Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1995-02-03 / 28. szám, péntek
278 j ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1995. február 27. i RÖVIDEN , A magyar, illetve a szlovák külügyminisztérium szóbeli jegyzéke alapján a magyar környezetvédelmi minisztérium a magyar kormány megbízásából nyilvános vitát szervez a mohi atomerőmű befejezésére vonatkozó tervezetről. Tegnapi pozsonyi tárgyalásukon a felek megállapodtak, hogy a szóban forgó vita február 10-én lesz Budapesten. Ivan Šimko képviselő, a KDM alelnöke tegnap megkapta az alkotmánybíróság döntését, miszerint elfogadták képviselői csoportjuk eljárási indítványát. Indítványuk a Moravčík-kormány által hozott privatizációs döntések hatályon kívül helyezésére vonatkozó, a 370/1994-es Tt. sz. törvénnyel kapcsolatos. Vladimír Mečiar kormányelnök tegnap fogadta az EU három tagjának képviselőit a franciaországi Philipe Cuvilier, a németországi Klaus Kleiber és a spanyolországi Carmen Fontas személyiben. A fogadáson jelen volt Juraj Schenk külügyminiszter is. Kétszáz diákkal többet vesznek fel az idén a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolára, mint tavaly, így az ősszel csaknem 1500 új hallgató kezdi meg itt tanulmányait. A hallgatók számának növelését többek között két új szak - a tudományos élelmezés és az alkalmazott biológia nyitása teszi lehetővé. Gyilkosság áldozatául esett egy újabb orosz parlamenti képviselő. Zarajszk városban négy álarcos fegyveres elrabolta, majd meggyilkolta a 33 éves Szergej Szkorocskin alsóházi honatyát, aki állítólag összetűzésbe keveredett a maffiával. A navigációs rendszer meghibásodása miatt elhalasztották a Discovery űrrepülőgép rajtját, amelyet eredetileg közép-európai idő szerint tegnap reggel lőttek volna fel. Az űrrepülőgép várhatóap ma a reggeli órákban száll fel. ^JZLEET^ Értesítjük a Rozsnyói járás polgárait, hogy Köteles László, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője minden hónap első hétfőjén 10.00-15.00 óráig képviselői napot tart az Együttélés PM irodájában Rozsnyón a Nagy-csucsomi utca 17. sz. alatt (az udvarban). Ez első ízben folyó év február 6-án lesz megtartva. Az Együttélés PM Járási Intéző Bizottsága K-26 II. kiadás Lapzárta: 22.00 KÖLCSÖNÖS ÉLETBIZTOSÍTÁS RT.: Átmenetileg stop TA SR-hír A Kölcsönös Életbiztosítás Rt. (Vzájomná životná poisťovňa - VžP) által létesített egyészségügyi biztosító 1995. január 23-án kezdte meg tevékenységét, és február elsejéig közel 30 000-en kötöttek velük biztosítást - tájékoztatta e tényről a sajtóirodát Vladimír Vrtiak, a VžP vezérigazgatója. Mivel az illetékes szervek ezekben a napokban öntik végső formába a gyógyászati rendet, a szóban forgó biztosítóintézet az egészségügyi minisztériummal folytatott megbeszélések után úgy döntött, hogy ideiglenesen leállítja az ügyfelek aktív toborzását. Ez a döntés addig lesz hatályban, míg érvénybe nem lép a gyógyászati rend. A biztosítóintézet vezetőségének nyilatkozata szerint azonban mindazok, akik február elsejéig (elsejét is beleértve) jelentkeztek e biztosítási formába, és a VžP biztosítottjaivá váltak, az érvényes rendelkezések szerint részesülnek egészségügyi ellátásban. VAJDASAGIVESZELY Felgyorsult az asszimiláció MTI-hír A magyarországi parlamenti pártokat tömörítő országgyűlési konzultatív bizottság tanácskozásán a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) feltárta a vajdasági magyarság rendkívül súlyos helyzetét, s hangsúlyozta: a magyarságot továbbra is fenyegeti a felgyorsult asszimiláció, a súlyos gazdasági helyzet, az oktatás rendezetlensége s a szerb vezetés által előterjesztett területrendezési jvaslatcsomag - jelentette ki az MTI-nek adott csütörtöki nyilatkozatában Csubela Ferenc, a VMSZ elnöke. A VMSZ elnöke elmondta, hogy a tárgyalásokon Tabajdi Csaba államtitkár és a pártok illetékesei érdeklődtek a vajdasági magyar szervezet autonómiaelképzelései iránt is. „Elmondtuk, hogy a mi elképzeléseink abban különböznek