Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)
1995-03-31 / 76. szám, péntek
1995. március 31. SPORT ÚJ SZ Ó 7 I Simon a bűnbak? Szinte precedens nélküli, ahogy Simon Gyulát (Eugen Vojtišek felvételén), az 1. FC Košice labdarúgóját egyik percről a másikra kizárták a klubból, le kellett adnia a szerelését és két héten belül elköltöznie a lakásból. Ugyan milyen bűncselekményt követett el a 29 éves futballista, a válogatott keret tagja, akinek profi szerződése június végén jár le? Tavaly még a klub legjobb játékosának nyilvánították a vezetők... - Szinte sokkot kaptam, amikor a klubelnök bejelentette, hogy el vagyok bocsátva. Szóhoz sem tudtam jutni... • Mit gondol, mi lehet a bűne, hogy ellenkezést. nem tűrő módon adták tudtára, nem kívánatos személy. - Nem nagyon indokolta az elnök, csak annyit mondott, hogy az igazgatótanács úgy látja, rangon alulit produkálok tavasszal. A pláne a dologban, hogy három meccsen szerepeltem, azt hiszem, a Slovan ellen jól játszottam, a Žilinát megvertük... • Állítólag a vesztes privigyei meccsen gyengén focizott. - Ez igaz, de nem voltam egyedül... • Milyen (volt) a viszonya Zachar edzővel? - Nem felhőtlen, de ilyesmi jobb családokban is előfordul. • Gondolt-e már arra, hogy az egész akció mögött a tréner áll? - Az embernek ilyenkor sok minden eszébe jut. Nem akarok erről beszélni... • Társaival volt valamilyen nézeteltérése? - Nem tudok ilyesmiről. A kollektívát meg sem kérdezték, és amint hallottam, ezt rossz néven is vették. • Nincs olyan érzése, hogy a csapat gyenge szereplése okán bűnbakot kellett keresni, és éppen Simon Gyula személyében találták meg, vele akartak példát statuálni? - Azt hiszem, valahogy így áll a kérdés. • Akkor most hogyan tovább? - Még érzek magamban annyi tehetséget, hogy néhány évig csúcsformában lehetek. Mindenesetre június végéig Kassán maradok, nem költözöm el, a fiam iskolába jár... • Bizonyára több klub is érdeklődött Simon Gyula iránt. Talán külföldről is... - Ezt maga mondta. Nem vagyok egészen ismeretlen labdarúgó... (t. v.) KASSAN HOESESBEN IS SZERETIK A LABDARUGAST Megkezdődött a felzárkózás Tát Bürn96 Az egyik rendező mondta a szerdai Szlovákia-Azerbajdzsán Európa-bajnoki selejtező után, hogy Kassán karácsony volt. Megállás nélkül hullott a pelyhes hó, és a képzeletbeli Jézuska (a válogatott) négy góllal megajándékozta az embereket, a hálás szurkolókat, akiket a mindig mértéktartó Jozef Vengloš edző aranyosoknak nevezett. Hogyisne, hiszen melyik városban ment volna ki 15 000 drukker ilyen időben a stadionba egy múlt nélküli csapat elleni meccsre? Semellyikben. De nemcsak ez. Ha már ott volt, akkor kitartóan buzdította és ünnepelte a válogatottat. És az meg is érdemelte. A körülményekhez képest kiválót produkált, és ahogy Jozef Vengloš edző mondta, mindenki csak jó és jobb teljesítményt nyújtott, rosszat senki sem. A havas pályán igyekeztek dinamikusan kombinálni, úgymond egyből futtatni a labdát, lehetőleg a széleken. Ahogy az várható volt, az ellenfél nem bocsátkozott nyílt játékba, átengedte a középpályát és a kezdeményezést a hazaiaknak, és önfeláldozóan