Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-17 / 29. szám
A sötétkamra, melyben naponta órákat töltök, valójában jelképes is lehetne. Zug, melyben összpontosít az ember, s a lényeg egyetlen kis részletét igyekszik a szépség segítségével elfogadhatóvá tenni. A világ persze drótokon, réseken át ide is beszivárog és megzavarja a munkát. A kép, melyet most a hívóban áztatok, csak a kontúrokat jelzi, s az árnyalatok, ha elősötétlenek is, nem harmonikusak az egésszel. Talán a papír kemény, talán a vegyszerek összetétele hibás... Bárki megkérdezhetné, hogy mi szükség van az ilyen keresgélésre, s miért éppen képekkel vacakolok? Aligha tudnék válaszolni, de nem kérdezik meg. Aztán, ha jól belegondolunk az egészbe, akkor az sem biztos, hogy tevékenységemet fotómunkának nevezhetjük, hiszen a valóság belsőbb megismerésére és ábrázolására törekszem. De ez most nem is lényeges. Nyár van, kora délután. Laboratóriumom kilencvenszer egytí- zes helyiség, mely a szomszédos lakásokban mindenütt élelmiszer-kamraként szolgál. Mi soha nem tartottunk bent élelmiszert. Pontosabban egyik évben őrizgettünk a felső polcon fél kilónyi tarkababot. A feleségem a Bosnyák téri piacon vette, mivel megtetszettek neki az óriás babszemek. ták, hogy a Holdon hagyott szeizmográf atombombányi rengéseket jelez. Mi az én véleményem? Mitől reng a Hold?... Kék, emyőzött kriptont gyújtok a laborban. Bámulom a képet. A kontúrok jók, de felismerhetetlen, hogy a fogaskerekekben végződő gúlákat honnan éri a fény. És persze a népi szőttes mintái sem látszanak, mely a háttért adja jellegzetes formáival, kicsit az időtlenségbe mosva az egész kompozíciót. - A folyosón höbög az Öreg. Éjjeliőrt még nem untam ennyire, mint ezt.- Ha nyerek a totón, itthagyom az egész bandát. Veszek magamnak egy egyszoba- komfortos lakást, és csak heverek. Nem hagyom magamat ingerelni. Az orvos is azt mondta, ne hagyjam magamat ingerelni...- Nem nyer - hallatszik a postás hangja, vagy a handléé, vagy valaki másé.- Mondom, ha nyerek... Egyet sem viszek magammal, még az öregasszonyt sem. Elég volt nekem ebből a bandából. Csak heverek majd.Üj papírt kaparok elő a fiókból és a gép alá igazítom. A fejemben tél van. Gumitalpú félcipőm csúszkál a hóban. A körzeti orvos rendelőjében harmincán szürcsögnek. Az öregasszony is, az Anna. Mellém húzódik, sóhajt.- „Most megkérdem tőle, hová az istenképet még nem látta. Oyanok ezek itt, mint a szörnyek... De milyen tértanulmány az, ahol a tárgyak egymás árnyékába olvadnak? Hol itt a háttér? Egymáshoz viszonyítva hol helyezkednek el ezek a fogaskerekek? Képtelenség az egész... Mindig tudtam, hogy lágy papíron nem lehet dolgozni... Persze, a kemény sem jó... Az elnyeli az árnyalatokat. Semmi sincs a gúlák között, csak a natúra.- Mit csináltok azzal a kutyával, te?- A Ritzzel?- Egész éjjel vonyít. Azt mondja a ve- jem, nem tudnak tőle aludni.- A Ritz vonyít? - kételkedik a lány és valamilyen nedves rongyot csapdos a korláthoz. Szép kerek már a hasa, az iskolából is kitiltották. A nyolcadik általánost majd a levelezőn fejezi be. Legalábbis ez a terv. A koslató legények elmaradtak, az Öreg hangja is rekedtes, ingerült:- Veritek azt a kutyát...?- A Ritzet?... Nem ...- Akkor rosszat érez ez a kutya. Egész éjjel vonyított.