk Locatelli szövegében, amely vázolja az Európa Tanácsban zajló folyamatokat és szándékokat. Mert bármilyen jól kidolgozott autonómia-tervezétek is születhetnek (mint például a romániai RMDSZ által kidolgozott modell, amely az ország valamennyi kisebbségét magába foglalja), ha régiónk országaiban hiányzik a pozitív hozzáállás. A tanulmányok közül feltétlenül említést érdemel még Öllős László szövege, aki pártjának autonómiakoncepcióját ismerteti, túllépve a homályban tapogatózó értelmezési kísérleteken. Egyáltalán, a könyvnek azok az írásai izgalmasak, amelyek konkrétak és használható modelleket vázolnak fel; nem ragadnak meg a kisebbségi lét ontológiai taglalásánál. Hogy az autonómiatörekvések régiónkban milyen kényes, tabuszámba menő témának számítanak, fölösleges hangsúlyozni, holott kézenfekvő megoldásokat kínálhatnak egyrészt, a status quo megtartására, másrészt a kisebbségben élő népcsoportok identitásának megőrzésére, sőt fizikai értelemben vett megmaradására. Talán nem lenne érdektelen (talán egy majdani újabb konferencián erről is esik szó) arra is hangsúlyt helyezni, hogy az autonómia nem elvesz valamit a többségi nemzettől, hanem mindenkinek ad valamit. A sors fintora viszont, hogy a két évvel ezelőtti konferencia által taglalt téma egyre inkább a háttérbe szorul, s az alapszerződések forszírozásával a megoldás és/vagy kihívás egyre inkább a szőnyeg alá kerül. Ami az Autonómia című kötet értékeiből, az autonómiának, mint a közép-európai társadalmi béke egyik eszközének az időszerűségéből és sürgető igényéből természetesen jottányit sem vesz el. (Ferenczy Könyvkiadó, 1994) KÖVESDI KÁROLY Diák- és pedagógussikerek Magyarországon A nagy múltú budapesti Természet Világa tudományos folyóirat az idei tanévben immár negyedik alkalommal rendezte meg diákpályázatát. A Magyarország határain túli iskolákba is eljuttatták felhívásukat, így a szlovákiai magyar iskolákból is értékes pályamunkák érkeztek. A díjátadó ünnepségre 1995. február 25-én került sor a budapesti Kossuth Klub dísztermében. Mivel a folyóirat több kategóriában hirdette meg pályázatát, a munkák is több témát érintettek. Tőlünk hat munkát díjban részesített a bírálóbizottság. A természettudományos múltunk felkutatása kategóriára 62 dolgozat érkezett. Ebben a kategóriában a pozsonyi magyar gimnáziumból harmadik díjat kapott Kulcsár Eszter A Pozsonyi Orvos- és Természettudományi Egyesület (1856-1945) és Kiss Mária A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlései a Felvidéken (1841-1933) című munkája (mindketten Stöszel Emma tanítványai). E kategória egyik különdíját szintén a pozsonyi magyargimnáziumban tanuló Szomolay Barbara A Fuchs család természettudósai című munkája nyerte (tanára Stöszel Emma). Szintén különdíjat kapott a komáromi Selye János Gimnázium diákja, Forró Ida Jedlik Ányos István élete és munkássága címet viselő írása (tanára: Hevesi Anikó) és a somorjai alapiskola tanulója. Ozogány Kata A villamosság magyar megálmodója című írása is. Az önálló kutatások, elméleti összegzések kategóriában a bírálóbizottság 138 munkát értékelt, s a matematikai kategória harmadik díját a Komáromi Ipari Középiskola diákja, Bozsaky Tamás Darabolások című munkája nyerte (tanára: Oláh György). Idén először jutalomban részesítették azokat a tanárokat, akik odaadó segítségükkel hozzájárultak a munkák sikeréhez. így a pozsonyi magyar gimnázium tanárnője, Stöszel Emma a Magyarok Világszövetsége különdíját kapta többévi sikeres munkájáért, Hecht Anna, a dunaszerdahelyi tanügyi hivatal vezetője pedig sikeres szervezői munkájáért kapott különdíjat. B. T. Fesztiválvendég: a Fakó A pozsonyi magyar egyetemistákból álló FAKÓ népzenei együttes tavaly nagyszabású koncerttel ünnepelte ötéves fennállását. Az