Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)
1995-03-23 / 69. szám, csütörtök
_8 j Of SZÓ KALEIDOSZKÓP 1995. március 23. PÜNKÖSDI NEPMUVESZETI FESZTIVÁL Zseliz után Martoson Ha a Katona István által megálmodott tervek valóra válnak és ha a martosiak is . úgy akarják, akkor alig két év múlva már a mintegy 800 lelket számláló Martoson lesz a Zselizről „elköltöztetett" országos népművészeti fesztivál. Ahhoz azonban, hogy a szép és előremutató tervek valóra váljanak, e pillanatban úgy tűnik, az anyaglak megszerzésén túl még nagyon sok akadály leküzdésére lesz szükség Tudja ezt nagyon jól, és éppen ettől annyira gondterhelt Katona István, a martosi székhellyel működő Celemantia Kft. tulajdonosa. Ottjártamkor legalábbis lehangolóan nyilatkozott a martosi ak viszonyulásáról. Elmondta, hogy amíg ő a községben egy nem kis költségvetéssel készülő park megvalósításán fáradozik, addig már többen is akadtak, akik megfenyegették. Már mondogatják is a faluban: .Csak nehogy úgy járjon, mint Vecsey Lajos!" Vecsey a község egykori jegyzőjeként ugyanis 1945-ben mártírhalált halt, s legnagyobb bűne talán az volt, hogy középületeket építtetett a faluban. Katona István nem tagadja, hogy ő a községi hivatalban nyíltan elmondta véleményét azokról, akik a faluszéli illegális szemétlerakatra hordják a hulladékot vagy éppen a községi tavak valamelyikébe engedik a szennyvizet. S akiket ily módon, tegyük hozzá, hogy jogosan elmarasztal, azok persze nem nézik jó szemmel a Celemantia Kft. martosi tevékenységét. Pedig, ha az elégedetlenkedők csak egy kicsit is jobban kinyitnák a szemüket, gondolnának legalább a saját gyermekeikre (hogy a környezetvédelmet ne is említsük) rájönnének, hogy a Gőszegbe tervezett park egyetlen embernek sem árt, hanem ellenkezőleg: széppé varázsolja a vadregényes tájba csöppent község egy szeletét. Magas igényeket kielégítő komfortot biztosít a Katona István: Mintha erről a tájról mintázta volna Fekete István a Tüskevárat. L. Wallach felvétele falubélíeknek és a messziről érkező embereknek egyaránt. Gőszeg félszigeten épülne fel a közeljövőben, a komáromi Pro form építészeti tervezőiroda által kidolgozott rajzok alapján, a mintegy 1000-1400 néző befogadá sára alkalmas szabadtéri színpad, amely formájáról a Turul nevet kapta. A parkot gondozó családnak, valamint 20 szállóvendégnek ad majd otthont az Árgyélusház. Az eredeti elképzelések szerint az épületet néhány tucat szlovákiai nagycsaládos építi fel kalákában. A nyugaton már ismert és működő „Az év háza" mozgalom mintájára a kiválasztott nagycsaládosok közösen dolgoznak a házon, s annak elkészülte után sorsolás útján döntik el, hogy ki költözhet be oda. Egyébként a ház mindvégig megmaradna az építtető tulajdonában. Az előzetes tervek szerint az Árgyélus házon kívül a hét magyar vezérről elnevezett vendégház is épül, továbbá két csónakkikötő. Annak idején Feszty Árpád, a körkép festője is gyakran kikötött az egykoron létező gőszegi mólónál. Azóta ugyan jócskán feltöltődtek a községi tavak és a Nyitra folyó holt ága is, de már megkezdődött a vizek kitisztítása. Remélhetőleg egykét éven belül, ahogyan annak idején gőzösével Feszty kikötött, mások is megtehetik azt, akár úgy, hogy a Dunáról északi irányban haladva a Nyitrán jutnak el a népművészetéről és hagyományairól