Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-24 / 30. szám
itasűrnap 1994 .július 24. nyugdíjasoknak Go ndolatok az öregedésről „Az öregség állapot, amelynek vannak jó és rossz oldalai egyaránt” - olvastam nemrég egy amerikai gerontológus cikkében. Sajnálatos, hogy nálunk az idősebb korosztályhoz tartozók kevésbé ismerik fel és élvezik ennek az állapotnak a jó oldalait. Annál több szó esik közöttük a betegségekről. Kétségtelen, hogy az öregedő szervezetnek gyakran vannak működési zavarai, de ezek még nem jelentenek betegséget. Igaz viszont, hogy ezek a jelenségek képezik az időskor hátrányát. Ennek a komák a pozitívumairól azonban ritkán esik szó. Pedig ennek az állapotnak bizony nem egy előnye van, amelyet az élet sűrűjében élő középkorúak irigyelnek is tőlünk. Gondoljunk csak vissza fiatalabb éveinkre, amikor kellemetlen, olykor kifejezetten ellenszenves főnökök utasításait kellet saját meggyőződésünk ellenére teljesítenünk és gyakran rosszindulatú munkatársakkal voltunk kénytelenek napi nyolc órát eltölteni, nemriktán sok éven keresztül. Csiszolta idegeinket a sztereotípia, a lélektelen munka, miközben néha úgy éreztük, hogy más területen szívesebben dolgoznánk, ám erre nem volt lehetőségünk. Olykor kilátástalan helyzetünk miatt emésztettük magunkat, és bosszantott mások gátlástalan vágtája a csúcs felé. Nos, ez most már mind a múlté. Ügy oszthatjuk be időnket, ahogy kedvünk tartja. Az alkalmazkodás kényszerének a köre is leszűkült. Legfeljebb házastársunkhoz, vagy velünk lakó közeli hozzátartozónkhoz kell alkalmazkodnunk. Jut időnk kedvtelésünkre, amire fiatalabb éveinkben csak lopva tudtunk itt-ott időt keríteni. Sorolhatnám még ennek az életkornak a pozitívumait, de attól tartok, ha valamennyit megemlíteném, túllépném ennek a rovatnak a terjedelmét. Nagyszülők figyelmébe N emrég Kassán jártam, s egy délután régi ismerősömet keresve, benyitottam egy nyugdíjasklubba. Kedvesen fogadtak és biztattak, hogy csak várjam meg ismerősömet, mert biztosan eljön. Leültem hát az egyik sarokban és akaratlanul is hallgattam a hozzám közel ülő két idős férfi beszélgetését. Szlovákul beszélgettek, de amint egyikük szavából később kitűnt, a másik férfi magyar volt. Dilemma Témájuk az akkor éppen lezajlott magyarországi választások eredménye volt. Egyikük jobboldali nézeteket vallott, de a másik - szavaiból ítélve - inkább a balos nézetek felé hajlott. Mindketten kívülállókként mérlegelték a várható fejleményeket. Tetszett nekem, amint a vita hevében is tisztelték egymás nézetét. Lám a tolerancia - gondoltam -, ami bizony ennél a korosztálynál sem túl gyakori.- Hát a magyaroknál az lesz, ami lesz, majd meglátjuk, ha megérjük - zárta le a témát egyikük, mire a másik mély sóhajjal vette át a szót.- De mi lesz nálunk októberben - mondta a másik. - Itt is sok minden megeshet- Magának könnyű a helyzete, hisz magyar és természetesen a sajátjaira fog szavazni - szögezte le a szlovák férfi.- Na azért nekünk is több pártunk van. Aztán ki tudja, hogy megalakítják-e a választási koalíciót. Ha nem, akkor főhet a fejem, mert van közöttük olyan is, amelyikre nem szívesen voksolnék - így a magyar.