Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-25 / 52. szám
- ami még fontosabb - a falvakban k a hagyományok, és az emberek új- yomány okkal.-Ívül nagyszerű dolog. De visszatérve oz, mintha ott mégis divatosabbak rdélyi, a magyarországi népi táncok, tja? i véleménye? Mi lehet ennek az oka? nertetés. Nem panaszként mondom, az erdélyi hagyománykultúra jobban állapotban vészelte át a nehéz koro- api szükséglet volt. Magam is voltam íjteni, és jártam idehaza is olyan közli a hagyomány a népi élet részét ké- ■c tudtam hasonlítani a kettőt. Nálunk falvak csak elvétve akadtak, míg Er- nos jelenségként találtam. És ahol a iilső megnyilvánulási formája így él, ott nagyobb életteret kap az a bizonyos tartalom is. Ez az egyik. A másik, hogy azok a tudós emberek - Bartók, Kodály, a tánc területén Martin György -, akik az alapgondolatot kimondták, ily felé orientálódtak, mert Erdély fe- mtálódni, a határ átjárhatóbb volt, és rtt anyag szenzációs. Míg a Felvidék smert, kevésbé volt hozzáférhető. Rá- :lyi anyag kimeríthetetlennek tűnt. És abb, az jobban vonzza az alkotókat, a Magyarország ezzel az anyaggal tört világba, de nemcsak betört, hanem i kisöpörte vele a saját, belső népi yhogy azokból mára jóformán csak adt. És most Erdély annyira idejött, nte észre sem vesznek. Pedig nekem nki, hogy a mi tánckultúránk alacso- A bodrogközi tánckép igenis vetélke- givel motívumgazdagságban, nehéz- izépségben. Mégis a másik futott fel. hogy holnapután változik a helyzet, kell segíteni, meg kell ismertetni ezt Nem reménytelen vállalkozás ez, hi- ies, hatvanas években Magyarorszá- on keveset tudtak a mi vidékünkről, a :ben kezdtek bennünket „felfedezni”, években művek születtek rólunk, ma rsodálkoznak Martosra és viseletére, viseletére, csodájára járnak a gömöri déllyel szemben volt még egy nagy tudományos intézményrendszer hiá- ottani tudományos akadémiának ko- részlegei voltak, melyek munkák tuti, nálunk évtizedeket kellett talpalni ^gyűjtött anyag megjelentetéséért. A gyarság tudományos intézményrend- e a néprajzkutatás intézményét negy- t sem sikerült létrehozni. 1945 után ; meg hozzá a felkészült szakember- 1968 után felnőtt egy fiatal garnitúra, ulna, hogy mit és hogyan kellene, fél- iz álmok és elképzelések pedig me- ak és elképzelések maradtak, hovato- . kellett vigyáznunk, nehogy elveszít- íit előbb már létrehoztunk. A ma lé- lyos társaságok rendszere, benne a tgyar Folklórszövetséggel, képtelen a ilmények között átvállalni mindazt a iát, ami korábban a Csemadok felátja ebben a helyzetben a szlovákiai ncmozgalom jövőjét? i vagyok. A szellemet, ami egyszer palackból, nem lehet visszagyömö- lozgalom lehet, hogy fenntartási gon- zdeni, de önmagát nem szünteti meg. :er felébredt a néptánc megismerése ú ebbe belekóstolt, az nem tudja ab- íet, hogy az állam nem fogja úgy tá- et a csoportokat, mint korábban, learn vonzóereje sem lesz akkora, mint • is lesz egy elmélyült, értékében je- Az a fontos, hogy a néptánccsopor- se feledjék: csak a nemzeti kultúra elehet továbblépni. Ez a tudat biztosít- aradásukat. Szerencsére elég csak vé- ánccsoportjainkon a Szőttestől a Kis- ában ez az alfája és ómegája a műso- vagyok én bizakodó. Ha továbbra is ; az anyaghűség, az eredeti anyag ének tudata, és persze a szakma, a , még a jelenlegi lehetetlen anyagi és Imények között sem félek attól, hogy tesek megszűnnek. adni és továbbvinni azt, amit az elkezdtek - nem kis feladatot ró ezek- ira. fontos feladat. Itt, Szlovákiában, ki- yarként ha egyszer a kultúra területik, sokoldalúan edzettekké kell vál- kell az a belső tűz, meg a szeretet, inál az ember, végigcsinálja és jól ;. Ahhoz, hogy én a saját boromat ill ültetnem a szőlőt. Ha elültettem, kell, mert csak úgy juthatok el a terEnnek is megvolt a sajátos koreográfiája. A pásztorok közvetlen az angyalok mögött haladtak, botjukat ütemesen rázva, hogy minél messzebbre hallatsszon a csengők hangja. Volt ebben