öt fiatalember a jubileumi fellépés után sem tette félre a hangszereket. Sőt. Tavaly nem kevesebb mint 50 koncertet adtak idehaza és külföldön. A következő néhány napot például Budapesten töltik, ahol a Kaláka Fesztivál vendégei lesznek. A részletekről a zenekar három tagjával beszélgettünk. Pukkai Attila: - A dolog úgy kezdődött, hogy tavaly egy pályázat alapján meghívtak bennünket a 15. Kaláka Fesztiválra Diósgyőrbe. A fesztiválon belül zajlott ugyanis egy tehetségkutató verseny, amelynek során fiatal, pályakezdő együttesek mérték össze tudásukat. Erre a pályázatra küldtük el "mi is bemutatkozó .^ínyagunkat. - Milyen eredménnyel szerepeltetek? Attila: - A FAKÓ a Kaláka együttes különdíját nyerte, ennek része volt ez a mostani meghívás is a budapesti Kaláka Fesztiválra. Attila: - A versenyprogramon túl a fesztivál vendégei azok, akik odavonzzák a közönséget, hiszen tavaly például fellépett a Muzsikás, a Vujicsics, a Szélkiáltó, a Barbaro - egyszóval a legnagyobb nevek a műfajban. - A folk elég tág kategória; ezen belül melyik műfaj kapta a legnagyobb teret? Bugár Ignác: - A fesztivál talán abban különbözik leginkább a hasonló rendezvényektől, hogy mivel a Kaláka zenekar főleg versek megzenésítésével foglalkozik, így ezt a hangulatot igyekeztek belopni a programba is. Tehát a megzenésített versekből volt a legtöbb a fesztivál során. Bugár Árpád: - A különdíjunkat mi is egy megzenésített versnek köszönhetjük, ez pedig Kormos István Három napja című költeménye volt, amelynek előadásában Zabrenszky Tímea volt a segítségünkre. A kalákások később megsúgták nekünk, hogy az ő hangjának nagy szerepe volt abban, hogy végül is mi kaptuk a különdíjat... - Ez volt az első megzenésített versetek? Ignác: - Igen, és egyelőre az egyetlen is; mostanában nem foglalkozunk ilyesmivel. A legtöbb időnket az köti le, hogy még mindigtanuljuk a népzenét, és a táncházak, fellépések alkalmával igyekszünk autentikusan megszólaltatni azt. - Ha éppen nem fesztiválfellépésre készültök, mivel foglalkoztok? Attila: - Tavaly tavasszal tartottuk az első PIJÁK-FAKÓ táncházat, amely azóta - leszámítva a szünidő hónapjait - klub formájában rendszeresen, havonta jelentkezik. Árpád: - A táncház klub nemcsak nekünk jelent állandó fellépési lehetőséget, hanem ismerős, számunkra érdekes együtteseket is rendszeresen meghívunk. Pozsonyban ez az egyetlen működő táncház, főleg a magyar diákság körében van iránta nagy igény. Bennünk pedig megvan az elhatározás, hogy ezt az igényt továbbra is kielégítjük. Attila: - a Fakó Klub szervezésében nagyon sokat segít a pozsonyi magyar bölcsészhallgatók Pilinszky János Klubja, a már említett PIJÁK, amellyel nagyon jó a zenekar kapcsolata. Akár szervezésről, akár helyszínek, termek felkutatásáról, akár pedig anyagi segítségről van szó, mindig számíthatunk rájuk. - Esetleg fellépések, koncertek szervezésébe is besegít a PIJÁK? Attila: - Erre már szerencsére nincs szükség, hiszen elég gyakran csöng a telefon, és levélben is keresnek bennünket koncertfelkérésekkel. Március 8-án például Budapesten a Kodolányi János nemzetközi előkészítő intézetben lépünk fel ott tanuló külföldi magyar diákokból álló közönség előtt. - Ha már szóba hoztad Budapestet, térjünk vissza a Kaláka Fesztiválhoz, amely március 11én lesz az Almási téri Szabadidőközpontban. Mondjatok néhány szót a programról és azon belül a Fakó fellépéséről. Árpád: - A FAKÓ feladata annyi, hogy mi leszünk a nyitózenekar. A műsorunk egy húszperces összeállításból fog állni, tulajdonképpen ezzel kezdődik majd a fesztivál délutáni része, négy órakor. Ignác: - Maga a fesztivál ugyanis egy délelőtti gyerekműsorral veszi kezdetét. Ez ugyancsak jellemző a Kalákára, ők mindig gondolnak a legkisebbekre is. Tavaly a diósgyőri