- A maga helyzete azért csak könnyebb, mint az enyém, mert a három párt közül egynek végül is odaadja a szavazatát, de én melyikre szavazzak a sok közül? Főleg, ha másfél év alatt három párt is kettéoszlik. Az lesz a vége, hogy el sem megyek szavazni, hisz egy szavazat úgysem jelent sokat - mondta szkeptikusan a szlovák férfi.- Ezt azért ne tegye - tiltakozott a magyar -, mert ha a választások után nem úgy alakul a helyzet, ahogy maga szeretné, saját magának is szemrehányást tehet majd, hogy nem élt szavazati jogával. Én a választások napján fontosnak érzem magam. Ilyenkor tudom, hogy beleszólhatok az ország helyzetének alakulásába. Utána csak az bánthat, ha a párt, amelyikre voksoltam, nem jut be a parlamentbe. De ez legalább nem rajtam múlott - szögezte le a másik. Itt tartott a két férfi beszélgetése, amikor az ajtóban megjelent ismerősöm, akire vártam. Aligha akad nálunk vidéken élő nagymama, akit a nyári szünidőben ne látogatnának meg városban lakó unokái. Sokukat - főleg az utóbbi szűkös időben - több hétre is otthagyják szüleik a nagymamánál. Kétségtelenül nagy gond esik le ezzel a munkába járó szülők válláról. Biztos kezekben tudhatják gyermeküket, hisz ki vigyázna jobban rájuk, mint saját nagyszüleik. A nagyszülők is örülnek az unokáknak, még akkor is, ha az utóbbi években csendhez szokott fülük számára olykor terhessé válik a gyerekzsivaj. Előfordul, hogy egy-egy nagymama három vagy annál is több unokát nyaraltat otthonában. Ha gond is van velük, a nagyszülők többsége azt vallja, hogy csak sose legyen ennél nagyobb gondjuk. A nagyszülők ilyenkor egy kicsit meg is fiatalodnak. A kis jövevényekkel általában a nagymamáknak lesz több a dolguk. Ők főznek nekik, takarítanak utánuk, mosnak rájuk. Persze a nagyapák nevelő szerepét sem szabad ilyenkor lebecsülni. A velük töltött órák emléke, a tőlük hallott történetek az unokáknak életük végéig kedves emlékei maradnak. Erre mifelénk azonban előfordul az is - valljuk be, nemritkán -, hogy a szeretve várt unokának a nagyszülők nem mesélhetnek, mert azok legfeljebb köszönni tudnak nagyszüleik nyelvén. Ezek a gyerekek többnyire vegyes házasságban születtek és apjuk vagy anyjuk nem tanította meg őket saját anyanyelvére. Nos, itt az alkalom, hogy ezt a mulasztást ilyenkor a nyári szünidőben a nagyszülők legalább részben bepótolják. Ne ők keressék szótárban az idegen szavakat, hanem szeretettel ta- nítgassák saját és gyermekeik anyanyelvére kisunokáikat. Higgyék el, nagy szolgálatot tesznek ezzel nemcsak kölcsönös kapcsolatuk meghittebbé tétele, hanem unokájuk jövője érdekében is. A gyermekek általában könnyen tanulják a nyelveket, különösen ha nem iskolában bifláztatják velük, hanem szünidei környezetükben sajátítják el a szavakat, amelyekből maguk alkotnak mondatokat, ha közölni akarnak valamit nagy- szüleikkel. Ha csak törve fogják beszélni a nagyszüleik nyelvét az unokák, felnőtt korukban akkor sem válnak magyargyűlölővé. A játszva elsajátított magyar nyelvet a felnövekvő unoka később, idegennyelv-tudásként is hasznosíthatja. A napokban hallottam, hogy ismerősöm unokája egy évi munkanélküliség után éppen a nagyanyjától tanult tört magyarságának köszönhetően kapott állást egy külföldi cégnél. Kedves nagyszülők, ne feledkezzenek meg