a csengőrázásban valami mitikus, ősi szertartásszerű. Az öreggubák egyike a pásztoroktól kissé hátrább, a másik a betlehem előtt ballagott. A betlehemeseket zsivaj- gó gyereksereg kísérte. Azon a karácsonyon három betlehemes csapat csengőitől visszhangzottak a falu havas utcái... A házakba a pásztorok kopogtattak be, s megkérdezték: Szabad-e a kis Jézust dicsérni? Az igenlő _______________ válasz után az egyik TÖRÖK pásztor kiment a tor- _______________ A befejező rész is felemelő volt. Kör- be-körbe jártuk a betlehemet s énekeltük: Nosza, nosza jó gazda, Eressz minket útunkra, Ser, bor vagy pálinka egy nagy kulaccsal az öreggubáknak az is jó volna... Ezután a házigazda néhány fillért tett a betlehembe, a gazdasszony pedig dióval, almával egy-egy szelet mákos tekerccsel kedveskedett. Búcsúzóul még elénekeltük: Isten áldja meg e háznak gazdáját, Töltse tele a pincét s kamráját... Azóta ez a karácsony is elfolyt a töb______________ bivel az idő lassú foEL EIVIÉR lyamában. Nem ma______________ radt meg belőle, csak N em lehet panasz az idei őszre, kitett magáért. Hosszúra nyújtotta a vénasszonyok nyarát, esővel áztatta a szikkadt, szomjas mezőket. Később, itt-ott, egy kis hideget is lehelt ránk... Egyébként kegyes volt a szántóvető emberekhez. Engedte, hogy elvégezzék az áldást osztó őszi munkálatokat. A deret, fagyot hozó decemberi csípős szelek már vadnyulat bújtató, kefesűrű vetések felett nyargalászhatnak kedvük szerint. Ilyenkor, a karácsony előtti ködös, hideg estéken odaállok az ablak elé, s valahonnan a messze időkből hallani vélem a rézmozsarak csengését, mely sejtelmesen szétfolyik lelkemen. Látom magamat gyerekként sétálni az utcákat szegélyező, hótól - akkoriban rendszerint már december közepe táján pilinkélve lehullott az első hó - roskadó fák alatt. Hallgattam a házakból kiszüremlő mozsarak ütemes hangját. Karácsonyi ünnepekre készült a falu apraja, nagyja. Az asszonyok törték a mákot, a szárított diót, mindent, ami megkívánta a törést. Az őrlő ritka volt, mint a fehér holló... Bármerre mentem a faluban, ünnep előtti hangulat melegét éreztem mindenütt. Mozsarak zengése, fagyos kútgé- mek csikorgása, lovas szánok csengőbongó csilingelése törte meg az idilli falusi csendet. A konyha közepén álló asztal körül férfiak ültek, dióra vagy gyufaszálra kártyáztak, csattogtak a kártyalapok. Előkerült a citera, a hegedű, a furulya is, melyeknek hangját tollat fosztó menyecskék, eladó sorban levő lányok halk éneke kísérte. A gyerekek a vigiliai kántálásra készülődtek. A nagyobb fiúk a betlehemi játékokat gyakorolták, díszítették a betlehemet. Akkoriban három-négy betlehemes csapat is volt Leleszen. Ma már ez a szép hagyomány is a múlté, talán az éjféli misét is este tartják... Hol vannak már az örömteli, csillagszórós, fehér karácsonyok! Emlékszem, 1944 karácsonyára öt pajtásommal: Világi Lacival, Jakab Palival, Jakab Gyuszival, Varga Ferivel és Rác Janival alakítottunk egy betlehemes csapatot. A betlehemet is magunk készítettük. Kemény faggyal köszöntött ránk a karácsony, csikorgóit talpunk alatt a hó, cinkét fogott az orrunk, mi mégis boldogan jártunk házról házra. Én angyal voltam. Mi angyalok bokáig érő fehér inget öltöttünk a meleg téli ruha fölé. Fejünkön kemény papírból készített, aranysárgára festett süveget viseltünk. A két pásztor csizmát, fekete nadrágot, fehér inget és báránybőrből készült lajbit öltött magára. Az öreggubák hosszú szőrű, fekete subában voltak. Az ő fejükön, akárcsak a posztorokén, kucsma volt. Arcukat álarc fedte, rajta kender- kócból ragasztott nagy bajusz és szakáll lengett. Kezükben göcsörtös furkósbot, melynek a végére kongót erősítettek. A pásztorok kezében csengőkkel felszerelt, szépen díszített juhászbot volt. Ök négyen kísérték a betlehemet vivő angyalokat... nácra, megrázta háromszor a csengőt, jelezve a kiskapu előtt várakozó angyaloknak és öreggubáknak, hogy bejöhetnek... A betlehemjárás