Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-22 / 68. szám, szerda

1995. március 17. BELFOLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ Ó 17 ) Pontozással gyoz:Sobona? VÁLASZ OLVASÓINKNAK Elkeseredni vagy lemondani B. B.: A legutóbbi helyhatósági választások óta képviselő vagyok az egyik községben. Nemrég a képviselő testület ülésén vitába keveredtem a polgármesterrel. Dühömben és elkeseredésemben azt mondtam, hogy én ide többet nem jövök. A polgármester most ezzel a megnyilvánulásommal kapcsolatban azt mondja, hogy lemondtam a képviselői mandátumomról, és már nem vagyok képviselő. Hogy van ez, mikor szűnik meg a képviselői mandátum, illetve ki szüntetheti meg a képviselői mandátumot? A becsületes egészségügyis tár­sadalom igazából még ringbe sem szállt és már újra veszíteni látszik. Nem szállt, nem szállhat ringbe, neki dolgoznia kell, harcolni élete­kért, küzdeni a sokféle kórral, eskü­jéhez híven, akár erőn felül is. Gyakran még így is tehetetlen az orvos, a nővér, az ápoló. Az elkerül­hetetlen, a megmásíthatatlan el­len harcolva állandó kétségek, fe­szültségek között élnek, hisz jól tudják, az axióma, mely szerint semmi sem tökéletes, az emberi életre a leginkább igaz. Az egész­ségügy katasztrofális helyzetéről mindenki tud. Látszólag: Vannak azonban akik a vészhelyzet ellen­ére sem igyekeznek azonnali lépé­seket tenni, inkább a már megbu­kott programok újraélesztésével kí­vánnak maguknak elégtételt ven­ni, babérokat learatni. Ilyen formán gondolkodhatnak azok akik beve­zetik újra a Soboňa-féle pontozá­sos rendszert. A fent említett úrról csak annyit: Jobb demokráciákban ha egy miniszterről kiderül, hogy hétéves korában megette kisisko­lás barátja tízóraiját, a miniszter még aznap lemond. A mi embe­rünkről több millió tízórai-érték el­herdálása derült ki, s bár már min­denki azt hitte volna, hogy padlóra került, szelleme tovább él, s Ő sem szégyenkezik. Csak csodálkozni tu­dok a becsületes egészségügyis társadalom tűrőképességén. Mi­kor veszik már észre, hogy a „ kollé­gát" ideje lenne végérvényesen ki­pontozni. Én azt hiszem vannak annyian, hogy ha egyszerre kezde­nek el számolni, akkor nem győzhet újra pontozással Soboňa. Csak kezdjék már el, mindnyájunk érdekében... Kertész Gábor Úgy gondoljuk, fölösleges itt felsorolni minden olyan le­hetőséget, amely a képviselői mandátum megszűnéséhez ve­zethet (hiszen a képviselői man­dátum megszűnik többek között akkor is, ha valakit polgámester­ré vagy bíróvá választanak meg, esetleg más olyan tisztségbe ne­veznek ki, amely összeegyeztet­hetetlen a képviselői tisztséggel, avagy akkor is, ha az adott pol­gármestert vagy képviselőt „idét­lenkedései" és egyéb körülmé­nyek miatt úgymond „kiskorúsít­ja" az illetékes bíróság). A községi rendszerről szóló 369/1990. Tt. számú törvény 25. paragrafusa második bekez­désének rendelkezése is tartal­maz a képviselői mandátum megszűnésére vonatkozó ren­delkezéseket. Ezek szerint a képviselői mandátum megszűnik akkor is, ha a helyha­tósági képviselő komoly indok és távolléte igazolása nélkül a köz­ségi képviselő-testület három egymást követő ülésén nem vett részt vagy ha egy éven át képte­len a községi képviselő-testület ülésein részt venni (például a hosszantartó betegsége vagy más akadályoztatása miatt). Csak a már elmondottak után mondja ki a már említett törvény azt is, hogy a községi képviselő­testület képviselőjének, esetleg a polgármesternek mandátuma „lemondással csak akkor szűnik