erről a szülők által elmulasztott kötelességnek a pótlásáról a nyári szünidőben. Ä [KI SC \M TT a szlovákiai nyugdíjasok közérzetéről A kérdésekre válaszolnak: Rojtos Gábor, kassai nyugdíjas, Richter Teréz, a Szociális Testvérek Társaságának tagja, nyugdíjas és egy falun élő, de kívánságára nevét feltüntetni nem óhajtó nyugdíjas. • Törést jelentette-e az életében a nyugdíjazás? R. G.: Nem mondhatnám. Állatgondozó voltam a szövetkezetben, mielőtt nyugdíjaztak. A feleségem akkor már öt éve nyugdíjban volt. Anyagilag nem éreztük meg a nyugdíjazásomat, mert felkértek rá, hogy legyek éjjeliőr, így nyolc évig a nyugdíjam mellett fizetést is kaptam. Nekem a feleségem halála jelentett törést az életemben, mert a gyerekeim nem akarták, hogy egyedül éljek, s így a legidősebb fiam magához vett. Negyed éve élek itt Kassán. Nehezen szokom meg a városi életet. Különösen a kert hiányzik. R. T.: Számomra nem jelentett törést, sőt, megoldást hozott egy problémára. Apám súlyos beteg volt és egyedül élt vidéki házában. Amíg dolgoztam, nem tudtam rendszeresen törődni velem. A nyugdíjazás lehetővé tette számomra, hogy ápolhassam. Az én életemben a nagy törés több évtizeddel ezelőtt történt, amikor a Társaságot az egyházi rendekkel együtt feloszlatták, s szinte ezzel egyszerre, egy üldözött személy rejtegetése miatt, engem öt évi börtönre ítéltek. X. Y.: Nagy törést jelentett, mert nem voltam még hatvanéves, amikor rákényszerültem, hogy nyugdíjba menjek. Egy nagyüzem igazgatója voltam. Ügy éreztem - és ezt mások is elismerték -, jól vezettem az üzemet. Termékeinket főleg exportra gyártottuk és alig volt kifogás a minőségükre. Sikeres embernek éreztem magam és voltak még terveim a munkahelyemen, amikor 1989-ben az alkalmazottaknak véleményt kellett mondaniuk a vezetőség tagjairól. Én két szavazat híján nem kerültem át a szűrőn. Akkor mindenütt megtörtént a bizalmi szavazás, ezt megértettem, csak az bántott, hogy nem egy nálam rosszabb szakember és vezető átjutott a szűrésen, nekem pedig el kellett hagynom a helyemet. Választhattam: maradok mérnökként az üzemben, vagy korengedménnyel nyugdíjaznak. Az utóbbit választottam. Utólag úgy érzem, jól döntöttem. • Jelenleg van-e olyan rendszeres elfoglaltsága, amit nyugdíjazása előtt nem folytatott? R. G.: Az egész életem megváltozott, amióta itt lakom a fiamnál Kassán. Az elfoglaltságom abból áll, hogy délelőtt bevásárolom mindazt, amit a menyem előző nap felír. Délután eljárok a nyugdíjasklubba és ott kártyázni szoktunk. Nagyon üresnek érzem az életemet. R. T.: Többé-kevésbé változást jelentett az, hogy míg nyugdíjazásom előtt gyermekgondozással foglalkoztam, azóta apám ápolásával kezdve, többnyire idős betegeket gondozok. Apám halála után rászoruló öregek gondozását vállaltam és teszem ezt mindmáig. Ha megkérnek rá az ismerőseim és időm engedi, gyerekekre is felügyelek. Szeretem a gyerekeket. Ügy vagyok vele, hogy én soha sem tervezek. Nekem az Úristen készíti a tervet és az ő akaratát teljesítem. X. Y.: Gyökeresen megváltozott az életmódom. Évekig a munkámnak éltem és nagyon kevés időt töltöttem a családommal. Nyugdíjazásom után elköltöztem Pozsonyból a szülőfalumba, ahol senki számára sem vagyok a kirúgott