Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-14 / 37. szám, kedd

1995. február 9. MINDENNAPI BUNUGYEINK ÚJ SZ

Ó í 9 \ Igen vagy nem? A napokban a Pressklub egyik kerekasztal-beszélgetésén Juraj Alner, lapunk munkatársa feltette a kérdést a miniszterelnöknek: mi a helyzet a külföldi tőkerészesedésű napilapok hozzáadottérték-adójának emelésével? A kormányfő elvetette azt a feltevést, hogy ilyen lépést magában foglaló törvénytervezetek készültek volna, azonban nem utasította vissza az ilýen jellegű fejtegetéseket. Éppen ellenkezőleg nem tartotta kizártnak, hogy ha a Národná obroda szerkesztősége technikai felszereltségének egy részét a vegyes vállalat külföldi tőkéjéért vásárolták, akkor újságíró-kollégánk révén az kiabál, akinek a háza ég. Annál nagyobb volt a megkönnyebbülésünk, amikor a pénteki Pravdában a Katarína Tóthová miniszterelnökhelyettessel készített beszélgetésben azt olvastuk: a nyilvánosság megtévesztését jelenti az a hír, hogy fokozzák a nyomást a tömegtájékoztató eszközökbe beáramlott külföldi tőkére. Tóthová nem tudja, kinek az érdeke kormányunkat olyan fénybe állítani, hogy a külföldi befektetőket elriassza. A miniszterelnök-helyettes ezzel egy adag optimizmust öntött belénk. Szorítunk neki, hogy ne végezze a parlament környezetvédelmi bizottságában. (Martin Hric, Národná obroda) KÖZLEMÉNYEK Dr. Krajczár Gyula, Komárom város (Magyar Köztársaság) polgármestere és Pásztor István, Komárom (Szlovák Köztársaság) polgármestere minden érdeklődőt szeretettel meghív ma délután 17.00 órára a két önkormányzat közös kiadásában megjelent KOMÁROM-KOMÁRNO, város a Duna két partján című fotóalbum sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatójára. Helyszín a MadáchPosonium könyvesbolt, Klapka tér. A kötet szerzői: Bárdos István, Kecskés László, Mácza Mihály, Mudrák ,Attila, Somogyi Győző és Ölveczky Gábor. * • * Holnap, február 15-én délután négy órakor nyílik a Madách Galériában (Pozsony, Mihály kapu 6.) Barczi Géza festőművész kiállítása. FRICSKA Addig - ameddig Divatba jöttek a dél-szlovákiai városok. Főleg a Szlovák Nemzeti Pártnál és a hasonlóan nemzetieskedő szervezetekben. A Szlovák Nemzeti Pán Komáromban tartotta országos közgyűlését, szombaton pedig a Matica slovenská vezetősége határozott úgy, hogy a közgyűlését (az öt javasolt város közül válogatva) Rimaszombatban rendezi meg, többek között azért is, merthogy „fokozottabb figyelmet kívánnak szentelni Szlovákia déli és keleti részeinek, és a nemzetiségi viszonyokban is problémák merültek fel". Erre a problematikus városra tehát, Jozef Márkus szerint, azért esett a választás, mert a Matica slovenská úgymond „jó irányban akar befolyásolni, néhány dolgot". Hogy a Matica képes jó irányban befolyásolni az eseményeket, tapasztalhattuk már 1990 őszén is, amikor a nyelvtörvény parlamenti megvitatása kapcsán 80 ezer embert csődített össze Pozsony főterére, kedvezően befolyásolva a környékén levő kocsmák és üzletek napi bevételét. Gondolom, Rimaszombat városatyái sem fognak ágálni az ellen, hogy Markušék éppen az ő városukban tartsák meg a soron következő közgyűlésüket. Annál is inkább, mert nyolcvanezren nyilván nem lesznek, de az államilag dotált nemzetieskedő funkcionáriusok és a közgyűlés vendégei a vásárlóerejükkel majd remélhetőleg megközelítik a 80 ezres tömeg költekezési lehetőségeit. Akadhat persze néhány Pozsony-centrikus újságíró, aki majd csupán magában háborogva afölött, hogy négy órát kell utaznia, kipécézi, hogy ez a kulturális szervezet miért nem Turócszentmártonban, a Matica hagyományos székhelyén, sőt törvényhozásunk szerint nemzeti központjában vagy Pozsonyban tartja a közgyűlését. No de ezekre az állítólag külföld által, valutában pénzelt újságírókra remélhetőleg nem ad majd Márkus és környezete. Hiszen ez már diszkrimináció lenne! Miért ne kereshetnének a magyar nemzetiségű vállalkozók is? Miért ne költekezhetnének éppen náluk a maticások, a mečiaristák, a szönöszösők, az állami funkcionáriusok és parlamenti képviselők? No meg aztán, örüljünk addig, ameddig a dél-szlovákiai városokba dínom-dánomra, költekezésre hajlamos küldöttek, hivatalos résztvevők érkeznek, és nem a szlovák nemzetőrség, nyelvrendőrség különítményei. FEKETE MARIAN í VÁLASZ OLVASÓINKNAK A házastárs öröklési joga B. E.: 1963-ban kötöttünk házasságot. A férjemék hárman voltak testvérek, és nekem is van két bátyám. Sajnos nekünk nem született gyermekünk. A szüleink már nem élnek. Azt szeretném megkérdezni, hogy ha valamelyikünk meghalna, örökölne-e a testvér vagy a családja (gondolok itt például a bátyám elhunyt húgának a családjára)? Csináltassunk végrendeletet? Az öröklési jog csoportokba osztja a törvényes örökösökként számításba vehető személyeket. így például az örökösök első csoportjába tartoznak az örökhagyó gyermekei és házastársa. Ha az örökhagyónak nem volt gyermeke, nem voltak leszármazol, illetve azok valamilyen okból (például kitagadás) nem örökölnek, akkor a házastárs csak az örökösök második csoportjába tartozó személyek örökölnek. Ide tartozik elsősorban az örökhagyó házastársa, az örökhagyó szülei, valamint azok, akik az örökhagyóval annak halála előtt legalább egy évig közös háztartásban éltek, és ebből az okból gondoskodtak a közös háztartásról vagy eltartásukkal az örökhagyóra voltak utalva (lásd a Pogári Törvénykönyv 474. §ának első bekezdését). Aggodalomra tehát nincs okuk, mivel az örökösök második csoportjában az örökhagyó házastársa egyedül is örökölhet (ugyanígy egyedül is örökölhet az örökhagyó szülője is). Az örökhagyó testvére, esetleg annak gyermekei a Polgári Törvénykönyv 475. paragrafusa értelmében csak akkor örökölhetnének, ha az örökhagyó házastársa valamilyen okból az örökhagyó házastársa vagy szülője nem örököl. Mivel a szlovákiai öröklési jog 1950-tól nem ismeri az ági öröklés fogalmát sem, a végrendelkezést fölöslegesnek tartjuk. dr. P. D. Pongrácz Lajos emlékünnepség Ipolyságon Pongrácz Lajos születésének 180. évfordulója alkalmából holnap emlékünnepséget rendez az Ipolysági Magyar Tannyelvű Alapiskola. A délelőtt 8 órakor kezdődő ünnepség keretében a Pongrácz Lajos életét bemutató kiállítás megnyitásán túl több előadásra is sor kerül. Dr. Kiss László csílizradványi körzeti orvos Pongrácz reformkori tevékenységével ismerteti meg a hallgatóságot, dr. Csáky Károly, az ipolysági egyházi alapiskola igazgatója a Hont megyei reformkori ellenzék jeles képviselőjének ipolysági éveit eleveníti fel, a budapesti dr. Hála József pedig Pongrácz és a kiváló néprajzkutató, művészettörténész, nagyváradi püspök, Ipolyi Arnold barátságáról tart előadást. Az ipolysági alapiskola már több hónappal ezelőtt kérvényben fordult az oktatási minisztérium illetékeseihez azzal a kéréssel, hogy engedélyezzék az alma mater számára Pongrácz Lajos nevének a felvételét. Nyilván a minisztériumi dolgozók „alternatív" elfoglaltságainak tudható be, hogy az engedélyt ez idáig nem adták meg. (kosár) Felvillant a Neon Uj Szó-tudósítás Az Egyesült Államok harmadik legnagyobb autógyára, a világhírű Chrysler jó évet zárt 1994ben; mivel termékei, a Voyager minibusz, a Vision luxusautó, Cherokee és Wrangler dzsipjei és az új Neon személygépkocsi kelendőek, közel 4 milliárd dolláros adózás előtti nyereséget tudott felmutatni. A Chrysler, amely korábban szinte csak az amerikai piacra összpontosított, most Európát is megcélozta, és terjeszkedési elképzeléseiből Szlovákia sem marad ki. Pozsonyban tegnap a Sonauto Slovakia Kft. közreműködésével éppen legújabb terméküket, a Chrysler Neont mutatták be, amelyről szinte lerí: európai igényeknek, európai ízlésnek felel meg ez a középkategóriájú autó. A 2000 köbcentiméteres, 95 kilowatt teljesítményű autó a fiatal és sikeres embereket célozza meg, akik élvezik a vezetést. Ez egyben máris jelzi, hogy nem népkocsiról van szó. Évi 80-100 darab eladását már sikerként könyvelné el a kft. vezetése. A korszerű megoldások garmadáját felvonultató jármű olcsóbb változatának alapára 746 ezer korona. (sidó) Egy jegyzet visszhangja A Michal Kováč államfőnek a Szenei Magyar Oktatási Nyelvű Gimnáziumban tett múlt pénteki látogatásáról közölt szerkesztői Jegyzetre - amely a tudósítástól elkülönítve, más betűtípussal Jelent meg Vojtek Katalin tollából több visszhang érkezett szerkesztőségünkbe. Ezért Mázik Máriának, a gimnázium igazgatóhelyettesének az államfő gimnáziumi látogatása alkalmával elmondott beszédéből az alternatív oktatásra vonatkozó részt közöljük. A szenei gimnázium több mint három évtizedes múltra tekint vissza, a leányiskola csak egy éve alakult. Valamennyi oktatónknak teljes képzettsége van. 258 diákunk közül kettő nem magyar nemzetiségű. Az utóbbi években elsősorban a nyelvoktatásra és az informatikára összpontosítottunk. A leánynevelő szakiskola fő szakterülete a kereskedelem és a vállalkozás, de a növendékek a szaktantárgyakon kívül számos más gyakorlati tudnivalót is elsajátítanak, amelynek később hasznát látják az életben. Iskolatanácsunkkal az elsők között hoztuk létre a Pro Juventa Alapítványt, s csak ennek köszönhetően vásárolhattunk néhány új segédeszközt. (Kérem, engedje meg, hogy ebből az alkalomból köszönetet mondjak Elšík polgármester úrnak az iskolánknak nyújtott pénzügyi támogatásért. A polgármester úr a szenei magyar nemzetiségű polgárok általános bizalmát élvezi.) Az ember és a föld a nemzet gazdagságának része. A legnagyobb gazdagság azonban az ész, a tudás. Meggyőződésünk, hogy a Földünket fenyegető ökológiai és morális katasztrófa elhárítására csupán egyetlen lehetőség létezik: a demokratikus társadalom erkölcsileg fejlett, új típusú emberének felnevelése, aki képes tájékozódni az ezredforduló információs explóziójában is. Iskolánkban mindig a diák, az ember állt és áll a figyelem középpontjában. Mindennapi munkánkban Ján Amos Komenský, a nagy tanítómester pedagógiai elveiből indulunk ki, aki világosan megfogalmazta pedagógiai írásaiban, hogy a „dolgok megismeréséhez" vagy az idegen nyelvek elsajátításához az anyanyelv alapos ismerete képezi az alapot. A másik egyszerű kiindulópontunk az, hogy számunkra minden diák olyan fontos, mintha saját gyermekünk lenne. Ezért komoly aggodalommal tölt el az a tény, hogy első ízben került be a kormányprogramba az alternatív oktatás bevezetésének kérdése. Oktató-nevelő munkánk eredményeit tekintve nem vagyunk jobbak, de rosszabbak sem, mint más iskolák. Nem vagyunk jobbak, de rosszabbak sem az ország többi emberénél. Egyszerűen emberek vagyunk, ezen állam odaadó polgárai. Tanárokként odaadó, de nem szolgalelkű állampolgárokat kívánunk nevelni. Mi az igazság? Mint szenei lakost különösen érdekelt az Új Szó február 11-i számában megjelent cikk az „Ideje elfelejteni a sérelmeket" című írás -vk- tollából. Majd kissé alább az újságíró kifejti véleményét a találkozóról, és úgy értékeli a történteket, hogy ez volt „a kihagyott lehetőség órája", mert a tanári kar nem ismertette a köztársasági elnökkel az alternatív oktatás elutasításának szakmai érveit. Lányom is diákja az intézménynek, és ezért utánanéztem, mi is történt valójában. Miután az ott személyesen megjelentektől kaptam az egybehangzó információkat, nincs okom kételkedni hitelességűkben. Az a benyomásom: a cikkben kifejtett vélemény inkább azt tükrözi, hogy a felszólaló Mázik Mária nem az újságíró véleményét mondta el a köztársasági elnöknek. Bizonyára nem az ott felszólaló hibája, hogy elnökünk nem ismeri az alternatív oktatás bevezetéséből fakadó ránk leselkedő veszélyeket. Nézzük azonban a tényeket. Ugyanazon a napon a köztársasági elnök ellátogatott a modori Ľudovít Štúr Múzeumba is, ahol szlovák írókkal, tudósokkal, nyelvészekkel, a kulturális minisztérium munkatársaival és a Matica slovenská képviselőivel tanácskozott az államnyelvről szóló törvény alapelveiről. Köztársasági elnökünk azt mondta, hogy a szlovák anyanyelvet védeni, művelni és fejleszteni kell. Ha védeni kell, akkor akár törvénnyel is, mert az irodalmi nyelv egyike a nemzet alapjeleinek..." Elolvasva a két tudósítást és olvasva a sorok között is, úgy tűnik, hogy köztársasági elnökünk mást mondott a maticásoknak Modoron és mást a szenei magyar pedagógusoknak. Ha mindkét újságíró lelkiismerete és az újságírás etikája szerint tudósított, akkor már csak az a kérdés: ... mi az igazság? AGÁRDYGÁBOR AHOGY ÉN LÁTOM Korábbi aspirációihoz képest megalázó vereséget szenvedett tavaly ősszel a Demokratikus Baloldal Pártja. Hasonló helyzetben „mászta át" a választási küszöböt, mint 1992 nyarán a Magyar Koalíció; ha csak néhány tízezerrel kevesebben voksolnak rá, be sem jut a parlamentbe. Viszont korábbi magatartásának köszönhetően elpártolt tőle a munkásság jelentős része, megalakult a Szlovákiai Munkásszövetség, sőt: a parlamentbe is bekerült, mi több, a Szlovák Nemzeti Párt társaságában és Vladimír Mečiar vezetésével kormánytényezővé is vált. Ennél nagyobb vereség már nem is érhette Szlovákiában a szociáldemokrata eszmét. A kudarc akkor következett be, amikor szinte már senki sem vetette szemére Peter Weiss pártjának a kommunista utódpártságot. Akkor történt Milyen lesz a baloldal? meg mindez, amikor a demokratikus baloldaliság (figyelembe véve a múltat) már megszűnt titokszó lenni, amikor már mindenki, köztük jómagam is szívesen elhitte, hogy európai mércével mérve is szociáldemokrata párttá transzformálódott az egykori Szlovákia Kommunisa Pártjának jobbik fele. Némely politológusok azt állítják, hogy ebben az országban körülbelül a szeptember végén, október elején elért tíz százalék fejezi ki azok részarányát, akik vagy tudatosan, vagy potenciálisan egy szocdem pártba tartoznak. Hasonlóképpen a kereszténydemokratákhoz, akiknek szintén meg van a maguk stabil választói bázisa. Aztán még van Szlovákiában néhány százaléknyi liberális. A többi választó pedig vagy nacionalista, vagy szélsőségesen nacionalista. A kérdés azonban nem ennyire egyszerű. Szlovákiában a politikai struktúra kialakulása még mindig a kezdeti stádiumban van,' és valószínűleg eltelik még néhány esztendő, amíg a helyűkre kerülnek a dolgok. A gazdasági hanyatlással kísért átmenetnek - éppen a szociális feszültségek miatt - az a legmarkánsabb vonása, hogy könnyen tarolt a nemzeti és szociális demagógiával „érvelő", európai kategóriákkal nem definiálható pártok szövetsége. Ha azonban legalább egy évtizedes távlatban vizsgáljuk a várható folyamatokat, okkal-joggal feltételezhetjük, hogy ez még a szlovákiai sajátságokat figyelembe véve is átmeneti állapotnak tekinthető. Weissék most kongresszusra készülnek, és e fórumon majd az dől el, képes lesz-e a párt felkészülni a szükségszerűen bekövetkező változásokra, vagy olyan vezetőket választanak a küldöttek, akik irányításával a szervezet majd közel sodródik ahhoz az irányzathoz, amely a választások eredményeként most hatalomra került. Az utóbbi két évben már többször tapasztalhattuk, hogy vannak a DBP-ben olyan vezetők is, akik - hogy finoman fejezzem ki magam - szívesen „sodródnának". Ne köntörfalazzunk, hadd mondjam ki nyíltan, hogy a „sodródást" elsősorban nemzeti alapon képzelnék el. A baloldali demokraták vezetői nagyjából két csoportba sorolhatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik csak, hogy úgy mondjam, pártépítési és szavazatszerzési szempontoktól vezérelve engednek a gonosznak, a másikba pedig azok, akik lelkük legmélyén mindig is nacionalisták voltak. Peter Weiss az első csoportba tartozik. Kérdés, hogy a kongresszuson milyen lesz a tömeghangulat. Egyes kiszivárgott hírek szerint az északi járásokban megtartott pártkonferenciákon sok küldött keményen bírálta őt, és nemcsak azért, mert a párt átalakulása folyamán nem volt elég szociális, hanem azért is, mert csak „langyosan volt nemzeti". Szintén csak kiszivárgott hírek szerint ezt azzal akarta ellensúlyozni, hogy megpróbálta a megválasztandó legfelsőbb pártvezetés jelöltlistájáról kigolyózni Borza Erzsébetet, aki mint tudjuk - magyar nemzetiségű. A déli járásokból olyan hírek érkeztek, hogy a magyar nemzetiségű baloldali demokraták helyretették a dolgokat, és Borza Erzsébet rajta maradt a jelöltlistán. Hogy mi lesz ennek a taktikázásnak a végeredménye, az majd csak a kongresszuson dől el. A megválasztott pártelnök és az elnökhelyettesek nevét tartalmazó lista majd mindennél hitelesebben megmutatja, meddig jutott el a Demokratikus Baloldal Pártja a szociáldemokratává válásban. Értsük ezen azt is, hol tart a párt a nacionalizmus és a populizmus leküzdésében. TÓTH MIHÁLY