- A Ritz semmit sem szokott érezni... Süket. \\\K V,v'( Tértanulmány Ügy terveztük, hogy telket vásárolunk a Balaton mellett, és a kerítés mellé elültetjük a babot. De felmentek a telekárak, s pénzünk egyébként sem volt. Főzelékké változott a díszbab, karácsony hetében ettük meg, ecetes hagymasalátával. - A ház, melyben lakunk, négyemeletes, két kapuja van, a kapukon s a nyitott körfolyosókon át százharminchat lakásba lehet eljutni. Mind a százharminchat lakás egyszobás. A körfolyosótól mindössze egy három milliméter vastag ablak választja el a műhelyemet, és a fekete elsötétítő papír. Valahol egy asszony mosogat. Lábasok, evőeszközök csengnek. Rádió szól. Beszélgetnek is. A folyosó örökké tele van hangokkal. Szomszédságunkban egy éjjeliőr lakik, nyög és höbög. Most is kint ül a körfolyosón, s az udvaron hancúrozó gyermekekre és kutyákra kiabál:- Csönd legyen! Nem értitek?! Csönd legyen, a konyhában alszanak... Heten laknak a szomszédunkban. Az Öreg, a felesége, az idősebb lányuk és kisfia, valamint a fiatalabb lányuk a férjével és kislányával. Az Öreg igazságtalan. Fiatalabb lányának a férje meglehetősen barnás árnyalatú. Cigány vagy félig cigány. Ruganyos járású, derűs legény. Vásárolt egy táskarádiót, s az Öreg elvette tőle. Ha éppen senki sem alszik a konyhában, az Öreg órákon át a folyosón ordíttatja a rádiót, nem törődve a szomszédokkal, más alvókkal és kábultakkal. A folyosónkon pedig jócskán akadnak még fáradt emberek. Az Öjeg szomszédságában egy munkás lakik, sánta feleségével, lányával, fiával, és a kutyájával, akit Ritznek neveznek. Az idén az alacsony, borostás arcú munkást nélkülöznünk kell, mivel lecsukták. Senki sem tudja, miért. A házban úgy vélekednek az emberek, hogy lényegében valami félreértésről van szó, semmi esetre sem igazi bűnügyről. A fiát felvették helyette a kazánokhoz. Az üzemben tartják a helyét, visszavárják. A gyerek most az apja kerékpárjával jár át Kőbányára, s általában este érkezik haza. Néha azonban délelőtt is felbukkan a folyosón. Ilyenkor ököllel veri ajtajukat és szitkozódik. Hiába. A húg nem nyit ajtót. Kövérkés leány, tizennégy esztendős. Ritzéken túl egy rendőr őrmester lakik négy gyermekével, asszony nélkül. A legidősebb lány vezeti a háztartást. A rendőr szomszédjáról már semmit sem tudunk, érthető, messze esik tőlünk az ajtaja.- Négy embernek kényelmes, de hétnek már kicsi... Azt hiszem, a postásnak magyaráz. Tegezi a postást, a handlét, a házmestert... Ilyen éjjeliőrt én még nem láttam. Februárban ing nélkül, félmeztelenül mászkál a folyosón és rendezkedik. Ha módja nyílik rá, mindig a növendéklányokat rendezgeti. Közben beteg. Azt hiszem, cukorbajos. Esténként áthallatszanak a nyögései. Nyög, vagy ordít:- Te Anna, hová tetted az üvegcsét?! Hun az üvegcse, Anna?! Add elő az üvegcsét, Anna, mert megváglak! Bent a szobában cseng a telefon. Hirtelen leöblítem a képet és belenyomom a fi- xírbe. Ügyis rossz. Egy író telefonál. Azt kérdi, hallgattam-e a rádiót, mert bemondbe rakja el örökké azt az üvegcsét...” - De megelőz:- Jaj, Istenem... meghal az Öreg...- Talán csak hűlés...- Meghal... Hujjogat álmában... Mi lesz itt énvelem?- Erős embernek látszik.- Mi lesz itt énvelem?!... Az Öreg nélkül fél évig sem bírom... Az Öreg nekem az egyetlen támaszom...- Ott vannak a gyerekek... És az ijedtség mindig nagyobb, mint a ...- Szegény Öreg, elmegy előttem... Helyet csinál... Három nap múlva az Öreg halk, erőszakos hangja szűrődött be a fagyottan pen- dülő ablakon:- Hadd lám, milyen bugyigód van... Na, hadd lám?...