Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-25 / 52. szám
A TARTALOMBÓL Kisebbségben (2. oldal) (Tánc)lépésben (4. oldal) Karácsonyok (5. oldal) Őszi bácsi életiskolája (6. oldal) Orvosi tanácsadó (8. oldal) Adalékok a cseregyerek-rendszerhez a Mátyusföldön A ‘Kgrpát-medence népeinek.egyűttélése érdekes mozzanatokat rejteget magában, amelyekhez napjaink.politikgi és etnikai zűrzavarában igen hasznos visszaforduíni, amelyeknek.példaértékfi voltát jó felismerni és a békjs szomszédi viszony megtartása érdekében tanulni belőle. ‘Kpzép-Európa kis nemzetei a fojtó lelki elnyomás után, megérezve a szabadság szellőjét, sokszor egymást megtiporva keresik, önmegvalósításuké útját. Ezeked megrázó események.teszik,aktuálissá a cseregyerekjrendszerre vonatkpzó kutatásokat, például a íMátyusf öld falvaiban. Balra: Egy Zuzka nevezetű, Korpona környéki szlovák leány Ipoly- pásztón, aki 1914 körül magyar szóra jött ebbe a Hont megyei faluba. Jobbra: Urbán Eszter, a magyar fogadócsalád leánygyermeke. (Archívumi felvétel) bensőségesek voltak. A cserecsalád megválasztásánál elsődleges szerepet játszott a vallási hovatartozás. Századunk első éveiből számos adatunk van a Ga- lánta melletti Taksony és a Pozsony melletti Récse között kialakult cseregyerek- kapcsolatot bizonyítandó. A magyar lakosságú Taksony evangélikus családjai a récsei német evangélikusokkal, a római katolikus családok pedig a récsei szlovák katolikusokkal cseréltek gyereket. Az 1895tőlük kapott boroskancsó, amelyen a megajándékozott Lénárt Sándor neve és az ajándékozás éve (1884) szerepel. A két család közötti gyerekcsere még a következő generációban is megvalósult. Lénárt Sándor két fia tanult itt szlovákul és németül. Az unokája azonban az 1920-as években, az első Csehszlovák Köztársaság idején Brezován volt cserében. A szomszédos Felsó'szeliből is volt cserében Limbachon az első világháború előtti időszakban több gyerek német és tót szón, és a háborút követő években sem volt ez ritkaság. Még az 1937-38-as években is volt két limbachi német fiú cserében magyar felsőszeli gyerekekkel. További adataink Felsőszeli és Ótura csere- gyerek-kapcsolatairól szólnak. Rendszeresen minden ősszel megjelentek ezen a vidéken a Jó szó vasajtót nyit Az itt élő lakosság nemzetiségi szerkezetét, népi kultúráját a magyar és a szlovák népcsoport határozza meg. E két nemzet közötti kölcsönhatások máig elkerülhetetlenek és törvény szemek, de nem elhanyagolható e térségben, századunk első harmadában, a német etnikum nagy jelentősége sem. A 19. század második felétől egészen 1945-ig fokozatosan megerősödő paraszti gazdaságban a szomszédos országrészekhez viszonyítva nagyobb mértékű gazdasági fejlődést figyelhetünk meg. A városokban (Szencen, Galántán, Duna- szerdahelyen, Vágsellyén, Nagyszombatban) a környező szlovák és magyar falvak lakosságának találkozóhelyei a rendszeresen megrendezésre kerülő, történelmi múltú vásárok voltak. Vásári hagyományokkal rendelkezett e terület néhány nagyobb községe is, mint pl. Vágfarkasd vagy Sempte is. Hasonló jelentőséggel bírt az e területen nem termeszthető termények (gyümölcs, szőlő) vagy nem előállítható termékek (mész, fazekasáru) árucseréje is. Ezek az északi szlovák falvakból induló vándorárusok leginkább a kora őszi hónapokban járták végig megrakott kocsijukkal a termékeny földterülettel rendelkező magyar lakosságú falvakat, ahol portékájukat gabonaneműre cserélték el. E gazdasági alapon