meg, ha ez a lemondás írásban történt meg és kézbesítve volt a községi képviselő-testületnek, vagy ha a községi képviselő-tes­tület tanácskozásán ez a lemon­dás szóbelileg jegyzőkönyvbe mondatott". Nézze, nem igazán tudjuk azt, hogy azon a bizonyos „ide töb­bet nem jövök" kijelentés mi­lyen körülmények között és mi­lyen szándékkal hangzott el. A magyar pártok képviselői az egy­kori szövetségi, de a pozsonyi szlovák parlamentből is kivonul­tak egynéhányszor, hogy a tilta­kozásukat kifejezzék. Nem ért­hető, ha az ilyen tiltakozást a képviselői tisztségről való le­mondásként értelmezi valaki, hiszen ez még soha és sehol sem fordult elő. Az ilyen tiltako­zásokat mindeddig és mindenki tiltakozásként értelmezte, és nem lemondásként. Igazán nem értjük, hogy miért éppen önök­nek kellene alkotmányjogi vitát rendezniük arról, hogy mi a kü­lönbség a tiltakozás és a lemon­dás között. Ugyanakkor, mond­juk talán csak formális kérdés­nek tekinthető, de jogi szem­pontból mégiscsak alapvető az a kérdés, hogy ön jegyzőköny­veztetni kívánta-e és aláírta-e azt az esetleg elhangzott kijelen­tését, hogy ön a képviselői man­dátumáról lemond. Mivel erről a levelében említést nem tesz, alaposabban utána kell nézni, hogy ön valóban lemondott-e képviselői mandátumáról; köve­telte-e ennek a jognyilatkozat­nak jegyzőkönyvezését; aláírta-e az erről szóló jegyzőkönyvet ... stb. Ezek olyan alaki, de ugyan­akkor az alapvető jogbiztonsá­got szolgáló feltételek, amelyek ismerete nélkül a levelében fel­vetett kérdést nem lehet eldön­teni. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy itt (ha a feltéte­lek teljesítve lennének) minden­képpen szükséges lenne egy ál­lamhatalmi döntés, amely ki­mondaná, hogy önt nem lehet képviselőnek tekinteni. Ennek a döntésnek tartalmaznia kellene az ilyen döntések vonatkozásá­ban előirt valamennyi kelléket. Ezeket itt és most fölösleges felsorolni, mert ha nincs ilyen határozat, akkor a polgármes­ter állításai annyira megalapo­zatlanok, hogy talán inkább még az ő visszahívása jöhetne számba. (fekete) A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE ÉS A FIDESZ Közös nyilatkozat az Alapszerződés ügyében Magyarország huszadik száza­di történelmének két béke­szerződése keserű tanulságokat hordoz. A valóra nem váltott ígé­retek és a garanciák nélkül aláírt egyezmények tanulságait. Töb­bek között e gondolatok jegyé­ben találkozott első alkalommal az Orbán Viktor által vezetett FI­DESZ küldöttsége a Magyarok Vi­lágszövetségének tisztségvi­selőivel. A Szövetség képvi­selőinek élén Csoóri Sándor el­nök állt. A találkozónak különös aktualitást adott az Európai Sta­bilitási Egyezmény Párizsi záró­konferenciája. Az MVSZ és a FIDESZ értékelte a magyar-szlovák alap­szerződést és a körülötte kiala­kult politikai helyzetet. Azzal, hogy Horn Gyula miniszterelnök szélesebb körű egyeztetés nélkül aláírta az alapszerződést Párizs­ban, fenyegető veszéllyé vált, hogy a magyar kormány pillanat­nyi külpolitikai érdekeknek ren­deli alá az alapvető nemzeti ér­dekeket. Aggasztónak tartjuk, hogy ed­dig a mindenkori magyar kor­mány a határon túli magyarság legitim szervezeteinek meghall­gatásával, de egyetértése nélkül döntött az őket érintő alapvető külpolitikai kérdésekben. Elfo­gadhatatlan az is, hogy a szom­szédos kormányok az országaik­ban élő magyar népcsoportok képviselőivel nem egyeztetnek álláspontjuk kialakításakor. Elhi­bázottnak tartjuk, ha Magyaror­szág úgy köt alapszerződést szomszédaival, hogy