a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) álláspontjától, hogy a VMSZ a hét magyar vezetés alatt álló községet tekinti a területi autonómia alapjának. Ez jóval többet jelent, mint a VMDK által az utóbbi időben szorgalmazott személyi autonómia. Tabajdi Csaba azt mondta, hogy ezen a téren radikálisak az elképzeléseink, s túl sokat kérünk" - mondta Csubela Ferenc, majd hozzátette: úgy tűnik, hogy a budapesti politikusok félnek az autonómiatörekvések Magyarországra gyakorolt hatásától. „Mi úgy véljük, hogy megérett a pillanat kéréseink előterjesztésére: amennyiben Belgrád a legmagasabb szintű önállóságot követeli a boszniai és krajinai szerbeknek, akkor miért volna elfogadhatatlan a vajdasági magyarság autonómiatörekvése?" kérdezte Csubela Ferenc. A VMSZ elnöke azt is elmondta, hogy a budapesti megbeszéléseken sem sikerült csökkenteni a VMSZ és VMDK közötti ellentéteket. „Ennek oka a VMDK vezetőinek elutasító magatartása, s részben ez a magatartás volt az oka annak is, hogy mi kiváltunk a szervezetből" - mondta Csubela Ferenc, majd meglepőnek nevezte, hogy a VMDK-t a budapesti sajtókonferencián csak Páll Sándor alelnök képviselte, s Ágoston András elnök nem tisztelte meg jelenlétével az újságírókat. Levonulóban az árhullám MTI-hír Visszavonulóban az árhullám Franciaország északi részén. Az időjárási viszontagságok következtében az országban eddig 16 ember vesztette életét, és hat-ezren kényszerültek otthonuk elhagyására. A Reuter jelentése szerint Michel Barnier környezetvédelmi miniszter kilátásba helyezte, hogy megszigorítják az építkezési szabályokat a folyók közelében, javítják a meteorológiai előrejelzést, és megerősítik a folyók partjait. Franciaország nyugati és északkeleti vidékein lassan vonul vissza az áradás, de sok terület még mindig víz alatt van. Egyes városokban a rendőrség csónakon járőrözik a rablások megakadályozása végett. A legfrissebb adatok szerint 40 000 házat sújtott az árvíz, bár csak 6000 embert kellett otthonából kitelepíteni. Mintegy 240 ezren vannak ivóvíz nélkül. II. János Pál pápa szolidaritását fejezte ki a több tízmillió európaival, akiknek a kontinens északi és középső részén kell szembenézniük a zord időjárással. A katolikus egyházfő heti kihallgatásán felhívta a jelen lévő zarándokokat, imádkozzanak vele a rendkívüli időjárás áldozataiért és az árvíz miatt otthonukat vesztett családokért - jelentette az AFP. A svéd nagykövettel rólunk Uj Szó-hír Bauer Győző, a CSEMADOK Országos Választmányának elnöke a szövetség pozsonyi székházában tegnap kérésre fogadta Lennar Watzot, a Svéd Királyságszlovákiai nagykövetét, akit tájékoztatott a szlovár kiai magyar kisebbség kulturális és társadalmi helyzetéről. A nagykövet kilátásba helyezte, hogy az Európa Tanács tagjaként országa a jövőben rendszeresen figyelemmel fogja kísérni a szlovákiai nemzeti kisebbségek helyzetének alakulását. GRACSOV KORHAZBAN Politikai betegség? MTI-hír Csütörtökön az orosz védelmi minisztérium megerősítette, hogy Pavel Gracsov miniszter kórházi kezelés alatt áll, de továbbra sem közölték, miben szenved. A korábbi értesülésekből annyi derült ki, hogy Gracsov a Moszkva melletti Himki város katonai kórházában tartózkodik. Gracsov utoljára tavaly novemberben feküdt be kórházi kivizsgálásra, miután beszámolt a duma előtt a hadsereg helyzetéről. Ezt követően kisebb-nagyobb megszakításokkal a csecsenföldi akció miatt Mozdokban tartózkodott. Gracsov kórházba kerülésével kapcsolatban Moszkvában olyan feltételezések láttak napvilágot., hogy politikai természetű betegségről van szó. Az Izvesztyija csütörtöki számában nem zárta ki a hatalom felső szintjein a változásokat, miután az Oleg Lobov, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára vezette bizottság előzetes vizsgálatot folytat Csecsenföld ügyében. Az újság szerint a balul végződött csecsen kaland első áldozata Nyikolaj Jegorov nemzetiségügyi miniszter volt, akit tüdőgyulladással kezelnek. A következő két áldozat Gracsov, illetve Szergej Sztyepasin, az orosz kémelhárítás