fesztiválon js volt gyerekeknek szóló műsor. - Azt hiszem, mindenképpen rangot jelent egy ilyen színvonalas fesztivál nyitózenekarának lenni. Mivel érdemeltétek ki ezt az előjogot? Esetleg ez is a tavalyi sikeres szerepléseteknek köszönhető? Ignác: - Nem hiszem, hogy előjogról lenne szó. A Kaláka mindig hangsúlyt helyezett arra, hogy pályakezdők, fiatalok nyissák meg a fesztivált. Idén éppen rajtunk a sor. Attila: - A programra visszatérve, a műsor többi résztvevőjéről máig nem tudunk semmit, nekünk is meglepetés lesz, ki mindenki lép fel. Mi mindenképpen jól fogjuk érezni magunkat, hiszen négy nap alatt kétszer is fellépünk Budapesten. A március 8-i koncert különösen mérföldkőnek számít a zenekar életébén, hiszen Budapesten ez lesz az első komolyabb koncertünk. A fellépésünket az ott tanuló szlovákiai magyar főiskolások szervezték, és körülbelül egyórás műsort adunk majd. - Pozsony és Budapest után egy harmadik főváros, Prága az úticél... Ignác: - így van. Egy héttel a budapesti fesztivál után a prágai magyar fiatalok is megszervezik a már hagyományos nemzetközi diáktalálkozójukat, amelyikre szintén hivatalosak vagyunk. Attila: - Március 17-én lépünk fel a prágai magyar diákokból álló Jutott Neki együttes után. Ennek a háromnapos diáktalálkozónak is szinte állandó vendégei vagyunk, hiszen már harmadszor veszünk részt ezen a rendezvényen. Bugár Ignác, Bugár Árpád, Bugár Zoltán, Pukkai Attila és Szabados Zsolt tehát a hazai magyar népzenei mozgalmat képviseli majd a hétvégén Budapesten. Szurkoljunk együtt a Fakónak! JUHÁSZ LÁSZLÓ Prikler László felvétele PALYAZATI FELHÍVÁS A nemzeti megmaradás és felemelkedés útja („...Hogy Magyarország magyar ország maradhasson...") című koncepciópályázat tematikájának bővítéséről és a beküldési határidő módosításáról A nagy érdeklődésre való tekintettel a „Magyar Jövőért" Alapítvány Kuratóriuma közli, hogy fenti címen a Magyar Szellemi Alapítvánnyal közösen meghirdetett és az Új Szóban is közzétett koncepciópályázatának tematikáját kibővíti, és a beküldési határidőt május 15-re hosszabbítja meg. Korábbi felhívásunk 33 pályázati témakört sorolt föl, mivel azonban célunk, hogy a pályázatban a határon túl élő magyarok közül is minél többen részt vehessenek, s hogy javaslataikat, kiérlelt elképzelésüket, gondolatukat, koncepciójukat a pályázók a felsoroltakon kívül a magyar élet valamennyi döntő fontosságú kérdésében kifejthessék, az Alapítvány szívesen fogad lényegre tapintó, mellébeszélések és üresjáratok nélküli, cáfolhatatlan érvelésű, 10-15 gépelt oldalnál nem hosszabb színvonalas írásokat, tanulmányokat a MAGYAR NEMZETI SORSKÉRDÉSEK minden olyan sarkalatos pontjáról, vonatkozásáról, amelytől nagymértékben függ a nemzeti megmaradás és felemelkedés. A pályázat célja: a millecentenáriumi előkészületek jegyében a nemzeti szellemi energiák mozgósítása, az értékes országépítő gondolatok összegyűjtése s az arra érdemesek közkinccsé tétele füzetsorozat vagy dokumentumgyűjtemény formájában. A beküldött pályaművek minősítését (kategóriánkénti I., II. és III. díj odaítélését) a „Magyar Jövőért" Alapítvány Kuratóriuma, ill. az általa fölkért Bíráló Bizottság fogja elvégezni. A díjazott pályamunkákat nem pénzzel, hanem az ügyhöz méltó kiadványban való megjelentetéssel jutalmazza a Kuratórium, ill. a pályázat bíráló bizottsága. Beküldési határidő: 1995. május 15. Eredményhirdetés: 1995. október 23. A korábban közzétett 33 témakörről, a pályázat egyéb feltételeiről, a „Magyar Jövőért" Alapítványról, ill. a Magyar Szellemi Alapítványról kívánságra részletesebb tájékoztatót küldünk. Érdeklődni délután 15-17 óra között a 268-10-59-es telefonszámon dr. Varga Mihálynál lehet. Postacím: MVSZ, Magyar Szellemi Alapítvány, 1068 Budapest, Benczúr u. 15.