azok nem mutatnak őszinte politikai szán­dékot a megegyezésre, sőt a szerződés megszületésének pil­lanatában már értelmezési vitát kezdeményeznek. A tárgyaló fe­lek a szlovák-magyar alap­szerződés parlamenti jóváhagyá­sa feltételének tekintik, hogy: a szerződés rögzítse, miszerint a szlovákiai magyarság nyelvében, történelmében, műveltségében - a magyar nemzet részét is ké­pezi; a szlovákiai magyarság kép­viselőinek bevonásával mindkét kormány fogadjon el közös cso­magtervet a szerződés megvaló­sításáról; Horn Gyula miniszterel­nök úr levélben kérje fel az alap­szerződések ügyében korábban hozzáforduló nemzetközi té­nyezőket arra, hogy képviselőik vegyenek részt az alapszerződés nemzetközi ellenőrzését végző bizottságban; a szlovák-magyar alapszerződés végleges változa­tának egyértelműen tartalmaz­nia kell a szlovákiai magyarság kollektív bűnösségét kimondó beneši dekrétumok elítélését, az ezzel kapcsolatos vagyoni kár­pótlási igények rendezését, to­vábbá a magyar népcsoport belső autonómián alapuló jogát az önkormányzathoz, összhang­ban az ET 1201-es ajánlásával. A szlovákiai magyarságnak garan­ciát kell kapnia arra, hogy Szlová­kia új közigazgatási beosztása nem sérti az ott élő magyar kö­zösség érdekeit. A fenti elveknek még a szerződés ratifikálása előtt összhangba kell kerülniük a szlovák jogrendszerrel. Félő, hogy az alapszerződés a jelenlegi formájában nem segíti a térség stabilitását, Magyarország euro­atlanti integrációját. Éppen ellen­kezőleg, a magyar-szlovák kap­csolatok viszonylagos egyensú­lyának megbomlását okozhatja. Amennyiben a fenti tételek nem érvényesülnek a szlovák-ma­gyar szerződés ratifikálásra előkészített tervezetében, úgy nem javasoljuk annak parlamen­ti jóváhagyását. J KOMMENTÁRUNK Űj hullám ­régi módszerek Edouard Balladur francia miniszterelnök 1993-ban meglepte a világot. Meghatározó európai politikusként rádöbbent, hogy a klasszikus diplomácia, valamint a létező nemzetközi szerveze­tek nem rendelkeznek sem megfelelő tudással, sem tapasztalat­tal, sem mechanizmusokkal ahhoz, hogy európai lokális etnikai konfliktusokat megoldjanak. A nyugati diplomácia leglátványo­sabb veresége volt a boszniai konfliktus kezelhetetlensége, hi­szen a Trianonban és Párizsban kötött békeszerződések követ­kezményeit az akkori nagyhatalmak felmérni máig képtelenek. A konfliktusmegoldás helyett Balladur legfontosabb tételként a konfliktus-megelőzést fogalmazta meg. Az azóta Balladur­tervkénf számontartott program elérte első látványos eredmé­nyeit. Sajnos, ezek az eredmények mindenhol látványosak, csak a megcélzott régióban, Kelet-Közép-Európában folyik minden a maga megszokott rendje-rendetlensége szerint. Balladur új hul­lámot ígért, de tervének megvalósításakor az. új gondolatokat ré­gi eszközökkel akarja megvalósítani. Az Európai Stabilitási Konferencia résztvevői a kormányok. A kormányok, mint tud juk, választási törvénytől függően, 25-35 százalékos társadalmi támogatottsággal jönnek létre, tevékenységük viszont a társada­lom egészére hal ki. A nemzetközi szervezetek - legalábbis azok, amelyek megfelelő hatalmi és politikai eszközökkel ren­delkeznek - ugyancsak kormányszervezetek. Az ENSZ államo­kat, képviseletében tehát kormányokat tömörít. Ugyanígy az EU, az ET vagy az EBESZ. Sehol sem hallatszik a kormányon kívüli szervezetek hangja, pedig száz és százmilliós támogatott­ságú nemzetközi szervezetük is van (NGO). Továbbra is kormá­nyok szerződnek, hogy államérdekre vagy akármi