az éjféli miséig tartott, melyen mi is részt vettünk. Az oltár előtt elénekeltünk egy-egy karácsonyi éneket. Soha nem felejtem el azt a karácsonyt. Szinte életközeiben látom magamat, ahogyan tiszta fehérbe öltözve állok a Betlehem mellett s éneklem: Ne féljetek pásztorok, örömet hirdetek... Amikor fiaim még kisebbek voltak, szinte minden karácsonykor eljátszottuk a betlehemi játékokat. Nem túlzók, ha azt mondom: ez volt számukra az ünnep csúcsa. Voltak olyan részek, amelyeket többször is elismételtünk. Kiváltképpen tetszett nekik az a rész, amikor az öreggubák ezt énekelték: Jó volt dolga Jakabnak, míg ő legény volt, cserfa, nyárfa bokrokat könnyen átugrott, de most vénségére jutott szegénységre az öreg guba... Vagy ez a rész: Rázd meg öreg a bundád, hadd csörögjön a bolhád, tizével, húszával, jól megajándékozzon... Volt a betlehemi játékoknak humoros része is. Amikor az öreggubák letérdepeltek a betlehem elé, hogy jelképesen átadják a kis Jézusnak ajándékaikat, az egyik öreg hajlongva ezt mondta: Ó iru- ló-piruló kisded Jézuskám, hoztam neked egy csupor aludttejet, az aludttej eltört, a csupor kiömlött... az emlék. Hiába, az idő elől nincs menekvés, átfolyik felettünk, mint titokzatos hömpölygő folyó... Miközben e sorokat rovom, azon tűnődöm, immár ki tudja hányadszor: mitől oly szép a karácsony gyereknek, felnőttnek egyaránt? A karácsonyt mindenekelőtt a szeretet szépíti meg. Attól szép, hogy emberivé válik. Mondhatnánk azt is, hogy a karácsony: a szeretet és a megbékélés győzelme. A képzelet szülte fénnyel megtelt jászoly, s benne a gyermek Jézus ártatlan, tiszta mosolya, a megtalált békesség. A remény gyertyafénnyel átszőtt zöld ága, gyermekeink, unokáink sugárzó csillagmosolya. A lenni és élni akarás, s a hit abban, hogy kezdettől nem vagyunk és nem is leszünk nyomtalanul elenyésző, pusztába kiáltó szó... Azt mondjuk: a szeretet szépíti meg a karácsonyt. Ám ne feledjük: csak a tettekben élő szeretet önfenntartó s maradandó. Csak abból lehet táplálkozni, reményt, erőt meríteni. Kivált most, ebben a bábeli zűrzavarban, amikor újra elszabadulni látszik az emberi gyűlölet pokoli szörnye. S amikor szenteste az utcák elnéptelenednek, elcsendesedik a zaj, ki- gyúlnak a gyertyák a karácsonyfákon, s ki-ki felbontja ajándékcsomagját, megcsókolja szeretteit, gondoljunk azokra a magyar és más nemzetiségű embertársainkra is, akik még mindig fegyverek s félelem árnyékában ülnek az ünnepi asztalhoz. Kívánjunk nekik is nyugodt, félelem- mentes, jövőtávlatú, békés és boldog karácsonyi ünnepeket. A közvélekedés a magyarság keresztény hitre térítését Szent István királyunk uralkodásával kapcsolja össze. Kétségtelen, hogy államvallássá valóban István tette Magyarországon a kereszténységet, mégpedig annak római rítusú változatával. A nyugati missziót azonban megelőzte a bizánci egyház térítési kísérlete, amely nem volt eredménytelen. 948-ban Bíborbanszületett Konstantin császár saját kezűleg merítette keresztvíz alá Bulcsú vezért, öt évvel később Gyula keresztelkedett meg Bizáncban, sőt ekkor a konstantinápolyi pátriárka ------------egy térítő püspököt is küldött vele Magyarországra Hierotheosz szerzetes személyében. A krónikák persze csak a magyar előkelőségek megtérítéséről emlékeznek meg; arról, hogy a görög térítés mennyire volt eredményes a magyarság alsóbb néprétegei körében, főleg közvetett adatok árulkodnak, például a magyar keresztény terminológia néhány olyan szava (kereszt, hálát ad), amelyek oly mértékben elterjedtek a magyar nyelvben, hogy mintegy fél évszázaddal később a nyugati misszió hatására sem szorultak ki nyelvünkből. A bizánci térítés során érdekes módon többnyire nem görög, hanem délszláv eredetű szavak honosodtak meg. Ez arra utal, hogy a bizánci térítők a magyar lakossággal egy szláv nyelvjárás közvetítésével érintkeztek. Ez annál is inkább kézenfekvő megoldás volt a 10. században, mert a bizánci birodalom balkáni