- Menjen már... Mit gondol maga? - ernyedten tiltakozott a Ritz lány. Szinte magam előtt láttam kigúvadt szemét, hepehupás kövérségét, s a porrongyot, mellyel valószínűleg az ajtóban tétovázott.- Na, gyerejde, mutasd meg a bugyigó- dat.- Miket gondol maga...?- A Jóskának bezzeg odatartod... Meg annnak a Feri gyereknek is...- Nem is igaz...- Ne beszélj! Mindent látok. Anyád alighogy kihúzza a lábát, ezek már ott koslatnak a folyosón... Azokkal, azt hiszed, jobb...?- Takarítanom kell.- Na, gyere be... Senki sincs idehaza, csak én... Adok egy tízest, ha bejössz...- Tízest?... Mit kapni azért?- Majd Összegyűjtőd.- Nem.- Na, gyere be... Ha begyüssz, nem mondlak meg... Anyád már a múlt héten is kérdezett felőled...- Az anyu...?- Ha apád kiszabadul, agyonver téged. De nem is lehetne csodálni...- Bemond neki...?- Ha begyüssz, nem szólok semmit. Csend lett. becsukódtak az ajtók. Fél óra múlva a lány hangja ismét kiszivárgott a folyosóra:- Nem mond meg...?- Nem... De azzal a Ferkóval nem ám, hogy összeadod magad! Elégedj meg a Jóskával. Ha a Ferkót is beengeded, be- mondlak.- Vén disznó. Azt ígérte, nem mond be.- Nem hát... De azt a Ferkó gyereket nem akarom látni a folyosónkon. Megértetted? A Ritz lány halk pityergését beszippantották az ajtók és az ablakok. Este aztán e- lölről kezdődött minden. Az Öreg nyögött és ordított: „Anna!... Hová tetted az üvegcsét...?” ■ ^ már lágyabb papír. A gyér 1—^ J kék fényben is látszik,a1 J £—1 hogy a hívó előcsalja a formákat. A fogaskerékben végződő gúlák, mint a szörnyek, hatalmassá növekednek az ernyedt papíron. Először azt a címet akartam adni a képnek, hogy Kompozíció. De meggondoltam. Sokkal többet mond az új címe: Tértanulmány 1969. Két hete megvan már ez a címem. A feleségem szerint minden bent van ebben a címben, bár a I ku- Attól még érezhet... Ok nélkül egy 1 tya sem vonyít...- Mi nem hallottuk... A Ritz ugatni sem tud... Hogyan vonyítana? A szobában ismét megcsörren a telefon. Egbert Iván beszél a drót másik végén. Azt mondja, hogy vasárnap vitorlásverseny lesz. Levinne magával Füredre. Nekem sem árt egy kis napfény, s merő passzióból készíthetnék róla néhány felvételt. Természetesen, a hajón, verseny közben. Azt mondja, előfordulhat, hogy nem lesz első, csak helyezett, s akkor a hivatalos riporterek őt nem fotózzák. Neki viszont nagyon kellenek a képek, mert a Hans G. Strepp már megírta róla a riportot a Die Yacht számára, s ott képek nélkül nem jelenhet meg az anyag. Vannak ugyan régi fotói, de a Die Yacht csak friss, konkrét anyaggal szeret dolgozni.- Jól van. Idejössz értem...? - hallom a saját hangomat, de a gondolataim már a bútorok mélyén matatnak. - „Hol lehet az én fürdőnadrágom?... Az idén még nem fú- rödtem a Balatonban, de tavaly... Vagy tavalyelőtt volt az?... Lehet, hogy nincs is fürdőnadrágom... Talán a szekrényben... Még a színére is emlékszem... Igen, valami kékes vászon... Vagy talán zöldes inkább...”- Igen, pénteken... De minek olyan korán lemenni? Edzés?... Valóban, arról megfeledkeztem... Pénteken... A hívóban megfeketedett a Tértanulmány 1969. A hívóban nem lehet képet hagyni... Majd hullámvölgyben készítem el Egbertről az egyik felvételt... Akkor úgy jön ki, mintha a víz felett lenne... És ami adódik, vitorlákkal, bójákkal a háttérben... lehetne egy tanulmányt is készíteni a bójákról. Biztosan csíkosak a bóják... Viszek színest... Vagy az Egbert Ivánt a márványba... Egbertnek csak a feje látszik ki a márvány síkjából, s körülötte óriás zászlós bóják úsznak. A bóják közül egyetlenegy csíkos lesz, a többi dominószerű vágással...