próbálta visszaverni azok támadásait, gyakran nem kis szerencsével. Pereze nem önként vonult saját 16-osa elé az azerbajdzsáni csapat. A szlovák együttes rákényszerítette aktív játékát a vendégekre, lankadatlanul ment előre, szinte nem hagyta lélegzethez jutni a védelmüket és Gaszanov kapust. Moravčík (a csapat egyik legjobbja) fáradhatatlanul szervezte az akciókat, a mozgékony Penksa csak úgy cikázott a védők között, Krištofík sokszor tört előre lendületesen a jobb szélen, Dubovský minden megmozdulása veszélyes volt, főleg a találkozó első részében adott márkás labdákat társainak. A védőknek csak néha-néha akadt dolguk a vendégek szórványos próbálkozásaival, azokat határozott közbelépésekkel semlegesítették, és maradéktalanul kivették részüket az offenzívából. Vitathatatlan, értékes győzelmet aratott a szlovák válogatott és két rekordot ért el a szerdai meccsen; eddig senki sem rúgott négy gólt Eb-selejtezőn Azerbajdzsánnak, és Szlovákia kapta az első találatot. Kezd tehát felzárkózni a tabellán Vengloš tréner gárdája, s továbbra is nyílta két továbbjutó kérdése. Persze, az első számú esélyesek a románok és a franciák maradtak. A szerdai meccs után véleményt kértünk néhány érdekelttől. Jozef Vengloš: „Hatvan percig nagyon jól futballoztunk, a nehéz talaj sokat kivett a játékosokból. Külön örülök, hogy most is mindenki becsülettel játszott, mint korábban. És ez nagy előnye a kollektívának, az ellenszurkolók mást vártak. Ez a csapat csak erősödni fog. Ha nem is megy nekik mindig elképzelésük szerint, nagyra becsülik a címeres mezt." Agaszalim Mirdzsavarov, az azerbajdzsáni válogatott szakvezetője: „Szlovákia erősebb volt nálunk, megérdemelten nyert. Mi jó labdarúgást akartunk játszani és gólt lőni. Havazás közben még sosem futballoztunk. A negyedik gólt kézzel rúgták." Nazim Szulejmanov, a vendégek gólszerzője: „Ennyit tudtunk, ha más az idő, több gólt lőttünk volna. A bíró a becsúszó szereléseknél többször tévedett kárunkra." Jaroslav Timko: „Vengloš edző azt mondta, a bizalmát meg kell hálálnom. Sikerült." Marek Penksa: „Nagyon örülök, hogy kezdőember lehettem, azt hiszem, nem okoztam csalódást." Dušan Tittel: „Ha mára műsorfüzetcímlapjára tettek, nekem illett az első gólt rúgnom." TOMI VINCE I Az 5 a 40-ből 14. játékhetének nyerőszámai: 5, 12,14, 16, 19. NYEREMÉNYEK - I. és II. díj: nincs nyertes, III. díj: 32 nyertes á 2103 korona, IV. díj: 987 nyertes á 135 korona. A következő hétre átvitt Jackpot-nyeremény: 493 382 korona. (TA SR) Lesz Magyar Nagydíj! Hosszú MzoitytaSanság után véglegessé várt, hogy lesa: Idén Forma-les autós gyorsasagl világbajnoki verseny Magyarországon. A Nemzetközi Autósport Szövetség világ tanacsa csütörtöki ulesén ugyanis 17. futamként felvette versenynaptárába a mogyoródi Magyar Nagydíjat, amelyet augusžtu 13-án ft l« .r/ (MII) Közel a sikerhez Második hazai Európa-bajnoki s e I e J tezőjén is hajszálra ugyanezt az eredményt érte el a magyar labdarúgóválogatott, mint korábban a törökök ellen. Hiába vezetett mindkét találkozón Mészöly Kálmán csapata, végül meg kellett elégednie a döntetlennel. Szerdán