tartományaiban jelentős szláv lakosság élt. A Kárpát-medencében a magyarság is talált szláv lakosságot, azzal keveredett. E szláv nyelvi közvetítéssel megvalósult 10. századi bizánci térítés hatékonyságának fontos bizonyítéka egyebek mellett karácsony szavunk is. Ez a szó a magyarban régen sem jelentett semmi mást, mint Krisztus születésének keresztény ünnepét, ezért egészen biztosra vehetjük, hogy a keresztény terminológia szerves részeként honosodott meg nyelvünkben, ám hiányzik (vagy csak késői jövevényszóként mutatható ki) azokból a szláv nyelvekből, amelyek a római egyház vonzáskörébe kerültek (szlovén, horvát, cseh, lengyel stb.). Nem származhat szavunk az egyébként bizánci rítusú keleti szlávok nyelvéből sem, mert ott a szó korocsunnak hangzott és egészen más (de a szó eredete szempontjából nem érdektelen) jelentésekben terjedt el: a nagyorosz és a fehérorosz nyelvjárásokban jelentheti ugyan a téli napfordulót is, de még sok, ezzel első pillantásra nehezen összefüggésbe hozható egyéb dolgot is: hirtelen, váratlan halált, a népi hiedelemvilágban - gonosz szellemet, föld alatt élő, halált hozó fagyistent, de például ágas-bogas fát is. A magyar szó tehát csakis a déli szlávból, mégpedig valamely ortodox vallású déli szláv nép nyelvéből származhat Honnan ered karácsony szavunk? ZOLTÁN ANDRÁS A mai bolgár nyelvjárásokban a kracsun jelentheti ugyan egyes vidékeken karácsony vigíliáját, mégsem ez a jellemző: hol a téli, hol a nyári napfordulóhoz kapcsolódó népi, de nem keresztény ünnepet jelöl. A kracsun szó a magyarhoz hasonlóan kizárólag a nagy keresztény ünnepet mindmáig az albán-görög határvidéken beszélt macedón nyelvjárásokban jelenti, egy olyan vidéken tehát, amely a 10. században Bizánchoz (és nem Bulgáriához) tartozott, ugyanakkor közel volt az albán nyelvterülethez is. A bizánci misszionáriusok szájából hangzó szláv kracsunból a magyarban éppolyan természetességgel lett karácsun (majd ebből később karácson és karácsony), mint ahogy a szintén szláv brazdából barázda, vagy a praznából parázna. De milyen eredetű ez a déli szláv kracsun szó maga? A téli napfordulóhoz kapcsolódó jelentései a szláv nyelvekben még csak érthetők, de hogy jön ide a hirtelen halál, a gonosz szellem, sőt az ágas-bogas fa? A tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen sokfelé ágazó szavaknál többnyire a legkézzelfoghatóbb az eredeti, az elvont jelentések később alakultak ki. Maradjunk tehát ennél a bizonyos ágas-bogas fánál, és nézzük meg, összefüggésbe hozható-e valamely - akár pogány kori - ünneppel, rítussal, amellyel a karácsony jelentés a múltban társítható volt. Úgy tűnik, igen - mégpedig éppen ott, ahol az albán, a szláv és a görög nyelvterület találkozik és találkozott a 10. században is. Az albánban ugyanis van egy kercun - tönk, rönk, tuskó jelentésű, indoeurópai eredetű szó, ugyanakkor a Balkánon igen sok helyütt (az albánoknál, a bolgároknál, a szerbeknél) máig fennmaradt a karácsonyi tuskóégetés szokása, amely eredetileg a téli napfordulóhoz kapcsolódó pogány szertartás volt! A tuskóégetés mágikus értelme a fa gyökerei között rejtőző kígyó, vagyis a halált okozó gonosz szellem legyőzése a tuskó elégetésével. Így tehát ez a pogány korban a téli napforduló idején égetett tuskó volt az a konkrét tárgy, amely előbb a pogány ünnep nevét adta, majd a balkáni szlávok nyelvébe kracsun alakban átkerülve, egyes vidékeken konkrét és mitikus jelentéseit megőrizte. Azoknál a szlávoknál azonban, akik a bizánci birodalomban telepedtek le az 5-6. században és korán keresztény hitre tértek, a téli napfordulóhoz időben legközelebb eső nagy keresztény ünneppel azonosult. így, már ebben az új jelentésében hozták magukkal és terjesztették el a magyarok között az albánból korábban átvett szláv szót Hierotheosz püspök görög-szláv kétnyelvű térítő papjai. KARÁCSONY’94 1994. december 25. 1/BSárnBP / r j r\ j y / L/ ♦ ♦ Illusztráció: archívum