- Jó napot! - nyers, nehéz hang ütődik a falnak. Kint az Öreg rekedten csodálkozik:- Hát maga, megszökött?- Harmadoltak.. Itthon van a család? Ajtó nyikordul. Alighanem a Ritz lány kiállt a küszöbre. Riadt a hangja:- Aptya.... Csókolom... Csend, majd a kiszabadult munkás nehéz hangja:- Meghasasodtál?! Az Öreg alatt nyikordul a szék. A lány hallgat.- Meghasasodtál, az anyád hétszentségit! Agyonváglak! Téged is, meg aztat is... Akármelyik volt!... Na! Nyögd ki! Falnak koccan az ajtó, majd becsapódik. Már bent a kis lakás előszobájában harsog a vastag, nehéz hang:- Kitől van? Beszélj, mert kitaposom a beledet!- Aptya, én...- Kitől van?!- Aptya, én soha többet... Pofon csattan, zuhanás dong a folyosón. Az alsóbb emeleteken ajtók csikorognak. Hallgatózik a ház.- Kitől van?!- Aptya, drága aptya... - zokog a lány. Ütések csattannak. A lány sikogat, üvölt. Az Öreg némán üldögél a folyosón. Vagy talán már felállt, odament, és...- Kitől van? Beszélj! Ordítás, zuhanás. Csörömpölve beszakad egy ajtó. Hirtelen csend lesz. Talán az Öreg felugrott és... Nagy a csend. Mindenütt. Az egész ház mozdulatlan. Mi van itt? Kilépek az ajtó elé. Az Öreg egykedvűen üldögél a széken, és a galambokat nézi. Cigarettázik. A galambok az udvar mélyében köröznek a félkopasz fák felett. Nem tudom, hogy került kezembe a gép. Felemelem, s az Öreg fejét pontosan elhelyezem a keresőben. Kattan a kioldó. Az Öreg nézi a galambokat. Meg sem rezzen. Feltárul Ritzék ajtaja. A munkás sápadtan áll a körfolyosón.- Vérzik a lány - mondja és néz ránk dermedt rémülettel. A * zik a film, aztán a papír. Az arc gödrei, mint a kráterek. Soha nem tűnt fel, hogy bajsza van. A rozsdás sörték alatt félig tátva a száj. Sötét üreg. A szemek táskásak, kőszemek. Kőarc, kőszemek, kőbajusz. Zsírkő, százéves berágódásokkal. - „Mi lenne, ha az Öreg arcát beépíteném a tértanulmányomba? Előtérben a fogaskerékben végződő gúlák, a horizonton pedig félbalra ez az arc, kőszemekkel. Vagy csak a kőarc, háttérben a horizonttal. Aláírás: Tértanulmány 1969... Keményebb papíron, jól fakítva... Vagy csak: Tértanulmány? Vagy: Az arc... Ez nem jó. A zsűri portrénak vélné, és az általános emberit keresné a zsírkő türemlé- seiben... Igen, így a legjobb, a horizont és arc együtt... Kőfej, kőarc, kőszemek...” FEHÉR KÁLMÁN A tizenharmadik felkérés után Láttyátuk feleim szümtükkel mik vogymuk? Por és hamu vagyunk. Előtte s utána: élő kenyerünket tapossák a sárba, szemeink kilopják, szívünket dézsmálják, vesénket kiveszik, jegek közi tárolják, cinezett födéllel arcunk eltakarják. Hogy jutunk elébed?! így jussunk elébed?! Mi Atyánk, Úristen, hagyd el a mennyeket! Add meg magad önként, országod ez legyen! Nyilatkozz írásban, tanúk előtt szóval, kenyeret fogsz kapni, paprikával, sóval, legyél a csatlósunk, kergess délibábot. Állj be közénk te is, terepszin rongyokban terelni a földet, eget a pokolba! így gyere el hozzánk! Hozzánk lész hasonló! Mi Atyánk, Úristen, legyél te is gyarló: békélj meg, mint mi is, lassú rothadással, sírjaink már úgyis megmunkáltán várnak. Nincs már hova lenni, osszad a mi sorsunk! Választhatsz közülünk Poncius Pilátust. Halálnak halálát vér nélkül is tudjuk, áldott két kezedben, leszünk - por és hamu. A neves vajdasági magyar személyiség, a Fórum Kiadóház egykori igazgatója szerkesztőségünknek küldte el új versét, amely így először nálunk Iát napvilágot. IRODALOM 1994. július 17. I/BSÉMBP