Budapesten a svájclaknak sikerült ledolgozniuk kétgólos hátrányukat. Mészöly Kálmán rendkívül dühösen és indulatosan válaszolgatott a mérkőzés után az újságírók kérdéseire. - Nagyon közel voltunk egy olyan sikerhez, amely nagy jelentőséget jelentett volna a jövőt illetően. Sajnos, percek alatt semmivé vált az, amiért ez a rendes, lelkes társaság olyan sokat dolgozott. Szerda este valóban verhetőnek tűnt a világbajnokságon is remekelő svájci csapat, még az osztrák bíró hibái ellen is, amivel gyakran a magyarokat sújtotta. A vendéglátó csapatból a söprögetőként nagyszerűen helytállt Lőrincz, fantasztikus góljáért Illés, valamint elől Kiprich és Vincze dicsérhető. Petry hiába mentette meg együttesét többször is bravúrral a góltól, az egyenlítésnél bizony elnézte a labdát. Magyarország összeállítása: Petry-Lőrincz-Kovács Ervin, Mészöly-Mracskó, Halmai, S állói, Illés, Kozma-Kiprich (71. Márton), Vincze (72. Klausz). (MTI) • Szövetséget kíván létrehozni Európa négy legeredményesebb labdarúgóklubja. Alapítói a Real Madrid, Benfica Lisszabon, a Juventus Torino és az AC Milan lennének. • Öt mérkőzéssel folytatódott a jégkorong NHL: Florida-Hartford 4:4 - hosszabbítás után, Ottawa-New Jersey 2:4, Tampa Bay-Washington 2:4, Chicago-St. Louis 1:3, Vancouver-Los Angeles 5:2. • Csak döntetlent játszott a világbajnok labdarúgó-válogatott (az aranyérmes csapatból mindössze Viola szerepelt): Brazília-Honduras 1:1 (0:1). Anglia-Uruguay 0:0. • Vasárnap óta senki sem látta Diego Maradonát. Egyes értesülések szerint feleségével támadt nézeteltérése, de érdekes módon még az argentin köztársasági elnök is kiállt az egyre több botrányba keveredő eltiltott labdarúgó mellett, aki nejével szombaton az államfő vendége volt. SAKK Jé Viswanathan Ananad fényesen visszavágott Gata Kamskynak a FIDE világbajnoki versenysorozatában, tavaly elszenvedett vereségéért: Las Palmasban a PCA világbajnoki elődöntőben nagyszerű formában, 6 és fél - 3 és fél arányban legyőzte amerikai ellenfelét. Még ennél nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, ha az első játszmában, teljesen fölényes állásban nem lépi túl ä gondolkodási időt. Már a 12 játszmára tervezett páros mérkőzés 11. játszmájában eldöntötte a küzdelmet, és így Anand mérkőzhet majd meg a PCA világbajnoki címéért a trónvédő Kaszparovvall A FIDE vonalán Kamsky még versenyben van ő a FIDE-világbajnok címéért játszhat rövidesen Anatolij Karpovval. Tehát nem vált be a jóslat, hogy esetleg 1996-ban, a két szervezet egyesítése érdekében rendezett mérkőzésen Kamsky ellenfele Kamsky lennel A helyzet úgy fest, hogy valószínűleg egy újabb Kaszparov-Karpov világbajnoki párharcnak nézhetünk elébe. Ha addig a FIDE és a PCA képviselői nem állnak el korábbi szándékuktól... Bemutatjuk az Anand-Kamsky páros mérkőzést végleg eldöntő 11. játszmát: SZICÍLIAI VÉDELEM Világos: V. Anand - Sótét: G. Kamsky 1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe3 e6 7. Fe2 (egy másik lehetőség 7. f3 és b5-re 8. g4) 7.... Fe7 8. f4 (vagy 8. 0-0 0-0 9. f4 Vc7 10. Vei) 8. ... Hc6 9. Vd2 Hxd4 10. Vxd4! (erősebb, mint a sablonos 10. Fxd4 amire Va5 jöhet) 10. ... 