működő népmozgás igen érdekes kísérője volt a cseregyerek jelenség, amikor is felismerve az egymással kapcsolatban lévő szomszédos népcsoportok nyelvismeretének szükségességét, az egyes módosabb családok nyelvtanulás céljából egy-egy hasonló korú gyermeküket hosszabb időre elcserélték, s családtagnak fogadva nevelték. Mátyusföld falvaiban a cseregyerek-hagyo- mány az első világháborúig élő volt. De még a 30-as, 40-es évekből is találunk rá bőven példát. A gyerekcseréhez szükséges ismeretségek különböző módon kötődnek, s ezek a kapcsolatok ben született taksonyi Németh István egy récsei német családnál 12 éves korában a majdani feleségével volt cseregyerek. Az ismeretség a majdani sógora révén kötődött, aki azokban az években Récséről egy másik taksonyi családnál volt magyar szón, s együtt jártak iskolába, DAN I I K IZABELLA együtt őrizték a teheneket. Vele egy időben német és szlovák családoknál még több gyerek is volt cserében Rácsén. Németh István az I. világháborúból hazatérve a valamikori cseregyerek párjával összeházasodott, s így a Taksonyon letelepedett családot már rokoni kötelékek fűzték Récséhez. S mivel otthon magyarul beszéltek, két lányukat a 30-as években szintén odaadták német szóra a rokonokhoz, s a hatodik osztály befejezése után újra kijárták az utolsó évet az ottani iskolában. Még ebben az időszakban is élénk volt a két falu közötti gyerekcsere. A Németh családnak nemcsak Rácsén voltak ilyen kapcsolatai, hanem Brezován is. A családból két fiú az 1910-es években egy ottani tímár családnál volt tót szón. A jómódú tímár minden ősszel gyümölccsel és egyéb áruval megjelent a Galán- ta környéki falvakban, s elhozta magával cserébe magyarul taüulni egymás utáni két évben a lányát és a fiát. A Isószelibó'l úgyszintén Brezován volt több fiú a húszas években szlovák családoknál, s helyettük az ottani szlovák gyerekek 1-1 iskolai évet magyar családoknál töltöttek Alsószelin. E községnek hasonló cseregyerek-kapcsolata volt a Kis-Kárpátok alján elterülő Limbachhal, ahol németül és szlovákul tanultak. Az 1848-ban született Lénárt Sándor 12 évesen volt ott cseregyerekként. A két család között igen jó kapcsolat alakult ki. Búcsúkor, lakodalomba is meghívták egymást. A család jó kapcsolatát bizonyítja a Nyitra megyei szlovák gyümölcsárusok. Felsőszeli jó kenderföldjei nemcsak árucserére nyújtottak nekik lehetőséget, hanem munkára is. A helybeli gazdák által kitermelt nagy mennyiségű kendert feldolgozásra kiadták részbe az ideérkező gyümölcsárus szlovákoknak. Az ún. kendercsapás 3-4 hetes munka volt, ketten-hár- man dolgoztak egy-egy gazdánál. A családok jobb megismerése után szívesen hagyták itt gyerekeiket magyar szón, s vitték a helybeli gazdagyerekeket cserébe szlovákul tanulni. A Szene környéki falvak cseregyerek-kapcsolata is igen változatos volt. A jó káposztát termesztő szlovák Mást községből (ma Stomfához tartozik) az őszi káposzta eladásakor elhozták magukkal magyar szóra Szencre gyermeküket, s helybeli magyar családból szlovák szóra vittek magukkal helyette gyerekeket. Hasonlóan jártak a szlovák Ivánkáról magyarul tanulni a Szene környéki magyar falvakba. A horvátgurabiak magyar szóra a csallóközi Nagylégre, német szóra pedig Dunahidasra adták cserébe gyereküket. Boldogfáról a tőle északra fekvő szlovák Báhonnyal alakult ki még az első világháború előtti időszakban ilyen kapcsolat. A századforduló táján a szőlő- és bortermeléssel összefüggő cseregyerek-rendszer