főnöke lehet. Az Izvesztyija szerint a Kremlben úgy vélik, hogy Gracsov két hibát követett el. Egyrészt Jelcinnel elhitette, hogy sikerül a gyors győzelem Csecsenföidön, s ezáltal elaltatta az elnök éberségét. Másrészt félrevezette a hadsereget, amely nem volt tisztában a csecsenföldi akció nehézségeivel, és a parancsnokok nem tudták kellőképpen felkészíteni a katonákat. A moszkvai területi duma indítványozta, hogy a szövetségi törvényhozás fossza meg Jelcin elnököt hatalmától a csecsenföldi események miatt. A testület egyben a javaslat támogatására hívta fel az Oroszországi Föderáció tagjainak törvényhbzó szerveit csütörtökön nyilvánosságra hozott határozatában. A moszkvai területi duma kérte a csecsenföldi események miatt létrehozott parlamenti bizottságot, hogy külön is vizsgálja meg az elnök és a kormány lépéseinek megalapozottságát, és szorgalmazta a felelősek bíróság elé állítását. A több mint hatmilliós moszkvai területi törvényhozó szerv felhívása ugyan semmi jogi következménnyel nem jár, azonban jól jelzi a csecsenföldi események miatt növekvő belpolitikai feszültséget. Megfigyelők szerint az egyre hangosabb tiltakozások nyomán Jelcin elnök előbb-utóbb elszánhatja magát a közvetlen felelősek menesztésére. FIGYELMEZTETES SZIRIANAK Béke vele vagy nélküle A tegnapi kairói négyes csúcstalálkozó figyelmeztetés Szíriának, s az az üzenete, hogy a békefolyamat vele vagy nélküle, de tovább halad - nyilatkozta TelAvivban Efrájim Szneh izraeli egészségügyi miniszter. Az egyiptomi fővárosba összehívott s a ramadán megszakítását jelző iftár után, azaz az esti órákban kezdődött találkozón első ízben tárgyalt együtt Husszein jordániai király, Jichak Rabin izraeli miniszterelnök, Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke és a vendéglátó Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. Az izraeli miniszter szerint Damaszkusz nem fogja t'udni megakadályozni azon szerződések végrehajtását, melyeket Izrael szomszédaival kötött, s nem ragaszkodhat konokul a béketárgyalásokon előterjesztett elfogadhatatlan követeléseihez. Simon Peresz izraeli külügyminiszter a maga részéről úgy vélekedett, hogy- Hafez Asszad szíriai elnöknek el kell döntenie: részese lesz-e vagy sem a kialakulóban lévő új Közel-Keletnek. Peresz előre jelezte, hogy a négyes csúcson egy állandó gazdasági bizottságot állítanak fel, mely miniszteri szinten rendszeresen áttekinti majd a térségbeli gazdasági együttműködést. A Szíriában hatalmon lévő Baath-párt hivatalos orgánuma azt írta, hogy Damaszkusz kész békét kötni Izraellel, de „nincs értelme tárgyalni, ha a háború következményei még mindig láthatók". Asszad elutasította a részvételt a kairói csúcson, s továbbra is a Golán-fennsíkról történő teljes izraeli kivonulást követeli a teljes békéért cserébe. Hogy mit hozhat a kairói csúcstalálkozó a résztvevők számára, egyelőre nyitott kérdés. A legfontosabb vitákban, így a zsidó telepek jövőjének és a majdan független palesztin állam határainak kérdésében jelentősen eltér a palesztin és az izraeli álláspont. Ha nem is hoz konkrét eredményeket a csúcs, abból azért mind a négy politikus hasznot húzhat. Rabin bizonyíthatja, hogy elkötelezett a békefolyamat folytatása mellett, és javíthat megtépázott belpolitikai helyzetén. Arafat, ha mással nem, elégedett lehet azzal, hogy a netánjai merénylet ellenére a békefolyamat újraéled. Husszein megmutathatja, hogy helye van a közel-keleti politikai porondon, ahova az Izraellel való békeszerződés aláírásával sikerült visszakapaszkodnia. Végül pedig Mubarak az egyiptomi diplomácia közvetítő misszióját s ezáltal országa térségbeli vezető szerepét hangsúlyozhatja. MEGKÉRDEZTÜK ^ÜI Torpis Józsefet, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának titkárát, milyen kulturális rendezvények várhatók a napokban a Rimaszombati járásban. - Elsősorban a Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny egyes fordulóit említeném. A tornaijai körzeti elődöntőt február 7én, a rimaszombatit