Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)
1995-03-23 / 69. szám, csütörtök
1995. március 23 . RIPOR T ÚJ SZÓ 7 I SZLAVÓNIAI MAGYAROK KÖZÖTT A szerző felvételei A Jelek szerint a Horvátországban állomásozó ENSZ-csapatok távozásra való felszólításával, majd a maradásuk feltételeként kikötött új mandátumukkal csatát nyert a zágrábi diplomácia. A krajinai szerbek tiltakoznak, hogy megkérdezésük nélkül akarják a békefenntartókat a frontvonalról Horvátország nemzetközi határaira áttelepíteni. A mandátum módosítása az ö számukra gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mintha távozna az UNPROFOR. A szerb csapatok jórészt a békefenntartók csencselő, nem NATO-tagállamokból való katonáinak közvetítésével Jutottak üzemanyaghoz. Azaz, ha nem is lesz háború, gazdasági elszigeteltségük csak teljesebb lesz. Katonailag a horvát hadsereg döntő fölénybe került Babicék erőivel szemben. Alaposan kihasználták a hároméves fegyverszünetet. Míg 1991-ben a horvát rendőrségre épülő Horvát Gárda rögtönzött szervezettel, olykor vadászpuskákkal védekezett, mára egy zászlóaljuknak van akkora tűzereje, mint 1992 tavaszán egy dandáruknak volt. A nehézfegyverzetben mutatkozó hiányosságaikat a nemzetközi fekete-fegyverkereskedelemben könnyen beszerezhető kézi páncéltörő rakéták - mint például az orosz gyártmányú RPG-21es - nagy tömegű rendszeresítésével ellensúlyozták. Mint tudjuk, Groznijnál a csecsenek tucatszámra lőtték ki az orosz harckocsikat. A technikai fölény tehát mit sem ér, ha a gyengébben felszerelteknek jobb az erkölcsi tartásuk. Ebből a szempontból a horvátok Vukovár pusztulását sem vereségként tartják számon, szívós védekezésükkel sikerült megtörniük a Jugoszláv Néphadsereg gerincét. A város védői időt adtak újabb alakulatok felszerelésére, amelyek megvédték Eszéket és Vinkovcit. További önbizalmat adott nekik a későbbi korlátozott hadművelet délen, amikor kis erőkkel is elzavarták a szerbeket a maslenicai pontonhíd környékéről helyreállítva a szárazföldi összeköttetést Dubrovnikkal. Szabadság, szegénységgel Kísérőm, Kéri János zászlós, a Vinkovciba menekült vukovári rádió munkatársa szerint a szerbeknél ezzel ellentétes folyamat játszódik le. Hiába bővelkednek nehézfegyverzetben, lőszerben, egyre kevesebb a katonájuk. - Bobota a háború előtt is tiszta szerb falu volt. 12 portán saját úszómedence reprezentálta a gazdagságot. A lakosok ma azt kérdezik: minek nekünk a krajinai szabadság, amikor nem lehet élni? - mondta szerb barátait idézve. Más a helyzet a vegyes lakosságú falvakban, ahol elfogyott a horvát és magyar lakosság elüldözésével újraosztható vagyon. A betelepülőknek egymással kell osztozkodniuk, ami feszültségeket kelt a szerbiai önkéntesek és a helyiek között. Aki megszedte magát, az a pokolba kívánja a horvát fennhatóság visszaállítását. És hem érdekli, hogy nincs mit enni. A katonai-földrajzi helyzet általában a horvátoknak kedvez. A W-vel jelölt, pakraci szektorban 50 km megtétele esetén teljessé válna a szerb erők bekerítése. Knin, a krajinai „főváros" a Troglan magaslat két hete történt elfoglalásával ágyúlövésnyi távolságra került. A horvát-muzulmán katonai szövetség kellő politikai ráhatás esetén működőképes. Ezt bizonyította a tavalyi kupresi hadművelet sikere. A krajinák elleni horvát támadás esetén nyilvánvalóan a boszniai hadsereg felújítja a szerbek amúgy is vékony, a Szávát követő utánpótlási útvonalának szűkítését. A boszniai repülési tilalom miatt a Kis-Jugoszlávia légiereje csak korlátozottan tudná a krajinaiakat támogatni. Kulcsfontosságú híd Sokkal bonyolultabb a helyzet a Dráva, a Duna és a magyar határ közrezárta baranyai háromszögben, valamint Kelet-Szlavóniában. Az újvidéki hadtest egyes zombori harckocsizó alegységei már most elfoglalták állásaikat Bezdánnál, a baranyai háromszögbe átvezető egyetlen Duna-híd előterében. Ők ís tudják, a hídnak kulcsszerepe lesz a háborúban. Ha légicsapással vagy desszantos akcióval a horvátoknak a jugoszláv hadsereg beavatkozása előtt sikerül felrobbantaniuk, a háromszöget két nap alatt visszafoglalják. Ebben számíthatnak a szerb csapatokba erővel besorozott, és biztonság okából csak egy tár lőszerrel ellátott nem szerb nemzetiségű katonák passzivitására, a térségből elmenekült horvát és magyar katonák