másra hivat­kozva szegjenek meg szerződéseket és megállapodásokat. Ugyan mi újat hozott a stabilitási konferencia, amikor pontosan ugyanolyan dokumentumot hagyott jóvá, mint az ENSZ alapok­mánya óla szervezetek tucatjai? Áz új elgondolások például rendhagyó megoldásokat követelnek. Balladur gondos atyaként nézte végig a magyar-szlovák alapszerződés aláírását, nem véve észre, hogy lemaradt egy elegáns megoldási lehetőségről: a nemzetközi jogi szokásokra hivatkozva mondta el, hogy az alap­szerződést két kormány köti, harmadik jogalanyként a kisebbsé­gek képviselőit nem fogadhatják el. Pedig éppen ez. lett volna az újszerű, elegáns megoldás! Először köthetett volna két kormány olyan szerződést, amelynek szövegezésénél az érintettek is olt lehettek volna! Arról nem is beszélve, hogy ez a dokumentum nem alapszerződés a szó legtágabb nemzetközi jogi értelmében. Ez. ugyanis nem rendezi komplex módon a két ország viszonya­it, beleértve a további lépéseket, szerződésrendszerek kialakítá­sát, például gazdasági téren. Ez a szerződés jóformán csak a ki­sebbségekről szól. A nemzetközi jog igenis elfogadhatónak tart rendhagyó meg­oldásokat a stabilitás, a béke vagy egyéb kívánatos tendencia ér­dekében (lásd a nürbergi pert, amely nemzetközi jogi szempont­ból megalapozatlan volt; viszont háborús bűnösöket, gyilkoso­kat marasztalt el). Kelet-Európában ezután sem indult el a ki­egyezések korszaka, hiszen az nem alapszerződésekkel, hanem mítuszrombolásokkal, frusztrációk felszámolásával és főleg: a nemzetállam kétszáz, éve alatt károsnak bizonyult, avítt formájá­nak háttérbe szorításával érhető csak el. Adenauer és De Gaulle nevét a mai politikai elit hiába ne vegye! Ök máshogy kezdték. Pédául tankönyvek sértő részeinek húzásával, hogy a gyermek mégse az anyatejjel szívja be a gyűlöletet, az intoleranciát. S hogy addig nem teljes történelmet tanul? Majd fog, ha mérlege­lésre képes felnőtté válik. Nos, a Balladur-terv első látványos sikere talán elnöki székhez juttatja a szerzőt. A kelet-európai népek viszont továbbra sem old­hatják meg gondjaikat, hiszen azokhoz nagyvonalúság, tolerancia és főleg gátlások nélküli gondolkodásmód szükségeltetik. Ezen a ponton a kisebbségi kérdés továbbra is biztonságpolitikai problé­ma maradt, boszniai háborús bűnösök továbbra is jó konyakok mellett tárgyalnak majd Genfben, és Funar továbbra is letilthatja egy haladó hagyomány ünnepét. Sőt: alternatív iskolák bevezeté­sével is megcsúfolhatják az. 1201-es ajánlás asszimilációról szóló fejezeteit. A pompa és az euforisztikus öröm indokolatlan. LOV ASZ ATTILA Tanácsos-e fideszesedni AHOGY ÉN LATOM Idestova már öt éve nem titok, hogy mind a három szlovákiai magyar párt politikai ízlésére, stílusára, érvelésére, rokon- és ellenszenvére nem kis mér­tékben hatással van egy-egy (vagy két) magyarországi „rokonpárt". Most hadd ne szaporítsam a szót arról, hogy mire gondolok. Hiszen nézzük a tévét, hall­gatjuk a pártvezetők szónoklatait, sőt, igaz, borsos áron, de néha-néha még valamelyik magyarországi napilap is az asztalunkra kerül. Nincs abban semmi rossz, hogy mi, határon túlra szakadtak, nemcsak a hi­vatalos pártnyilatkozatokat böngészve értesülünk róla, hogy melyik szlovákiai magyar politikus melyik magyarországi­val tartozik egy vércsoportba. Sőt, na­gyon kívánatos ez, mert jobban tudunk tájékozódni a közéleti piacon kínált por­téka között. Tájékozódni a szóhaszná­lat, a gondolatterjesztési modor, netán az adott politikus lába