igazgató. Az öregek a keresztnevemen szólítanak és ez jólesik. Szóval, elmenekültem előző környezetemből. Ha majd ezt elolvassák, egyesek azt gondolják, hogy „persze, fejes volt és teljesítette a fentről jött parancsokat”. Hát ez csak részben igaz. Én vegyész vagyok és szerettem a szakmámat. Egy vegyi gyár élén álltam. Örültem annak, hogy ötleteim révén új piacok nyíltak meg termékeink előtt. Ami a politikát illeti, az engem soha sem érdekelt. Párttag voltam, mert csak így tudtam a pályámon előbbre jutni. Nos, hogy a kérdésre válaszoljak, a régi családi ház átépítése merőben új munkát jelentett a számomra. Most a kertet alakítottam át a kedvemre, és ennek karbantartása sok munkát jelent, de egyben örömet is nyújt. • Milyennek látja a szlovákiai nyugdíjasok helyzetét? R. G.: Hát erről nem sok jót lehet mondani. A klubban sokan arra panaszkodnak, hogy nem tudnak megélni a nyugdíjukból. Én csak a kosztomhoz járulok hozzá, mert a fiam nem fogad el tőlem lakbért, ezért nem panaszkodhatok. Ha azonban egyedül élnék egy városi lakásban, nehezen jönnék ki a nyugdíjamból. R. T.: Erre nehéz válaszolni. Tudjuk, hogy az állam nem áll valami jól pénzügyileg, így csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takaró ér. Én még ki tudok jönni a nyugdíjamból, de sajnos vannak olyanok, akiknek a lakbér és a rezsiköltségek kifizetése után alig marad pénzük. Nem tudom elképzelni, hogy ezeknek az embereknek a helyzetén az állam hogyan tud jelenleg segíteni. X. Y.: Szomorúnak. Egész életükben dolgoztak, erejüket, egészségüket elkoptatták a munkában, s most öregségükre a nyugdíjuk - kevesek kivételével - a legszerényebb életkörülmények közé kényszeríti őket. Sokak még a létfenntartás költségeit sem képesek fedezni belőle. Én még nem tartozom közéjük, mivel falun, kertes házban élek és remélem, halálomig meglesz a betevő falatom, de merem állítani, hogy a nyugdíjasok többsége érzi a nehéz idők súlyát. • Szükségét látja-e a nyugdíjasok szervezett érdekvédelmének? R. G.: Én nem látom okvetlenül szükségét ennek. A politikusoknak kellene kicsit többet gondolni a szüleikre, s akkor talán valamivel jobb lenne a nyugdíjasok helyzete. Nemcsak szónokolni kellene a nyugdíjak értékének megtartásáról, hanem tenni is valamit ennek érdekében. R. T.: Bevallom, én bizalmatlan vagyok az újonnan, napjainkban szerveződő úgynevezett érdekvédelmi szövetségekkel szemben. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ha létesülne egy ilyen szervezet, annak a rászorult nyugdíjasok hasznát látnák. Szerintem a politikusoknak nemcsak beszélni kellene a nyugdíjasok helyzetének javításáról, hanem tenni is kellene valamit ennek érdekében. A közelgő választásokon olyanoknak kellene bejutni a parlamentbe, akik képesek magukévá tenni a szorult helyzetbe került emberek ügyét. X. Y.: Én föltétlenül szükségesnek tartom a nyugdíjasok szervezett érdekvédelmét. Ügy tudom, Jednota néven létezik is ilyen szervezet, bár közelebbről nem ismerem és azzal sem vagyok tisztában, hogy mekkora a hatásköre. Szerintem az egyes politikai pártok programjába kellene bevenni a nyugdíjasok helyzetének a javítását. Rovatvezető Lőrincz Kató Nagy László felvétele a NYUGDÍJASOK című sorozatból