helyismeretére - és a magyar légierőre. Magyarország olyan egyezményt kötött a szerbekkel, hogy a két ország katonai gépei nem repülnek be a határ tíz kilométeres sávjába. Ha mégis észlelnek ilyen manővert a radarok, a kecskeméti repülőtérről felemelkednek a MIG 29-es, Kaposvárról a MIG 23-as vadászgépek. Mindeddig eltévedtnek minősítették a magyar légteret korábban megsértő szerb gépeket, de ha azok a magyar terület felett támadó manőverbe kezdenek, amelynek magyar település is a célpontja lehet; a behatolót le kell lőni. így a határ cikkcak-' kos vonalvezetése miatt 10-15 km-es mélységben vagy nem hajtanak végre földi célok elleni támadást a pilóták, vagy megkockáztatják az átsodródást, - a magyar gépekkel való találkát. A katonáskodás életforma? Horvátországban nincs háborús hangulat. Az élvonalbeli dandárjaik rendes kiképzésüket folytatják. A semleges övezet horvát oldalán a hat körzetre, hadtestre osztott reguláris hadsereg tartalékának számító területvédelmi alakulatok látják el a megfigyelő-biztosít;ó szolgálatot. Tagjaik szerény megélhetést nyújtó fizetésért négy napig őrködnek, majd hazatérnek otthonaikba. Ezért látni oly sok idősebb terepszínű egyenruhást az utcán. A tömegközlekedés normális, az üzletekben minden kapható. Igaz, olyan áron, hogy még kerítésfonatért is érdemes átrándulni „magyarba". Eszéken és a többi frontvárosban kijavították a háborús épületkárok zömét. A tulajdonosok hatezer német márka segélyt kaptak erre. A teljesen szétlőtt házak újjáépítésére 35 ezer márkás, alacsoný kamatú kölcsönt lehet felvenni, törlesztési haladékkal. Az üzemek termelnek, de sok a szabad kapacitásuk. A tőke óvatos. Csak a legszükségesebb fejlesztésekre vállalkozik. A frontvonal természetes gazdasági egységeket vágott ketté. Eszék és a délebbre fekvő szlavóniai központ, Vinkovcit között 42 km a távolság - ha béke lenne. Most, Dakovo felé kerülve 76 km az út. Kórógy, a jelkép A Vinkovcitól 3 kilométerre lévő Nustar falu egyike azon keveseknek, ahová betörtek a szerbek, de a horvátok egy ellentámadás során kilőtték a falu központjáig jutó T 84-est és visszafoglalták a házakat. Ma a frontvonal keskeny „zsákjában" lévő település védelmére kapott feladatot a kórógyi magyarokból szervezett területvédelmi szakasz. Az éppen pihenőben 'lévők közül Györki Dániel sorsa igencsak tipikus. Amikor leszerelt a Jugoszláv Néphadseregből, népszavazáson a horvát függetlenségre voksolt. Mint ahogy Szerbiára szavazott volna, ha Kórógy történetesen szerb tartomány része lett volna. Attól fogva megpróbált nem politizálni. Számára és a vele szolgáló kórógyiaknak az volt a közösségi elismerés mérföldköve, hogy a kövér föld egy hektárján sikerült-e egy vagonra való kukoricát termelni. 1991 júniusától azonban minden-éjfélkor négy aknavető gránát menetrendszerű érkezése tudatta vele: ebből nem lehet kimaradni. Magyarországi tartózkodás után tért haza harcolni. Jancsi tizedes tárat tölt Nustar főutcája Szülei ma is Siklóson, élnek, menekültként. A tizedes, Jancsi, kivisz az első vonalba. - Ne írd meg a nevem. Tudod, több rokonom ott maradt - kint a szerbek felén. * A dűlőút mentén harckocsi-akadályok. 800 méternyi autózás után földhányás állja utunkat. Mögötte szögesdrótokkal körülkerített fehér torony: az UNPROFOR őrhelye. Halk diszkózene szivárog felőle a horvát állás felé. Négy magyar katona melegszik a fafűtéses kályha körül. A lövészárok előtt-mögött vetetlen szántók. - Csak az örsvényen sétálj! - figyelmeztetnek. - A háborúban minden csapat térkép nélkül, találomra, rakta az aknákat... A fedezék tetejéről tiszta időben a kórógyi templom tornyát látják. Csak hét kilométerre van... A kórógyi polgármester, Ke! József a Tordinci járás - amelyhez Kórógy is tartozik - kormánybiztosa lett. - Félő, mire megtehetjük ezt a pár kilométert, nem magyarként fogunk visszatérni - mondta vinkovei irodájában. - Nálunk működött az egyetlen önálló, 1-8 osztályos horvátországi magyar iskola. A háború úgy szétszórta Magyarországra és Horvátországba 800 éves községünk lakosait, hogy eddig képtelenek voltunk magyar osztályt szervezni. Ha két éven belül nem tudjuk megszervezni Eszéken az iskolát, a Horvátországban maradt gyerekek elvesztik anyanyelvüket. Kórógyi magyarok a fronton, Nustarná! V. PAIZS GÁBOR Lövészárok-csendélet