0-0 11. 0-0-0 Va5 (jobb 11.- ... Vc7) 12. Vb6! Vxb6 13. Fxb6 He8 (akadályozni kellett Fc7-et) 14. eS d5 (14.... dxe5 15. fxe5 a kinyíló d-vonal miatt még előnyösebb világos számára) 15. f5 Fd7 16. Fg4! (fenyeget 17. fxe6 Fxe6 18. Ff3 vagy 17.... fxe6 18. Hxd5!) 16. ... Fc8 17. Bhfl a5 18. Ha4 f6 (18. ... Fd7 19. Hc5!) 19. fxe6 fxe5 20. Hc3 (a játszma stratégiailag eldőlt!) 20. Fg5+ 21. Kbl Hf6 22. Hxd5l! (ez a kis kombináció jelenti a nyerés legrövidebb útját) 22. ... Hxg4 23. Bxf8+ Kxf8 24. Hc7 (minőséget nyer, mert Bb8-ra 25. Fa7 következhet) 24.... Ba6 25. Fc5+ Kg8 26. HxaG Fxe6 (vagy 26. ... bxa6 27. el) 27. Hc7 Ff5 28. h3 Hf6 29. g4 Fe4 30. He6 Fh4 31. g5 Hd5 32. Bfl h6 33. gxh6 gxh6 34. Bf8+ Kh7 35. Fd6 Hb4 36. Fxe5 Fxc2+ 37. Kel Fe4 38. Hf4 (Bh8 matt fenyeget, a többi már gyerekjáték...) 38. ... Hd3+ 39. Hxd3 Fxd3 40. Bh8+ Kg6 41. Ff4 Fg5 (az utolsó 20 lépést sötét már megtakaríthatta volna!) 42. Fxg5 Kxg5 43. Kd2 Fb5 44. Ba8 Fa6 45. Bc8 Kh4 46. Bc5 a4 47. Ba5 h5 48. Ke3 Ffl 49. Bxa4+ Kxh3 50. Kf2 és sötét feladta. 1920. SZ. FEJTÖRŐ A. Mari (1926) 4 n i i A á & n % th X A % Ô •Á* JssL X Világos indul és 2 lépésben matott ad! Ellenőrző jelzés: Világos: Kd8, Vb8, Bd7 és f4, Hc3 és e4, Fel, gy: a2 és g2 (9 báb). Sötét: Kc4, Be3 és fl, Ha3 és b2, Fh2, gy: a6, b4, c5, c7 és f6 (11 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtések beküldésének határideje - az 1919. és az 1921. sz fejtörőkkel együtt - április 24. Az 1910. sz. fejtörő (J. Buchwald) megfejtése: 1. Fc3! 200200 koronát nyert: Koncz Tibor, Farnad; Takács Milán, Komárom. Az 1911. sz. fejtörő (F. Gamage) megfejtése: 1. Bf8-f6! 200-200 koronát nyert: Karhút Erika, Rimaszombat; Szegi Tamás, Bátorkeszi. Az 1912. sz. fejtörő (Schafft-Kubbel) megfejtése: 1. Vd6! 200-200 koronát nyert: Holubčík Marián, Pozsony; Bohák Csaba, Érsekkéty. DELMÁR GÁBOR ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvéssy József ("•32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (»210-4456) Miklósi Péter ("2104453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet Telefonközpont: 07/210-9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 36-45-29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 210-4426, sportrovat: 36-46-39 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/383017 Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14 Komárom 0819/649-59. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató IT 2104460, fax: 2104467 Hlrdetőlroda: rt 210-4455, fax: 210-4431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, valamint a Mediaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače. Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december lOén. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index48011 LABDARUGÓ EB-SELEJTEZOK Svéd botlás Isztambulban Negyven labdarúgó-válogatott volt érdekelt szerdán az Európa-bajnoki selejtezőkben. Valamennyi csoportban játszottak, van ahol mindegyik csapat pályára lépett. Összesen 54 gól esett, a találkozók legnagyobb meglepetése Isztambulban született, ahol a vb-bronzérmes svédek kikaptak a törököktől. 