alá tett hordó mérete alapján. Vegyük például szemügyre a Magyar Polgári Pártot, illetve az MPP magyaror­szági vérrokonait, a liberális FIDESZ-t és a szintén liberális Szabad Demokra­ták Szövetségét. Az 1989-es nagy fordulat után né­hány évig eszébe nem jutott volna egyetlen MPP-s szlovákiai magyarnak sem, hogy egyszer eljő az a nap, amikor egyáltalán felvetődik a kérdés: a FI­DESZ-t szeressük-e jobban, vagy in­kább a Szabad Demokraták Szövetsé­gét tekintsük követendőnek. Mindkét párt vezető személyiségei emberileg, a stílust illetően, felkészültségüket te­kintve egyaránt nagyon közel álltak a dél-szlovákiai szabadgondolkodókhoz, akiknek többsége gyakorlatias gondol­kodású ember. Tehát hasznossági szempontból vizsgáltuk a két párthoz fűződő viszonyban a pro és kontrákat. A Magyar Polgári Párt FIDESZ-hez és az SZDSZ-hez fűződő egyenlő rokonszen­vének alapja az volt, hogy kezdetben az általános liberális értékrenden kívül mindhárom párt sajátjának vallotta a nacionalizmus-ellenességet, az egy­más mellett élő nemzetek megbékélé­sének gondolatát. Olyan emberek al­kották az MPP szavazóbázisát, akik azonosultak e törekvéssel, és viszo­lyogtak a féltéglás nemzeti melldönge­téstől. A két magyarországi liberális párt ér­tékrendje abban a percben kezdett egymástól távolodni, amikor Orbán Vik­tor, a FIDESZ elnöke egy nyilatkozatá­ban először kijelentette: „Mi nemzeti li­berális párt vagyunk!" így, felkiáltójellel jelentette ki. Igen sok szlovákiai ma­gyar liberálisban e nyilatkozatot hallva fogalmazódott meg először a felisme­rés: távolodik egymástól a két magyar­országi liberális párt. Ma már egyér­telmű, hogy Orbán Viktorék nem Bo­ross Péter, netán Lezsák Sándor két szép szeméért közeledtek a Magyar Demokrata Fórumhoz, hanem mert a nemzeti vonal akkor már nagyon is érezhető válságából szerettek volna profitálni. Azokat próbálták megnyerni, akik 1990-ben pajzsukra emelték An­tall Józseféket, de két év alatt teljesen kiábrándultak belőlük, ugyanakkor megmaradtak nemzeti érzelműnek. Csakhogy az MDF-ből való kiábrándu­lás oly nagy méretű volt, hogy a válasz­tők nemzeti alternatívaként már a FI­DESZ-t sem fogadták el. Úgy vélték, szóhasználatában, magatartásában túlságosan hasonlít az MDF-hez. Orbán Viktorék éppenhogy csak be­jutottak a parlamentbe. Nem az itt a kérdés, hogy a Magyar Polgári Párt tagjai most kiábrándulja­nak-e, vagy sem a FIDESZ-ből. Hanem az a kérdés, tanuljanak-e a tapasztala­taiból. A FIDESZ továbbra is liberális párt. Azért került a politikai struktúrá­nak majdnem a peremvidékére, mert a nemzeti politizálás oltárán lemondott szociális szempontok érvényesítéséről. Magatartásában a nemzeti, sőt, nacio­nalista orientáltságú pártokhoz kezdett hasonlítani, és ezt ma Magyarországon szerencsére nem lehet büntetlenül megtenni. Van annyira bölcs a magyar­országi választópolgár, hogy észreve­szi: ez a nemzeti orientáltság a nacio­nalizmushoz közelít. A szlovákiai magyar választópolgár sem kevésbé bölcs. A szlovákiai magyar választópolgár is van ennyire bölcs. A szlovákiai magyarságot nagyjából ugyanazok a gondok foglalkoztatják, mint a magyarországit. így teljesen in­dokolt, hogy a Magyar Polgári Párt le­vonja a tanulságot a FIDESZ, illetve a Szabad Demokraták Szövetsége leg­utóbbi két esztendő alatti kudarcai, il­letve eredményei alapján. És ezzel azt a kérdést is megválaszoltam, tanácsos­e a Magyar Polgári Pártnak fideszesed­ni. TÓTH MIHÁLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom