Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-24 / 30. szám
Szlovákia legerősebb embere A versengés, a sport, mondhatnánk, egyidős az emberiséggel. Az emberek ősidők óta szerették összemérni erejüket, gyorsaságukat, ügyességüket... A sport velünk együtt fejődött; haltak ki sportágak és újak jöttek, jönnek létre. Némelyek az egész világon ismertek, mások csak egyes tartományokban, országokban, világrészekben. Tájainkon most ismerkedünk olyan sportágakkal, versenyszámokkal, amelyek például a földrészünk nyugati felén régóta attraktív bemutatóknak számítottak. Ezek közé tartozik az ország legerősebb embere címért folyó versengés. Hazánkban legelőször tavaly mérték össze erejüket Szlovákia 32 éves, 191 cm magas, 231 kilós nyitrai Juraj Bánovsky, méterekre is elhúzták. Mellesleg, ez a hatalmas nyitrai fiatalember, akit „Drobcek”-nek (Picinek) becéztek társai, lett a közönség kedvence. Elkísérte őt kb. 45 kilós, állapotos felesége is. A záróversenyre Rimaszombatban, a Gemer sörgyár udvarán került sor. A szervezők itt is módosítottak az előre kiírt programon: a kánikula miatt törölték a 100 és a 110 kilogrammos söröshordók cipelését. A versenyzőknek összesen öt hordót kellett ötven méteres távon ölben elvinni, aztán egy másfél méter magas pódiumra felgurítani. Mivel a két legnehezebb hordó hekészülésemet: már most megkezdem az alapozásokat, meglátja, jövőre én leszek a legerősebb.- Melyik versenyszám volt a legizzasztóbb a három nap során?- Mindegyikben megizzadtam. Nem csoda ebben a melegben. Európában mindenhol este tartják az ilyen erőfelméréseket, nálunk pedig a legnagyobb forróságban.- Izgult a versenyek alatt?- Igen, a feleségem miatt: a napokban várjuk a második gyermekünket.- Melyik versenyszám volt a legnehezebb?- Ebben a hőségben úgy leraGóliátparádé legerősebb férfiak a Zólyomban és Pozsonyban zajló versenyen a Bánovce nad Bebravouban élő Miroslav Patro győzedelmeskedett. Kereken egy évig mondhatta magát Szlovákia legerősebb emberének, július első vasárnapja óta mást illet ez a cím. Aszfaltolvasztó forróságban került sor az idén a Szlovákia legerősebb embere verseny második évfolyamára, amelynek rendezője az Arricci International Television Productions, valamint a két versenyszínhelyül szolgáló város, Zólyom és Rimaszombat. Az idén tizenhárom versenyző nevezett be a küzdelembe, az előválogatás után a hét legerősebb indulhatott a döntőben. A háromnapos rendezvény Zólyomban kezdődött, bemelegítésképpen 111 kilogrammos követ cipeltek az izompacsirták. Ebben a versenyszámban a kassai Rudolf Ivan győzött, a rajtponttól ő tette le legtávolabb a követ. Az ezt követő fagyökértépésben a trencsé- ni Milos Snajder gyűjtött legtöbb pontot. Szombaton a szliácsi repülőtéren folytatódott a verseny, a kifutópályára állított repülőgépet kellett a lehető legrövidebb időn belül a tíz méterre levő célig elhúzni. A tervek szerint egy Saab típusú repülőgépet állítottak ki a pályára, de miután a gép pilótája kijelentette, az olyan kiváló csapágyakon gurul, hogy akár egy tipegő gyerek is fél kézzel elhúzza, a versenybizottság módosítást javasolt és eszközölt. A Saab helyébe egy Turbo L-41 ties személyszállítót helyeztek el a kifutópályán. A tizenkilenc személyes, öt tonnás kolosszus Jozef Golensky testi erejének engedelmeskedett leggyorsabban. Vasárnap délelőtt Volvo kamion vontatójára kötötték a vastag kötelet, de a versenyzők egy része csupán centimétereket mozdított a járművön. Néhányan, mint a Csupori Ádám lyett könnyebbeket hoztak a szervezők: három darab 62 kilogrammos és egy-egy darab 80 és 90 kilós hordót kellett a versenyzőknek a pódiumra felguri- taniuk. Bár a versenyzők már láthatóan fáradtak voltak, a teljesítményeik alapján bármelyikkel szívesen kötött volna szerződést a sörgyár igazgatósága. Ebben a versenyszámban is Milos Snajder érte el a legjobb időt. (Nem beszámítva az egyik sörgyári munkásnak a teljesítményét, aki az erős emberek után versenyen kívül megmutatta, vékony ember is bír, ha van benne akarat. Úgy felsuppolta az öt hordót a pódiumra, mint a huszonegy...) Minden versenyszámnak megvoltak a szabályai, a verseny tisztaságára az osztrák Manfred Höberl vezette háromtagú bizottság vigyázott. Manfred nemcsak ismerőse, hanem jó barátja is a híres színészsztámak, Arnold Schwarzeneggemek. Manfred Európa legerősebb embere (világviszonylatban a 4. helyen tartják számon) és azt mondják, hogy 65 centiméteres bicepsze egyedüli a világon. Verseny közben beszélgettünk Juraj „Drobéek” Bá- novskyval, a közönség kedvencével.- Önt tartják legerősebbnek a nézők.- A látszat csal, én a legkövérebb vagyok a mezőnyben.- Verseny előtt hol készült fel?- Sehol. Utoljára tizenhárom évvel ezelőtt sportoltam - azért is nézek így ki. Jelenleg még csak nem is dolgozom, ugyanis munkanélküli vagyok. Nem akartam én versenyezni sem, a feleségem íratott be. Közben akadt egy támogatóm, aki fizeti a kiadásainkat. Így már jó, legalább is alakul, mert akárhogy sikerül az idei megmérettetésem, nem hagyom abba a sportot. A szponzorom finanszírozza a felMilos Snajder gadt a kamion, hogy alig bírtam megmozdítani. A rozsnyói Csupori Ádám kérdéseinkre magyarul válaszolt.- Nagyon fáradt?- Már rendben vagyok. Szokatlan volt egy kicsit, mert ilyen versenyen még eddig nem vettem részt.- Egyébként sportol?- Igen, de nem versenyszerűen, csak kedvtelésből. Az ilyen és hasonló versenyekre, azt hiszem, nem is lehet felkészülni. Ebben a „sportban” valóban erősnek kell lenni.- Melyik versenyszám volt a legnehezebb?- Én a mezőny könnyebb versenyzői közé tartozom, az induláskor 89 kilogramm volt a súlyom. A három nap alatt 8-9 kilót fogytam: a repülőgép és a kamion vontatásánál a súlyosabb versenytársak érvényesültek jobban.-A jövővel kapcsolatosan van valamilyen elképzelése, terve?- Jövőre ismét szeretnék részt venni a versenyen. *** Az idei versenyre, úgy tűnik, véletlenül verbuválódott össze az erős emberek társasága - nincs kizárva, hogy a legerősebbek be sem neveztek. Talán majd jövőre vagy azután, és még színvonalasabbá teszik a versenyt. Tulajdonképpen az idén tétje sem volt az egésznek: a győztes nyert egy horvátországi utat és 15 ezer koronát, de a többiek gyakorlatilag semmit (egy-egy karton dobozos Gemer sört). Eredménylista: 1. MiloS Snajder (43,5 pont), 2. Rudolf Ivan (42,3 pont), 3. Jozef Golenovsky (36 pont), 4. Juraj Bánovsky (34 pont), 5. Zdenék Chobot (30 pont), 6. Csupori Ádám (20 pont), 7. Imrich Svec (18,5 pont). Farkas Ottó (A szerzőfelvételei) „Pici” alias Juraj Bánovsky Halászélmények Szülőfalum, Lelesz határában az itt-ott kiemelkedő homokdombokat, a Vérdombot, Akasztóhegyet, Apróhegyet, Füzerőt, Mojvát még az én gyermekkoromban szelíden ölelték körül a kisebb- nagyobb tavak, erek: a Benetó, Aranyásó, Fehértó, Mocsolya, Súlymos, Budató, Csizér és a több kilométer hosszan kanyargó Tice. A Latorca is a falu határában folyik. Nagyobb áradás után sok hal maradt a tavakban. S csak természetes, hogy sok volt a halász is. Halásztak, kétközzel, gyalommal, varsával, emelőhálóval, szigonnyal és tapogató kassal. Az utóbbi volt akkoriban - még ma is - a leggyakoribb halászeszköz, szinte minden házban akadt egy, amit az emberek saját maguk készítettek ujjnyi vastag veresgyűrű vesszőkből. A kasoló a kast hol jobbra, hol balra tette le maga előtt, s ha halat borított, a menekülő hal kiúszott a kas oldalának, amit a halász azonnal megérzett. Ilyenkor mondták, hogy „ütött”, s a halász jól lenyomta a kast az iszapba, majd a kávájára feküdt s addig kotorászott benne a hal után, amíg sikerült a Egy nagyobb árhullám levonulása után lementem csukázni a Laboréra. Még be sem dobtam a második horgot a csalival, az elsőn már a víz lefolyásával szemben feszült a zsinór. Amikor felemeltem a botot és pergetni kezdtem az orsót, hát perecbe hajlott a bot. A part nagyon meredek volt, s tudtam, hogy ezt a halat itt egyedül nem vehetem ki. Nagy Ernő, tapasztalt horgász ismerősöm a túlsó parton csónakból horgászott. Átkiáltottam, hogy nagy hal akadt a horgomra, jöjjön a csónakkal és segítsen kiemelni. Jött is azonnal, én addig a halat fárasztottam. Közben Ernő gyors evezőcsapásokkal haladt felém s biztatott:- Csak fárassza, vigyázzon, hogy el ne szakítsa a zsinórt. Nagy dög lehet, látom! Amikor odaért, én is beszálltam a csónakba. Szépen, óvatosan a csónak oldalához úsztattam a halat. Ernő ügyesen alámerítette a merítőhálót, de nem fért bele, ez lett a vesztünk. Amikor felemelte a merítőt, a csuka kivetette magát belőle, a zsinór megfeszült és elpattant. Nagyon bántott mindkettőnket a kudarc, hónapok múlva is emlegettük. Úgy 12 kilósra becsültük a csukát, ő még aznap fogott egy 15 kilósat, én két-három kilón felülit. Vigasznak ez is megjárta. De azért nem adtam fel a reményt, tudtam és bíztam benne, akárcsak Hemingway öreg halásza, hogy egyszer én is megfogom a nagy halat... Meg is fogtam, de nem a Laboréban, hanem a falu alatti Gázló nevű holt mederben. Sok hal volt abban is, kivált kárász, keszeg, compó, ponty, csuka még harcsa is. Ide jártam legszívesebben csukázni, főleg pergetővei, két kilósnál kisebb sohasem akadt horogra. Nagyon szép és élvezetes a pergető halászás, így fogtam a legnagyobb csukákat, köztük a hét és fél kilósat is. Hogy hogy, azt is elmondom: kopoltyújánál fogva megragadnia. A halat az oldalán függő vászontarisznyába csúsztatta és folytatta tovább a kasolást. A kasolás csak nagyobb csoportokban volt igazán eredményes. Egy-egy „bokorban” - csoportban - harmincán, negyvenen is voltak. A kasolók két csoportra oszlottak, s úgy 300 méterre álltak fel egymással szemben, átfogva a vizet parttól partig. Lassan haladtak előre, ütemesen emelgetve a kast. Volt ebben az ütemes kasemelgetésben valami ősi szertartásszerű. Ilyenkor egy kasoló tíz pontyot is borított. Így fogtam én is 1945 nyarán az első nagy halat. A felnőttek már befejezték a kasolást, s amíg öltözködtek, én a szomszédunk legény fiának, Székely Gyulának kasával bementem a vízbe, s csak úgy a part mentén elkezdtem kasolni. Alig borítottam