messzi földön híres Martosig. Már az idén is lesz egy afféle előhírnöke a két év múlva megrendezésre kerülő országos népművészeti fesztiválnak. Ez év június első napjaiban elsősorban a komáromi és érsekújvári járás néptáncosai, valamint hagyományőrző csoportjai találkoz nak Martoson, több neves külföl di előadóművész társaságában, így, aki pünkösd napjaiban ellátogat Martosra, találkozhat Kob zos Kis Tamással és Kuncz Lászlóval, akik históriás énekeket adnak elő, a Bucz Hunor vezette budapesti bábosokkal, Sebestyén Mánával, Berecz Andrással és a Muzsikás együttessel, láthatja a lovasbandérium felvonulását, és részese lehet a pünkösdi király és királynő megválasztásának. Az előadások a község több pontján lesznek, így a templomban, a községháza udvarán, a tájház udvarán, valamint a nemrég átépített kultúrházban. A Martosi Pünkösdi Népművészeti Fesztivál szervezői közt ott találjuk a Szlovákiai Magyar Folklórszövetséget, Martos község önkormányzatát, a Csemadok martosi Vecsey Lajos alapszervezetét, a Csemadok Komáromi és Érsekújvári Területi Választmányát, valamint a Celemantia Kft.-t. KOSÁR DEZSŐ •—•••V, 300 Az Árgyélus-ház tervrajza Magyar pornócsillagok perui adóhatóságok MTI-jelentés A mindent megmutató magyar lányok „művészete" rabul ejtette a perui férfiakat, de a dél-amerikai ország adóhatóságát semmi nem hatotta meg: Riccardo Schicchi olasz pornókirály és hatfős művészcsapata március 11-ike óta „házi őrizetben" van Limában, egy 6 ezer dollárt kitevő adóvita miatt. Schicchi, aki a Cicciolina néven elhíresült Staller Ilona menedzsereként csinálta meg szerencséjét, ezúttal magyar feleségén kívül három, a pornóvilágban most debütáló fiatal magyar lányt vitt magával a dél-amerikai turnéra. Az olasz pornókirály és „lányai" hánnyattatásairól kedden számolt be az olasz sajtó. A turné március 7-től március 11-ig tartott, s Schicchi római cége, a Diva Futura fergeteges sikerről számolt be. A cég állítása szerint, amerre a lányok megfordultak, a perui férfiak mindenről elfeledkeztek: az Ecuadorral vívott háborúról, a közelgő elnökválasztásról. „A csoportot a rendőrség többször könnygáz bevetésével védte meg a rajongók ostromától" - mondták büszkén Rómában. A bajok a turné végén kezdődtek. Schicchit és a lányor kat nem engedték Limában repülőgépre szállni, mivel egy nemrégiben bevezetett új adótörvénynek megfelelően 6 ezer dollár kifizetését követelték tőlük. Schicchi a perui szervezőre hivatkozott, ám azt időközben letartóztatta a rendőrség, majd egyszerűen nyoma veszett. A csoportot „biztonsági okokból" a hatóság egyszerűen bezárta limai szállodájába. Az elmúlt napokban már a perui olasz nagykövetség is közbelépett. Ennek köszönhetően a lányok feltehetőleg hamarosan felszállhatnak egy Európába induló repülőgépre. Schicchinek a számla rendezéséig Peruban kell maradnia. U 46 M Fluid • a gabonában található kétszikű gyomnövények elleni alapvető gyomirtó szer • ideális adalék a speciális gyomirtó szerek hatékonyabbá tételéhez ideális adalék az U 46 M Fluid szerhez, főleg a székfű, veronika, galaj és ibolya elleni védelemben hatékony e két készítmény kombinációjával árban hozzáférhető, hatékonyságát tekintve megbízható gabonavédelmi szert használhat a kétszikű gyomnövények elleni védelemben Bővebb tájékoztatást a következő elmen nyújtunk: BASF Slovensko spol. s r.o. Fraňa Kráľa 35 81105 Bratislava Növényvédelem tel.: 07/498755 fax: 07/498850 telex: 92250 bastb c APLR 1 237 SL Vagyonosztás fűrésszel Egy londoni bíróság 12 havi fogházbüntetésre ítélt egy brit férfit, aki sajátos módon értelmezte a válás utáni vagyonmeg osztást. A 34 éves Gary Brace 13 ezer font kárt okozott, amikor szétfűrészelte a családi vagyont, volt feleségének házában. Kettévágta az ebédlőasztalt, a bejárati ajtót és a bútorok többségét, romhalmazzá változtatta az egész lakást. Az exfeleség hazatérve rémülten vette észre a rombolást. Brace önként jelentkezett a rendőrségen, és bevallotta tettét jelentette a Reuter brit hírügynökség. APRÓHIRDETÉS Megtört szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, volt munkatársaknak, a zenész barátoknak, az egész falu lakosságának, akik"1995. március 9-én elkísérték utolsó útjára a csallóközkürti temetőbe az 57 éves korában hirtelen elhunyt drága jó férjet, édesapát, testvért, apóst, sógort és nagyapát, BERECZK JÓZSEFET. Köszönjük a sok szép virágot, koszorút és részvétnyilvánítást, mellyel enyhíteni igyekeztek soha el nem múló fájdalmunkat. Akik ismerték és szerették, soha ne feledjék. Gyászoló felesége és családja V-908 • Munkalehetőséget keres? Személyes megbeszélés szükséges. Tel.: 0709/52 60 62, hívható hétfőtől péntekig 17 órától. V-851 • Eladó autószélvédő-javító készlet. Tel.: 0709/92 26 38. V 903 • Eladó Renault 19 GTS l,8i, 92es modell. Ára: 300 000 korona. Tel.: 0709/52 92 17. V-881 • Eladók kétéves törzskönyvezett alaszkai malamut és 5 hetes malamutkölykök (törzslap nélkül). Tel.: 0706/952 32, 954 44. V-896 • A dercsikai (Jurová) Mezőgazdasági Szövetkezet eladásra kínál karfiol-, káposzta- és karalábépalántát. Érdeklődni lehet naponta a 0709/5947-29-es telefonszámon. VS 270 • A dercsikai( Jurová) Mezőgazdasági Szövetkezet eladásra kínál fejes salátát. Érdeklődni lehet naponta a 0709/5947-29es telefonszámon. VS-293 • •:• • Eladó Liaz. Ára 150 000 korona. Cím: Kovacsic Béla, Svätý Peter, ul. Horná 24. V-936 • Eladó garázsolt Lada 1500as. Cím: Tánczos Ferenc, 925 84 Vlčany 1207, Galántai járás. V 937 • Szőgyénben (Svodín) eladó egy kétszoba összkomfortos régebbi családi ház, külön garázzsal. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni lehet naponta 17 órától a 0709/59 43 87-es telefonszámon. V-938 • • • Eladó régebbi családi ház Nagymagyaron 11 áras telekkel, alkalmas vállalkozásra is. Tel.: 0708/ 92 450. V-939 • •:• • Ipolyságon a Centrumban eladó komplett berendezett vendéglátó egység 50 férőhelyes kapacitással. Csak komoly érdeklődőknek. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni a 0812/33 11-es telefonszámon lehet naponta 17 óra után. V-940 • Keveset használt hegesztőgépek jutányos áron eladók. Tel.: 0707/982 92. V-954 mm • Figyelem! Alumínium reluxa és külső redőny még a régi áron. ERGOLEX. Tel.: 0819/964 25. V-701 • Megrendelést veszek fel fűszerpaprika-palántára 1000 db/250 Sk, Kápia 1 db/l Sk, valamint különféle zöldség- és virágpalántára. Cím: Körösi Martin, 925 92 Topol'nica 182. Tel.: 0707/714 18. V-888 • • • Autószélvédők javítása. Tel.: 0709/92 26 38, Nagymegyer. V-900 • Bérbe vennék Ógyallán (Hurbanovo) 2 szobás lakást. Jelentkezni lehet napközben a 0819/634 58-as telefonszámon, Takács úrnál. V-941