figyelhető meg a Szene környéki Nagyfödémes és a jó bortermelő Pozsonyszentgyörgy között. Itt a magyar gyerekek németül és szlovákul tanultak. Volt olyan eset is, hogy a nagyfödémesi magyar gyerek cserekapcsolat formájában több éven keresztül látogatta ott a szlovák gimnáziumot, s egyben németül is megtanult. Magyar-szlovák cserekapcsolat alakult ki Nagyfödémes és a szomszédos Szenckirályfa között. A nagyfödémesi Sebó'k család két fia volt a szenckirályfai Filipovic családnál. A két családfő katonaéveik idején barátkozott össze, s a harmincas években hasonló korú gyermekeiket nyelvtanulás céljából 1-1 iskolai évre elcserélték. Nem volt ez ritkaság, más, e két faluból származó családok is cseréltek gyereket ezekben az években. A befogadó család az idegen gyermekkel úgy bánt, mint a sajátjával. Együtt járt iskolába a többi gyerekkel, együtt segédkeztek a ház körüli munkában, egyenlőképpen voltak jutalmazva is. A cseregyerek a nevelőszülőket éppúgy, mint a többi gyerek, vidékenként édesapámnak, édesanyámnak, Vatemak, Muttemak, otecnek, mátkának szólította. Az így kialakult családi kapcsolatok sokszor nem egy életre szólóak voltak, hanem, amint azt példáinkkal érzékeltettük, több generáción keresztül hagyományozódtak. Mári- atalba, a mátyusföldi katolikusok által rendszeresen felkeresett búcsújáróhelyre menet szerét ejtették az ilyen kapcsolatok révén szerzett ismerősök meglátogatásának, akiknél gyakran szálláshelyet is találtak. A magyar családok pedig a szlovák vidékről szívesen hívták meg a templombúcsú napján az ismerőseiket. A nyelvtanulás másik módja volt a vendég- gyerek fogadása. Ilyenkor általában a szülők a nevelőszülőknek fizettek az ellátásért. A vendéggyerekformával nagyobb számban az 1945 utáni években, a magyar iskolák bezárása után találkozunk. A jobbmódú családokban, ahol több gyermek közül valamelyiket továbbtanulásra szánták, hogy a szlovák nyelvű felsőbb iskolában helytálljon, elhelyezték szlovák családoknál. így került valaki például Nemeskajalról Modorkirály fára, ahol egy esztendőt szlovák iskolába járt, hogy aztán tanulmányait szlovák polgári iskolában Modoron és Nagyszombatban folytathassa. A két világháború közötti időszakban Felsőszeliből többen is voltak vendéggyerekként Limbachban és Bazinban. Vendéggyerekként tanult szlovákul egy alsószeli fiú a Kört- vélyesen letelepedő szlovákok révén Lehotán az 1960-as években. Nem volt ritkaság az sem, hogy nyelvtanulás céljából szolgának vagy szolgálónak szegődtek el 15-16 éves fiatalok. Ebben az esetben fizetést is kaptak munkájukért, de az iskolát nem látogatták, s elsősorban a mindennapi életben használt legszükségesebb kifejezéseket sajátították el. Brezováról Taksonyon, Alsó- és Felsőszelin vállaltak munkát szlovák szolgálók, Boldogfáról Báhonyban és Pozsonyhidason dolgoztak szolgaként az idegen nyelv elsajátítása céljából. Aligha kell hangsúlyoznunk, hogy mennyire fontos szerepe volt a szlovák-magyar-német lakosságú vidékünkön az egymás nyelvének kölcsönös ismerete. Elsősorban gazdasági célja volt ennek a nyelvtanulásnak. De a nyelvismeret mellett igencsak jó nevelő hatással volt a könnyen formálható és tudásra szomjazó fiatalokra az új környezet. Megismerkedtek számukra ismeretlen mesterségekkel, életformákkal, gazdálkodási módokkal. Új ismeretségeket kötöttek. Ismereteik bővülésével, önbecsülésükkel arányosan alakult ki bennük a mások iránti megértés és tisztelet. (Acta Museologica 1-2; 1994.)