február 9-én tartjuk. A járási döntő Rimaszombatban lesz február 16-án, a kerületi pedig március 20-án Losoncon. Február végéig még tartanak az évzáró tagsági gyűlések, a rendez-vények tekintetében március már jóval gazdagabbnak ígérkezik. A városi szervezettel, a Tompa Mihály Klubbal és a cserkészekkel közösen március 17-én megkoszorúzzuk Győry Dezsőnek, Rimaszombat nagy szülöttjének a Gorkij utcában levő emléktábláját. A koszorúzási ünnepségeken részt vesz Győry Dezső húga, a Pozsonyban élő Wachl Rudolfné Wallentíni Erzsébet (az író az édesanyja vezetéknevét vette fel), aki több mint ötven éve nem járt Rimaszombatban. Március utolsó napján rendezzük meg Feleden a második magyar területi gyermekfolklór-fesztivált, amelyet az idén „Gyermekek a szülők örömére" mottó jegyében hirdettünk meg. (farkas) Csehek Esterházyról TA SR-hír A Pozsonyi Városi Bíróság tegnap kapta meg azt a szakvéleményt, amelyben cseh történészek - Jaroslav Valenta és Robert Kvaček - Esterházy János grófra rábizonyítják a hazaárulást. „Terjedelmes feljegyzések állnak rendelkezésünkre Eszterházynak az 1938. április 17-én és 18-án Varsóban folytatott megbeszéléseiről" - írta többek között Jaroslav Valenta. A történész szerint a magyar kormány által kidolgozott programot terjesztett ott elő, melynek célja a köztársaság szétverése és Szlovákiának Magyarországhoz való csatolása volt. Robert Kvaček szerint Eszterházy János csehszlovákiai ellenzéki politikája ennek az államnak a negálására .változott, miközben a Lengyelországban és Olaszországban folytatott tárgyalásaival a magyar kormány számára még a bécsi döntés előtt biztosította a Csehszlovákiával való új határainak meghatározását. A cseh történészek szakvéleményét a fővárosi bíróság az Esterházy János elítélésével kapcsolatos perújrafelvétel engedélyezési javaslatáról való döntéshez kérte ki. ÉRDEKEGYEZTETŐ TANACS: Megegyezés született A TA SR alapján Ebben az évben a kormány nem fogja alkalmazni a bérszabályozást, ennek következtében arra sincs szükség, hogy a szakszervezetek az árszabályozás mellett kardoskodjanak. Ez derült ki tegnap az Érdekegyeztető Tanács tárgyalásainak második fordulóját követően. Jozef Kalman, a szlovák kormány alelnöke a tanácskozást befejezve kijelentette: a tárgyaló, felek megegyeztek az 1995-ös Általános Egyezmény szövegében. Erre azok után került sor, hogy a kormány tagjai elfogadták a munkavállalók képviselőinek kifogásait, és azokat figyelmbe véve készült el a végső szövegezés. Mint ismeretes, az Érdekegyeztető Tanácsban hetek óta húzódott a vita, amelynek középpontjában a kormány által javasolt bérszabályozás állt. A munkavállalók nem támogatták a bérszabályozás módszerét, és addig, amíg a kormány ragaszkodott hozzá, nem voltak hajlandók az Általános Egyezményről tárgyalni. Ezen igyekezetükben a munkaadók szervezetei is támogatták a szakszervezeteket. A tegnapi forduló után a szlovák sajtóiroda értesülése szerint a tárgyaló felek hétfőn írják alá az egyezményt. Az aláírást követően a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja, a Munkavállalók Szövetsége és a kormány külön-külön tárgyal az egyezményről, és előreláthatóan a munkavállalók, a munkaadók és a kormány vezető tisztségviselői február 15én fogadják el az idei Általános Egyezményt. DUNASZERDAHELYEN Újabb gyilkosság Holttestre bukkantak január 31-én a dunaszerdahelyi volt vágóhíd területén. Azonosításkor kiderült, hogy a lúcsi J. M. holttestéről van szó. A dunaszerdahelyi járási rendőrparancsnokság nyomozói, valamint a kerületi nyomozóhivatal munkatársai erőfeszítő munkájának köszönhetően még ugyanazon a napon elfogták a bűntett elkövetésével gyanúsított 24 éves Š. H. dunaszerdahelyi lakost. „Az eddigi nyomozás során megállapítottuk, hogy a tettes először fejbe ütötte áldozatát, majd késsel átvágta a torkát" - mondotta Jaroslav Ivor, az országos nyomozóhivatal vezetője. Az ügyész Š. H.-t gyilkossággal vádolja, és a gyanúsított a bíróság beleegyezésével jelenleg vizsgálati fogságban van.