néhányat, amikor hatalmas ütést éreztem a kason. Ráfeküdtem a kávájára, és segítségért kiáltottam. Gyuszi rohant be s emelte ki a 8 kilós pontyot. Ez volt akkor a legnagyobb hal, s nekem az első nagy halfogásom. Később rákaptam a horgászásra. Így fogtam a legtöbb halat. Emlékszem, amikor 1964-ben Aba- rára kerültem tanítani, a Laboréban még bőven volt hal. Ha lementem horgászni, sosem jöttem haza hal nélkül. Akkoriban szaporodott el vizeinken a törpeharcsa, hajó kapás volt, néhány óra alatt ötven is horogra akadt. Horgász barátaim nem, de én kedveltem ezt a halfajtát, amit állítólag Amerikából telepítettek Európa vizeibe. Olvastam, hogy ott hatkilósra is megnő, nálunk, tudomásom szerint, egykilósig, hatvan dekásat már én is fogtam. A húsa kitűnő, nincs benne szálka, a gyerekek is bátran ehetik. Fiaim is nagyon szerették, kivált, ha nyárson sütöttem. De kitűnő halászlé és halpaprikás is készíthető belőle. Egyszer Gál Sanyival a Laboréban 104 törpeharcsát fogtunk alig néhány óra alatt. Vele fogtam ezt a négykilós csukát is, mégpedig villanóval, ő fényképezett le. Az első nagyobb hal, amit a Laboréban fogtam, egy hatkilós ponty volt, majd egy öt és fél kilós süllő. Hogy mennyi hal volt akkoriban a Laboréban, az alábbiakkal is bizonyíthatom: Október vége volt már, a csukák ilyenkor kapnak a legjobban. Egy szép, verőfényes szombat reggel 8 óra tájban kezdtem el a pergetést. A harmadik pergetés- re már rákapott egy kétkilós csuka, később egy három-, majd egy négy és fél kilós. Tíz óra tájban elégedetten mentem haza. Ilyen fogásom még nem volt... Ebéd után újra lementem a vízre. Negyvenes zsinórt használtam és egy hét centiméteres, dupla horgas villanót. Ennek kettős az előnye. Mivel nagy a villanó, a csuka mihamarabb észreveszi, s ha rákap, a dupla horog akadása általában mindig biztos. Így történt most is. Jó messzire röpült a villanó, s lassan pergetni kezdtem a vízililiomok mellett. Alig pergettem néhány métert, éreztem, hogy a villanó megakadt. Ez volt az első dobás, s azt hittem, hogy a vízililiom gyökerébe akadt. Meghúztam a zsinórt s a csuka szerencsémre a tisztás felé szökött. Nem sok időm volt a gondolkodásra, mert a hal megfordult és a vízililiomok felé vette az irányt, s nincs horgász, aki onnan kivegye. Az orsót alig bírtam pergetni. A csuka nem nagyon védekezett, szépen kiúsztattam a csekély partig, ott hirtelen megfordult és megindult visszafelé. Hagytam vagy tíz métert úszni, aztán lassan lefékeztem az orsót, majd újra berántottam a horgot. A csuka feldobta magát a levegőbe, ekkor már biztos voltam, hogy a horog jól akadt, nem tudja kirázni a pofájából. Láttam, hogy nagy dög. Újra a part felé úsztattam, ahonnan szökni akart, mire én megfeszítettem a zsinórt, s az abban a pillanatban el is pattant. A hal nem mozdult, dermedten nézett rám és én őrá. Ezt már nem szalaszthatom el, villant át az agyamon a gondolat, és ruhástul beugrottam a vízbe. Két karommal magamhoz öleltem, de kicsúszott az ölelésemből. Újra ráfeküdtem és sikerült a ko- poltyúját két kézzel átfognom. Felálltam és kivittem a partra. Csak ekkor vettem észre, hgy a felső kettős horog a tenyerembe fúródott. Bántam is én a horgot, a nagy csuka már a parti fűben vergődött, 110 centi hosszú és 7 kiló hatvan deka volt. Mégis kivártam hát, hogy horogra akadt egy nagy csuka... Török Elemér