1. csoport: ROMÁNIA-LENGYELORSZÁG 2:1 (1:1), Radocioiu, Wandziak (öngól), ill. Juskowiak. IZRAEL-FRANCIAORSZÁG 0:0. SZLOVÁKIA-AZERBAJDZSÁN 4:1 (3:0), Timko 2, Tittel, Dubovský (11-esből), ill. Szulejmanov (11-esből). 1. Románia 5 3 2 0 9:4 11 2. Izrael 5 2 3 0 7:4 9 3. Franciaország 5 1 4 0 2:0 7 4. Szlovákia 4 12 1 8:6 5 5. Lengyelország 4 112 3:4 4 6. Azerbajdzsán 5 0 0 5 1:12 0 2. csoport. CIPRUS-DÁNIA 1:1 (1:1), Agathocleous, ill. Schionberg. SPANYOLORSZÁG-BELGIUM 1:1 (1:1), Guerrero, ill. Degryse. 1. Spanyolország 5 4 10 12:3 13 2. Macedónia 4 12 1 5:4 5 3. Dánia 4 12 1 5:6 5 4. Ciprus 5 1 2 2 4:6 5 5. Belgium 5 1 2 2 6:9 5 6. Örményország 3 0 1 2 0:4 1 3. csoport: TÖRÖKORSZÁG-SVÉDORSZÁG 2:1 (0:1), Asik, Yalcin, ill. Andersson (11esből). MAGYARORSZÁG-SVÁJC 2:2 (0:0), Kiprich, Illés, ill. Subiat2. 1. Svájc 4 3 1 0 9:5 10 2. Törőkország 4 2 11 10:5 7 3. Svédország 4 2 0 2 6:6 6 4. Magyarország 3 0 2 1 4:6 2 5. Izland 3 0 0 3 0:7 0 4. csoport: LITVÁNIA-HORVÁTORSZÁG 0:0. SZLOVÉNIA-ÉSZTORSZÁG 3:0 (1:0), Zahovics, Gliha, Kokol. UKRAJNA-OLASZORSZAG 0:2 (0:2), Lombardo, Zola. 1. Horvátország 4 3 1 0 6:1 10 2. Olaszország 4 2 11 6:3 7 3. Litvánia 4 2 11 4:3 7 4. Szlovénia 4 12 1 5:3 5 5. Ukrajna 4 112 3:4 4 6. Észtország 4 0 0 4 0:10 0 5. csoport: CSEHORSZÁG-BELORUSSZIA 4:2 (2:1), Berger 2, Kadlec, Kuka, ill. Geraszimec, Gurinovics. HOLLANDIA-MÁLTA 4:0 (1:0), Seedorf, Bergkamp (11-esből), Winter, Kluivert. LUXEMBURG-NORVÉGIA 0:2 (0:1), Leonhardsen, Aase. 1. Norvégia 5 4 1 0 9:1 13 2. Hollandia 5 3 2 0 14:1 11 3. Csehország 4 2 2 0 10:3 8 4. Belorusszia 4 1 0 3 4:9 3 5. Luxemburg 5 10 4 1:13 3 6. Málta 5 0 14 1:12 1 6. csoport: ÍRORSZÁG-ÉSZAK-ÍRORSZÁG 1:1 (0:0), Quinn, ill. Dowie. AUSZTRIA-LETTORSZÁG 5:0 (2:0), Herzog 2, Polster 2, Pfeinferberger. 1. Portugália 4 4 0 0 14:2 12 2. Írország 4 3 10 12:1 10 3. Észak-Írország 5 2 1 2 8:9 7 4. Ausztria 4 2 0 2 10:3 6 5. Lettország 4 1 0 3 2:11 3 6. Liechtenstein 5 0 0 5 1:21 0 7. csoport: ALBÁNIA-MOLDÁVIA 3:0 (2:0), Kusta 2, Kacaj. BULGÁRIA-WALES 3:1 (1:0), Penev 2, Balakov, ill. Saunders. GRÚZIA-NÉMETORSZÁG 0:2 (0:2), Klinsmann 2. 1. Bulgária 4 4 0 0 12:2 12 2. Németország 4 4 0 0 9:2 12 3. Grúzia 5 2 0 3 6:5 6 4. Moldávia 5 2 0 3 5:12 6 5. Albánia 5 1 0 4 5:7 3 6. Wales 5 1 0 4 5:14 3 8. csoport: OROSZORSZÁG-SKÓCIA 0:0. SAN MARINO-FINNORSZÁG 0:2 (0:1), Lit manen, Sumiala. 1. Görögország 4 4 0 0 12:1 12 2. Finnország 5 3 0 2 11:7 9 3. Skócia 5 2 2 1 8:3 8 4. Oroszország 3 1 2 0 5:1 5 5. San Marino 4 0 0 4 1:12 0 Darnyi visszatér? Szenzációs Információként közölte Londonból a Reuter hírügynökség, hogy Darai bajnok ma0ar úszé, aki 't i- i * .p ft;> f-, nulását, április 14-én ellntlu! a edinburghi nemzetközi : versenyen. • A 200 méteres vegyesšteasNid a llnn Jani Slevlnennel is összeméri erejét Darnyi 1993 óta nem indul! világversenyen, és alirtólag foglalkozik az atlanti olimpián való részvétellel te. a meghívást, ám Damyl szereplése egyelőre kerdéses. Minden attól függ, hogy milyen formába lendül az amedal résztvevői között lesz Rozsa Norbert ós Czene Attila is. (Sf)